Utoljára a tavalyi harmadik negyedévben foglalkoztunk a TOP10 legkelendőbb készülékkel, amikor is a Counterpoint Research csapata összesítette, mely okostelefonok a legközkedveltebbek a vásárlók körében. Meglepetésünk akkor, felfért a tízek közé a Galaxy S24 5G, amit feltételezhetően a remek marketing kampánynak köszönhet – mégis csak különféle régiókban osztott chipsettel szerelték, tehát hol a Samsung, hol a Qualcomm lapkája adta az erőforrását. Az érintett piackutató elkészítette a teljes 2024-es évre vonatkozóan a listát, amiből megint egy fontos tény leszögezhető, miszerint: az Androidot használó modellek körében a Samsung tud csak érvényesülni, azaz amit nyújtanak, az áll a vásárlókhoz a legközelebb.
Sokat mondat a TOP10-es lista, hiszen megint csak két gyártó fért fel rá: az Apple és a Samsung. Míg a harmadik negyedévben a Xiaomi egyetlen termékével képviselte magát, addig ugyanez a teljesítmény az év teljes egészére már nem volt elegendő. Innen pedig ténylegesen adja magát a tény, miszerint a dél-koreai tech óriásnak nem a kínai gyártók a legfőbb riválisai, hanem inkább az almás brand. Nézzük, miként alakul a tavalyi esztendő, majd pedig folytatnám lentebb:

Forrás: Counterpoint Research
Nincs változás a dobogó tekintetében, hiszen az Apple diktálja a legmagasabb eladásokat az 1 termékre fókuszálás tekintetében. Oly mértékben nincs, hogy még a modellkategória is másolódott, csak éppen az újra. Ennek függvényében a legkelendőbb: az alapmodell lett, majd a Pro Max és a dobogó alsófokán a sima Pro mutatkozik.
Tavalyelőtthöz képest, amikor az első hét helyen csak az Apple mutatkozott a további hármon pedig a Samsung, a negyedik helytől már változás áll fenn. Noha jócskán lemaradva, de ott a Galaxy A55 5G, mint legnépszerűbb középkategóriás Galaxy készülék. (Nem hozott csalódást elődje hírnevére.) Nemsokkal hozott többet, mint az iPhone 16 Pro Max. Nyilván ársávban lesz különbség, de most ettől vonatkoztassunk el. A dél-koreai tech óriásnál a Galaxy A-széria maradt a favorit. Mind a középkategóriából, mind a belépőből prezentál „kapós opciót” a vásárlóknak, hiszen a legközkedveltebb a Galaxy A15 5G lett. Külön kihangsúlyoznám, hogy az LTE variánsának van relevanciája, mert szintén felfért a TOP10-be, ami talán annak köszönhető, hogy bizonyos régiókban az 5G még nem alaplét.
Ami viszont izgalmasabb a fentiekhez képest, hogy végre egy prémium modellt is fel tudott sorakoztatni a legjobb 10-ben. Nem azt a Galaxy S24 5G-t, ami a harmadik negyedévben behúzta a sereghajtó címét az utolsó, tízedik hellyel; hanem a nagyobb testvérét, a Galaxy S24 Ultra 5G-t, ami az első negyedévben minden Galaxy terméket maga mögé utasított. Igaz, csak a hetedikként látható, de az új iPhone-ok bizony változatait (az iPhone 16 és 16 Pro párosát) hátrébb taszította.
A futottak még kategóriában mutatkozik a legalapabb Galaxy termék, a Galaxy A05, mint low-budget Galaxy phone. Amit hiányolok, az a Galaxy A35 5G, ami vélhetően már a TOP20-ba beférhetett.
Fontos megemlíteni, hogy a Counterpoint Research prémium szegmensbe sorol minden olyan terméket, amelynek ára 600 dollár feletti. Ezen ársávba csak a Galaxy S24 Ultra 5G került bele, míg az Apple-nek nincs ennél „olcsóbb” opciója.




