Címke: Galaxy A34 5G

A Galaxy S24 Ultra a legkelendőbb Androidot használó prémium okostelefon

Eltelt egy újabb negyedév, így szépen sorjában szivárognak a tények a második negyedév történéseiről, ami elővetíti azt is, hogy egyre több elemző cikkel számolhattok augusztus folyamán. Kezdenénk a legérdekesebbel, ugyanis a Counterpoint Research folytatta a „legnépszerűbb okostelefonok TOP10-es listáját”, avagy ezeket a modelleket vásárolták elviekben a legtöbben világviszonylatban. Ha netán valaki lemaradt volna, akkor az előző negyedév történéseit ide klikkelve fogja tudni feleleveníteni. Ott talán a legfőbb tény az, hogy az Apple és a Samsung párosa osztozik fele-fele arányban.

Nos, ilyen téren törésponthoz érkeztünk, ugyanis, mint arra a Counterpoint Reseach csapata kitér, a Xiaomi belopta magát egyik termékével a TOP10-be. Ha a tavalyi azonos időszakhoz hasonlítjuk a felállást, akkor ez a Samsungnak egy fájópont, ugyanis egy Galaxy készüléket szorított ki – ugyanis az Apple akkor is, meg most is 4-4 okostelefont sorakoztatott fel.

A dobogón nincs változás. Az Apple magabiztosan hozta a piaci részesedését, sőt még a termékvonalának eloszlásában sincs csere, mert az alapmodellt a Pro Max, majd pedig a Pro követte. Ami viszont elmaradás, hogy 2023/Q2-ben az iPhone 13 mintegy 2.6%-ot tudhatott magáénak a teljesből, addig az utódja idén ugyanekkor „csak” 1.6%-nyit. Ilyen téren a Samsungnak sikerült megtörnie a versenytársa lendületét.

A legkelendőbb Galaxy készülék a Galaxy A15 5G lett. Tehát megtartott az 5G a népszerűségét a belépőszinten is. Noha a Counterpoint leírásában középkategória belépőágaként tekintenek rá, szerintünk az a Galaxy A25 5G-vel kezdődik – de most ez mindegy is. Mögötte, nagyjából 0.2%-os elmaradással a LTE változatú testvére foglal helyet, ami az év első negyedévében a TOP10-be se került be. Érdekes látni ezt a változást, hiszen eleve azt gondolná az ember, hogy az olcsóbb termék kelendőbb, ám vélhetően jobb ajánlatokkal értékesítették az 5G-s variánst operátoroknál és más open channeleknél.

A Samsung sikerei között emlegethető, hogy a Galaxy A55 5G ugyanakkora, 1.5%-os házrészaránnyal rendelkezett, mint a Xiaomi 13C LTE. A csavar persze ott van, hogy 200 ezer forint értékű modell megy egy negyedannyi ellen.

Míg az Apple-nek csak prémiumkategóriás okostelefonjai vannak, így mindegyik 600 dolláros ár feletti sávot erősíti. Vele szemben a Samsung mindösszesen egyet prezentál, a Galaxy S24 Ultra 5G-t, melynek népszerűsége nem csorbult attól függetlenül, hogy kéthéttel előbb debütált, mint elődje. Másolta a tavalyi eredményeket. Ez pozitív végkimenetelű, hiszen lankadhatott volna a vásárlási kedv, ám ez nem történt meg, amit vélhetően a mesterséges intelligenciának köszönhet, illetve az egységes Qualcomm lapkának régiómentesen.

Jobb mutatókkal rukkolt elő a Galaxy A05 is, mint anno a Galaxy A04e.

Végeredményben leszögezhető, hogy a Samsung szállítja a legnépszerűbb Android operációs rendszerrel szerelt termékeit, ami valahol nem meglepő, hiszen az idei évben előrelépett szoftvertámogatás ügyileg, amivel bátrabban választják a vásárlók a magasabb árfekvésű megoldásait is. Kíváncsi leszek, miként alakulnak a mutatók a folytatásban.

A Galaxy A34 5G lett az első középkategóriás “fecske” a Galaxy AI frissítési menetrendjében

A Samsung Global mindent megtesz annak érdekében, hogy az évvégéig – de ha előbb, az se baj – teljesítse azon célkitűzését, miszerint meghaladják 100 milliós Galaxy AI-t elérő felhasználók létszámát. Ennek érdekében nem csak az új generációs felsőkategóriás készülékekre teszik elérhetővé bizonyos újdonságait, hanem elhozzák a korábbi modellekre, amelyek hardveri adottságai elbírnak a mesterséges intelligencia funkcióival. A napokban már tavalyelőtti Galaxy S-szériára is befutott, de ennél egy fokkal fontosabb, hogy behozzák a középkategóriába, amit azért többen vásárolnak kedvezőbb árcímkéjéből fakadóan.

