Címke: Galaxy S25 Plus 5G

Régiós szinten siker a Galaxy S25 Edge

Több ponton fontos esztendő előtt áll a Samsung. Tavaly a mesterséges intelligenciát elsőként hozta el az okostelefonok piacára, ezzel megmutatva, hogy a jövőt nélküle elképzelni felelőtlen döntés lenne. Idén ennek továbbgondolására helyezték a hangsúlyt, mely mellé a karcsúsított dizájn elképzelést párosították. Ne feledjük el azt se, hogy a flagship line-up-ja már évek óta stagnál darabszám ügyileg. Nem manapság, még a Galaxy S10 termékcsaláddal bővült ki a(z alap) portfóliójuk kettőről háromra, majd a Galaxy S20-akkal rögzítették a végleges (utónév) elnevezéseket. (A Fan Edition termékágat az alapcsaládhoz azért nem társítanám, mert hardveresen nem ugyanazzal a chipsettel vértezték fel.) A Galaxy S Edge afféle prototípus (és egyben presztízs) projektnek fogható fel, melynek elöszobája a Galaxy Z Fold Special Editon volt – ami egy vékony készülékházba zárt foldable-ként debütált, és kavarta fel ez által az állóvizet.

A Galaxy S25 Edge érkezése feltépte azt a leragasztott sebet, miszerint nincs már relevanciája a Plus termékvonalnak a Galaxy S-termékcsalád tagjai között. Bevezetését régiókra limitálták, de ahogy egykoron a Galaxy Foldnál, vagy éppen a jelenben a Galaxy Ringnél ez azt takarta, hogy fokozatosan (vagy lépcsőzetesen) bővítették ki a piacát. A Counterpoint Research Nyugat-Európára fókuszálva vizsgálta népszerűségét, ami igencsak érdekes végeredményt tárt fel. Mutatom a grafikai illusztrációját, ami önmagában beszédes:

A piackutató azt vizsgálta, hogy a termék az első hetében, milyen eladást produkált a Galaxy S+ házon belüli riválisához viszonyítva Nyugat-Európában. Az eladási adatok alapján leszögezhető, hogy a Galaxy S21+ 5G óta nem volt ilyen mértékű kereslet egy Galaxy S+ termék iránt, mint amennyien vásárlásra adták fejüket az újdonsült Edge által.

„Úgy tűnik, a jobb specifikációival, vonzó új, egyben karcsú formájával és kicsit magasabb árával a Galaxy S25 Edge sikeres volt ott, ahol a legutóbbi Plus modellek kudarcot vallottak. Természetesen még gyerekcipőben járunk, és gyanúnk szerint miután a korai felhasználók megvásárolták a Galaxy S25 Edge-et, a magas árpontja miatt az eladások gyorsan visszaesnek. Az S25 Edge viszont továbbra is kevésbé népszerűbb, mint az S25 Ultra és az alapváltozat. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy a karcsú/kompakt formavilágot érdemes figyelni 2025-ben, különösen mivel a pletykák szerint az Apple még idén piacra dobja az iPhone 17 termékcsaládjának Air változatát.”

– zárta elemzését Jan Stryjan, a piackutató egyik vezetője.

Sokak szerint, ez egy újabb szeg lehet a Galaxy S+ termékvonal koporsójába, de érdemes lesz hosszabb távon figyelemmel követni a Galaxy S Edge szereplését; ugyanis sikeréhez hozzákapcsolódik, hogy valamelyest formabontó újításokat testesít meg, ami a hagyományos okostelefonok sorából kiemeli. Elég csak a fizikai adottságait elővenni, mégis a maga 163 gramm össztömegével, illetve 5.8 mm-es vastagságával iránymutató. Megkülönbözteti tovább a Galaxy S25+ 5G-től az anyaghasználata, hiszen alumínium helyett titán keretet kapott, illetve a Gorilla Glass Ceramic 2 előlapi védelemről se feledkezzünk el. Hátlapján pedig az a 200 MP-es érzékelő mutatkozik. Ergo, hiába a magasabb ár, társul mellé érv.

Véleményem szerint, a Samsung már évek óta azon stratégián dolgozik, hogy az Apple mintájára négy Galaxy S-szériás flagship modellt sorakoztasson fel a portfóliójában – amelyhez a Galaxy S FE-ágat nem szeretné hozzácsapni, ami egy hidat képvisel a Galaxy A- és a Galaxy S-termékcsoport között. Ezáltal eddig a sima, a pluszos és az Ultra készülék képezte az alaptriót, az Edge pedig jó eséllyel hozzácsapódhat. Arról se feledkezzünk el, hogy a Galaxy S25+ 5G 999 dolláron, a Galaxy S25 Edge 5G 1.099 dolláron, míg a Galaxy S25 Ultra 5G 1.299 dolláron rajtolt, ezáltal könnyebben a prémium-vonal felé irányíthatja az érdeklődőit a kisebb árlépcsők hatására.

