Felülmúlta elődjeit a Galaxy S23 termékcsalád


A Galaxy S23 termékcsalád szépen muzsikált az év első felében, amelyet a Snapdragon lapkáján köszönhet legfőképpen, hiszen adott régiókban, ahol az Exynos-szal dobták piacra az elődjeit, megélénkült az érdeklődés és a vásárlási szándék. A kalkulált fogyási mutatók szerint, mintegy 23%-kal teljesített jobban az első 6 hónapos életciklusában, mint a Galaxy S22-termékcsalád. Az már csak külön hab a tortán, hogy az elemzők szerint a növekedés megegyezik a nevében található számértékkel és a debütálás esztendejével.

Továbbra is a Galaxy S23 Ultra 5G a legkelendőbb. Közelíti a 9 milliós eladási darabszámát; egész pontosanlegalábbis a Korea Investment & Securities Co. szerint – valahol 8.89 millió körül zárhatta a vizsgált időintervallumát. Ez a közelítő információ alapvetően már adott volt, hiszen ha visszaemlékeztek az Omdia piackutató által közzétett féléves okostelefon szállítmányozási kalkulációkra, ott 9.6 millióval tűnt ki a flagship kategóriás Androidos modellek közül. Nyilván csak a gyártó rendelkezik fix mérési értékekkel, hiszen minden piackutatónak megvan a maga módszere, így a végeredmény mindig csak valóságot közelítő lesz.

A dobogó második helyére az alapmodell, azaz a Galaxy S23 5G állhatott fel 6.43 milliós értékével. Az elemzők szerint, a méretének köszönheti a termelékenységét, hiszen némi kompromisszummal, de azért hozza azt az élményt, amelyet a high-end vonalon megkövetelnek a vásárlók. Sok meglepetést pedig azzal nem árulok el, hogy a Galaxy S23+ 5G csekély 3.31 milliós értékével lohol a testvérei után. Noha sokan megkérdőjelezik létezését, mégis csak hozzátesz az összhöz, amit nem szabad elfeledni.

Még az év elején publikáltunk egy gyártási tervezetet az idei évre szólóan, amit a Samsung feltételezhetően meg szeretne valósítani; vagy legalábbis közelíteni. Ha az ottani értékek valósak, akkor mintegy 32.63 milliónyi Galaxy S23-terméken akarnak 2023-ban túladni. Jelenleg 18.63 millión állnak, legalábbis az első fél éves ciklus alapján, azaz túl vannak a felén (cirka 57%), amikor még akkora költekezésben nincs a Föld lakossága, hiszen nemsokára beköszönt az ünnepi szezon (Black Friday, Karácsony, Hálaadás, stb.), ami a gyártók kedvenc időszaka.

A gyártó a Galaxy S21-termékcsaláddal az első félévében mintegy 14.35 milliónyi terméket értékesített, bár akarnak más források, amelyek szerint ez picivel kevesebb, mindössze 13.5 millió. Mindegy melyiket nézzük, mind a kettőhöz képest túl teljesítettek; sőt a Galaxy S20-széria 17 milliós értékét is maguk mögött hagyták. A Galaxy S10-sorozat magasságát egyetlen utód se tudta megugrani, ami kimagasló volt a 25.5 milliós becslése alapján.

A végére még egy fricska mutatót azért elhoznék, amolyan tőrforgatónak, hiszen az iPhone 14 készülékekből azonos időszak alatt cirka 84 millió talál új gazdájára – ami a Galaxy S23-akhoz képest jelentős teljesítménybéli különbség. Mondjuk az Apple-nél beleesik az említett ünnepi szezon az első félévébe, ami könnyebbé teszi a jobb teljesitést. A Samsung a nagyobb piaci szeletet a belépő- és a középkategóriával szokta hozni. A globális piacvezetői pozíciója egyelőre nincs veszélyben, de az tény, hogy a felsőágon van hova fejlődniük.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .