Címke: Galaxy S24 Plus 5G

Régiós szinten siker a Galaxy S25 Edge

Több ponton fontos esztendő előtt áll a Samsung. Tavaly a mesterséges intelligenciát elsőként hozta el az okostelefonok piacára, ezzel megmutatva, hogy a jövőt nélküle elképzelni felelőtlen döntés lenne. Idén ennek továbbgondolására helyezték a hangsúlyt, mely mellé a karcsúsított dizájn elképzelést párosították. Ne feledjük el azt se, hogy a flagship line-up-ja már évek óta stagnál darabszám ügyileg. Nem manapság, még a Galaxy S10 termékcsaláddal bővült ki a(z alap) portfóliójuk kettőről háromra, majd a Galaxy S20-akkal rögzítették a végleges (utónév) elnevezéseket. (A Fan Edition termékágat az alapcsaládhoz azért nem társítanám, mert hardveresen nem ugyanazzal a chipsettel vértezték fel.) A Galaxy S Edge afféle prototípus (és egyben presztízs) projektnek fogható fel, melynek elöszobája a Galaxy Z Fold Special Editon volt – ami egy vékony készülékházba zárt foldable-ként debütált, és kavarta fel ez által az állóvizet.

A Galaxy S25 Edge érkezése feltépte azt a leragasztott sebet, miszerint nincs már relevanciája a Plus termékvonalnak a Galaxy S-termékcsalád tagjai között. Bevezetését régiókra limitálták, de ahogy egykoron a Galaxy Foldnál, vagy éppen a jelenben a Galaxy Ringnél ez azt takarta, hogy fokozatosan (vagy lépcsőzetesen) bővítették ki a piacát. A Counterpoint Research Nyugat-Európára fókuszálva vizsgálta népszerűségét, ami igencsak érdekes végeredményt tárt fel. Mutatom a grafikai illusztrációját, ami önmagában beszédes:

A piackutató azt vizsgálta, hogy a termék az első hetében, milyen eladást produkált a Galaxy S+ házon belüli riválisához viszonyítva Nyugat-Európában. Az eladási adatok alapján leszögezhető, hogy a Galaxy S21+ 5G óta nem volt ilyen mértékű kereslet egy Galaxy S+ termék iránt, mint amennyien vásárlásra adták fejüket az újdonsült Edge által.

„Úgy tűnik, a jobb specifikációival, vonzó új, egyben karcsú formájával és kicsit magasabb árával a Galaxy S25 Edge sikeres volt ott, ahol a legutóbbi Plus modellek kudarcot vallottak. Természetesen még gyerekcipőben járunk, és gyanúnk szerint miután a korai felhasználók megvásárolták a Galaxy S25 Edge-et, a magas árpontja miatt az eladások gyorsan visszaesnek. Az S25 Edge viszont továbbra is kevésbé népszerűbb, mint az S25 Ultra és az alapváltozat. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy a karcsú/kompakt formavilágot érdemes figyelni 2025-ben, különösen mivel a pletykák szerint az Apple még idén piacra dobja az iPhone 17 termékcsaládjának Air változatát.”

– zárta elemzését Jan Stryjan, a piackutató egyik vezetője.

Sokak szerint, ez egy újabb szeg lehet a Galaxy S+ termékvonal koporsójába, de érdemes lesz hosszabb távon figyelemmel követni a Galaxy S Edge szereplését; ugyanis sikeréhez hozzákapcsolódik, hogy valamelyest formabontó újításokat testesít meg, ami a hagyományos okostelefonok sorából kiemeli. Elég csak a fizikai adottságait elővenni, mégis a maga 163 gramm össztömegével, illetve 5.8 mm-es vastagságával iránymutató. Megkülönbözteti tovább a Galaxy S25+ 5G-től az anyaghasználata, hiszen alumínium helyett titán keretet kapott, illetve a Gorilla Glass Ceramic 2 előlapi védelemről se feledkezzünk el. Hátlapján pedig az a 200 MP-es érzékelő mutatkozik. Ergo, hiába a magasabb ár, társul mellé érv.

Véleményem szerint, a Samsung már évek óta azon stratégián dolgozik, hogy az Apple mintájára négy Galaxy S-szériás flagship modellt sorakoztasson fel a portfóliójában – amelyhez a Galaxy S FE-ágat nem szeretné hozzácsapni, ami egy hidat képvisel a Galaxy A- és a Galaxy S-termékcsoport között. Ezáltal eddig a sima, a pluszos és az Ultra készülék képezte az alaptriót, az Edge pedig jó eséllyel hozzácsapódhat. Arról se feledkezzünk el, hogy a Galaxy S25+ 5G 999 dolláron, a Galaxy S25 Edge 5G 1.099 dolláron, míg a Galaxy S25 Ultra 5G 1.299 dolláron rajtolt, ezáltal könnyebben a prémium-vonal felé irányíthatja az érdeklődőit a kisebb árlépcsők hatására.

Nem gondolnám, hogy a Galaxy S+ vonal kihalna, hiszen mindig lesz jobban és rosszabbul teljesítő terméke. Az biztos, hogy a Galaxy S Edge egyelőre nem veszélyezteti se az alap, se az Ultra modellt.

Tavasz előtt futtatott ki több modell a hazai Samsung képviselet

Túl vagyunk a Galaxy S25 termékcsalád bevezetésének kampányán, így úgy gondoltam, hogy körbe nézek azzal kapcsolatban, hogy mi az aktuális felhozatal a termékportfóliójukat tekintve. Anno volt egy rovatunk „End of Life” címen, ami arra fókuszált, mely készülékeket vezette ki a hazai képviselet abból fakadóan, hogy nincs relevanciája a jelenlétének, mert megérkezett helyére az utód vagy éppen utódgeneráció. Természetesen, ez nem hivatalos álláspont, mindenesetre azért eléggé beszédes az, ha valami már nem érhető el a Samsung Magyarország weboldalán. Ezáltal persze még viszonteladóknál és hivatalos partnereknél, mint pl.: a Samsung Experince Store-ok lehetnek készletek, de az most nem ide kapcsolódó tényfeltárás.

