Címke: Sales

Régiós szinten siker a Galaxy S25 Edge

Több ponton fontos esztendő előtt áll a Samsung. Tavaly a mesterséges intelligenciát elsőként hozta el az okostelefonok piacára, ezzel megmutatva, hogy a jövőt nélküle elképzelni felelőtlen döntés lenne. Idén ennek továbbgondolására helyezték a hangsúlyt, mely mellé a karcsúsított dizájn elképzelést párosították. Ne feledjük el azt se, hogy a flagship line-up-ja már évek óta stagnál darabszám ügyileg. Nem manapság, még a Galaxy S10 termékcsaláddal bővült ki a(z alap) portfóliójuk kettőről háromra, majd a Galaxy S20-akkal rögzítették a végleges (utónév) elnevezéseket. (A Fan Edition termékágat az alapcsaládhoz azért nem társítanám, mert hardveresen nem ugyanazzal a chipsettel vértezték fel.) A Galaxy S Edge afféle prototípus (és egyben presztízs) projektnek fogható fel, melynek elöszobája a Galaxy Z Fold Special Editon volt – ami egy vékony készülékházba zárt foldable-ként debütált, és kavarta fel ez által az állóvizet.

A Galaxy S25 Edge érkezése feltépte azt a leragasztott sebet, miszerint nincs már relevanciája a Plus termékvonalnak a Galaxy S-termékcsalád tagjai között. Bevezetését régiókra limitálták, de ahogy egykoron a Galaxy Foldnál, vagy éppen a jelenben a Galaxy Ringnél ez azt takarta, hogy fokozatosan (vagy lépcsőzetesen) bővítették ki a piacát. A Counterpoint Research Nyugat-Európára fókuszálva vizsgálta népszerűségét, ami igencsak érdekes végeredményt tárt fel. Mutatom a grafikai illusztrációját, ami önmagában beszédes:

A piackutató azt vizsgálta, hogy a termék az első hetében, milyen eladást produkált a Galaxy S+ házon belüli riválisához viszonyítva Nyugat-Európában. Az eladási adatok alapján leszögezhető, hogy a Galaxy S21+ 5G óta nem volt ilyen mértékű kereslet egy Galaxy S+ termék iránt, mint amennyien vásárlásra adták fejüket az újdonsült Edge által.

„Úgy tűnik, a jobb specifikációival, vonzó új, egyben karcsú formájával és kicsit magasabb árával a Galaxy S25 Edge sikeres volt ott, ahol a legutóbbi Plus modellek kudarcot vallottak. Természetesen még gyerekcipőben járunk, és gyanúnk szerint miután a korai felhasználók megvásárolták a Galaxy S25 Edge-et, a magas árpontja miatt az eladások gyorsan visszaesnek. Az S25 Edge viszont továbbra is kevésbé népszerűbb, mint az S25 Ultra és az alapváltozat. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy a karcsú/kompakt formavilágot érdemes figyelni 2025-ben, különösen mivel a pletykák szerint az Apple még idén piacra dobja az iPhone 17 termékcsaládjának Air változatát.”

– zárta elemzését Jan Stryjan, a piackutató egyik vezetője.

Sokak szerint, ez egy újabb szeg lehet a Galaxy S+ termékvonal koporsójába, de érdemes lesz hosszabb távon figyelemmel követni a Galaxy S Edge szereplését; ugyanis sikeréhez hozzákapcsolódik, hogy valamelyest formabontó újításokat testesít meg, ami a hagyományos okostelefonok sorából kiemeli. Elég csak a fizikai adottságait elővenni, mégis a maga 163 gramm össztömegével, illetve 5.8 mm-es vastagságával iránymutató. Megkülönbözteti tovább a Galaxy S25+ 5G-től az anyaghasználata, hiszen alumínium helyett titán keretet kapott, illetve a Gorilla Glass Ceramic 2 előlapi védelemről se feledkezzünk el. Hátlapján pedig az a 200 MP-es érzékelő mutatkozik. Ergo, hiába a magasabb ár, társul mellé érv.

Véleményem szerint, a Samsung már évek óta azon stratégián dolgozik, hogy az Apple mintájára négy Galaxy S-szériás flagship modellt sorakoztasson fel a portfóliójában – amelyhez a Galaxy S FE-ágat nem szeretné hozzácsapni, ami egy hidat képvisel a Galaxy A- és a Galaxy S-termékcsoport között. Ezáltal eddig a sima, a pluszos és az Ultra készülék képezte az alaptriót, az Edge pedig jó eséllyel hozzácsapódhat. Arról se feledkezzünk el, hogy a Galaxy S25+ 5G 999 dolláron, a Galaxy S25 Edge 5G 1.099 dolláron, míg a Galaxy S25 Ultra 5G 1.299 dolláron rajtolt, ezáltal könnyebben a prémium-vonal felé irányíthatja az érdeklődőit a kisebb árlépcsők hatására.

Nem gondolnám, hogy a Galaxy S+ vonal kihalna, hiszen mindig lesz jobban és rosszabbul teljesítő terméke. Az biztos, hogy a Galaxy S Edge egyelőre nem veszélyezteti se az alap, se az Ultra modellt.

Jól teljesített a Galaxy S25 az első hónapjában

Túl vagyunk az év első negyedévén, és elkezdtek szivárogni az eladási mutatók, amelyek jellemez(het)ték a Samsung kínálatát. A 2025-ös esztendőben a vállalat nem vállalat nagyot, ugyanis mindössze 2 millió becsült darabszámmal, 37 millió egységre emelte meg az elképzelt targetét, amelyet a Galaxy S25 termékcsaláddal össze szeretne hozni. Habár a csúcskategóriás modellek várhatóan jól teljesítenek, a 2025-ös gyártási célkitűzés csökkentése némi óvatosságra utal a Samsung részéről a globális piaci körülmények közepette. A Hana Securities szállította a kimutatást, amire régóta alapozzuk a hasonló elemzéseinket.

A számok elemzése előtt fontosnak érzem helyére tenni az előrendelési időszakot, ugyanis hiába debütált januárban mind a Galaxy S24, mind a Galaxy S25 alaptriója, van eltérés napban kifejezve, hiszen:

  • a Galaxy S24 alapmodelljei 2024. január 17-én 19 órakor rajtoltak, és 2024. január 30-ig tartott a pre-order időszakuk;
  • ezzel szemben a Galaxy S25-ök 2025. január 22-én 19 órakor mutatkoztak be, és 2025. február 6-ig lehetett élni a bevezetési kampány ajánlataival.

A Galaxy S25-ök pre-order időszaka 2 nappal tovább tartott, ugyanis összességében 16 naptári napjuk volt a vásárlóknak a launch napjáig, míg ez előző generációnál ez csak 14 volt.

Az idei széria túlteljesítette a várakozást. A Hana Securities értesülései alapján, a Galaxy S25-ökből az első hónapban 4,56 millió darab fogyott, ami a Galaxy S24 azonos időszakához mért 1,42 milliójához képest messze kimagasló érték. Az elemzők szerint, az új AI-funkciók és a kedvezmények tették vonzobbá – de a Galaxy Világa stábja azt se zárná ki, hogy jót tett a szériának a globális chipset jelleg, hiszen ismételten a Qualcomm szolgáltatta mind a három modellnél az erőforrást, nem úgy mint az elődnél, ahol a két kisebb családtag esetében voltak olyan régiók, köztük Európa, ahol a sajátfejlesztésű Exynos került a készülékvázba.

A Galaxy S25 Ultra 5G volt ismételten a legkelendőbb, mintegy 2.55 millió egység fogyott belőle. A Galaxy S24 Ultra 5G-ből ugyanennyi idő alatt csak 830 ezer, így a 207%-os növekedés már-már olyan példaértékű, amit bármelyik riválisa megirigyelhet. Ergo, minden második vásárló mellette tette le a voksát a széria vásárlói közül, hiszen 56%-os házrész arányt tudhat magáénak, amivel ráerősített a prémium termékek iránti igényre.

A méltán elmarasztalt Galaxy S25+ 5G-re sem lehet panasza a gyártónak. Míg tavaly 270 ezret értékesítettek az első hónapjában az elődjének, addig 840 ezren választották idén a Galaxy S+ új generációját. Szintén 200% feletti teljesítményről lehet értekezni, ami szép teljesítmény.

