Nagyon úgy fest, hogy Fan Edition Unpacked Event elé nézünk 2023-ban


Az tiszta sor, hogy a nyár közepe-vége felé a Samsung a prémium szegmensbe újabb termékeket fog bevezetni. Az előzetes infók alapján, július 27-ére eshet az Unpacked időpontja, melyen az összehajtható készülékei mellett felfrissülhet az okosóra és a tablet kínálata. Igen ám, azonban a tech légkörben egyre többször tűnik fel a Fan Edition szó, ami ugye a flagship modellek belépőágát hivatott képviseltetni – és amelynek utolsó tagja a Galaxy S21 FE 5G, valamint a Galaxy Tab S7 FE. Minden jel arra mutat, hogy a dél-koreai tech óriás 2020-hoz hasonlóan, az év második felében több Unpacked Eventtel rukkolhat elő.

Ha rákerestek az oldalon, akkor olvashattok Galaxy S22 FE-vel kapcsolatos pletykákat, amelyeket már azért sem kell annyira figyelemmel követni, mert névválasztás tekintetében biztosan a főcsaládhoz igazítottal fog előrukkolni a könnyebb nyomon követés érdekében. Másrészről, hiába bicsaklott meg a Galaxy S21 FE 5G eladása, mégis a piac kívántatja, hogy valamilyen modellel le legyen fedve az az ársáv, ahova szeretnék pozíciónál. Mondjuk a Canalys legfrissebb kutatása szerint, amit Nyugat-Európára néztek, a vásárlók többsége kerüli a 600 és 799 dollár közötti termékeket; ahol érvényesülhetne.

Jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy Fan Edition Unpacked Eventet, mire alapozva emlegethetek? – Nos, kezdjünk minden az elejéről, azaz onnan, hogy az elmúlt időszakban feltűnt a Geekbench teljesítményteszt oldalán három olyan típusszám, ami egyértelműen egy gyengített, ám a felsőkategóriához társított modellre utal. Másrészről, ezekbe olyan processzorok kerülnének, amelyek szintén a teóriánk erősítését hangsúlyozza. Kezdjük a típusszámokkal:

TípusszámLehetséges termékProcesszorLehetséges ár
SM-S711BGalaxy S23 FE 5Gs5e9925 / Exynos 2200599$
SM-X510 | SM-X516BGalaxy Tab S9 FEs5e8835 / Exynos 1380449$
SM-X610 | SM-X616BGalaxy Tab S9+ FEs5e8835 / Exynos 1380549$
Táblázat: Galaxy Világa

A listára pillantva hamar abszolválható, hogy egyik készülékbe se újdonsült processzorral szerelt. Az Exynos 2200 a Galaxy S22 termékcsalád európai modelljébe került beépítésre; míg az Exynos 1380 a Galaxy A54 5G-be – hogy házon belül mondjak példát. A gyártónak volt ideje optimalizálnia szoftver ügyileg, így bátran belemerülhet a tömeggyártásába, s azáltal, hogy már egy ideje terítéken vannak, az előállítási költségei is szintén olcsóbbak.

A Galaxy S20 FE anno októberben mutatkozott be. Olvasható a neten olyan híresztelés, hogy a Galaxy Z 5-termékek bemutatása előtt hozhatják el – afféle Galaxy S-széria élénkítőként, viszont ezt azért zárnánk ki, mert elvinné a showt a nagyok elől; másrészről, jobban járnak, ha a Galaxy S23 FE mellett felfrissítik a felsőkategória belépőágán lévő tablet portfóliót is, ahol jelenleg a Galaxy Tab S6 Lite 2022 és a Galaxy Tab S7 FE próbál érvényesülni.

A nyár végi, de inkább őszi Unpacked Event időpontját az is megerősítené, hogy anno a Galaxy Z Fold2 5G külön eventet kapott szeptember 1-jei dátummal. A Samsung bátran előrukkolhat hasonló elképzeléssel, ami az iskolai kezdési időszakban lenne a legcélravezetőbb, hiszen akkor könnyebben értékesíthetőbb az az árszegmens, ami még nem túl drága, de azért a középkategória felett van bőven.

Az biztos, hogy a napokban megkapott ‘EB-BS711ABY‘ akkumulátorhoz kapcsolódó tanúsítvány erősíti azt a hírvonalat, miszerint a Galaxy S23 FE már a küszöbön kopogtat; a Samsung pedig már tulajdonképpen csak arra vár, hogy a számukra legkedvezőbb debüt időpontot megtalálják. Ha pedig az említett tablet-érát is frissíteni szeretnék, akkor biztosan a Galaxy Z 5-ök utánra ütemezik, hiszen előre Galaxy Tab S9 FE-ként elneveztetni egy terméket eléggé lebuktatós lenne.

Ti miként látjátok a helyzetet?

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .