Címke: Galaxy Z Fold6 5G

Ne csak munkára használd!

Sokan a Galaxy Z Fold szériát munkára használják, holott méreteiből fakadóan egy remek gamer termék. Legyen az a Fortnite vagy a Diablo: Immortal világa. Aki nem próbálta ki, milyen játékélmennyel bír, annak mindenképpen ajánlott, hiszen erőforrásilag az egyik legerősebb Galaxy okostelefonja a Samsungnak, ami hűtési megoldásban is jelentősen fejlődött elődjéhez képest. Most hoznék egy kedvcsinaló videót; amelyben versenyzők promózzák a termékcsaládot.

Kell-e beépített S Pen a Galaxy Z Foldba?

Megosztó témát és egyben kérdést hoznék el, ugyanis kíváncsi lennék a véleményetekre. A Galaxy Z Fold6 5G se törte meg azon sorozatot, miszerint az S Pen beépült volna a készülék vázába egy úgy nevezett S Pen hole-ba dokkolódva. Jogosan érhetné kritika a terméket, azonban véleményem szerint, nincs akkora alapja a felháborodásnak, mint amekkorára egyes tech médiumok szeretnék felnyomni. A folytatásban arra teszek kísérletet, hogy összeszedem azon érveket, ami alapján a hatodik Galaxy Z Foldnak még nem kell beépített S Pennel rendelkeznie.

A Samsung legelőször a Galaxy Z Fold3 5G-nél hozta el az S Pen képességet, melyet a belső kijelzőn lehet alkalmazni. Ha visszaemlékeztek, írtam egy átfogó cikket azzal kapcsolatban, miként fejlődött a generációk során a hozzákapcsolódó tok. A lenti fotóra pillantva simán leszögezhető, hogy a Galaxy Z Fold5 5G-én csiszolgattak, hiszen nincs szemmel látható változás úgy, mint az elődöknél.

A Galaxy Z Fold-éránál a visszajelzésekre a többihez képest is jobban odafigyel a Samsung fejlesztőcsapata. Őket igazolja mindez, ugyan a Galaxy Z Fold3 5G vásárlóinak 88%-a mondta azt, hogy elégedett a vásárolt termékével; míg ugyanezen mutató a Galaxy Z Fold5 5G-nél 94% (!) volt. Ergo, a tavalyi modellnél mindössze 6% elégedetlenkedett, ami elenyésző ilyen magasságokban. A cél persze a szinten tartás és az esetleges javulás. A Galaxy Z Fold6 5G esetében a prioritás: az ellenállóságra és a termék fizikai adottságaira esett. A sokak által említett S Pen egy alacsonyabb fontossági besorolást kapott, ami valahol érthető – hiszen csak az elégedetlenkedik, aki rendelkezik S Pen képes tokkal.

Mind a kettőnél jelentős előrehaladást ért el a gyártó. 6.1mm-ről 5.6mm-re csökkentették a vastagságot kinyitott formában, illetve 13.4mm-ről 12.1mm-re összecsukottban. Eközben az akkumulátorkapacitásához nem nyúltak, azaz maradtak 4.400mAh-nál. A súlyából szintúgy lefaragtak, hiszen 253 grammról 239 grammra fogyatkoztatták le. A víz- mellett a porellenállóságra is fókusz helyeződött, ugyanis az IPx8 tanúsítvány helyett immáron IP48 jellemezi. Egyelőre teljes porállóságról szó sincs, de azért részlegesről beszélhetünk, ami remek útmutató arra, hogy nem lehetetlen a kitűzött cél.

A Galaxy Z Fold6 5G-nél simán lehet olyan érzete az embernek, hogy nincs sok változás az elődhöz képest; viszont szó sincs ilyesmiről. A részletekben lapul az ördög, de most koncentráljunk az S Pen-re.