Hármójuk közül mégis csak az alapmodell, a Galaxy S25 5G hozta a legnagyobb elmozdulást az egy évvel korábbi modellhez képest, hiszen 265%-kal teljesített jobban. Akkoriban 320 ezren választották, most 1,17 millióan. Ezzel egyébként mintegy 26%-os házrészt tud felmutatni.

Ha a házrész arányokat vetjük össze, akkor egy érdekes tényező mutatkozik, hiszen a Galaxy S Ultra-nál egy csökkenés mutatkozik. Míg tavaly 58%-ot mutatott fel, addig idén csak 56%-ot; de hiába teljesített jobban a Galaxy S+-termékág, szintén visszaesésről számolhatok be (19%-ról 18%-ra). A fentebb írt lapkaegység kedvezett az alapmodellnek, hiszen 23%-ről 26%-ra növelte a trión belüli eladási arányát, azaz a kompakt méretre igen is szükségük van a vásárlóknak.

Összességében az S25 sorozat erős piaci rajtja biztató, de a Samsungnak tovább kell dolgoznia a globális piacok visszaszerzésén, különösen azokban a régiókban, ahol a versenytársak, például a Xiaomi, előretörtek.

Lassulás mutatkozott az összehajtható készülékek piacán

A Galaxy felsőkategóriás modelljei kiemelt fontosságúak a Samsungnak, hiszen évek óta próbálja az Apple-lel szembeni hátrányának ledolgozását a 600 dollár és afeletti ársávban. A Galaxy Z széria különösen fontos szerepet játszik, hiszen a hajlítható kijelzőjű termékek egyedi felhasználói élményt kínálnak, miközben a technológiai élvonalat testesítik meg. Ezek többek már, mint egyszerű eszközök, hiszen számos innovációs lépést demonstrálnak. A legújabb – 2024 novemberéig bezárólagos – eladási adatokat a Hana Securities által közölnénk le, ami 5 hónapnyi piacon lévőségét vizsgálta meg a Galaxy Z 6 termékeknél, azaz a tavalyi foldable-nél.

A Galaxy Z6 széria mintegy 4.9 milliós fogyási darabszámot tudott prezentálni, amelyből a Galaxy Z Flip6 5G 2.81 millió, míg a Galaxy Z Fold6 5G pedig 2.09 millió egységgel járult hozzá. Összességében leszögezhető, hogy az előd generációhoz viszonyítva, azaz a Galaxy Z5 szériához mérve: 6%-os visszaesést produkált, ahol a végérték 5.2 millión zárt. (Ebből a Galaxy Z Flip5 5G 3.3 milliót, a Galaxy Z Fold5 5G pedig 1.91 milliót tett ki.) Érdekes módon, míg a Galaxy Z Fold variáns eladása nőtt, addig a Galaxy Z Flip-é érzékelhetően csökkent.

Ezzel szemben a Galaxy S24 széria eladásai – novemberig bezárólag – 34,66 millió darabot értek el, cirka 11 hónapnyi életpálya alatt. (4 hónapos eredményeiről szintúgy értekeztünk.) Az adatok rámutatnak, hogy bár a Galaxy Z széria innovatív technológiával tűnik ki a portfólióból, az eladások még mindig jelentősen elmaradnak a hagyományosabb dizájnt követő Galaxy S szériától. Mindez azt sugallja, hogy a piaci igények inkább a bevált, konvencionális megoldások felé hajlanak, még akkor is, ha a hajlítható telefonok a technológiai fejlődést képviselik.

Csak a kíváncsiság kedvéért előkerestem, milyen eladási mutatókat tett közzé a korábbi generációról a Hana Securities, amivel foglalkoztunk. Akkori írásunkban, félév (6 hónap!) távlatában nyilatkozott a Galaxy Z4 és Z5 szériáról. Leszögezhető, hogy a Samsung okkal hozhat limitációt a jövő generációjára, hiszen anno a Galaxy Z Flip4 5G 4.2 milliót, a Galaxy Z Flip5 5G 4.33 milliót; míg a Galaxy Z Fold4 5G 2.6 milliót, a Galaxy Z Fold5 5G pedig 2.49 milliót mutatott fel. Ilyen mértékű lemaradásokat pedig egyetlen hónap alatt, még ha az egy ünnepi is, nem fog tudni behozni, de ha lesz közlése, akkor mindenképpen megírom.

