Címke: Galaxy S23+ 5G

Régiós szinten siker a Galaxy S25 Edge

Több ponton fontos esztendő előtt áll a Samsung. Tavaly a mesterséges intelligenciát elsőként hozta el az okostelefonok piacára, ezzel megmutatva, hogy a jövőt nélküle elképzelni felelőtlen döntés lenne. Idén ennek továbbgondolására helyezték a hangsúlyt, mely mellé a karcsúsított dizájn elképzelést párosították. Ne feledjük el azt se, hogy a flagship line-up-ja már évek óta stagnál darabszám ügyileg. Nem manapság, még a Galaxy S10 termékcsaláddal bővült ki a(z alap) portfóliójuk kettőről háromra, majd a Galaxy S20-akkal rögzítették a végleges (utónév) elnevezéseket. (A Fan Edition termékágat az alapcsaládhoz azért nem társítanám, mert hardveresen nem ugyanazzal a chipsettel vértezték fel.) A Galaxy S Edge afféle prototípus (és egyben presztízs) projektnek fogható fel, melynek elöszobája a Galaxy Z Fold Special Editon volt – ami egy vékony készülékházba zárt foldable-ként debütált, és kavarta fel ez által az állóvizet.

A Galaxy S25 Edge érkezése feltépte azt a leragasztott sebet, miszerint nincs már relevanciája a Plus termékvonalnak a Galaxy S-termékcsalád tagjai között. Bevezetését régiókra limitálták, de ahogy egykoron a Galaxy Foldnál, vagy éppen a jelenben a Galaxy Ringnél ez azt takarta, hogy fokozatosan (vagy lépcsőzetesen) bővítették ki a piacát. A Counterpoint Research Nyugat-Európára fókuszálva vizsgálta népszerűségét, ami igencsak érdekes végeredményt tárt fel. Mutatom a grafikai illusztrációját, ami önmagában beszédes:

A piackutató azt vizsgálta, hogy a termék az első hetében, milyen eladást produkált a Galaxy S+ házon belüli riválisához viszonyítva Nyugat-Európában. Az eladási adatok alapján leszögezhető, hogy a Galaxy S21+ 5G óta nem volt ilyen mértékű kereslet egy Galaxy S+ termék iránt, mint amennyien vásárlásra adták fejüket az újdonsült Edge által.

„Úgy tűnik, a jobb specifikációival, vonzó új, egyben karcsú formájával és kicsit magasabb árával a Galaxy S25 Edge sikeres volt ott, ahol a legutóbbi Plus modellek kudarcot vallottak. Természetesen még gyerekcipőben járunk, és gyanúnk szerint miután a korai felhasználók megvásárolták a Galaxy S25 Edge-et, a magas árpontja miatt az eladások gyorsan visszaesnek. Az S25 Edge viszont továbbra is kevésbé népszerűbb, mint az S25 Ultra és az alapváltozat. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy a karcsú/kompakt formavilágot érdemes figyelni 2025-ben, különösen mivel a pletykák szerint az Apple még idén piacra dobja az iPhone 17 termékcsaládjának Air változatát.”

– zárta elemzését Jan Stryjan, a piackutató egyik vezetője.

Sokak szerint, ez egy újabb szeg lehet a Galaxy S+ termékvonal koporsójába, de érdemes lesz hosszabb távon figyelemmel követni a Galaxy S Edge szereplését; ugyanis sikeréhez hozzákapcsolódik, hogy valamelyest formabontó újításokat testesít meg, ami a hagyományos okostelefonok sorából kiemeli. Elég csak a fizikai adottságait elővenni, mégis a maga 163 gramm össztömegével, illetve 5.8 mm-es vastagságával iránymutató. Megkülönbözteti tovább a Galaxy S25+ 5G-től az anyaghasználata, hiszen alumínium helyett titán keretet kapott, illetve a Gorilla Glass Ceramic 2 előlapi védelemről se feledkezzünk el. Hátlapján pedig az a 200 MP-es érzékelő mutatkozik. Ergo, hiába a magasabb ár, társul mellé érv.

Véleményem szerint, a Samsung már évek óta azon stratégián dolgozik, hogy az Apple mintájára négy Galaxy S-szériás flagship modellt sorakoztasson fel a portfóliójában – amelyhez a Galaxy S FE-ágat nem szeretné hozzácsapni, ami egy hidat képvisel a Galaxy A- és a Galaxy S-termékcsoport között. Ezáltal eddig a sima, a pluszos és az Ultra készülék képezte az alaptriót, az Edge pedig jó eséllyel hozzácsapódhat. Arról se feledkezzünk el, hogy a Galaxy S25+ 5G 999 dolláron, a Galaxy S25 Edge 5G 1.099 dolláron, míg a Galaxy S25 Ultra 5G 1.299 dolláron rajtolt, ezáltal könnyebben a prémium-vonal felé irányíthatja az érdeklődőit a kisebb árlépcsők hatására.

