A Galaxy felsőkategóriás modelljei kiemelt fontosságúak a Samsungnak, hiszen évek óta próbálja az Apple-lel szembeni hátrányának ledolgozását a 600 dollár és afeletti ársávban. A Galaxy Z széria különösen fontos szerepet játszik, hiszen a hajlítható kijelzőjű termékek egyedi felhasználói élményt kínálnak, miközben a technológiai élvonalat testesítik meg. Ezek többek már, mint egyszerű eszközök, hiszen számos innovációs lépést demonstrálnak. A legújabb – 2024 novemberéig bezárólagos – eladási adatokat a Hana Securities által közölnénk le, ami 5 hónapnyi piacon lévőségét vizsgálta meg a Galaxy Z 6 termékeknél, azaz a tavalyi foldable-nél.
A Galaxy Z6 széria mintegy 4.9 milliós fogyási darabszámot tudott prezentálni, amelyből a Galaxy Z Flip6 5G 2.81 millió, míg a Galaxy Z Fold6 5G pedig 2.09 millió egységgel járult hozzá. Összességében leszögezhető, hogy az előd generációhoz viszonyítva, azaz a Galaxy Z5 szériához mérve: 6%-os visszaesést produkált, ahol a végérték 5.2 millión zárt. (Ebből a Galaxy Z Flip5 5G 3.3 milliót, a Galaxy Z Fold5 5G pedig 1.91 milliót tett ki.) Érdekes módon, míg a Galaxy Z Fold variáns eladása nőtt, addig a Galaxy Z Flip-é érzékelhetően csökkent.
Ezzel szemben a Galaxy S24 széria eladásai – novemberig bezárólag – 34,66 millió darabot értek el, cirka 11 hónapnyi életpálya alatt. (4 hónapos eredményeiről szintúgy értekeztünk.) Az adatok rámutatnak, hogy bár a Galaxy Z széria innovatív technológiával tűnik ki a portfólióból, az eladások még mindig jelentősen elmaradnak a hagyományosabb dizájnt követő Galaxy S szériától. Mindez azt sugallja, hogy a piaci igények inkább a bevált, konvencionális megoldások felé hajlanak, még akkor is, ha a hajlítható telefonok a technológiai fejlődést képviselik.
Csak a kíváncsiság kedvéért előkerestem, milyen eladási mutatókat tett közzé a korábbi generációról a Hana Securities, amivel foglalkoztunk. Akkori írásunkban, félév (6 hónap!) távlatában nyilatkozott a Galaxy Z4 és Z5 szériáról. Leszögezhető, hogy a Samsung okkal hozhat limitációt a jövő generációjára, hiszen anno a Galaxy Z Flip4 5G 4.2 milliót, a Galaxy Z Flip5 5G 4.33 milliót; míg a Galaxy Z Fold4 5G 2.6 milliót, a Galaxy Z Fold5 5G pedig 2.49 milliót mutatott fel. Ilyen mértékű lemaradásokat pedig egyetlen hónap alatt, még ha az egy ünnepi is, nem fog tudni behozni, de ha lesz közlése, akkor mindenképpen megírom.
A jelenlegi koreai értesülések alapján, a gyártó 5 millióra korlátozza a Galaxy Z7 széria gyártási egységét – ami alatt csak a két alapmodellt értsétek, más alfajt vagy éppen előd generációt ne. Ebből 3 milliót a Galaxy Z Flip7 5G, 2 milliót pedig a Galaxy Z Fold7 5G tehet ki. A jelentős korlátozás rávilágít arra, hogy a hajlítható telefonok piaci elfogadottsága még mindig korlátozott. A hajlítható telefonok jövőbeli piaci szerepe szorosan összefügg az új technológiák elfogadottságával és a fogyasztói elvárások alakulásával. A Samsung MX üzletágának vezetői szerint a prémium modellek, mint például a Galaxy Z széria, továbbra is stratégiai prioritást élveznek, még ha az eladási számok jelenleg nem is tükrözik a várt eredményeket.
Fellebbentek olyan pletykák is, hogy a gyártást a Galaxy Z Flip7 esetében a sajátgyártású Exynos 2500-as lapkával tehetnék kedvezőbbé, ezáltal tudnák mérsékelni a nyitóárát. Ez hatalmas lépés lenne a vállalat saját fejlesztésű chipje felé történő elmozdulás terén. Korábbi modellek kizárólag Qualcomm processzorokkal érkeztek, ami egyfajta kiszolgáltatottságot eredményez, ami enyhíteni szeretnének.
A stagnálást vélhetően egy olyan új koncepció törheti meg – vagy éppen az Apple-nek a piacra történő belépése –, amely egyelőre még a polcon van. Gondolok a többszörösen hajlítható modelljeire, vagy a hibrid megoldásaival, ahova csúsztatás is társul a rollable termékág által. Ez a jelenlegi értesülések alapján nem 2025-ben várható.






