Címke: Galaxy Z Flip5 5G

Árnyékot vetett október

A Samsung felemás hónapot tudhat maga mögött az októberrel. Ismételten érkezett helyzetjelentés a Hana Securities által, amelyet az a Revegnus tett közzé, akitől számtalanszor veszünk át tartalmakat az X-en (avagy az egykori Twitteren). Amit az utolsó negyedév első hónapjáról érdemes tudni – hátha valamilyen szinten közrejátszottak a mutatók alakulásában –, az három tény:

  1. az Android 14 operációs rendszerének bétaprogramja a végéhez közeledett, és az utolsóelőtti napon élesítésre került a Galaxy S23 készülékekre;
  2. kiadásra került a Galaxy S23 FE 5G, igaz, nem minden régióban; illetve
  3. az érdeklődők körében ez egy gyengébb időszak, hiszen mindenki a novemberi promócióhullám (értsd: Black Friday) miatt a kivárásra játszik.

Eszerint, az október nem tekinthető egy erős hónapban, viszont minden csak nézőpont kérdése. A piackutató kiértékelése alapján, a Galaxy okostelefonok eladási mutatói a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 8%-kal csökkent; viszont, ha csak az icei szeptemberi mérésekkel ütköztetjük, akkor már mérsékeltebb 2%-ra redukálódik az elmaradás. A mutatók alakulásának hátterében az új termékek hiánya állhatott, vagy éppen régiósblokkjai, hiszen alternatívák érkeztek a 2024-es portfólióból, csak éppen nem globális jelleggel. Mégsem kell csalódnia a dél-koreai tech óriásnak, ugyanis a középkategória hozza azt a szintet, amit megkövetelnek tőle. Így viszont nehéz lesz a vásárlóközönséget átszoktatni a drágább variánsokra!

A fókuszt viszont a felsőkategóriára helyezném, elsőként pedig a Galaxy S-termékcsaládra. A rangsorban továbbra sincs meglepetés, hiszen a Galaxy S23 Ultra 5G a legkelendőbb, hiába drágább a másik két testéréhez képest. Az összmennyiségében 11.63 milliót tesz ki, azaz közel 1 millióval gyarapodott a felhasználók száma, mint az előző vizsgált időszakban. A Galaxy S23 5G 8.09 millióról 8.91 millióra, míg a Galaxy S23+ 5G 4.11 millióról 4.52 millióra mozdult el. Utóbbinál tapasztalható a legcsekélyebb mértékű növekedés.

A fenti adatok az elmúlt 9 hónapnyi eladásokból tevődnek össze, amit életciklusuk kezdetététől tessék értelmezni. Szerencsére nem torz mindez, hiszen a Samsung február 1-jétől indította útjának a pre-order időszakukat, így csonka hónapról szó sincs a vizsgáltak esetében. Jelenleg 25.06 milliónyi Galaxy S-termék fogyott, amibe a Galaxy S23 FE 5G egyelőre nincs jelen. Úgy gondolom, hogy az évvégéig simán megközelíthető, de akár hozható is az a 32 milliós becslés, amit az év elején tett stratégia szempontból a gyártó – már ha valósak az ott írtak. A Galaxy S22-khöz viszonyítva 23%-kal növekedtek az eladások, azaz az előző havihoz 1%-k pluszt sikerült hozniuk.

Nem csak a Galaxy S-éráról nyilatkozott a Hana Securities, hanem a Galaxy Z 5-ökről is. A meglepetésre itt sem a stagnálás vagy éppen a csökkenés mutatkozott, ugyanis a Galaxy Z 4-ekhez képest 4%-ot hozott a vizsgált első 3 hónap alatt. A Galaxy Z Flip5 5G-ből 3.08 millió, a Galaxy Z Fold5 5G-ből 1.79 millió került újdonsült tulajdonosához; mindez a Galaxy Z Flip4 5G-nél 2.87 millió, a Galaxy Z Fold4 5G-nél pedig 1.81 millió volt. Összesítve tehát 4.86 millió az ideiek javára a 4.68 millióval szemben. Ezutóbbi azért fontos tény, mert szeptembert úgy hagytuk magára, hogy az elődök jobb pozícióban helyzetek el.

Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a mutatók alakulása december végén. Szerintem a Samsungnak sikerül teljesítenie a kitűzését, legalábbis okuk az elégedetlenségre annyira nincs.

Különleges kiadás érkezett a Galaxy Z Flip5 5G-ből

Azt már tudtuk előre, hogy a Samsung a Galaxy Z Fold5 kapcsán bedob a vízbe egy Thom Browne kiadást, hiszen a csúcsok-csúcsánál elképzelhetetlen lenne, hogy ezt a fajta kollaborációt kihagyják a felhozatalból. Nos, viszont van a Galaxy Z Flip5 5G-nek is egy hasonló nagy neve, akit Maison Margiealának hívnak. Az inspirációról, illetve a mélyre menő sajtóanyagról majd holnap vagy holnapután megemlékezem, most azonban várnak a sorozataim, így úgy gondoltam, afféle előpromó kapcsán megmutatnám az imázs videóhát a terméknek.

Mielőtt még valaki azt hinné, hogy magyarországi piacra befuthat… hát nagyon csekély a ráció rá, viszont az értékesítése november 30-án útjának indul. Addig remélhetőleg az Android 14 is elérhetővé válik az alapmodellre. Nézzük csak, miért olyan különleges ez a termék:

Jah, és van hozzá egy unboxing videó is:

Helyzetjelentés a Samsung felsőkategóriás készülékeinek eladásáról

Samsung a Galaxy S23 termékcsaláddal szép eladási mutatókat generált, melyet legfőképpen annak köszönhet, hogy elhagyták a sajátfejlesztésű Exynos-chipsetet, s így a vártnál kelendőbb lett, hiszen a Qualcomm sokaknak kecsegtetőbb hívogató szó. Az már most leszögezhető tény, hogy nehéz dolga lesz a következő generációnál, hiszen fellebbentek olyan pletykák, miszerint visszaszállhat a ringbe a dél-koreaiak lapkája bizonyos változatoknál, de ez legyen a brand és az európaiak fejfájása. Az feltételezhető, hogyha nem így történne, akkor sem lennének könnyebb helyzetben, mert 2023-ban nagyon magasra helyezték azt a bizonyos virtuális lécet.

Az év elején bemutatott flagship készülékek esetében eltelt 8 hónap. A Hana Securities Co.,Ltd. értesüléseit tette nemrégiben közzé Revegnus. Továbbra sincs abban eltérés, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G a legkelendőbb termék. A vásárlók vágynak a prémium modellre, ezért sikerült átlépnie a 10 milliós eladási mutatóját. Egészpontosan, a 10.69 milliót, ha helyesek a számitásaik a forrásnak. Úgy gondolom, az ünnepi időszakban ez akár 15 millióra is fel tud kúszni, de majd januárban összegzünk, ha akkor is lesznek mérések.

A felállás a második és a harmadik helyen se változott, hiszen a Galaxy S23 5G 6.43 millióról 8.09 millióra, míg a Galaxy S23+ 5G 3.31 millióról 4.11 millióra mozdul el. Bárki bármit mond, van létjogosultsága a középső családtagnak, hiszen az év elején bekalkulált 32 milliós össznek egyhetedét azért szállítani tudja, s ezáltal leveszi a terhet a másik kettőről.

Ha az adatokat összesítjük, 22.89 millió eladott Galaxy S23-termék jön ki végeredményként. Egyre közelebb került a Samsung tehát a tervéhez, amit valljuk be, nem lehetetlen hoznia, főleg egy olyan időszakban, amikor az akciók és a mértéktelen árleszállítások uralnak. Nos, de ezt, mint írtam, az értékesítéstől számítva generálták, az első 8 hónapban. Ha a Galaxy S22-k azonos időszakával és eladásával vetjük össze, akkor 22%-kal erősebb mutató kerekedik ki. Amit legfőképpen annak az európai közösségnek köszönhetnek, ahol az Exynos-szal riogatták a jónépet.

Ám, nem csak a Galaxy S-ekről akartam írni, mint arra a fenti fotó is utal. Kéthavi eredményei becsorogtak a Galaxy Z 5-öknek. Ez idő alatt a Galaxy Z Fold5 5G-búl 1.25 millió, a Galaxy Z Flip5 5G-ből pedig 2.26 millió darab talált gazdára. Leszögezhető, hogy a Samsungnak bevált azon számítása, mely szerint a kagylóforma megújulása hozott nagyobb vásárlási kedvet.

Noha az ötödik generációs összehajtható termékei a dél-koreai tech-óriásnak nem hoztak kimagasló eladási görbéket, mégsem lehet panaszkodni a teljesítményre, amely közel azonos lett az elődhöz képest. Ha ugyanezen időszakot vesszük alapul, akkor a Galaxy Z Flip4 5G-ből 2.28 millió, a Galaxy Z Fold4 5G-ből 1.35 millió fogyott; tehát 3.63 millióhoz képest idén csak 3.51 milliót tudott felmutatni a Galaxy Z-termékcsalád megújult modellduója.

Zárószóként még egy szó erejére kitérnék a Galaxy A-szegmensre, amely megőrizte piaci előnyét Indiában és Közel-Keleten, így a legnépszerűbb TOP10 között számos üdvöskéje fog felbukkani globális viszonyban.

Kivaló társ a kezedben

A világ lakosságának egyik fele a One UI 6 hivatalos rajtjával van elfoglalva (amiről majd csak holnap szeretnék érteketni!); a másiknak pedig elhoznék egy jóféle kedvcsinaló videót a Galaxy Z Flip5-höz – ami a nyári Unpacked esemény kiemelkedő terméke lett számos újításával. A Samsung Magyarország Youtube csatornáján feltűnő képi anyag ahhoz a Simonffy Péterhez köthető, aki már évekkel ezelőtt számos más Galaxy termékhez kreált hasonlót; illetve a nemrégiben debütált jubileumi The VR csapat dokumentumfilmnél is közreműködött. A helyszín Budapest

Október 17-én besárgul a Galaxy Z Flip5 Indiában

Szeretem, ahogy az indiai Samsung képviselet végzi a dolgát. Tetszene, ha a hazai is hasonló gondolkodással állna elő, hiszen időnként egy-egy – az éppen aktuális régióhoz képest – új színt vezetnek be késleltetett formában, hogy élénkítsék a forgalmat, felkeltsék a vásárlási kedvét a helyi érdeklődőkben. Nemrégiben a Galaxy A54 5G-hez hozták el azt az Awesome White színvariációt, amelyet számos országban már tavasszal, a debüt során beépítettek a választékba. Most a Galaxy Z Flip5 5G-vel tesznek egy kísérletet, ugyanis a Yellow színopciónak a marketingje vette a napokban kezdetét.

Mondjuk nem igazán értem a mostani mögöttes megmozdulást, hiszen, ha valaki felnéz a weboldalukra, akkor az exkluzív színek között ugyanúgy ott találja. Jogosan tehetnénk fel a kérdést, merre az újdonság ereje? – Hát ott, hogy nincs készlet belőle, mármint a Grey, a Blue és a Green mellé érkezik. Jah, és a monitorozás kedvéért létrehoztak számára egy aloldalt, amit ide klikkelve érhetnek el a kíváncsiskodók.

Odakinn éppen zajlik a FAB Grab Fesztivál (jelentsen az bármit!), aminek ahogy nézem a marketing színe a sárga (lett?), így onnan jöhetett az ötlet, hogy hozzanak el az egyik kiemelt flagship termékhez egy ilyen színalternatívát újdonságként.

Számomra inkább a nyarat idézi meg, de ez már tényleg ízlés kérdése. Mindenesetre lopnám az ötletet a magyar képviselet helyében; hiszen, biztosan akad olyan termék olyan színben, ami mondjuk más EUX régióban felhalmozásra került, de nem pörög úgy, ahogy kéne. Simán átvehetnének limitált számban. Nem tudom, tudtátok-e, de a Galaxy Fold anno hasonlóképp érkezett be az országunkba. Ezért volt olyan rövid a pályafutása, hiszen már februárban (decemberben került bevezetésre) sehol se lehetett kapni.

Zárásképpen a hozzá kapcsolódó X bejegyzést mutatnám:

Valahol már az ötödik bétapakk futott be, valahol pedig majd csak októberben jön az első

Szeptember végére egyre inkább formálódik az Android 14 és a One UI 6 párosának bétaprogramja. A Galaxy S23-termékcsaláddal vette kezdetét a projekt, amely immáron az ötödik bétacsomagját kapta meg a napokban. Ezáltal pedig leszögezhető, hogy a Samsung szoftverfejlesztői nem szeretnék elkapkodni a végleges változatnak a kiadását. A ZWIK build végződésű pakk 750MB-nyi tárhelyigénnyel bír, melyben a bug fixálásra helyezték a fókuszt. Noha a lista rövidnek tűnő, azt azért hozzátenném, hogy nem minden változást publikálnak a patch note-ban a tesztalanyok felé; de gondolom ezt sejtettétek.

A becsatlakozott felhasználók Indiában és Németországban tölthetik a javítást. Egyébként az, hogy már az ötödiknél járunk, nem jelent semmit, hiszen ha visszaemlékeztek, akkor a Galaxy S10 időszakában volt 6-7-8 bétapakk – de majd kijavíttatok, ha rosszul rémlene. A cél, hogy ne kelljen rollback-kelni a szoftvert olyan hiba miatt, ami megkárosíthatja a felhasználókat. Lényegében, a béta ennek kiszűrését is segíti.

Forrás: Tarun Vats #1 | #2 | #3

Tarun Vats jóvoltából azonban más bétával kapcsolatos hír is napvilágra került, hiszen a Galaxy A53 5G készülék tulajdonosai Indiában becsatlakozhatnak az Android 14 bétaprogramjába. Az 2.083GB-os csomag a szeptemberi biztonsági javítást tartalmazza, illetve az A536EXXU7ZWIA buildszámon keresendő. Egyelőre csak náluk élesítették, de nem zárnánk ki annak lehetőségét, hogy még a hétvége előtt a németországi felhasználókhoz szintúgy befusson az értesítése.

A középkategóriás modellek esetében, általánosságban leszögezhető, hogy kevesebb bétapakkal operálnak, hiszen a késleltetett átírás számos hibaforrást küszöböl ki, ezért se kapkodnak náluk. Tényleg csak az optimalizációra helyezik a hangsúly, illetve kevesebb funkció kerül beépülésre, amit részben a hardvernek, részben pedig a szegmensek közötti különbségnek írható be.

Zárásképpen, pedig foglalkozzunk kicsit a Galaxy Z-termékcsaláddal. Azt már tudtuk, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti modellek majdcsak október folyamán csatlakozhatnak be a bétaszoftver-programba; viszont mára már a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 érkezésének nagyjábóli dátuma sem titkolt, amelyek szintén csak a következő hónapban bétázódhatnak meg. A várakozás mögött állhat a One UI 5.1.1 funkcióinak továbbörököltetése a One UI 6 rendszerébe, hiszen a fenti termékek egyike se rendelkezik az itteni újdonságokkal.

Visszanézted a nyári Unpacked eseményt?!

Teljesen megfeledkeztem a nyári Unpacked eseményről, holott külön szerettem volna foglalkozni vele. Idén a Samsung haza költöztette a nagyszabású leleplező eventjét. Az Unpackedek történelmében először adott helyszínt Szöul. Mondanom se kelljen, de nagyot vállaltak, hiszen eddig legfőképpen az Egyesült Államok vagy Európa nagyvárosait választották, amelyek az újságíróknak könnyebben megközelíthetők.

Kezdjünk minden a Youtube nézettségével. A Galaxy Z Fold5, a Galaxy Z Flip5, a Galaxy Watch6- és a Galaxy Tab S9-termékcsaládra fókuszáló júliusi rendezvényt több mint 19.1 millióan (2023. szeptember 18-ig bezárólag) nézték meg. Szép teljesítmény, hiszen 56 percen át kötötték le a nézőket, azaz majdnem egy órán keresztül. Viszonyítási alapként jegyezném meg, hogy az előző generációhoz kapcsolódó tavalyit 14 millióan látták; míg mondjuk a Galaxy S23 leleplezőjét 21 millióan. Sikeréhez mi köthető, azt csak tippelném: talán az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a foldable iránti figyelem; illetve az az alázat, amelyet a bemutató során sugárzott magából TM Roh.

A show számomra olyanra sikerült, mint ha meghívott volna a Samsung vezetősége vendégségbe magához. És hogy milyen egy remek házigazda? …hát bemutatta azt az országot és várost, ahova meginvitált: Dél-Korea világelső technológiájáról és kultúrájáról. A rendezvény élménye roppant mód családiasra sikerült. Külön tetszett, hogy újragondolták a színpadi élményt, hiszen körszínpaddal készültek, azaz az újságírókkal minden oldalról körül fogták a beszélőket.

Mutatnám pontokba szedve, melyek voltak Roh kulcsszavai:

  • Mindannyian emberi kapcsolatra vágyunk; talán manapság jobban, mint valaha. A mobil technológia pedig lehetővé teszi, hogy valóban összekapcsolódjunk. Amikor pedig zökkenőmentesen történik minden, nyitottá válhatunk új ötletekre, a korlátlan lehetőségek világára.
  • A legelső Galaxy Foldnál bátran kijelenthették, hogy ez több mint egy új készülék, ez egy új kategória. Néhány év elteltével már 10 millióan használnak összehajtható készüléket, viszont ez a közeljövőben 100 millióra növekedhet.
  • A Counterpoint Research piackutató egyik felméréséréből ragadt ki egy részletet, miszerint az okostelefon-felhasználók több mint a fele már fontolgatja, hogy benevez egy foldable termékre következő készülékeként.
  • Roh szerint a vásárlóik inspiráltak, ők pedig tanulnak tőlük. Ezáltal igyekeznek túlszárnyalni a legmerészebb elvárásokat.
  • Mindegyik új termék újradefiniálja, hogy mi lehetséges egy okostelefonnál; de a Galaxy ökoszisztémával eltűnnek a határok, hiszen mindennel kompatibilis és mindenre fogékony.

Egész pályafutásom során mérnökként dolgoztam. Szóval elmondhatom, hogy sosem vagyunk elégedettek. A részletek megszállottjaként törekszünk a tökéletesség véget nem érő törekvésére. Elkötelezzük magunkat a kézművesség és a technológiai innováció párosa mellett. Stílusra és funkcionalitásra törekszünk. (…)

mondta TM Roh, a Samsung fejese nyitóbeszédében.

A Samsung Galaxy összehajtható készülékei jóval túlmutatnak azon, hogy felhasználóinak új eszközstílust adjanak. A felhasználók millióinak életmódját változtatták meg. A Galaxy Z Flip az önkifejezés tökéletes eszköze: stílusos és merész dizájnjával. Több lehetőséget kínál a személyiségünk bemutatására. A Galaxy Z Fold szinte olyan, mint egy nagy teljesítményű számítógép a zsebben; elég nagy képernyővel a magával ragadó élményekhez, bárhol legyél; mint pl.: a többfeladatos munkavégzés… vagy a szórakozás. Egyszere.

mondta TM Roh, a Samsung fejese nyitóbeszédében.

Az esemény sajtóanyaga a hivatalos Sajtóoldalon már olvasható, viszont aki szívesen visszanézné, afféle nosztalgia gyanánt, annak javaslom a ‘tovább mögött’ megbúvó videót – amíg elérhető, mert sajnos a gyártó sűrűn veszi le ezeket egy idő után.

“Visszanézted a nyári Unpacked eseményt?!” Tovább olvasása

Milyen tokokat vásárolhatsz a Galaxy Z Flip5 5G termékedhez?!

A Samsung marketing csapata nem csak a termékekre, hanem azok kiegészítő promóciójára is nagy figyelmet fordít. A Galaxy S23 termékcsaládnál tűnt fel legelőször egy olyan videóanyag, amelyben a készülékhez kapcsolódó tokvariációkat vették górcső alá, hogy minden lehetőséget megmutassák az érdeklődők számára. Azóta megérkezett a Galaxy Z Flip5 5G – a Galaxy Z Fold5 5G társaságában – és hozzá szintén készítettek egy hasonló kaliberű anyagot. Mélységeibe azért se merülnék el, ugyanis már célegyenesbe van azon bejegyzés, amelyben összefoglaljuk: mi, milyen áron, milyen színekben érhető el, illetve kiknek lehet praktikus.

Most csak ízelítésként megmutatnám az a képsort, amelyben a variációk tárházáról rántják le a leplet.