A jelenlegi koreai értesülések alapján, a gyártó 5 millióra korlátozza a Galaxy Z7 széria gyártási egységét – ami alatt csak a két alapmodellt értsétek, más alfajt vagy éppen előd generációt ne. Ebből 3 milliót a Galaxy Z Flip7 5G, 2 milliót pedig a Galaxy Z Fold7 5G tehet ki. A jelentős korlátozás rávilágít arra, hogy a hajlítható telefonok piaci elfogadottsága még mindig korlátozott. A hajlítható telefonok jövőbeli piaci szerepe szorosan összefügg az új technológiák elfogadottságával és a fogyasztói elvárások alakulásával. A Samsung MX üzletágának vezetői szerint a prémium modellek, mint például a Galaxy Z széria, továbbra is stratégiai prioritást élveznek, még ha az eladási számok jelenleg nem is tükrözik a várt eredményeket.

Fellebbentek olyan pletykák is, hogy a gyártást a Galaxy Z Flip7 esetében a sajátgyártású Exynos 2500-as lapkával tehetnék kedvezőbbé, ezáltal tudnák mérsékelni a nyitóárát. Ez hatalmas lépés lenne a vállalat saját fejlesztésű chipje felé történő elmozdulás terén. Korábbi modellek kizárólag Qualcomm processzorokkal érkeztek, ami egyfajta kiszolgáltatottságot eredményez, ami enyhíteni szeretnének.

A stagnálást vélhetően egy olyan új koncepció törheti meg – vagy éppen az Apple-nek a piacra történő belépése –, amely egyelőre még a polcon van. Gondolok a többszörösen hajlítható modelljeire, vagy a hibrid megoldásaival, ahova csúsztatás is társul a rollable termékág által. Ez a jelenlegi értesülések alapján nem 2025-ben várható.

Sokaknak csinált kedvet a Galaxy AI a Galaxy S24-szériához

A Samsung minél inkább a prémium szegmensben szeretné a felhasználói bázisát tudni. Két felsőkategóriás termékcsaládjával mindent meg is tesz annak érdekében, hogy évről évre sikeresebb legyen. Kettőjük közül, a Galaxy S-termékág jelenleg a népszerűbb, hiszen a Galaxy Z-termékágtól még ódzkodnak a felhasználók a „törékenységéből” fakadóan – holott generációról generációra mindent megtesznek annak érdekében, hogy cáfolják ezen tévhitet. A tavalyi esztendőben a gyártó a mesterséges intelligenciára építette marketingjét, ami a jelek szerint hozta a várt fellendülést, mert elsők között kezdték el behozni a köztudatba azt, hogy az AI miként könnyítheti meg az életünket akár hordozható készülékeinknél. (Hana Securities ismét publikált.)

A Galaxy S24-sorozat kiemelkedő teljesítményét az eladási adatok is tükrözik. Ha az első 11 hónap értékesítési teljesítményét vesszük alapul, akkor a tavalyi flagship modelltrióból 34.66 millió termék talált gazdára – ami a Galaxy S23-sorozathoz képest 18%-os növekedés. Ugyanennyi idő alatt utóbbi 29.41 millió készülék értékesítést tudott felmutatni. Bátran kijelenthetjük, hogy azon fal ledöntésre került, miszerint a chipset egységmentesség – hiszen az alap és a pluszos kiadás nemzetközi forgalomban Exynos lapkával debütált – visszás lehet. Nemmellesleg, ehhez az értékhez a Galaxy S24 FE 5G nem tett hozzá, ami az év utolsó felében került forgalomba, árbarát árcímkével.

A legnépszerűbb csúcskategóriás termék a Galaxy S24 Ultra 5G lett, mintegy 15.8 milliós eladott példányszámával. Hasonló életpályája alatt a Galaxy S23 Ultra 5G 13.56 millióval büszkélkedett, azaz, cirka 16.5%-os növekedés jellemezte az utód iránti igényt. A Galaxy S Ultra vonal kereslete egyértelműen erősödött, bár kellett hozzá az a chipsethez kapcsolódó stratégia, amivel „kedvezőbbé” tették a pozícióját a portfólióban. (Gondolok a fent már írt processzorra, hiszen a Galaxy S24 Ultra 5G-be, régiótól függetlenül, minden modellbe a Qualcomm-féle Snapdragon lapka került.)

A testvértrió második legkedveltebbje az alapszéria, azaz a Galaxy S24 5G lett. Belőle kicsivel kevesebbet, 12.1 millió darabot sikerült értékesíteni (ugyanazon 11 hónapos vizsgált időszak alatt) – ami mintegy 15.6%-os növekedés a Galaxy S23 5G-hez képest, ami 10.46 millióval zárt anno. Elődhöz képest 15.6%-os a növekedés mértéke. A családtagok közül a „legméltatlanabb helyzetben” a Galaxy S24+ 5G lett. Még sem lehet panaszkodni rá, hiszen 6.77 milliójával a terméktrió eredményének 19%-át tudhatja magáénak. Az előző generációhoz mérve pedig a legnagyobb pozitív kimenetelű elmozdulását prezentálta 25.6%-kal, hiszen tavalyelőtt a Galaxy S23+ 5G-ből csak 5.39 millió talált gazdára.

Ha már felemlegettem a tortából való szelet kiragadást, akkor a Galaxy S24 Ultra 5G 45.5%-ot, a Galaxy S24+ 5G 19.5%-ot, a Galaxy S24 5G pedig 35%-ot tudhat magáénak. Előzőleg a Galaxy S23 Ultra 5G-nél 46.1%-kal, a Galaxy S23+ 5G 18.3%-kal, míg a Galaxy S23 5G 35.6%-kal zárta a vizsgált időszakot – ami remekül megmutatja, hogy a Galaxy S+ vonalat sikerült népszerűbbé tenni.

Az Ultra brand felépítése sikerrel járt. Igaz, népszerűsége csak a Galaxy S-termékcsoportban kimagasló, mégis azért beszédes lehet, hogy a legdrágább árcímkével, és a legmagasabb fogyási mutatókkal rendelkezik a trióból. Az Ultra modellek rendszerint a legfejlettebb kameratechnológiát és hardvert kínálják, ami vonzó azok számára, akik nem sajnálják a pénzt a legjobbra, vagy éppen befektetésként tekintenek rá, hiszen a 7 évnyi szoftvertámogatás kecsegtető érv hosszútávon. A Galaxy S24 sikeréhez még hozzákapcsolható az az elsőként megkezdett agresszív AI-ra épített marketing stratégia, amivel ki tudták hangsúlyozni, hogy igenis a szoftveren sok múlik, hiába a meggyőző erőforrás.

Elmaradt az eladási rekord az összehajtható modellek körében

Ha visszaemlékeztek, tavaly büszkén adtuk hírül, hogy a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 párosa az előrendelési időszakának első hetében oly mértékben volt népszerű, hogy azzal sikeresen megdöntötték az előző generáció mutatóit. Idén ilyesmiről szó sem esett, így kicsit körbejártuk a külföldi sajtót, miként alakulhatott a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 értékesítése – mégis csak húzó jellemzőként említhető az a Galaxy AI, amelyet a One UI 6.1.1-gyel vegyítettek és próbáltak népszerűsíteni, hogy a Galaxy S24 mintájára hasonlóan kimagasló vagy legalábbis megközelítő erővel bírjon a salesnél.

A The Korea Herald oldala meg is adta a kívánt választ kérdésünkre, amelyet sejteni lehetett, miszerint: az idei foldable termékek elmaradtak a tavalyiak népszerűségétől. Az ominózus médium kitér arra, hogy míg akkoriban 1.02 millióról számoltak be, most „csak” 910 ezer darab került Dél-Koreában értékesítésre, azaz körülbelül 11%-os visszaeséssel zárta a vizsgált időszakot hazájában az új generáció.

Fotó: InteligenciaMovel

Nyilván a helyi sajtó megpróbálta mindezt jó színben feltűntetni, hiszen kérdés honnan közelítjük meg a tényeket. Ha mondjuk a vásárlói célközönséget vesszük alapul, akkor annyira nem is lehangolók a számok, hiszen 2023-ban a 20 és a 30 éves korosztály, akiket főként megcéloznak a foldable termékággal 43%-át tette ki az össznek; míg egy évvel később ugyanezt a mutató 50%-ra sikerült feltornásznia.

Jelenleg se történt elmozdulás stílusok területén. A Galaxy Z Flip6 5G tette ki a 60%-át, a Galaxy Z Fold6 5G pedig a 40%-át a kilencszáztízezernek. Ergo, a könyves felállás 10%-ot javított a mutatóin, azaz valamiért most kelendőbb volt a Galaxy Z Fold6, mint a Galaxy Z Fold5.

A The Elec értesülései szerint, tavaly év végén azt a célt tűzte ki a Samsung, hogy 2024-ben 20 millió összehajtható telefont kíván értékesíteni – mely alatt a komplett termékágat értsétek, ne pedig csak az új Galaxy Z 6-termékduót. 2023-ban 16 millió volt a gyártó célkitűzése, amelyből a Galaxy Z4-ekkel mint egy 3 milliót, a Galaxy Z5-kel pedig 7 milliót tudott letenni az asztalra novemberig. A cél eléréséhez a nagyobb országok felé történő nyitásnak fontos szerepe lesz, hiszen Ázsia kulcsfontosságú régió az ügyükben. Szerintünk a törekvés és az eltökéltség adott, viszont a cél távoli, és helyette inkább – versenytársak nyomása ide vagy oda – alacsonyabbat kellene belőniük, ami megcsinálható.

A Galaxy S24 Ultra a legkelendőbb Androidot használó prémium okostelefon

Eltelt egy újabb negyedév, így szépen sorjában szivárognak a tények a második negyedév történéseiről, ami elővetíti azt is, hogy egyre több elemző cikkel számolhattok augusztus folyamán. Kezdenénk a legérdekesebbel, ugyanis a Counterpoint Research folytatta a „legnépszerűbb okostelefonok TOP10-es listáját”, avagy ezeket a modelleket vásárolták elviekben a legtöbben világviszonylatban. Ha netán valaki lemaradt volna, akkor az előző negyedév történéseit ide klikkelve fogja tudni feleleveníteni. Ott talán a legfőbb tény az, hogy az Apple és a Samsung párosa osztozik fele-fele arányban.

Nos, ilyen téren törésponthoz érkeztünk, ugyanis, mint arra a Counterpoint Reseach csapata kitér, a Xiaomi belopta magát egyik termékével a TOP10-be. Ha a tavalyi azonos időszakhoz hasonlítjuk a felállást, akkor ez a Samsungnak egy fájópont, ugyanis egy Galaxy készüléket szorított ki – ugyanis az Apple akkor is, meg most is 4-4 okostelefont sorakoztatott fel.

A dobogón nincs változás. Az Apple magabiztosan hozta a piaci részesedését, sőt még a termékvonalának eloszlásában sincs csere, mert az alapmodellt a Pro Max, majd pedig a Pro követte. Ami viszont elmaradás, hogy 2023/Q2-ben az iPhone 13 mintegy 2.6%-ot tudhatott magáénak a teljesből, addig az utódja idén ugyanekkor „csak” 1.6%-nyit. Ilyen téren a Samsungnak sikerült megtörnie a versenytársa lendületét.

A legkelendőbb Galaxy készülék a Galaxy A15 5G lett. Tehát megtartott az 5G a népszerűségét a belépőszinten is. Noha a Counterpoint leírásában középkategória belépőágaként tekintenek rá, szerintünk az a Galaxy A25 5G-vel kezdődik – de most ez mindegy is. Mögötte, nagyjából 0.2%-os elmaradással a LTE változatú testvére foglal helyet, ami az év első negyedévében a TOP10-be se került be. Érdekes látni ezt a változást, hiszen eleve azt gondolná az ember, hogy az olcsóbb termék kelendőbb, ám vélhetően jobb ajánlatokkal értékesítették az 5G-s variánst operátoroknál és más open channeleknél.

A Samsung sikerei között emlegethető, hogy a Galaxy A55 5G ugyanakkora, 1.5%-os házrészaránnyal rendelkezett, mint a Xiaomi 13C LTE. A csavar persze ott van, hogy 200 ezer forint értékű modell megy egy negyedannyi ellen.

Míg az Apple-nek csak prémiumkategóriás okostelefonjai vannak, így mindegyik 600 dolláros ár feletti sávot erősíti. Vele szemben a Samsung mindösszesen egyet prezentál, a Galaxy S24 Ultra 5G-t, melynek népszerűsége nem csorbult attól függetlenül, hogy kéthéttel előbb debütált, mint elődje. Másolta a tavalyi eredményeket. Ez pozitív végkimenetelű, hiszen lankadhatott volna a vásárlási kedv, ám ez nem történt meg, amit vélhetően a mesterséges intelligenciának köszönhet, illetve az egységes Qualcomm lapkának régiómentesen.

Jobb mutatókkal rukkolt elő a Galaxy A05 is, mint anno a Galaxy A04e.

Végeredményben leszögezhető, hogy a Samsung szállítja a legnépszerűbb Android operációs rendszerrel szerelt termékeit, ami valahol nem meglepő, hiszen az idei évben előrelépett szoftvertámogatás ügyileg, amivel bátrabban választják a vásárlók a magasabb árfekvésű megoldásait is. Kíváncsi leszek, miként alakulnak a mutatók a folytatásban.

Jobban fogy a Galaxy Ring, mint ahogy azt várták!

A nyári Unpacked esemény számtalan új, izgalmas terméket hozott, de akad egy, amely eszünkbe juttatja a Galaxy Fold piacra dobását, amit a Samsung szintén limitált piacszámra ütemezett, hogy felmérje annak igényét. Az első okosgyűrűjénél sincs ez másképp, ugyanis a Galaxy Ring nem kapható minden országban; így ha valaki nyitott lenne rá, egészen Németországig kell utaznia, hogy az ottani képviselettől rendelhessen egyet – mondjuk a szálloda/apartman címére. Az ár se rettentette el a vásárlók tömegét, hiszen előzetesen 400 ezer darab legyártását tervezték be a 2024-es esztendőre, azonban a piaci fogadtatása annyira ígéretes volt, hogy ezen változtattak.

Az egyik helyi médium, a The Elec számolt be arról, hogy a Samsung 600 ezer egységgel bővítette a kezdeti készletének forrását, azaz azt a célkitűzést tette, hogy ez év során cirka 1 millió okoskütyüt szeretne eladni, ami elképesztőnek hangzik. Pláne, úgy, hogy 400 dolláron nyitott, cirka 150 ezer forinton, amiért már egy okosórát is viselhetnénk.

Úgy tűnik, hogy a kezdeti érdeklődés messze felülmúlja azt, amit a Samsung eredetileg bekalkulált. A Galaxy Ring-et nem csak más piacokon, de még Kínában is nagyon pozitívan fogadtak, amivel a gyártó más termékei iránti igény fokozódott. Ilyenkor mindig érdemes az ökoszisztémára gondolni, amellyel könnyebben láncolják magukhoz az érdeklődőket, hiszen egy okostelefon még le-lecserélünk, de ha van mellette egy fülesünk, okosórán, és más egyébünk, már ragaszkodóbbakká válunk.

Ha a Samsungnak sikerül eladnia a szóban forgó készletet, akkor megközelíti a legnagyobb riválisának, az Oura-nak a 2017-es piacra dobása óta eladott darabszámát, ami elképesztő siker lenne házon és termékcsoporton belül, nem beszélve arról, hogy erősödne a wereable piacán, ahol az Apple mögött cammog már évek óta.

További érdekesség, hogy a gyártó az Egyesült Államokban szabadalmi pert nyújtott be az illetékes hatóságnál azzal kapcsolatban, hogy semmiféle formában nem sérti az Oura szabadalmait.

A Galaxy Ring magyarországi forgalmazásban egyelőre nem kapható. Azt tudnám elképzelni, hogy a környező országok készletéből idővel lecsippenthet a magyar képviselet, melyet a márkaboltokon és a Samsung.com webáruházon keresztül értékesíthet elsőként – mint anno a Galaxy Fold-ot. Azért azt se szabad elfeledni, hogy igen nagy raktárkészlettel kell számolni a terméknél, hiszen 3 színben és 9 méretben érhető el, azaz összeszorzás után 27 terméket eredményez, ha csak mindegyikből 1-1db-ot szeretnénk készleten tartani. Nos, a méretek között biztosan akadnak kevésbé populárisak, a regiónális blokk ezek kiszűrésére is megfelelő lesz.

Te elgondolkodnál egy Galaxy Ring vásárlásán, ha kapható lenne?

Megtartotta népszerűbbségét a Galaxy S24-széria az elődjéhez képest

A Galaxy S24 termékcsalád vásárlóközönségét az se osztotta meg, hogy a nemzetközi forgalomban Exynos lapkával szerelték a két kisebb modellt. A Galaxy AI ellopta a show-t, amelyet azóta számos készülék megkapott. A mesterséges intelligenciára épített kampányuk bevált. A kalkulált fogyási mutatók alapján, az előző szériához képest mintegy 9%-kal teljesített jobban a debütálásától számított első négy hónapjában. Noha, a növekedés mértéke lecsökkent egyszámjegyűvé, még így sem lehet panasz rá a vezetőség oldaláról.

A legkelendőbb családtag a Galaxy S24 Ultra 5G, ahol nincs jelen a chipset megosztottság. Egységesen, minden piacra a Qualcomm-féle Snapdragon 8 Gen 3 for Galaxy-val adta ki a gyártó, így azon stratégiájuk, miszerint az Exynos-unszimpatizánsai a drágább modell mellett döntenek: beválni látszik. Anthony által közzétett adatok alapján, cirka 7.7 millió darab találhatott gazdára. Korrekt mutató, pláne ha mögé tesszük azt, hogy mindez az össz Galaxy S24-sorozatnak mintegy 51%-át teszi ki. Leegyszerűsítve, azon érdeklődők közül, akik Galaxy S24-ben gondolkodnának, minden második az Ultra mellett voksol.

A népszerűségi dobogós felállásban sem történt változás, hiszen a Galaxy S24 5G követi a legnagyobb családtagot, majd pedig a Galaxy S24+ 5G. Gyakran esik szó arról, hogy mi relevanciája van a Plus-változatnak, de nem szabad elmenni azon tény mellett, hogy mégis csak hoz a gyártó malmára 2.91 millió új felhasználót. A trió közös tortájának 19,4%-át ragadja ki, azaz majdhogynem egyötödét. Vele szemben az alapmodell 4.33 millió eladott példányt mutathat fel az első négy hónapjában, mellyel mintegy 28,9%-os szelettel második helyre került.

Szép teljesítmény, hiszen megközelítették a 15 milliós eladásnál, egészpontosan jelenleg 14.94 millió körül tarthatnak, ami a Galaxy S23-sorozat hasonló idejére vetítve 9%-os növekedést mutat. Ez is igazolja, hogy a gyártási tervezetet felülmúlta az év első negyedévében. Nemmellesleg, azt se feledjük el, hogy az év első három hónapjára cirka 13 milliós eladást tűzött ki a gyártó.

A Galaxy S24 hulláma viszont visszaütött a Galaxy Z 5-érára. A Galaxy Z Flip5 5G és a Galaxy Z Fold5 5G immáron 8 hónapja van az „élők” sorában, mely alatt 7.99 millió készülék kerülhetett értékesítésre. A népszerűbb előbbi volt, 5.13 millióval; míg utóbbi csak 2.86 milliót tudott felmutatni a végelszámolásnál. Arányaiba véve majdnem kétharmad-egyharmad a feloszlásuk. (Maradjunk a pontos számok mellett, 64,2% kontra 35,8%.) A Galaxy Z 4-érához képest ez 4%-os elmaradás, azaz fordult a kocka.

A Galaxy foldable-ök népszerűségének beeséséről nem olyan régen a TechInsights foglalkozott, hiszen míg Európában a Samsung a No.1 a szegmensben az év első negyedévében, addig az USA-ban, Kínában vagy éppen Ausztráliában piacvezetői pozíciót vesztett. Igaz, nem gondolnám azt, hogy ezzel az év végére bukhatják az globális mércéjüket, de mindenképpen oda kell figyelniük a kínálatukra, mert egyre inkább fogást találnak a különféle versenytársaik rajtuk.