Ma fura értesítés érkezett több Samsung felhasználó készülékére


Mobil megkeresés

1

1

olvasható az értesítési panelen.

Minap 6 óra előtt több Samsung okostelefon (és tablet?!) felhasználója nézhetett maga elé furán, amikor egy logikátlan értesítés érkezett a készülékére, amit a Find My Mobile, magyarosabb nevén a Mobil megkeresése funkció dobott. Az üzenet tárgya és tartama egy ‘1’-es volt mindössze.

A jelenséget a Galaxy Világ szerkesztősége szintén érzékelte, hiszen az általam használt 3 telefon mindegyikére befutott. Nem csak a magyarországi felhasználók, de még a külföldiek is hasonló cipőben vannak, akikhez szintén beérkezett az értesítés, amire rányomva nem történt semmi. Ismeretségemben többen poénkodtak azzal, hogy a Samsung csak létszám ellenőrzést tartott, teljesen jogosan, hiszen a funkció arra való, hogyha éppen elvesztettük vagy nem találjuk működő telefonunkat/tabletünket, ami Wi-Fi vagy mobil internetes hálózaton van, illetve a Samsung fiókunkkal össze van kapcsolva, akkor be tudjuk mérni a helyzetét, valamint meg tudjuk csörgetni.

A Samsung azóta kiadott közleménye szerint csak korlátozott számban lett kiküldve az értesítés, ami egy belső teszt eredménye, amiért ezúton elnézésünket kérték. A jelenség a készülék működését nem befolyásolta és nem befolyásolja.

Itt jegyezném meg, hogy pár hete a Burger King applikációja küldött hasonlót, amire hamarosan érkezett egy gyorsválasz reakció szintén push formájában.

Szóval nincs itt semmi látni való, nem kell megijedni!

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .