Szerző: Kanyecc1st

Ízelítő a Galaxy M56 5G újdonságaiból

A Samsung India úgy fogalmazott, hogy a Galaxy M56 5G esetében megérkezett a Monsterest Monster, avagy a szörnyek szörnye, amit azért aggathattak rá, mert ársáv ügyileg a Galaxy A56 5G alá pozícionáltak, de mégis számos olyan újdonságot hoznak el általa, ami 2025-ben szimpatikus lehet az érdeklődőknek.

Ugye árról beszéltem… a nagyjából 120 ezer forint körüli nyersnyitányra (₹27,999) könnyedén ugranának az európaiak is (míg a Galaxy A56 5G ₹38,999-be kerül), hiszen 1.000nit-es fényerősségre hivatott az S AMOLED+ panelja, ami 6.74 inchen jeleníti meg a tartalmakat. Az Exynos 1480 lapka mellé mintegy 33%-kal nagyobb hűtőkamra társul, amivel terhelhetőbbé válik, mint elődje a gyorsaságon felül. Megjelent a Galaxy M-termékágon is a 45W-os szuper gyorstöltés, a 6 éves szoftverfrissítési ciklus, és enm utolsó sorban a vékonyabb készülék váz, ami 7.2mm-en tendál.

Nézzük most az ajánlóját, amivel vásárlókat akarnak szerezni.

Csak-csak becsorog az összehajtható modellekhez az Exynos lapka

A Samsung tavaly a mesterséges intelligenciára, idén pedig a termékeinek a vékonyítására építi a marketingjét. Lehetne másra is, csak éppen nem lenne akkora sikere, hiszen azzal a gyártó többet nyerne, ha majdnem minden modelljébe a maga által gyártott Exynos lapka kerülne. A 2025-ös line-up színes, de annyira sikerült összehoznia, hogy a népszerűbb Galaxy készülékeibe a sajátfejlesztésű chipsetje kerüljön, ami alatt most a Galaxy A56 5G-re gondolok. Illetve az indiai piacon nagyobbat futhat a Galaxy A16 5G, amiből megint csak jobban profitálhat, hiszen nincs kiszolgáltatva a beszállító partnereknek. Ez ellenben a felsőkategóriás modelleknél már koránt sincs így, hiszen a Galaxy S25 termékcsalád Qualcomm-mal került piacra.

Ez az európai felhasználóknak egy roppant jó hír, hiszen már egy ideje köztudott, hogy optimalizációban a Snapdragon lapka az Exynos fölé magasodik. Ha pedig árban nincs különbség, miért nem a „jobbat kapjuk” alapon jogosan lázadhat az érdeklődő közönsége. Az Exynos 2500-nél gyártási hozamproblémák merültek fel, melynek értelmében inkább másolták a tavalyi receptúrát, miszerint vették a Qualcomm legerősebb chipsetjét, melynek legmagasabb órajelű magtartományát meghúzták, és for Galaxy megtoldással magukévá teszik.

Egyes források szerint a Samsung eredetileg az Exynos 2500-at szánta a Z Flip FE-be, de a 3 nm-es gyártástechnológia alacsony hozamai miatt végül a stabilabb Exynos 2400e mellett döntött. Az Exynos 2500 használata később, a gyártási problémák megoldása után még mindig lehetséges, de ez valószínűleg a készülék piaci bevezetésének elhalasztását jelentené. A Z Flip FE várhatóan olyan további költségcsökkentő megoldásokat is alkalmaz, mint a Galaxy Z Flip 5 kamera hardvere vagy a korábbi modellekből átvett dizájnelemek, ami tovább erősíti a megfizethetőségre való fókuszt.

Ha tippelnünk kellene, akkor a foldable szegmens idei upgrade-jénél sem lesz másképp, mint az előző esztendőkben. A Galaxy Z Flip7 és a Galaxy Z Fold7 ugyanazt a lapkát kaphatja meg, mint a Galaxy S25 alaptriója. Ez alapvetően egy jó hír, hiszen ebben az ársávban már tényleg olyan erőforrást képzelünk el, ami teszi a dolgát, a nehézségeket meg könnyedén legyűri. Nemmellesleg a 7 éves szoftverfrissítési ciklust se feledjük el, amit az üzleti ügyfeleknél értékesített Enterprise Edition kiadásoknál 8 évesre bővítettek út közben.