Érdekes mód, nem az idei szériából érkezett meg az „első fecske”, hanem a tavalyiból, abból is a középkategória középvonalából. A Galaxy A34 5G lett ugyanis az első, melyre az európai régióban (azaz az EUX CSC kód alatt) lett jogosult a One UI 6.1-es felületfrissítésre. Ahogy azt sejteni lehetett, a Galaxy S24-eknél napvilágot látott változathoz képest picit reszeltek a teljes listából. A teljesség kedvéért a kép alatt megtekinthetitek a hozzákapcsolódó funkciónális update-eket.

Az A346BXXU6CXD5 buildszámon nyilvántartott csomag nagyjából 1GB-nyi tárhely igénnyel bír. Ami meglepő, hogy „csak” áprilisi biztonsági javítási szinttel rendelkezik – ugyanazzal, mint a tavalyi flagship termékek, amelyekről tegnapelőtt esett szó.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Az alábbi olvasható a frissítési naplóban:

Buildszám : A346BXXU6CXD5
Android verziója : U (Android 14)
Kiadás dátuma : 2024-05-14
Biztonsági javítás szintje : 2024-04-01

  • Hozzon létre lélegzetelállító képeket
    • Másoljon ki és illesszen be tartalmakat egyik képről a másikra
      Gazdagítsa képét a hiányzó elemekkel. Csak jelöljön ki egy tartalmat a Galéria alkalmazás egyik képén, majd nyissa meg a beszúrás helyét, és válassza a „Beillesztés a vágólapról” parancsot az Egyéb opciók menüben.
    • Pontosabb vágás a képek vonatkozásában
      Dolgozzon pontosan azzal a területtel, amit vágni szeretne, a nem kívánt részek nélkül. Amikor egy kép vágására kerül sor a Galéria alkalmazásban, még mentés előtt lehetősége nyílik a kijelölt terület szerkesztésére, így a lehető legpontosabb kijelölésekkel dolgozhat.
    • Továbbfejlesztett keresés a Galéria alkalmazásban
      Újraterveztük a kereső képernyőt a funkció használatának megkönnyítéséhez. Az eredményeket mostantól a következő típusok szerint kategorizálja a rendszer: emberek, helyek, albumok és történetek.
    • Módosítsa a visszajátszás sebességét
      Mostantól több videófelvétel esetén érhető el a visszajátszás sebességének módosítását érintő lehetőség a Galéria alkalmazásban történő szerkesztés során. Megadhatja, hogy a felvétel gyorsabban vagy lassabban fusson egy kijelölt szakaszban, vagy akár a teljes hosszában.
    • Videó szerkesztése több eszközön
      Mostantól kezdve többféle eszközön is folytathatja a videók szerkesztését, beleértve a telefonokat, táblagépeket és asztali számítógépeket. Exportálja a Stúdió projektek fájljait, hogy tartalmukat további Galaxy eszközökön is megnyithassa.
  • Szabja személyre a Galaxy eszközét
    • Új háttérkép-szerkesztési lehetőségek
      Állítson be olyan háttérképet, amilyet csak szeretne. Mostantól fogva, ha kiválaszt egy képet háttérképként való használatra, kereteket és effekteket is adhat hozzájuk. Amennyiben a háttérképen egy személy vagy kisállat képe is látható, alkalmazhat mélységélességi effekteket ahhoz, hogy a téma elváljon a háttértől.
    • Még több widget a zárolt képernyőhöz
      Mostantól fogva további widgetek is elérhetők a zárolt és az Always On Display képernyőkhöz, hogy hamar hozzáférhessen a hasznos információkhoz a telefon feloldása nélkül. Az új widgetek között megtalálhatók a következők: Időjárás, Samsung Health, Akkumulátor, Emlékeztető, Naptár és Óra.
    • Személyre szabott jelzések
      Használjon képeket, videókat és AR-emojikat a saját személyre szabott jelzőképernyőinek megalkotásához minden egyes riasztás esetén. Még azt is lehetősége van megszabni, hogy a képernyőn hol jelenjenek meg a jelzéssel kapcsolatos információk.
    • Még több matrica a naptár személyesebbé tételéhez
      Mostantól fogva akár 2 matricát is hozzáadhat a naptárbejegyzésekhez. Az események matricái az események nevei mellett jelennek meg a havi nézetben.
    • Újragondolt naptárbeállítások
      Újragondoltuk a naptárbeállításokat, hogy használatuk intuitívabb lehessen. A naptár teljes képernyős jelzéseihez mostantól fogva háttérszíneket és képeket is hozzárendelhet.
    • Személyre szabható Emlékeztető-jelzések
      Használja a megfelelő hátteret valamennyi emlékeztetőjéhez. Az Emlékeztető teljes képernyős jelzéseihez mostantól fogva színeket és háttérképeket is hozzárendelhet.
    • További lehetőségek az emlékeztető-kategóriák esetén
      Mostantól fogva reprezentatív ikonokat is használhat az emlékeztető-kategóriák mellett. A leggyakrabban használt kategóriákat még ki is tűzheti a kategórialista tetejére.
    • Kapcsolja be és ki az üzemmódokat a közvetlenül a Kezdőképernyőn
      Mostantól fogva jóval gyorsabban kapcsolhatja ki és be a különböző üzemmódokat. Az új Mode widget részeként hozzáadhatja az üzemmódokat a Kezdőképernyőhöz.
    • Rendezze új sorrendbe az üzemmódokat
      Már azt is megszabhatja, az üzemmódok milyen sorrendben szerepeljenek az Üzemmódok és rutinok Üzemmódok fülén.
    • Új rutinfeltételek
      Új rutinokat kezdeményezhet, ha egy Ön által választott jelzés megszólal, vagy ha a Smart View csatlakozik vagy leválasztódik.
  • Csatlakozás és megosztás
    • Megosztás több készülékkel
      A Quick Share funkció egyesült a Google Nearby Share szolgáltatásával. A Galaxy eszközökön túl, mostantól bármilyen Androidos készülékkel kivitelezhető a megosztás, internet használata nélkül.
    • Találjon rá az eszközeire
      Az új Samsung Find alkalmazás térképen mutatja meg, hogy Galaxy eszközei hol találhatók egy adott pillanatban. Abban az esetben, ha elveszítene egy készüléket, további funkciók állnak majd rendelkezésére a készülék felkutatásához és az adatainak védelméhez.
    • Ossza meg földrajzi helyzetét másokkal
      A Samsung Find alkalmazással megoszthatja földrajzi helyzetét a családtagjaival, barátaival, vagy bárkivel, akiben Ön megbízik. Választhat, hogy adatai csak korlátozott ideig vagy állandóan elérhetők legyenek. Minden esetben Ön dönthet arról, hogy ki tájékozódhat a földrajzi helyzete felől.
    • Szinkronizálja az internetfül-csoportokat az eszközök között
      Folytassa ott a böngészést, ahol abbahagyta, függetlenül attól, hogy épp melyik készüléket használja. A csoportosított fülek, amelyeket a Samsung Internet alkalmazásban létrehozott, ugyanúgy meg fognak jelenni a további Galaxy eszközein, ha belépett Samsung account-fiókkal használja őket.
  • Védje adatait
    • Megerősített adatvédelem a Samsung Cloud alatt
      Biztosra veheti, hogy az adataihoz senki nem férhet hozzá, még az adatvédelmi incidensek alkalmával sem. Bekapcsolhatja a végpontok közötti titkosítást azon adatok esetén, amelyek szinkronizálásra kerülnek a Samsung Cloud szolgáltatással.
    • Gyors és biztonságos bejelentkezés és jelszóhasználat
      A jelszókulcsok nagyobb biztonságot nyújtanak a webes bejelentkezésekhez anélkül, hogy bonyolult jelszavakat kellene megjegyezni. Jelszókulcsok használatával bejelentkezhet a Samsung Internet biometrikus hitelesítéssel támogatott webhelyeire.
  • Figyeljen oda az egészségére
    • Továbbfejlesztett testmozgás-élmény
      Vegye fel a versenyt korábbi futóidejével a Samsung Health részeként, és próbálja legyőzni önmagát. Lehetősége van utólag módosítani is a testmozgás hosszát, eltávolítva a szükségtelen ráhagyást az elejéről vagy a végéről.
    • Egyéb opciók a napi tevékenységeket érintő célkitűzéseknél
      Mostantól fogva több lehetőség áll rendelkezésre a napi tevékenységek beállításánál a Samsung Health alatt. Amennyiben a lépésszám nem a legmegfelelőbb kihívás, beállítható a lépcsőzés vagy az aktív órák száma is.
    • Továbbfejlesztett cikluskövetés
      A fizikai tünetek és a hangulat rögzítésekor a képernyő tetején megjelennek azok a lehetőségek, amelyeket korábban gyakran használt. Mostantól fogva saját hangulatokat is feljegyezhet, ha az alapértelmezett lehetőségek nem felelnek meg Önnek.
  • Még további fejlesztések
    • Egyszerűbb hozzáférés a videóhívásban elérhető effektekhez és a mikrofon üzemmódhoz
      A videóhívások alatt elérhető effektek és a mikrofon üzemmód mostantól fogva elérhető a hang- és videóhívások gyorspanelén, így könnyedén megszabhatja, a többiek hogy láthatják és hallhatják Önt a hívások közben. Beállíthat háttérszínt vagy képeket, és fókuszálhat a hangjára is, a környezeti zajok szűrésével.
    • További információk az Időjárás widgetben
      Az Időjárás widget tájékoztatni fogja Önt, ha az előrejelzés szerint súlyos zivatarok, havazás vagy más csapadék várható az Ön aktuális helyszínén.
    • Hangbevitel aktív billentyűzettel
      A billentyűzet mostantól a hangbevitel használata közben is látható marad, így bármikor könnyedén visszaválthat a gépelésre. Érintse meg a képernyő alján a mikrofon gombját, hogy hangjával folytassa a szövegbevitelt a billentyűzet használata közben.
    • Nyissa meg az összes kis méretűre csukott alkalmazást egyszerre
      Egy új gomb segítségével egyszerre nyithatja meg újra az összes minimalizált alkalmazást, ha egynél több felugró ablakot minimalizált.
    • Google keresési javaslatok a Finder számára
      Amennyiben a Finder segítségével végez keresést, mostantól fogva elolvashatja a Google webes javaslatait is.
    • További módok az akkumulátor védelmére
      Válasszon 3 különböző védelmi lehetőség közül, hogy meghosszabbítsa az akkumulátor élettartamát. Az alapszintű védelem 95 és 100% között tartja a töltöttségi szintet. Az adaptív védelem szünetelteti a töltést, amíg a felhasználó alszik, és épp a felkelés idejére időzíti a befejezést. A maximális védelem érdekében akár 80%-ra is korlátozhatja a teljes töltöttség mértékét.

Tényleg felülmúlta a Galaxy S24 Ultra 5G az elődje eladási mutatóit

A Counterpoint Research kutatóintézet ismételten egy izgalmas kimutatást állított össze, amivel mindenképpen érdemes foglalkozni. Teljesen más oldalról közelíti meg azt az okostelefonok piacának idei első negyedévét, amiről már egyébként külön beszámoltunk. Megvizsgálták, melyek voltak azok a legkelendőbb termékek, amelyet az év első három hónapjában a legtöbben választottak; valamint kitértek arra is, hogy milyen arányban mutatkozott mindez a teljes termékpalettához viszonyítva. Vannak tények, amelyek nem változtak, ilyen például: a legnépszerűbbek között az Apple és a Samsung modelljei foglalnak helyet.

Hamar leszögezhetjük, hogy a Samsung szállítja a legkelendőbb Android operációs rendszerrel rendelkező termékeit. Olyannyira uralja a páros a TOP10-et, hogy oda más gyártó nem került fel. 2024-ben fele-fele arányban osztoznak meg, bár az Apple több szempontból előnyösebb helyzetben van, hiszen a lista első feléből többet bitorol, illetve ársávban mindegyik készüléke a prémium szegmenst, azaz a 600 dollár és az a felettit erősíti. Ellenben a dél-koreai tech óriás se búslakodhat, de mutatnám az összefoglaló táblázatot.

A címsorban azzal kezdtem, hogy a Galaxy S24 Ultra 5G jobban teljesített, mint elődje az azonos tavalyi időszakban. Nyilván fel lehet hozni azt a fél hónapnyi előnyt, amennyivel előbb hozták el a leleplezését, de sikeréhez szorosan hozzákapcsolódót a mesterséges intelligencia nyújtotta újdonságok, amelyet csak Galaxy AI-ként emlegetünk gyűjtőnéven. Arról se szabad elfeledkezni, hogy ott az egységes lapkakészlet, amelyet a Qualcomm szolgáltatott sokaknál vásárlásra ösztönző jellemként hatott; míg az utódnál visszahozták az Exynos alternatívát nemzetközi forgalomba, ami eléggé rizikós döntéssel bírt. Az év első három hónapjában 1.9%-ot ragadt ki, s lett a legnépszerűbb Samsung és egyben Android készülék; míg tavaly a Galaxy S23 Ultra 5G 1.3%-ot tudott felmutatni.