Nem gondolnám, hogy a Galaxy S+ vonal kihalna, hiszen mindig lesz jobban és rosszabbul teljesítő terméke. Az biztos, hogy a Galaxy S Edge egyelőre nem veszélyezteti se az alap, se az Ultra modellt.

Jól teljesített a Galaxy S25 az első hónapjában

Túl vagyunk az év első negyedévén, és elkezdtek szivárogni az eladási mutatók, amelyek jellemez(het)ték a Samsung kínálatát. A 2025-ös esztendőben a vállalat nem vállalat nagyot, ugyanis mindössze 2 millió becsült darabszámmal, 37 millió egységre emelte meg az elképzelt targetét, amelyet a Galaxy S25 termékcsaláddal össze szeretne hozni. Habár a csúcskategóriás modellek várhatóan jól teljesítenek, a 2025-ös gyártási célkitűzés csökkentése némi óvatosságra utal a Samsung részéről a globális piaci körülmények közepette. A Hana Securities szállította a kimutatást, amire régóta alapozzuk a hasonló elemzéseinket.

A számok elemzése előtt fontosnak érzem helyére tenni az előrendelési időszakot, ugyanis hiába debütált januárban mind a Galaxy S24, mind a Galaxy S25 alaptriója, van eltérés napban kifejezve, hiszen:

  • a Galaxy S24 alapmodelljei 2024. január 17-én 19 órakor rajtoltak, és 2024. január 30-ig tartott a pre-order időszakuk;
  • ezzel szemben a Galaxy S25-ök 2025. január 22-én 19 órakor mutatkoztak be, és 2025. február 6-ig lehetett élni a bevezetési kampány ajánlataival.

A Galaxy S25-ök pre-order időszaka 2 nappal tovább tartott, ugyanis összességében 16 naptári napjuk volt a vásárlóknak a launch napjáig, míg ez előző generációnál ez csak 14 volt.

Az idei széria túlteljesítette a várakozást. A Hana Securities értesülései alapján, a Galaxy S25-ökből az első hónapban 4,56 millió darab fogyott, ami a Galaxy S24 azonos időszakához mért 1,42 milliójához képest messze kimagasló érték. Az elemzők szerint, az új AI-funkciók és a kedvezmények tették vonzobbá – de a Galaxy Világa stábja azt se zárná ki, hogy jót tett a szériának a globális chipset jelleg, hiszen ismételten a Qualcomm szolgáltatta mind a három modellnél az erőforrást, nem úgy mint az elődnél, ahol a két kisebb családtag esetében voltak olyan régiók, köztük Európa, ahol a sajátfejlesztésű Exynos került a készülékvázba.

A Galaxy S25 Ultra 5G volt ismételten a legkelendőbb, mintegy 2.55 millió egység fogyott belőle. A Galaxy S24 Ultra 5G-ből ugyanennyi idő alatt csak 830 ezer, így a 207%-os növekedés már-már olyan példaértékű, amit bármelyik riválisa megirigyelhet. Ergo, minden második vásárló mellette tette le a voksát a széria vásárlói közül, hiszen 56%-os házrész arányt tudhat magáénak, amivel ráerősített a prémium termékek iránti igényre.

A méltán elmarasztalt Galaxy S25+ 5G-re sem lehet panasza a gyártónak. Míg tavaly 270 ezret értékesítettek az első hónapjában az elődjének, addig 840 ezren választották idén a Galaxy S+ új generációját. Szintén 200% feletti teljesítményről lehet értekezni, ami szép teljesítmény.

Hármójuk közül mégis csak az alapmodell, a Galaxy S25 5G hozta a legnagyobb elmozdulást az egy évvel korábbi modellhez képest, hiszen 265%-kal teljesített jobban. Akkoriban 320 ezren választották, most 1,17 millióan. Ezzel egyébként mintegy 26%-os házrészt tud felmutatni.

Ha a házrész arányokat vetjük össze, akkor egy érdekes tényező mutatkozik, hiszen a Galaxy S Ultra-nál egy csökkenés mutatkozik. Míg tavaly 58%-ot mutatott fel, addig idén csak 56%-ot; de hiába teljesített jobban a Galaxy S+-termékág, szintén visszaesésről számolhatok be (19%-ról 18%-ra). A fentebb írt lapkaegység kedvezett az alapmodellnek, hiszen 23%-ről 26%-ra növelte a trión belüli eladási arányát, azaz a kompakt méretre igen is szükségük van a vásárlóknak.

