Címke: Galaxy Tab Active4 Pro

Újév előtt megint egy belépőszintű okostelefon frissült Android 14-re

Akadnak anomáliák a Tarun Vats által megosztott németországi menetrenddel kapcsolatban, amit részlegesen valahol értünk, hiszen azon a listán, se a Galaxy Tab S9 FE-, se pedig a Galaxy Tab A9-termékcsalád nem szerepel azon egyszeri okból kifolyólag, hogy novemberben még semmi hivatalos infót nem tettek közzé a debütálásukkal kapcsolatban – hiszen leak-nek számított volna a szereplésük. Akad viszont egy tablet, a Galaxy Tab S6 Lite 2022-es kiadása, amelyre egyetlen országba se futott be október óta frissítés – holott novemberre ígérték az írtak szerint. Természetesen, ez csak afféle tájékoztató jellegű menetrend, amitől eltérhetnek, és nagyon úgy fest, hogy bizony a kivételek sorát erősíti.

A másik érdekesség, hogy ott a Galaxy Z Fold4 5G és a Galaxy Z Flip4 5G, amelyekre továbbra sincs globális jelleggel Android 14 szoftver. Ez csupán csak azért érdekes, mert már egy ideje az elődjeikre befutott. Előbbinél persze akadnak országok és csatornák, ahol már elérhető, viszont – a minket érintő – európai, azaz EUX viszonylatban utoljára november 13-án volt kiadva egy biztonsági javítás.

Nézzük, mely szerencsések kaptak az OTA jóvoltából felkérést!

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számFrissítés dátuma
Galaxy A13 5GSM-A136BEUXA136BXXU5DWK72023.12.26.
Táblázat: Galaxy Vilaga

A tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számFrissítés dátuma
Galaxy Tab S9 FE+ 5GSM-X616BEUXX616BXXU1BWK92023.12.05.
Galaxy Tab S9 FE+ Wi-FiSM-X610EUXX610XXU1BWK92023.12.05.
Galaxy Tab S9 FE 5GSM-X516BEUXX516BXXU1BWK92023.12.05.
Galaxy Tab S9 FE Wi-FiSM-X510EUXX510XXU1BWKB2023.12.05.
Galaxy Tab Active4 Pro 5GSM-T636BEUXT636BXXU4CWL52023.12.26.
Galaxy Tab Active4 Pro Wi-FiSM-T630EUXT630XXU4CWL52023.12.28.
Táblázat: Galaxy Vilaga

Ismét „az előd előnyösebb helyzetben van” felállással nézünk szembe, ugyanis a Galaxy A13 5G-re előbb érkezett meg a One UI 6 felület, mint mondjuk a Galaxy A14-re vagy éppen a Galaxy A14 5G-re. Valószínűleg a nem ‘B’-s típusszám besorolás okozhatja a csúszást. Hozzánk ritkán érkezik ‘R’ vagy ‘P’ variáns, amit a nem-európai régióba szánnak (esetünkben: Tunézia, Tájföld, stb.), viszont valamilyen okból kifolyólag mégis csurran-cseppent erre fele is.

A tabletek frontján teljesen megfeledkeztünk a bevezetőben említett Galaxy Tab S9 FE-kről, amelyekre már a hónap első felében megérkezett az Android 14; viszont a hónap második felében a Galaxy Tab Active4 Pro tulajdonosok szintúgy örülhettek. Ami a két részleget összekapcsolja, hogy egyik sem a decemberi biztonsági javítási szinttel lett felvértezve, hanem csak az előző novemberivel, amivel kicsit van az egésznek egy rosszszájíze; de hát érjük be ennyivel, amúgy se havi, hanem negyedéves rendszerességgel érkeznek rájuk update-ek.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Síri csendben érkezett meg a Galaxy Tab Active4 Pro, de csak 5G-ben

Egy véletlen kapcsán botlottam bele a ténybe, hogy a Galaxy Tab Active4 Pro már elérhető a magyarországi piacon. Számomra ez azért meglepő, mert a hazai képviselet annyira fű alatt vezette be, hogy még sajtóközleményt se kapott a megérkezésének ténye; sőt, a Samsung.com főoldalán el se érhető, csak a Business aloldalra került belistázásra. Mondjuk, utóbbit valahol megértem, mert alapvetően egy olyan strapabíró tabletről van szó, amelynek nem a szürke hétköznapokban, hanem az ipari környezetben van kulcsfontosságú szerepe – így számos tulajdonságával oda szeretne megfelelni.

Egy másik érdekesség, hogy hivatalosan a hazai piacra csak a SIM kártya képes variáns került behozatalra; ám egyes felületeken elérhető a Wi-Fi-s is, mint pl.: az Alza webshopjában. (Ők ugye nem magyar központúak.) A hazai képviselet azért megadja a lehetőséget az átlagembernek szintúgy a megvásárlására, ugyanis, akinek mégis ez a strapatablet kell, az a Samsung Experience Store-okban rátalal, ám mélyen a zsebbe kell nyúlni, mert az elődök árcímkéjét messze felüllicitálja.

Mutatnám a szokásos összesítő táblázatot, melyből kiderülnek a főbb részletek:

TermékRAM/ROMÁrSzín
Galaxy Tab Active4 Pro Wi-Fi6/128GB319 990 FtFekete [SM-T630NZKEEUE]
Galaxy Tab Active4 Pro 5G6/128GB364 990 FtFekete [SM-T636BZKEEEE]
Táblázat: Galaxy Világa
Nem kell attól félned, hogy a nagy hőségben túlmelegszik a készülék akkumulátora.
Forrás: Samsung Magyarország

Jogosan merülhet fel a kérdés, mi kerül ennyibe?! – Talán ironikusan hangozhat, pedig szó sincs ilyesmiről, de a védelem, amellyel felruházták. Az IP68-as tanúsítvány mellett a MIL-STD-810H katonai szabvánnyal is rendelkezik, mely szerint: a por, a pára, a sós víz, vagy éppen a magasabbról történő ejtés sem fog ki rajta – utóbbihoz azért kell a doboz tartalmai között helyet foglaló extra merev tok, amelynek ütéselnyelése kimagasló.

Megtartották a kivehető akkumulátorát, azaz 7.600mAh-s telepét bármikor lecserélhetitek; ami ennek a szériának az egyedisége. Ezen felül, ugyanúgy átveszi az áramot anélkül, hogy belehelyezésre kerülne az akkutelepe.

Hardveresen a Qualcomm által gyártott Snapdragon 778G 5G chipsettel ruházták fel, amely Android 12-vel debütált, de ugyanúgy várható rá a hosszabb távú szoftveres támogatás. Noha létezik belőle 4/64GB-os változat, a magyarországi piacra a 6/128GB-os került bevezetésre, amiért külön jár a pirospont, hiszen ritkán lép meg ilyesmit a helyi képviselet. Bővíthetőségétől se fosztották meg a termékcsaládot, 1TB-ig bírja fogadni a microSD kártyákat.

PoGo csatlakozással rendelkezik, ha valaki ilyen módon töltetné. Támogatja a Samsung DeX üzemmódot, ha már ipari környezetre tervezték. Kapcsolódási specifikációi közül: a Wi-Fi6-ot, a Bluetooth v5.2-t és az 5G képességet emelném ki.

Igazi masszív dög lett, így nem csoda, hogy inkább az üzleti érában szeretnének vele érvényesülni.