Címke: Galaxy A14 5G

A legkelendőbbek közé került a Galaxy S24 Ultra

Utoljára a tavalyi harmadik negyedévben foglalkoztunk a TOP10 legkelendőbb készülékkel, amikor is a Counterpoint Research csapata összesítette, mely okostelefonok a legközkedveltebbek a vásárlók körében. Meglepetésünk akkor, felfért a tízek közé a Galaxy S24 5G, amit feltételezhetően a remek marketing kampánynak köszönhet – mégis csak különféle régiókban osztott chipsettel szerelték, tehát hol a Samsung, hol a Qualcomm lapkája adta az erőforrását. Az érintett piackutató elkészítette a teljes 2024-es évre vonatkozóan a listát, amiből megint egy fontos tény leszögezhető, miszerint: az Androidot használó modellek körében a Samsung tud csak érvényesülni, azaz amit nyújtanak, az áll a vásárlókhoz a legközelebb.

Sokat mondat a TOP10-es lista, hiszen megint csak két gyártó fért fel rá: az Apple és a Samsung. Míg a harmadik negyedévben a Xiaomi egyetlen termékével képviselte magát, addig ugyanez a teljesítmény az év teljes egészére már nem volt elegendő. Innen pedig ténylegesen adja magát a tény, miszerint a dél-koreai tech óriásnak nem a kínai gyártók a legfőbb riválisai, hanem inkább az almás brand. Nézzük, miként alakul a tavalyi esztendő, majd pedig folytatnám lentebb:

Nincs változás a dobogó tekintetében, hiszen az Apple diktálja a legmagasabb eladásokat az 1 termékre fókuszálás tekintetében. Oly mértékben nincs, hogy még a modellkategória is másolódott, csak éppen az újra. Ennek függvényében a legkelendőbb: az alapmodell lett, majd a Pro Max és a dobogó alsófokán a sima Pro mutatkozik.

Tavalyelőtthöz képest, amikor az első hét helyen csak az Apple mutatkozott a további hármon pedig a Samsung, a negyedik helytől már változás áll fenn. Noha jócskán lemaradva, de ott a Galaxy A55 5G, mint legnépszerűbb középkategóriás Galaxy készülék. (Nem hozott csalódást elődje hírnevére.) Nemsokkal hozott többet, mint az iPhone 16 Pro Max. Nyilván ársávban lesz különbség, de most ettől vonatkoztassunk el. A dél-koreai tech óriásnál a Galaxy A-széria maradt a favorit. Mind a középkategóriából, mind a belépőből prezentál „kapós opciót” a vásárlóknak, hiszen a legközkedveltebb a Galaxy A15 5G lett. Külön kihangsúlyoznám, hogy az LTE variánsának van relevanciája, mert szintén felfért a TOP10-be, ami talán annak köszönhető, hogy bizonyos régiókban az 5G még nem alaplét.

Ami viszont izgalmasabb a fentiekhez képest, hogy végre egy prémium modellt is fel tudott sorakoztatni a legjobb 10-ben. Nem azt a Galaxy S24 5G-t, ami a harmadik negyedévben behúzta a sereghajtó címét az utolsó, tízedik hellyel; hanem a nagyobb testvérét, a Galaxy S24 Ultra 5G-t, ami az első negyedévben minden Galaxy terméket maga mögé utasított. Igaz, csak a hetedikként látható, de az új iPhone-ok bizony változatait (az iPhone 16 és 16 Pro párosát) hátrébb taszította.

A futottak még kategóriában mutatkozik a legalapabb Galaxy termék, a Galaxy A05, mint low-budget Galaxy phone. Amit hiányolok, az a Galaxy A35 5G, ami vélhetően már a TOP20-ba beférhetett.

Fontos megemlíteni, hogy a Counterpoint Research prémium szegmensbe sorol minden olyan terméket, amelynek ára 600 dollár feletti. Ezen ársávba csak a Galaxy S24 Ultra 5G került bele, míg az Apple-nek nincs ennél „olcsóbb” opciója.

A Galaxy S24 Ultra a legkelendőbb Androidot használó prémium okostelefon

Eltelt egy újabb negyedév, így szépen sorjában szivárognak a tények a második negyedév történéseiről, ami elővetíti azt is, hogy egyre több elemző cikkel számolhattok augusztus folyamán. Kezdenénk a legérdekesebbel, ugyanis a Counterpoint Research folytatta a „legnépszerűbb okostelefonok TOP10-es listáját”, avagy ezeket a modelleket vásárolták elviekben a legtöbben világviszonylatban. Ha netán valaki lemaradt volna, akkor az előző negyedév történéseit ide klikkelve fogja tudni feleleveníteni. Ott talán a legfőbb tény az, hogy az Apple és a Samsung párosa osztozik fele-fele arányban.

Nos, ilyen téren törésponthoz érkeztünk, ugyanis, mint arra a Counterpoint Reseach csapata kitér, a Xiaomi belopta magát egyik termékével a TOP10-be. Ha a tavalyi azonos időszakhoz hasonlítjuk a felállást, akkor ez a Samsungnak egy fájópont, ugyanis egy Galaxy készüléket szorított ki – ugyanis az Apple akkor is, meg most is 4-4 okostelefont sorakoztatott fel.

A dobogón nincs változás. Az Apple magabiztosan hozta a piaci részesedését, sőt még a termékvonalának eloszlásában sincs csere, mert az alapmodellt a Pro Max, majd pedig a Pro követte. Ami viszont elmaradás, hogy 2023/Q2-ben az iPhone 13 mintegy 2.6%-ot tudhatott magáénak a teljesből, addig az utódja idén ugyanekkor „csak” 1.6%-nyit. Ilyen téren a Samsungnak sikerült megtörnie a versenytársa lendületét.

A legkelendőbb Galaxy készülék a Galaxy A15 5G lett. Tehát megtartott az 5G a népszerűségét a belépőszinten is. Noha a Counterpoint leírásában középkategória belépőágaként tekintenek rá, szerintünk az a Galaxy A25 5G-vel kezdődik – de most ez mindegy is. Mögötte, nagyjából 0.2%-os elmaradással a LTE változatú testvére foglal helyet, ami az év első negyedévében a TOP10-be se került be. Érdekes látni ezt a változást, hiszen eleve azt gondolná az ember, hogy az olcsóbb termék kelendőbb, ám vélhetően jobb ajánlatokkal értékesítették az 5G-s variánst operátoroknál és más open channeleknél.

A Samsung sikerei között emlegethető, hogy a Galaxy A55 5G ugyanakkora, 1.5%-os házrészaránnyal rendelkezett, mint a Xiaomi 13C LTE. A csavar persze ott van, hogy 200 ezer forint értékű modell megy egy negyedannyi ellen.

Míg az Apple-nek csak prémiumkategóriás okostelefonjai vannak, így mindegyik 600 dolláros ár feletti sávot erősíti. Vele szemben a Samsung mindösszesen egyet prezentál, a Galaxy S24 Ultra 5G-t, melynek népszerűsége nem csorbult attól függetlenül, hogy kéthéttel előbb debütált, mint elődje. Másolta a tavalyi eredményeket. Ez pozitív végkimenetelű, hiszen lankadhatott volna a vásárlási kedv, ám ez nem történt meg, amit vélhetően a mesterséges intelligenciának köszönhet, illetve az egységes Qualcomm lapkának régiómentesen.

Jobb mutatókkal rukkolt elő a Galaxy A05 is, mint anno a Galaxy A04e.

Végeredményben leszögezhető, hogy a Samsung szállítja a legnépszerűbb Android operációs rendszerrel szerelt termékeit, ami valahol nem meglepő, hiszen az idei évben előrelépett szoftvertámogatás ügyileg, amivel bátrabban választják a vásárlók a magasabb árfekvésű megoldásait is. Kíváncsi leszek, miként alakulnak a mutatók a folytatásban.

A Galaxy A14 5G lett a legnépszerűbb Androidot használó okostelefon 2023-ban

Egyszer már foglalkoztunk a legkelendőbb okostelefonok TOP10-es listájával. A Canalys piackutatócéghez beérkezett adatok összesítésre és közlésre kerültek, melynek elemzéséről hosszabban itt olvashattatok. A téma viszont más versenytársat is megmozgatott a szegmensben. Senkit se érjen meglepetésként, hogy a Counterpoint Research se ment el szó nélkül mellette; és ahogy az lenni szokott, természetesen csak nyomokban található egyezés kettőjüknél mért adatokban. Viszont azért akadnak olyan tények, amelyek megkérdőjelezhetetlenek. Ilyen például az, hogy az Apple és a Samsung duóján kívül, más gyártó nincs a legjobb 10 között.