A Galaxy S Ultra sorozatban se egyből tűnt fel a Samsung toll megoldása. A Galaxy Note-érában a kezdetek óta beépített formában kapott helyet, azonban az S Pen a mai világban egy olyan kiegészítő, amit kevés felhasználó használni még akkor is, ha ott a lehetőség rá. (Élőpélda vagyok a Galaxy Tab S8 tabletemnél, ahol egy kezem elegendő a használatának megszámlálására.) Nyilván, a tokba ágyazott megoldás egy alternatíva azok számára, akik cáfolják a kijelentésem; és talán ők azok az elégedetlenkedők, akik tok nélkül szeretnék élvezni az S Pen előnyeit. Sőt, azt se szabad elfeledni, hogy ez így csak jelenleg egy passzív toll; azaz az úgy nevezett air command-okra és az elhagyás jelzésére se alkalmas. (Előbbinél említhető meg a prezentációknál történő léptetés, vagy a fotó elsütése a toll segítségével.)

A háttérben talán az állhat, hogy már egy ideje a levegőben van olyan pletyka, miszerint a Galaxy Z-termékcsoportba is befuthat egy Ultra családtag. Ha az alapmodellnél ellőné a gyártó ezt az újdonságot, akkor nehezebb helyzetbe lenne nála, főleg hogy drágábbnak ígérkezik a sajtóértesülések szerint. TM Roh már tavaly közzé hirdette, hogy még több eszközkategóriába szeretné megjelentetni. Simán el tudnám képzel az itteni beépülését.

Talán az lehet a lépés előszobája, hogy a Galaxy S25 Ultra 5G-nél eshet át az S Pen egyfajta dizájnreformon. Ha belegondoltok, a Galaxy Note5 óta ugyanazt a tollat kapjuk az okostelefonoknál; ha bár a Galaxy Z-éránál annyi a különbség, hogy itt rugóshegyű, mellyel a sérülékenyebb belső kijelzőt védik.

Összességében: az S Pen beépítése az alap Galaxy Z Fold-termékeknél nem égető kérdés. Számos olyan tény és igény van, ami sokkal fontosabb, mint pl: gyorsabb töltés, jobb hűtés, nagyobb teljesítmény, vékonyítás, gyűrődés láthatóságának elfedése, stb. Másrészről, ha megfigyelitek, az idei érának a fókuszában a mesterséges intelligencia van. Igaz, számos alkotáshoz kapcsolódó újdonságot kaptunk a One UI 6.1.1-ben, de tollmentesen szintén lehet ezeket alkalmazni.

A Galaxy Z Fold6 tok választéka

A Samsung Magyarország készített egy összesítő videót azon vásárlóinak, akik még nem döntötték el, milyen tokban szeretnék az újdonsült összehajtható modelljüket hordozni. Tudom, az előrendelők az S Pen variáns változatot kapták grátiszba, viszont ettől függetlenül akadhatnak olyan vásárlók, akik másikat előnyösebbnek preferálják. Nemsokára hozok egy beszámoló cikket a lehetőségekről, most viszont mutatnám videó formájában azokat.

A Spigen gondolt a Galaxy vásárlóira

Alapvetően nem vagyok a gyári tokoktól eltérő tokoknak a híve, de van egy bázisközönség, akik az átlagosnál komolyabban gondolják a készülékük védelmét esetleges ejtések és más külső behatások ellen. Ők bátran keressék a Spigen megoldásait, ahol biztosan találnak olyan tokvariánsokat, amelyekkel ténylegesen féltéglává tudják varázsolni legújabb Galaxy terméküket, de legalább nem kell semmi miatt aggódni.

Kezdésképpen mutatnám a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 tok lehetőségeit, ahol külön felhívnám a figyelmet a zsanérvédelemre. Már-már elmentek otthonról hatást eredményeznek, de biztosan védenek a porbehatástól. Részletek miatt ide klikk.

A Galaxy Buds3 Pro tokja különösen tetszik, ahogy a Galaxy Ringé is.

Zárásképpen pedig az a „tok”, aminek vásárlóit sosem fogom megérteni, merthogy okosórára Én biztosan nem tennék, az is biztos, de tudom, van az a közeg, és szitu, amikor már zsebre teszem magam is biztos, ami biztos.

A Galaxy Z Fold6 5G-ből se spórolták ki a gőzkamrát

A Galaxy Z Flip6 5G lett a legelső Galaxy Z Flip-érából, amely el lett látva hűtéssel, viszont ez mégsem hozta el a DeX üzemmódot, ami valahol fájópont, mert hardveri adottságai alapján képes lenne a lekezelésre, ellenben a Samsung szoftvermérnökei még nem érzik azt, hogy releváns lehet a felhasználóinak, mint extra funkció. Egyetértek vele, hiszen az a korcsoport, akik mellette voksolnak, nem mini PC-ként akarja első sorban használni. Tehát, akinek ilyen igénye volna, az maradjon a könyvstílusú Galaxy Z Fold-vonal mellett.

Érdekes, nála nem volt annyira kihangsúlyozva hűtés megoldása, de jó ha tudjátok, hogy már a Galaxy Z Fold5-ben is jelen volt a gőzkamrás megoldás. Igaz a méretével lehet vitatkozni, viszont a semmihez képest ez is valami. Szóval a mérnökök továbbléptek egy szintet, mert a lapka megköveteli a megfelelő hőfokszabályzást, s ezáltal megelőzik annak visszaszabályozását esetleges melegedés során.

A fenti fotó remekül prezentálja, milyen méretes változás történt, ugyanis hozzányúltak a kamra hosszúságához, ezáltal nagyobb felületen lesz képes a hő elvezetésére, ezáltal pedig hűteni a processzort.

Fog is kelleni, hiszen a Galaxy S24 Ultra mintájára, szintúgy 41%-os NPU növekedéssel lehet számolni, ami a mesterséges intelligenciához szükséges lesz. Ezen felül 20%-kal erősebb lett a CPU, míg 30%-kal a GPU. Méretben pedig ugye zsogorodott, mert vékonyabb lett, szóval érdekes látni, hogy a mérnökök úgy múlják felül az előző generációt gőzkamra megoldását, hogy közben kevesebb terük volt fizikálisan.

Érdekességképp említeném meg az elégedettségi faktorját a Galaxy Z Fold-érának. Míg a Galaxy Z Fold3 vásárlóinak 88%-a kapta azt, amire számított, sőt még annál is többet; addig a Galaxy Z Fold5-nél ugyanezen mutató 94%-ra kúszott fel. Elképesztő a teher van a tervezőkön, de hát ilyen árfekvésben megköveteli a fogyasztó a minőséget minden téren.

A hűtésmegoldás hozzá fog ahhoz is járulni, hogy kevésbé merüljön a termék, illetve gyorsabban töltődjön fel ugyanazon 25W-os töltővel, mint az elődje.

Az összehajtható okostelefonok infografikái

Az összehajtható okostelefonok hatodik generációjának előrendelési időszaka javában zajlik. Szűk másfél hét sincs hátra még belőle, hogy benevezzetek a legjobb ajánlatokkal, mert várhatóan utána ilyen jóval már nem fognak előrukkolni. Számomra inkább az a kérdés, hogy az exkluzív színeket, meddig szeretnék a portfólióban tartani hazai fronton, ugyanis a Galaxy S24-eknél nagyjából másfél hónap alatt kifuttattak és azokat nem is pótolták.

Mutatnám elsőként a Galaxy Z Fold6 5G főbb jellemzőit:

Illetve a vélhetően kelendőbb kagylóformájú modellét is:

Bemutatkozott a Galaxy Z Flip6 5G és a Galaxy Z Fold6 5G. Mutatjuk az előrendeléssel kapcsolatos információkat!

Amennyire tavaly Szöul üdeszínfoltja volt az Unpacked események történelmi helyszíneinek, úgy idén a papírforma adta magát; mégis csak a nyári Olimpiai Játékok a hónap végén Párizsban elrajtolnak – melynek kiemelt partnere a Samsung Electronics. Következhet a bizonyítás időszaka, hiszen számos piackutatócég arról hozott statisztikát az év első negyedévében, hogy a Samsung elvesztette globális első helyét az összehajtható termékek területén; ahol a kínai gyártók „kellendőbbek voltak”. Nyilván a versenytársak nyomása egyre nagyobb, de messzemenő következtetéseket ne vonjunk le, hiszen az új line-uppal a harmadik negyedévet olyan simán fogja hozni, hogy öröm lesz nézni. Már csak az a kérdés, hogy tudják-e tartani a tavalyi mutatókat, vagy esetleg felülmúlják-e azokat!

A fedőnevek frontján most is megpróbálkoztak elfedni a szivárgásokat az új modellekről; inkább kevesebb sikerrel. Az előző sémára építkezve: a Galaxy Z Fold6 5G-t Q6-ként, a Galaxy Z Flip6 5G-t pedig B6-ként tartottuk fejben. Noha volt egy Q6a projektnév, ami feltételezhetően a Galaxy Z Fold-éra alvariánsa lehet, egyelőre megtartják magukénak. Vélhetően később kerülhet kiadásra, bár elcsúsztatásának okát homály fedi.

Kezdésképpen, nézzük meg a legégetőbb kérdést, miszerint: a magyarországi képviselet, milyen árcímkéket tűzött az adott modellek, adott tárhely variációja mellé! Az átláthatóság mivoltából készítettem egy táblázatot, amelyben az alapszínei, illetve az ahhoz kapcsolódó típusazonosítói szintén fel vannak tűntetve:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy Z Flip6 5G 12/256GB499 990 FtMélyfekete | Crafted Black [SM-F741BAKGEUE]*
Fehér | White [SM-F741BZWGEUE]*
Kék | Blue [SM-F741BLBGEUE]
Sárga | Yellow [SM-F741BZYGEUE]
Menta | Mint [SM-F741BLGGEUE]
Ködös ezüst | Silver Shadow [SM-F741BZSGEUE]
Galaxy Z Flip6 5G 12/512GB549 990 FtKék | Blue [SM-F741BLBHEUE]
Menta | Mint [SM-F741BLGHEUE]
Ködös ezüst | Silver Shadow [SM-F741BZSHEUE]
Galaxy Z Fold6 5G 12/256GB829 990 FtMélyfekete | Crafted Black [SM-F956BAKBEUE]*
Ködös ezüst | Silver Shadow [SM-F956BZSBEUE]
Rózsaszín | Pink [SM-F956BLIBEUE]
Tengerészkék | Navy [SM-F956BDBBEUE]
Galaxy Z Fold6 5G 12/512GB879 990 FtMélyfekete | Crafted Black [SM-F956BAKCEUE]*
Ködös ezüst | Silver Shadow [SM-F956BZSCEUE]
Tengerészkék | Navy [SM-F956BDBCEUE]
Galaxy Z Fold6 5G 12GB/1TB979 990 FtKödös ezüst | Silver Shadow [SM-F956BZSNEUE]
A Galaxy Z-termékek összefoglaló előrendelői táblázata.
* csak a Samsung.com webáruházban vásárolható!
Táblázat: Galaxy Vilaga

Ez most sok vagy kevés? – Jöhet az olyan sokszor elhangzó kérdés, amihez elővennénk a tavalyi cikkünket, hogy megbizonyosodjunk a tényekről. A Galaxy Z Flip6 5G 10 ezer forinttal nyitott magasabb árponton mind a két tárhely variánsnál – de az öröm az ürömben, hogy legalább a 8GB RAM-ot elfelejthetjük nála, mert 12GB-val lett felszerelve. A Galaxy Z Fold6 5G-nél már érezhetőbb az inflálódás. Az 256GB-os és 512GB modelleknél 60 ezer, míg az 1TB-osnál 70 ezer forinttal kérnek többet a „kasszánál”, már ha nem használtok valamiféle kedvezményt.

