Ma startol Black Friday-hétvége a márkaboltokban

Novemberben két nagy esemény inspirálja az embereket arra, hogy “okosan” pénzt költsenek. Az egyik a hónap elején levő Joy-napok, amit felfogható Glamour-napok 2.0-nak is; a másik pedig a Black Friday, aminek Amerikában régen nagy ereje volt, mára már ez annyira nem jellemző.

Idén november 22-re esik a “hivatalos” Fekete Péntek, amikor remek áron juthatunk hozzá néhány termékhez. Ám érdemes körbenézni, mert olykor az ajánlat nem is annyira jó, mint amilyennek tűnik. Mi most viszont csak a jókra helyezzük a hangsúlyt, azonfelül is arra, ami a márkaboltokra vonatkozik. A Samsung Experience Store-okban már minap elstartol az őrület, ugyanis Black Friday Weekend-et tartanak. Ez annyit jelentene, hogy az akcióban szereplő termékek árazása: 2019 november 21. és 24. között érvényes.

Az alsó- és középkategóriában a Galaxy A10, A40, A50 és A70 kapja a fókuszt. Talán Galaxy A40-nél kicsit se túlzok azzal, ha azt mondom, hogy ennyire nyomott áron még sosem volt, így, aki egy kompakt méretű telefont szeretne magáénak tudni, remek felszereltséggel és nem túl sokért, akkor csapjon le rá:

Termék:Bevezetési ár:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy A1054 990 Ft44 990 Ft39 990 Ft
Galaxy A4089 990 Ft74 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A50124 990 Ft94 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft109 990 Ft99 990 Ft

A felsőkategória se maradhat ki a kedvezményőrületből. A tavaly őszi csúcsszéria, azaz a Galaxy Note9 mindkét variánsa; illetve az idén tavaszi Galaxy S10-széria bizonyos tagjai jelentős árcsökkenést kaptak. Csak hogy viszonyítási alapot adjak: a Galaxy S10 128GB-os modellje, most Galaxy S10e novemberi áron vásárolható meg, azaz cirka 60 ezer forint marad a zsebben!

Termék:Belső tárhely:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy Note9128GB239 990 Ft199 990 Ft
Galaxy Note9512GB299 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S10e128GB199 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB259 990 Ft199 990 Ft

A karácsony egyik slágerterméke a fiatalok körében a tablet. Ebből is kapunk három modellt, köztük egy tollal felszereltet (a Tab S3-ról van szó), ami felett igaz eljárt az idő, de még mindig hardverileg megállja a helyét a piacon. Az persze egy más kérdés, hogy a Tab S5e nem sokkal drágább WiFi-s változatban, de legalább 2019-es készülék. A középkategóriás tabletek közül pedig a Galaxy Tab A 10.1 (2019)-re esett a társaság leárazási választása.

Mutatnám az árszabásaikat:

Termék:Modellkód:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51069 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51589 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Tab S3 WIFISM-T820169 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Tab S3 LTESM-T825189 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720149 990 Ft119 990 Ft

Végezetül pedig az okos kiegészítőkre helyezném a hangsúlyt. A két legolcsóbb okoskarkötőre 20% kedvezmény jár. Itt jegyezném meg, hogy a promócióban a Galaxy Fite-nél csak a fekete szín, míg a Galaxy Fit-nél a fekete és ezüst szerepel a leárazottak között – mondjuk sárgát nem hinném, hogy sokan vennének! A Galaxy Active-nál is megfigyelhető 20%-os árengedmény, de csak szintén a fekete modellre.

Termék:Modellkód:Novemberi ár:Black Friday ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft7 990 Ft
Galaxy FitSM-R37029 990 Ft17 990 Ft
Galaxy Active 42mmSM-R50069 990 Ft54 990 Ft

Zárásképpen egy utolsó észrevétel: ha a Black Friday-hétvégén vásárolsz készüléket, akkor a márkaboltokban a hozzávaló tok(ok)ra 20% extra kedvezmény jár!

Íme a hirdetményei:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.