Kategória: Nem besorolt

Utólag is Kellemes Karácsonyi ünnepeket!

Bocsi, agyaltam azon, hogy most egy tech oldalnak illik vagy sem Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánni, aztán eszembe jutott, hogy a Samsung minden évben összedob egy igen hangulatos holiday promót, amelyben ad tippeket arra kihegyezve, hogy mik kerülhetnek a karácsonyfa alá. Természetesen, csak és kizárólag a high-end cuccok vannak kihangsúlyozva, ami cseppet sem meglepő, de az már nagyon is, hogy a Galaxy Z Fold5 5G nem került megemlítésre, mert a show-t most a kisebb, kompaktabb variáns kapta meg pár képkockára. Mondjuk érhető, hiszen több újdonságot hozott el.

Egyébként nem csak miatta érdemes meglesni a soron következő egy és negyedperces videót, hanem azért, mert bizony lesz magyar vonatkoztatása:

Bizony, az a Gellért Szálló, előtte pedig elsiklik Budapest két ikonikus járműve, egy villamos és egy kékbusz.

Kellemes ünnepeket utólag is a Galaxy Világa stábja nevében.

Nyitogassunk együtt az idei adventi kalendáriumot

Akik a kezdetek óta olvassák az oldalt, azok tudják, hogy a Samsung Members applikáción belül szinte mindig zajlik valamilyen nyereményjáték; hiszen mindegyikről megemlékeztünk. Ha kíváncsi lennél, eddig milyenek voltak, akkor a címkefelhőre klikkelve informálódhatsz.

El se hiszem, hogy eltelt egy újabb esztendő. Mindig decemberre fordulva tudatosul benne, hogy egy évvel öregedett a Galaxy Világa oldal. Az első esztendőkhöz képest változtak a cikkeknek a prioritásai, amelyet a Samsung Members címke is remekül prezentál, hiszen lehetne havi rendszerességgel dagasztani a létszámukat, de valahogy már nincsenek annyira szemünk előtt az applikációban zajló nyereményjátékok. Azért az utolsó hónapban mindig előkapjuk, hiszen napi szinten lehetséges nyerni valamit. Ha pedig valamit csak úgy ingyen megkapunk, némi adatért cserébe, amit alapvetően kiadnánk, akkor miért ne tegyük próbára Fortuna erejét.

A tavalyi hógömb rázáshoz képest most egy fokkal igényesebbel készült a hazai képviselet, ugyanis afféle adventi kalendáriumot lehet elkezdeni nyitogatni. Természetesen csak és kizárólag mindezt virtuális formában tehetjük meg, okostelefonunkon vagy tabletünkön. Nincs más dolgunk, mint lefrissíteni a Samsung Members applikációt és belépni a Samsung fiókunkba, hogy lássuk az aktuális nyereményjáték promóciót (ezek előfeltételek!), majd pedig regisztrálni magunkat a nyereményjáték eseményére. A feledékenyeknek egy rossz hírünk viszont lenne, ugyanis ha elmúlasztjátok a „napi nyitást”, akkor arról az ajándékról lecsúsztok.

A nyertesek sorsolása mindig másnap, 12 és 13 óra között zajlik. Egyelőre nincs arról információnk, hogy melyik napon, mi lesz a „kosárba”, viszont az eseményhez kapcsolódó Szabályzat árulkodik a lehetséges ajándékok kilétéről, amelyek között nem csak Samsung termékek lesznek, hanem különféle ajándékutalványok, mint pl.: a LEGO-tól, az iPontól vagy éppen a Decathlontól. Ha viszont valaki a tárgyak helyett az élményre esküszik, akkor érdemes követni a napi lehetőségeket, melyek között páros pihenés is lesz a Woodhoueses Noszvaj vendégházakban.

A kalendárium nyitogatás: 2023. december 1-jén veszi kezdetét, azonban már most is érdemes megejteni a regisztrációt, ugyanis úgy nevezett előregisztrációs ajándék kerül kisorolásra a korai szemfülesek között, ami nem más, mint egy idei Neo QLED tévé.

Zárószóként, a szabályzatból egy fontos részletet kiemelnék, miszerint, „egy játékos legfeljebb 3 darab napi Nyereményre válhat jogosult”, bár kétlem, hogy valakinek olyan szerencséje legyen, hogy háromszor húzzák ki a nevét; de aztán ki tudja…! A cikk naponta frissülni fog, oldalsó sávba kihelyezzük a könnyebb elérés érdekében. Ha pedig valaki nyert, az ne tartsa vissza, hanem jelezze komment formájában, hiszen örülnénk, ha legtöbben a Galaxy Világa olvasótáborából kerülne ki.

A nyereményjáték napi tétjei:

  • Korai regisztrációs díj: 1 db 75″ Ezüst Neo QLED 4K QN85C Smart TV (2023) [QE75QN85CATXXH]
  • 12.01. (péntek): 5 db 50 000 Ft értékű Samsung webáruház ajandékkupon [További infó] (1/3)
  • 12.02. (szombat): 5 db 50 000 Ft értékű Régió játék vásárlási utalvány [További infó]
  • 12.03. (vasárnap): 5 db Samsung Galaxy Buds2 Pro [SM-R510NZAAEUE]
  • 12.04. (hétfő): 5 db 50 000 Ft értékű Mountex ajándékutalvány [További infók]
  • 12.05. (kedd): 2 db Samsung Galaxy S23 Ultra [SM-S918BZKDEUE]
  • 12.06. (szerda): 5 db 40 000 Ft értékű Butlers ajándékutalvány [További infó]
  • 12.07. (csütörtök): 5 db 100 000 Ft értékű Stand Michelin csillagos étterem ajándékkártya
  • 12.08. (péntek): 4 db 60 000 Ft értékű Samsonite ajándékkártya
  • 12.09. (szombat): 5 db 40 000 Ft értékű Müpa ajándékutalvány
  • 12.10. (vasárnap): 5 db Samsung Galaxy Watch6 40mm Bluetooth változat bézs színben [SM-R930NZEAEUE]
  • 12.11. (hétfő): 5 db 50 000 Ft értékű Samsung webáruház ajandékkupon [További infó] (2/3)
  • 12.12. (kedd): 4 db 50 000 Ft értékű iPon ajándékkártyák
  • 12.13. (szerda): 3 db szürke Samsung Galaxy Buds FE [SM-R400NZAAEUE]
  • 12.14. (csütörtök): 5 db 40 000 Ft értékű LEGO ajándékutalvány
  • 12.15. (péntek): 5 db 40 000 Ft értékű Bortársaság ajándékkártya [További infó]
  • 12.16. (szombat): 5 db páros utalvány a Chefparade élményre prémium italcsomaggal [További infó]
  • 12.17. (vasárnap): 3 db Samsung 32″ M7 M70C 4K Smart Monitor fehér színben [LS32CM703UUXDU]
  • 12.18. (hétfő): 5 db Samsung HW-Q60C Q-szériás Hangprojektor (2023) fekete színben [HW-Q60C/EN]
  • 12.19. (kedd): 5 db 50 000 Ft értékű Decathlon vásárlási utalvány
  • 12.20. (szerda): 5 db 2 éjszakás páros pihenés a Woodhouses Noszvaj vendégházak egyikében
  • 12.21. (csütörtök): 5 db Samsung Galaxy Watch6 Classic 47mm LTE változat fekete színben [SM-R965FZKAEUE]
  • 12.22. (péntek): 10 db 40 000 Ft értékű Libri ajándékkártya
  • 12.23. (szombat): 3 db Samsung Jet Bot+ Robotporszívó fehér színben [VR30T85513W/GE]
  • 12.24. (vasárnap): 3 db Samsung Tab S9 FE+ 5G, 6/128GB tablet szürke színben [SM-X616BZAAEUE]

Sok Sikert Mindenkinek!

Hétfőnként Szerencsehétfőre invitálnak

Régen foglalkoztam már a Samsung Members applikációval. Az éjszaka leple alatt valamiért megnyitottam, s meglepődtem, mennyi kedvezménnyel és nyereményjátékkal várják az arra tévedő felhasználókat. Anno egyébként már nyertem egy vezeték nélküli fülhallgatót, talán Galaxy Buds+-t, viszont azóta se szegődött mellém a szerencse. Mindezt azért írom le, mert sokakban felmerül a kérdés, hogy csak adathalászatnak használják-e ezeket a nyereménykiosztó promóciókat, vagy valóban van valós nyertese. Nos, igen van és az ismerettségben akadnak páran, akik már ingyen eljutottak ilyen-olyan Budapest Parkos koncertre – merthogy ilyenre is lehet jegyeket nyerni; de most másra hívnám fel a figyelmetek.

Mától elindult a Szerencsehétfő, aminek lényege, hogy 2023. november 20-ig minden hétfőn arra ösztönzik a felhasználó közönséget, hogy nyissák meg az applikációt és pörgessenek egyet. Külön adnék egy pacsit a fejlesztőknek, mert miután pörgettél, van agy „Emlékeztető beállítása” opció, mellyel egy ics file-t tudtok letölteni, amit hozzáadhattok a Naptáratokhoz, ezáltal jelezni fog majd legközelebb is…

Arról nincs információnk, hogy a szerencsekeréken lévő nyeremények változhatnak-e, de kiindulva abból, hogy a szabályzatot elérhetővé kellett tenniük, vélhetően nem fogják módosítgatni. Szóval tekintsétek véglegesnek. A lehetséges pörgetések között van:

  • a „Nem nyertél”, amit biztosan sokszor fogunk látni;
  • a „20 000 Ft-os LEGO kupon”,
  • a „10 000 Ft-os Decatlon kupon”,
  • a „20 000 Ft-os Samsung Webáruház kupon”,
  • a „15 000 Ft-os Samsung Webáruház kupon”
  • illetve a „10 000 Ft-os Samsung Webáruház kupon”.

Cseles amúgy a Samsung magyar képviselete, mert százalékos kedvezmények helyett összegben mutatkozót adnak, amiből arra tudnánk következtetni, hogy összevonható lesz néhány éppen futóval, hiszen a százalékos és az összegben meghatározott mindig is kombinálható volt. Nem gondolnám azt, hogy ezen út közben változtattak volna. Jómagam már csak arra lennék kíváncsi, hogy összehatárhoz társított-e a felhasználásuk, hiszen, ha rendelek mondjuk 21 ezer forint értékért, és egy 20 ezres kupont felhasználok, az már lehet nem annyira éri meg nekik.

Majd ha valakinek van tapasztalata, ossza meg a komment szekcióban, vagy a már sokak által ismert belső körbe.

Béta fázishoz érkezett Google Play Games

A nyarat a Google egy remek hírrel kezdi meg, ugyanis az a szolgáltatás, amit csak Google Play Games for PC-ként emlegettünk az elmúlt cirka másfél esztendőben, végre olyan stádiumba érkezett, hogy a hazai kíváncsiskodók is ki tudnak próbálni. Történt ugyanis, hogy a Google Play Games bétája elérhetővé vált Magyarországon, így nem kell trükközni vagy éppen emulátort használnia annak, aki kedvenc Android platformra lefejlesztett játékával szeretne PC-s környezetben játszani – billentyűzet és egér bevonásával. Oké, itt még azért nem tartunk!

A Google a napokban értesítés formájában tájékoztatja a felhasználóit arról, hogy ha van kedvük, akkor telepítsék, és legyenek részesei a tesztidőszak utolsó felvonásának, ami azt mondatja, hogy lassan az ajtón kopogtat a végleges kiadás.

A Google Play Games Beta weboldalas fotója.
Forrás: Google

Telepítési útmutató:

  1. lépés: Töltsd le a “Béta letöltése” gombra kattintva az ‘Install-GooglePlayGames-Beta.exe’ file-t, amelyre egyben telepíteni fogja magát.
  2. lépés: Jelentkezz be a Google fiókoddal a felületre, majd az általános szerződési feltételt fogadd el.
  3. lépés: Telepítsd azt a játékot, ami megtetszett és játsz PC-s közegben.

Számomra a béta applikáció egyik hiányossága, hogy nincs kereső funkció. Noha lehetséges szűkíteni a játékokat kategória (kalandjáték, alkalmi, akció, stb.) szerint, viszont arra nem találtam lehetőséget – vagy csak vak voltam? –, hogy külön egy adott játékra keressek rá, mint pl.: Need for Speed: No Limits. Alapvetően letisztult, szép megjelenésű. Nincs túlbonyolítva és azok a megszerzett jutalmak, amelyek eddig megvoltak tovább gyarapíthatók ilyen módon is; nem kell a telefonunkon folytatni a gaminget.

A Google Play játékok béta magyar névre hallgató alkalmazás segíthet azoknak a felhasználóknak is, akiknek az okostelefonján nincs elegendő hely a játékok telepítésére. Értem, hogy sokan 128GB-os tárhelyű modellel élnek, viszont nálam is 2GB-nyi hely van; pedig OneDrive-ba mennek fel a képekről és a videókról a backup-ok, mégis csak akkor törlöm azok a telefonomról, amikor ténylegesen szükséges. Így pedig előfordul, hogy egy játékot nem tudok lefrissíteni, mert nincs elegendő tárhelyem, ami kizárja azt is, hogy játszhassak vele. Szóval ez egy valós gond – még ha van is rá megoldás.

Fotó: Galaxy Világa

Mint azt lentebb láthatjátok, azért akad bőven 100+ játék a tarsolyukban. A legkevesebb címet a „zene” kategóriában találjátok, míg a legtöbbet a „stratégiában” és a „szerepjátékban”. Az külön szimpatikus, hogy az értékelésük is fel van tűntetve a címek mellett, hogy ha valaki nem tudná hova tenni, akkor is legyen egy viszonyítási alapja. Másrészről, egy játék másik kategóriában nincs jelen, azaz csak egy helyre sorolható, így ha valaki a Final Fantasy Be: WOTV-t keresné, az ne a szerepjátékok között tegye, hanem a szimulációsok között.

Azért vannak hiányosságok, amelyek később bekerülhetnek, hiszen a feltöltés folyamatos, viszont ehhez kellenek a játékok fejlesztői is – akiknek minden segítséget megad a keresőóriás, hogy jelen lehessenek.

Zárásképpen a ‘tovább mögött’ megmutatnám, mely játékok telepíthetők első körben az alkalmazáson belül. Csak jelezném, a listát magam csináltam, így ha kimaradt volna valami, vagy bekerült volna azóta, új, azért felelősséget nem vállalok.

“Béta fázishoz érkezett Google Play Games” Tovább olvasása

Szöulban kerülhet megrendezésre a nyári Unpacked esemény?!

Jó látni, hogy a Samsung mennyire szívén viseli a termékeit. Minden nívós készülékét afelé Unpacked event keretében leplezi le, melyet élőben közvetítenek különféle platformokon, hogy a hétköznapi ember is részese lehessen a debütálásuknak. Ezek általában utólag visszanézhetők. A helyszíni “kicsomagolásra” a mediaorgánumok képviselőit invitálják meg, melynek általánosságban az Egyesült Államok, főként San Francisco szolgáltatott helyszínt. Bizonyos források szerint, ezen hagyományával szakíthat a dél-koreai tech óriás, akik először hazai keretek között rendezhetik meg a soron következőt.

Történt ugyanis, hogy Lee Young-hee-nél, a Samsung Device eXperience Global Marketing részlegének elnökénél az egyik helyi újságíró rákerdezett, hogy a vállalat a következő kulcsfontosságú (értsd: a nyári) Galaxy Unpacked rendezvényét Szöulban, Dél-Koreában kívánja megrendezni?! Válaszul csak a következőt tette csak hozzá:

“Mert Korea jelentőségteljes és fontos”

Az Ultra termékcsalád létezésének felhívása.

Bár Lee Young-hee nem árulta el a pontos helyét és dátumát az eseménynek, a pletykák szerint a szöuli Gangnam-Gu-ban található COEX-en kerülhet megrendezésre július utolsó hetén.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy mindig augusztusban tartották meg az év második felében domináló prémium termékeinek a bemutatását; azonban most várhatóan 2 héttel korábban tehetik ezt meg, sokak tippje szerint: valamikor július utolsó hetén, annak is a közepe tájt. A SamMobile jövendőlése a 2023. július 26-át tartaná a legkézenfekvőbbnek.

Szó sincs rohanásról, egyszerűen a félvezetői paicon történt profit veszteséget valamilyen szinten kompenzálnia kell a Samsungnak; ezért indítanák útjára előbb az életciklusait. Másrészről, a foldable készülékek versenypiacára egyre több konkurens teszi be a lábát, amire reagálniuk kell. Így is az elmúlt hónapokban csökkent a piaci részesedésünk; de azért még nincs mitől tartaniuk.

A nyári Unpacked eseményen: a Galaxy Z Fold5 és Galaxy Z Flip5 összehajtható okostelefonok; a Galaxy Watch6 termékcsalád, egy új fülhallgató, valamint új XR headset mutatkozhat be, a Galaxy Tab S9 termékfamília mellett.

Elvisznek egy körre, és még nyerhetsz is!

Szeretem, amikor a Samsung hazai képviselete kreatívkodik. Aztán lehet, hogy elgondolkodtak azon múltkori cikken, amelyben a brit kollégákat az egekbe emeltünk, hiszen olyan kampánnyal rukkoltak elő a Galaxy S23 Ultra 5G-ben jelenlévő 200MP-es érzékelővel kapcsolatban, ami bárhol megállná a helyét.

A Samsung Magyarország 2023. május 25. és 27. között három estés eventre invitálja a kíváncsiskodókat. A középpontban a már emlegetett idei flagship vonal legerősebb modellje lesz, amelyet esti fényviszonyok között tesztelnek. Hiszen az ISOCELL HP2 névre hallgató érzékelővel nem csak részletgazdag fotókat, hanem kitűnő minőségűeket is lehet kreálni akár gyengébb fényi adottságok között. Az eseménynek elkészítették a https://samsungestifenyek.hu/ weboldalat; ha pedig felkeltették a figyelmed, akkor irány a Regisztráció fülecske, mert anélkül sajnos nem fogsz tudni részt venni a sorsoláson.

Természetesen a hashtagról se szabad elfeledkezni, hiszen ott a már sokak által ismert #SharetheEpic, amelyet legutóbbi az indiaiak éltettek, amikor a Lime színt bevezették az alapszínválasztékba a Galaxy S23-nál. Az eseményhez készült Youtube videó, mutatnám:

Ti ott lesztek?

Galaxy-okostelefon cameozott a Meg 2.: Az átok című mozifilmben és annak előzetesében

A cameo-t, mint jelenséget akkora állapíthatjuk meg, amikor egy személy önmagát alakítva tűnik fel egy mozifilmben/sorozatban; tehát nem egy kitalált karaktert formál meg. (Pl.: Stephen King sűrűn mutatkozik saját filmjeiben; de említhetném akár Stan Lee-t a Marvel-érában.) Manapság szokták eszközöknél is alkalmazni. Legutóbb a Galaxy Z Flip4 5G-et „használták” a MEG 2.: Az átok című mozifilm hosszú előzetesében, illetve magában a filmben, hiszen abból egy kivágott jelenetet nézhettek meg azok a nézők, akik a Warner Bros. stúdió újabb gyöngyszemében látják meg a kikapcsolódás alapját.

Nincs információnk arról, hogy a stúdió csak éppen poén szinten kapta elő a Samsung kagyló formatervű modelljét (mert trendinek találják a célzott közönség körében!); vagy éppen egy vásárolt reklámot láthatnak a (számomra Zsé-kategóriás film és) Jason Statham rajongói.

Az ominózus jelentet a hivatalos előzetesének (lásd a tovább mögött) 2:31. percében láthatjátok. Igazából éppen videótelefonál az egyik vendégkarakter, amikor az Őscápa érkezik és a víz alatti létesítmény üvegét áttörve bekapja.

Manapság nagy divatja van az ilyen eresszük el a hajunkat stílusú filmeknek, elég csak a Sharknado-ra gondolni, amely egy időben évente dobta ki magából az újabb és újabb filmeket. Szerintetek, a Samsung az ilyen stílusú cameo-kból profitál?

“Galaxy-okostelefon cameozott a Meg 2.: Az átok című mozifilmben és annak előzetesében” Tovább olvasása

Holnap rendhagyó előadással készül a Samsung hazai képviselete

Aki jártas a Samsung.com történéseiben, az tudhatja, hogy nagyjából 2-3 évvel ezelőtt élőadásokkal bombázza a Samsung Magyarország a látogatóit kedd és csütörtök esténként 18 órás kezdéssel. Ehhez nem kell semmit csinálni, mint az adott napon és időpontban megjelenni a website-on, ahol a chates ügyfélszolgálat mellett/felett feltűnik a becsatlakozási lehetőség. A háztartási termékekre és televíziókra fókuszáló adásokkal keddenként, az MX szegmenssel (okostelefon és tablet) pedig csütörtökönként várja az érdeklődőket, akik akár kérdések formájában is bombázhatják a szakértőket – akik utóbbinál Tamás és Vivien.

A Galaxy Világa stábjának már szemet szúrt múlt héten a 2023. március 23-i (csütörtöki) berögzítés, ahol a Galaxy S23 influencer event szöveg olvasható, azaz ismételten fogtak néhány márkakövetet, akikkel végigbeszélik moderátor segítségével, hogy miben újult meg a termékcsalád a Galaxy S22-höz (és más termékhez) viszonyítva.

Az esemény kampányfotója.
Forrás: Samsung Magyarország

Az influencerek között két közkedvelt személy tűnik fel: Nessaj és Simonffy Péter.

Előbbit nem hiszem, hogy be kell mutatni, hiszen a „pingvin”, mint szleng tőle származik. Simonffyval azért foglalkoznék egy kicsit részletesebben, mert, aki használ nem ingyenes applikációkat, és eléggé elvetemült Samsungos hírfogyasztó, annak mostanság számtalanszor felcsendülhetett azon reklámjának egyike, amelyben az alábbit mondja: „Hányszor oldod fel a telefonodat naponta?” Teljesen egyedi látásmódban készíti a figyelemfelhívó marketing anyagokat, amelyek különcök, de ez az egyediség szerint az, amivel meg tudja magát a brand különböztetni. A fentebbi linken van jópár, ajánlanám figyelmetekbe – hiszen volt, hogy az HBO-nak dobott össze.

Az eseményt már csak azért érdemes nyomon követni, mert múlt alkalommal egyedi kupont osztogattak a nézőknek. Hátha most is lesz valami hasonló. Az eventig még cirka 21 óra van hátra. Mindössze a főoldalra kell ellátogatnotok holnap 18 órás kezdéssel. Tudomásunk szerint, nincs rögzítve, hogy vissza tudjátok nézni – bár ha Facebookra kimenne, akkor ez az állításom dölne. Majd megírjátok.