Azáltal, hogy befutott a Galaxy S25-alaptriója, a hazai képviselet megnyirbálta az elődgeneráció kínálatát, ahol már csak a Galaxy S24 5G érhető el a jelenlegi Better Life promóciójukban. A két nagyobb változatot, azaz a Galaxy S24+ 5G-t és a Galaxy S24 Ultra 5G-t már ne akarjátok megvásárolni semmilyen ravasz módon, mert nincs lehetőségetek. Minden színben és tárhelyopcióban eltűnt a repertoárjukból. Ennek talán az az oka: mindenki abban reménykedik, hogy az új modellek majd lenyomják az elődök árpontjait, amiben lenne logika, de inkább az egyfajta választás kizárás jobban megállja a helyét, mert bele lehet beszélni az emberbe azt, hogy elegendő tudással bír a tavalyi flagship is. Ez pedig elveszi a Galaxy S25-ök forgalmát, ami kiemelt prioritású jelenleg.

Maradjunk a felsőkategóriánál. A Galaxy S25-termékcsaládból a hazai képviselet hozott jó pár exkluzív színt, amely az előrendelési időszak első felében kellő raktárkészlettel rendelkezett. Nagyjából 1 hónap elteltével azonban több ilyen, csak a Samsung.com-on elérhető szín tűnt el a weboldalról (nincs a választható opciók sorában), ami arra hagy következtetni, hogy csak limitált darabszámban voltak jelen a pre-order időszak alatt. Mikről volna szó, azt mondom:

  • a Galaxy S25 5G kapcsán a Kékesfekete (BlueBlack) színkódon futó modellekről, amelyek az SM-S931BZKxEUE típusszámon kerültek a portfólióba;
  • illetve a Galaxy S25 Ultra 5G-nél a Jetblack titánról (Titanium Jetblack), amely mind a három tárhelyopcióban kapható volt az SM-S938BAKxEUE modellkód alatt.

Természetesen felkerestük a Samsung.com előchat felületét, ahol cikkünk állításait se megerősíteni, se megcáfolni nem tudták, csak adtak egy általános választ, amiből nem lesz okosabb az a leendő Galaxy S25 érdeklődő, aki vásárlás előtt áll:

Ezek a modellek, színek átmenetileg nem elérhetők a termékkínálatunkban, de nem vezettük ki őket. Hamarosan újra elérhetők lesznek, kérjük látogass vissza később!

informált az ügyintéző

Azt tudjuk belsős információkból, hogy 10-20 darabra szóló rendelést egy-egy exkluzív színre nem adhatnak le a képviseletek. Ilyenkor ugyanolyan forcast mértéket kell vállalni, mint az alapszínekből. Ebből tehát feltételezzük, hogy a magyar részleg a környező országokkal megoszthatta a rendelését, hogy ne maradjon ki ezekből. Ennek feltétele lehet a folytatás is, hiszen ha kapunk mástól felesleget, akkor a jövőben is várható mind a kettő fenti is; de kiindulva abból, hogy a Galaxy S24-eknél nyár elejére elzárkóztak az efféle utánpótlásoktól – értsd: nem volt jelen már különleges szín –, lehet, hogy nem a kivárásra játszanék. Pláne úgy, hogy készletfeliratkozásra sincs lehetőség, ami informálna, ha éppen megtörtént az utántöltés.

Eddig a „Hamarosan” felirat legalább mutatkozott a Jetblack titán és a Kékesfekete színopcióknál, minap szemügyre véve a kínálatot viszont észleltük, hogy nincs a felsorolt Samsung.com színválasztékok között. Kvázi, onnan lekerült. Ez persze jó azok számára, akik előbbi kettőt vásárolták és tovább adnák, mert exkluzivitásuk felértékelheti. Kíváncsian várom, lesz-e a folytatásban. Annyi biztos, hogy március közepe/vége előtt utántöltésre ne igazán számoljatok, ugyanis más képviseleteknél is 6 hét a rendeléstől leadott kiszállítási idő. Kvázi, nem lokális raktárról történik a kiszállítása, hanem feltételezhetően régiósról.

Sokaknak csinált kedvet a Galaxy AI a Galaxy S24-szériához

A Samsung minél inkább a prémium szegmensben szeretné a felhasználói bázisát tudni. Két felsőkategóriás termékcsaládjával mindent meg is tesz annak érdekében, hogy évről évre sikeresebb legyen. Kettőjük közül, a Galaxy S-termékág jelenleg a népszerűbb, hiszen a Galaxy Z-termékágtól még ódzkodnak a felhasználók a „törékenységéből” fakadóan – holott generációról generációra mindent megtesznek annak érdekében, hogy cáfolják ezen tévhitet. A tavalyi esztendőben a gyártó a mesterséges intelligenciára építette marketingjét, ami a jelek szerint hozta a várt fellendülést, mert elsők között kezdték el behozni a köztudatba azt, hogy az AI miként könnyítheti meg az életünket akár hordozható készülékeinknél. (Hana Securities ismét publikált.)

A Galaxy S24-sorozat kiemelkedő teljesítményét az eladási adatok is tükrözik. Ha az első 11 hónap értékesítési teljesítményét vesszük alapul, akkor a tavalyi flagship modelltrióból 34.66 millió termék talált gazdára – ami a Galaxy S23-sorozathoz képest 18%-os növekedés. Ugyanennyi idő alatt utóbbi 29.41 millió készülék értékesítést tudott felmutatni. Bátran kijelenthetjük, hogy azon fal ledöntésre került, miszerint a chipset egységmentesség – hiszen az alap és a pluszos kiadás nemzetközi forgalomban Exynos lapkával debütált – visszás lehet. Nemmellesleg, ehhez az értékhez a Galaxy S24 FE 5G nem tett hozzá, ami az év utolsó felében került forgalomba, árbarát árcímkével.

A legnépszerűbb csúcskategóriás termék a Galaxy S24 Ultra 5G lett, mintegy 15.8 milliós eladott példányszámával. Hasonló életpályája alatt a Galaxy S23 Ultra 5G 13.56 millióval büszkélkedett, azaz, cirka 16.5%-os növekedés jellemezte az utód iránti igényt. A Galaxy S Ultra vonal kereslete egyértelműen erősödött, bár kellett hozzá az a chipsethez kapcsolódó stratégia, amivel „kedvezőbbé” tették a pozícióját a portfólióban. (Gondolok a fent már írt processzorra, hiszen a Galaxy S24 Ultra 5G-be, régiótól függetlenül, minden modellbe a Qualcomm-féle Snapdragon lapka került.)

A testvértrió második legkedveltebbje az alapszéria, azaz a Galaxy S24 5G lett. Belőle kicsivel kevesebbet, 12.1 millió darabot sikerült értékesíteni (ugyanazon 11 hónapos vizsgált időszak alatt) – ami mintegy 15.6%-os növekedés a Galaxy S23 5G-hez képest, ami 10.46 millióval zárt anno. Elődhöz képest 15.6%-os a növekedés mértéke. A családtagok közül a „legméltatlanabb helyzetben” a Galaxy S24+ 5G lett. Még sem lehet panaszkodni rá, hiszen 6.77 milliójával a terméktrió eredményének 19%-át tudhatja magáénak. Az előző generációhoz mérve pedig a legnagyobb pozitív kimenetelű elmozdulását prezentálta 25.6%-kal, hiszen tavalyelőtt a Galaxy S23+ 5G-ből csak 5.39 millió talált gazdára.

Ha már felemlegettem a tortából való szelet kiragadást, akkor a Galaxy S24 Ultra 5G 45.5%-ot, a Galaxy S24+ 5G 19.5%-ot, a Galaxy S24 5G pedig 35%-ot tudhat magáénak. Előzőleg a Galaxy S23 Ultra 5G-nél 46.1%-kal, a Galaxy S23+ 5G 18.3%-kal, míg a Galaxy S23 5G 35.6%-kal zárta a vizsgált időszakot – ami remekül megmutatja, hogy a Galaxy S+ vonalat sikerült népszerűbbé tenni.

Az Ultra brand felépítése sikerrel járt. Igaz, népszerűsége csak a Galaxy S-termékcsoportban kimagasló, mégis azért beszédes lehet, hogy a legdrágább árcímkével, és a legmagasabb fogyási mutatókkal rendelkezik a trióból. Az Ultra modellek rendszerint a legfejlettebb kameratechnológiát és hardvert kínálják, ami vonzó azok számára, akik nem sajnálják a pénzt a legjobbra, vagy éppen befektetésként tekintenek rá, hiszen a 7 évnyi szoftvertámogatás kecsegtető érv hosszútávon. A Galaxy S24 sikeréhez még hozzákapcsolható az az elsőként megkezdett agresszív AI-ra épített marketing stratégia, amivel ki tudták hangsúlyozni, hogy igenis a szoftveren sok múlik, hiába a meggyőző erőforrás.

Befutott a One UI 6.1.1 a Galaxy S24 termékekre

A Samsung az idei évet a mesterséges intelligenciának szentelte. Az Android 14 alatt futó One UI 6-nál a legtöbb újdonság hozzákapcsolódik, ami érthető, hiszen szeretnék ezzel népszerűsíteni a modelljeiket. Ahogy azt sejteni lehetett, 2024-ben mélyreható felületváltásra, az egyes One UI-frissítéseknél nem kellett számítani. Másolták a tavalyi esztendőt, amikor szintén csak alverzióval, illetve annak az alverziójával rukkoltak elő. Elmúltak azok az idők, mikor még félévente meg lehetett újítani a dolgokat, a küllemet.

A One UI 6.1.1 legelőször a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 összehajtható okostelefonoknál mutatkozott be, melynek átörököltetésére nagyjából 2 hónapot kellett várnia a Galaxy S24 tulajdonosoknak – de nem merül ki a lista velük, mert a folytatásban számos korábbi generáción debütálhatnak az újdonságai.

Mélységeibe nem merülnék, hiszen a fotó alatt ott a hivatalos patch note, ami részletezi, miben lett más a One UI 6.1.1, mint elődje. Mondanom se kelljen, de a Galaxy AI-jal nyitják a sort, ami érhető, hiszen idén 100 millióról 200 millióra update-elték azt a számot, amit évvégig el akarnak érni. Jó úton haladnak feléje, viszont a foldable modelleknél nem hozta azt a fajta átütő vásárlási érvet, mint mondjuk a Galaxy S24 termékcsaládnál. Ettől függetlenül az év hátralévő részében biztosan nyomatni fogják a hozzákapcsolódó marketinget.

A One UI 6.1.1 frissítésénél bátran számolhattok 3GB-nyi letöltendő frissítési file-jal, így ha hely szűkében vagytok, akkor érdemes előtte lementeni a termékről a dolgokat.

Buildszám: S921BXXU3AXH7 | S926BXXU3AXH7S928BXXU3AXH7
Android verziója: U (Android 14)
Kiadás dátuma: 2024-09-09
Biztonsági javítás szintje: 2024-08-01


Alább olvashatók az újdonságok:
  • Galaxy AI
    • Lenyűgöző képekké varázsolhatod az egyszerű vázlatokat
      Készíts egy egyszerű rajzot, válaszd ki a stílusod, azután bízd a Galaxy AI-ra, hogy lenyűgöző műalkotássá varázsolja. A Vázlatból műalkotás funkció a Samsung Notes, a Fotószerkesztő, a Gyors funkciók, az Intelligens kijelölés és az Edge-panelek esetében érhető el.
    • Hozz létre egyedi portrékat
      A mesterséges intelligencia által generált portréstílusok széles skálájával teljesen új külsőt kölcsönözhetsz a Névjegyzékhez feltöltött saját vagy mások profilképei számára, a Fotószerkesztővel pedig újat tartalmat alkothatsz minden olyan fényképedhez, amelyen arcok láthatók.
    • Bízd a telefonodra, hogy megírja helyetted
      Ha meg kell írnod valamit, legyen az egy szöveg, e-mail vagy közösségi médiába szánt bejegyzés, mindössze fogalmaz meg egy rövid kérést, vagy adj egy szövegrészletet a Samsung Billentyűzet új Szöveggenerátor funkciója számára, a többit pedig bízd a Galaxy AI-ra.
    • Hívások lefordítása még több alkalmazásnál
      Telefonálj ugyanúgy, mint máskor, a nyelvi akadályok leküzdésében pedig a valós idejű fordítás nyújt számodra segítséget. Ezentúl pedig a Samsung Telefon alkalmazáson kívül valós idejű fordítások mozdítják elő a kommunikációt az olyan támogatott hanghívási alkalmazások esetén, mint például a Google Meet és a WhatsApp. A fordítás elindításához hívás közben érintsd meg a Gyorspanel Valós idejű fordítás elemét.
    • Weboldalak kép formátumú szövegeinek lefordítása
      A teljes weboldalt lefordíthatod saját nyelvedre. Az egyes weboldalak Samsung Internet segítségével történő lefordításakor a funkció az oldalon található valamennyi szöveget lefordítja, függetlenül attól, hogy azt szövegként, vagy kép, illetve fénykép részeként tették-e közzé.
    • Fordítás Hallgató üzemmóddal
      Értő hallgatás, bármilyen nyelven is hangozzon el. A Tolmács új Hallgató üzemmódjával az olyan egyirányú kommunikációt is lefordíthatod saját nyelvedre, mint például egy előadás vagy prezentáció.
    • Feljegyzésekké alakíthatod a hangfelvételeket
      A Samsung Notes használatával minden eddiginél egyszerűbben készíthetsz feljegyzéseket, akár mindössze a saját hangod segítségével is. Ezentúl olyan szöveges feljegyzésekké alakíthatod a hangfelvételeket, amelyeket aztán többek között megszerkeszthetsz vagy összefoglalhatsz.
    • PDF-fájlok lefordítása és összefoglalása
      A Feljegyzéssegéd fordítási és összefoglalási funkciói ezentúl PDF-fájlok esetén is használhatók anélkül, hogy azokat előbb jegyzetekké kellene átalakítani. A lefordított szöveg az eredeti PDF formátumban jelenik meg.
    • Nyelvek automatikus felismerése a Hangrögzítő funkcióval
      Használja az Átiratsegéd szolgáltatást a megbeszélések, előadások, hangjegyzetek és hasonló tartalmak szöveggé történő konvertálásához. A felvétel nyelvét a rendszer ezentúl automatikusan felismeri, így kihagyhatod a nyelvválasztást, és közvetlenül az átirathoz léphetsz.
    • Hangfelvételek és átiratok szerkesztése
      Az átiratok Hangrögzítő segítségével történő létrehozását követően ezentúl szerkesztheted a szöveget, hogy kijavítsd a hibákat, eltávolítsd a szükségtelen részeket, vagy hozzáadj valamit, ami még hiányzott. A szükségtelen részek eltávolításával magát a hangfelvételt is szerkesztheted.
    • Tedd színesebbé háttérképedet speciális időjárási effektekkel
      Kiválaszthatsz egy fényképet fotókörnyezeti háttérképként történő felhasználás céljára, és megtekintheted, hogy miként változik a napszakkal és az időjárási viszonyokkal párhuzamosan az időjárási widget tekintetében beállított helyen. Ha az adott helyen éppen havazik vagy esik, ugyanazok a körülmények láthatók a fényképen is, a Nap pedig az adott hely helyi ideje szerint kel fel és nyugszik le.
  • Hozzon létre lélegzetelállító képeket
    • Keltsd életre a fényképeket élő effektekkel
      Lenyűgöző moziszerű effektekkel varázsolhatod színesebbé a fényképeken szereplő embereket és állatokat, hogy élethű megjelenést kölcsönöz témáid számára.
    • Lassított felvétel szerinti klippek gyors mentése és megosztása
      A videó azonnali lassított felvétel szerinti megtekintését követően mentheted a videó lelassított részét. A videó megosztásakor a lassított felvétel szerint legutoljára megtekintett rész szintén elérhető megosztás céljára.
    • Vicces animált matricák és GIF-fájlok készítése
      Érintsd meg és tartsd lenyomva a mozgó fényképen látható bármely tárgyat a kivágásához, majd azonnal alakítsd át animált matricává vagy GIF-fájllá, amelyet aztán másokkal is megoszthatsz.
    • Csakis a szükséges részek kivágása
      Érintsd meg és tartsd lenyomva a fényképeken látható személyeket vagy tárgyakat azok kivágásához. Ezentúl egyszerre több elemet is kivághatsz. A kivágás után egyszerűen matricává alakíthatod a kijelölt elemet, vagy átmásolhatod és beillesztheted azt máshová.
    • Gondoskodj az egészségedről
    • Fedezd fel az új információkat, és maradj motivált
      Meríts ihletet az egészségeddel kapcsolatos tapasztalatokból a Samsung Health új wellness tippjeivel. A wellness tippek értékes információkat és ösztönzést nyújtanak egészségügyi céljaid eléréséhez.
    • Tartsd felügyelet alatt az energiaszintedet a Galaxy AI segítségével
      A Samsung Health új energiapontszáma megmutatja a felhasználók fizikai és mentális állapotát az alvás és a fizikai aktivitás alapján. Amennyiben alacsony az energiapontszámod, érdemes lehet beiktatni egy pihenőt. Magas energiapontszám esetén elérkezett az idő felállítani a legújabb személyes rekordodat a kedvenc mozgásformádban. A Galaxy AI személyre szabott kimutatásokkal és motivációval szolgál, hogy jó úton tartsa a felhasználókat.
    • Jóval részletesebb alváselemzés
      Az új alváselemzési adatok részletesebb és pontosabb kimutatásokat nyújtanak az alvás minőségét illetően. Az átfogó alvásjelentés mostantól kitér a pulzusra, a lélegzetvétel gyakoriságára, valamint a lefekvés idejétől mért, az elalváshoz szükséges időtartamra.‍‍
    • Állítsd össze a saját testmozgásrutinodat
      Saját testmozgásrutin kialakításához kapcsolj össze egy sor különböző mozgásformát. Célként többek között megadhatod a lépések vagy az ismétlések számát, illetve az időtartamot is. A rutin elkezdését követően az óra automatikusan átáll a következő mozgásformára a célok elérése után. A testmozgás különböző fázisai közé szünetet is beiktathatsz. Amint a rutin befejeződik, egyetlen képernyőn tanulmányozhatod a teljes rutin eredményeit.
    • Kerékpáros teljesítménymérők csatlakoztatása
      Még több hasznos adatra tehetsz szert kerékpáros edzéseiddel kapcsolatban. A Samsung Health ezentúl a kerékpárhoz csatolt teljesítménymérők kapcsolódását is támogatja. A teljesítménymérő lehetővé teszi a funkcionális küszöbteljesítmény (FTP) nyomon követését, hogy több betekintést nyújtson az edzésbe.
  • Legyél még produktívabb
    • Javasolt műveletek az Intelligens kijelölés használatához
      Gyorsan elvégezheted a kívánt műveleteket a képernyőn megjelenő tartalmak alapján. Ha kiválasztasz valamit a képernyőn az Intelligens kijelölés funkcióval, ezentúl javaslatokat kapsz a kiválasztáshoz kapcsolódó műveletekre vonatkozóan. Többek között gyorsan felhívhatod a kívánt telefonszámokat, megtalálhatod a szükséges címeket, tovább javíthatod a képek minőségét. Az Intelligens kijelölés ezentúl az Alkalmazások Edge-panelen érhető el.
    • Továbbfejlesztett több ablakos élmény
      Minden eddiginél egyszerűbben válthatsz át a Kép a képben és az Osztott képernyős nézet között. Érintsd meg és tartsd lenyomva a Kép a képben módban lejátszott videót, majd húzd a képernyő azon oldalára, ahol le szeretnéd játszani.
    • Fájlok egyszerűbb másolása és áthelyezése
      Soha nem volt még ilyen könnyű megtalálni a megfelelő mappát a Saját fájlok másolása vagy áthelyezése során. Mostantól fogva a célmappa egy felugró ablakban is kijelölhető, így a dolgok végeztével könnyedén visszatérhetünk az eredeti mappához.
    • Fájlok parancsikonjainak létrehozása a Kezdőképernyőn
      Gyorsabban hozzáférhetsz a leggyakrabban használt fájlokhoz. Érintsd meg és tartsd lenyomva bármelyik fájlt a Saját fájlok mappában, majd a másik kezeddel navigálj a Kezdőképernyőre. A fájlhoz tartozó parancsikon létrehozásához húzd a fájlt a Kezdőképernyő tetszőleges pontjára.
    • Képek miniatűrjeinek továbbfejlesztett megjelenítése
      Megtekintheted, hogy miként fognak megjelenni a képek, mielőtt megnyitnád azokat. A Saját fájlok mappában található képek és videók miniatűrjei ezentúl az eredeti képarány szerint jelennek majd meg.
    • Emeld ki az ütemtervedet
      Gyorsan és szépen megjelölheted a Naptár fontosabb dátumait. Az egyenes vonalú kiemelőfilc és az S Pen segítségével havi nézet szerint jelölheted meg Naptárad fontosabb dátumait. Ezentúl a többi tolljel eltávolítása nélkül törölheted a kiemelt részeket.
    • Automatizáld az órádat változatos üzemmódok és rutinok használatával
      A telefonon beállított üzemmódok, mint például az Alvás, a Torna vagy a Mozi üzemmód, mostantól automatikusan vezérelhetik az óra több beállítását attól függően, hogy a felhasználó éppen mit csinál vagy hol van. Az óraszámlapokon és a Ne zavarjanak módon túl, az üzemmódok mostantól megszabhatják az Always On Display, az Ébr. csuklóemeléssel, az Ébr. képernyőérintéssel, az Ébr. keretelforgatással, a Hangmód és a Leválasztási jelzések paramétereket is. Ezen óraműveletek ellenőrzéséhez rutinokat is használhatsz.
    • További üzenetszűrési lehetőségek
      Ezentúl finomhangolási ellenőrzés is elérhető akkor, ha olyan rutint hozol létre, amely akkor kezdődik, amikor üzenetet vagy értesítést kapsz. Több kulcsszót is hozzáadhatsz, és kiválaszthatod, hogy a rutin csak akkor induljon el, ha az üzenet, illetve értesítés az összes vagy valamelyik kulcsszót tartalmazza.
  • További fejlesztések
    • Tervezd meg és oszd meg a profilkártyádat
      Tervezd meg a neveddel és képeddel ellátott saját profilkártyádat, amely a többi Galaxy-felhasználó számára is láthatóvá válik, ha felhívod őket, vagy ha megtekintik a kapcsolattartási adataidat. A Névjegyzékedben szereplő más személyek számára is létrehozhat profilkártyákat, így láthatod a kártyájukat, amikor felhívnak téged.
    • Fusd át gyorsan a videókat
      A Videólejátszó alkalmazás új videokeresési kezelőszerveivel időt és energiát takaríthatsz meg. Érintsd meg duplán a képernyő jobb oldalát, hogy 5 másodperccel előrelépjél. Ha vissza szeretnél lépni 5 másodperccel, érintsd meg duplán a képernyő bal oldalát.
    • Az ujjaid elhúzása helyett érintéssel fogadhatod a hívásokat
      Ha nehézséget okoz a számodra az ujjad képernyőn történő elhúzása, úgy is beállíthatod a telefonod, hogy mindössze egyetlen gombérintéssel fogad a hívásokat.
    • Valamennyi hívás hangszórón keresztüli fogadása
      Egyszerűbben kezelhető kihangosított hívások. Ha szívesebben fogadod a hívásokat a hangszórón keresztül, új beállításunk lehetővé teszi a számodra, hogy alapértelmezés szerint az összes hívást azon keresztül fogad, ahelyett, hogy minden egyes esetben kézzel kellene átváltanod.
    • Időjárási hírekkel kapcsolatos gyakori frissítések
      Legyél mindig felkészülve az időjárás hirtelen változásaira. Az időjárási információk ezentúl óránként legalább egyszer automatikusan frissülnek, hogy mindig a legfrissebb előrejelzések álljanak a rendelkezésedre.
    • Extraerős biztonság
      Ha különleges biztonsági igényeid vannak, ezentúl beállíthatod az Autoblokkolót úgy, hogy maximális korlátozásokat alkalmazzon a rosszindulatú programok és a biztonsági fenyegetések elleni legmagasabb szintű védelem érdekében. Az üzeneteken belüli hiperhivatkozások és automatikus letöltésű mellékletek blokkolódnak, a helyadatok a képek megosztásakor törlődnek, a Galéria megosztott albumai pedig nem használhatók fel.
    • Továbbfejlesztett Segítő menü
      Ezentúl mindössze egyetlen érintéssel nyithatod meg a Gyorspanelt. A fizikai gombok felett is átfogóbb ellenőrzést gyakorolhatsz. Tartsd nyomva a Segítő menüt, vagy nyomd meg kétszer az oldalsó gombot.

Megtartotta népszerűbbségét a Galaxy S24-széria az elődjéhez képest

A Galaxy S24 termékcsalád vásárlóközönségét az se osztotta meg, hogy a nemzetközi forgalomban Exynos lapkával szerelték a két kisebb modellt. A Galaxy AI ellopta a show-t, amelyet azóta számos készülék megkapott. A mesterséges intelligenciára épített kampányuk bevált. A kalkulált fogyási mutatók alapján, az előző szériához képest mintegy 9%-kal teljesített jobban a debütálásától számított első négy hónapjában. Noha, a növekedés mértéke lecsökkent egyszámjegyűvé, még így sem lehet panasz rá a vezetőség oldaláról.

A legkelendőbb családtag a Galaxy S24 Ultra 5G, ahol nincs jelen a chipset megosztottság. Egységesen, minden piacra a Qualcomm-féle Snapdragon 8 Gen 3 for Galaxy-val adta ki a gyártó, így azon stratégiájuk, miszerint az Exynos-unszimpatizánsai a drágább modell mellett döntenek: beválni látszik. Anthony által közzétett adatok alapján, cirka 7.7 millió darab találhatott gazdára. Korrekt mutató, pláne ha mögé tesszük azt, hogy mindez az össz Galaxy S24-sorozatnak mintegy 51%-át teszi ki. Leegyszerűsítve, azon érdeklődők közül, akik Galaxy S24-ben gondolkodnának, minden második az Ultra mellett voksol.

A népszerűségi dobogós felállásban sem történt változás, hiszen a Galaxy S24 5G követi a legnagyobb családtagot, majd pedig a Galaxy S24+ 5G. Gyakran esik szó arról, hogy mi relevanciája van a Plus-változatnak, de nem szabad elmenni azon tény mellett, hogy mégis csak hoz a gyártó malmára 2.91 millió új felhasználót. A trió közös tortájának 19,4%-át ragadja ki, azaz majdhogynem egyötödét. Vele szemben az alapmodell 4.33 millió eladott példányt mutathat fel az első négy hónapjában, mellyel mintegy 28,9%-os szelettel második helyre került.

Szép teljesítmény, hiszen megközelítették a 15 milliós eladásnál, egészpontosan jelenleg 14.94 millió körül tarthatnak, ami a Galaxy S23-sorozat hasonló idejére vetítve 9%-os növekedést mutat. Ez is igazolja, hogy a gyártási tervezetet felülmúlta az év első negyedévében. Nemmellesleg, azt se feledjük el, hogy az év első három hónapjára cirka 13 milliós eladást tűzött ki a gyártó.

A Galaxy S24 hulláma viszont visszaütött a Galaxy Z 5-érára. A Galaxy Z Flip5 5G és a Galaxy Z Fold5 5G immáron 8 hónapja van az „élők” sorában, mely alatt 7.99 millió készülék kerülhetett értékesítésre. A népszerűbb előbbi volt, 5.13 millióval; míg utóbbi csak 2.86 milliót tudott felmutatni a végelszámolásnál. Arányaiba véve majdnem kétharmad-egyharmad a feloszlásuk. (Maradjunk a pontos számok mellett, 64,2% kontra 35,8%.) A Galaxy Z 4-érához képest ez 4%-os elmaradás, azaz fordult a kocka.