A lista elejét az Apple elcsente, sőt annyira, hogy az általuk kikutatott eredmények alapján majdcsak a 8. helyre sikerült felférkőzni a Samsung termékének. Onnantól viszont háromnak is helyet tudtak szorítani, amivel igazolódott azon állítás, hogy a dél-koreai gyártó portfóliójából kerülnek ki a legkedveltebb Android operációs rendszert használó okostelefonok. Sehol a Xiaomi, a Vivo vagy éppen az Oppo, hogy beleszóljon a versenybe.

A Counterpoint Research csapata kiemel egy fontos tényt, miszerint a TOP10-be került termékek összesített piaci részesedése elérte a 20%-ot 2023-ban. Ez alatt azt értsétek, hogy a globálisan értékesített okostelefonok egyötödét tették ki az összfogyásnak. Ez az érték 2022-ben 19% volt, azaz sikerült pozitívba elmozdulnia a mutatónak – ami már csak azért is nagy szó, mert főként a prémium szegmens termékeiből értékesítettek a legtöbbet.

A legkedveltebb termék – főként az Egyesült Államokban és Kínában – az iPhone 14 volt. A teljes iPhone-eladások 19%-át tette ki, ami azért valahol visszaesés, mert 2022-ben a bestsellernek számító iPhone 13 28%-os részesedést tudott magáénak. Nemmellesleg, a 2023-as listán utóbbi is ugyanúgy jelen volt, ami nem sokkal csúszott le a dobogó legalsófokáról. Az iPhone Pro-érának népszerűségéhez kellett, hogy az alapmodellek – mármint az iPhone 13 és az iPhone 14 – között ne legyen akkora különbség. (Halkan azért itt jegyezném meg, hogy a Canalys szerint, az iPhone 14 Pro Max kelendőbb volt, mint az alapkészülék.) Az Apple sikerénél még megemlíthető az az indiai régió is, ahol 1 év leforgása alatt 10 millió iPhone került értékesítésre.

A Samsung a pénztálcabarát Galaxy A-termékcsaláddal tudott érvényesülni. A Galaxy A14 5G-vel a legnépszerűbb Galaxy és egyben Android-ot használó termék lett – amit legfőképpen az Egyesült Államokban és Indiában történő magas eladási adatoknak köszönhet. Figyelemre méltó, hogy 2023-ban a legkelendőbb okostelefon volt Indiában. A listán további két Galaxy készülék kap helyet, amelyek az LTE képesek mindössze. A Galaxy A14 LTE  a Canalys listáján szintén jelen volt, ám a Galaxy A04e, mint legolcsóbb budget termék arról lemaradt. Utóbbi kettő főként Brazíliában, Indiában, Mexikóban és Indonéziában ment nagyot.

Ami számomra meglepő, hogy a Counterpoint listájáról a legnépszerűbb középkategóriás, azaz a Galaxy A54 5G lemaradt. Vélhetően ott szerepel a TOP15-ben, de azért kíváncsi lettem volna, hogy mégis mennyire maradt el a fenti Galaxy-triótól.

A piackutató kitér arra, hogy 2024-ben szerintük már csak 5G képes modellek kerülnek fel a TOP10-be – bár ezen állításukat simán csak azzal cáfolnám meg, hogy a Galaxy A1x-ek az elmúlt 2-3 évben mindegyik családtaggal szerepeltették magukat, és idén se maradunk a Galaxy A15-ök körében LTE képes modell nélkül, így szerintem álmodozni lehet, de majd a tények minket igazolnak. Jövő ilyenkor visszanézzük, kinek lett igaza.

A legkeresettebb készülékek közé csak Galaxy A-széria fért fel a Samsungtól

Adósotok vagyok rengeteg elemzéssel, amelyeket február folyamán szépen hetibe adagolni fogok, viszont előtte hoznék egy olyan listát, amivel minden esztendőben foglalkozni szoktunk. Ez nem más, mint, mely okostelefonok voltak az előző év legkedveltebbjei, azaz amelyeket a legtöbben választották világszerte. Mondanom se kelljen, de a TOP2 brand között nincs változás, ugyanis mint tavalyelőtt vagy éppen azelőtt, úgy 2023-ban is a Samsung és az Apple készülékei közül került ki. Megint a Canalys tett egy körbetekintést, holott év közben az Omdia összegzett, amihez érdemes lesz viszonyítanunk.

Már csak azért, mert a trónon nem történt változás. Az Apple részéről az iPhone 14 Pro Max állhatott fel a dobogó felsőfokára, ami az akkori nagyjából 26.5 milliós darabszámát sikerrel 34 millióra küzdötte fel. A második helyet is egy Pro Max-érás termék húzta be, méghozzá az utódja cirka 1 millió elmaradással, ami új termékként eléggé szépen teljesített. Ezzel pedig felhívta az elemzők figyelmét arra, hogy az emberek nyitnak a prémium készülékek felé – de ez már látszik a mutatókon.

A tény maga fájópont a Samsungnak, hiszen a TOP10-be nem került be flagship modellel. Az Omdia mérései alapján, az év felénél a közel 10 milliós eladása a Galaxy S23 Ultra 5G-nek korrekt volt, és behozta a 6. legnépszerűbbek helyére; viszont az év végére nem sikerült utol érnie az iPhone 15-öt, ami 17 millióval üldözte az élbolyt. Október tájt összegeztünk utoljára, akkoriban 11.63 millióról adtak hírt; ami az évvégére 13-14 millióra kúszhatott fel legfeljebb – elnézve, hogy az ünnepi időszak maradt már csak hátra –, így ha tippelnünk kellene, akkor max. TOP20-ba férhetett be a Galaxy csúcskategóriás. Kár, hogy nem tesznek említés róla.

A Samsung persze Android operációs rendszer területén kihúzhatja magát, ugyanis más ázsiai gyártó nem tudott hasonló eredményt felmutatni. A tíz legkelendőbbek közé: a Galaxy A54 5G-vel, valamint a Galaxy A14-szériával került be. Jó látni továbbá, hogy a Galaxy A5x megtartotta előkelő helyét a felkapott Galaxy-k körében, hiszen már két-három éve – amióta figyelemmel követjük – ott szerepel a közkedvelt Android-os készülékek között, ami visszaigazolás a gyártónak, hogy a beállítottságát sokan kedvelik.

Szintén érdekes tény a dél-koreai termékek háza tájához, hogy csak 2023-as modelleket sorakoztatnak fel, azaz azt megelőző évi nincs a TOP10-be. Vélhetően mindehhez hozzátett az a szintnövekedés, amit nem csak hardveres fronton adtak hozzá, hanem szoftveresnél is; hiszen a vásárlók már befektetésként tekintenek egy-egy frissen piacra dobott utódra.

A 2023-as értékek a Samsung részéről felemásak. 2022-ben a Galaxy A53 5G nem fért fel a TOP10-be, azaz bőven 13 millió alatt teljesíthetett – hozzá képest viszont az új generáció a maga 20 milliójával szépen muzsikált. Ellenben ott a Galaxy A13, ami 25 millióval büszkélkedhetett, melyre a Galaxy A14-nek „csak” 21 milliós ellenválasza volt.

Az idei esztendő kulcsfontosságú lesz, hiszen az infláció lecsapódása most fogja kifejteni hatását. Az érdeklődők még inkább a drágább modellek felé kacsintgatnak, amivel el tudják nyújtani a készülék cserét akár plusz 1-2 évvel.

Az elmaradásokat pótlásával kezdték az újévet a One UI 6 frissítési ciklusánál

Idén még nem foglalkoztunk Android 14 operációs rendszerhez kapcsolódó frissítéses hírrel, amelynek egyszerű az oka: a populáris készülékek mindegyikére megérkezett. Azaz majdnem igaz a kijelentésem, mert tavalyról azért maradt a levegő pár modell, amelyeket minden egyes alkalommal felemlegettünk. Az egyik ilyen a Galaxy Z 4-termékek, amelyeknek az update-je eléggé akadozva vált elérhetővé; főleg azért írtam ilyen szolidan, mert a frissítési naplóba történő logolása csak a javítócsomagot követően történt meg. A másik a Galaxy Tab S6 Lite 2022-es kiadása, amiről a neten terjengtek különféle teóriák, miszerint mégsem annyira biztos, hogy jogosult a One UI 6-ra – viszont ezeket egy külön cikkben megcáfoltuk.

A múlt év utolsó frissítését a magyarországi szoftvercsoportban a Galaxy Tab Active4 Pro Wi-Fi képes modellje kapta meg december 28-án. Karácsony másnapján egy belépőszintű modellre aktiválták a One UI 6-ot, így sejteni lehetett, hogy 2024-et egy hasonló fogja kezdeni. Nézzük a szokásos táblázatokat, utána pedig folytatnám:

TermékTípusszámCSCBuild számFrissítés dátuma
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936BEUXF936BXXU4EWL12023.12.18.
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721BEUXF721BXXU4EWL12023.12.18.
Galaxy A14 5GSM-A146PEUXA146PXXU5CWL72024.01.11.
Táblázat: Galaxy Világa
TermékTípusszámCSCBuild számFrissítés dátuma
Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTESM-P619XEHP619XXU4CWL12024.01.10.
Táblázat: Galaxy Világa

Megkapta mind a Galaxy Z Fold4 5G, mind a Galaxy Z Flip4 5G az ominózus frissítését. Nem teljesen vagyok biztos benne, hogy a Samsung a dátumok kapcsán mindent korrektül naplóz, mert december 18-án biztosan egyikre sem volt még elérhető – legalábbis az EUX régióban. A látszat fenntartása érdekében viszont kettőjük elődjéhez későbbi nap került beírásra.

Örülhetnek a Galaxy Tab S6 Lite 2022 SIM kártya képes modell vásárlói, ugyanis a folyamat elérte az XEH-s magyar termékeket. Vélhetően mostanság kell a Wi-Fi képesnek is lefrissülnie – ezzel pedig szinte biztos vagyok abban, hogy a legnagyobb csúszás itt könyvelhető el.

A belépőkategóriában a Galaxy A14 5G-re szintén megérkezett az Android 14. Mondjuk szerencsétlen vásárlói egy Android-verziót elvesztettek azzal, hogy csak Android 13-mal debütált, de hát ez legyen az ő problémájuk.

Továbbra is a Samsung szállítja a legnépszerűbb Androidos okostelefonokat

Idén már egyszer foglalkoztunk az Omdia jóvoltából azzal, mely okostelefonok a legkelendőbbek a vásárlók körében. Magunk mögött tudva a harmadik negyedévet, ismét lehet összegezni, hiszen nyár végén a Samsung által kiadásra került a következő generációs összehajtható termékduó, míg az Apple hozta az új iPhone-okat. Nem volt kérdéses, hogy előbbivel a TOP10-be nem kerül be a dél-koreai tech óriást. Okai közül sokat fel lehetne hozni, de talán az a legkézenfekvőbb, miszerint egy rétegtermékcsaládról beszélhetünk általuk, amelynél még nincs olyan mértékű bizalom, mint a hagyományos változatoknál.

Amint arra a címsorban kitértem, a Samsung a legnépszerűbb az Android operációs rendszert használó okostelefonok körében. Ami talán egy kicsit fájópont, hogy a felsőkategóriás termékei közül egy se került be a TOP10-be, holott az év első felében még a Galaxy S23 Ultra 5G elviekben ott szerepelt, azonban letaszították onnét.

Az Apple sikere láttán a Samsungnak csalódottnak kellene lenni, azonban érdemes megvizsgálni a kimutatást az operációs rendszerek oldaláról, ahonnan nézve hat Android-os készülék közül öt tőlük származik, ami nem rossz teljesítmény. Egyedül egyetlen Xiaomi termék tudott a TOP10-be felkúszni, a Redmi 12C, amely a második negyedévben ment nagyobbat.

A dél-koreai tech óriás főként a belépőszintű termékeivel érvényesült. Érdekes látni, hogy egymás mellett kap helyet a rangsorban a Galaxy A14 és a Galaxy A14 5G. Az LTE változat egyelőre a népszerűbb – vélhetően azért, mert nagyobb a piaci lefedettsége –, viszont ami ennél egy fokkal kézenfekvőbb, hogy igazolódik annak a ténye, hogy van értelme két közel azonos terméket a portfólióban tartani. Másrészről, arról se szabad elfeledkezni, hogy a középkategória, szintén szépen muzsikál, hiszen a Galaxy A54 5G nem hoz csalódást az elődjeire.

Kétségtelen, hogy a jelek szerint a Samsung az idei évben jól gondolkodott az árpontok kapcsán. Gondolok most legfőképpen azokra a piacokra, ahol küzd a piaci részesedéséért, mint pl.: Indiában. Az elmúlt 2 évben megtörte a versenytársai lendületét és stabilon ott van a dobogón. Az év utolsó hónaptriójában nem várható már nagy meglepetés. Vélhetően csak helycserékkel módosulhat a lista hátsó fele.

Évről évre olcsóbbak a Samsung belépőszintű modelljei

Számtalanszor lehetetett az elmúlt években hallani, hogy a Samsung megpróbálkozna azzal a stratégiával, amit a legfőbb versenytársa, az Apple is képvisel; miszerint, csak prémium kategóriában értékesíteni termékeket. Nem lehet azt mondani, hogy nem tesz kísérletet az átállással, hiszen ha belegondoltok, akkor a Galaxy Ax0 termékekből szép számmal sorakoztatott fel a termékportfóliójában (bőven tíznél is többet!), hozzáképest pedig szépen leritkult a felhozatal négy generációval később. Nemrégiben osztottam meg egy statisztikát, amit a Canalys piackutató cég végzett Európára vetítve, melyben szemléltetik, hogy a Samsungnak még mindig a Galaxy A-sorozatból folyik be az eladásának több mint a fele.

Noha, a Galaxy A34 5G és a Galaxy A54 5G már nem csak árában, hanem némiképp tudásában is egy felsőkategória belépőszintjét közelítik, mégsem tekinthetők annak, inkább csak a középkategória felsőágának képviselőinek. A vállalat megpróbálta összemosni a határokat, melyet a Galaxy S FE-vonallal ért el, ám muszáj volt kihagyniuk egy generációt, ugyanis a Galaxy S21 FE nem tudta ugyanazt az áttörést prezentálni, mint a Galaxy S20 FE.

A Samsung is érzékeli, hogy a piac folyamatosan változik. Elég csak bármelyik negyedéves okostelefon-szállítmányozáshoz kapcsolódó statisztikát felcsapni, hogy lássuk a recessziót. A dél-koreai tech óriás viszont azon van, hogy csökkentse a gyártással a környezetre gyakorolt hatásait, valamint az árakat.

Utóbbira a legjobb példa a Galaxy A1x termékcsaládnál tapasztalható, amelynek bevezetési ára folyamatosan csökkent az elmúlt 3 genecáiónál. Most a helyszín az az Egyesült Államok, ahol ezzel a termékpiaccal nem éppen az Apple-t próbálja megcsípni, helyette inkább csak a piaci részesedését akarná növelni, ahol, noha a második helyen szerepel, mégis elmaradása igen számottevő. Mutatnám először is, miként alakultak az árképzések:

TermékTípusszámÁr
Galaxy A13 5G SM-A136B249 dollár
Galaxy A14 5GSM-A146B199 dollár
Galaxy A15 5GSM-A156B139 dollár
Táblázat: Galaxy Vilaga

Ez 60 dollár különbség a Galaxy A14 5G-hez viszonyítva. Semmiképp sem lehet figyelmetlenül hagyni, hiszen nem csak olcsóbb lett, hanem még a mértékét is sikerült növelnie az elődhöz képest. Ezzel a húzással pedig az USA legolcsóbb 5G képes okostelefonját szolgáltatja, amivel a versenytársak életét mondhat megnehezíti. Másrészről, szinte biztos, hogy a Galaxy A05s-nek nincs relevanicája a régióban, illetve hagy kellő mozgásteret a Galaxy A25 5G-nek és a Galaxy A35 5G-nek.

Az Egyesült Államokban a legolcsóbb Samsung készülék lehet, amely már elhagyja az LTE hálózatot, és kihasználja az új generációsnak az előnyeit. Azt se szabad elfeledni, hogy bevezetési árról beszélünk, azaz majd fél vagy egy évvel később olyan promóciókban részesülhet, amellyel tovább zuhanhat az árcímkéje, így nincs kizárva az se, hogy közelítsen a 100 dollárhoz, vagy éppen az alá. Izgalmas látni, hogy a Samsung milyen stratégiát alkalmaz annak érdekében, ha már az Apple-t nem sikerült kellően megszorongatnia, akkor legalább más – általuk annyira nem fontosnak beállított – riválisának rombolja a piaci részesedését, s ezáltal nyisson egy új közönség felé, akik később lojálisak lehetnek hozzájuk magasabb ársávokban is.

A fenti illusztrációs fotó azt szemlélteti legfőképpen, hogy a tavaly elindított dizájn vonal egységesítés, 2024-ben mennyire meghatározza majd a Galaxy készülékeket. Nem tartanám kizártnak, hogy köze van a költségek mérsékléséhez, hiszen a tervezésre már nem irányul akkora kiadás, mint korábban.

Továbbra is a Samsung értékesíti a legnépszerűbb Androidos okostelefonokat

Évről évre van egy lista, amelyet szeretünk szemre vételezni. Nem feltétlenül azért, mert a Samsung olyan kiemelkedően teljesítene – bár nézőpont kérdése… A kutatás alapját a következő szolgáltatná: Melyek voltak azok az okostelefonok, amelyek a legnépszerűbbek a vásárlók körében! Az Omdia összegyűjtötte azt a tíz készüléket, amelyek meghatározták a 2023-as év első fél évét világviszonylatban. Az Apple ismételten a dobogó legfelső fokára állhatott fel; de a TOP10-be számos Galaxy termék fért fel, ami alapján kimagaslik az Android operációs rendszerek közül.

Nézőpontot említettem a bevezetőben, ami igaz, hiszen a TOP5-be csak egyetlen Samsung készülék fért be, az is egy belépőszintű modell. Nem éppen tekinthető ellenfélnek az Apple-lel szemben. Viszont, ha azt vesszük alapul, hogy a TOP10-ben nincs más, csak az almás brand és a Samsung, akkor mégis csak kihúzhatják magukat, mert a Google-nek a profitjához hozzátett a dél-koreai tech-óriás. Ezzel pedig egy újabb érv húzható be a One UI felület mellett, hiszen ennyi ember csak-csak nem tévedhet?!

Az első félév legnépszerűbb okostelefonjainak listája.
Forrás: Revegnus

Az Omdia piackutatócég vizsgálata alapján sok minden leszűrhető. Sikerként könyvelem el, hogy se a Xiaomi, se az Oppo, se más gyártó nincs a legjobb 10 között; pedig akadnak olyan régiók, ahol az említett páros alig tud labdába rúgni a versenytársaktól.

Kezdjük a sort a legfontosabb tényállással, miszerint a Galaxy A54 5G és a Galaxy A34 5G kedvelt készülék lett, ugyanis a vizsgált első félévben behúzták a 8-9. helyet. Ez számunkra azért fontos, mert tavaly az előző generáció fel se fért a TOP10-be. Cirka 15 millió példányszám került leszállításra belőlük, ami szép teljesítmény. Egy másik érdekesség, a Galaxy S23 Ultra 5G-hez kapcsolódik, ugyanis az előd lekörözte – attól függetlenül, hogy elmaradtak az eladási mutatói. Az Omdia számolásai szerint, 0.2 millióval fogyott kevesebb az újból.

A lista becsapós lehet, hiszen 2022/H1-ben a Galaxy A13-ból 16 millió került értékesítésre; míg, ha a TOP10 Samsung készülékeinek teljes fogyását vesszük alapul, akkor mintegy 43,2 millióról számolhatok be. Magasnak tűnik, ám az idei mutatók magasabbak! Noha nincs ennyi kimagasló érték egyetlen modell mellett sem, mégis összességében 46,9 millióval büszkélkedhet, amire már van oka a dél-koreai brandnek kihúznia magát.

Nemmellesleg, továbbra se feledjük el, hogy a legnépszerűbb Android operációs rendszerrel felszerelt termékek a Galaxy háza tájáról kerülnek ki. És ha a TOP5-be nem is, de a TOP6-ban ott van az egyik flagship terméke a vállalatnak.