A dél-koreai gyártó friss csúcskategóriásai közül a Galaxy S24 5G szintén nagyot ment, nagyjából 1%-os házrész arányával, azaz majdnem annyi termék került gazdára, mint 2023-ban egy Galaxy A14 5G-ből vagy Galaxy A53 5G-ből. Nyilván, a Plus-os modell lecsúszott a Top10-ből, és nincs is arról tény, merre fele lehet.

A kimutatás egy másik érdekességre szintúgy reflektál, miszerint a vizsgált időszakban az vásárlók már az 5G képes kütyüket helyezték prioritásba – legalábbis a TOP10-be más nincs. Tulajdonképpen egyfajta fejlődési irányt mutathat a gyártóknak a tény, hogy itt az ideje a portfóliójából kiiktatni az LTE variánsokat. A második legnépszerűbb Android-os termék a Galaxy A15 5G lett, amelyből egyébként létezik 4G-s változat, mégsem fért be a Galaxy A34 5G vagy éppen a Galaxy A54 5G mellé/elé, amik igazolják, hogy középkategóriában továbbra is kiemelkedő ár-érték aránnyal bíró terméklehetőséggel bírnak.

A 2024 első negyedéve tendencia jelleggel bírt, ugyanis a Samsung egyetlen belépőszintű modellje volt TOP10 népszerű, míg tavaly ugyanekkor három. Másrészről, a vásárlók már inkább befektetésként kezelik az okostelefon vásárlást, azaz mernek nagyobb összeget kiadni annak reményében, hogy hosszútávon kifizetődő lesz.

Hűtésben majdnem ugyanaz a Galaxy A35 5G, mint a nagyobb testvére

Múlt héten egy összesítést készítettem azzal kapcsolatban, hogy az idei Galaxy okostelefonok körében, félórányi töltési idő, mennyi akkumulátor kapacitás visszanyerésére elegendő, ha teljesen lemerült készüléket csatlakoztatunk hálózatra. Meglepetésre, a Galaxy S-termékcsalád méltatlanul elhanyagolt családtagja, a Galaxy S24+ 5G vezeti az ominózus tabellát, azonban ezzel párhuzamos arra is fényt szerettem volna vetni, hogy középkategóriában, milyen vapor chamber megoldásokkal rukkoltak elő a mérnökök. A Galaxy A55 5G-hez kötődőt már olvashattátok, viszont úgy döntöttem, hogy a kisebb testvérének szintén adok egy elemzést.

Azért tartottam fontosnak, ugyanis méretben nagyon azonos a Galaxy A35 5G és a Galaxy A55 5G. Minimálisak a fizikai különbségei. Pl.: vastagságban ugyanúgy 8.2mm mind a kettő, viszont előbbi kicsit szélesebb és magasabb; de csak tizedmilliméter ügyileg. Kezdenék mindent ott, hogy a címsorban írtak igazak, azaz, szemmértékkel nézve, szerintem egységes a gőzkamra mérete a két idei Galaxy A-szériás modellnek. De most kanyarodjunk rá arra, honnan fejlődtünk ide:

Ugyanazt fogom tudni elmondani a Galaxy A35 5G-nél is, miszerint a gőzkamra hosszúságán nem igazán növeltek, inkább azt szétterjesztették, hogy nagyobb felületen legyen képes kifejteni a hatását.

Érdekes mód, a Galaxy A-szériánál a méretesebb hűtés nem sokat tesz hozzá a töltési idő sebességéhez. A Galaxy A35 5G 5.000mAh-s teleppel rendelkezik, melyet, ha 0%-ról kezdünk tölteni – a GSM Arena adatai alapján 15 perc alatt 26%-ra, félóra elteltével pedig 52%-ra tudunk majd visszarántani. A teljes teltés ideje 86 perc. Ugyanez az elődnél 30 percnél 49% volt, míg 1 óra 24 perc, azaz 84 perc kellett a 100%-hoz. Mondanom se kelljen, de 25W-os töltési sebesség maximumról tudok csak hírt adni. Vélhetően a sajátgyártású Exynos 1380 teljesítménye okozza a minimális eltérést, hiszen a MediaTek-féle Dimensity 1080 erőben kevesebbre volt hivatott.

A konklúzió egyértelmű: alacsonyabb kategóriában a hűtés megoldás inkább a terhelés fokozására hivatott; nem pedig arra, hogy hozzátegyen a töltés gyorsasághoz. Ettől függetlenül, persze nem zárjuk ki azt, hogy lehetséges bármiféle korlátozás. Dehogy valami fricskát is írjak a végére, a fenti mutatók még mindig erősebbek, mint az alap Galaxy S24 5G-é.

Továbbra is a Samsung szállítja a legnépszerűbb Androidos okostelefonokat

Idén már egyszer foglalkoztunk az Omdia jóvoltából azzal, mely okostelefonok a legkelendőbbek a vásárlók körében. Magunk mögött tudva a harmadik negyedévet, ismét lehet összegezni, hiszen nyár végén a Samsung által kiadásra került a következő generációs összehajtható termékduó, míg az Apple hozta az új iPhone-okat. Nem volt kérdéses, hogy előbbivel a TOP10-be nem kerül be a dél-koreai tech óriást. Okai közül sokat fel lehetne hozni, de talán az a legkézenfekvőbb, miszerint egy rétegtermékcsaládról beszélhetünk általuk, amelynél még nincs olyan mértékű bizalom, mint a hagyományos változatoknál.

Amint arra a címsorban kitértem, a Samsung a legnépszerűbb az Android operációs rendszert használó okostelefonok körében. Ami talán egy kicsit fájópont, hogy a felsőkategóriás termékei közül egy se került be a TOP10-be, holott az év első felében még a Galaxy S23 Ultra 5G elviekben ott szerepelt, azonban letaszították onnét.

Az Apple sikere láttán a Samsungnak csalódottnak kellene lenni, azonban érdemes megvizsgálni a kimutatást az operációs rendszerek oldaláról, ahonnan nézve hat Android-os készülék közül öt tőlük származik, ami nem rossz teljesítmény. Egyedül egyetlen Xiaomi termék tudott a TOP10-be felkúszni, a Redmi 12C, amely a második negyedévben ment nagyobbat.

A dél-koreai tech óriás főként a belépőszintű termékeivel érvényesült. Érdekes látni, hogy egymás mellett kap helyet a rangsorban a Galaxy A14 és a Galaxy A14 5G. Az LTE változat egyelőre a népszerűbb – vélhetően azért, mert nagyobb a piaci lefedettsége –, viszont ami ennél egy fokkal kézenfekvőbb, hogy igazolódik annak a ténye, hogy van értelme két közel azonos terméket a portfólióban tartani. Másrészről, arról se szabad elfeledkezni, hogy a középkategória, szintén szépen muzsikál, hiszen a Galaxy A54 5G nem hoz csalódást az elődjeire.

Kétségtelen, hogy a jelek szerint a Samsung az idei évben jól gondolkodott az árpontok kapcsán. Gondolok most legfőképpen azokra a piacokra, ahol küzd a piaci részesedéséért, mint pl.: Indiában. Az elmúlt 2 évben megtörte a versenytársai lendületét és stabilon ott van a dobogón. Az év utolsó hónaptriójában nem várható már nagy meglepetés. Vélhetően csak helycserékkel módosulhat a lista hátsó fele.

A középkategóriát se hagyják ki a One UI 6 frissítésből

Nincs megállás, a Samsung szoftverfejlesztő csapata a következő időszakban rengeteg Galaxy eszközre teszi elérhetővé az Android 14 és a One UI 6 párosának frissítését. A sort, ahogy az várható volt, a Galaxy S23-termékcsaláddal kezdték meg, majd pedig azt folytatták a Galaxy S22-kkel. A pakliban ott szerepeltek az idei összehajtható készülékek, azaz gyűjtő nevükön a Galaxy Z 5-ök, ám mégsem velük érkezett még a harmadik felvonás, hanem most a Galaxy tabletek közül a felsőkategóriára helyezték a fókuszt, amivel nincs is semmi baj, hiszen a táblagépek piacára alapvetően ráfér egy kis éltetés, amit ezáltal megkapott – még hozzá többszörösen.

Mielőtt még rátérnék a termékek listájára, szeretném leszögezni, egyelőre nem foglalkozunk a külföldi update elérésekkel, azaz, tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos régiókban a foldable-ökre már elérhető az Android 14, viszont a magyarországi modellekre nincsenek ilyen előnyös helyzetben. Tehát lássuk, mik frissültek mostanság.

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A34 5GSM-A346BEUXA346BXXU4BWK22023.11.23.
Galaxy A54 5GSM-A546BEUXA546BXXU5BWK42023.11.23.
Táblázat: Galaxy Világa

A táblagépek körében:

TermékTípusszámCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S9 Wi-FiSM-X710EUXX710XXU1BWK62023.11.24.
Galaxy Tab S9 5GSM-X716BEUXX716BXXU1BWK62023.11.22.
Galaxy Tab S9+ Wi-FiSM-X810EUXX810XXU1BWK62023.11.24.
Galaxy Tab S9+ 5GSM-X816BEUXX816BXXU1BWK62023.11.22.
Galaxy Tab S9 Ultra Wi-FiSM-X910EUXX910XXU1BWK62023.11.24.
Galaxy Tab S9 Ultra 5GSM-X916BEUXX916BXXU1BWK62023.11.22.
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU5CWK72023.11.24.
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU5CWK72023.11.24.
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU5CWK72023.11.24.
Táblázat: Galaxy Világa

Sokunk meglepetésére a Galaxy A34 5G és a Galaxy A54 5G előbb került sorra, mint a prémium kategória idei felhozatala. Ennek oka talán az, hogy több funkció nem szerepel az újdonságok tárházában, melyet megtartanak a csúcskategóriában. Nyilván lehetne felhozni érvként a hardvernek a kevésbé terhelhetőségét, viszont pl.: a Samsung DeX sosem tűnt fel Galaxy A-szériában, így ne ringassuk magunkat tévhitekben; másrészről, ezt a funkciót már a Galaxy S8 tudta, amelynek erőforrását messze túlszárnyalják a mai mid-rage-ek.

Mint fentebb írtam, megkezdődött a Galaxy Tab S-érában is az update-cunami. Ahogy az várható volt, legelőször a SIM kártya képes modellekre fókuszálnak, hiszen alapvetően „okostelefonként kezelhetők, csak nagy kijelzővel”. Két nap csúszással befutottak a Wi-Fi-sekre is, de ez nem feltétlenül biztos, hogy a folytatásban is ugyanígy lesz.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Temp file-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

December szintén még mozgalmasnak ígérkezik, hiszen ez évben biztosan a Galaxy termékek túlnyomó többsége megkapja a várt update-jét.

Középkategórián is elrajtolhat a One UI 6 béta tesztprogram

Jelenleg a Galaxy S23 termékcsaládnál a második béta frissítés került kiadásra, és elviekben a hónap közepén érkezhet meg a soron következő harmadik. A Samsung szoftverfejlesztői várhatóan október végére véglegesítik az Android 14 mellé megálmodott One UI 6 fejlesztéseit, melyet egy nagyjából 4-5 hónapos bevezetési frissítési ciklus fog követni. Annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban kaphassák meg az érintett modellek, bétaprogramokat indítanak, amelybe bárki bekapcsolódhat, ha olyan ország lakosa és felhasználója, ahol éppen zajlik a tesztüzem.

A Galaxy S23-széria után meglepetésre, nem a Galaxy S22-sorozat tagjaira hirdettek bétaprogramot, hanem az egyik idei népszerű középkategóriás készülékének, a Galaxy A54 5G-nek szintúgy. Legelőször a dél-koreai felhasználók figyelmét hívtak fel a Samsung Members-ön belül a becsatlakozási lehetőségre, amelyről a Community fórumon keresztül is hírt adtak. Mondanom se kelljen, a legtöbb hozzászóló kikérte mindezt magának.

A programba történő csatlakozási lehetőség kreativja.
Forrás: Community Samsung

A leghangosabb felhasználói bázis a Galaxy S22-készülékek tulajdonosai voltak, akik azt sérelmezték, hogy ilyen hamar elfeledkezett róluk a gyártó. Másrészről, míg a Galaxy A54 5G egy középkategóriás, addig előbbiek felsőkategóriás termékek, tehát nincs egy ársávban és szegmensben sem. Természetesen van a Samsung döntése mögött logika, hiszen utóbbi frissebb készülék, illetve csak egyetlen chipsetre kell fejlesztéseket indítania, nem pedig kettőre, hiszen a Galaxy S22-nél még nem volt egységesített lapkakiosztás.

Dél-Korea mellett Angliában jelent meg hasonló build, ami az A546BXXU5ZWI1 néven keresendő. A 2.268GB-os csomag nem csak azokat az újításokat tartalmazza, amelyek miatt sokan akarnak majd One UI5-ről váltani, hanem a szeptemberi biztonsági csomagrészt is. Természetesen, van lehetőség nem-hivatalos úton a telepítésére, de ahhoz bizonyosodjatok meg, hogy a megfelelő előzményverzió került-e fel a készüléketekre.

A Galaxy A54 5G mellett a Galaxy A34 5G vásárlóinak szintén lesz lehetősége a végleges változat előtti ízlelgetésre, hiszen megjelent az A346BXXU4ZWI1 build, hasonló tárhely igénnyel a mai napon. Az update telepítésére: a német, a kínai, az indiai, a lengyel és a dél-koreai felhasználóknak lesz lehetősége, miután a Samsung Members-ön belül rányomtak a becsatlakozási lehetőségre.

Itt jegyezném meg az, hogyha bárki önszántából feltelepítené az Android 14-et az érintett készülékére, akkor legyen körültekintő a mentései kapcsán, hiszen bármilyen váratlan hiba fennállhat ilyenkor, ami legrosszabb esetben adatvesztést eredményezhet. A bétába történő becsatlakozásnál mindig felhívják az érintettek figyelmét arra, hogy csak és kizárólag saját felelősségre lépjenek be és updateeljenek.

Továbbra is a Samsung értékesíti a legnépszerűbb Androidos okostelefonokat

Évről évre van egy lista, amelyet szeretünk szemre vételezni. Nem feltétlenül azért, mert a Samsung olyan kiemelkedően teljesítene – bár nézőpont kérdése… A kutatás alapját a következő szolgáltatná: Melyek voltak azok az okostelefonok, amelyek a legnépszerűbbek a vásárlók körében! Az Omdia összegyűjtötte azt a tíz készüléket, amelyek meghatározták a 2023-as év első fél évét világviszonylatban. Az Apple ismételten a dobogó legfelső fokára állhatott fel; de a TOP10-be számos Galaxy termék fért fel, ami alapján kimagaslik az Android operációs rendszerek közül.

Nézőpontot említettem a bevezetőben, ami igaz, hiszen a TOP5-be csak egyetlen Samsung készülék fért be, az is egy belépőszintű modell. Nem éppen tekinthető ellenfélnek az Apple-lel szemben. Viszont, ha azt vesszük alapul, hogy a TOP10-ben nincs más, csak az almás brand és a Samsung, akkor mégis csak kihúzhatják magukat, mert a Google-nek a profitjához hozzátett a dél-koreai tech-óriás. Ezzel pedig egy újabb érv húzható be a One UI felület mellett, hiszen ennyi ember csak-csak nem tévedhet?!

Az első félév legnépszerűbb okostelefonjainak listája.
Forrás: Revegnus

Az Omdia piackutatócég vizsgálata alapján sok minden leszűrhető. Sikerként könyvelem el, hogy se a Xiaomi, se az Oppo, se más gyártó nincs a legjobb 10 között; pedig akadnak olyan régiók, ahol az említett páros alig tud labdába rúgni a versenytársaktól.

Kezdjük a sort a legfontosabb tényállással, miszerint a Galaxy A54 5G és a Galaxy A34 5G kedvelt készülék lett, ugyanis a vizsgált első félévben behúzták a 8-9. helyet. Ez számunkra azért fontos, mert tavaly az előző generáció fel se fért a TOP10-be. Cirka 15 millió példányszám került leszállításra belőlük, ami szép teljesítmény. Egy másik érdekesség, a Galaxy S23 Ultra 5G-hez kapcsolódik, ugyanis az előd lekörözte – attól függetlenül, hogy elmaradtak az eladási mutatói. Az Omdia számolásai szerint, 0.2 millióval fogyott kevesebb az újból.

A lista becsapós lehet, hiszen 2022/H1-ben a Galaxy A13-ból 16 millió került értékesítésre; míg, ha a TOP10 Samsung készülékeinek teljes fogyását vesszük alapul, akkor mintegy 43,2 millióról számolhatok be. Magasnak tűnik, ám az idei mutatók magasabbak! Noha nincs ennyi kimagasló érték egyetlen modell mellett sem, mégis összességében 46,9 millióval büszkélkedhet, amire már van oka a dél-koreai brandnek kihúznia magát.

Nemmellesleg, továbbra se feledjük el, hogy a legnépszerűbb Android operációs rendszerrel felszerelt termékek a Galaxy háza tájáról kerülnek ki. És ha a TOP5-be nem is, de a TOP6-ban ott van az egyik flagship terméke a vállalatnak.