Címke: Akció 2020-11

A novemberi tablet árakról…

Miután szemügyre vettük az okostelefonok novemberi árait, haladjunk tovább a tablet szegmensre, ami az ünnepek érkezésével még inkább keresetté válik. Már szeptemberben megélénkült a COVID-19 járvány bizonytalanságából fakadóan az igény rájuk, azonban a jelenség a karácsony beköszöntével nagyobb intenzitásra válthat. A Samsung Magyarország beépítette mindegyik termékét a portfóliójába, amelyekkel a 2020-as évben szeretne érvényesülni. A 2018 és az azelőttiek közül már csak a Galaxy Tab S4 képezi a kínálatuk részét, ami kifutó státuszba került. A tervezet szerint az év végére kisöprésre kerülhet a komplett raktárkészlete, bár ehhez kell egy előnyösebb ár is, mert nagyon magasan tartják.

Novemberben egyedül az újonnan bemutatkozott készülékeire nincs semmiféle árleszállítása a hazai képviseletnek, illetve a Galaxy Tab Active-szériára, amit hasonlóan inkább az üzlet partnereinek ajánlják és értékesítik. Valószínűsíthető, hogy a Galaxy Tab S7-termékcsalád mind a négy variációja ez évben még tartja magát a nyitóáron.

A következő árak: 2020. november 1. és 30. között értendők.

Így fest a Galaxy Tab A7 2020 Book Coverben.
Forrás: Samsung

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft164 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

A novemberi okostelefon árakról…

Az év véghajrájába érkeztünk. Érdemes lesz nyitott szemmel járni, hiszen a november a Fekete Péntektől lesz hangos a 2020-as évben. Nem írtunk külön cikket, de a Media Markt-okban elstartolt az első felvonása, bár azt alapul véve, hogy nincs jelentős árkülönbség a jelenleg futó Samsung márkaboltos októberi promócióhoz képest, nem szándékozunk külön foglalkozni az áruházlánccal. Helyette csak felhívnám a figyelmet arra, hogy a hónapban esedékes a Joy napok is, amivel mindjárt jövő héten fogtok találkozni. Kíváncsi leszek, mennyire veszi el az érdeklődését a Black Friday, mert jobb árakkal a papírforma szerint akkor találkozhatnak a vásárlók, legalábbis, ha mindenki betartja a fair játékot, és nem lesz előtte felárazás-leárazás.

Advent első vasárnapja november utolsó hétvégéjére esik, így az ünnepekre történő rákészülést próbálja az összes áruház kihasználni. Mi a folytatásban is csak azt tudjuk ígérni, hogy minél előbb elhozzuk az éppen aktuális promóciót. Ismét a Samsung Experience Store-ok havi árairól hoznánk az összehasonlító táblázatot, amik egy éppen érkező leárazással módosulhatnak, de ha minden igaz, akkor a novemberi árakhoz képest magasabbak nem várhatók.

Mutatnám, mivel számoljatok: 2020. november 1-je és 30-a között. Az árszabás módosulása benn a pakliban, így kezeljétek a leírtakat tájékoztató jelleggel.

A Galaxy Z Fold2 5G termékcsalád.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A belépőszintű termékeiből a Samsung Magyarország nagyobb tárhely változatokat hozott. Mint arról már beszámoltunk, a Galaxy A21s és a Galaxy A31 duó kapott 4/128GB-os társat az alapmodell mellé. Talán kicsit késeinek érzem az igyekezetet, de legalább lesz választási lehetősége annak, aki ilyen termékekben gondolkodik. Várhatóan a SES-ek Black Friday-napjain leértékelésre kerülnek! A Galaxy A31 64GB-os variációja, illetve a Galaxy A41 tartja magát ugyanazon az árponton. A Galaxy A51 a jelenlegi legjobb ár/érték arányú középkategóriás készüléke a portfólióban, amit bátran merünk ajánlani.

Az XCover-termékcsaládra nincs továbbra sem kedvezmény. Érdekes, hogy egyetlen olyan időszakot se tudnék mondani, amikor valamilyen úton-módon engedtek volna az árából – ha a diákkedvezményt leszámolom.

Termék:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q4-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás készülékek közé nemsokára beépül a Galaxy S20 FE 256GB, ami még egyelőre nincs a portfólióban, azonban a napokban megtudtuk, hogy a bevezetésre kerül a combosabb változata, ami RAM tekintetében is 2GB-tal többel lesz felvértezve. A Galaxy S10-család valószínűleg kitart a hónapban még. Hiába emlegettük kifutó termékként, a kevésbé népszerű színekben azért még kapható, így biztosan Black Friday-kor is lesz rá valamiféle jó ár.

