Hivatalos a One UI 6.0 és az Android 14 frissítési ütemterve


Október végén megkezdődött az Android 14 operációs rendszernek az életciklusa a Galaxy készülékeken. A Samsung egy igen hosszú bétaprogramot tudhat maga mögött a Galaxy S23-széria kapcsán, amely után publikussá tehette a szoftvercsomagot az OTA szerverein keresztül. Ez azért meglepő tény, mert ez volt az a sorozat, ami világszerte ugyanazon processzorral debütált, azaz régiós vagy éppen nemzetközi szinten nem tért el. A jelek szerint, ez nemhogy könnyítette volna a feladatukat a fejlesztőket, hanem megmérettette. Mondjuk az is benne a pakliban, hogy a számos újítás, amit a One UI 6 által kapunk, számos új funkciót tartalmaz, melynek tömegtesztelése könnyebben előidézi a hiba detektálást.

A címsorban azért nem „magyarországi frissítési ütemtervet” írtam, mert az egyelőre nincs. Már tavaly se használta ilyen téren a Samsung Members applikációt a Samsung Magyarország, holott tavalyelőtt ott prezentált a lehetséges menetrendjét; de még a Community közösségi fórumán se publikált hozzákapcsolódóan cikket. Természetesen felkerestük a helyi képviselet sajtóosztályát, ahol érdemleges információt nem kaptunk:

„November közepe óta folyamatosan érkeznek a Galaxy készülékekre a frissítések, és várhatóan december végéig a legtöbb felhasználó számára elérhetővé válnak. Érdemes a Beállítások/Szoftverfrissítés menüpontban a Letöltés és telepítésre rákattintani, és ellenőrizni, hogy érkezett-e új szoftver a készülékhez.”

reagáltak megkeresésünkre

A Samsung Németország viszont használta a Samsung Members applikációt, ahol közzé hirdették, mely termékek és nagyjából melyik hónapban kaphatják meg az ominózus update-et. Ezt azért merjük számotokra elhozni, mert igazából velük vagyunk egy CSC kódon, azaz az EUX keretében, ami rájuk, az ránk is vonatkozik, így az ott írtak fed(het)ik a valóságot. (Mindezt amúgy az a Tarun Vats osztotta meg, aki által a bétaprogramot folyamatosan górcső alatt tartottuk. Dél-Koreában egyébként ez lesz menetrend.)

A fotó alatt, hónapokra leosztva folytatnám, mire mikor érkezhet meg a frissítés. A dátumokat kezeljétek fenntartásokkal – hiszen a változás jogát a gyártó simán fenntartja. Azt viszont leszögezhetjük, hogy december végéig a jogosult termékek többsége megkapja a várva várt rendszerfrissítését.

FONTOS: a lenti lista folyamatosan frissülni fog. Magyarországi szoftverupdate-tek időpontjai fognak felkerülni, azaz, ha mondjuk az USA-ban elérhetővé válik valamelyik termékre, de nálunk még nincs frissítési felajánlási lehetőség, akkor azt nem tűntetjük fel. Ha a termék nem szerepel a listán, akkor nem jogosult az Android 14 / One UI 6 párosára – bár azért akadnak kivételek, mint pl.: az októbertől megjelent modellek, avagy a Galaxy S23 FE, a Galaxy Tab A9-széria vagy éppen a Galaxy Ax5-ök. Mivel európái forgalomban még a lista megjelenésekor nem kerültek, így azon rajta sincsenek.

2023 októberében:

Okostelefonok:

2023 novemberében:

Okostelefonok:

Tabletek:

2023 decemberében:

Okostelefonok:

Tabletek:

2024 januájában:

Okostelefonok:

Tabletek:

2024 februárjában:

Okostelefonok:

Tabletek:

Hivatalos a One UI 6.0 és az Android 14 frissítési ütemterve” bejegyzéshez 4 hozzászólás

    1. Szerepel az, csak véletlenül elírtuk. SM-A725F a verziószáma, a DS rész nem oszt, nem szoroz ilyen téren. Egyelőre várjuk a frissítés megérkezését nála is

      Kedvelés

  1. a samsung SM- A137F Mediatek helio G80 mikor kapja meg az android 14 One Ui6.0 november óta semmi fríssités nem kapta meg android 14 még mindig az android 13 nál van elfeljtették a fejlesztők fríssités megadni neki nagyon gyorsan adják meg

    Kedvelés

  2. le van maradva sm A137 Android 14 re szeretném meg tudni mikor várható a fríssités hogy megkapja e Android 15

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Kubát Attila bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .