Nagyon úgy fest, hogy megvan a Galaxy A51 valós kinézete és specifikációja


A Samsung Vietnám tette közzé hét elején, hogy a 2020-as A-széria egyes tagjainak bejelentésére december 12-én sort kerítenek. 2019 második felére kikörvonalazódott, hogy a Samsung elhagyja a J-szériát, és A-szériába építi az alsókategóriás telefoncsaládját. Mindezt az A10-ek és A20-ak képviseltetik, azonban az utána következőket – az A30-tól felfelé – már középkategóriába sorolja. Magyarországon a Galaxy A40, A50 és A70 a legkedveltebb tagja a szegmensnek, így nem is véletlen, hogy ennyiszer írtunk a leendő utódokról.

Nagyon úgy fest, hogy a SamMobile csapata hozzájutott a hivatalos információihoz a Galaxy A51-nek. A korábban kiadott renderelt fotói által lehetett sejteni, hogy a Samsung tartogat vele kapcsolatban meglepetéseket. Ez azért se meglepő, mert általában az újdonságokat mindig a középkategóriában mutatja be, hogy sokkal nagyobb körben megvizsgálja a felhasználói fogadtatását. Elég csak a bekapcsológomba integrált ujjlenyomat-szenzorra gondolni, vagy a motorikus kameramegoldásra. Most a meglepetést egy újabb kameraszenzor jelentené, de mielőtt rátérnék, had mutassam meg a jövő év – vélhetően – egyik legkedveltebbnek tűnő vásárlói beruházását.

A Galaxy A51 hivatalos fotója – legalábbis nagyon annak tűnik.

A Galaxy A51 kijelzője 6.5 inches lehet, felbontásban pedig a FHD+ könyvelhető. Középre igazított „punch hole”-val számolhatunk, azaz ugyanolyan megvalósítást alkalmaznak, mint a Galaxy Note10-eknél, de elvileg még keskenyebb kamerakivágásra törekedve. Akkumulátor kapacitásban maradt a 4 000mAh, míg töltés sebességben a 15W-os.

Az Exynos 9611-es lapkája adja majd az erőforrását. 4/6GB-os gyorsítótár mellé 64/128GB-os belső tárhely társulhat. Bővíthetőségben 512GB-ig mehetünk el, bár ez csak képletes érték, hiszen 1TB-ot is lekepelne, csak nincs ilyen kártyája még a társaságnak.

A kamera területén érkezhet: egy 48MP-es f/2.0-ás főszenzor, egy 12MP-es f/2.2-es ultraszéles látóterű, egy 5MP-es mélységért felelős, illetve egy szintén 5MP-es f/2.4-es makrolencse, ami eddig egyetlen telefonjában sem volt jelen. A makro lényegét az képezné, hogy közelebb kerülhetünk azon tárgyakhoz, amiket meg szeretnénk örökíteni. Míg a tele optikával elvesztenénk a rövidebb fókusztávolság miatt a fókuszt, addig ennél pont, hogy megmaradni, s ezáltal remek közelebbi képeket tudunk lőni. Kíváncsian várom, hogy miként fest mindez a valóságban.

Nagyon úgy fest, hogy öröklődik az év második felében érkezett A-szériák holografikus mintázatú hátlapja.

A készülék méreteit is megtudta a website, miszerint 158.5 x 73.6 x 7.9mm-rel számolhatunk, valamint 172g súllyal. A Prism Crush White, – Black, – Pink és – Blue színkódokban lesz kapható, melyből egyik valószínűleg elkerül hazánkat az idei évre alapozva.

December 12-én jövünk majd a hivatalos infókkal, addig ez egy eléggé biztos felrajzolása a Galaxy A51-nek. 99%-os pontosságú mondhatni, ami a bejelentés után 100%-ra válthat.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .