Szerző: Kanyecc1st

Tavaly megúsztuk a drágulást, idén már nem fogjuk

Örök vitatéma, hogy csak nekünk drágák a termékek, vagy valóban tartalmaznak annyi innovációt, ami megköveteli a fejlesztéseknek és a kutatásoknak az utó finanszírozását azok árcímkéjébe ágyazva? – Az biztos, hogy az elmúlt évben lezajlott infláció, illetve az előtte lévő erőforrás hiányok nem bírtak árcsökkentő hatással. Tavalyhoz képest idén nyáron több Galaxy készüléknél emelkedni fognak a nyitóárpontok, így mindenképpen érdemes lesz az előrendelési kampány ajánlatokkal élni, mert utána – alapozva az előzőkre – sokkal később érkezik hasonlóan jó ajánlat. A neten terjengő pletykákra alapozva, az alábbi szerint alakulhatnak.

Az összecsukható okostelefonok körében:

  • a Galaxy Z Fold6 5G 1.899 dolláron,
  • míg a Galaxy Z Flip6 5G 1.099 dolláron nyithat.

A vezeték nélküli fülhallgatónál:

  • a Galaxy Buds3 Pro-ért 309 dollárt,
  • míg a Galaxy Buds3-ért 229 dollárt kérhetnek el.

A hordható aktivítást csekkoló kiegészítőknél:

  • a Galaxy Watch Ultra 699 dolláron,
  • a Galaxy Watch7-termékcsalád alapmodellje 299 dolláron,
  • míg a Galaxy Ring-ért legkisebb modellje 299 dolláron kezdheti meg életpályáját – de a gyűrűméretek növekedésével maximum 349 dollárig magasodhat mindez.
  • a Galaxy Watch FE már nem titok, hiszen 199 dolláron került bevezetésre.

Az összehajtható készülékek körében 100 dolláros elmozdulásról lehet hírt adni, ami nem tekinthető kevésnek – pláne úgy, hogy igazán áttörő dizájnváltással nem készülnek; csak éppen a termékek tökéletesítésére helyeződött a fókusz. Jó, a Galaxy AI általi mesterséges intelligencia kecsegtető lehet, de idővel az elődjeire is szintúgy befut, szóval ez még önmagában nem egy elfogadható indok – legalábbis számomra.

A Galaxy Ring esetében az Oura Ring lehet egy viszonyítási pont, mégis csak neki lehet a legfőbb versenytársa. Hasonló árfekvésben dobják piacra. Talán egy kicsit olcsóbbnak ígérkezik egyelőre, mivel speciális anyagokkal az első generációnál még nem számoljon senki, gondolok itt a nemesfém variációkra.

A Galaxy okosóráknál várható egy húzós árpont a Galaxy Watch Ultra személyében. A jelenlegi híresztelések szerint, 700 dolláron debütálhat – ami még mindig olcsóbb, mint az Apple alternatívája, viszont házon belül ilyen magasságokban sosem jártak. Noha nem tekinthető ellenfélnek az almás brand modellje, hiszen az Androiddal; a Samsung-é pedig Apple nem kommunikál; ám mindenképpen a prémium vonalat szeretnék általa megcélozni. Az átszámolt 300 ezer forintos ár tényleg elképesztően drágának tűnik, amit tovább tetőz, hogy a Galaxy Watch7 feleannyiba se fog kerülni. Utóbbinál másolták a tavalyi árakat.

A Galaxy Buds-éránál sincs meglepetés. Ott maradt minden a régi.

Mit szóltok a fentiekhez? Kivárásra vagy inkább előrendelésre fogtok játszani az új modellek esetében?

Az Experience élményt kimaxolták az indiai Samsung márkaboltban?

Magyarországon a kimagasló Experience élményt az egykori Downtown-ként emlegetett budapesti márkaüzletben lehetett kimaxolni, ahol két emeleten várták az érdeklődőket, és ahol nem csak MX termékeket, hanem háztartási és fehérárus kütyüket is forgalmaztak. Azóta sajnos bezárt, vélhetően a frekventációjából fakadóan – hiszen a parkolással meggyűlt a vásárlók gondja, ahogy a megközelítésével is, ugyanis anno a Ferenciek téri metró állomást akkortájt újították fel. Indiában egyre inkább terjeszkedik a dél-koreai tech óriás, így elengedhetetlen volt egy kimagasló márkabolt felhúzása. Megmutatnánk egy rövid videón, mit képzeljetek magatok elé.

Azért kicsit másabb a színvonal, még a Downtown-hoz mérten is.

Rövid videón a ViewFinity S8 monitor

Lezajlott a Samsung monitorok előrendelési kampánya; míg a szituáció, roppant mód érdekes, mert hiába szeretnék vásárolni pl.: egy ViewFinity S8-as megjelenítőt, nincs rá már lehetőség. Mi az oka? – Számomra mindig is furcsa volt az IT szegmensnek a lekezelése, mert a Samsung Magyarországnál kicsit olyan, mint ha nem lenne gazdája. Hozzák a kötelezőt, aztán az életciklusuk nagyobb részénél az értékesítésük már a viszonteladókon múlik. Hozzám ez a termékcsoport áll a legközelebb, így mutatnék egy kedvcsinálót hozzá.

Előzetes, mozaik stílusú marketing fotókon a nyári Unpacked esemény termékfelhozatala

Már egy hónapot sem kell várni a nyári Unpacked eseményig. Noha, hivatalosan a Samsung Global még nem erősítette meg az érkezését, Evan Blass népszerű szivárogtató mindig ügyesen kerüli meg a „rendszert” és szerez idő előtt tényeket, információkat, marketing anyagokat és minden mást. A neve mellett szól az is, hogy az előregisztrációs kreatívot, amit hétvégén publikáltunk, azóta az X levette; mint ha bármit el lehetne az internetről tűntetni. Mindegy, aki lemaradt, az pótolhatja oldalunkon, mert természetesen készült róla biztonsági mentés, amihez elviekben nem tud hozzányúlni más rajtunk kívül.

Az akkori marketing fotó mellé most hoznék újat, ugyanis az idei nyár teaser jellegű kampánya a mozaik stílusra építkezik: ergo, mutatnak is, meg nem is dolgokat, amellyel megpróbálják kicsit felkelteni a kíváncsiságunkat. Kezdésképpen az ökoszisztémáét mutatnám meg.

Nyilván a kiemelt fókuszban a Galaxy Z Fold6 5G és a Galaxy Z Flip6 5G szerepel, melyekről szintén sikerült lementenie egyet-egyet.

Tegnap már esett arról szó, hogy dizájn váltás várható a Galaxy Buds3 Pro terméknél – de az sincs kizárva, hogy az alapmodellnél szintén honosítják a négyzet alakú töltőbölcső cseréjét téglalap alakúra. A fülhallgató-egységek megszárazódnak – ha létezik ilyen kifejezés egyáltalán, amivel egyfajta OnePlus Buds-éra köszön vissza, de biztosan lesz válasza a gyártónak a látottakra.

Az okosórák sorába is megérkezik az Ultra utótag, legalábbis nagyon érik az albrandnek a tovább bővítése, már csak azért is, mert a FE-vonalat a jelek szerint szeretik az érdeklődők. Ami viszont egy kérdőjel, hogy Galaxy Watch Ultra-ként vagy Galaxy Watch7 Ultra-ként hozzák-e el. Mindkettő megállná a helyét – bár most valamiért az első opciót gondoljuk reálisabbnak, már csak azért, mert a Galaxy Watch FE-nél se nyúltak bele számmal a névbe.

Zárásképpen pedig azon okoskiegészítőről hoznék egy teaser fotót, amelyet már az év elején megmutattak a nagyszabású tech rendezvényeken, viszont, ha minden jól megy, akkor nyáron elkezdhetik az értékesítését. Igen, a Galaxy Ringről van szó, amellyel azon ügyfelek fele szeretnének nyitni, akik az okosórákat elvetik, mert a klasszikusok mellett foglalnak állást; viszont nyitnak az egészségügyi helyzetük monitorozására.

Július 10-én okosabbak leszünk!

Dizájn váltással érkezhetnek az új termékek töltőbölcsői?

A Samsung Global a Galaxy Buds-érájával ért el áttörést a vezeték nélküli fülhallgatók iparágában. Noha a Gear IconX a mai napig tartalmaz olyan funkciót – gondolok a pulzusmérésre –, amit azóta sem honosítottak a next-generation-öknél, mégis azt érzem, az idő múlásával minőségi váltást tudhatunk magunk mögött. A Galaxy Buds Pro volt az első olyan modelljük, melynek töltőbölcsőjénél a négyzet alakzatot választották a téglaforma helyett, ami zsebkompatibilitás szempontjából jó döntésnek bizonyult. Azóta nem is változtattak, holott a Galaxy Buds Live-val egy teljesen más, babalakú fülegységekkel rendelkezett.