A Samsung.com webáruháza ismételten elhoz exkluzív színeket, mint pl.: a Mélyfekete és a Fehér színpárost a Galaxy Z Flip6 5G-nél, illetve a Mélyfeketét a Galaxy Z Fold6 5G-ből. A táblázatban feltűntettük, mely RAM/ROM variánsoknál lehet velük számolni. Ezen kívül a Peach szín még létezik előbbinél, viszont azt hozzánk legközelebb a németeknél vásárolhatjátok meg.

A teljességkedvéért megmutatnám, hogy dollárban és euróban milyen árpontokan nyitott az idei foldable line-up:

TermékNyitóár [$]Nyitóár [€]Nyitóár [KRW]
Galaxy Z Flip6 5G 12/256GB$1.0991.199€1.485.000₩
Galaxy Z Flip6 5G 12/512GB$1.2191.319€1.643.400₩
Galaxy Z Fold6 5G 12/256GB$1.8991.999€2.229.700₩
Galaxy Z Fold6 5G 12/512GB$2.0192.119€2.388.100₩
Galaxy Z Fold6 5G 12GB/1TB$2.2592.359€2.704.900₩
A Galaxy Z-termékek összefoglaló előrendelői táblázata.
Táblázat: Galaxy Vilaga

Az előrendelésről, valamint az ajánlatokról:

Az előrendelési időszak: 2024. július 10. 15 óra és 2023. július 23. éjfél között zajlik, valamint a készlet erejéig. A foldable termékek körében sosem szokott akkora dulakodás lenni, mint mondjuk a Galaxy S-éra esetében; viszont nem szabad elfeledkezni az exkluzív színekről, illetve a Crafted Black színkód alatt futó Feketéről, ami tényleg újdonság és biztosra veszem, hogy az egyik legkelendőbb alapszínek egyik – még ha a hero színnek a Navy-t választották.

FONTOS: a most következő összefoglal a Samsung.com webáruházra vonatkozik – más csatornák, mint pl.: a Samsung márkaboltokkal, emag-gal és társaival lehetnek átfedések, de koránt sem biztos, hogy mindegyik itt is, ott is jelen van.

Akik előregisztráltak, azok a következő 1-2 napban biztosan megkapják a 20 ezer forint értékű kedvezménykódjukat, ami a BHR előtaggal kezdődik. Igen ám, viszont az első és talán legfontosabb limitált, azaz az első 72 órára szabott ajánlat keretében (azaz 2024. július 10. 15:00 és 2024. július 13. 14:59 között!) ez többet fog egy kicsit érni. Nézzük pontosan:

  • a Galaxy Z Flip6 5G és/vagy a Galaxy Z Fold6 5G vásárlás esetében 40 ezer forintra;
  • míg ha az új foldable mellé vásároltok legalább egy Galaxy Watch7 vagy Galaxy Watch Ultra okosórát, akkor 50 ezer forintra növekszik az értéke.

Az első 72 óra elteltével minden megy tovább az eredeti kerékvágásban, azaz az új összehajthatókra 20 ezer forint, míg ha egy újdonsült okosórával kombinálod a vásárlást, akkor 30 ezer forint értékű kedvezménnyel tudod lejjebb tornászni az alapárakat.

Tegnap már említettem, hogy létezik egy úgy nevezett meglepetés dobozos 20 ezer forintos kód, ami MYB kezdetű, de hogy mi alapján történt ezek kiküldése, arról nem tudunk. Feltételezném, hogy akik elsők között regisztráltak elő az eseményre, és a legnagyobb érdeklődési kört pipálták ki.

Idén nincs se tárhely duplázásos, se ReGalaxy programos ajánlat, ellenben készülékbeszámítással kapcsolatossal azért készültek. Ugye most egy másik céggel állnak kapcsolatban, mint tavaly. Ha a listán nem szerepel az ominózus termék, akkor sajnos ezt az ajánlatot nem fogod tudni érvényesíteni; ha viszont igen, akkor érdemes elgondolkodni rajta, mert bármely termék esetében 40 ezer forint értékű ráadás kedvezményt kapsz azon felül, amennyit még önmagában ér a leadásra kínált készüléked. Igaz, ez utóbbi értéket majd utólagosan kapod meg, ha elvitték tőled és megbizonyosodtak arról, hogy fedésben van a leadásnál feltüntetett tényekkel. Ha nincs, akkor egy alacsonyabb ár kerül kiajánlásra, amivel élhetsz vagy éppen amit visszautasíthatsz. Lelked rajta!

A Galaxy Z-termékekre viszont külön meghatározott a termék ár, amennyiért átveszi az átvevő partner állapottól függetlenül:

Beszámítandó termékTrade-in ár
Galaxy Z Flip LTE | Galaxy Z Flip 5G50 000 Ft
Galaxy Z Flip3 5G65 000 Ft
Galaxy Z Flip4 5G100 000 Ft
Galaxy Z Fold2 5G90 000 Ft
Galaxy Z Fold3 5G110 000 Ft
Galaxy Z Fold4 5G150 000 Ft

A jó hír, hogy ráadás termékkel készült a Samsung Magyarország, azaz az új Galaxy Z-k mellé tokot mindenképpen kapunk – az már csak egy másik dolog, hogy se a típus, se a szín nem választható; de legalább a hasznosabbik/trendibb változatokból válogattak:

TermékRáadás termékÁra
Galaxy Z Flip6 5GGalaxy Z Flip6 FlipSuit tok, fehér [EF-ZF741CWEGWW]20 990 Ft
Galaxy Z Fold6 5GGalaxy Z Fold6 S Pen tok, szürke [EF-OF95PCJEGWW]40 990 Ft
Megéri Galaxy ökoszisztémában gondolkodni!

Csak azért szedném külön ezt a szegmenst, mert eléggé sok mindennel készültek az úgy nevezett „multi-buy” ajánlatoknál. Lényege, hogy ne ragadja le egyetlen termék vásárlásánál. Értsd: nem akkor jársz a legjobban, ha csak az okostelefont teszed a kosaradba, hanem akkor, ha más újdonságot is.

Felsorolás jelleggel mutatnám:

  • Mint fentebb olvashattátok, az előregisztrációs kupon többet ér, ha kombináljátok okosóra vásárlással;
  • Ha a Galaxy Z Fold6 5G és/vagy Galaxy Z Flip6 5G mellé vásároltok legalább 1db Galaxy Watch7 és/vagy Galaxy Watch Ultra okosórát, akkor a drágább okosóra árából 30% kedvezményt kaptok. (Ha egyszerre két órát vásároltok, akkor a másodikra nincs ráhatása.)
  • Ha a Galaxy Z Fold6 5G és/vagy Galaxy Z Flip6 5G mellé vásároltok legalább 1db Galaxy Buds3 és/vagy Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli füllhallgatót, akkor a drágább füles árából 30% kedvezményt kaptok. (Ha egyszerre két Galaxy Buds3-terméket vásároltok, akkor a második olcsóbbra vagy ugyanolyan árura nincs ráhatása.)
  • Ha a Galaxy Z Fold6 5G és/vagy Galaxy Z Flip6 5G mellé vásároltok legalább 1db plusz tokot, akkor arra 50%-os kedvezményt kaptok. A teljesség kedvéért mutatnám, mik jöhetnek szóba, normál áron.
  • És nem utolsó sorban, ha a Galaxy Z Fold6 5G és/vagy Galaxy Z Flip6 5G mellé vásároltok univerzális kiegészítőt, mint pl.: töltőt vagy adatkábelt, akkor arra 20% kedvezményt kaptok.
Van valami még?

Ez egy fogós kérdés. Megpróbáltam összeszedni, milyen ajánlatokkal készült a Samsung Magyarország, de fenntartóm annak lehetőségét, hogy valami felett elsiklottam. Azt se feledjétek el, hogy van a Tanulói aloldaluk, ahova 18 év vagy annál idősebb nappali tagozatos diákok regisztrálhatnak és részesülhetnek különféle ajánlatokban. Bár azt hozzátenném, hogy az előregisztrációs kuponon felül más kedvezményben nem részesülnek – már ami együttes vásárlást és más egyebet jelenteni.

Mutatnám, mire lehet ott számolni az alap 10%-on felül, ami ugye alanyi jogon jár:

TermékExtra kedvezmény méretéke
Galaxy Z Flip6 5G+10% kedvezmény
Galaxy Z Fold6 5G+10% kedvezmény
Galaxy Watch7 | Galaxy Watch Ultra+5% kedvezmény
Galaxy Buds3+15% kedvezmény
Galaxy Buds3 Pro+10% kedvezmény

Utószóként pedig: nem feledjétek el a belső körünket se, ahol extra kuponokhoz juthattok.

Szabályzat gyűjtőlinkek:

Íme a hazai kreatív:

Porállóbbá válik az újdonsült összehajtható termékduó

Csütörtökre virradóan már túl leszünk a Samsung nyári Unpacked eseményén, és elstartolt a készülékek előrendelési kampánya. Addig viszont a szivárgott hivatalos tényekből csemegéznék, hiszen részletekbe menően fogjuk megérteni, miben fejlődött mind a Galaxy Z Fold6 5G, mind a Galaxy Z Flip6 5G. Tudjuk már, hogy egyik kicsit vékonyabb lesz, a másikat pedig hűtésmegoldással és nagyobb akkumulátor kapacitással látják el. Ami azonban mindkettőre igaz lesz, az IP-tanúsítványuknak a magasabb minősítése, ugyanis az IPx8 immáron a múlté, új számpárost kell ízlelgetniük az érdeklődőknek.

A Samsung képviselet oldalára véletlenül kikerült információk alapján mind a kettő újdonsült összehajtható modell IP48 szabvánnyal lesz felvértezve, azaz a vízállóság mellé kapni fogunk egy kezdetleges porellenállóságot, amivel az előző 5-5 generáció egyike se rendelkezett.

Mit jelent ez a valóéletben?!

Jogosan tehetnétek fel a kérdést! A szilárd tárgyak szerkezetbe jutása elleni mechanikai védettségi besorolás alapján a „nullás” védelmet (értsd: az IPx-et) lecserélik 4-esre, amely leírja, hogy az 1 mm-nél nagyobb szilárd tárgyaktól védetté válik. Ergo, por ellenállóságról még nem tudunk beszélni, ami a skála következő minősítése (értsd: az IP5) lenne, de jó utón haladunk a fejlesztések területén, hiszen eddig ennyi sem volt.

A második paraméteréhez nem nyúltak. Megtartották a másfél méteres vízben történő legfeljebb félórás túlélési behatárolást, amit ugye a 8-as érték mond ki – és amit a Samsung a weboldalán konkretizál, ugyanis 3 méter lenne a maximális értéke a minősítésnek. Ezt legelőször a Galaxy Z Fold4 5G-nél és a Galaxy Z Flip4 5G-nél prezentálták, melyet aztán az utódokba szintúgy tovább örököltettek.

Ha pedig szóbahoztuk a védelmet, akkor ne menjünk el szó nélkül amellett se, hogy mindkét foldable-be Gorilla Glass Victus 2 kijelzővédelem kerül – azaz még a Galaxy Z Fold6 se állhat a Galaxy S24 Ultra 5G nyomdokába, miszerint tökröződésmentes Gorilla Glass Armorral vértezzék fel.

Halkan szólnék, hogy az Unpacked esemény előregisztrációs időszaka még javában zajlik, amit a kedvezményes kód miatt mindenképp tartsatok szem előtt.