A címsorban mégis felsőkategóriát emlegetek. Eszerint pedig lesz olyan modell, legalábbis a jelenlegi pletykák alapján, ahol Exynos mutatkozhat. Nagyjából féléven keresztül terjengtek olyan híresztelések, miszerint ez a változás Galaxy Z Flip-termékágon debütálhat – hiszen alapvetően nincs akkora hardverigénye, mint mondjuk a Galaxy Z Fold-vonalnak. Példának okán nincs bennük DEX üzemmód, ugyanis a megfelelő hűtést a kicsi készülékvázba nem tudják garantálni; melynek értelmében a lapka órajele lejjebb kapcsolna, élményben pedig már nem ugyanaz lenne, amit a fejlesztők megálmodtak. Már pedig a One UI élmény fontos prioritást tesz ki a vállalatnál, ahogy a zökkenőmentes ökoszisztéma is.

2025-ben bővülhet az összehajtható portfólió egy újabb taggal, ami a Galaxy Z Flip-termékágon a Fan Edition modellt jelentené. Ergo, meglépik az albrandnek a kibővítését, ha már a Galaxy S-széria után felütötte fejét az okosóráknál (Galaxy Watch FE), a vezeték nélküli fülhallgatóknál (Galaxy Buds FE), vagy éppen a táblagépeknél (Galaxy Tab S9 | S10 FE). A jellenlegi értesülések alapján, Exynos 2400e vagy Exynos 2500 processzorral vértezhetik fel. Ez az a lapka, amely a Galaxy S24 FE-ben látott napvilágot, és a Galaxy S24 két kisebb változatában debütált Exynos 2400-nak egy „lejjebb kapcsolat” órajelű megvalósítása.

A Galaxy Z Flip FE a Samsung első kísérlete lesz arra, hogy a hajtogatható telefonok piacát a megfizethetőbb árkategóriába is kiterjessze. A készülék várhatóan 2025 őszén érkezik, valószínűleg a Galaxy Z Flip 7 és Z Fold 7 nyári bemutatása után. A pletykák szerint a Z Flip FE az Exynos 2400e processzort kapja, amely költséghatékony megoldás lehet a Qualcomm Snapdragon chipekhez képest, így segítve a készülék árának csökkentését.

Az Exynos 2400e használata azonban vegyes érzelmeket válthat ki a felhasználók körében. Egyrészt a processzor már bizonyított a Galaxy S24 FE-ben, ahol megfelelő teljesítményt nyújtott mindennapi feladatokhoz, játékokhoz és multimédiás alkalmazásokhoz. Másrészt viszont jelentősen elmarad a Snapdragon 8 Elite vagy akár a Snapdragon 8 Gen 3 teljesítményétől, ami különösen észrevehető lehet intenzív grafikai vagy számítási feladatok során. Ez a kompromisszum azonban indokolt lehet, ha a Samsung valóban egy kedvezőbb árú hajtogatható telefont szeretne piacra dobni, amely szélesebb közönség számára teszi elérhetővé ezt a technológiát.

Egyes források szerint a Samsung eredetileg az Exynos 2500-at szánta volna a Galaxy Z Flip FE-be, de a 3 nm-es gyártástechnológia alacsony hozamai miatt végül a stabilabb Exynos 2400e mellett döntöttek. Az Exynos 2500 esetleges későbbi felhasználása, a gyártási problémák megoldása után még mindig lehetséges, de ez valószínűleg a készülék piaci bevezetésének elhalasztását jelentené. A Galaxy Z Flip FE-nél várhatóan olyan további költségcsökkentő megoldásokat is alkalmaz, mint a Galaxy Z Flip 5 kamera hardvere vagy a korábbi modellekből átvett dizájnelemek, ami tovább erősíti a megfizethetőségre való fókuszt.

Zajlik a One UI 7 bevezetése a felsőkategóriában

A Samsung szakított a hagyományokkal ugyanis a One UI 7 megérkezésére több mint egy esztendőt kellett várnia a felhasználóknak. Sőt, ha emlékezetem nem csal, akkor az újdonsült felület debütálásától számítva olyan még sosem fordult elő, hogy újonnan érkező készülékeken – mint pl.: a Galaxy S25 termékcsaládon, a Galaxy Tab S10 FE-vonalon, vagy éppen a középkategóriás utánpótlás tagjai, a Galaxy A56 5G és a Galaxy A36 5G duóján – előbb élesedjen, mint az előző évi csúcskategóriás modelleken. Lehet hőzöngeni, lehet vitatni a dél-koreai tech óriás döntését, ettől még nem lesz előbb a Galaxy készüléken Android 15.

Hivatalosan az Android 15 operációs rendszeren futó One UI 7 felület a Galaxy S25 alaptrióján látott napvilágot. Ez persze még mindig késői időpont, hiszen január végén foghatták kezükbe az első előrendelők az új Android rendszert. Hozzáképest a Google Pixel eszközein már 2024. október 15-én befutottak az első frissítési felajánlások – de az ugye a keresőóráshoz kapcsolódó előnyök egyike. Ott ellenben senki se keressen felhasználó-barátabb felületet, mellyel a versenytárs fölé magasodik. Mellesleg az még olaj lehet a tűzre, miszerint a Vivo X100 és az iQOO12 azon kütyük sorát erősítette, ahol már szeptember végén jelen volt az utód rendszer, amely az idei esztendőnket meg fogja határozni.

A késői debütálás hátterében sok minden állhat, de az okokra úgy sem fogjuk megkapni a tényleges választ, melyek között ott van:

  • a mesterséges intelligenciához kapcsolódó átírási és implementálási nehézségek (mégis csak a Galaxy-kban kettő is helyet kap);
  • a kevésnek tűnő újdonságtár, hiszen most One UI x.0.1-et vagy éppen One UI x.1-et nem kell kiadniuk nem sokkal később, így könnyebben “eladható”;
  • illetve egyéb teóriák.

Most vegyük át, mely termékekre futott már be a szoftverfrissítési lehetőség.

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Z Fold 6 5GSM-F956BEUXF956BXXU2BYCK2025.04.10.
Galaxy Z Flip 6 5GSM-F741BEUXF741BXXU2BYCJ2025.04.10.
Galaxy S24 Ultra 5GSM-S928BEUXS928BXXU4BYCG2025.04.10.
Galaxy S24+ 5GSM-S926BEUXS926BXXU5BYCG2025.04.10.
Galaxy S24 5GSM-S921BEUXS921BXXU5BYCG2025.04.10.
A One UI 7 felület frissítésének közzététele okostelefonoknál.
Táblázat: Galaxy Világa

A tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Tab S10 Ultra 5GSM-X926BEUXX926BXXU2BYD72025.04.24.
Galaxy Tab S10 Ultra Wi-FiSM-X920EUXX920XXU2BYD72025.04.24.
Galaxy Tab S10+ 5GSM-X826BEUXX826BXXU2BYD72025.04.24.
Galaxy Tab S10+ Wi-FiSM-X820EUXX820XXU2BYD72025.04.24.
Galaxy Tab S9 Ultra 5GSM-X916BEUXX916BXXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9 Ultra Wi-FiSM-X910EUXX910XXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9+ 5GSM-X816BEUXX816BXXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9+ Wi-FiSM-X810EUXX810XXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9 5GSM-X716BEUXX716BXXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9 Wi-FiSM-X710EUXX710XXU5CYD92025.04.24.
A One UI 7 felület frissítésének közzététele táblagépeknél.
Táblázat: Galaxy Világa

Ahogy az sejthető volt, a felsőkategóriában mutatkozik legelőször az Android 15 operációs rendszer. Egy menetrendszerűség anno felütötte fejét az interneten, amit célszerű fenntartásokkal kezelni, hiszen bármikor előfordulhatnak olyan bug-ok, mint ami a Galaxy S24-termékcsaládnál. (Ha netán valakinek nem lenne meg, ott volt egy frissítés leállítás, ugyanis a Biztonságos mappa funkció nem éppen látta el megfelelően feladatát, valamint push késések is felütötték fejüket.)

Terveink szerint, heti rendszerességgel áttekintjük, mikre futott be a frissítést, amelynek telepítése előtt célszerű egy biztonsági mentést megejteni akkor, ha számunkra fontos adatok is helyet kapnak a terméken, nehogy bármilyen váratlan hiba által, ami előzőleg nem került detektálásra, adatvesztés álljon fenn.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Jól teljesített a Galaxy S25 az első hónapjában

Túl vagyunk az év első negyedévén, és elkezdtek szivárogni az eladási mutatók, amelyek jellemez(het)ték a Samsung kínálatát. A 2025-ös esztendőben a vállalat nem vállalat nagyot, ugyanis mindössze 2 millió becsült darabszámmal, 37 millió egységre emelte meg az elképzelt targetét, amelyet a Galaxy S25 termékcsaláddal össze szeretne hozni. Habár a csúcskategóriás modellek várhatóan jól teljesítenek, a 2025-ös gyártási célkitűzés csökkentése némi óvatosságra utal a Samsung részéről a globális piaci körülmények közepette. A Hana Securities szállította a kimutatást, amire régóta alapozzuk a hasonló elemzéseinket.

A számok elemzése előtt fontosnak érzem helyére tenni az előrendelési időszakot, ugyanis hiába debütált januárban mind a Galaxy S24, mind a Galaxy S25 alaptriója, van eltérés napban kifejezve, hiszen:

  • a Galaxy S24 alapmodelljei 2024. január 17-én 19 órakor rajtoltak, és 2024. január 30-ig tartott a pre-order időszakuk;
  • ezzel szemben a Galaxy S25-ök 2025. január 22-én 19 órakor mutatkoztak be, és 2025. február 6-ig lehetett élni a bevezetési kampány ajánlataival.

A Galaxy S25-ök pre-order időszaka 2 nappal tovább tartott, ugyanis összességében 16 naptári napjuk volt a vásárlóknak a launch napjáig, míg ez előző generációnál ez csak 14 volt.

Az idei széria túlteljesítette a várakozást. A Hana Securities értesülései alapján, a Galaxy S25-ökből az első hónapban 4,56 millió darab fogyott, ami a Galaxy S24 azonos időszakához mért 1,42 milliójához képest messze kimagasló érték. Az elemzők szerint, az új AI-funkciók és a kedvezmények tették vonzobbá – de a Galaxy Világa stábja azt se zárná ki, hogy jót tett a szériának a globális chipset jelleg, hiszen ismételten a Qualcomm szolgáltatta mind a három modellnél az erőforrást, nem úgy mint az elődnél, ahol a két kisebb családtag esetében voltak olyan régiók, köztük Európa, ahol a sajátfejlesztésű Exynos került a készülékvázba.

A Galaxy S25 Ultra 5G volt ismételten a legkelendőbb, mintegy 2.55 millió egység fogyott belőle. A Galaxy S24 Ultra 5G-ből ugyanennyi idő alatt csak 830 ezer, így a 207%-os növekedés már-már olyan példaértékű, amit bármelyik riválisa megirigyelhet. Ergo, minden második vásárló mellette tette le a voksát a széria vásárlói közül, hiszen 56%-os házrész arányt tudhat magáénak, amivel ráerősített a prémium termékek iránti igényre.

A méltán elmarasztalt Galaxy S25+ 5G-re sem lehet panasza a gyártónak. Míg tavaly 270 ezret értékesítettek az első hónapjában az elődjének, addig 840 ezren választották idén a Galaxy S+ új generációját. Szintén 200% feletti teljesítményről lehet értekezni, ami szép teljesítmény.

Hármójuk közül mégis csak az alapmodell, a Galaxy S25 5G hozta a legnagyobb elmozdulást az egy évvel korábbi modellhez képest, hiszen 265%-kal teljesített jobban. Akkoriban 320 ezren választották, most 1,17 millióan. Ezzel egyébként mintegy 26%-os házrészt tud felmutatni.

Ha a házrész arányokat vetjük össze, akkor egy érdekes tényező mutatkozik, hiszen a Galaxy S Ultra-nál egy csökkenés mutatkozik. Míg tavaly 58%-ot mutatott fel, addig idén csak 56%-ot; de hiába teljesített jobban a Galaxy S+-termékág, szintén visszaesésről számolhatok be (19%-ról 18%-ra). A fentebb írt lapkaegység kedvezett az alapmodellnek, hiszen 23%-ről 26%-ra növelte a trión belüli eladási arányát, azaz a kompakt méretre igen is szükségük van a vásárlóknak.

Összességében az S25 sorozat erős piaci rajtja biztató, de a Samsungnak tovább kell dolgoznia a globális piacok visszaszerzésén, különösen azokban a régiókban, ahol a versenytársak, például a Xiaomi, előretörtek.

Bemutatkozott a Galaxy Tab S10 FE-termékcsalád. Mutatjuk a bevezetéssel kapcsolatos főbb információkat!

Tavaly a Galaxy Tab S-termékcsalád jubileumába érkeztünk, hiszen a Samsung piacra dobta a tizedik generációját, amelynek alaptartozékai közül továbbra sem hiányozhat az S Pen, amivel kreativitásunkat és jegyzetelési vágyunkat kiélhetjük. Természetesen, a töltő adaptert már senki se keresse a csomag tartozékai között (és az S Pen-hez járó extra tollhegyeket sem, amit már korábban szintúgy elhagytak!). Szeptemberben mutatkozott be az alapduó, és ahogy várható volt, teret adva nekik, bőven fél évvel később hozták el a Galaxy Tab S FE-termékágat, amellyel próbálnak egy felsőkategóriás életérzést átadni azon felhasználóknak, akik nem szeretnének mélyen a zsebükbe nyúlni – viszont ez kompromisszumokkal jár.

A brandhez nem nyúltak. Megtartották a Galaxy Tab S FE és a Galaxy Tab S FE+ elnevezést, melyek közül a pluszos variáció lesz a nagyobb kijelzős megoldás. Amihez viszont már „hozzá nyúltak”, az utóbbi képernyőmérete, ugyanis 12.4 inchről 13.1 inchre nőtt. Ergo, új tartozék méretekkel kell számolni nála. Mind a kettő tablet 6mm-re vékonyodott 6.5mm-ről, amivel az alappárost csak megközelítik, de nem haladják meg.

Kezdjük a legégetőbb kérdéssel, miszerint, miként alakult a magyarországi nyitánya.

A Galaxy Tab S10 FE esetében:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy Tab S10 FE Wi-Fi, 8/128GB249 990 FtSzürke [SM-X520NZAREUE]
Világoskék [SM-X520NLBREUE]
Galaxy Tab S10 FE Wi-Fi, 12/256GB289 990 FtSzürke [SM-X520NZAPEUE]
Ezüst [SM-X520NZSPEUE]
Galaxy Tab S10 FE 5G, 8/128GB289 990 FtSzürke [SM-X526BZAREUE]
Világoskék [SM-X526BLBREUE]
Galaxy Tab S10 FE 5G, 12/256GB334 990 FtSzürke [SM-X526BZAPEUE]
Ezüst [SM-X526BZSPEUE]
A Galaxy Tab S10 FE magyarországi árai és színei.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

A Galaxy Tab S10 FE+ esetében:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy Tab S10 FE+ Wi-Fi, 8/128GB319 990 FtSzürke [SM-X620NZAREUE]
Ezüst [SM-X620NZSREUE]
Galaxy Tab S10 FE+ 5G, 8/128GB364 990 FtSzürke [SM-X626BZAREUE]
Világoskék [SM-X626BLBREUE]
A Galaxy Tab S10 FE+ magyarországi árai és színei.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Az árcímkénél fogunk érezni egyfajta drágulást, ami érthető, hiszen legalább másfél év eltelt a két család debütálása között. A Galaxy Tab S10 FE alapmodellje 40 ezer forinttal lett drágább, de mentségükre szóljon, hogy immáron 8GB RAM társul a 128GB ROM mellé, illetve 12/256GB-os változatban is kapható hazánkban. Nincs másképp a nyitánynál a SIM kártya képes modellnél, ahol ugyanúgy 40 ezer forint felárat kérnek el. A Galaxy Tab S10 FE+ 5G képes termékénél ezzel szemben csak 35 ezer forint mindez, ha valakinek ez ilyen magasságban számít, mármint az 5 ezer forintnyi mínusz. Viszont itt lehet hiányérzetünk, mert 12/256GB-ban elkerüli a magyarországi piacot.

A színek sorából eléggé torpedós a helyzet, mert mind a három jelen lesz, csak éppen nem mindegyik tárhely és hálózati felállásban. Ha mondjuk tokban hordjátok, akkor teljesen mindegy. A hivatalos forgalmazása: 2025. április 3-án veszi kezdetét.

A bevezetési ajánlatról:

Hivatalosan nincs szó előrendelési kampányról, inkább csak bevezetésiről. A jelenlegi forgalmat élénkítő promóció: 2025. április 2. 14 óra és 2025. április 30. 23:59:59 között zajik, illetve a készlet erejéig, vagy éppen visszavonásig. A hivatalos promóciós szabályzatot itt lehet elolvasni, míg ráadás termékhez kapcsolódót itt.

A Galaxy FE-khez hasonlóan, most sem hagyják a korai vásárlókat ráadás termék nélkül. A Samsung.com webáruházon történő vásárlók ezt automatikusan megkapják a kosarukba helyezve, viszont minden más csatornánál a Samsung Members-ben kell leadni az igényt, melyet a számla feltöltésével kell bizonyítani. Ennek lesz egy elbírálási ideje, így nem célravezető az a módszer, hogy többszer feltöltitek ugyanazt az igényt, mert ezáltal inkább hátráltatjátok a folyamat végkimenetelét. Íme a felhozatal, melyik modellhez, mit kaptok:

TermékBevezetési ráadás termékÉrtéke
Galaxy Tab S10 FE1db Galaxy Fit324 990 Ft
Galaxy Tab S10 FE+1db Galaxy Buds FE34 990 Ft

Érdemes elgondolkodni a csomagkedvezményeken is, ugyanis:

  • Ha Galaxy Tab S10 FE szériás tableted mellé Galaxy Watch Ultrát vagy Galaxy Watch7-et és Galaxy Buds3 Prot vagy Galaxy Buds3-at is vásárolsz, akkor 20% kedvezményt kapsz a Galaxy Watch-ra vagy Galaxy Budsra.

…azt azért jelezném a promóció készítői felé, hogy a ráadás Galaxy Buds FE esetén nem biztos, hogy vásárolnák magamnak vezeték nélküli fülhallgatót. Azok, akik még sosem vásároltak a Samsung-féle Shop Applikációban, 5%-os azonnali kedvezményben részesülhetnek; illetve célszerű még a chaten keresztül érdeklődni, hátha lejjebb vihető a végső ár.

A promóció hivatalos kampányafotója:

Az akku kapacitás nem nőtt, csak az üzemidő

Megérkezett az új szériás Galaxy A-termékcsoport java. Most kivételesen nem a legkelendőbb termékcsalád új tagját (a Galaxy A5x-et) emelném ki a sorból, hanem a Galaxy A36 5G-t. Azt a Galaxy okostelefont, amely a legolcsóbb árfekvésben a 45W-os szupergyors töltést biztosít. Ugye ez a készség sokáig csak a felsőkategóriában volt jelen, azon belül is a Galaxy S+ és Galaxy S Ultra termékágon, majd aztán átszivárgott a Galaxy Tab S-vonalba. A 45W-os töltés a Samsungnál egyelőre nem prioritás, csak egy elérhető lehetőség, ugyanis a gyártó inkább a 25W-os sima változatot preferálja.

A Galaxy A3x termékág a kezdetek óta 5.000mAh-ás akkumulátor kapacitással volt felvértezve, azonban az üzemidőre remekül rácáfol azon tény, hogy mindez több tényezős változó, ahol egy nagyobb akkumulátor méret nem feltétlenül nyújt hosszabb felhasználási időt. Csak a teljesség kedvéért mutatnám, az elmúlt 4 generációnál miként változott mindez, ha a videólejátszást vesszük alapul:

  • Galaxy A36 5G: 29 óra
  • Galaxy A35 5G: 26 óra
  • Galaxy A34 5G: 21 óra
  • Galaxy A33 5G: 18 óra

A Samsung Galaxy A3x-sorozat az évek során jelentős fejlődést mutatott az energiahatékonyság és a üzemidő terén, amit a különböző lapkák és szoftveres optimalizációk tettek lehetővé. A 2022-es Galaxy A33 5G az Exynos 1280 lapkával (5 nm, 8 mag: 2x Cortex-A78 @ 2.4 GHz, 6x Cortex-A55 @ 2.0 GHz) 18 órás videólejátszási időt ért el, míg a 2023-as A34 5G a MediaTek Dimensity 1080-ra (5 nm, 8 mag: 2x Cortex-A78 @ 2.6 GHz, 6x Cortex-A55 @ 2.0 GHz) váltva 21 órára növelte ezt az időt, ami 3 órás javulást jelentett a jobb optimalizációnak és az Android 13 alapú One UI 5.1-nek köszönhetően.

A 2024-es Galaxy A35 5G az Exynos 1380 lapkával (5 nm, 8 mag: 4x Cortex-A78 @ 2.4 GHz, 4x Cortex-A55 @ 2.0 GHz) 26 órára emelte az üzemidőt, további 5 órás előrelépést hozott. A 2025-ös Galaxy A36 5G a Qualcomm Snapdragon 6 Gen 3 lapkánál (4 nm, 8 mag: 4x Cortex-A78 @ 2.4 GHz, 4x Cortex-A55 @ 1.8 GHz) se állt meg a növekedés, ugyanis további 3 órát hoztak.

A 45W-os töltésnek köszönhetően sokkal gyorsabban tudunk több szuflát visszatölteni a Galaxy A36 5G-be, mint az elődökbe, azaz már 15 percnyi töltési idővel a készülék 1/3-át plusszba tudhatjuk.

Termék / Mért idő15 perc30 perc100%
Galaxy A36 5G 45W36%60%~74 perc
Galaxy A35 5G26%52%~86 perc
Galaxy A34 5GN/a51%~84 perc
Galaxy A33 5GN/a50%~75 perc
A GSM Arena tesztadatait alapul véve.
Táblázat: Galaxy Világa

Összességében leszögezhető, hogy négy generáció elteltévelugyanabból 5.000mAh kapacitású akkumulátorból11 órával több üzemidő lehet kihozni, amit nem csak az energiatakarékos chipsetnek, hanem a megfelelően optimalizált szoftvernek, vagy éppen a kifinomultabb hűtési megoldásnak is köszönhetnek a leendő vásárlói. Nyilván, akik a hosszú élettartamra mennek rá, azoknak inkább a 25W-os töltést javasolnám, valamint az a töltési limit beállítását, viszont amit a laikusok nem látnak az elképesztő, hiszen egy méretes akkumulátor nem feltétlenül jelent hosszabb üzemidőt, amire egy másik példát nem olyan rég publikáltunk Facebook-on.

A márciusnak vége, a One UI 7 még sehol!

Eltelt az év első negyedéve, és sokak meglepetésére a Samsung nem hozta el az Android 15 operációs rendszert a tavaly kiadott készülékeire. A bétaprogram jelenleg is zajlik, így úgy gondoltam, hogy mielőtt útnak engedné a gyártó a frissítési ütemtervét – merthogy már ilyet is prezentált sajtóközlemény formájában – át szeretném venni, melyik modellekre indult el, valamint azoknál éppenséggel, március utolsó napján merre tart. Ha netán figyelmetlenségemből fakadóan valahol eltérés lenne, azt kérlek nézzétek el, de a cikk megírását számos forrás áttekintése övezte, így biztosra veszem, hogy aktualitása helyén van az írtaknak.

Mielőtt azonban belevetném magam a sűrűjébe, muszáj megemlítenem, hogy az Android 15 operációs rendszer már javában köztünk él. Ha valaki vásárolt január végével Galaxy S25 termékcsaládból, esetleg a középkategórián belül a Galaxy A26, a Galaxy A36 és a Galaxy A56 triójából, akkor megízlelhette, mire lehet várni. Egyedül a Galaxy Z-szériánál kérdéses, miként oldhatják meg a különféle AI funkciókat.

A Samsung One UI 7 béta programja 2024. december 5-én indult, és az Android 15-ön alapuló frissítést hozza el a Galaxy készülékekre. A program kezdetben a Galaxy S24 sorozatra korlátozódott, de 2025 márciusában jelentősen kibővült, több készüléket is bevonva. A béta program célja, hogy a felhasználók tesztelhessék az új funkciókat, és visszajelzést adjanak a Samsungnak a stabil kiadás előtt, amely 2025. április 7-én kezdődött el hivatalosan a Galaxy S24 sorozatra, a Z Fold6-ra és a Z Flip6-ra Európában és Ázsiában, míg az Egyesült Államokban április 10-én.

A mai napig bezárólag az alábbi modellekre érkezett meg a bétaprogram:

  • Galaxy S24 termékek (Galaxy S24 | S24+ | S24 Ultra)
    • Hivatalosan 2024. december 5-én vette kezdetété a bétaprogram.
    • Támogatott régiók sorában: Németország, India, Korea, Lengyelország, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy S23 termékek (Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra) – az S23 FE nincs a programban
    • 2025 márciusában csatlakozott a programba.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy Z Fold6 | Z Flip6:
    • A hajlítható modellek 2025. március 6-án csatlakoztak.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy Tab S10 termékek (Galaxy Tab S10+ | Tab S10 Ultra)
    • 2025 márciusában csatlakozott a programba.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy A55: egyedüli középkategóriásként
    • 2025 márciusában csatlakozott a programba.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.

A Galaxy S24 sorozat a hatodik béta verziónál (ZYCC) tart, amely 2025. március 25-én jelent meg a teszt szervereken, és ez lesz elviekben az utolsó béta a stabil kiadás előtt, amely április 7-én érkezik a tervezet szerint. A Galaxy S23 sorozat a második bétánál (ZYCC) jár, ami március 26-án tűnt fel, míg a Z Fold6 és Z Flip6 a harmadik bétánál (ZYCG), szintén március 25-i kiadással; az A55 az első bétát (ZYC4) kapta meg ugyanekkor, és a Tab S10 sorozat valószínűleg a második béta körül járhatott, bár pontos verziószám nem ismert.

A béta program a stabil kiadás előtt zárul, és a készülékek eltérő időzítéssel csatlakoztak: az S24 sorozat már decemberben, míg az S23, Z Fold6/Flip6, A55 és Tab S10 sorozatok csak márciusban, így a béta verziók száma és kiadási időpontja is ennek megfelelően alakult.

A Galaxy S22-sorozatra indított One UI 5 bétaprogramja (Android 13) 2022. augusztus 5-én, míg a Galaxy S23-szériára fókuszáló One UI 6 bétáé 2023. augusztus 11-én rajtolt (Android 14), ami csupán csak 6 napnyi eltérés. Ehhez képest a One UI 7-é (Android 15) a Galaxy S24-alaptriójára 116 nappal később, ami a Samsung stratégiai váltását tükrözi, hiszen az új felület fejlesztése több időt igényelt a jelentősebb vizuális és AI-alapú újítások miatt. Érdemes megjegyezni, hogy az S24 sorozat hat béta verziót kapott, míg az S23 csak kettőt, ami azt mutatja, hogy a Samsung az S24-ek esetében alaposabb tesztelést végeztek, valószínűleg a stabil kiadás előtti finomhangolás és a felhasználói visszajelzések alaposabb integrálása érdekében, ezzel is biztosítva a zászlóshajó készülékek zökkenőmentes frissítési élményét.

A One UI 7 a One UI 6-hoz képest jelentősebb vizuális és funkcionális frissítéseket hoz, különösen a Galaxy AI integráció, a testreszabhatóság és a biztonsági funkciók terén, miközben a simább animációk és az újratervezett ikonok modernebb élményt nyújtanak.

Méregdrága töltőállvány érkezett síri csendben

Rég hoztam kiegészítő frontról újdonságokat, most azonban megtörném a csendet, ugyanis a Samsung előállt egy univerzális töltőállvánnyal, ami minden termékünk töltésére hivatott – legalábbis, ha azokat a felsőkategóriából válogatjuk össze. Utoljára egy univerzális okosóra töltőt mutattam be, amihez képest a jelenlegi, fényévekkel szebb dizájnnal rendelkezik, valamint hasznosabb. A GP-PWU024WIABW típusszámon futó tartozék a Samsung harmadik felért felelős részlegéből származik; hiszen a hivatalos kiegészítők előtt az EP előtag foglal helyet. Elég csak ránézni és minden kérdést eloszlat.

Különlegességei között muszáj kihangsúlyozni, hogy a QI2.0 technológiával van a vezeték nélküli töltési szabványa felvértezve. Ezáltal nem csak a gyorsabb töltési sebességet támogatja, hanem egy erősebb mágnese is biztosítja azt, hogy az állványon maradjon a ráhelyezett okostelefon, amelynek fejrésze egyben dönthetőséget is kapott 40°-os szöget bezárva.

Fotó: Samsung

A termék egyidejűleg egy okostelefon, egy okosóra és egy vezeték nélküli fülhallgató töltésére hivatott. Ergo, ha rendelkezünk egy Galaxy S-szériás termékkel, valamint egy Galaxy Watch és egy Galaxy Buds kiegészítő párosával, akkor egy helyen letudhatjuk a töltését. Első sorban azok számára egy remek megoldás, akik szeretik a dizájnos újításokat, valamint a minimalizmust. Kompatibilitása között a Galaxy Watch5 és annál újabb, valamint a Galaxy Buds+ és annál újabb okoskiegészítők lesznek, melyek képesek a wireless töltésfelvételre.

Anyaghasználatánál alumíniumot mutatkozik, így senkit se lepjen meg az ~535 grammos össztömege.

A gyártó nem sajnálta ki a töltőadaptert a csomagolásából, hiszen három termék esetében elengedhetetlen egy 45W-os töltőfej, amelyből a PD-féle változatot kapjuk. Ezen kívül egy Type-C to Type-C adatkábelt, egy méteres hossztávval, ami lehetett volna másfél is, csakhogy bátrabban mozgathassuk az asztalon, ha éppen az aljat nem a közelben van.

A Samsungnak volt már EP-P6300 típusszámon futó három eszköz töltésére hivatott kiegészítője, ami egy töltőpad volt, ám méreti adottságait szem előtt tartva a fittség, mint jellem nem igazán volt rá jellemző. Az új elképzelés paraméterei: 160 x 90 x 154 mm.

A termék már január óta kapható hazánkban, de csak most akadtam rá. A Samsung márkaboltokban keressétek 52.990 Ft-os áron, ami nem kevés, viszont kétségtelen, hogy nagyon mutatós, így egy jó promóciót elkapva azért csökkenthető az ára 40 ezer forint alá is.