Távolibb az 1 milliómodik Galaxy Fold eladás


„And I think that the point is, we’re selling [a] million of these products. There’s a million people that want to use this product at $2,000.”

mondta Young Sohn, Samsung Electronics egyik fejese.

Ritka az, amikor egy bakiról számolhatok be. Történt ugyanis az, hogy Young Sohn, a Samsung Electorincs egyik vezetője a berlini TechCrunch-on a fentebbit tette közzé, amit azóta számtalan sajtó lehozott, de talán jobb lett volna, ha várnak vele – ahogy azt mi is tettük –, mert bármennyire is jól hangzik a kijelentés, nehéz valósnak vélni. És mint kiderült, nem is az! Még nem sülhetnek el a Samsung tűzijátékai azon mérföldkövet illetően, hogy értékesítésre került az egymilliomadik összehajtható készüléke (=Galaxy Fold) világ szerte.

Azóta a nyilvános helyesbítés is megtörtént. Young Sohn elmondta, hogy összetévesztette az adatokat. Mint arra utólag fény derült, a Samsung 2019-es évre szánt célját vélte eladási adatnak. Igen, míg 2020-ra 5-6 milliónyi összehajtható telefont tűzött ki a társaság, addig 2019-re mindössze csak 1 milliót.

Továbbra sincs pontos információ az összehajtható telefon értékesítési darabszámáról. Egyes becslések szerint nagyjából féltávnál tarthatnak. Ez nagyságrendben 4-500 ezer darabot jelentene.

A kitűzött céltól messze, és hiába került Kínában is megjelenésre (Galaxy W20 5G néven!), így sem valószínű a teljesítése. Az idei terv elérését nehezítette, hogy csúsztatva érkezett a tervezetthez képest, valamint a gyártása se olyan mértékű, mint más modellek esetében. Nem utolsó sorban, ne feledkezzünk el a vételáráról sem, ami az “átlagosan drágától” is messze van. Ahogy ismerősöm fogalmazna: ennyiért már használt autót veszek magamnak.

Ezzel egyidejűleg az is kikörvonalazódni látszik, hogy a betervezett 6 millió jövő évre eléggé magas célszámnak tűnik, de egyes híresztelések szerint érkezhet egy olcsóbb variáns is a termékcsaládhoz.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .