Még nem volt szerencsém a Galaxy S10 Lite-hoz, ettől függetlenül tudomásomra jutott számtalan olyan információ, amiről érdemes beszélni. Most nem a specifikációjában – azaz csak részben! – merülnek el, hiszen az már megkapta a külön bejegyzését, hanem inkább olyan különlegességekre világítanék rá, amikről a tech világ nem igazán számol be, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy mást tartanak fontosabbnak.

Ilyen a Super Steady OIS, de arról a napokban már részletesebben beszámoltam. Maximum annyi kiegészítés, hogy a Szuper stabil funkció
A Galaxy S10 Lite a Galaxy S10-család majdnem legnagyobb kijelzőjű tagja. 6.7 inches megjelenítő panellal még a Galaxy S10 5G rendelkezik. A Lite-ság, ha lehet így fogalmazni, a küllemében szintén mutatkozik, hiszen a második legnehezebb készülék lett utóbbi mögött a maga 186 grammjával. Csak hogy viszonyítási alapotok legyen, az S10e 150g, az S10 157g, az S10+ 175g, míg az S10 5G 198g. Nyilván a “nagyobb” súly vastagabb házat is eredményez, amivel a mezőnyt maga mögé taszítja. A tavaszi családtagok 7.9mm-nél megálltak, azonban nála már 8.1mm-ről kell beszámolnom. Oké, nem vészesen nagy, de tudjuk, hogy minden mm számíthat az össznépi erőfitogtatásban.
Az átláthatóság kedvéért készítettem egy összegző táblázatot a tényekről:
| S10 Lite | S10e | S10 | S10+ | S10 5G | |
| Súly: | 186g | 150g | 157g | 175g | 198g |
| Vastagság: | 8,1mm | 7,9mm | 7,8mm | 7,8mm | 7,9mm |
| Szélesség: | 75,6mm | 69,9mm | 70,4mm | 74,1mm | 77,1mm |
| Magasság: | 162,5mm | 142,2mm | 149,9mm | 157,6mm | 162,6mm |
| Kijelző mérete: | 6.7″ | 5.8″ | 6.1″ | 6.4″ | 6.7″ |
A Lite jelző mutatkozik a vízállóságnál, ugyanis társaihoz képest nem kapta meg az IP-tanúsítványt. Szintén kimaradt a DEX üzemmód, ami eléggé megosztja a közönséget. Én speciel havi 1-szer azért szoktam használni, amikor vidékre utazom. Ellenben a Windows-os összekapcsolást tudja, így némiképp át van hidalva a hiányosság. Az ujjlenyomat-olvasójánál megint csak visszaköszön a költségminimalizálás, ugyanis optikai olvasót kapott a kijelző alá építve, mint ami az A-szériát alapvetően jellemzi. Az azért picit hülyén nézett volna ki, ha az S10e-t felüllicitálja ilyen téren.
Kijelzőjénél egy új fajta panelt alkalmaztak, amit S AMOLED Plus-ként hívnak. Különlegessége, hogy sokkal vékonyabb és jóval flexibilesebb, mint az elődje, ami nem csak keskenyíti a készüléket, de még összsúlyából is lefarag. Ettől függetlenül ugyanúgy hozni tudja a HDR10+ támogatottságot, amit Netflix-szel a magyar felhasználók tavaly óta élvezhetnek. Mellesleg a kijelzőtípusát Cinematic Infinity-ként is számon tartják, utalva a 20:9-es képarányra, ami már majdnem a mozis 21:9-es.

Három mikrofonnal (készülék tetején, – alján és a hátlapi kamerasziget mellett) van felszerelve, így a Hang Zoom funkció alkalmazható videók készítésénél, amivel a hang is fókuszba kerül a kép mellett. Az Élő Fókusz módjánál maradt a négy lehetőség, név szerint:
- az “Alap elmosás“, ami hozza a névben foglaltakat;
- a “Nagy kör“, amellyel bokéhsítani tudjuk a hátteret;
- a “Színpont“, amellyel a hátteret színmentesíthetjük;
- és a “Hibaészlelő“, amivel kicsit oldschool-ossá tehetjük a felvételeinket, mint ha a ’70-’80-as években vettük volna fel.
Előlapi kamerájánál nincs autófókusz, illetve az f/1.9-es érték is “leromlott” f/2.2-re, cserébe viszont nagyobb, 32MP-es tartományba lővi a szelfieket, melynek köszönhetően előlről is alkalmazható a lassított felvételi mód.
A Dolby Atmos-t csak fülhallgatón keresztül lehet kihasználni, mivel hiányzik a sztereó hangszóró a készülékből. Természetesen, mint a többi Samsung telefon, ez is tudja a CMC-t, azaz a Hívás és Üzenet kontinuitást, aminek köszönhetően a Samsung fiókunkon keresztül továbbítódnak a hívások és üzenetek más eszközeinkre, pl.: Tabletre.
A Note10-családnál debütált teljesértékű videoszerkesztő ott lapul a szoftverében, ami szintén lehetővé teszi, hogy egyszerre több videót vágjunk össze egybe. Emellett tudjuk a lejátszási sebességet változtatni, átmosásokat alkalmazni két rövidebb klip között.
Nincs sok a tokvariáció hozzá, azonban egy régi kedvenc új köntösben visszaköszön. Emlékeztek még a Galaxy S4-nél debütál S View Coverre? Nos, egybemosták a Wallett Cover-rel. Így a kártyatartó rész és az ablakos megoldás is egyidejűleg használható – utóbbi a Galaxy S8-nál halt ki. (Zárójelesen említeném meg, hogy a Galaxy S4-nél volt jelen ez a fajta szűkebb S View megoldás.) A jelenlegi hivatalos megnevezése: S View Wallet Cover, amit az EF-EG770 SKU-kódon találtok a neten. A másik tokopció a Silicon/ Soft-Cover, ami alkalmazkodik a hátlaphoz és készülék mérethez. (SKU-kódja: EF-PG770)


Hazánkban a Prízma Fekete, – Fehér és – Kék lesz kapható. Amint beérkezik, lesz róla cikk, ahogy a Galaxy A51-ről volt hétvégén. Elméletben a 7. héten válhat elérhetővé, ha minden az ütemterv szerint alakul. A tokjai egyébként már néhol belistázásra kerültek.