Összességében az S25 sorozat erős piaci rajtja biztató, de a Samsungnak tovább kell dolgoznia a globális piacok visszaszerzésén, különösen azokban a régiókban, ahol a versenytársak, például a Xiaomi, előretörtek.

A mesterséges intelligencia hatotta át a Galaxy S25 Unpacked eseményét

Szeretek évente kétszer mélységében elmerülni az Unpacked eseményekben. A műsorrend idén sem változott. A Mobile Experience üzletág vezetője, TM Roh nyitotta meg a Galaxy S25-termékcsalád leleplezését. Vegyük át, mi hangzott el az eventet, és mivel tudta vásárlásra buzdítani azt a felhasználói tömeget, amellyel ismételten sikeres pre-order időszakot tudhat a vállalat maga mögött.

Roh fontosnak tartotta kiemelni, hogy egy esztendője mutatták be az első Galaxy AI-jal szerelt mesterséges intelligencia-telefonokat. A Galaxy S24 sorozat új utat mutatott, viszont ami előttünk áll, az még izgalmasabb… Idén ismét mércét állítanak fel a mobil AI innováció területén, amely a Galaxy S25-ökkel válik valóságossá. Azáltal, hogy a szintugrás lehetővé váljon, az alapoktól kezdték a mesterséges intelligencia operációs rendszerébe történő építkezését. Ebben a One UI 7 kiemelt figyelmet kap, hiszen a leginkább személyre szabható felületet ígéri, ami újradefiniálja a mobil interakciókat, ugyanis az AI-segédeket a rendszer szintjén integrálták.

A Google-lel lezajlott közös fejlesztések eredménye, az újragondolt Android, amelynek középpontjában immáron a mesterséges intelligencia áll. A platform hamarosan olyan fejlesztőket és partnereket üdvözöl köreikben, akiknek célja: egy korlátlan, nyitott és befogadó mesterséges intelligenciára építkező ökoszisztéma létrehozása, amely ténylegesen személyre szabott élményeket biztosít. Ami viszont a beszéd kulcsmomentuma, a többszintű alkalmazás kezelésére történő utalás, miszerint:

Az AI ügynökök és a multimoduláris képességek minden érintkezési pontjába történő integrálása, függetlenül attól, milyen AI asszisztenseket vagy alkalmazást szeretnénk használni.

Magyarosabbra lefordítva, ugye a Galaxy S25 termékcsalád nem csak a Galaxy AI-t használja, mint a Samsung saját mesterséges intelligenciáját, hanem a Google-féle Gemini-t is, tehát igazából, két AI-asszisztenssel van felvértezve a modellszéria. Demis Hassabis, a Google DeepMind elnöke szerint, eredményes évet tudhatnak maguk mögött, számos kutatási áttöréssel vegyítve. A mérföldkő kétségtelenül a Gemini 2.0 alapozó modelljének kiadása volt, de 2025-ben sem állnak meg, hanem folytatják a „könyörtelen innovációs ütemet”.

A Google úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia következő szintjét az asszisztens rendszerek jelentik majd – ezek olyan rendszerek, amik képesek feladatokat és hasznos dolgokat végrehajtani a felhasználó helyett.”

Anno, egy évtizeddel ezelőtt olyan rendszereket mutattak fel, mint az AlphaGo, amely az első olyan program, ami legyőzte a világbajnokot a Go összetett játékban. Múlt hónapban kezdték meg a Projekt Astra tesztelői programjának bővítését, amivel egy univerzális AI-asszisztens jövőbéli képességeit kutatja, amelyek hasznosak lehetnek a mindennapi életünkben. Mindemellett nagyon izgatottak, hogy a Samsunggal együttműködve a Geminivel újabb funkciókat hozhatnak el. A Galaxy S25 termékcsaládban debütál ugyanis két olyan AI-modul, mi lehetővé teszi:

  • a képernyőmegosztás (screen share)
  • és az élő videó közvetítése (live video) alatti érvelést.

Előbbinél az okostelefon képernyője kerül megosztásra az AI részére, utóbbinál pedig a körülöttünk lévő világ a kamerák segítségével; melyet elemezve, a mesterséges intelligencia érvel és segít. Pl.: megfelelő-e a nyújtott tészta állaga a tökéletes végeredményhez.

TM Roh szerint, a Galaxy S25 a valaha volt legintuitívabb, legtermészetesebb és leginkább személyre szabott Galaxy élményét kínálja. Nem csak a parancsainkat érti, hanem a szándékainkat is. Tehát kezelhetjük egyfajta barátként is a terméket. Egyetlen gombnyomással több műveletet kezdeményezhetünk. A megértés mellett látja a következő néhány lépést, s kvázi így lesz a saját mesterséges intelligenciatársunk. Az AI-nak amellett, hogy erőssebbé, személyesebbé kell válnia. A kiemelkedő személyre szabás érdekében vezették be a Personal Data Engine-t, melynek köszönhetően a személyes adatainkat a legnagyobb biztonságban tarálhatjuk az eszközön – nem pedig a felhőben. A Person Data Engine személyre szabott mesterséges intelligencia-szolgáltatásokat tesz lehetővé, amelyeket a Samsung Knox Vault véd.

Az MX üzletág vezetője kitért a legerősebb Galaxy lapkára, ami ugye a Snapdragon 8 Elite for Galaxy névre hallgat. A legerősebb NPU-val szerelték fel a garantált mobilos AI-élmények érdekében. Ez a chipset még több lehetőséget biztosít a fotózás és azok szerkesztésének területén. A következő generációs ProVisual Engine és a nagy felbontású objektívek segítségével teljesen új szintre emelkedik az AI-kamera élmény. Az alapvető változás, nemcsak az általunk használt technológiában, hanem az életünkben és tevékenységünkben is jelen van. Amit eddig el se tudtál volna képzelni, az megcsinálhatod.

Zárásképpen az elköszön mondatsorról se feledkezzünk el:

Ha előrendelnél, ezekkel a színekkel már ne számolja a hazai képviseletnél

A Galaxy S25 termékcsalád előrendelési időszakának utolsó 48 órájában vagyunk, ami annyit jelent, hogy ha ki szeretnétek használni a hozzá kapcsolódó ajánlatokat, akkor nincs sok gondolkodási időtök. A helyzetet tovább bonyolítja egy másik jelenség, ugyanis a Samsung.com webáruháznál több tárhelyhez kapcsolódó színopciónál feltűnt a „Hamarosan” felirat. Ez nem sok jót jelent, hiszen, ha egy termékből rövidebb időn belül van utántöltés, akkor a „Kérj készletértesítőt” funkciógomb segítségével egy feliratkozást tudtok véghezvinni, hogy aztán beérkezést követően egyből kapj róla egy e-mailes tájékoztatást. (Nyilván, ha lemaradsz róla, akkor a folyamatot meg kell ismételni, mivel a rendszer kiértesítettként kezel.)

Tehát, ha gondolkodsz, akkor érdemes az alábbi termékvariációk helyett egy b-tervvel előállni, ugyanis ezekből biztosan nem várható utántöltés a launch időszakáig. A teljességkedvéért táblázatba gyűjtöttem az érintett modelleket:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy S25 5G 12/128GB379 990 FtKékesfekete [SM-S931BZKDEUE]*
Galaxy S25 5G 12/256GB409 990 FtKödös ezüst [SM-S931BZSGEUE]
Kékesfekete [SM-S931BZKGEUE]*
Rózsaarany [SM-S931BZDGEUE]*
Galaxy S25+ 5G 12/512GB549 990 FtKödös ezüst [SM-S936BZSGEUE]
Kékesfekete [SM-S936BZKGEUE]*
Galaxy S25 Ultra 5G 12/256GB599 990 FtJetblack titán [SM-S938BAKDEUE]*
Galaxy S25 Ultra 5G 12/512GB669 990 FtJetblack titán [SM-S938BAKGEUE]*
Rózsaarany titán [SM-S938BZDGEUE]*
Galaxy S25 Ultra 5G 12GB/1TB769 990 FtFekete titán [SM-S938BZKHEUE]
Jetblack titán [SM-S938BAKHEUE]*
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

A legtöbb pre-orderből kiesett modell az exkluzív színekhez kapcsolódó, ami érthető, hiszen csak a Samsung.com webáruház az egyedüli forgalmazója. Ezáltal egyfajta kuriózum is, ha ilyet vásároltok, mert annak esélye, hogy az utcán jönne egy ugyanolyan színű változat szembe, eléggé elenyésző.

Tegnap a Samsung.com webáruház chatjén utána érdeklődtünk, mivel számolhatnak azok az érdeklődők, akik mégsem szeretnének második színopcióban gondolkodni. Számukra van egy rossz hírünk, ugyanis az szinte biztos, hogy előrendelési időszakban nem fog utántöltés érkezni. A kérdés inkább a jövőbeniségre fókuszálódik. A jelenlegi értesülésik alapján, legkorábban tavasszal érkezhet limitált darabszámban újra készletre egy-két termék a fenti kínálatból. Azért írtam évszakot, mert ők se tudták pontosan megmondani, de abban egyetértettek, hogy március végéig ne igazán számoljatok velük. (Eleve az exkluzív színeknek a kiszállítási ideje hosszabb, ami nem feltétlenül magyarországi sajátosság.)

A fő kérdés, hogy érdemes-e várni? Ér-e annyival többet egy JetBlack titán szín variáns a Galaxy S25 Ultra 5G-nél? – Ezt mindenki maga mérlegelje, az viszont biztos, hogy launch után sosincs olyan mértékű kedvezmény az előrendelés alatt lévő termékekre, mint az előrendelési időszakban. Ergo, aki pénteken vásárolna, az már biztosan valamiféle ajánlatról lemondott.

Bemutatkozott a Galaxy S25 termékcsalád. Mutatjuk az előrendeléssel kapcsolatos információkat!

Elérkezett az ominózus nap, ominózus órája, amikor San Joséban felvillannak a fények, és a Samsung leleplezik a következő generációs Galaxy S-termékcsaládját. A tavalyi évet a mesterséges intelligencia megjelenése hatotta át. A dél-koreai tech óriás büszke arra, hogy elsők között „honosították” a készülékeikbe azt a tudást, ami mindannyiunk életét egyszerűsítheti. Számos funkciót hoztak be annak érdekében, hogy a telefonra már ne, mint egy okostelefonra, hanem egy számítógépnél is többre gondoljunk. Az AI jelen van sok területen, a 2025-ös esztendőben pedig a népszerűsítésére helyezik a fókuszt, mégis csak számos olyan funkció van, amit lefejlesztés vagy éppen hardver hiányában polcra kellett rakniuk.

A 2025-ös év egyik legváratlanabb ténye, hogy ismételten a legújabb Android operációs rendszert, illetve a hozzátársuló felületet az éves Galaxy S-termékcsalád hozhatja el elsőként. Név szerint, az Android 15 és One UI 7.0 párosáról beszélünk, melynek béta tesztidőszaka jelenleg is zajlik a Galaxy S24 termékcsalád körében. A Galaxy S25-öknél két AI-jal találkozhatnak a felhasználók, hiszen a Galaxy AI mellett ott lesz az online forma, a Gemini, ami a Google mesterséges intelligenciája. Kettőjük harcáról szólhat az idei év.

Talán, ami még egy érdekesség, az az S Pen „visszabutulása”, hiszen kivették a Bluetooth-os mivoltát, amin nem kell meglepődni, mert világviszonylatban kevesen használták, így a gyártó nem látta indokolnak a jelenlétét. Természetesen, egy S Pen Pro használatával orvosolható, de jelentősen nagyobb tollról van szó. Idén a Paradigm fedőnéven futott a Galaxy S25 termékcsalád, külön betű- és számkódot nem kapott – vagy csak nem szivárgott ki? –, de azért azt tudjuk, hogy a P1 volt a base modell.

Fotó: Samsung Mobile Press

Kezdjük a legégetőbb kérdésekkel, miszerint, milyen áron, kondíciókkal és színekben érkeznek az adott modellek. Mint az látható, alaptrióról beszélhetünk a magyarországi forgalomban!

A Galaxy S25 5G-t érintő táblázat:
TermékNyitóárColorSzínválaszték
Galaxy S25 5G 12/128GB379 990 FtNavy
Ice Blue
Mint
SilverShadow
BlueBlack
PinkGold
Tengerészkék [SM-S931BDBDEUE]
Jegeskék [SM-S931BLBDEUE]
Menta [SM-S931BLGDEUE]
Ködös ezüst [SM-S931BZSDEUE]
Kékesfekete [SM-S931BZKDEUE]*
Rózsaarany [SM-S931BZDDEUE]*
Galaxy S25 5G 12/256GB409 990 FtNavy
Ice Blue
Mint
SilverShadow
BlueBlack
PinkGold
Tengerészkék [SM-S931BDBGEUE]
Jegeskék [SM-S931BLBGEUE]
Menta [SM-S931BLGGEUE]
Ködös ezüst [SM-S931BZSGEUE]
Kékesfekete [SM-S931BZKGEUE]*
Rózsaarany [SM-S931BZDGEUE]*
Galaxy S25 5G 12/512GB499 990 FtNavy
Ice Blue
Tengerészkék [SM-S931BDBHEUE]
Jegeskék [SM-S931BLBHEUE]
kiemelt színek a hero color-ök; míg a dőlttel jeltek a Samsung.com exkluzív színopciói.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország
A Galaxy S25+ 5G-t érintő táblázat:
TermékNyitóárColorSzínválaszték
Galaxy S25+ 5G 12/256GB499 990 FtNavy
Ice Blue
SilverShadow
Mint
BlueBlack
Tengerészkék [SM-S936BDBDEUE]
Jegeskék [SM-S936BLBDEUE]
Ködös ezüst [SM-S936BZSDEUE]
Menta [SM-S936BLGDEUE]
Kékesfekete [SM-S936BZKDEUE]*
Galaxy S25+ 5G 12/512GB549 990 FtNavy
Ice Blue
SilverShadow
BlueBlack
Tengerészkék [SM-S936BDBGEUE]
Jegeskék [SM-S936BLBGEUE]
Ködös ezüst [SM-S936BZSGEUE]
Kékesfekete [SM-S936BZKGEUE]*
kiemelt színek a hero color-ök; míg a dőlttel jeltek a Samsung.com exkluzív színopciói.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország
A Galaxy S25 Ultra 5G-t érintő táblázat:
TermékNyitóárColorSzínválaszték
Galaxy S25 Ultra 5G 12/256GB599 990 FtTitanium Black
Titanium WhiteSilver
Titanium Silver
Titanium SilverBlue
Titanium JetBlack
Titanium PinkGold
Fekete titán [SM-S938BZKDEUE]
Fehéres szürke titán [SM-S938BZSDEUE]
Szürke titán [SM-S938BZTDEUE]
Ezüstkék titán [SM-S938BZBDEUE]
Jetblack titán [SM-S938BAKDEUE]*
Rózsaarany titán [SM-S938BZDDEUE]*
Galaxy S25 Ultra 5G 12/512GB669 990 FtTitanium Black
Titanium WhiteSilver
Titanium Silver
Titanium SilverBlue
Titanium JetBlack
Titanium PinkGold
Fekete titán [SM-S938BZKGEUE]
Fehéres szürke titán [SM-S938BZSGEUE]
Szürke titán [SM-S938BZTGEUE]
Ezüstkék titán [SM-S938BZBGEUE]
Jetblack titán [SM-S938BAKGEUE]*
Rózsaarany titán [SM-S938BZDGEUE]*
Galaxy S25 Ultra 5G 12GB/1TB769 990 FtTitanium Black
Titanium WhiteSilver
Titanium Silver
Titanium JetBlack
Fekete titán [SM-S938BZKHEUE]
Fehéres szürke titán [SM-S938BZSHEUE]
Szürke titán [SM-S938BZTHEUE]
Jetblack titán [SM-S938BAKHEUE]*
kiemelt színek a hero color-ök; míg a dőlttel jeltek a Samsung.com exkluzív színopciói.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Miként változtak az árak tavalyhoz képest? – tehetnétek fel a keresztkérdést. Segítségként mutatnám a Galaxy S24 termékcsaládhoz kapcsolódó cikkünk, amiből kiderül, hogy a Galaxy S25 5G 10 ezer forinttal, a Galaxy S25+ 5G 20 ezer forinttal lett drágább; míg a Galaxy S25 Ultra nem változott. Nyilván, ezek az alaptárhely méretek. Azért akad torzító mutató, hiszen a Galaxy S25 5G-nél már 12GB RAM-ot kapunk a 128GB-os ROM változatnál. A Galaxy S25 és S25+ pedig nem Exynos lapkával szerelt, hanem ugyanazzal az erőteljessel, mint a S25 Ultra. Nem utolsó sorban, azért volt inflálódás tavalyhoz képest, szóval rámondható, hogy nagyjából ugyanott maradt – de majd az ajánlatok kompenzálják.

Idehaza viszont nem lesz minden szín, minden méretben kapható, sőt, Samsung.com exkluzív színekből is akad hiányosság. Mutatnám, utóbbiból mi nem érkezett magyarországi forgalomba:

  • a Galaxy S25 és Galaxy S25+ párosánál: a coralred;
  • míg a Galaxy S25 Ultra-nál: a Jadegreen.

A teljességkedvéért megmutatnám, hogy dollárban és euróban milyen árpontokan nyitott az idei Galaxy S line-up:

TermékNyitóár [$]Nyitóár [€]Nyitóár [KRW]
Galaxy S25 5G 12/128GB$799,99899
Galaxy S25 5G 12/256GB$859,999591.155.000
Galaxy S25 5G 12/512GB1.0791.298.000
Galaxy S25+ 5G 12/256GB$999,991.1491.343.000
Galaxy S25+ 5G 12/512GB$1.119,991.269€1.496.000
Galaxy S25 Ultra 5G 12/256GB$1.299,991.4491.698.400
Galaxy S25 Ultra 5G 12/512GB$1.419,991.5691.841.400
Galaxy S25 Ultra 5G 12GB/1TB$1.659,991.8092.127.400
Galaxy S25 Ultra 5G 16GB/1TB2.249.500
A Galaxy S-termékek összefoglaló előrendelői táblázata.
Táblázat: Galaxy Vilaga

Az előrendelésről, valamint az ajánlatokról:

Az előrendelési időszak: 2024. január 22. 19 óra és 2024. február 6. 23:59 között zajlik, valamint a készlet erejéig. A hivatalos launch nap: 2024. február 7-ére esik, innentől bárki számára megvásárolható a termék – már ha van készleten a kiszemelt darabból. Információink szerint, az előrendeléseket 2024. január 24-én indítja útjára a Samsung.com webáruháza, azaz feltételezhetjük, hogy minden csatornánál az átadás első napja, 2024. január 27-e, hétfő; azaz a következő munkanap pénteket követően. Természetesen a változás jogát fenntartjuk; érdemes előre gondolkodni, mert fennakadásokkal biztosan lehet számolni, ahogy minden esztendőben van ilyesmi.

Azok, akik előregisztrált az Unpacked eseményre, az Unpacked után megkapják e-mail formájában az előrendeléshez kapcsolódó handraiser kedvezménykódot, ami PAH kuponkód kezdéssel rendelkezik a Samsung.com webáruház esetében. A 20.000 Ft értékű árkedvezmény csak egy modell árát csökkenti, így aki egynél többet szeretne vásárolni, annak van egy rossz hírünk, mert ezt elhallgatták. Remélhetőleg sokan több emaillel szálltak ringbe. Információnk szerint, 24 óra alatt megküldésre kerülnek az említett kódok, érdemes nyomon követni a SPAM és a Promóció mappákat a levelező kliensben.

A Samsung.com webáruház ismételten hirdet 72 órás – azaz 2024. január 25. 18:59-ig – előrendelési extra kedvezményt, melynek értelmében azok, akik beruháznak egy újdonsült Galaxy S25 termékre, ráadás termék ütheti a markukat. Nem tesznek különbséget a modellek között, így egységesen kapja mindenki – ha pedig netalántán készlethiány lépne fel, akkor sem kell csüggedni, mivel utólagosan pótolják, ha tudod bizonyítani feléjük, hogy megrendelésed benne volt a kitűzött időlimitbe.

TermékRáadás termék
Galaxy S25 5G | S25+ 5G | S25 Ultra 5G1db fekete Galaxy SmartTag2 [EI-T5600BBEGEU]
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Érdemes lesz letölteni a Shop Applikációt, ugyanis azok, akik először rendelnek az applikációból extra ráadás termékben részesülnek. Most nem feltétlenül buzdítanék újraregisztrálásra senkit, de akinek megér mindez egy töltőfejet, az bátran éljen a lehetőséggel, mégis csak spórolni végeredményben. A kiegészítő a rendelés mellé jár, fontos, hogy aki a webáruházban adta le korábban a rendelését, az applikáción belül még sosem, annak nem szükséges az új fiók létrehozása, hiszen ebben az esetben is érvényben lesz rá a kedvezmény.

TermékRáadás termék
Galaxy S25 5G | S25+ 5G | S25 Ultra 5G1db fekete 25W hálózati töltőfej [EP-T2510NBEGE]
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

A Galaxy S24 termékcsaládnál alkalmazott tárhely duplázásos ajánlattal állnak elő az idei előrendelési időszakban is. Most annyi lesz a csavar, hogy a magasabb tárhelyű modellt kell a kosárba helyezni, amelyet az eggyel alacsonyabb tárhelyű variánsának összegével vásárolhatjuk meg. Mindez alól kivételt képeznek azok a színek, amelynél nem került be a portfólióba a kisebb tárhelyű opció. Ezen felül érdemes lesz ügyelni a tárhely méretre, mert ha netalántán a kisebbet tesszük a kosárba, mint pl.: a Galaxy S25 5G-ből a 128GB-ost, akkor ugyanannyit fizetünk, mint ha a 256GB-ost tettük volna. Lehet, másképp csináltam volna, de ez legyen a weboldal üzemeltetőinek gondja.