A Galaxy foldable-ök népszerűségének beeséséről nem olyan régen a TechInsights foglalkozott, hiszen míg Európában a Samsung a No.1 a szegmensben az év első negyedévében, addig az USA-ban, Kínában vagy éppen Ausztráliában piacvezetői pozíciót vesztett. Igaz, nem gondolnám azt, hogy ezzel az év végére bukhatják az globális mércéjüket, de mindenképpen oda kell figyelniük a kínálatukra, mert egyre inkább fogást találnak a különféle versenytársaik rajtuk.

A mesterséges intelligenciával szerelt készülékek között jól muzsikál a Samsung

Szűk keresztmetszetet nézett a Counterpoint Research csapata a legutóbbi kimutatásában. Arra voltak kíváncsiak, hogy a mesterséges intelligenciával kompatibilis készülékek között, melyek azok a csúcskategóriás modellek, amelyek kiemelkednek az év első negyedévében. Mondanom se kelljen, kicsit olyan érzésem volt, mint ha egy megrendelt statisztikát prezentáltak volna, hiszen valahol egyértelmű a dobogón lévő trió. A Samsung a Galaxy S24-termékcsaládjával a legközkedveltebb termékei lettek az úgy nevezett GenAI-kompatibilis okostelefonoknak. Ergo, megint csak őket igazolják a statisztikák, miszerint volt értelme az idei évet a mesterséges intelligenciára épülő kampánynak keresztelni.

Mielőtt részletekbe mennék, azt azért hozzátenném, hogy a nagykereskedelmi árhoz képesti 600 dolláros belépősávot húzták be, illetve egyértelműsítették: csak olyan modellek kerültek fel oda, amelyek erre szakosodtak. Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert ugye a Galaxy AI-frissítési felzárkóztatást a Samsung intenzíven megindította, viszont azok a készülékek itt nem rúgnak labdába.

Azt már számos kimutatásból tudhatjuk, hogy a Galaxy S24-szériából a Galaxy S24 Ultra 5G hozta a legnagyobb házrész arányt a trióból. A második helyre az alapmodell, a harmadikra pedig a pluszos került – utóbbi egyébként nem sokkal maradt le előbbitől, legalábbis azt az 5.3%-ot nem tartanám mérvadónak, mert sikerült az elődjeihez mérve ledolgozni az elmaradást.

A Samsung büszkén felállhatott a dobogó mindhárom fokára. Nem csak ezért húzhatja ki magát a dél-koreai tech óriás, ugyanis, ha a TOP10-re vettek egy kószapillantást, és összeadjátok a Galaxy-okostelefonok értékeit, akkor bőven lehozták a piac felét. Egészpontosan annak 58.4%-át. Nyilván kellett mindehhez a korai ébredés, mert a legtöbb riválisa később lépett be a játszmába, viszont nem szabad elfeledkezni azon tényről, miszerint a legnépszerűbb Android-os telefonokat szállítják, tehát a papírforma valahol adja magát.

A futottak még kategóriában emlegethető a Xiaomi 14, ami kiemelkedik a többség előtt, hiszen legalább 5%-nyi házrészt tud letenni az asztalra, amire a többiek nem voltak képesek. Külön érdekesség, hogy a Google-féle Pixel8 Pro éppen hogy felfért a 10 legjobb közé.

A piackutató számolása szerint, a 2024-es évben az okostelefonok piacának 11%-át adhatják azok a termékek, amelyek mesterséges intelligenciával kompatibilisek lesznek. Az 5G hálózat után tehát az AI a következő húzóegység, amire a következő 1-2 évben minden gyártó építkezni fog, ha már a ChatGPT és társai ennyire előtérbe kerültek.

Nem csak az innováció, de a fenntarthatóság is jellemzi a Galaxy S24-szériát

A Galaxy S24 termékcsalád lett a Galaxy készülékek közül a legelső, amely mesterséges intelligenciával rendelkezik. Technológiai fronton a Samsungnak sikerült felülmúlnia önmagát, viszont a fenntarthatóság területén is rengeteg erőfeszítést tettek. Szorosan együttműködtek az ENSZ Fejlesztési Programjával, amely egy jobb világ megteremtésére irányul. A Samsung Electronics célja immáron nem csak az, hogy az embereknek fejlesszen, elhozva a legjobb Galaxy élményt; hanem az is, hogy megőrizze a Föld korlátozott erőforrásait a jövő generációi számára.

Hosszú ideje következetesen törekszünk arra, hogy nagyobb innovációt érjünk el, miközben kevesebb erőforrást használunk fel a teljes folyamat során, a terméktervezésétől a csomagolásig.

jegyezték meg a hivatalos sajtóanyagban.

A dél-koreai tech óriás folyamatosan együttműködik szakértőkkel, miként tudnák tovább tetőzni a fenntarthatóság jellegét az újdonsült modelljeikben. Nem újkeletű mindez, hiszen már a Galaxy S22-termékcsaládnál kiemelt prioritást kapott a hulladék-halászhálók összegyűjtése, illetve felhasználása különféle alkatrészek formájában. A Galaxy S24-sorozat abban viszont újat mutat, hogy az újrahasznosított melléktermékek közé alumínium és az üveg fajták mellé becsatlakoztak az ásványok is, mint pl.: a kobalt, a ritkaföldfémek vagy éppen az acél. A Samsung célkitűzései a közelebbi és évtizedfordulóra nézve köztudott és bárki számára elérhető.

Sőt, annyira prioritásként kezelik, hogy minden egyes flagship modellnél külön dokumentációban mutatják be, éppen miként jelenik meg az. Így, ha valaki tüzetesebben átvizsgálná a Galaxy S24-szériát, akkor az alábbi linkekre klikkelve megteheti:

A Galaxy S24 Ultra 5G-nél és a Galaxy S24+ 5G-nél az újrahasznosított kobalt 50%-ban jelen van a termékek akkumulátorában; míg a Galaxy S24 sorozat hangszóróinál 100%-ban újrahasznosított ritkafém elemeket, valamint több mint 40%-ban újrahasznosított acélt használtak.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az újrahasznosított anyagok megkapták az UL-től az ECV (Environmental Claim Validation) hitelesítést. Csak azért még mondanék néhány konkrétumot a dokumentációból, miszerint fogyasztás utáni anyagokat tartalmazó műanyag alkatrészeket tartalmaz újrahasznosított formában: a hátlapi üveg, az oldalsó és a hangerőgomb, valamint a SIM-tálca; vagy éppen a Galaxy S24 Ultra esetében az S Pen tarólója és gombja. Óceánokból összegyűjtött műanyaghulladékot használtak újra a felső és az alsó hangszórók bizonyos modulegységeinél, és az S Pen belső burkolatánál. Nem utolsó sorban a színekről se feledkezzünk el, amelyeknél természetesen anyagok adják a színezéket.

A Galaxy S24-széria várhatóan körülbelül 100 tonna újrahasznosított műanyagot fog felhasználni 2024-ben, amely kb. 10 millió félliteres PET-palacknak feleltethető meg. Nem csak a műanyag, hanem az alumínium mennyisége is jelentős. Várhatóan 110 tonnát tesz majd ki mindez, ami 9 millió 0.33-as alumíniumdobozos italt takar. A papír mellett se szabad elmenni, hiszen 2.760 tonnát hozhatnak újra az élők sorába a termék dobozával, ami 552 millió A4-es papírlap – ha tá kellene ültetni mindezt a hétköznapokban. De hogy legyen viszonyítási alapunk, ez a Burj Khalifa 71. emeletének magasságával egyezne meg, ha egymásra tennék.

Mit gondoltok a Samsung fenntarthatósági törekvéseiről? – Szerintetek még hol kellene a gyártónak jobban odafigyelnie az újrahasznosítás területén?

Most vagy soha, már ha exkluzív színre vágysz!

Januárban elrajtolt a Galaxy S24 termékcsalád értékesítése. A Samsung Global megint készült exkluzív színekkel, amellyel a saját webáruházának, a Samsung.com-nak a malmára akarta hajtani a vizet forgalmat, hiszen más csatornákon nem kaphatók. A Galaxy S24 Ultra 5G esetében érkezett: a Titanium Blue, a Titanium Green és a Titanium Yellow színvariánst, míg a Galaxy S24 | 24+ 5G párosánál: a Sapphire Blue, a Jade Green és a Sandstone Orange, mint extra opció. Összességében tehát leszögezhető, hogy az alapszínek mellé további hárommal kedveskedtek azon vásárlóiknak, akik ki szerettek volna tűnni a tömegből egyediségükkel.

A Samsung Magyarország sem maradt ki az exkluzív lehetőségek közül. Igaz, sokkal korlátozottabb darab, típus és szín eléréssel érkeztek, ami érthető valahol, mégis csak egy kicsinyke piac vagyunk, ahol adott esetben egy nagyobb számú forcastot nehezebb promóciómentesen értékesíteni. A hazai képviseletnél:

  • a Galaxy S24 5G 8/128GB-ból Zafírkéket,
  • ahogy a Galaxy S24+ 5G 12/256GB-ból is Zafírkéket,
  • míg a Galaxy S24 Ultra 5G 12/256GB és az Galaxy S24 Ultra 5G 12/512GB párosából Titánkéket rendelhettek az arra tévedők.

Igen ám, viszont áprilisba lépve ez már ténylegesen is múlt időt tükröz.

Húsvéti hosszúhétvégén amolyan fű alatt elkezdte az exkluzív színeknek a kivezetését egy határozott árkedvezménnyel. Ez olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy már csak a Galaxy S24+ 5G-ből érhető el a Zafírkék színváltozat. Igaz, a Galaxy S24 5G-nél a Hamarosan felirat mutatkozik, viszont ez nem arra utal, hogy nemsokára befut a raktárkészlet utántöltése, inkább arra, hogy lekerül a weboldalról. (Több éves tapasztalat beszél belőlünk, figyeljük már egy ideje a Samsung.com webáruház működését; így ha ezt látjátok, akkor az nem a beérkezésre utal.) A Galaxy S24 Ultra 5G-nél a „Kérj készletértesítőt!” felhívás mutatkozik, de mint azt a Galaxy Világa stábja megtudta, nincs kilátásban újabb beérkezik.

Természetesen a fentieket kezeljétek fenntartásokkal. A Samsung Magyarország, mint az említettem, csekély piac a nagyobb országokhoz képest. Az exkluzív színekből abban az esetben érkezhet utánpótlás, ha valamelyik környező nagyobb képviselet raktárkészletéből csípnek le részünkre. (Bután fogalmazva, ez olyan, hogy ketten esztek meg egy 46cm-es pizzát, mert egy személynek sok lenne.)

Amit meg ajánlanánk figyelmetekbe, hogy a Samsung Experience Store-ok is becsatlakoztak idehaza a különleges színek értékesítésébe, így ha netán olyanra vágynál, ami a Samsung.com-on nem érhető el, érdemes előbbiek webshopján körbenézni, azaz a ses.hu-n vagy a sestore.hu-n. Bár azt is megjegyezném, hogy ott nincsenek kedvezménykódok és egyéb más költségcsökkentő lehetőségek.