Nem gondolnám, hogy a Galaxy S+ vonal kihalna, hiszen mindig lesz jobban és rosszabbul teljesítő terméke. Az biztos, hogy a Galaxy S Edge egyelőre nem veszélyezteti se az alap, se az Ultra modellt.

Sokaknak csinált kedvet a Galaxy AI a Galaxy S24-szériához

A Samsung minél inkább a prémium szegmensben szeretné a felhasználói bázisát tudni. Két felsőkategóriás termékcsaládjával mindent meg is tesz annak érdekében, hogy évről évre sikeresebb legyen. Kettőjük közül, a Galaxy S-termékág jelenleg a népszerűbb, hiszen a Galaxy Z-termékágtól még ódzkodnak a felhasználók a „törékenységéből” fakadóan – holott generációról generációra mindent megtesznek annak érdekében, hogy cáfolják ezen tévhitet. A tavalyi esztendőben a gyártó a mesterséges intelligenciára építette marketingjét, ami a jelek szerint hozta a várt fellendülést, mert elsők között kezdték el behozni a köztudatba azt, hogy az AI miként könnyítheti meg az életünket akár hordozható készülékeinknél. (Hana Securities ismét publikált.)

A Galaxy S24-sorozat kiemelkedő teljesítményét az eladási adatok is tükrözik. Ha az első 11 hónap értékesítési teljesítményét vesszük alapul, akkor a tavalyi flagship modelltrióból 34.66 millió termék talált gazdára – ami a Galaxy S23-sorozathoz képest 18%-os növekedés. Ugyanennyi idő alatt utóbbi 29.41 millió készülék értékesítést tudott felmutatni. Bátran kijelenthetjük, hogy azon fal ledöntésre került, miszerint a chipset egységmentesség – hiszen az alap és a pluszos kiadás nemzetközi forgalomban Exynos lapkával debütált – visszás lehet. Nemmellesleg, ehhez az értékhez a Galaxy S24 FE 5G nem tett hozzá, ami az év utolsó felében került forgalomba, árbarát árcímkével.

A legnépszerűbb csúcskategóriás termék a Galaxy S24 Ultra 5G lett, mintegy 15.8 milliós eladott példányszámával. Hasonló életpályája alatt a Galaxy S23 Ultra 5G 13.56 millióval büszkélkedett, azaz, cirka 16.5%-os növekedés jellemezte az utód iránti igényt. A Galaxy S Ultra vonal kereslete egyértelműen erősödött, bár kellett hozzá az a chipsethez kapcsolódó stratégia, amivel „kedvezőbbé” tették a pozícióját a portfólióban. (Gondolok a fent már írt processzorra, hiszen a Galaxy S24 Ultra 5G-be, régiótól függetlenül, minden modellbe a Qualcomm-féle Snapdragon lapka került.)

A testvértrió második legkedveltebbje az alapszéria, azaz a Galaxy S24 5G lett. Belőle kicsivel kevesebbet, 12.1 millió darabot sikerült értékesíteni (ugyanazon 11 hónapos vizsgált időszak alatt) – ami mintegy 15.6%-os növekedés a Galaxy S23 5G-hez képest, ami 10.46 millióval zárt anno. Elődhöz képest 15.6%-os a növekedés mértéke. A családtagok közül a „legméltatlanabb helyzetben” a Galaxy S24+ 5G lett. Még sem lehet panaszkodni rá, hiszen 6.77 milliójával a terméktrió eredményének 19%-át tudhatja magáénak. Az előző generációhoz mérve pedig a legnagyobb pozitív kimenetelű elmozdulását prezentálta 25.6%-kal, hiszen tavalyelőtt a Galaxy S23+ 5G-ből csak 5.39 millió talált gazdára.

Ha már felemlegettem a tortából való szelet kiragadást, akkor a Galaxy S24 Ultra 5G 45.5%-ot, a Galaxy S24+ 5G 19.5%-ot, a Galaxy S24 5G pedig 35%-ot tudhat magáénak. Előzőleg a Galaxy S23 Ultra 5G-nél 46.1%-kal, a Galaxy S23+ 5G 18.3%-kal, míg a Galaxy S23 5G 35.6%-kal zárta a vizsgált időszakot – ami remekül megmutatja, hogy a Galaxy S+ vonalat sikerült népszerűbbé tenni.

Az Ultra brand felépítése sikerrel járt. Igaz, népszerűsége csak a Galaxy S-termékcsoportban kimagasló, mégis azért beszédes lehet, hogy a legdrágább árcímkével, és a legmagasabb fogyási mutatókkal rendelkezik a trióból. Az Ultra modellek rendszerint a legfejlettebb kameratechnológiát és hardvert kínálják, ami vonzó azok számára, akik nem sajnálják a pénzt a legjobbra, vagy éppen befektetésként tekintenek rá, hiszen a 7 évnyi szoftvertámogatás kecsegtető érv hosszútávon. A Galaxy S24 sikeréhez még hozzákapcsolható az az elsőként megkezdett agresszív AI-ra épített marketing stratégia, amivel ki tudták hangsúlyozni, hogy igenis a szoftveren sok múlik, hiába a meggyőző erőforrás.

Számos felsőkategóriás frissült le március végén One UI 6.1 with Galaxy AI-ra

A Galaxy S24 termékcsaláddal bekerült a köztudatba a Galaxy AI, amelyet szakmailag csak a One UI 6.1 újdonságai között tartunk számon. Jól hangzanak a funkciók, azonban legtöbbjéről érdemes tudni azt, hogy magyar nyelven egyelőre nem elérhető. Nyilván ez olyan, mint egykoron a vérnyomásmérés vagy az EKG, azaz idővel tippre 1 éven belül tovább bővülhet azon nyelvek listája, melyek támogatják, mégis csak a Google keresőóriás áll a legtöbb mögött, amely segít a nyelvi akadályok leküzdésében. Persze akadnak más mesterséges intelligenciához kapcsolódó újítás, melyeket most összeszednék, hogy egybe lássátok. Tehát van:

  • a Tolmács, amely szöveges fordításokat generál az élő társalgásokhoz osztott képernyőn;
  • az Élő fordítás, mely a telefonbeszélgetések során biztosít azonnali hang- és szöveges fordítást;
  • a Chatsegéd, amely az üzenetek megírásában ad támogatást: 13 különböző nyelvre képes lefordítani azokat, valamint a szöveg hangnemének finomításában is segítséget nyújt, a kontextusnak megfelelően generál javaslatokat – legyen szó egy munkatársnak címzett udvarias e-mailről, vagy éppen egy hangzatos posztról egy közösségi média felületen;
  • a Bekarikázás Google-lel funkció, amivel a képernyőn történő tárgyról kaphatunk információkat;
  • a Generatív szerkesztés segítségével tökéletesíthetjük fotóinkat;
  • a Szerkesztési javaslatokkal gyorsabban és egyszerűbben dolgozhatják át elkészült fotóikat;
  • az AI Lassítátott felvétel pedig lelassítja a Galériánkba az akciódús pillanatainkat;
  • a Jegyzetsegéddel rendezhetjük megírt jegyzeteinket;
  • míg a Böngésző segéddel könnyedén megismerhetik az aktualitásokat, hiszen a funkció átfogó összefoglalót készít a keresett cikkek alapján, így több idő marad élvezni a helyi szépségeket.

Nézzük, márciusban, mely termékekre érkezett meg az update lehetősége!

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918BEUXS918BXXU3CXCF2024.03.28.
Galaxy S23+ 5GSM-S916BEUXS916BXXU3CXCF2024.03.28.
Galaxy S23 5GSM-S911BEUXS911BXXU3CXCF2024.03.28.
Galaxy S23 FE 5GSM-S711BEUXS711BXXU2CXCF2024.03.28.
Galaxy Z Fold5 5GSM-F946BEUXF946BXXU1CXCF2024.03.28.
Galaxy Z Flip5 5GSM-F731BEUXF731BXXU1CXCF2024.03.28.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele okostelefonoknál.
Táblázat: Galaxy Világa

Az tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Tab S9 Ultra 5GSM-X916BEUXX916BXXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9 Ultra Wi-FiSM-X910EUXX910XXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9+ 5GSM-X816BEUXX816BXXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9+ Wi-FiSM-X810EUXX810XXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9 5GSM-X716BEUXX716BXXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9 Wi-FiSM-X710EUXX710XXU2BXC92024.03.28.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele tableteknél.
Táblázat: Galaxy Világa

Fontos megemlíteni, hogy bizonyos funkciók eléréséhez Samsung-fiók elengedhetetlen, ahonnan egyébként különféle nyelvi csomagokat tudunk letölteni. A Galaxy AI funkciók 2025 végéig ingyenesen elérhetők a támogatott Samsung Galaxy készülékeken. A harmadik felek által biztosított AI-funkciók esetében eltérő feltételek lehetnek érvényben.

A One UI 6.1 felületet későbbiekben más termék is megkaphatja, viszont ezek átírása jelenleg zajlik. Azért gondolnák azt, hogy nem csak a fenti kiemelt modellre fut be, ugyanis a Samsung Magyarország apróbetűs részénél egy kitétel olvasható, miszerint:

„*A Tab S9 FE nem támogatja valamennyi AI funkció használatát.”

forrás: Samsung Magyarország

Másrészről, az elmúlt évek bebizonyították, hogyha lebutítva is, de a szoftverfejlesztők elhozzák az egyes termékekre az újdonsült felületet. Abban is azokat a funkciókat, amelyekkel a versenytársakhoz képest előnyösebb helyzetbe hozhatják a Galaxy készülékeket. A SamMobile csapata úgy véli, a Galaxy A13-ig visszamenőleg számolhatnak a felhasználók rá, sőt, még a Galaxy A52-termékcsalád se zárható ki, de hogy a fentiek közül, mikkel érkezhetnek rájuk, az már sokkal kérdésesebb. A folytatásban biztosan válaszokat kapunk.

Legközelebb One UI-felület frissítésre a Galaxy Z-termékcsalád megújulásakor számíthatunk, valamikor nyár közepén.

Jól teljesített a Galaxy S23-széria, de a Galaxy S24-re sincs eddig panasz

A tavalyi évben Samsung elvesztette piacvezető pozícióját az okostelefonok piacán. A teljeskörű elemzéssel még adósotok vagyok, viszont a kudarc szégyenében nem feltétlenül kell elsüllyednie, hiszen a felsőkategóriás termékcsaládjai – a számok alapján – jól muzsikáltak. Sikerükhöz kellett az a lépés, hogy egységesített lapkával kerüljenek piacra, ami forgalomélénkítőként hatott azoknál a szkeptikusoknál is, akik szerint a sajátgyártású chipsetje, az Exynos-széria sosem haladhatja meg azt a fölényt, amelyet a Qualcomm évről évre letesz az asztalra. Ezt igazolja, hogy a Samsung Electronics eladásai szépen alakultak a 2024-es esztendő vizsgált időszakában, ami bizakodásra adhat okot.

Kezdjük mindent ott, hogy a Hana Securitieshez befolyt adatok alapján – amit Revegnus tett közzé megint csak! – a tavalyi azonos, januári adatokhoz viszonyítva 1%-kal hozott jobbat. Ahogy az várható volt, az előző hónaphoz, azaz decemberhez képest viszont cirka 11%-os csökkenést regisztráltak, ami érhető, hiszen sosem volt erős az évkezdése egyetlen tech brandnek sem. Nézzük külön-külön a flagship szériákat, mert azok a fontosak.

A Galaxy S23-termékcsalád – melybe a Galaxy S23 FE valamiért nem fér bele – lezárta az 1 éves eladási ciklusát, így összegezték, mennyit sikerült ez idő alatt letennie az asztalra. Zárásként 31.11 millió készüléket tud felmutatni – ami a Galaxy S22-höz hasonlítva 24%-os növekedés. Abszolút leírható sikeressége, hiszen jelentős a fellendülés mértéke, amire az elmúlt időszakban nem volt példa. Mindebből a legnagyobb szeletet a Galaxy S23 Ultra 5G tett ki 14.34 millióval. Ezzel nagy meglepetést nem árultam el, ahogy a folytatással se, hiszen az alapmodell a második közkedvelt, avagy a Galaxy S23 5G, melyből 11.08 millió fogyott. Zárásképpen a Galaxy S23+ 5G a sereghajtó csekélynek tekinthető 5.68 milliós darabszámával. Gondolhatnánk azt, hogy utóbbit akár eltörölhetnék a földszínéről, de kell előbbi kettő sikeréhez, hiszen három kettőt könnyebben választ az érdeklődő.

Ezzel pedig nagyjából körvonalazódik, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G nagyjából 12-13 millió körül zárhatta a tavalyi évet, ami nem volt elegendő ahhoz, hogy felkerüljön arra a TOP10-es listára, amelyet messze vezet az Apple több terméke.

Érkeztek adatok a Galaxy S24-termékcsaláddal kapcsolatban is. Január végéig mintegy 1.42 millió készülék került forgalomba, amelyből a Galaxy S24 Ultra 5G 830 ezret, a Galaxy S24+ 5G 270 ezret, míg a Galaxy S24 5G 320 ezret tett ki. Érdemes szemrevételezni az alap és a plus modell közötti minimálisnak tekinthető különbséget – amit részben azzal is lehetne magyarázni, hogy az Exynos-os régiókban megosztotta a közönséget a két termék. Nincs az a jelentős különbség, mint azt az ellemzők várták. A kezdeti pozitív elmozdulást legfőképpen az AI funkciókkal, valamint az előrendelési promócióval lehet magyarázni.

Ne menjünk el szó nélkül a foldable termékek mellett sem, hiszen a Galaxy Z 5-ök elérték a féléves életciklusukat. Nemsokkal, de azért kelendőbbek mint az előző generáció. Ha a számokra hagyatkozunk, akkor 6.83 millió darab került értékesítésre, míg az elődnél ez a mutató 6.81 millió, tehát nem sokkal teljesített túl; de azért a mutató pozitív kilengésű. Ahogy azt a marketingüknél is éreztették, a Galaxy Z Flip5 5G lett a kelendőbb 4.33 millióval, melyet a Galaxy Z Fold5 5G követ 2.49 millióval. (A Galaxy Z Flip4 5G azonos időszakot vizsgálva 4.20 milliót, míg a Galaxy Z Fold4 5G 2.60 milliót tett le tavaly az asztalra.)

Egyelőre nehéz megsaccolni, hogy a betervezett 36 millió közeli értéket tudni fogja-e hozni a Galaxy S24-termékcsalád az évvégéig, de hogy 30 millió felett fog teljesíteni, az szinte biztosan könyvelhető. Kár, hogy az elemzőcég nem tér ki a Galaxy S23 FE eladási mutatóira, ugyanis számomra érdekes infót szolgáltatna azon tény, miszerint az, vagy a Plus modell a kelendőbb-e a szériából?!

Nem minden termék lesz képes a “varázslatra”

A Galaxy S24 termékcsaláddal megérkezett egy új korszak, amelyet a Samsung berkein belül csak a mobil AI-korszaknak hívnak. Tudtuk már a debütálás előtt, hogy a gyártó tervezi a mesterséges intelligencia beépítését a készülékeibe, amivel tovább szeretné növelni a felhasználói élményt több fronton, azonban csak az Unpacked napján lepleződött le, mely újításokkal szeretne kitűnni. (Itt jegyezném meg azon érdekességet, hogy a szoftveres újítások valahogy nehezebben leakelődnek, mint a hardveresek.) A listán az alábbiak foglalnak helyet:

  • a Bekarikázással keresés a Google-lel (Circle to Search),
  • az Élő fordítás (Live Translate),
  • a Jegyzetsegéd (Note Assist),
  • a Chatsegéd (Chat Assist),
  • és a Kamerasegéd (Photo Assist).

Ha visszaemlékeztek, TM Roh kihangsúlyozta az év eleji bejelentésénél, hogy elkötelezettek az együttműködések és az innovációk mellett, amelyekkel több milliárd embernek szeretnének kedvezni, valamilyen formában. A céljuk, hogy az emberek életét újra definiálják a mesterséges intelligencia behozásával. Ennek egyik úttörője az az AI funkció, ami a Google legjavát hivatott használni.

Hiroshi Lockheimer, a platformok és ökoszisztémákért felelső Google fejes se maradt akkoriban szó nélkül, hiszen számukra a partnerség új szintre emelésén folynak a ténykedések. Az csak egy dolog, hogy a Google Messages és az Andriod Auto folyamatosan fejlődésen esik át; de van itt más, amelynek a kezdetét láthatjuk idén. Hírül adta, hogy a Google Cloud és a Gemini modelljei új, generatív mesterséges intelligencia funkciókat nyitnak meg a Galaxy felhasználók előtt, melyek között a már fentebb felsoroltak szerepelnek. Kulcsfontosságúvá vált a hasznos AI-élmények és szolgáltatások fejlesztése. Az Android kezdete óta az emberek, ha valamire kíváncsiak, akkor felcsapják a Google-t és rákeresnek. Mióta vannak okostelefonok, ezt kvázi a kezünkbe kaptuk, helytől függetlenül.

A Google Kereső régóta egy olyan hely, ahol információkat találhatunk az életünkkel kapcsolatos kérdésekben – tette hozzá Cathy Edwards, a Google kereső alelnöke. A szöveges keresésen már túltették magukat, hiszen ott a kamera vagy éppen a hangalapú megoldás (ahol akár dúdolva is lehetséges a zeneszámok beazonosítása!). A Google Lens szintén egy népszerű keresési opció, amit havi szinten több mint 12 milliárd alkalommal használnak. Az AI funkciók közül a legjelentősebb a Bekarikázással keresés lehet, amelynek segítségével nem szükséges elhagynunk az adott alkalmazást, website-ot, vagy bármit, ahol éppen látjuk a keresendő tényt.

Az Unpacked eseményen persze más AI funkciók szintén kihangsúlyozásra kerültek, de ne térjünk el a címben írtaktól. A The Korea Herald által lehozott cikkben olvashatunk egy érdekes vízió, miszerint:

A Galaxy S24-sorozat Galaxy AI funkciója egy hibrid megoldás, amely mind az eszköz, mind a felhő alapú egyaránt. Idén mint egy 100 millió Galaxy okostelefonon mutatjuk be a Galaxy  AI-t, amivel a mobil mesterséges intelligencia globális kiterjesztését szeretnék elérni

tette hozza TM Roh

Jogosan merülhet fel, miként szeretnék elérni mindezt, hiszen még ha hazai pályán jól is pörgött a Galaxy S24-termékcsalád előrendelése, végeredményben 30-35 milliós előadást jósoltak neki – azaz a fennmaradó „kétharmadot” másból kell kitermelnie. Nyilván tény, hogy a nyáron esedékes Galaxy Z Fold6 5G és Galaxy Z Flip6 5G szintúgy rendelkezni fog a képességgel; ám visszamenőleg se lesz elhanyagolva a támogatás. Eszerint, illetve Tarun Vats által felmért és összeszedett tényekből fakadóan az alábbi modelleknél lehet még számítani rá:

  • a Galaxy Z Fold5 5G-nél,
  • a Galaxy Z Flip5 5G-nél,
  • illetve a Galaxy S23-termékcsaládnál; beleértve a Galaxy S23 FE 5G-t is.

Nem várható tehát a 2023 előtt napvilágot látott Galaxy felsőkategóriás készülékekre (mint pl.: a Galaxy S22-szériára vagy a Galaxy Z Fold4 5G-re), valamint a Galaxy A54 5G és a Galaxy A34 5G középkategóriás modellekre sem. Révén, hogy szükséges a hardveres erőforrás, teljesen érhető, hogy a Samsung visszamenőleg nem hozza el minden termékre. Nem szeretnék a funkció minőségbéli csorbulását, főleg a mobilos AI-korszak hajnalán, amikor kritikusak a felhasználók.

Tarun Vats szerint, március közepe/vége fele lehet számítani a One UI 6.1-es felületnek a szoftvercsomagjára az érintett termékeknél. Ez nem azt jelenti, hogy másra nem futhat be, hanem azt, hogy az AI funkciócsomag kimarad belőlük. Kérdéses persze, hogy megkerülve, kívülről telepítve esetleg életre kelthető-e… de valószínűleg lesz blokkolva tippre.

[Frissítéses megtoldás!] Utószóként már csak annyit tennék hozzá, hogy a Galaxy S23 FE 5G listán lévősége megkérdőjelezi, hogy a Galaxy S22-szériára miért nem kerülhetne kiadásra az AI update (hiszen chipset azonosságot állapíthatunk meg!), amit talán két logikával lehetne magyarázni. Az egyik szerint, a Samsung a még portfólióban lévő termékeire szeretné újdonságként elhozni, ezáltal pedig azok eladását némiképp élénkítheti. A másik szerint pedig, ezzel akarja kikényszeríteni a korábbi készülékcserét azoknál, akiknek tetszenek az újítások. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy meddig tartja vissza és valójában mely modellek lesznek a kiváltságosak.

Kiszivárgott a Galaxy S24 európai nyitóára

Az év utolsó napjaiban se maradunk Galaxy S24 hírek és szivárgások nélkül. Már tudjuk, miként néz ki a készülék trió, sőt az sem titok, hogy a két kisebb családtag régiónként eltérő chipsettel lesz szerelve. Ha minden igaz, akkor a január 17-i leleplezésig már egyetlen hónap sincs hátra, ami valahol roppant jó hír, hiszen a Samsung is kezdhet fellélegezni, mert már lassan nincs mit elmondaniuk azon a bizonyos Unpacked eseményen. Most viszont az áraikról érkezett a Galaxy Club oldal által információ, amelyet természetesen kezeljünk fenntartásokkal, de ha minden igaz, akkor euróban a lentebbi értékek lesznek érvényesek.

A táblázat is megerősíti, hogy a korábban spekulációban emlegetett Galaxy S24 Ultra 256GB-os modellje nem tűnt el, persze, nem zárjuk ki azon elképzelést, miszerint csak bizonyos régióba várható a bevezetése; viszont, ha ilyesmi történne, akkor az leszögezhető, hogy az európai piacon jelen lesz, így nem 512GB-ról kezdik el az értékesítését.

Termék128GB256GB512GB1TB
Galaxy S24 5G899€959€
Galaxy S24+ 5G1.149€1.269€
Galaxy S24 Ultra 5G1.449€1.569€1.809€
Forrás: Galaxy Club | Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy S24-széria 899 eurós nyitóárponton kezdheti meg az életpályáját, ami átszámolva, ÁFA-mentesen jelenleg olyan 345 ezer forintra tehető. Az alapmodellnél megtartják a 128GB-os tárhelyvariációt, míg a két nagyobbnál 256GB-ról indítják útjára az életciklust. A Plus-os változatnál 1.149 euro, azaz 440 ezer forint a lehetséges startár, míg az Ultra-nál 1.449 euro, ami nagyjából 550 ezer forintra becsülhető. Ennél olcsóbbak tehát nem igazán lesznek.

Csakhogy legyen viszonyítási alapunk, készítettem egy összefoglaló táblázatot az elődökre fókuszálva, amiből hamar leszűrhető, hogy a Galaxy S22-szériánál drágábbak, de a Galaxy S23-sorozatnál olcsóbbak lehetnek. Akadnak kivételek, mint pl.: a két nagyobb családtag 256GB-os variációja – de a többségre ráhúzható.

Termék128GB256GB512GB1TB
Galaxy S22 5G849€899€
Galaxy S22+ 5G1.049€1.099€
Galaxy S22 Ultra 5G1.249€1.349€1.449€1.649€
Galaxy A54 5G489€539€
Galaxy S23 FE 5G699€759€
Galaxy S23 5G949€1.009€
Galaxy S23+ 5G1.199€1.319€
Galaxy S23 Ultra 5G1.399€1.579€1.819€
Forrás: Samsung DE, #2, #3 | Táblázat: Galaxy Világa

Két kakukktojást találhattok a fenti táblázatba, a Galaxy A54 5G-t és a Galaxy S23 FE 5G-t. Azért tartottam fontosnak a feltűntetésük, mert érdemes megfigyelni, hogy a középkategória felsőágához, illetve a felsőkategória belépőszintjéhez képest mekkora árkülönbséget mutat fel az új generációs Galaxy S-széria. Előbbihez mérve 410 euronyi, utóbbihoz pedig 200 euronyi az eltérés, tehát azért bőven hagy egy érezhető különbözetet, amelyet majd a Galaxy S23-ak tölthetnek be, hiszen majdcsak a jövő év vége felé futhatnak ki, ha a tendenciát vesszük alapul.

Nyilván újra lefixálnám, hogy a fenti árakat, mármint amelyek a Galaxy S24-khez kapcsolódnak, kezeljétek fenntartásokkal, mert majd a januári Unpacked után válhat bizonyossá, mennyi az annyi. Szerintetek, milyen előrendelési ajánlattal készülhetnek?

Árnyékot vetett október

A Samsung felemás hónapot tudhat maga mögött az októberrel. Ismételten érkezett helyzetjelentés a Hana Securities által, amelyet az a Revegnus tett közzé, akitől számtalanszor veszünk át tartalmakat az X-en (avagy az egykori Twitteren). Amit az utolsó negyedév első hónapjáról érdemes tudni – hátha valamilyen szinten közrejátszottak a mutatók alakulásában –, az három tény:

  1. az Android 14 operációs rendszerének bétaprogramja a végéhez közeledett, és az utolsóelőtti napon élesítésre került a Galaxy S23 készülékekre;
  2. kiadásra került a Galaxy S23 FE 5G, igaz, nem minden régióban; illetve
  3. az érdeklődők körében ez egy gyengébb időszak, hiszen mindenki a novemberi promócióhullám (értsd: Black Friday) miatt a kivárásra játszik.

Eszerint, az október nem tekinthető egy erős hónapban, viszont minden csak nézőpont kérdése. A piackutató kiértékelése alapján, a Galaxy okostelefonok eladási mutatói a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 8%-kal csökkent; viszont, ha csak az icei szeptemberi mérésekkel ütköztetjük, akkor már mérsékeltebb 2%-ra redukálódik az elmaradás. A mutatók alakulásának hátterében az új termékek hiánya állhatott, vagy éppen régiósblokkjai, hiszen alternatívák érkeztek a 2024-es portfólióból, csak éppen nem globális jelleggel. Mégsem kell csalódnia a dél-koreai tech óriásnak, ugyanis a középkategória hozza azt a szintet, amit megkövetelnek tőle. Így viszont nehéz lesz a vásárlóközönséget átszoktatni a drágább variánsokra!

A fókuszt viszont a felsőkategóriára helyezném, elsőként pedig a Galaxy S-termékcsaládra. A rangsorban továbbra sincs meglepetés, hiszen a Galaxy S23 Ultra 5G a legkelendőbb, hiába drágább a másik két testéréhez képest. Az összmennyiségében 11.63 milliót tesz ki, azaz közel 1 millióval gyarapodott a felhasználók száma, mint az előző vizsgált időszakban. A Galaxy S23 5G 8.09 millióról 8.91 millióra, míg a Galaxy S23+ 5G 4.11 millióról 4.52 millióra mozdult el. Utóbbinál tapasztalható a legcsekélyebb mértékű növekedés.

A fenti adatok az elmúlt 9 hónapnyi eladásokból tevődnek össze, amit életciklusuk kezdetététől tessék értelmezni. Szerencsére nem torz mindez, hiszen a Samsung február 1-jétől indította útjának a pre-order időszakukat, így csonka hónapról szó sincs a vizsgáltak esetében. Jelenleg 25.06 milliónyi Galaxy S-termék fogyott, amibe a Galaxy S23 FE 5G egyelőre nincs jelen. Úgy gondolom, hogy az évvégéig simán megközelíthető, de akár hozható is az a 32 milliós becslés, amit az év elején tett stratégia szempontból a gyártó – már ha valósak az ott írtak. A Galaxy S22-khöz viszonyítva 23%-kal növekedtek az eladások, azaz az előző havihoz 1%-k pluszt sikerült hozniuk.

Nem csak a Galaxy S-éráról nyilatkozott a Hana Securities, hanem a Galaxy Z 5-ökről is. A meglepetésre itt sem a stagnálás vagy éppen a csökkenés mutatkozott, ugyanis a Galaxy Z 4-ekhez képest 4%-ot hozott a vizsgált első 3 hónap alatt. A Galaxy Z Flip5 5G-ből 3.08 millió, a Galaxy Z Fold5 5G-ből 1.79 millió került újdonsült tulajdonosához; mindez a Galaxy Z Flip4 5G-nél 2.87 millió, a Galaxy Z Fold4 5G-nél pedig 1.81 millió volt. Összesítve tehát 4.86 millió az ideiek javára a 4.68 millióval szemben. Ezutóbbi azért fontos tény, mert szeptembert úgy hagytuk magára, hogy az elődök jobb pozícióban helyzetek el.

Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a mutatók alakulása december végén. Szerintem a Samsungnak sikerül teljesítenie a kitűzését, legalábbis okuk az elégedetlenségre annyira nincs.

Helyzetjelentés a Samsung felsőkategóriás készülékeinek eladásáról

Samsung a Galaxy S23 termékcsaláddal szép eladási mutatókat generált, melyet legfőképpen annak köszönhet, hogy elhagyták a sajátfejlesztésű Exynos-chipsetet, s így a vártnál kelendőbb lett, hiszen a Qualcomm sokaknak kecsegtetőbb hívogató szó. Az már most leszögezhető tény, hogy nehéz dolga lesz a következő generációnál, hiszen fellebbentek olyan pletykák, miszerint visszaszállhat a ringbe a dél-koreaiak lapkája bizonyos változatoknál, de ez legyen a brand és az európaiak fejfájása. Az feltételezhető, hogyha nem így történne, akkor sem lennének könnyebb helyzetben, mert 2023-ban nagyon magasra helyezték azt a bizonyos virtuális lécet.

Az év elején bemutatott flagship készülékek esetében eltelt 8 hónap. A Hana Securities Co.,Ltd. értesüléseit tette nemrégiben közzé Revegnus. Továbbra sincs abban eltérés, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G a legkelendőbb termék. A vásárlók vágynak a prémium modellre, ezért sikerült átlépnie a 10 milliós eladási mutatóját. Egészpontosan, a 10.69 milliót, ha helyesek a számitásaik a forrásnak. Úgy gondolom, az ünnepi időszakban ez akár 15 millióra is fel tud kúszni, de majd januárban összegzünk, ha akkor is lesznek mérések.

A felállás a második és a harmadik helyen se változott, hiszen a Galaxy S23 5G 6.43 millióról 8.09 millióra, míg a Galaxy S23+ 5G 3.31 millióról 4.11 millióra mozdul el. Bárki bármit mond, van létjogosultsága a középső családtagnak, hiszen az év elején bekalkulált 32 milliós össznek egyhetedét azért szállítani tudja, s ezáltal leveszi a terhet a másik kettőről.

Ha az adatokat összesítjük, 22.89 millió eladott Galaxy S23-termék jön ki végeredményként. Egyre közelebb került a Samsung tehát a tervéhez, amit valljuk be, nem lehetetlen hoznia, főleg egy olyan időszakban, amikor az akciók és a mértéktelen árleszállítások uralnak. Nos, de ezt, mint írtam, az értékesítéstől számítva generálták, az első 8 hónapban. Ha a Galaxy S22-k azonos időszakával és eladásával vetjük össze, akkor 22%-kal erősebb mutató kerekedik ki. Amit legfőképpen annak az európai közösségnek köszönhetnek, ahol az Exynos-szal riogatták a jónépet.

Ám, nem csak a Galaxy S-ekről akartam írni, mint arra a fenti fotó is utal. Kéthavi eredményei becsorogtak a Galaxy Z 5-öknek. Ez idő alatt a Galaxy Z Fold5 5G-búl 1.25 millió, a Galaxy Z Flip5 5G-ből pedig 2.26 millió darab talált gazdára. Leszögezhető, hogy a Samsungnak bevált azon számítása, mely szerint a kagylóforma megújulása hozott nagyobb vásárlási kedvet.

Noha az ötödik generációs összehajtható termékei a dél-koreai tech-óriásnak nem hoztak kimagasló eladási görbéket, mégsem lehet panaszkodni a teljesítményre, amely közel azonos lett az elődhöz képest. Ha ugyanezen időszakot vesszük alapul, akkor a Galaxy Z Flip4 5G-ből 2.28 millió, a Galaxy Z Fold4 5G-ből 1.35 millió fogyott; tehát 3.63 millióhoz képest idén csak 3.51 milliót tudott felmutatni a Galaxy Z-termékcsalád megújult modellduója.

Zárószóként még egy szó erejére kitérnék a Galaxy A-szegmensre, amely megőrizte piaci előnyét Indiában és Közel-Keleten, így a legnépszerűbb TOP10 között számos üdvöskéje fog felbukkani globális viszonyban.