Mindenesetre mutatnám az összesítést:

TermékRAM/ROMÁrSzínválaszték
Galaxy S25 5G12/128GB→12/256GB379 990 FtTengerészkék [SM-S931BDBGEUE]
Jegeskék [SM-S931BLBGEUE]
Menta [SM-S931BLGGEUE]
Ködös ezüst [SM-S931BZSGEUE]
Kékesfekete [SM-S931BZKGEUE]*
Rózsaarany [SM-S931BZDGEUE]*
Galaxy S25 5G12/256GB→12/512GB409 990 FtTengerészkék [SM-S931BDBHEUE]
Jegeskék [SM-S931BLBHEUE]
Galaxy S25+ 5G12/256GB→12/512GB499 990 FtTengerészkék [SM-S936BDBGEUE]
Jegeskék [SM-S936BLBGEUE]
Ködös ezüst [SM-S936BZSGEUE]
Kékesfekete [SM-S936BZKGEUE]*
Galaxy S25 Ultra 5G12/256GB→12/512GB599 990 FtFekete titán [SM-S938BZKGEUE]
Fehéres szürke titán [SM-S938BZSGEUE]
Szürke titán [SM-S938BZTGEUE]
Ezüstkék titán [SM-S938BZBGEUE]
Jetblack titán [SM-S938BAKGEUE]*
Rózsaarany titán [SM-S938BZDGEUE]*
Galaxy S25 Ultra 5G12/512GB→12GB/1TB669 990 FtFekete titán [SM-S938BZKHEUE]
Fehéres szürke titán [SM-S938BZSHEUE]
Szürke titán [SM-S938BZTHEUE]
Jetblack titán [SM-S938BAKHEUE]*
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Tehát a promóció alól kivételt fog képezni, mivel nagyobb tárhelyű variációban nem érhető el az adott szín:

TermékRAM/ROMSzínválaszték
Galaxy S25 5G12/256GBMenta [SM-S931BLGGEUE]
Ködös ezüst [SM-S931BZSGEUE]
Kékesfekete [SM-S931BZKGEUE]*
Rózsaarany [SM-S931BZDGEUE]*
Galaxy S25+ 5G12/256GBMenta [SM-S936BLGDEUE]
Galaxy S25 Ultra 5G12/512GBEzüstkék titán [SM-S938BZBGEUE]
Rózsaarany titán [SM-S938BZDGEUE]*
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

A Samsung.com webáruháza értékelni fogja a vásárlók hűségét, ugyanis azok, akik mellettük teszik le a vásárlás során a voksukat, extra Samsung Rewards pontokban részesülnek. (A pontok nem csak fizetőeszközzé válthatóak 1 hónap elteltével, de vásárlással részt vesztek a Samsung hűségprogrammal, amelynek keretében szinteket léphettek, s ezáltal különféle előnyökben részesülhettek.)

TermékRáadás Samsung Rewards pont
Galaxy S25 5G+10 000 pont
Galaxy S25+ 5G+15 000 pont
Galaxy S25 Ultra 5G+20 000 pont
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

A lista végére még mindig nem érkeztünk, ugyanis további ajánlatokkal próbálják meg kedvezőbbé tenni a végösszeget, mint pl.:

  • ha készülék beszámítás mellett döntötök, akkor (csak!) a Galaxy termékek körében az átvevő partner a maximális összeget fizeti ki, állapottól függetlenül;
  • érdemes lesz ökoszisztémában gondolkodni, ugyanis:
    • ha a Galaxy S25 mellé Galaxy Watch7 vagy Galaxy Watch Ultra okosórát a kosaratokba tesztek, akkor 20%-kal olcsóbban vásárolhatjátok meg (csak 1 termékre érvényesíthető kosaranként!);
    • illetve ha a Galaxy S25 mellé Galaxy Buds3 vagy Galaxy Buds3 Pro fülhallgatót szintén vásárolnátok, akkor ugyanúgy 20%-kal lesz olcsóbb a kiegészítő; (csak 1 termékre, a legdrágábbra, ha többet vennél.)
  • ha pedig Galaxy S25 szériás kiegészítőt vennétek, akkor 30%-kal tehetitek olcsóbban a kosaratokba. Ehhez nem szükséges a készülék vásárlása, nélküle is megadják a kedvezményt.

A Samsung.com webáruházában a „Kedvezménykód megadása” mezőre szintén felhívnám a figyelmetek, hiszen, akik előregisztráltak, azok érvényesíthetik az e-mailben megküldött kódot; illetve a chaten kérhetnek további instrukciókat a végár csökkentésére. Nemmellesleg, van egy aloldalunk, ahol sok okosságot találhattok.

Szabályzat gyűjtőlinkek:

Íme a hazai kreatív: