Címke: Android 10

Megérkezett a stabil Android 10 a bétaszoftveres Galaxy S10-családra – FRISSÍTVE

Felgyorsultak az elmúlt napokban az események a Samsung háza táján az Android 10-frissítési projektje körül. Aki rendszeres olvasója az oldalnak, az érzékelhette, hogy 3-5 naponta érkeztek bétafrissíteses cikk segédletek. Még nem került megírásra azon cikk, amiben kitérek: melyik készülékek, mikor kaphatják meg a One UI 2-es felülettel érkező újdonságokat, de az szinte könyvelhető tény, hogy a végleges élesítés 2020 januárjában veszi kezdetét. (Nincs kizárva, hogy néhány országban még decemberben kiadják a tavaszi csúcsmodellekhez, de az előző évekre alapozva kicsi ennek a valószínűsége.)

Ezzel szemben azon németországi bétaszoftver tesztelők (és persze azok, akik más módon oldották meg a “becsatlakozást”) örülhetnek, ugyanis a minap a “finale” státuszra frissülhetett a szoftverjük. Az új operációs rendszer a Galaxy S10 családnál: G97**XXU3BSKO verzió névre hallgat – ahol a csillagos részek jelentenék az adott verziószámot. Az update tartalmazza a decemberi biztonsági frissítést is, tehát nagyon úgy fest, hogy 2019-re velük lezárja a projektet a társaság. Nagyjából 140MB-os pakkról van szó, ami a BSKO végződéssel van ellátva.

A Samsung anno kijelentette, hogy két évig támogatja a kiadott készülékeit frissítéssel, így a 2018 őszen kiadott A-széria is ugyanúgy megkapja, ahogy az összes 2019-es modell. A bétatesztelős projekt nagyjából két hónap alatt lezajlott a Galaxy S10-családon belül. Ha tippelnem kellene, akkor az XEH-s változat januártól élesedik be.

Akik eljutottak valamelyik bétafrissítésig, amondó vagyok, bátran menjen végig. Személy szerint egyik felhasználójaként nem tapasztaltam semmi olyan hibát, amitől a hajam téptem volna. Felrakásához használjátok a korábbi útmutatóinkat.

UPDATE: közben a német Galaxy S10 családtagjainak felhasználói elkezdték megkapni az Android 10-es szoftvert, ami már felkerült a SamMobile oldalára is. Ugye ők a DBT-s változatot használják, mi az XEH-sat. Így már nincs kizárva a decemberi frissítés érkezése.

Ha lemaradtál volna, akkor gyorstalpalóként az előzményeket mutatnám:

Telepítés közben az végleges Android 10 bétaszoftvere.

Galaxy S10e készüléknél:

Stabil/végleges verzió (Nov. 28.) ZSKL -> BSKO: G970F_ZSKL_BSKO

Galaxy S10 készüléknél:

Stabil/végleges verzió (Nov. 28.) ZSKL -> BSKO: G973F_ZSKL_BSKO

Galaxy S10+ készüléknél:

Stabil/végleges verzió (Nov. 28.) ZSKL -> BSKO: G975F_ZSKL_BSKO

Befutott a hetedik bétafrissítése az Android 10-nek

Rendszermérnökként világosodtam meg annak idején, hogy a “lefagyás” az operációs rendszereknél egy a hardvert védő ciklus. Nagyjából ugyanaz a jelentősége, mint az áramnál a biztosítéknak. – ezzel a kitéréssel csak arra akartam kilyukadni, hogy nincs azzal szerintem probléma, hogy 3-4 naponta érkezik a jelenlegi bétaszoftverhez egy frissítőpakk, aminek célja, hogy az éles szoftver előtt mindenre fény derüljön. Azért az kínosabb, ha átmegy a rostán és később okoz a fejlesztőknek fejtörést. Aki pedig úgy döntött, hogy bekapcsolódik a béta fázisba, az ne puffogjon, hanem frissítsen és gyűjtse a log-okat.

November 21-én dobta a netre a hatodik betáját az Android 10 és One UI 2 duónak a Samsung, azonban ez idő alatt is volt mit átdolgozniuk. Nem is meglepő, hogy négy nappal később a hetediket tartjuk számon. Telepítésében nincs eltérés, ha az előzőeknél írtakat alkalmazzátok, akkor már lehet egyből vele csapatni.

Ha lemaradtál volna, akkor gyorstalpalóként az előzményeket mutatnám:

Települ az Android 10 hetedik bétaszoftverje.

Galaxy S10e készüléknél:

Beta7 (Nov. 25.) ZSKJ -> ZSKLG970F_ZSKJ_ZSKL

Galaxy S10 készüléknél:

Beta7 (Nov. 25.) ZSKJ -> ZSKLG973F_ZSKJ_ZSKL

Galaxy S10+ készüléknél:

Beta7 (Nov. 25.) ZSKJ -> ZSKLG975F_ZSKJ_ZSKL

A frissítés hivatalos leírása:

A hatodik bétafrissítés érkezett az Android 10-hez

Valami nagyon félrecsúszhatott az Android 10 bétaszoftverénél, ugyanis múltkor azt jósoltam, hogy a negyedik után – az előző verziók tapasztalataira építkezve! – várhatóan végleges béta kerül kiadásra a Galaxy S10-családtagokra decemberbe lépve, azonban a fejlesztők megtáltosodtak és rögtön hoztak két frissítést.

November 15-én kaptuk meg a negyedik frissítést a bétaprojektből, azonban három nappal később már érkezett az ötödik, ami az előzőhöz mérve eléggé gyors tempót jelentene, hiszen azt november 8-án, azaz 7 nappal korábban szállították. Most az időeltérés tehát 72 órányi sincs, és mielőtt észbe kaphattam volna, már a hatodik is kinn volt, amit november 21-én tettek elérhetővé. Felpörögtek az események az látszik! Aki aktuális verzióját akarja magáénak tudni, annak figyelnie kell a telepítési sorrendre. A jelenlegi végső változat a ZSKJ-re hallgat.

Nincs más teendő Béta 6-ra frissíteni, mint a kép alatti linkekre klikkelve letölteni a verziókat, azokat elnevezni pl.: „beta5.zip” és „beta6.zip” párosra, majd miután leállítottátok a telefont a [BEKAPCSOLÓGOMB]+[BIXBY]+[HANGERŐ FEL] együttes nyomásával elindítani; a boot menüben pedig az SD-kártyás telepítésen keresztül sorban feltelepíteni.

Ha lemaradtál volna, akkor gyorstalpalóként az előzményeket mutatnám:

Telepítés előtt az Android 10. Fotó: Galaxy Világa

Galaxy S10e készüléknél:

Galaxy S10 készüléknél:

Galaxy S10+ készüléknél:

Tegnap óta éles a negyedik bétája az Android 10-nek

November 15-én élesedett a negyedik bétafázisa az Android 10 és One UI 2 párosnak a Samsung berkein belül. Nem olyan régen adtuk hírül, hogy miként frissíthetitek fel az a Béta 1-et Béta 3-ra, azonban ne tessék megállni, ha eddig eljutottatok, mivel november 8 óta elteltével ismételten frissítés érkezett, várhatóan a sorban az utolsó – ugyanis a társaság a negyedik után végleges bétaszoftvert szokott kiadni. Eleve minden fórumon azt hangoztatják, hogy hónap végén érkezik a stabilizált végső tesztfázisú változat, amit aztán várhatóan jövő évben élesítenek be az XEH-s változatokra, ami a régiónkat jelentené.

A telepítéshez szükséges file-t a kép alatti megfelelő hivatkozásra kattintva tölthetitek le. A menete pedig ugyanaz, mint az előzőekben leírt SD-kártyáról való telepítés. Tehát a „.bin” kiterjesztésű file-t nevezzük át „.zip”-re, majd miután belépünk a boot menüjébe a telepítőnek, SD-kártyáról való telepítéssel installáljuk.

Béta4 telepítése közepette. Fotó: Galaxy Világa

Galaxy S10e készüléknél:

Beta4 (Nov. 15.) ZSK3 -> ZSK9G970F_ZSK3_ZSK9

Galaxy S10 készüléknél:

Beta4 (Nov. 15.) ZSK3 -> ZSK9G973F_ZSK3_ZSK9

Galaxy S10+ készüléknél:

Beta4 (Nov. 15.) ZSK3 -> ZSK9G975F_ZSK3_ZSK9

Szépül az Android 10-zel a hívásfogadás értesítése is

Lassan várjuk a bétaszoftverből a végleges változatot. Elvileg a hónap végén érkezhet, azonban, akik kíváncsiak, hogy milyen újdonságokat rejt az Android 10 az előző, Android Pie-hoz képest, azoknak már elkészült a legfrissebb leírás, miként telepíthetik fel a jelenleg terítéken lévő béta3-at. Nos, de nem erre akartam most kilyukadni, hanem arra, hogy rengeteg átgondolt megvalósítást kapunk. A sok közül az egyik ilyen, hogy a felugró értesítések sokkal keskenyebbek lesznek, hogy kevésbé zavarják a felhasználót a telefon használata közben.

Hoznék egy példát rá, amit a „Hívás megjelenítése alkalmazások használatakor” beállítással szemléltetnék. Ugye ez az az állapot, amikor mondjuk Facebook-ozunk, vagy valamilyen más applikációt használatunk és érkezik egy bejövő hívás.

Fotó: Galaxy világa

Az Android 10-zel három választható lehetőséget érkezik a bejövő hívások megjelenítésére:

  1. Teljes kijelző: ilyenkor, ahogy a nevében is benne van, a teljes kijelzős változatban ugrik fel a bejövő hívás értesítése. Ezzel megtörhetjük a folyamatot, amit éppen végeztünk, ellenben a telefonos hívásra helyezi a hangsúlyt.
  2. Előugró ablak: a háttérben ugyanúgy látszódik a ténykedés, ami a hívás bejövése előtt zajlott, azonban a kijelző felső ötödét elfoglalja az értesítés. Kevésbé zavaró. Cserében nem csak a telefonszám/név látható, hanem a mentett számhoz rendelt fotót is a hívóféltől, ami azért hasznos tud lenni, ha mondjuk négy különböző Kiss Istvánt ismerünk, akik közül egyiknek se tudjuk fejből a telefonszámát.
  3. Mini előguró ablak: Az előzőnek a minimalizált változata. A mentett számhoz társított profilfotó nincs jelen, illetve kevésbé van széthúzva vízszintes irányba az értesítés.

Ezen kívül egy plusz funkció még beállítható, a „Hívások előugró ablakban tartása”, ami arra hívatott, hogy a fogadást követően a hívást előugró ablakban tartja.

Frissítési útmutató Android 10 Béta 3-hoz

Októberben készítettünk egy leírást, amolyan útmutató jelleggel, hogy miként kell feltelepíteni a Galaxy S10-szériás telefonra az Android 10 bétaszoftverét. A társaság valószínűleg csak jövőre élesíti be az új operációs rendszerét (és hozzákapcsolódó One UI 2.x-t), ami azóta már a harmadik béta kiadásnál jár. Európában pl.: a németeknél folyik a tesztidőszaka, így, aki hozzá szeretne idő előtt jutni az újdonságaihoz, annak szükséges feltelepítenie egy DBT-s Android 9-et, de ezekről a fentebb linkelt cikkben írtam.

Aki azóta feltelepítette az Android 10 béta 1-et, azokhoz szólnék. Pár fórumon felmerült, hogy miként kerülhetne rá a telefonra a legfrissebb béta kiadása, így a szerkesztőtársaimmal úgy gondoltuk, csinálunk egy fapados jellegű leírást, aminél az egyszerűségre, és a butabiztosságra törekszünk. Fontos, hogy Galaxy S10-szériához adjuk az útmutatót. Szintén fontos megemlíteni, hogy csak lépcsőzetes telepítés formájában jutunk el a végcélhoz, azaz, ha valaki béta3-at akar magáénak tudni, akkor előtte fel kell telepítenie a béta 2-t, majd a biztonsági frissítést utána, s végül a béta 3-at.

Szóval béta 1-nél járunk:

  1. A következő lépés, hogy töltsük le a lentebbi linkek segítségével: a béta 2-t, a biztonsági frissítést és a béta 3-t. (A kép alatt találjátok a hivatkozásokat. Nagyon gyors szerverre kerültek fel, így hamar lecsorog.)
  2. Másoljuk rá a három file-t egy microSD kártyára. Az egyszerűség kedvéért nevezzük át őket: „beta2.zip”, „beta21.zip” (ez a biztonsági frissítés!) és „beta3.zip” filenevekre. Ha készek a folyamat, akkor tegyük be a telefonba, majd kapcsoljuk ki.
  3. A [Bekapcsológomb] + [Bixby gomb] + [Hangerő fel] együttes nyomásával indítsuk el, amivel a boot menübe kerülünk.
  4. A [Hangerő le] segítségével léptessük le a „Apply update from SD card” menüponthoz, majd a [Bekapcsológomb] benyomásával kilistázódik a memóriakártya tartalma. Ott elsőként válasszuk a „beta2zip”-et. Ha lefutott és újraindult, akkor ismételjük meg „beta21.zip”-pel, végül pedig „beta3.zip”-pel.
  5. Ha jól csináltunk mindent, akkor a november 7-én kiadott béta 3 lesz a telefonon!

Beta 2-höz még nem szükséges a memóriakártyás telepítés, azonban a ráépülő – a Beta 3 előtti – biztonsági frissítéshez és a Beta 3-hoz már igen. Én amondó vagyok, hogy egyszerűbb ez a megoldás, így, aki teheti mind a hármat ily módon végezze el.

Íme egy fotó a végsikerről:

Samsung Galaxy S10+ készüléken az Android 10 béta 3

Galaxy S10e készüléknél:

Galaxy S10 készüléknél:

Galaxy S10+ készüléknél:

Ha további kérdésed lenne a telepítéssel kapcsolatban, akkor bátran tedd fel hozzászólás formájában. A megosztásokat előre is köszönjük!

Android 10-től akár Nintendo Switch Pro Controllerrel is csapathatjuk a játszást

Az Android ismét bebizonyította, hogy a nyitottság az egyik legszerethetőbb tulajdonsága, amivel könnyedén felveszi a versenyt a konkurens operációs rendszerekkel. Manapság egyre több mindenre használjuk okostelefonunkat, és ez alól a hobbi és profi szintű gaming se kivétel. A leghangzatosabb battle royal játékok – pl.: PubG és Fortnite – elérhetők rá, azonban a játékélménynek a kijelzős vezérlés gyakran gátat tud szabni, és az ember kedvét elveszi attól, hogy akár a metrón/buszon hazafelé lenyomjon egy meccset.

A Google már korábban hozzáadta a PS4-es DualSock 4-et és az Xbox One-os kontrollert a támogatottsági listához, azonban Android 10-zel csendesen bekerült a Nintendo Switch Pro Controller-e is, így aki rendelkezik ilyennel, azok csapathatják.

Igaz, a Samsung berkein belül még csak a bétaszoftver tesztelése kap helyet, azért megvizsgáltam, hogy valóban ott-e a listán és valóban ott a listán!

Nintendo Switch Pro Controller és Samsung Galaxy S10+ Android 10-es bétarendszerrel.
Fotó: Galaxy világa

Kétféleképpen párosíthatjuk okostelefonunkhoz: az egyik a Controller „seggén” lévő párosító gombbal, amivel könnyedén kiszúrhatjuk a Bluetooth-os készülékek listájában; a másik pedig az Type-C to Type-C kábellel történő összekötésével (bár tippre OTG megoldással is remekül működik). Nekem az egyik kedvenc kontrollerem az Xbox One után. Igazából a supportálás lényege abban merülne ki, hogy már minden gomb úgy működik, ahogy annak kell. Nah, de kell ez nekünk?! Mondjuk, ha Windows-ra kitesszük a telefont Samsung DeX appal, akkor akár kontrollerrel is lehet csapatni a gaminget. Szóval kell!

Így telepítheted fel az Android 10-et a Samsung S10-es telefonodra!

Egyre több helyen élesíti a Samsung az Android 10 és a vele együtt érkező One UI 2.0 bétájának tesztjét, azonban Magyarország azon országok közé fog tartozni, amit elkerül ez a teszthullám. Holott biztosra veszem, hogy nagyon sok magyar felhasználó telepítené fel és állna a vállalat rendelkezésére bug riportolás szempontjából. Kis nemzet vagyunk, nem kell ezen csodálkozni, hiszen még a Galaxy Fold is elkerült minket!

Az elmúlt hetekben cikkeztem arról, hogy merre tűnhet fel a legújabb Androidos operációs rendszer a Samsung telefonokon. Németország a legközelebbi „szomszédunk”, akik becsatlakozhattak a bétatesztbe. Velük is kezdjük meg az alapozást!

Ha a magyarországi felhasználóknak elérhető lesz az Android 10 bétája, akkor arról a Samsung Members nevű alkalmazásban lesz felhívó szöveg és regisztrációs lehetőség, de erre eléggé csekély a valószínűség – de hát ha!!!

Egy valamit azonban jó, ha – még így az elején! – fejben tartasz: a nem hivatalos szoftverfrissítéssel garanciavesztést eredményezel a telefonodnál. Ergo, aki hivatalos viszonteladótól (=márkabolt, Média Markt, stb.) vásároltad, akkor kétszer is gondold meg, hogy beleugrik-e a projektbe, mert ha mondjuk másfél év múlva beég a telefonod kijelzője és azt garanciában cseréltetni szeretnéd, akkor eléggé butaságnak fog tűnni, hogy egy – instabilabb – bétaszoftverért félredobtad az ingyenes cserének a lehetőségét.

Csak Galaxy S10e, Galaxy S10 és Galaxy S10+ készülékekhez mutatom az útmutatót:

  1. Szükséged lesz a DBT-s Android 9-es szoftverre: Abból kiindulva, hogy hivatalos magyar viszonteladótól vásároltad a telefonod, valószínűleg XEH-s szoftver lesz rajta, amit le kell cserélned a német DBT-sre. Ezt azért kell megejtened, mert máskülönben a frissítés 50. százalékában – amikor vélhetően ezt az infót ellenőrzi a telepítés – hibára fut a projekt és nem érsz célba!
  2. Irány a sammobile.com oldala, ahonnan be kell szerezned a szükséges szoftvert. (Regisztráció szükséges a felület eléréséhez!)
  3. Töltsd le a cirka 5GB körüli szoftvert, tömörítsd ki, majd egy Odin-nal telepítsd fel! (A kért komponenseket a megfelelőkhöz társítsd. A file kezdőszavai beszédesek!)
  4. Ha ez elkészült, akkor töltsd le béta kiegészítést:
  5. Miután letöltődött, fontos, hogy nevezd át: ‘update.zip’re.
  6. Töltsd le (innen!) a SDK platform Tools nevű app-ot, majd csomagold ki az Asztalra (‘Desktop’), egy mappába. A mappa neve lehet ‘Android10‘ az egyszerűség és a útmutató kedvéért.
  7. Másold bele az update.zip kiterjesztésű file-t, nem kell kicsomagolni, csak így egybe!
  8. A telefonodat állítsd le, majd a [BEKAPCSOLÓGOMB]+[BIXBY]+[HANGERŐ FEL] gombok egyszerre nyomásával indítsd el. Amikor betöltődik a boot része, ott válaszd ki az „Apply update from ADB” opciót (hangerő fel/le gombokkal lépkedsz fel/le!), amit a bekapcsológombbal hagyj jóvá.
  9. Kösd össze adatkábellel a telefont a számítógéppel.
  10. Indíts egy Parancssort. ([Windows Gomb]+R majd üsd be a ‘cmd‘ parancsokat)
    Alap esetben a saját felhasználó mappádban leszel.
    Add ki: a ‘cd /Desktop/Android10′ parancsot!
  11. Ezt követően: az ‘adb devices’ kódsort üsd be, majd miután újra kéri a parancssort folytasd az ‘adb sideload update.zip’ parancssorral.
  12. Várd meg, hogy lefusson és újrainduljon a telefonod!

Remélem tudtam segíteni. Ha valahol elakadtál, komment formájában bátran jelezd!