Nem akadnak a Galaxy S20+ BTS Edition árához nyúlni. Míg az alapmodell már a 339 990 Ft-os árponton van, addig a limitált kiadás tartja magát a nyitányon. Szintén nem várható leárazás a Galaxy Note20-termékekre, a Galaxy Z Fold2 5G-re és a Galaxy Z Flip 5G-re. Hasonló cipőben a Galaxy Note10+ 512GB-os tárhellyel ellátott kiadása.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

Nagy őszi leárazás vette kezdetét a Samsung márkaboltokban

Az gondolom mindenki számára tiszta, hogy a Samsung Europe (van ilyen amúgy?) egy össznépi promóciót indított Samsung hét elnevezéssel, melybe 14 ország, köztük Magyarország is becsatlakozott. Ha minket kérdeztek, akkor bizonyos felállásban felfogható egyfajta elő-Black Friday-nak, melynek egyik exkluzív terméke a Misztikus Kék színben tündöklő Galaxy Buds Live, amiről insta oldalunkra kipublikáltunk tegnap folyamán egy igen előnyös fotót – de majd a következő napokban is hozunk másabb stílusukat. A korábbi cikkben szintén hangsúlyt helyeztünk arra, hogy egy limitált termékről volna szó, mint pl.: a Galaxy Buds+ BTS Edition esetén, bár árban annál olcsóbb.

Az okostelefonok, a tabletek és viselhető okoskiegészítők mellett a Frame TV-kre is nagyon jó bundle ajánlat fut. Információink szerint, ha belefutnátok olyasmibe, hogy a webshopba nem lenne készleten a választott termékcsomagotokból, akkor vegyétek fel a kapcsolatot a Downtown SES-szel, akik felveszik az igényeiteket és kicsivel hosszabb várakozási idővel, de teljesítik a megrendelést, ha a termék előleg formájában kifizetésre kerül. Noha ez nem olvasható sehol, egyik bennfentestől megtudtuk, hogy nyugodtan lehet élni így is az ajánlattal.

A promóció részleteiről a folytatásban számolok be, most inkább csak az időtartamra helyezném a fókuszt, ami 2020. október 26. és november 8. között zajlik, illetve a készlet erejéig, bár ritka az a fajta opció, hogy elfogyjon. Nyilván, ha a Samsung hét ajánlatával élnétek, akkor ezek az árak módosulnának le.

OKOSTELEFONOK:

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A belépőszintű és a középkategóriás készülékek áránal semmiféle kiugrót nem lehet tapasztalni. Az előző promoció árkedvezményei másolódtak le.

Termék:2020/Q4-es ár:Akciós ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

Az év utolsó negyedévébe lépve a Samsung Magyarország előnyös helyzetbe hozza a tavalyi felsőkategóriás termékeit. Míg az előző időszakban a Galaxy S20-ak voltak nagyobb kedvezménnyel ellátva, addig most a Galaxy S10- és a Galaxy Note10-család került górcsövük alá, hiszen elviekben az év utolsó hónapjaiban kifuthatnak. Erről nemsokára külön cikk formájában részletesebben beszámolunk.

Jelenpillanatban, a Galaxy S10 Lite-ra érdemes beruházni, hiszen remek az ár/érték aránya. Hasonlót tudnék rámondani a Galaxy Note10-re, ami ilyen olcsó nem mostanság volt.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft161 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft209 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft157 490 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft233 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft299 990 Ft

TABLETEK:

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Ezt a szegmenst egyáltalán nem módosították árképzés szemszögéből, azaz a hónap elején meghatározottak jellemzik.

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Egyetlen termékre hívnám fel a figyelmet, a Galaxy Tab S6-ra, ami szintén a kifutó termékek listáját erősíti, ami érthető, hiszen nem sokkal olcsóbb, mint a Galaxy Tab S7. Most egy még előnyösebb árleszállítással próbálja a készleteit kisöpörni a hazai képviselet. Azt azért hozzátenném, hogy szintén a Samsung hét árát örökölte meg, azaz, ha vásárolnátok mellé még bármilyen okostelefont, tabletet vagy okosórát, akkor további 5%-kal lenne olcsóbb, ami nem elhanyagolható.

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft164 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft206 991 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft224 991 Ft

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Az aktivitásmérőket hagyjuk, mert az októberben érkezett Galaxy Fit2 ellen egyik se tudja felvenni a harcot.

A Galaxy Watch Active utolsó készletei kaptak egy előnyös árat, hiszen 54 990 Ft-ért nagyon jó deal tud lenni annak, aki sportos küllemű okosórát keres. Ha viszont a tudás is számít, ám a méret mindegy, akkor a verhetetlen kedvezményben részesülő Galaxy Watch Active 2 rozsdamentes acél kisebbik modelljét mondanám, amit vasárnapig nagyon lecsaptak, utána pedig visszamegy az időszak második hetében 104 990 Ft-ra. Ilyen ajánlattal Black Friday-kor se számítsatok… Éljen vele, aki régóta agyal a lünettementes kiegészítő vásárlásán.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft10 990 Ft
Galaxy FitSM-R37029 990 Ft22 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50069 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81089 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80099 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ94 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ104 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS124 990 Ft104 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS134 990 Ft114 990 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Zárásképpen pedig vessünk egy kósza pillantást a vezeték nélküli fülhallgatók termékcsaládjára, ahol a korábbi hetekben sokkal jobb ajánlatok uralkodtak a Galaxy Buds esetében; míg a Galaxy Buds+ tulajdonképpen egész havi leértékelést kapott!

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft40 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft49 990 Ft

Íme a promóció kreatívjai:

Mit szólnál, ha szettben olcsóbban hozzájutnál a Frame TV-dhez?

Már beszámoltunk arról, hogy a Samsung hét alkalmával a Samsung Magyarország milyen promócióval készült azok számára, akik okostelefon vagy tablet vásárlása előtt állnának. Az eventnek köszönhetően megérkezett a Misztikus Kék színvariánsa a Galaxy Buds Live-nak, illetve kereskedelmi forgalmazásba került a vezeték nélküli trió töltőpad, amellyel már három vezeték nélküli töltésfelvételre képes okoseszközt tudtok egyidejűleg tölteni. Ezzel párhuzamosan azonban gondoltak azokra is, akik tévé vásárlására adnák a fejüket, ugyanis egy roppant jó kedvezménnyel ellátott bundle ajánlattot hirdettek az egyik tévétípusukra.

A Samsung művészi vonalát képviselő tévéjéről, a Frame TV-ről volna szó, amit most előnyös áron tudtok megvásárolni, ha kihasználjátok a csomagba foglalt akciót. Az ajánlat csak a Bravotel Üzletházak Kft. által üzemeltett Downtown SES márkaboltban, illetve a sestore.hu oldalán érhető el.

Arról volna szó, ha vásároltok szett formájában egy ilyen tévét, választatok mellé színben hangprojektort és dekor keretet, akkor sokkal jobb áron tudtok hozzájutni, mint ha az egyes termékeket külön-külön vennétek meg más forrás(ok)ból. Magát a Frame TV-t: 32, 43, 50, 55, 65 és 75 inches átmérőben kínálják. A hangprojektorból tudomásunk szerint Magyarországra csak a HW-S60T/EN típusszámú érhető el, így a HW-S61T/EN-t ne keressétek (hiába szerepel a hivatalos aloldal leírásában), mert nem fogjátok a listán találni. A hangsugárzó: fekete és fehér színben választható; míg a dekor keret: barnában, bézsben, fehérben és feketében.

A sestore.hu-n található akcióról egy képernyőfotó.
Forrás: sestore.hu | Fotó: Galaxy Világa

A promóció időtartama: 2020. október 26. és november 1. közé esik, de a készlet erejéig szócskát mindenféleképpen érdemes megemlíteni, mert eléggé limitált a készlet mindegyikből.

Csak viszonyításképp jegyezném meg, hogy a dekor keret kb. 30 ezer forint körül, míg a hangprojektor 100 ezer forint körül mozog, illetve még a Frame TV-nél is előfordulhat jobb ár.

A bundle ajánlat árazása:

A szokásos összefoglaló táblázatban mutatnánk, melyik opció, mennyibe kerül.

Termék:Szimpla ár:Akciós ár:
Samsung QE32LS03T QLED 4K Frame Televízió + HW-S60T + Dekor keret289 970 Ft247 990 Ft
Samsung QE43LS03T QLED 4K Frame Televízió + HW-S60T + Dekor keret424 970 Ft349 990 Ft
Samsung QE50LS03T QLED 4K Frame Televízió + HW-S60T + Dekor keret504 970 Ft409 990 Ft
Samsung QE55LS03T QLED 4K Frame Televízió + HW-S60T + Dekor keret554 970 Ft449 990 Ft
Samsung QE65LS03T QLED 4K Frame Televízió + HW-S60T + Dekor keret704 970 Ft559 990 Ft
Samsung QE75LS03T QLED 4K Frame Televízió + HW-S60T + Dekor keret1 004 970 Ft784 990 Ft

Íme a promóció hirdetménye:

Elstartolt a Samsung hét, mutatjuk a kedvezményeket!

A Samsung hét a dél-koreai vállalat legújabb európai szintű koncepciója, amihez hasonlóhoz az előző évek egyikében se volt precedens. Az eventbe, mert szerintem bátran hívhatjuk annak, 14 ország csatlakozott be. A magyarországi képviselet szintén köztük van, akik hasonló exkluzív tartalmakkal készülnek, hogy még inkább felkeltsék a vágyat azokban, akik bármilyen termékben gondolkodnának az év utolsó negyedévében.

Az elnevezés abszolút témajelölő, mert egy hetet ölel fel. Említettem, hogy érkezik egy exkluzív termék, ami nem más, mint a Galaxy Buds Live Misztikus Kék színvariációban, amit a vásárlók csak a Samsung Experience Store-okban, illetve a hozzájuk kapcsolódó webshopokban vásárolhatnak meg 69 990 Ft-os áron. Bizony, köztük van a hazai képviselet is. Ezzel pedig körvonalazódni látszik, hogy a Misztikus Piros (Mystery Red) nincs az európai kínálatban, ugyanis továbbra is csak Dél-Koreában és Kínában tűnt fel, valamint az USA-ban.

A promóció időtartamát azért leírnám: 2020. október 26. és november 1. között zajlik, illetve bizonyos termékek esetében a készlet erejéig, hiszen, ha felidézítek, akadnak kifutó szériás készülékek, mint pl.: a Galaxy S10-család vagy a Misztikus Kék színű Galaxy Buds Live, amire igaz nincs semmi kedvezmény.

Elviekben csak a Samsung héten lesz kapható a Galaxy Buds Live új színe.
Forrás: Samsung Magyarország

Több részre osztható a Samsung hét promóciója, amelyre külön-külön kitérek a folytatásban, de felsorolás jelleggel azért leírnám:

  • lesznek 10%-os kedvezményben részesülő termékek,
  • ha pedig hozzájuk választas egyidejűleg még másikat, akkor további árengedményben részesülsz,
  • ha pedig még tokot is, akkor a terméktől függően újabb %-os árlecsapást kapsz.

A promóció alappillérét képező termékek:

Október 26-án elstartolt egy újabb két hetes leárazás hullám, viszont a Samsung hét felülírta az ottani árakat. (Külön cikkel holnap jelentkezem!) Most azt mutatnám, melyek azok a termékek, amelyek 10%-os további kedvezményt kaptak azon felül, mint amennyibe kellene kerülniük. A listán helyet kapnak felsőkategóriás okostelefonok, illetve tabletek. Ha köztük van a kiszemelted, akkor ne várjátok meg a Black Friday-t.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Aktuális ár:Samsung hét ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft161 991 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft157 491 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft233 991 Ft
Galaxy Tab S6 WIFI128GB259 990 Ft229 990 Ft206 991 Ft
Galaxy Tab S6 LTE128GB289 990 Ft249 990 Ft224 991 Ft

A készülék kedvezményt 10%-ról úgy lehet tovább növelni 15%-ra, ha a fenti lista egyik kiszemeltje mellé választatok még egy okostelefont, tabletet vagy viselhető kiegészítőt. Ekkor nem csak a második termék kapja meg a bónusz kedvezményt, hanem az első is. Példával élve: ha egyedül vennétek a Galaxy S10 Lite-ot, akkor 161 991 Ft-ot kellene fizetnetek, de ha választatok mellé még egy Galaxy S10 Lite-ot, akkor már mind a kettőt 152 992 Ft-os darabáron vihetitek el. Csak ez a két kedvezmény mérték van, és a második is csak akkor élesedik, ha az első feltétel teljesül. Ha nem, akkor sajnos az éppen futó promóciós áron kapod mind a kettőt.

Ezen felül akad még egy tartozékra, akarom írni: tokra asszociáló függeléke a Samsung hétnek. Mutatnám a listát, mely termékek mellé, milyen árleszállítás társul:

  • 50%-os kedvezmény: Galaxy S20, Galaxy S10, Galaxy S10+, Galaxy A30, Galaxy Tab A10.12019
  • 30%os kedvezmény: Galaxy Note10, Galaxy Note10+, Galaxy Note10 Lite, Galaxy S10 Lite, Galaxy A20s, Galaxy A20e, Galaxy Tab S6, Galaxy Tab Active 2
  • 10%-os kedvezmény: a többiek.

Ha pedig éppen okosóra vásárlásban gondolkodol, akkor javaslom látogass el a [3] oldalra, hogy megtudd, miként juthatsz még előnyösebben hozzá a Galaxy Watch Active 2 rozsdamentes acél variánsához.

Íme a hirdetmény kreatívja: