Címke: Pre-Order

Bemutatkozott a Galaxy S24 FE 5G. Mutatjuk a bevezetéssel kapcsolatos főbb információkat!

A Galaxy S23 FE 5G-hez képest a Samsung Global előrébb hozta jelentősen az utódjának a bevezetését. A tavaly decemberi rajt az ünnepi szezonban eléggé sok szállítmányozási akadályt idézett elő, aminek hatására biztosan nem olyan számokat produkáltak, mint amelyet szerettek volna. A Galaxy AI hatja át a 2024-es kampányukat, és a 100 milliós célkitűzést útközben 200 millióra növelték, így kell az új termék a célszám eléréséhez – nem hagyatkozhatnak arra, hogy majd szoftverfrissítés útján elérik. A Fan Edition termékcsalád új modellje mellett a 7 évnyi szoftvertámogatás szól még, amivel igazán vonzó lehet a vásárlók körében, mégis csak egy felsőkategória-belépőágán lévő okostelefont hozott el.

A Galaxy S24 FE azzal is bontja az elődök statisztikáját, hogy csak a sajátgyártású Exynos lapkával kerül világszerte piacra, azaz nincs megkülönböztetés az óceánon túl. A „csak” Exynos 2400e-t nyilvántartott chipset visszább lett fogva, de ezzel üzentek a Qualcomm-felé, hogy a növekvő árpontjaikkal nem szeretnének azonosulni – és azt a vásárlóikra ráhúzni, így inkább újragondolták a sajátjukat. Mutatnám a lényeget, miszerint a magyarországi piacra milyen színekben és milyen méretekben futott be:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy S24 FE 5G 8/128GB299 990 FtKék [SM-S721BLBDEUE]
Grafitszürke [SM-S721BZKDEUE]
Mentazöld [SM-S721BLGDEUE]
Galaxy S24 FE 5G 8/256GB329 990 FtKék [SM-S721BLBGEUE]
Grafitszürke [SM-S721BZKGEUE]
A Galaxy S24 FE 5G magyarországi árai és színválasztékai.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Ha visszaemlékeztek, volt egy találgatásom arra vonatkozóan, hogy a magyar árpont szerint, hol nyithat a termék. Ott a 299 990 Ft-os nyitányt eltúlzottnak véltem, viszont aláírtam annak tényét, hogy 30 ezer forinttal lett drágább a Galaxy A35 5G; szóval simán benn a pakkliban az, hogy legalább ennyivel lehet számolni. A Galaxy S23 FE 5G 279 990 Ft-on rajtolt, hozzá képest 20 ezer forinttal kerül többe az új generáció. Mondjuk azért azt se feledjük el, hogy a Galaxy S24 5G alapváltozata 370 ezren kezdte meg életútját, csak éppen azóta csökkent egy kevéskét.

Ahogy sejteni lehetett, megint csak nem teljes színportfólióval készülnek hazánkba. A színfelhozatalból kimaradt: a szürke és a sárga alternatíva, valamint a másik három színalternatíva sincs egyaránt jelen mind a két tárhely méretben. A jelek szerint, a Galaxy S24 FE 5G-nél nem készültek Samsung.com exkluzív színekkel.

A teljesség kedvéért mutatnám az nyitóárpontokat az Egyesült Államokból, Németországból és majd Dél-Koreából, ahol későbbre ígértek a sajtóanyagban információt ezekről.

TermékNyitóár [$]Nyitóár [€]Nyitóár [KRW]
Galaxy S24 FE 5G 8/128GB$649.99749,00 €
Galaxy S24 FE 5G 8/256GB$709.99809,00 €
A Galaxy S224 FE nyitó árpontjai világszerte.
Táblázat: Galaxy Vilaga

A bevezetési ajánlatról:

Már megszokhattátok, hogy a Galaxy S FE-családág afféle különc szerepben van nyilvántartva a Samsung háza táján, ugyanis nincs előrendelési kampánya, se pedig Unpacked eseménye, ahol leleplezhetnék. Ettől függetlenül egy hosszabb bevezetési promócióval mégis készültek hozzá, mely 2024. szeptember 26. 17 óra és 2024. október 31. 8 óra 59 között tart. Felhívnám a figyelmet a fura időpontokra, ugyanis eléggé szokatlan, hogy mostanság nem éjfélig tartanak a Samsung.com webáruháznak a promóciói, hanem reggel 9 óráig, majd 10 órakor már egy újnak adnak teret – ha éppen nincs promómentes időszak. Érdekes módon, a Samsung Experience Store-oknál éjféllel zárul mindez.

A Galaxy S24 FE 5G-nél a készülék beszámításon lesz a hangsúly. Ugyanis, ha régi terméket számíttatok be az újba, akkor tudjátok csökkenteni a vételárat. Tudomásunkra jutott, hogy létezik egy afféle titkos kód, mellyel nem szükséges készüléket leadni, de 10 ezer forinttal kevesebb a jóváírás. Erről a megszokott aloldalunkon informálódhattok. Most pedig mutatnám, mennyi az annyi:

TermékRáadás kedvezmény trade-in esetén
Galaxy S24 FE 5G+ 35 000 Ft extra kedvezmény

Ez a kedvezmény vonódik le a végárból. Viszont van csavar a gépezetben, ugyanis, ha Galaxy S FE-termékkel rendelkezel, a leadott terméket magasabb áron veszik át. A beérkezett információk alapján:

  • a Galaxy S20 FE esetén 50 000 Ft,
  • a Galaxy S21 FE 5G-nél 70 000 Ft,
  • míg a Galaxy S23 FE 5G-vel 120 000 Ft garantált trade-in kedvezményt kaptok állapottól függetlenül, ami nem a végösszegből, hanem majd a beszámító partnertől érkezik meg részetekre. (Végeredményben ehhez adjatok még +35e ft-ot a végelszámolásnál.)

A Samsung.com webáruháznál érdemes kiegészítőkben gondolkodni, ugyanis megint csak kombinálható az árkedvezmény mértéke, hiszen:

  • ha a Galaxy S24 FE 5G mellé vásárolnátok Galaxy Watch7 vagy Galaxy Watch Ultra okosórát, akkor utóbbit 20%-kal olcsóbban kaphatjátok meg;
  • de hasonló cipőben van a Galaxy Buds3 vagy a Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli fülhallgató, aminél megint csak 20%-os árlecsapással számolhattok;
  • viszont ha csak egy Galaxy S24 FE kiegészítőben gondolkodnál, akkor is érdemes a vásárláshoz venni, mert 50%-kal lesz olcsóbb a szettben vásárlás hatására.

A Samsung.com webáruház esetében odafigyelnek a hűségprogramra is, ugyanis…:

  • az alap Samsung pontokon felül további 1%- ráadás pontot írnak jóvá;
  • valamint ha a vásárlás során a (már korábban) megszerzett Samsung pontokat felhasználja, úgy a Samsung pontokat kétszeres értékben válthatjátok kedvezményre.

No, de a fenti promóciós fotóról se feledkezzünk el, ugyanis a Samsung Experience Store-okban fut egy másabb ajánlat is, miszerint, ha vásároltok a termék mellé egy Smart View Wallet tokot, akkor ráadásként kaptok mellé Szilikontokot.

…és a Doktor24 prémium szűrőcsomagról se feledkezzünk el 70 ezer forint értékben, amit majd a Samsung Members-ön keresztül igényelhet meg mindenki, akinek fontos ez a fele.

Szabályzat gyűjtőlinkek:

1 terabájtos microSD kártyák érkeztek

Megmondom őszintén, mióta a Samsung a felsőkategóriás okostelefonjainál kivezette a tárhelybővítései lehetőséget, azóta nem igazán követtem figyelemmel, milyen újdonságokkal rukkoltak elő a mircoSD kártyák világában. Most azonban szembe jött velem a Samsung sajtóközleménye, amelyben 1TB-os modellekről beszélnek; amivel anno nem igazán találkoztam, mikor még az volt a kampányszövegük, hogy „akár 1TB-ig bővíthetők” az egyes termékeik. Oké, de miként vegyek bele, ha nincs ilyen a portfólióban; netán a versenytárs lehetőségei közül válasszak, vagy mire gondolhatott a költő? …nos, ez mára már a múlt. Két változatot is kínálnak, nézzük át melyik, miben lehet előnyünkre.

„A tartalomkészítők és a technológia szerelmesei egyre gyakrabban hordozható készülékeken, például okostelefonon és kézi játékkonzolokon tárolják az olyan adataikat, amelyek nagy teljesítményt és nagy kapacitást igényelnek. (…) Az új, nagykapacitású microSD kártyák, a PRO Plus és EVO Plus, megoldást jelenthetnek a nagy méretű, magas minőségű adatmennyiség megbízható és biztonságos tárolása iránti igényre.”

mondta Hangu Sohn, a Samsung memória üzletágának alelnöke.

Fotó: Samsung

Két formában bővül a termékpaletta az 1TB-os kivitelnél. Az Evo Plus mellett Pro Plus kivitelben is vásárolhatja, akinek számít a sebesség.

Az EvoPlus se lesz lassú memóriakártya, ugyanis a szekvenciális olvasási sebessége 160MB/s, míg ugyanez csak írási formában 120MB/s. A sebességosztályok szempontjából: U3, V30, A2 és Class10. Ha viszont a fenti értékek valakinek „kevésnek” bizonyulnának, akkor mindenképpen a Pro Plus mellett tegye le a voksát, hiszen ott már akár 180MB/s olvasási, és akár 130MB/s írási sebesség préselhető ki a termékből. Azt azért halkan hozzá tenném, hogy mindehhez szükséges a megfelelő infrastruktúra, más különben elmarad a csúcsértékektől.

Mindkét termékcsoport magas megbízhatósági minősítéssel rendelkezik, ugyanis úgy tervezték őket, hogy ellenálljanak a kihívást jelentő környezetnek, így a víznek, a magas hőmérsékletnek, a röntgensugárzásnak és a mágneses mezőnek; valamint felruházták ejtés- és kopásállósággal egyaránt. A garancia pedig 10 év korlátozott garancia.

Magyarországi forgalomba augusztus folyamán kerülnek a termékek, melyek közül:

  • a Pro Plus 1TB-os kivitelben 67 990 Ft-ba, ha viszont olvasóval kérnénk, akkor 70 990 Ft-ba;
  • míg az Evo Plus modell 62 900 Ft-ba fog kerülni.

Bemutatkozott a Galaxy Buds3 és a Galaxy Buds3 Pro. Mutatjuk az előrendeléssel kapcsolatos információkat!

Az összehajtható okostelefonok és az új generációs hordható kiegészítők összefoglalóit már tanulmányozhattátok. A Samsung Global megújította a vezeték nélküli fülhallgató családját, így elénk dobta a Galaxy Buds3 és a Galaxy Buds3 Pro párosát. Sokak szerint, a legjelentősebb megújulásra került sor általuk, ugyanis szakítva a hagyományokkal, megjelent az a száras megoldás, amit sokan az Apple-féle Airpods-hoz társítanak. A dél-koreai gyártó által hozott külső – ha mindenképpen kellene hasonlítgatnom – inkább egy gamer fülesre emlékeztet szögletességéből fakadóan, de igazából a minőség javulására helyeződik a hangsúly, ha pedig azt hozzák, akkor senki se firtassa az előzményeket, mert a kutatások azt igazolják, hogy erre kell tovább haladni.

A Samsung általa teljesen újra szabja a termék line-upját, mely szerint kettőjükkel és a Galaxy Buds FE-vel kívánja lefedni a folytatásban a palettáját. Ez véleményem szerint sikerülni fog, hiszen kellően el van szeparálva ársáv ügyileg a trió egymástól, hogy nagyobb ugrálgatással megtörténhessen az esetleges up-selling a bizonytalanok körében.

Kezdésképpen, nézzük meg a legégetőbb kérdést, miszerint: a magyarországi képviselet, milyen árcímkéket tűzött az adott modellek mellé! Az átláthatóság mivoltából készítettem egy táblázatot, amelyben az alapszínei, illetve az ahhoz kapcsolódó típusazonosítói szintén fel vannak tűntetve:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy Buds369 990 FtEzüst [SM-R530NZAAEUE]
Fehér [SM-R530NZWAEUE]
Galaxy Buds3 Pro99 990 FtEzüst [SM-R630NZAAEUE]
Fehér [SM-R630NZWAEUE]
A Galaxy Buds3 termékcsalád nyitó árpontjai.
Táblázat: Galaxy Vilaga

A legalacsonyabb ársávban a már említett Galaxy Buds FE foglal helyet, amely 39 990 Ft-on nyitott; azóta nagyjából 5-7 ezer forinttal lett kedvezményesebb. Alapvetően másolta az árpontokat a Samsung, hiszen a Galaxy Buds2 Pro se volt se olcsóbb, se drágább, ugyanazon a 99 990 Ft-os áron debütált tavalyelőtt, mint az utódja. Az alapmodellnél kettőjük közé ékelődik. Színválasztékban a csajokra most nem igazán gondoltak, ugyanis uniszex színeket hoztak el, amelyre mind a két nem rá tud könnyedén bólintani.

A teljesség kedvéért mutatnám, hogy az Egyesült Államokban, Európában és saját hazájában, Dél-Koreában, milyen árponton debütáltak:

TermékNyitóár [$]Nyitóár [€]Nyitóár [KRW]
Galaxy Buds3179$179€203.600
Galaxy Buds3 Pro249$249€296.600₩
A Galaxy Buds3 termékcsalád nyitó árpontjai a világ piacain.
Táblázat: Galaxy Vilaga

Az előrendelés menetéről:

Az előrendelési időszak: 2024. július 10. 15 óra és 2023. július 23. éjfél között zajlik, valamint a készlet erejéig – azaz a Samsung Magyarország úgy véli, hogy rendesen fogyni fognak a termékei, és érdemes időben kapcsolnia annak, aki részt szeretne venni a pre-orderben.

A rossz hírem a Galaxy Buds3 termékcsaláddal kapcsolatban, hogy az előregisztrációs kedvezménykód nem befolyásolja az árat. Tehát rájuk nem vonatkozik semmilyen mértékben, ahogy az úgy nevezett mystery box kód sem, ami az MYB kezdéssel bír. A termékek legkorábbi kiszállítási időszaka: 2024. július 19-étől veszi kezdetét, de aki a ráadás termékről netalántán lecsúszna, azoknak jelezném, hogy a Samsung webáruházában az alábbi tájékoztató szöveg olvasható:

Felhívjuk figyelmedet, hogy az új Galaxy Buds3 mellé járó Csatos tok termékünk elérhetősége korlátozott. Amennyiben a ráadás termék nem jelenne meg a kosárban, kérjük, add le Galaxy Buds3 rendelésed, és a sikeres előrendelést követően 30 napon belül felvesszük veled a kapcsolatot a ráadás termék utólagos pótlása érdekében.”

Mutatnám, melyik termék esetében, mi a ráadás termék, melynek színe se változtatható:

TermékRáadás termékÁra
Galaxy Buds3Galaxy Buds3 | Galaxy Buds3 Pro Csatos tok, Átlátszó [GP-FPR630HICBW]8 990 Ft
Galaxy Buds3 ProVezeték nélküli töltőpad (töltőfej nélkül), Fekete [EP-P2400BBEGEU]16 990 Ft

Ahogy azt a többi terméknél már olvashattátok, szintén megéri ökoszisztémában gondolkodni, mert ha netán több mindent vesztek egyszerre, akkor olcsóbbra jön ki a végösszeg, mint ha külön számlán lenne lezavarva egy későbbi időpontban. Itt már csak két ajánlatot lehet felsorolni:

  • Ha a Galaxy Buds3 és/vagy Galaxy Buds3 Pro mellé mégis csak beneveznétek egy Galaxy Z Fold6 5G-re és/vagy egy Galaxy Z Flip6 5G-re, akkor a vezeték nélküli fülhallgatóból 30%-nyi extra ráadás kedvezményt kaphattok. (Az ajánlat egyetlen Galaxy Buds3-kütyüre vonatkozik, kettőnél a másodikra már nem.)
  • Ha pedig netán vásárolnátok extra kiegészítőt az új vezeték nélküli fülhallgatótokhoz, akkor egy a drágább termék esetében 50%-os árengedményben részesülhettek. Ezek között szóba jöhet:

Íme a hazai kreatív:

Bemutatkozott a Galaxy Watch7 és a Galaxy Watch Ultra. Mutatjuk az előrendeléssel kapcsolatos információkat!

Az összehajtható okostelefonok mellett megérkezett a következő generációs okosóra éra. Megújult a Galaxy Watch sorozat; viszont nem úgy, mint az elmúlt években, hanem egy kicsit másképpen. Az alapmodellnél megnövelték a számozást (helló Galaxy Watch7); míg a legütősebbet kiragadták, melyből megszületett a legelső Galaxy Watch Ultra, amellyel a negyedik termékcsoportban ütötte fel a fejét az abszolút prémium vonalat erősítő elképzelés vonal – hiszen korábban az okostelefonok, a tableteknél és a Galaxy Book-oknál tűnt fel. Mielőtt még kérdeznétek, nincs fizikai lünettája, csak köralakú kijelződizájnja, mint a Galaxy Watch5 Pro-nál. Digitális formában ettől még elhozzák. Kicsit olyan, mint ha ötvözték volna az egykori Gear Sporttal.

Alighanem nem tettem említést a Galaxy Watch Ultra házon belüli fedőnevéről, ami az „X2” volt. Érdekes módon, a sima Galaxy Watch7-nél ilyesmiről nincs tudomásom, de nem lennék meglepve, ha az volna az X1. Vagy volt egy prototípus modell, amelyet eként fedtek el a jónép elől. Nem tudom, de a fenti az tuti biztos, szóval beírhatjuk a többiek közé.

Kezdésképpen, nézzük meg a legégetőbb kérdést, miszerint: a magyarországi képviselet, milyen árcímkéket tűzött az adott modellek, adott tárhely variációja mellé! Az átláthatóság mivoltából készítettem egy táblázatot, amelyben az alapszínei, illetve az ahhoz kapcsolódó típusazonosítói szintén fel vannak tűntetve:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy Watch7 40mm129 990 FtZöld [SM-L300NZGAEUE]
Krém [SM-L300NZEAEUE]
Galaxy Watch7 LTE, 40mm149 990 FtZöld [SM-L305FZGAEUE]
Krém [SM-L305FZEAEUE]
Galaxy Watch7 44mm139 990 FtZöld [SM-L310NZGAEUE]
Ezüst [SM-L310NZSAEUE]
Galaxy Watch7 LTE, 44mm159 990 FtZöld [SM-L315FZGAEUE]
Ezüst [SM-L315FZSAEUE]
Galaxy Watch Ultra LTE, 47mm279 990 FtTitánszürke [SM-L705FDAAEUE]
Titánezüst [SM-L705FZTAEUE]
Titánfehér [SM-L705FZWAEUE]
A Galaxy Watch7 termékcsalád és a Galaxy Watch Ultra nyitó árpontjai.
Táblázat: Galaxy Vilaga

Sok-kevés vagy most ez hogy is van? – Az örömteli ténymegállapításom az árstagnálás az alapmodellnél, ugyanis tavaly a Galaxy Watch6 két változata ugyanilyen árponton nyitott, azaz elkerülte az inflálódás. A Galaxy Watch Ultra megtörte a hagyományokat, mivel Bluetooth-os változatban nem került kereskedelmi forgalomba, csak eSIM-esben. A gyártó eddigi legmagasabb ársávjában elhelyezhető okosórája lett, amivel felülmúlta a Galaxy Watch5 Pro árplafonját is. Hozzá viszonyítva 55 ezer forinttal kérnek többet, de az innováció több fronton jelen lesz, szóval kezeljétek befektetésként, mert tud annyival többet.

Szín választékban nincs olyan opció, ami nem lenne nálunk jelen; de azt azért halkan megjegyezném, mennyire átgondoltam a Samsung USA előrendelési lehetősége, ugyanis ott van lehetőség szíj típusának és színének a választására felármentesen.

A teljesség kedvéért megmutatnám, hogy dollárban, euróban és dél-koreai wonban milyen árpontokan nyitott az idei karon hordható kiegészitők line-upja:

TermékNyitóár [$]Nyitóár [€]Nyitóár [KRW]
Galaxy Watch7 40mm$299319€349.000₩
Galaxy Watch7 LTE, 40mm$349369€379.500₩
Galaxy Watch7 44mm$329349€389.000₩
Galaxy Watch7 LTE, 44mm$379399€419.100₩
Galaxy Watch Ultra LTE, 47mm$649699899.800₩
Galaxy Ring$399449€499.400₩
A Galaxy Watch7 termékcsalád és a Galaxy Watch Ultra nyitó árpontjai.
Táblázat: Galaxy Vilaga

A Galaxy Ring elkerülte első körben hazánkat, ugyanis olyan kiemelt piacokra szánták, mint pl.: az USA, Németország vagy Dél-Korea. Kicsit olyan érzése van az embernek, mint a Galaxy Fold esetében, amikor bő fél év elteltével hozták el limitált darabszámba.

Az előrendelésről, valamint az ajánlatokról:

Az előrendelési időszak: 2024. július 10. 15 óra és 2023. július 23. éjfél között zajlik, valamint a készlet erejéig. Az okosórákra már cseppet sem mondható el, hogy készlethiánymentesen megúszható lenne a kampány időintervallum. Most is van jelenleg a Galaxy Watch Ultra-ból két olyan szín, mely ideiglenesen nem érhető el. Ezen kívül, ha netán a ráadás termék fogyna el, akkor is adjátok le nyugodtan az előrendelésetek, mert utólagosan a webshop@samsung.com e-mail címre jelezve megkapjátok.

Az első 72 órás vásárlásnak prioritása van, ugyanis ha 2024. július 13-án 14:59-ig leadott előrendelések során az előregisztrációs kedvezménynek nagyobb a mértéke. Igaz ezt csak akkor fogjátok megérezni, ha Galaxy Z Fold6 és/vagy Galaxy Z Flip6 együttesével kerül a kosárba, ugyanis ilyenkor 8 ezer forintról 50 ezer forintra növekszik az árengedmény. A Galaxy Watch-oknál nincs 20 ezer forintnyi alapengedmény, mint a foldable-öknél; de valahol érthető, hiszen jelentősen alacsonyabb árszegmensben találhatók. Ha a fenti dátumon túl, de még az előrendelési időszakban használjátok az előregisztrációs kódot, akkor 30 ezer forintra csökken le a mértéke.

A Galaxy okosóráknál szintén kaptok ráadás terméket, de azok színe és típusa nem variálható. Ha netán készlethiány állna fenn, akkor azt jelezzétek a Samsung ügyfélszolgálatánál, és majd külön kiküldik. Mutatnám, miket kaptok az egyes modellekhez:

TermékRáadás termékÁra
Galaxy Watch7 40mmFabric Band / Szöveg szíj (S/M), Fehér homok [ET-SVL30SWEGEU]20 990 Ft
Galaxy Watch7 44mmFabric Band / Szöveg szíj (M/L), Tengerészkék [ET-SVL31LNEGEU]20 990 Ft
Galaxy Watch Ultra 47mmGalaxy Watch Ultra túra szíj, Sötétkék [ET-SVL70MBEGEU]32 990 Ft

Az okosóráknál szintén van lehetőség készülékbeszámításra. Ha elfogadtok egy javaslatot, akkor ne a pénztárnál indítsátok el a folyamatot, ugyanis ott eléggé bug-os még, hanem a termék aloldalánál, amiket a fentebbi színlinkeken érhettek el. Ott kattintsatok az „Igen” funkcióra. Ezen kívül, ha a bankszámla számotokat megadjátok, se kötőjel, se szóköz ne legyen a karakterek között, máskülönben nem kezeli le a felület.

Szóval ha valaki kihasználná az extra kedvezményt, akkor nincs más dolga, mint a régi készülékét leadni, amely a listán szerepel. Ha ennek eleget teszel, akkor az alábbi árengedményben részesülsz azon felül, hogy még a leadás után is kapsz valamennyit:

Vásárlásra kiszemelt termékKészülékbeszámítási kedvezmény értéke
Galaxy Watch715 000 Ft
Galaxy Watch Ultra25 000 Ft

Megéri Galaxy ökoszisztémában gondolkodni!

Csak azért szedném külön ezt a szegmenst, mert eléggé sok mindennel készültek az úgy nevezett „multi-buy” ajánlatoknál. Lényege, hogy ne ragadja le egyetlen termék vásárlásánál. Értsd: nem akkor jársz a legjobban, ha csak az okostelefont teszed a kosaradba, hanem akkor, ha más újdonságot is.

Felsorolás jelleggel mutatnám:

  • Ahogy azt fentebb olvashattátok, az előregisztrációs kupon többet ér, ha kombináljátok foldable vásárlással;
  • Ha a Galaxy Watch7 és/vagy Galaxy Watch Ultra okosórát vásároltok az újdonsült Galaxy Z Fold6 5G vagy Galaxy Z Flip6 5G mellé, akkor előbbiből 30% kedvezményt kaptok – de csak egyetlen termékre, így ha mondjuk kettőt-kettőt vennél, érdemes új számlára külön szeparálni.
  • Ha pedig a ráadás szíj mellé vennétek egy újabbat, akkor arra 50% árengedményt kaptok.  (Szintén csak egyetlen egyre érvényesíthető, ha többet teszel a kosaradba, akkor a legdrágábbra adja meg.)

Van valami még?

Szintén el lehet mondani, hogy van a Tanulói aloldal, ahol egy kicsit nagyobb mértékű a kedvezmény, viszont azt is tartsátok szem előtt, hogy a ráadás terméket bukjátok. Másrészről, ha a Samsung.com webáruház chatjére ellátogattok, akkor jó eséllyel az érdeklődéseteket honorálni fogják egy kedvezménykóddal, ha éppen rendelkeznek ilyennel. Nemmellesleg, van a dobozós kupon is, ami feltételezhetően itt sem fog 20 ezer forint értéket képviselni, de ha ugyanúgy 8 ezer forintot adnak meg, akkor ennyivel is előrébb vagytok – ha netán valaki próbálta, majd írja meg.

Szabályzat gyűjtőlinkek:

Íme a hazai kreatív:

Bemutatkozott a Galaxy Z Flip6 5G és a Galaxy Z Fold6 5G. Mutatjuk az előrendeléssel kapcsolatos információkat!

Amennyire tavaly Szöul üdeszínfoltja volt az Unpacked események történelmi helyszíneinek, úgy idén a papírforma adta magát; mégis csak a nyári Olimpiai Játékok a hónap végén Párizsban elrajtolnak – melynek kiemelt partnere a Samsung Electronics. Következhet a bizonyítás időszaka, hiszen számos piackutatócég arról hozott statisztikát az év első negyedévében, hogy a Samsung elvesztette globális első helyét az összehajtható termékek területén; ahol a kínai gyártók „kellendőbbek voltak”. Nyilván a versenytársak nyomása egyre nagyobb, de messzemenő következtetéseket ne vonjunk le, hiszen az új line-uppal a harmadik negyedévet olyan simán fogja hozni, hogy öröm lesz nézni. Már csak az a kérdés, hogy tudják-e tartani a tavalyi mutatókat, vagy esetleg felülmúlják-e azokat!

A fedőnevek frontján most is megpróbálkoztak elfedni a szivárgásokat az új modellekről; inkább kevesebb sikerrel. Az előző sémára építkezve: a Galaxy Z Fold6 5G-t Q6-ként, a Galaxy Z Flip6 5G-t pedig B6-ként tartottuk fejben. Noha volt egy Q6a projektnév, ami feltételezhetően a Galaxy Z Fold-éra alvariánsa lehet, egyelőre megtartják magukénak. Vélhetően később kerülhet kiadásra, bár elcsúsztatásának okát homály fedi.

Kezdésképpen, nézzük meg a legégetőbb kérdést, miszerint: a magyarországi képviselet, milyen árcímkéket tűzött az adott modellek, adott tárhely variációja mellé! Az átláthatóság mivoltából készítettem egy táblázatot, amelyben az alapszínei, illetve az ahhoz kapcsolódó típusazonosítói szintén fel vannak tűntetve:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy Z Flip6 5G 12/256GB499 990 FtMélyfekete | Crafted Black [SM-F741BAKGEUE]*
Fehér | White [SM-F741BZWGEUE]*
Kék | Blue [SM-F741BLBGEUE]
Sárga | Yellow [SM-F741BZYGEUE]
Menta | Mint [SM-F741BLGGEUE]
Ködös ezüst | Silver Shadow [SM-F741BZSGEUE]
Galaxy Z Flip6 5G 12/512GB549 990 FtKék | Blue [SM-F741BLBHEUE]
Menta | Mint [SM-F741BLGHEUE]
Ködös ezüst | Silver Shadow [SM-F741BZSHEUE]
Galaxy Z Fold6 5G 12/256GB829 990 FtMélyfekete | Crafted Black [SM-F956BAKBEUE]*
Ködös ezüst | Silver Shadow [SM-F956BZSBEUE]
Rózsaszín | Pink [SM-F956BLIBEUE]
Tengerészkék | Navy [SM-F956BDBBEUE]
Galaxy Z Fold6 5G 12/512GB879 990 FtMélyfekete | Crafted Black [SM-F956BAKCEUE]*
Ködös ezüst | Silver Shadow [SM-F956BZSCEUE]
Tengerészkék | Navy [SM-F956BDBCEUE]
Galaxy Z Fold6 5G 12GB/1TB979 990 FtKödös ezüst | Silver Shadow [SM-F956BZSNEUE]
A Galaxy Z-termékek összefoglaló előrendelői táblázata.
* csak a Samsung.com webáruházban vásárolható!
Táblázat: Galaxy Vilaga

Ez most sok vagy kevés? – Jöhet az olyan sokszor elhangzó kérdés, amihez elővennénk a tavalyi cikkünket, hogy megbizonyosodjunk a tényekről. A Galaxy Z Flip6 5G 10 ezer forinttal nyitott magasabb árponton mind a két tárhely variánsnál – de az öröm az ürömben, hogy legalább a 8GB RAM-ot elfelejthetjük nála, mert 12GB-val lett felszerelve. A Galaxy Z Fold6 5G-nél már érezhetőbb az inflálódás. Az 256GB-os és 512GB modelleknél 60 ezer, míg az 1TB-osnál 70 ezer forinttal kérnek többet a „kasszánál”, már ha nem használtok valamiféle kedvezményt.

A Samsung.com webáruháza ismételten elhoz exkluzív színeket, mint pl.: a Mélyfekete és a Fehér színpárost a Galaxy Z Flip6 5G-nél, illetve a Mélyfeketét a Galaxy Z Fold6 5G-ből. A táblázatban feltűntettük, mely RAM/ROM variánsoknál lehet velük számolni. Ezen kívül a Peach szín még létezik előbbinél, viszont azt hozzánk legközelebb a németeknél vásárolhatjátok meg.

A teljességkedvéért megmutatnám, hogy dollárban és euróban milyen árpontokan nyitott az idei foldable line-up:

TermékNyitóár [$]Nyitóár [€]Nyitóár [KRW]
Galaxy Z Flip6 5G 12/256GB$1.0991.199€1.485.000₩
Galaxy Z Flip6 5G 12/512GB$1.2191.319€1.643.400₩
Galaxy Z Fold6 5G 12/256GB$1.8991.999€2.229.700₩
Galaxy Z Fold6 5G 12/512GB$2.0192.119€2.388.100₩
Galaxy Z Fold6 5G 12GB/1TB$2.2592.359€2.704.900₩
A Galaxy Z-termékek összefoglaló előrendelői táblázata.
Táblázat: Galaxy Vilaga

Az előrendelésről, valamint az ajánlatokról:

Az előrendelési időszak: 2024. július 10. 15 óra és 2023. július 23. éjfél között zajlik, valamint a készlet erejéig. A foldable termékek körében sosem szokott akkora dulakodás lenni, mint mondjuk a Galaxy S-éra esetében; viszont nem szabad elfeledkezni az exkluzív színekről, illetve a Crafted Black színkód alatt futó Feketéről, ami tényleg újdonság és biztosra veszem, hogy az egyik legkelendőbb alapszínek egyik – még ha a hero színnek a Navy-t választották.

FONTOS: a most következő összefoglal a Samsung.com webáruházra vonatkozik – más csatornák, mint pl.: a Samsung márkaboltokkal, emag-gal és társaival lehetnek átfedések, de koránt sem biztos, hogy mindegyik itt is, ott is jelen van.

Akik előregisztráltak, azok a következő 1-2 napban biztosan megkapják a 20 ezer forint értékű kedvezménykódjukat, ami a BHR előtaggal kezdődik. Igen ám, viszont az első és talán legfontosabb limitált, azaz az első 72 órára szabott ajánlat keretében (azaz 2024. július 10. 15:00 és 2024. július 13. 14:59 között!) ez többet fog egy kicsit érni. Nézzük pontosan:

  • a Galaxy Z Flip6 5G és/vagy a Galaxy Z Fold6 5G vásárlás esetében 40 ezer forintra;
  • míg ha az új foldable mellé vásároltok legalább egy Galaxy Watch7 vagy Galaxy Watch Ultra okosórát, akkor 50 ezer forintra növekszik az értéke.

Az első 72 óra elteltével minden megy tovább az eredeti kerékvágásban, azaz az új összehajthatókra 20 ezer forint, míg ha egy újdonsült okosórával kombinálod a vásárlást, akkor 30 ezer forint értékű kedvezménnyel tudod lejjebb tornászni az alapárakat.

Tegnap már említettem, hogy létezik egy úgy nevezett meglepetés dobozos 20 ezer forintos kód, ami MYB kezdetű, de hogy mi alapján történt ezek kiküldése, arról nem tudunk. Feltételezném, hogy akik elsők között regisztráltak elő az eseményre, és a legnagyobb érdeklődési kört pipálták ki.

Idén nincs se tárhely duplázásos, se ReGalaxy programos ajánlat, ellenben készülékbeszámítással kapcsolatossal azért készültek. Ugye most egy másik céggel állnak kapcsolatban, mint tavaly. Ha a listán nem szerepel az ominózus termék, akkor sajnos ezt az ajánlatot nem fogod tudni érvényesíteni; ha viszont igen, akkor érdemes elgondolkodni rajta, mert bármely termék esetében 40 ezer forint értékű ráadás kedvezményt kapsz azon felül, amennyit még önmagában ér a leadásra kínált készüléked. Igaz, ez utóbbi értéket majd utólagosan kapod meg, ha elvitték tőled és megbizonyosodtak arról, hogy fedésben van a leadásnál feltüntetett tényekkel. Ha nincs, akkor egy alacsonyabb ár kerül kiajánlásra, amivel élhetsz vagy éppen amit visszautasíthatsz. Lelked rajta!

A Galaxy Z-termékekre viszont külön meghatározott a termék ár, amennyiért átveszi az átvevő partner állapottól függetlenül:

Beszámítandó termékTrade-in ár
Galaxy Z Flip LTE | Galaxy Z Flip 5G50 000 Ft
Galaxy Z Flip3 5G65 000 Ft
Galaxy Z Flip4 5G100 000 Ft
Galaxy Z Fold2 5G90 000 Ft
Galaxy Z Fold3 5G110 000 Ft
Galaxy Z Fold4 5G150 000 Ft

A jó hír, hogy ráadás termékkel készült a Samsung Magyarország, azaz az új Galaxy Z-k mellé tokot mindenképpen kapunk – az már csak egy másik dolog, hogy se a típus, se a szín nem választható; de legalább a hasznosabbik/trendibb változatokból válogattak:

TermékRáadás termékÁra
Galaxy Z Flip6 5GGalaxy Z Flip6 FlipSuit tok, fehér [EF-ZF741CWEGWW]20 990 Ft
Galaxy Z Fold6 5GGalaxy Z Fold6 S Pen tok, szürke [EF-OF95PCJEGWW]40 990 Ft
Megéri Galaxy ökoszisztémában gondolkodni!

Csak azért szedném külön ezt a szegmenst, mert eléggé sok mindennel készültek az úgy nevezett „multi-buy” ajánlatoknál. Lényege, hogy ne ragadja le egyetlen termék vásárlásánál. Értsd: nem akkor jársz a legjobban, ha csak az okostelefont teszed a kosaradba, hanem akkor, ha más újdonságot is.

Felsorolás jelleggel mutatnám:

  • Mint fentebb olvashattátok, az előregisztrációs kupon többet ér, ha kombináljátok okosóra vásárlással;
  • Ha a Galaxy Z Fold6 5G és/vagy Galaxy Z Flip6 5G mellé vásároltok legalább 1db Galaxy Watch7 és/vagy Galaxy Watch Ultra okosórát, akkor a drágább okosóra árából 30% kedvezményt kaptok. (Ha egyszerre két órát vásároltok, akkor a másodikra nincs ráhatása.)
  • Ha a Galaxy Z Fold6 5G és/vagy Galaxy Z Flip6 5G mellé vásároltok legalább 1db Galaxy Buds3 és/vagy Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli füllhallgatót, akkor a drágább füles árából 30% kedvezményt kaptok. (Ha egyszerre két Galaxy Buds3-terméket vásároltok, akkor a második olcsóbbra vagy ugyanolyan árura nincs ráhatása.)
  • Ha a Galaxy Z Fold6 5G és/vagy Galaxy Z Flip6 5G mellé vásároltok legalább 1db plusz tokot, akkor arra 50%-os kedvezményt kaptok. A teljesség kedvéért mutatnám, mik jöhetnek szóba, normál áron.
  • És nem utolsó sorban, ha a Galaxy Z Fold6 5G és/vagy Galaxy Z Flip6 5G mellé vásároltok univerzális kiegészítőt, mint pl.: töltőt vagy adatkábelt, akkor arra 20% kedvezményt kaptok.
Van valami még?

Ez egy fogós kérdés. Megpróbáltam összeszedni, milyen ajánlatokkal készült a Samsung Magyarország, de fenntartóm annak lehetőségét, hogy valami felett elsiklottam. Azt se feledjétek el, hogy van a Tanulói aloldaluk, ahova 18 év vagy annál idősebb nappali tagozatos diákok regisztrálhatnak és részesülhetnek különféle ajánlatokban. Bár azt hozzátenném, hogy az előregisztrációs kuponon felül más kedvezményben nem részesülnek – már ami együttes vásárlást és más egyebet jelenteni.

Mutatnám, mire lehet ott számolni az alap 10%-on felül, ami ugye alanyi jogon jár:

TermékExtra kedvezmény méretéke
Galaxy Z Flip6 5G+10% kedvezmény
Galaxy Z Fold6 5G+10% kedvezmény
Galaxy Watch7 | Galaxy Watch Ultra+5% kedvezmény
Galaxy Buds3+15% kedvezmény
Galaxy Buds3 Pro+10% kedvezmény

Utószóként pedig: nem feledjétek el a belső körünket se, ahol extra kuponokhoz juthattok.

Szabályzat gyűjtőlinkek:

Íme a hazai kreatív:

Június végén érkezik a Galaxy Watch FE

A Galaxy Watch FE életútját a Samsung Globál már a nyári nagyszabású Unpacked eseménye előtt útjának indítja. Igaza lett mindenkinek, aki azon álláspont mellett tette le a voksát, miszerint butaság lenne a prémium szegmens hype-ját általa csorbítani. Mégis csak egy a felsőkategória belépőágát képviselő okosóra került a piacra, ami sok ismerős vonással rendelkezik, nem véletlenül, hiszen egy átnevezett Galaxy Watch4 köszön vissza a specifikációjában.

Ne ugorjunk ennyire előre, nézzük csak Junho Park, a Samsung mobilkommunikációs üzletági Galaxy ökoszisztéma termékstratégiai alelnökének és vezetőjének álláspontját a termékről:

„A Samsungnál arra törekszünk, hogy világszerte minél több felhasználóhoz eljuttathassuk egészség- és fitneszfigyelő funkcióinkat. Célunk, hogy támogassuk őket céljaik elérésében, és azokban a változást hozó aktivitásokban, amellyel tehetnek mindennapi jó közérzetükért (…) Izgatottan várjuk, hogy a viselhető eszközök portfólióját bővítő Galaxy Watch FE okosórával még több felhasználónak kínálhassunk hozzáférést egyéni egészségügyi adataihoz, amelyekkel akár a nap 24 órájában motiválhatja őket, hogy egészségesebbek legyenek.”

A legégetőbb kérdés mindig az, milyen árcímkével lesz elérhető:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy Watch FE BT, 40mm89 990 Ft
(219€)
Fekete []
Rózsaarany []
Ezüst []
Galaxy Watch FE LTE, 40mmN/a
(269€)
N/a
Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy Watch FE az Egyesült Államokban 2024. június 24-től kerül értékesítésbe BT-os változatban, ami feltételezi, hogy ez a globális launch day. Ám érdekes, hogy se a németországi, se pedig a magyarországi közleményben nincs konkrét dátum, csak a június végi majd valamikori időintervallum. A termékből várható eSIM képes variáns, viszont azt csak ősszel hozzák el, cirka 110 ezer forint körüli jelenlegi átszámított áron. Tehát jelenleg a prioritásban a kedvezőbb árcímkéhez kapcsolódó termékterítés lesz.

A Galaxy Watch4-hez képesti különbségeket csak nagyítóval lehet megtalálni, annyira eldugták. Picit nehezebb lett a Galaxy Watch FE, ugyanis 25.9 grammról 26.6 grammra növekedett. Nehéz megjósolni, mi okozza a többlet tömeget, de talán az a pár apróság, amiben újat mutat, mint pl.: a Bluetooth v5.0-ról v5.3-ra történő upgrade-je; vagy éppen a MIL-STD-810G szabvány H végződésűjének cseréje. Támogatási életciklusában ugyanarra lesz hivatott, mint a Galaxy Watch6, ami a felhasználóknak egy roppant jó hír. Azt viszont valahol sérelmezem, hogy ugyanaz az Exynos W920 lapka került bele, mint a Galaxy Watch4-5-szériákba.

A közleményben kiemelik továbbá újításként az új okosóraszíjat, ami amellett hogy egycsatos, még jellegzetes kék és narancs varrásnyom kölcsönzéssel egyedibbé lett „téve”. Külön pozitívum, ami vélhetően a felárat hozza a Galaxy Watch4 59 990 Ft-os kifutó árához képest a zafírüveg, hiszen az elődje „csak” Gorilla Glass DX+szel büszkélkedett.

A One UI Watch 5 felel a szoftveres felületéért, melynek főbb húzásai között említhető, hogy…:

  • a fejlett alvás funkciókat kínál, a minőségi alvás érdekében;
  • a szívritmus-riasztás funkciója érzékeli a rendellenesen magas vagy alacsony pulzusszámot;
  • a szabálytalan szívritmusérzékelő megelőző jelleggel figyeli meg a pitvarfibrillációra (Afib) utaló szívritmusokat;
  • több mint 100 különböző edzést követhetünk nyomon;
  • fejlett futáselemzésével növelhetjük hatákonyságunk.

Nincs egyelőre arról információnk, hogy várható-e bármiféle bevezetési kampány rá, de amint megtudjuk, megírjuk.

Megérkezett a 2024-es monitor portfóliója a Samsungnak, amikre előrendelést hirdetett

Eléggé mozgalmas az idei év, vagy csak nem szoktunk foglalkozni más szegmensekkel? Az év elején az MX üzletág elhozta a legújabb csúcskategóriás okostelefon-családját, majd pedig felépítette a középkategóriás portfólióját. Ezt követően a Galaxy Book4-érán volt a fókusz, majd pedig a háztartási termékeken. Legutóbb, májusban a TV-s részlegükbe érkeztek finomságok – ahol egyébként engem sokkoltak, hiszen 3.5 millió forintért (!) is lehet készüléket vásárolni, amiből már lehet, hogy inkább autót vagy mást vásárolnék. Most az IT üzletág kezdte el a megújult termékbevezetését, hiszen bemutatkozott a három monitorágának újdonsült modelljei.

Ha valaki nem lenne jártas bennük, akkor némi útmutató:

  • az Odyssey OLED-éra, amikkel a gaming felhasználók felé nyitnak;
  • a ViewFinity-nél az irodai életmódot lehet kimaxolni;
  • míg a Smart Monitorjaival az átlagos felhasználókat célozzák meg.

Nézzük, mik, milyen méretben és áron nyitottak:

TermékColl, szín és termékkódNyitóárPre-order ár
Odyssey OLED G8 G80SD UHD32″, Ezüst [LS32DG800SUXEN]549 900 Ft499 900 Ft
Odyssey OLED G6 G60SD QHD27″, Ezüst [LS27DG600SUXEN]
27″, Ezüst [LS27DG602SUXEN]
379 900 Ft329 900 Ft
ViewFinity S8 S80D UHD32″, Fekete [LS32D800UAUXEN]
27″, Fekete [LS27D800UAUXEN]
179 900 Ft
N/a
159 900 Ft
N/a
Smart Monitor M8 M80D UHD32″, Fehér [LS32DM801UUXDU]229 900 Ft209 900 Ft
A 2024-es monitor kínálat előrendelési kampánya.
Forrás: Samsung Magyarország | Táblázat: Galaxy Világa

Ha jól látom, akkor a Odyssey G6-szériából a LS27DG602 nem a magyarországi piacra érkezik (pedig van aloldala!); de egyébként annyiban „tud többet”, mint az alap, LS27DG600-as modell, hogy nem mellékelnek hozzá USB 3.0 kábelt.

A termékek pre-order időszaka: 2024. június 4. 10 óra és 2024. június 18. 9 óra között zajlik, vagy a készlet erejéig, illetve visszavonásáig. Noha még csak egyetlen napja tart az előrendelés, már most akadnak olyan termékek (mint pl.: az Odyssey G6), amelyeknek a készlete elfogyott jelentősen a határidő letelte előtt. Ilyen esetben érdemes használni a „Kérj készletértesítőt!” funkciót, ahol adjatok meg valós e-mail címet. Ha újra feltöltésre kerül, akkor mindenkit kiértesítenek a rendelhetőség tényéről. Fontos, hogy ha netalántán ismét lekésnél róla, akkor ismételni kell a folyamatot, mert a kiértesítés már megtörtént a rendszer jóvoltából.

Azok, akik előregisztráltak az eseményre, jogosultak lettek egy 15 ezer forint értékű kedvezményes kódra. Bátran használjátok a Samsung.com pénztárjánál. Ezen felül, ajánlanám figyelmetekbe a szokásos belső kört, ahol extra kedvezményekre hívjuk fel a figyelmeteket.

Zajlik a 2024-es TV line-up előrendelése május közepéig

A televíziók becsorogtak a Samsung Experience Store-okba is, így említés szerűen hoznék egy összefoglalóírást azzal kapcsolatban, hogy 2024-ben mit kóstálnak a felsőkategóriás modellek a termékcsoportban – csakhogy tudjuk hova tenni az MX mellett. Azzal alapvetően nem árulok el nagy titkot, hogy a maximális, 8K-s felbontást felskálázással érik el bizonyos modellek, és talán az se meglepetés, hogy nem azon nézők felé nyitnak, akik az ATV vagy a DunaTV műsorait szeretnék jóminőségben csekkolni. Manapság a streaming platformok korát éljük, ahol akadnak 4K-s előfizetések, mint pl.: a Netflix-nél, az AppleTV-nél, a Disney+-nál vagy az Amazonnál. De mondhattam volna a klasszikus Youtube-ot, ahova egyre többen töltenek fel magasabb minőségben.

A Samsung Global minden év április-májusában rántja le a leplet az éppen aktuális termékpalettájáról. Csoportosítás szempontjából megkülönböztetnek: Neo QLED-et, OLED-et és The Frame-et; bár előbbinél még tovább szeparálják, hiszen ott van jelen a 4K-nál magasabb felbontás, ami a magyaroknak néha értelmezhetetlen. Mutatnám, miként festenek a nyitóáraik, majd lentebb folytatom az ajánlattal:

TermékColl, szín és termékkódNyitóár
Neo QLED 8K QN900D65″, Fekete [QE65QN900DTXXH]
75″, Fekete [QE75QN900DTXXH]
85″, Fekete [QE85QN900DTXXH]
1 399 900 Ft
1 899 900 Ft
2 699 900 Ft
Neo QLED 8K QN800D65″, Fekete [QE65QN800DTXXH]
75″, Fekete [QE75QN800DTXXH]
85″, Fekete [QE85QN800DTXXH]
999 900 Ft
1 399 900 Ft
1 949 900 Ft
Neo QLED 4K QN95D55″, Fekete [QE55QN95DATXXH]
65″, Fekete [QE65QN95DATXXH]
75″, Fekete [QE75QN95DATXXH]
85″, Fekete [QE85QN95DATXXH]
699 900 Ft
849 900 Ft
1 149 900 Ft
1 599 900 Ft
Neo QLED 4K QN90D43″, Fekete [QE43QN90DATXXH]
50″, Fekete [QE50QN90DATXXH]
55″, Fekete [QE55QN90DATXXH]
65″, Fekete [QE65QN90DATXXH]
75″, Fekete [QE75QN90DATXXH]
85″, Fekete [QE85QN90DATXXH]
98″, Fekete [QE98QN90DATXXH]
399 900 Ft
449 900 Ft
529 900 Ft
719 900 Ft
899 900 Ft
1 399 900 Ft
3 499 900 Ft
Neo QLED 4K QN85D55″, Ezüst [QE55QN85DBTXXH]
65″, Ezüst [QE65QN85DBTXXH]
75″, Ezüst [QE75QN85DBTXXH]
85″, Ezüst [QE85QN85DBTXXH]
449 900 Ft
619 900 Ft
789 900 Ft
1 099 900 Ft
Forrás: Samsung Magyarország | Táblázat: Galaxy Világa
TermékColl, szín és termékkódNyitóár
OLED 4K S95D55″, Fekete [QE55S95DATXXH]
65″, Fekete [QE65S95DATXXH]
77″, Fekete [QE77S95DATXXH]
749 900 Ft
899 900 Ft
1 189 900 Ft
The Frame LS03D QLED 4K43″, Fekete [QE43LS03DAUXXH]
50″, Fekete [QE50LS03DAUXXH]
55″, Fekete [QE55LS03DAUXXH]
65″, Fekete [QE65LS03DAUXXH]
75″, Fekete [QE75LS03DAUXXH]
85″, Fekete [QE85LS03DAUXXH]
349 900 Ft
399 900 Ft
449 900 Ft
499 900 Ft
929 900 Ft
1 279 900 Ft
Music Frame
vezeték nélküli hangszóró (2024)
Fekete [HW-LS60D/EN]129 900 Ft
Forrás: Samsung Magyarország | Táblázat: Galaxy Világa

Az idei év újdonsült terméke a Music Frame elnevezést kapta, ami valójában a The Frame televíziókkal alkothat egy színvonalas dizájn vonalat a művészibb éránál. Tulajdonképpen egy vezeték nélküli hangszóróról van szó, ami a tévének egy kiegészítő hangszórója is tud lenni, ha összekapcsolják a Q-Symphony funkció keretében. Nemrégiben erről publikáltam.

Az előrendelési időszak: 2024. április 24-én 18 óra és 2024. május 14. éjféle között zajlik, illetve a készlet erejéig, ami egyes modelleknél előfordulhat. Az első 8 napban volt készülékváltási program, melyről már lecsúszott az, aki most értesül a promócióról, viszont bizonyos modelleknél ráadás hangprojektor vagy The Freestyle jár. Mutatnám táblázatba foglalva, melyhez mi:

TermékRáadás termékRáadás termék ára
Neo QLED 8K QN900D
Neo QLED 8K QN800D
Neo QLED 4K QN90D [csak a 98 inches]
HW-Q990D/EN619 990 Ft
Neo QLED 4K QN95D
Neo QLED 4K QN90D [55 inch és a felett]
HW-Q800D/EN319 990 Ft
Neo QLED 4K QN90D [50 inch és az alatt]
Neo QLED 4K QN85D
HW-S60D/EN
OLED 4K S95DSP-LFF3CLAXXXH279 900 Ft
The Frame LS03D QLED 4KHW-LS60D/EN129 900 Ft
Music FrameGalaxy Buds FE34 990 Ft
Táblázat: Galaxy Világa

Az új televízió vásárlásához az előregisztrációs kedvezményt bátran használjátok – már ha anno leadtátok az igényetek. Ugye az arról szólt, hogy a TV-knél 40 ezer forintnyi, a Music Frame-nél pedig 15 ezer forintnyi árlecsapást kaptok instat a végárból. Ez a kedvezménykódot amúgy továbbiakkal még tudjátok kombinálni a Samsung webáruházánál. Ha pedig tanulók lennétek, akkor érdemes ellátogatni a tanulói aloldalra, ahol -10%-kal indulnak a nyitóárak.

Kérdés esetén nyugodtan zargassátok a Galaxy Világa stábját, de hétköznap a Samsung.com webáruházának TV-s szakértői is fognak tudni segítséget nyújtani abban, hogy a lehető legjobb ajánlattal hagyjátok el az ottani pénztárt.