Az egységes töltőbölcsőre fel lehetett egy másik kiegészítőcsoportot húzni, hiszen különféle burkolatokba öltöztethettük azokat, hogy ezáltal védjük az esetleges ejtések által, másrészről viccesebbé vagy éppen jobb kinézetűvé tegyük. Most azonban nagyon úgy fest, hogy alakítottak bölcső formaméretein.

Kezdésképpen mutatnám a Galaxy Ringhez kapcsolódót:

Forrás: Anthony / X

Majd pedig a Galaxy Buds3 egyik modelljéét:

Ha mind a kettőre egy pillantást vettek, akkor hamar leszögezhető, hogy nincs egységben egyik a másikéval. A Galaxy Ringnél megtartják az egységes hosszúságot és szélességet, azaz négyzetalakú lesz; míg a Galaxy Buds3-nál egy keskenyebb, de hosszabb töltőbölcső várható. Ez pedig mondatja, hogy az elődök bölcsőt védő tokjai nem fognak tudni alkalmazkodni. Nemmellesleg, ha utóbbi emlékeztetne a OnePlus Buds3-ra, akkor az lehetséges, mert elsőre nekünk is az jutott eszünkbe. Annak töltőbölcső paramétere az alábbi: 58.72 x 50.16 x 25.81 mm.

És hogy miért nem várható a kompatibilitás, arra elhoznám a Galaxy Buds2 Pro fotóját és paramétereit: 50.2 x 50.1 x27.7 mm.

A Galaxy Ring is sokkal szögletesebb ívűbb, mint a fülhallgatóknál már megtapasztalt. Kicsit olyan, mint ha átvették volna nála is a Galaxy S24 termékeknél behozott irányvonalat. Kíváncsian várom, hogy a fentiek valóban beigazolódnak-e, mert ha a szemnek és a fotóknak lehet hinni, akkor bizony a töltőbölcsők se maradnak ki a reform alól.

Nem hivatalos még, de a dátum már adott a nyári Unpacked eseményhez

Már egyetlen hónap sincs hátra a nyári nagyszabású Unpacked esemény megrendezéséig, amelynek a franciaországi Párizs szolgáltat otthont. A döntés cseppet sem meglepő, hiszen ott kerül megrendezésre a nyári Olimpiai Játékok, melynek kiemelt partnere a Samsung Electornincs, így biztosan fókuszban lesz a prémium termékeiknek a marketingje, értékesítése. Evan Blass X-en osztotta meg a gyártó előregisztrációs kampányának visszaszámlálási kreatívját – ami már feltöltésre került a helyi képviselet oldalára, csak éppen láthatósága inaktív –, melyen ott szerepel a már köztudott dátum: 2024. július 10-e.

A 10:00 PM KST időbesorolást magyarországira átszámolva 15 óra lesz, azaz délután leleplezéssel lehet számolni. A kreatívon nem csak az Eiffel torony tűnik fel, hanem a Galaxy AI piktogramja, avagy folytatják a mesterséges intelligenciának a népszerűsítését. Ezzel pedig valahol utalnak arra is, hogy a One UI 6.1.1 hoz számos újítást, ami miatt érdemes lehet váltani még azoknak is, akik már használják a One UI 6.1-et.

A jelenlegi álláspont alapján várjuk:

  • a Galaxy Z Fold6 5G,
  • és a Galaxy Z Flip6 5G okostelefonok;
  • a Galaxy Buds3
  • és a Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli fülhallgatók;
  • a Galaxy Ring okosgyűrű;
  • valamint a Galaxy Watch7
  • és a Galaxy Watch7 Ultra okosórák leleplezését.
  • Szoftveres fronton pedig kiemelhetik a One UI 6.1.1-et és a One UI Watch 6-ot.

Noha a napokban szó esett a Galaxy Tab S10+ 5G legelső Geekbench teszteredményéről, a prémium tablet szegmensét legkorábban jövő év elején újíthatják meg, tippre a Galaxy S25-szériával egybekötve egy Unpacked esemény keretében. Meg fogják várni a másfél éves idősávot, hiszen annyit nem fejlődött a szegmens, hogy mindenképpen elengedhetetlen legyen az elhozása. Szintén nem várható most nyáron se a Galaxy Z FE, se a Galaxy Z Ultra termékvonal elindítása.

Várhatóan a hivatalos meghívók kiküldése jövő hét utáni hetén veheti kezdetét, ugyanis a visszaszámlálásra nem szokott két hétnél hosszabb időintervallumot hagyni a Samsung marketing csapata. Érdemes lesz előregisztrálni, hiszen az érdeklődést árkedvezménnyel fogják díjazni, ami már csak abból a szempontból egy jó hír, mivel a külföldi források szerint, az idei széria drágábbnak ígérkezik, mint a tavalyiak.

Zavar az erő(forrás)ban a Galaxy Tab S10-szériánál

Töréspont várható a Galaxy Tab S10-széria érkezésével, ugyanis a Samsung egy igen meglepő húzással rukkolhat elő, amire eddig még felsőkategóriás tabletjeinél sosem volt precedens. Történt ugyanis, hogy a napokban feltűnt az SM-X828U típusszámon egy Geekbench teljesítményteszt, ami a Galaxy Tab S10+ 5G-t feltételezi, az amerikai piacra szabva, amire a ‘8’ és az ‘U’ kettős végződés utal. Ez önmagában még semmi extrát nem tartalmaz, viszont a chipsetnél a ‘gts10p’ elnevezés mutatkozik, amely se a sajátgyártású Exynos-hoz, se pedig a Qualcomm-hoz nem kapcsolódik.

Azért nem, mert a MediaTek által gyártott processzora volna, egészpontosan a Dimensity 9300+, amely 4 nanométeres N4P gyártástechnológiával készül. Számunkra azért egy jó hír, mert a gyártó elmondása szerint az integrált NPU-ja akár 22 tokenes másodpercesenkénti LLM (nagy nyelvi modellek) futtatására képes; ami fontos lesz a Galaxy AI szempontjából a Samsungnak. Mégis csak a mesterséges intelligencián van a fókusz manapság.

A Geekbench adatlapja szerint, a legerősebb egymagos tartomány 3.40GHz-en (Cortex-X4) dolgozik; az átlagos felhasználásért felelős maghármas 2.8GHz-en (Cortex-X4), míg az energiatakarékos négyes 2GHz-en (Cortex-A720). 12GB-nyi RAM-mal szerelik, ami érthető, hiszen ez alá egy nagykijelzős modellnek nincs értelme menni.

Több fronton elgondolkodtató a termékcsalád tagjának első tesztje. Kezdjünk mindent ott, hogyha az SM-X818U-t veszem alapul – ami köztudottan a Galaxy Tab S9+ 5G –, és a Samsung típusszám szisztémáját alkalmazzuk, akkor az SM-X828U csak és kizárólag az utódja lehet a régióban. Mondjuk abból a szempontból érdekes a teszt, hogy amikor egy modellből Exynos és Qualcomm chipset megosztottsággal dolgozik, akkor mindig az amerikai mellett teszik le a voksukat. Ergo, ordítana a Snapdragon lapka a jelenség kapcsán. Másrészről, a csúcskategóriás tabletjeinél még sosem prezentált MediaTek chipsetet. Most ez megváltozhat.

Nem vagyok benne biztos, ha meg is tartják a Dimensity 9300+ erőforrást, akkor ez érkezik-e európai forgalomba, ugyanis „van” Exynos-os alternatíva, amit a Galaxy S24 és S24+ duójánál debütált Exynos 2400 simán lefedhet. Az sincs kizárva, hogy az ott prezentált lapkakülöncködést ugyanúgy honosíthatják, miszerint, csak a Galaxy Tab S Ultra-t vértezhetik fel a legerősebb chipsettel.

A teljesség kedvéért a Galaxy Tab S10+ 5G pontértékei mellé beillesztettem egy Galaxy Tab S9+ 5G-t is. Ha összenézzük kettőjük harcát, akkor leolvasaható, hogy inkább a „multi score” terhelésben mutatkozik meg az előnye a Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy-hoz képest.

Engem speciel fusztrál valamilyen szinten a MediaTek jelenléte a felsőkategóriás Galaxy tablet vonalon, de lehet csak azért ódzkodom a ténytől, mert még sosem volt ilyenre példa. Az első teszt persze nem tekinthető végleges konfigurációnak, az pedig az európai leendő felhasználóknak valahol jó hír, hogy az amerikai modell típusszáma alatt bukkant fel.