Címke: Android 14

Befutott a One UI 6.1.1 a Galaxy S24 termékekre

A Samsung az idei évet a mesterséges intelligenciának szentelte. Az Android 14 alatt futó One UI 6-nál a legtöbb újdonság hozzákapcsolódik, ami érthető, hiszen szeretnék ezzel népszerűsíteni a modelljeiket. Ahogy azt sejteni lehetett, 2024-ben mélyreható felületváltásra, az egyes One UI-frissítéseknél nem kellett számítani. Másolták a tavalyi esztendőt, amikor szintén csak alverzióval, illetve annak az alverziójával rukkoltak elő. Elmúltak azok az idők, mikor még félévente meg lehetett újítani a dolgokat, a küllemet.

A One UI 6.1.1 legelőször a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 összehajtható okostelefonoknál mutatkozott be, melynek átörököltetésére nagyjából 2 hónapot kellett várnia a Galaxy S24 tulajdonosoknak – de nem merül ki a lista velük, mert a folytatásban számos korábbi generáción debütálhatnak az újdonságai.

Mélységeibe nem merülnék, hiszen a fotó alatt ott a hivatalos patch note, ami részletezi, miben lett más a One UI 6.1.1, mint elődje. Mondanom se kelljen, de a Galaxy AI-jal nyitják a sort, ami érhető, hiszen idén 100 millióról 200 millióra update-elték azt a számot, amit évvégig el akarnak érni. Jó úton haladnak feléje, viszont a foldable modelleknél nem hozta azt a fajta átütő vásárlási érvet, mint mondjuk a Galaxy S24 termékcsaládnál. Ettől függetlenül az év hátralévő részében biztosan nyomatni fogják a hozzákapcsolódó marketinget.

A One UI 6.1.1 frissítésénél bátran számolhattok 3GB-nyi letöltendő frissítési file-jal, így ha hely szűkében vagytok, akkor érdemes előtte lementeni a termékről a dolgokat.

Buildszám: S921BXXU3AXH7 | S926BXXU3AXH7S928BXXU3AXH7
Android verziója: U (Android 14)
Kiadás dátuma: 2024-09-09
Biztonsági javítás szintje: 2024-08-01


Alább olvashatók az újdonságok:
  • Galaxy AI
    • Lenyűgöző képekké varázsolhatod az egyszerű vázlatokat
      Készíts egy egyszerű rajzot, válaszd ki a stílusod, azután bízd a Galaxy AI-ra, hogy lenyűgöző műalkotássá varázsolja. A Vázlatból műalkotás funkció a Samsung Notes, a Fotószerkesztő, a Gyors funkciók, az Intelligens kijelölés és az Edge-panelek esetében érhető el.
    • Hozz létre egyedi portrékat
      A mesterséges intelligencia által generált portréstílusok széles skálájával teljesen új külsőt kölcsönözhetsz a Névjegyzékhez feltöltött saját vagy mások profilképei számára, a Fotószerkesztővel pedig újat tartalmat alkothatsz minden olyan fényképedhez, amelyen arcok láthatók.
    • Bízd a telefonodra, hogy megírja helyetted
      Ha meg kell írnod valamit, legyen az egy szöveg, e-mail vagy közösségi médiába szánt bejegyzés, mindössze fogalmaz meg egy rövid kérést, vagy adj egy szövegrészletet a Samsung Billentyűzet új Szöveggenerátor funkciója számára, a többit pedig bízd a Galaxy AI-ra.
    • Hívások lefordítása még több alkalmazásnál
      Telefonálj ugyanúgy, mint máskor, a nyelvi akadályok leküzdésében pedig a valós idejű fordítás nyújt számodra segítséget. Ezentúl pedig a Samsung Telefon alkalmazáson kívül valós idejű fordítások mozdítják elő a kommunikációt az olyan támogatott hanghívási alkalmazások esetén, mint például a Google Meet és a WhatsApp. A fordítás elindításához hívás közben érintsd meg a Gyorspanel Valós idejű fordítás elemét.
    • Weboldalak kép formátumú szövegeinek lefordítása
      A teljes weboldalt lefordíthatod saját nyelvedre. Az egyes weboldalak Samsung Internet segítségével történő lefordításakor a funkció az oldalon található valamennyi szöveget lefordítja, függetlenül attól, hogy azt szövegként, vagy kép, illetve fénykép részeként tették-e közzé.
    • Fordítás Hallgató üzemmóddal
      Értő hallgatás, bármilyen nyelven is hangozzon el. A Tolmács új Hallgató üzemmódjával az olyan egyirányú kommunikációt is lefordíthatod saját nyelvedre, mint például egy előadás vagy prezentáció.
    • Feljegyzésekké alakíthatod a hangfelvételeket
      A Samsung Notes használatával minden eddiginél egyszerűbben készíthetsz feljegyzéseket, akár mindössze a saját hangod segítségével is. Ezentúl olyan szöveges feljegyzésekké alakíthatod a hangfelvételeket, amelyeket aztán többek között megszerkeszthetsz vagy összefoglalhatsz.
    • PDF-fájlok lefordítása és összefoglalása
      A Feljegyzéssegéd fordítási és összefoglalási funkciói ezentúl PDF-fájlok esetén is használhatók anélkül, hogy azokat előbb jegyzetekké kellene átalakítani. A lefordított szöveg az eredeti PDF formátumban jelenik meg.
    • Nyelvek automatikus felismerése a Hangrögzítő funkcióval
      Használja az Átiratsegéd szolgáltatást a megbeszélések, előadások, hangjegyzetek és hasonló tartalmak szöveggé történő konvertálásához. A felvétel nyelvét a rendszer ezentúl automatikusan felismeri, így kihagyhatod a nyelvválasztást, és közvetlenül az átirathoz léphetsz.
    • Hangfelvételek és átiratok szerkesztése
      Az átiratok Hangrögzítő segítségével történő létrehozását követően ezentúl szerkesztheted a szöveget, hogy kijavítsd a hibákat, eltávolítsd a szükségtelen részeket, vagy hozzáadj valamit, ami még hiányzott. A szükségtelen részek eltávolításával magát a hangfelvételt is szerkesztheted.
    • Tedd színesebbé háttérképedet speciális időjárási effektekkel
      Kiválaszthatsz egy fényképet fotókörnyezeti háttérképként történő felhasználás céljára, és megtekintheted, hogy miként változik a napszakkal és az időjárási viszonyokkal párhuzamosan az időjárási widget tekintetében beállított helyen. Ha az adott helyen éppen havazik vagy esik, ugyanazok a körülmények láthatók a fényképen is, a Nap pedig az adott hely helyi ideje szerint kel fel és nyugszik le.
  • Hozzon létre lélegzetelállító képeket
    • Keltsd életre a fényképeket élő effektekkel
      Lenyűgöző moziszerű effektekkel varázsolhatod színesebbé a fényképeken szereplő embereket és állatokat, hogy élethű megjelenést kölcsönöz témáid számára.
    • Lassított felvétel szerinti klippek gyors mentése és megosztása
      A videó azonnali lassított felvétel szerinti megtekintését követően mentheted a videó lelassított részét. A videó megosztásakor a lassított felvétel szerint legutoljára megtekintett rész szintén elérhető megosztás céljára.
    • Vicces animált matricák és GIF-fájlok készítése
      Érintsd meg és tartsd lenyomva a mozgó fényképen látható bármely tárgyat a kivágásához, majd azonnal alakítsd át animált matricává vagy GIF-fájllá, amelyet aztán másokkal is megoszthatsz.
    • Csakis a szükséges részek kivágása
      Érintsd meg és tartsd lenyomva a fényképeken látható személyeket vagy tárgyakat azok kivágásához. Ezentúl egyszerre több elemet is kivághatsz. A kivágás után egyszerűen matricává alakíthatod a kijelölt elemet, vagy átmásolhatod és beillesztheted azt máshová.
    • Gondoskodj az egészségedről
    • Fedezd fel az új információkat, és maradj motivált
      Meríts ihletet az egészségeddel kapcsolatos tapasztalatokból a Samsung Health új wellness tippjeivel. A wellness tippek értékes információkat és ösztönzést nyújtanak egészségügyi céljaid eléréséhez.
    • Tartsd felügyelet alatt az energiaszintedet a Galaxy AI segítségével
      A Samsung Health új energiapontszáma megmutatja a felhasználók fizikai és mentális állapotát az alvás és a fizikai aktivitás alapján. Amennyiben alacsony az energiapontszámod, érdemes lehet beiktatni egy pihenőt. Magas energiapontszám esetén elérkezett az idő felállítani a legújabb személyes rekordodat a kedvenc mozgásformádban. A Galaxy AI személyre szabott kimutatásokkal és motivációval szolgál, hogy jó úton tartsa a felhasználókat.
    • Jóval részletesebb alváselemzés
      Az új alváselemzési adatok részletesebb és pontosabb kimutatásokat nyújtanak az alvás minőségét illetően. Az átfogó alvásjelentés mostantól kitér a pulzusra, a lélegzetvétel gyakoriságára, valamint a lefekvés idejétől mért, az elalváshoz szükséges időtartamra.‍‍
    • Állítsd össze a saját testmozgásrutinodat
      Saját testmozgásrutin kialakításához kapcsolj össze egy sor különböző mozgásformát. Célként többek között megadhatod a lépések vagy az ismétlések számát, illetve az időtartamot is. A rutin elkezdését követően az óra automatikusan átáll a következő mozgásformára a célok elérése után. A testmozgás különböző fázisai közé szünetet is beiktathatsz. Amint a rutin befejeződik, egyetlen képernyőn tanulmányozhatod a teljes rutin eredményeit.
    • Kerékpáros teljesítménymérők csatlakoztatása
      Még több hasznos adatra tehetsz szert kerékpáros edzéseiddel kapcsolatban. A Samsung Health ezentúl a kerékpárhoz csatolt teljesítménymérők kapcsolódását is támogatja. A teljesítménymérő lehetővé teszi a funkcionális küszöbteljesítmény (FTP) nyomon követését, hogy több betekintést nyújtson az edzésbe.
  • Legyél még produktívabb
    • Javasolt műveletek az Intelligens kijelölés használatához
      Gyorsan elvégezheted a kívánt műveleteket a képernyőn megjelenő tartalmak alapján. Ha kiválasztasz valamit a képernyőn az Intelligens kijelölés funkcióval, ezentúl javaslatokat kapsz a kiválasztáshoz kapcsolódó műveletekre vonatkozóan. Többek között gyorsan felhívhatod a kívánt telefonszámokat, megtalálhatod a szükséges címeket, tovább javíthatod a képek minőségét. Az Intelligens kijelölés ezentúl az Alkalmazások Edge-panelen érhető el.
    • Továbbfejlesztett több ablakos élmény
      Minden eddiginél egyszerűbben válthatsz át a Kép a képben és az Osztott képernyős nézet között. Érintsd meg és tartsd lenyomva a Kép a képben módban lejátszott videót, majd húzd a képernyő azon oldalára, ahol le szeretnéd játszani.
    • Fájlok egyszerűbb másolása és áthelyezése
      Soha nem volt még ilyen könnyű megtalálni a megfelelő mappát a Saját fájlok másolása vagy áthelyezése során. Mostantól fogva a célmappa egy felugró ablakban is kijelölhető, így a dolgok végeztével könnyedén visszatérhetünk az eredeti mappához.
    • Fájlok parancsikonjainak létrehozása a Kezdőképernyőn
      Gyorsabban hozzáférhetsz a leggyakrabban használt fájlokhoz. Érintsd meg és tartsd lenyomva bármelyik fájlt a Saját fájlok mappában, majd a másik kezeddel navigálj a Kezdőképernyőre. A fájlhoz tartozó parancsikon létrehozásához húzd a fájlt a Kezdőképernyő tetszőleges pontjára.
    • Képek miniatűrjeinek továbbfejlesztett megjelenítése
      Megtekintheted, hogy miként fognak megjelenni a képek, mielőtt megnyitnád azokat. A Saját fájlok mappában található képek és videók miniatűrjei ezentúl az eredeti képarány szerint jelennek majd meg.
    • Emeld ki az ütemtervedet
      Gyorsan és szépen megjelölheted a Naptár fontosabb dátumait. Az egyenes vonalú kiemelőfilc és az S Pen segítségével havi nézet szerint jelölheted meg Naptárad fontosabb dátumait. Ezentúl a többi tolljel eltávolítása nélkül törölheted a kiemelt részeket.
    • Automatizáld az órádat változatos üzemmódok és rutinok használatával
      A telefonon beállított üzemmódok, mint például az Alvás, a Torna vagy a Mozi üzemmód, mostantól automatikusan vezérelhetik az óra több beállítását attól függően, hogy a felhasználó éppen mit csinál vagy hol van. Az óraszámlapokon és a Ne zavarjanak módon túl, az üzemmódok mostantól megszabhatják az Always On Display, az Ébr. csuklóemeléssel, az Ébr. képernyőérintéssel, az Ébr. keretelforgatással, a Hangmód és a Leválasztási jelzések paramétereket is. Ezen óraműveletek ellenőrzéséhez rutinokat is használhatsz.
    • További üzenetszűrési lehetőségek
      Ezentúl finomhangolási ellenőrzés is elérhető akkor, ha olyan rutint hozol létre, amely akkor kezdődik, amikor üzenetet vagy értesítést kapsz. Több kulcsszót is hozzáadhatsz, és kiválaszthatod, hogy a rutin csak akkor induljon el, ha az üzenet, illetve értesítés az összes vagy valamelyik kulcsszót tartalmazza.
  • További fejlesztések
    • Tervezd meg és oszd meg a profilkártyádat
      Tervezd meg a neveddel és képeddel ellátott saját profilkártyádat, amely a többi Galaxy-felhasználó számára is láthatóvá válik, ha felhívod őket, vagy ha megtekintik a kapcsolattartási adataidat. A Névjegyzékedben szereplő más személyek számára is létrehozhat profilkártyákat, így láthatod a kártyájukat, amikor felhívnak téged.
    • Fusd át gyorsan a videókat
      A Videólejátszó alkalmazás új videokeresési kezelőszerveivel időt és energiát takaríthatsz meg. Érintsd meg duplán a képernyő jobb oldalát, hogy 5 másodperccel előrelépjél. Ha vissza szeretnél lépni 5 másodperccel, érintsd meg duplán a képernyő bal oldalát.
    • Az ujjaid elhúzása helyett érintéssel fogadhatod a hívásokat
      Ha nehézséget okoz a számodra az ujjad képernyőn történő elhúzása, úgy is beállíthatod a telefonod, hogy mindössze egyetlen gombérintéssel fogad a hívásokat.
    • Valamennyi hívás hangszórón keresztüli fogadása
      Egyszerűbben kezelhető kihangosított hívások. Ha szívesebben fogadod a hívásokat a hangszórón keresztül, új beállításunk lehetővé teszi a számodra, hogy alapértelmezés szerint az összes hívást azon keresztül fogad, ahelyett, hogy minden egyes esetben kézzel kellene átváltanod.
    • Időjárási hírekkel kapcsolatos gyakori frissítések
      Legyél mindig felkészülve az időjárás hirtelen változásaira. Az időjárási információk ezentúl óránként legalább egyszer automatikusan frissülnek, hogy mindig a legfrissebb előrejelzések álljanak a rendelkezésedre.
    • Extraerős biztonság
      Ha különleges biztonsági igényeid vannak, ezentúl beállíthatod az Autoblokkolót úgy, hogy maximális korlátozásokat alkalmazzon a rosszindulatú programok és a biztonsági fenyegetések elleni legmagasabb szintű védelem érdekében. Az üzeneteken belüli hiperhivatkozások és automatikus letöltésű mellékletek blokkolódnak, a helyadatok a képek megosztásakor törlődnek, a Galéria megosztott albumai pedig nem használhatók fel.
    • Továbbfejlesztett Segítő menü
      Ezentúl mindössze egyetlen érintéssel nyithatod meg a Gyorspanelt. A fizikai gombok felett is átfogóbb ellenőrzést gyakorolhatsz. Tartsd nyomva a Segítő menüt, vagy nyomd meg kétszer az oldalsó gombot.

…amikor bejött a marketing, terjesszük ki másokra is…

TM Roh. egyértelműen kijelentette, hogy az év végéig szeretné, ha a Galaxy AI-t mintegy 100 millió vásárlójuk megtapasztalná. Nagyjából 30-35 millió Galaxy S24-szériás termék kerülhet a piacra az évvégéig, ha nem csorbul a lendülete. A középkategóriában szintén mostanság eléggé szépen muzsikál a gyártó, legalábbis minden esztendőben a legkedveltebb TOP10 termékek sorában foglalnak helyet a kínálatai. Ez viszont még nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy a fenti „létszámot” teljesítsék, így elengedhetetlen a korábbi modellekre történő felfrissítés.

A Galaxy AI hashtaggal próbáltam nyilvántartani, mely termékeket érintett mindez ezidáig, de az átláthatóság kedvéért lehetséges, hogy a napokban egy összefoglaló cikkben megemlékezem mindezekről. Május első felében foglalkoztam utoljára a One UI 6.1-es felületi frissítésbe integrált mesterséges intelligenciai újdonságokról, viszont azóta a szoftverfejlesztők szépen haladtak előre az átíratásával, így egy újabb adagot tálalnék elétek, amely a magyarországi felhasználókat érinti.

A teljesség kedvéért, feltűntettem a kiadás napjait is:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy M53 5GSM-M536BEUXM536BXXU5EXD32024.05.30.
Galaxy A53 5GSM-A536BEUXA536BXXU9EXDC2024.05.20.
Galaxy A33 5GSM-A336BEUXA336BXXU8EXDC2024.05.20.
Galaxy A52s 5GSM-A528BTMHA528BXXU7GXDC2024.05.31.
Galaxy A52s 5GSM-A528BXEHA528BXXU7GXDC2024.05.30.
Galaxy A52 5GSM-A526BXEH | TMHA526BXXS8GXE12024.05.24.
Galaxy A52 LTESM-A525FEUXA525FXXU6FXD22024.06.04.
Galaxy Xcover7SM-G556BEUXG556BXXU3BXE32024.05.23.
Galaxy Xcover6 ProSM-G736BEUXG736BXXU5EXD52024.05.17.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele okostelefonoknál.
Táblázat: Galaxy Világa

Mielőtt azonban egy Galaxy A52 LTE tulajdonosa azt feltételezné, hogy ugyanolyan teljesértékű Galaxy AI-t kap a készülékére, mint mondjuk egy Galaxy S24 vásárló…, fel kell hívnom a figyelmét, hogy szó sincs ilyesmiről. Nyilván az apróságokat, amelyek nem bizonyulnak akkora átírással, valamint az egykori hardver könnyedén kiszolgál, azt megadják számukra; viszont az „igazi varázslatra” inkább az új modellek a képesek.

Ettől függetlenül a kiterjesztés szépen visszanyúlt a múltba, ami arra is remekül ráerősít egy nem-Galaxy felhasználónál, hogy érdemes elgondolkodnia Android-osként a Samsung brandben, mert a gyártó nem hagyja magára évek múltán sem a vásárlóit.

Talán, ami egy kicsit érdekesebb tény, hogy a Galaxy XCover7 terméket leszámítva, ami májusi biztonsági szinttel rendelkezik; minden másikat „csak” áprilisival tett elérhetővé. Többségnél persze már azóta kiadásra került egy javítócsomag, amivel hónapot is frissítettek ilyen téren, de mintha már bekészítésből tálalták volna – legalábbis a gyors helyesbítő update nálam azt feltételezné, hogy egy ideje megvannak a teszteredmények, amelyekből tovább lehet építkezni.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Mindenre is megérkezett a Galaxy AI frissítés

Az a legegyszerűbb, ha van egy olyan marketing kampány, amire egész évben lehet építkezni. A Galaxy S24-termékcsaláddal bekerült a köztudatba a Galaxy AI, amellyel kiemelt tervei vannak a Samsung Globalnak. A Galaxy felhasználók körében mintegy 100 millió készüléken szeretnék viszontlátni a mesterséges intelligencia által nyújtott újdonságokat, azaz, nem csak az idén érkező termékekre fontos a One UI 6.1 felületének az elhozása, hanem a régebbi modellekére. Noha volt arról szó, hogy korlátozzák az AI újdonságokat, a jelek szerint ettől elálltak, mert sorra hozzák el visszamenőlegesen.

A felsőkategória mellett a középkategória felsőágát sem hagyják ki a mókából, amelynél egyelőre a Galaxy A3x és az afeletti szériákat tessék érteni. A tavalyi termékekre már befutott a felületfrissítés, ami azért meglepő, mert az idén értékesített Galaxy Ax5-ökre egyelőre még nem. Számomra mondjuk az kérdéses, hogy a Galaxy A25 5G, megkaphatja-e vagy elhatárolódnak már tőle.

Nézzük a legfrissebb listát, mely termékeknél érdemes keresni, hiszen a lenti marketing fotó már koránt sem állja meg a helyét.

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXUAGXDA2024.05.10.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXUAGXDA2024.05.10.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXUAGXDA2024.05.10.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BEUXG990BXXU7GXD62024.05.14.
Galaxy A54 5GSM-A546BEUXA546BXXU7CXDC2024.05.14.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele okostelefonoknál.
Táblázat: Galaxy Világa

A tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Tab S9 FE WIFISM-X510EUXX510XXU3BXDG2024.05.14.
Galaxy Tab S9 FE 5GSM-X516BEUXX516BXXU3BXDG2024.05.14.
Galaxy Tab S9 FE+ WIFISM-X610EUXX610XXU3BXE12024.05.14.
Galaxy Tab S9 FE+ 5GSM-X616BEUXX616BXXU3BXDG2024.05.14.
Galaxy Tab Active 5 WIFISM-X300EUXX300XXU1AXD72024.05.13.
Galaxy Tab Active 5 5GSM-X306BEUXX306BXXU1AXD72024.05.14.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele tableteknél.
Táblázat: Galaxy Világa

Beállt a sorba a Galaxy S21 teljes termékcsaládja, azaz majdnem egy kalap alatt hozták el az alapszéria mellett a Fan Edition-re is, ami különösen jó hír. Sőt, a Galaxy A54 5G tulajdonosai, szintén örülhetnek. Noha a magyar piacra nem érkezett meg a Galaxy A73 5G, de a maláj felhasználók már tölthetik az SM-A736B típusszámon futó modelljükre.

Táblagépek frontján is történt előrehaladás. Beállt a sorba a Galaxy Tab S9 FE-szériája; sőt, a januárban debütált Galaxy Tab Active 5-et se hagyták ki a mókából. Ami talán egy fokkal érdekesebb, hogy a Galaxy Xcover7 esetében nincs ez a gyorsaság, pedig együtt rántották le a leplet róluk, így talán megérdemelte volna az előre sorolást.

A most összeszedett csokornál a közös nevező még a biztonsági javítási szint, ugyanis mindegyik esetben a 2024. áprilisi került beépítésre, holott már bőven májust tapossuk.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

A Galaxy A34 5G lett az első középkategóriás “fecske” a Galaxy AI frissítési menetrendjében

A Samsung Global mindent megtesz annak érdekében, hogy az évvégéig – de ha előbb, az se baj – teljesítse azon célkitűzését, miszerint meghaladják 100 milliós Galaxy AI-t elérő felhasználók létszámát. Ennek érdekében nem csak az új generációs felsőkategóriás készülékekre teszik elérhetővé bizonyos újdonságait, hanem elhozzák a korábbi modellekre, amelyek hardveri adottságai elbírnak a mesterséges intelligencia funkcióival. A napokban már tavalyelőtti Galaxy S-szériára is befutott, de ennél egy fokkal fontosabb, hogy behozzák a középkategóriába, amit azért többen vásárolnak kedvezőbb árcímkéjéből fakadóan.

Érdekes mód, nem az idei szériából érkezett meg az „első fecske”, hanem a tavalyiból, abból is a középkategória középvonalából. A Galaxy A34 5G lett ugyanis az első, melyre az európai régióban (azaz az EUX CSC kód alatt) lett jogosult a One UI 6.1-es felületfrissítésre. Ahogy azt sejteni lehetett, a Galaxy S24-eknél napvilágot látott változathoz képest picit reszeltek a teljes listából. A teljesség kedvéért a kép alatt megtekinthetitek a hozzákapcsolódó funkciónális update-eket.

Az A346BXXU6CXD5 buildszámon nyilvántartott csomag nagyjából 1GB-nyi tárhely igénnyel bír. Ami meglepő, hogy „csak” áprilisi biztonsági javítási szinttel rendelkezik – ugyanazzal, mint a tavalyi flagship termékek, amelyekről tegnapelőtt esett szó.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Az alábbi olvasható a frissítési naplóban:

Buildszám : A346BXXU6CXD5
Android verziója : U (Android 14)
Kiadás dátuma : 2024-05-14
Biztonsági javítás szintje : 2024-04-01

  • Hozzon létre lélegzetelállító képeket
    • Másoljon ki és illesszen be tartalmakat egyik képről a másikra
      Gazdagítsa képét a hiányzó elemekkel. Csak jelöljön ki egy tartalmat a Galéria alkalmazás egyik képén, majd nyissa meg a beszúrás helyét, és válassza a „Beillesztés a vágólapról” parancsot az Egyéb opciók menüben.
    • Pontosabb vágás a képek vonatkozásában
      Dolgozzon pontosan azzal a területtel, amit vágni szeretne, a nem kívánt részek nélkül. Amikor egy kép vágására kerül sor a Galéria alkalmazásban, még mentés előtt lehetősége nyílik a kijelölt terület szerkesztésére, így a lehető legpontosabb kijelölésekkel dolgozhat.
    • Továbbfejlesztett keresés a Galéria alkalmazásban
      Újraterveztük a kereső képernyőt a funkció használatának megkönnyítéséhez. Az eredményeket mostantól a következő típusok szerint kategorizálja a rendszer: emberek, helyek, albumok és történetek.
    • Módosítsa a visszajátszás sebességét
      Mostantól több videófelvétel esetén érhető el a visszajátszás sebességének módosítását érintő lehetőség a Galéria alkalmazásban történő szerkesztés során. Megadhatja, hogy a felvétel gyorsabban vagy lassabban fusson egy kijelölt szakaszban, vagy akár a teljes hosszában.
    • Videó szerkesztése több eszközön
      Mostantól kezdve többféle eszközön is folytathatja a videók szerkesztését, beleértve a telefonokat, táblagépeket és asztali számítógépeket. Exportálja a Stúdió projektek fájljait, hogy tartalmukat további Galaxy eszközökön is megnyithassa.
  • Szabja személyre a Galaxy eszközét
    • Új háttérkép-szerkesztési lehetőségek
      Állítson be olyan háttérképet, amilyet csak szeretne. Mostantól fogva, ha kiválaszt egy képet háttérképként való használatra, kereteket és effekteket is adhat hozzájuk. Amennyiben a háttérképen egy személy vagy kisállat képe is látható, alkalmazhat mélységélességi effekteket ahhoz, hogy a téma elváljon a háttértől.
    • Még több widget a zárolt képernyőhöz
      Mostantól fogva további widgetek is elérhetők a zárolt és az Always On Display képernyőkhöz, hogy hamar hozzáférhessen a hasznos információkhoz a telefon feloldása nélkül. Az új widgetek között megtalálhatók a következők: Időjárás, Samsung Health, Akkumulátor, Emlékeztető, Naptár és Óra.
    • Személyre szabott jelzések
      Használjon képeket, videókat és AR-emojikat a saját személyre szabott jelzőképernyőinek megalkotásához minden egyes riasztás esetén. Még azt is lehetősége van megszabni, hogy a képernyőn hol jelenjenek meg a jelzéssel kapcsolatos információk.
    • Még több matrica a naptár személyesebbé tételéhez
      Mostantól fogva akár 2 matricát is hozzáadhat a naptárbejegyzésekhez. Az események matricái az események nevei mellett jelennek meg a havi nézetben.
    • Újragondolt naptárbeállítások
      Újragondoltuk a naptárbeállításokat, hogy használatuk intuitívabb lehessen. A naptár teljes képernyős jelzéseihez mostantól fogva háttérszíneket és képeket is hozzárendelhet.
    • Személyre szabható Emlékeztető-jelzések
      Használja a megfelelő hátteret valamennyi emlékeztetőjéhez. Az Emlékeztető teljes képernyős jelzéseihez mostantól fogva színeket és háttérképeket is hozzárendelhet.
    • További lehetőségek az emlékeztető-kategóriák esetén
      Mostantól fogva reprezentatív ikonokat is használhat az emlékeztető-kategóriák mellett. A leggyakrabban használt kategóriákat még ki is tűzheti a kategórialista tetejére.
    • Kapcsolja be és ki az üzemmódokat a közvetlenül a Kezdőképernyőn
      Mostantól fogva jóval gyorsabban kapcsolhatja ki és be a különböző üzemmódokat. Az új Mode widget részeként hozzáadhatja az üzemmódokat a Kezdőképernyőhöz.
    • Rendezze új sorrendbe az üzemmódokat
      Már azt is megszabhatja, az üzemmódok milyen sorrendben szerepeljenek az Üzemmódok és rutinok Üzemmódok fülén.
    • Új rutinfeltételek
      Új rutinokat kezdeményezhet, ha egy Ön által választott jelzés megszólal, vagy ha a Smart View csatlakozik vagy leválasztódik.
  • Csatlakozás és megosztás
    • Megosztás több készülékkel
      A Quick Share funkció egyesült a Google Nearby Share szolgáltatásával. A Galaxy eszközökön túl, mostantól bármilyen Androidos készülékkel kivitelezhető a megosztás, internet használata nélkül.
    • Találjon rá az eszközeire
      Az új Samsung Find alkalmazás térképen mutatja meg, hogy Galaxy eszközei hol találhatók egy adott pillanatban. Abban az esetben, ha elveszítene egy készüléket, további funkciók állnak majd rendelkezésére a készülék felkutatásához és az adatainak védelméhez.
    • Ossza meg földrajzi helyzetét másokkal
      A Samsung Find alkalmazással megoszthatja földrajzi helyzetét a családtagjaival, barátaival, vagy bárkivel, akiben Ön megbízik. Választhat, hogy adatai csak korlátozott ideig vagy állandóan elérhetők legyenek. Minden esetben Ön dönthet arról, hogy ki tájékozódhat a földrajzi helyzete felől.
    • Szinkronizálja az internetfül-csoportokat az eszközök között
      Folytassa ott a böngészést, ahol abbahagyta, függetlenül attól, hogy épp melyik készüléket használja. A csoportosított fülek, amelyeket a Samsung Internet alkalmazásban létrehozott, ugyanúgy meg fognak jelenni a további Galaxy eszközein, ha belépett Samsung account-fiókkal használja őket.
  • Védje adatait
    • Megerősített adatvédelem a Samsung Cloud alatt
      Biztosra veheti, hogy az adataihoz senki nem férhet hozzá, még az adatvédelmi incidensek alkalmával sem. Bekapcsolhatja a végpontok közötti titkosítást azon adatok esetén, amelyek szinkronizálásra kerülnek a Samsung Cloud szolgáltatással.
    • Gyors és biztonságos bejelentkezés és jelszóhasználat
      A jelszókulcsok nagyobb biztonságot nyújtanak a webes bejelentkezésekhez anélkül, hogy bonyolult jelszavakat kellene megjegyezni. Jelszókulcsok használatával bejelentkezhet a Samsung Internet biometrikus hitelesítéssel támogatott webhelyeire.
  • Figyeljen oda az egészségére
    • Továbbfejlesztett testmozgás-élmény
      Vegye fel a versenyt korábbi futóidejével a Samsung Health részeként, és próbálja legyőzni önmagát. Lehetősége van utólag módosítani is a testmozgás hosszát, eltávolítva a szükségtelen ráhagyást az elejéről vagy a végéről.
    • Egyéb opciók a napi tevékenységeket érintő célkitűzéseknél
      Mostantól fogva több lehetőség áll rendelkezésre a napi tevékenységek beállításánál a Samsung Health alatt. Amennyiben a lépésszám nem a legmegfelelőbb kihívás, beállítható a lépcsőzés vagy az aktív órák száma is.
    • Továbbfejlesztett cikluskövetés
      A fizikai tünetek és a hangulat rögzítésekor a képernyő tetején megjelennek azok a lehetőségek, amelyeket korábban gyakran használt. Mostantól fogva saját hangulatokat is feljegyezhet, ha az alapértelmezett lehetőségek nem felelnek meg Önnek.
  • Még további fejlesztések
    • Egyszerűbb hozzáférés a videóhívásban elérhető effektekhez és a mikrofon üzemmódhoz
      A videóhívások alatt elérhető effektek és a mikrofon üzemmód mostantól fogva elérhető a hang- és videóhívások gyorspanelén, így könnyedén megszabhatja, a többiek hogy láthatják és hallhatják Önt a hívások közben. Beállíthat háttérszínt vagy képeket, és fókuszálhat a hangjára is, a környezeti zajok szűrésével.
    • További információk az Időjárás widgetben
      Az Időjárás widget tájékoztatni fogja Önt, ha az előrejelzés szerint súlyos zivatarok, havazás vagy más csapadék várható az Ön aktuális helyszínén.
    • Hangbevitel aktív billentyűzettel
      A billentyűzet mostantól a hangbevitel használata közben is látható marad, így bármikor könnyedén visszaválthat a gépelésre. Érintse meg a képernyő alján a mikrofon gombját, hogy hangjával folytassa a szövegbevitelt a billentyűzet használata közben.
    • Nyissa meg az összes kis méretűre csukott alkalmazást egyszerre
      Egy új gomb segítségével egyszerre nyithatja meg újra az összes minimalizált alkalmazást, ha egynél több felugró ablakot minimalizált.
    • Google keresési javaslatok a Finder számára
      Amennyiben a Finder segítségével végez keresést, mostantól fogva elolvashatja a Google webes javaslatait is.
    • További módok az akkumulátor védelmére
      Válasszon 3 különböző védelmi lehetőség közül, hogy meghosszabbítsa az akkumulátor élettartamát. Az alapszintű védelem 95 és 100% között tartja a töltöttségi szintet. Az adaptív védelem szünetelteti a töltést, amíg a felhasználó alszik, és épp a felkelés idejére időzíti a befejezést. A maximális védelem érdekében akár 80%-ra is korlátozhatja a teljes töltöttség mértékét.

Megérkezett a Galaxy AI második frissítési hulláma

Bárki bármit mond, a Samsung Global az idei évre könyvelheti a kampánysikert, ugyanis a mesterséges intelligenciával felvértezett One UI felületükkel könnyedén sikerült úgy magaslatokban emelni a Galaxy S24 termékcsalád előadásait, hogy a vásárlókat nem túlzottan érdekelte, hogy újra visszatért a felsőkategóriába a Snapdragon és az Exynos rivalizálása. A csavar, hogy eddig is benne volt, csak ennyire nyíltan sosem emlegették, hogy az AI milyen formában mutatkozik, ám most, egy sornyi korlátot lehet a Galaxy AI által kezdeni, amire nyitott a közönség; pláne azokban a régiókban, ahol a támogatott nyelvek között az alapértelmezett feltűnik.

A Samsung az év végéig mintegy 100 millió Galaxy készülékre szeretné elhozni a Galaxy AI nyújtotta újdonságokat, ehhez pedig nem csak egy friss portfólióra, hanem olyan összehangolt frissítési hullámra is szüksége van, amivel az egy-két évvel ezelőtti, hardveresen terhelhető modellek update-elődhetnek. Az első hullámon március végén estünk át, amikor a tavalyi flagship termékei MX fronton megízlelhették a One UI 6.1-be zárt finomságokat. Most, május közepén pedig befutott a második kör.

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908BEUXS908BXXU9EXE12024.05.10.
Galaxy S22+ 5GSM-S906BEUXS906BXXU9EXE12024.05.10.
Galaxy S22 5GSM-S901BEUXS901BXXU9EXE12024.05.10.
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936BEUXF936BXXU6FXE32024.05.10.
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721BEUXF721BXXU6FXE32024.05.10.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele okostelefonoknál.
Táblázat: Galaxy Világa

A tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU6CXE42024.05.10.
Galaxy Tab S8 Ultra WIFISM-X900EUXX900XXU6CXE22024.05.10.
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU6CXE42024.05.10.
Galaxy Tab S8+ WIFISM-X800EUXX800XXU6CXE22024.05.10.
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU6CXE42024.05.10.
Galaxy Tab S8 WIFISM-X700EUXX700XXU6CXE22024.05.10.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele tableteknél.
Táblázat: Galaxy Világa

Májusban tehát becsatlakozott a Galaxy AI termékportfóliójába: a Galaxy S22-termékcsalád, a Galaxy Z Flip4 5G, a Galaxy Z Fold4 5G, illetve a Galaxy Tab S8-széria. Érdekes látni, hogy a Galaxy Tab S9 FE két variánsa egyelőre kimarad a mókából, holott a Galaxy S23 FE 5G már rendelkezik, mint Fan Edition termék a frissítéssel.

A táblagépek frontján azonban lesznek olyan Galaxy AI frissítési pontok, amelyek nem szerepelnek a Galaxy S24-gyel érkezett variáns újdonság tárában. Hogy ne kelljen keresgélnetek, a teljesség kedvéért összeszedtem.

Funkciók, amelyeket a táblagépek nem kaptak meg:

  • Hozzon létre lélegzetelállító képeket
    • Hozzon létre egyedi matricákat könnyedén
      Az egyéni matricák létrehozása még sosem volt ilyen egyszerű. Miután kijelölt egy képet a Galéria alkalmazásban, pillanatok alatt matricává változtathatja, majd tovább színesítheti különböző stílusokkal, így kontúr hozzáadásával, kivágással, vintage vagy rajzfilm szűrő alkalmazásával.
  • Szabja szeméyre a Galaxy eszközét
    • Még több widget a zárolt képernyőhöz
      Mostantól fogva további widgetek is elérhetők a zárolt és az Always On Display képernyőkhöz, hogy hamar hozzáférhessen a hasznos információkhoz a telefon feloldása nélkül. Az új widgetek között megtalálhatók a következők: Időjárás, Samsung Health, Akkumulátor, Emlékeztető, Naptár és Óra.
  • Csatlakozás és megosztás
    • Találjon rá az eszközeire
      Az új Samsung Find alkalmazás térképen mutatja meg, hogy Galaxy eszközei hol találhatók egy adott pillanatban. Abban az esetben, ha elveszítene egy készüléket, további funkciók állnak majd rendelkezésére a készülék felkutatásához és az adatainak védelméhez.
    • Ossza meg földrajzi helyzetét másokkal
      A Samsung Find alkalmazással megoszthatja földrajzi helyzetét a családtagjaival, barátaival, vagy bárkivel, akiben Ön megbízik. Választhat, hogy adatai csak korlátozott ideig vagy állandóan elérhetők legyenek. Minden esetben Ön dönthet arról, hogy ki tájékozódhat a földrajzi helyzete felől.
    • Hanglejátszás az Auracast funkcióval
      Játssza le telefonján az audiótartalmakat úgy, hogy mások is hallhassák őket. Az Ön környezetében lévő Bluetooth LE Audio eszközök tulajdonosai szabadon hallgathatják az adást.

Európa nyitott a Galaxy AI újdonságaira

Kétségtelen, hogy a Samsung idei kampánya a Galaxy AI-ra, és az abba foglalt mesterséges intelligencia újdonságaira fog épülni. Elsőként említik meg más gyártók ellen, holott nem újkeletű a felállás, elég csak egy Tárgyeltávolítás funkcióra gondolni, amire már az előző két Android generáció szintúgy képes volt, viszont ténylegesen nem volt mögé téve az, hogy ez mihez kapcsolódik. A dél-koreai tech óriás a Galaxy S24-termékcsaláddal emelte a köztudatba a létezését, amelyet azóta a háztartási termékek körébe is elhoztak BeSpoke AI elnevezéssel. A január végi bevezetést követően márciusban a tavalyi csúcskategóriás MX termékekre szintúgy befutott, beleértve a vezeték nélküli fülhallgatóit is.

Azóta eltelt bő 1 hónap, és az érintett Galaxy felhasználóknak volt lehetősége arra, hogy bekapcsolódjon a Galaxy AI nyújtotta finomságokba – melyek többségét egyelőre csak világnyelven tudjuk alkalmazni; de erről később fogok egy összefoglalót írni. A SamMobile-hoz jutott információk alapján, közel 10 millió készüléktulajdonos töltötte már le a frissítés, melyek között az európaiak kiemelkednek, idézném:

(…) a One UI 6.1-ra történő lefrissítés az európai Galaxy Z Fold5 5G felhasználóinak csaknem 75%-a, a Galaxy S23 Ultra vásárlóinak 80%-a, míg a Galaxy Tab S9 tulajdonosainak 65%-a töltötte már le; így ez a Samsung valaha volt legnépszerűbb szoftverfrissítése.

A folytatásban a Samsungnak a célja mindenképpen az lesz: mihamarabb elhozza a korábbi termékeire a lehetőségek többségét, hiszen azzal, hogy megízlelteti a Galaxy AI nyújtotta újításokat, könnyebben márkahűbbé tudja tenni a váltás előtt állókat – még sincs jelen más gyártónál, ami egyelőre nagy előnyük. Május lehet a következő nagyobb körnek a hónapja, amikor a 2022-es csúcskategóriások kerülhetnek a frissítés górcsőve alá, érintve a Galaxy S22-termékcsaládt, a Galaxy Z Flip4 5G-t, a Galaxy Z Fold4 5G-t vagy a Galaxy Tab S8-termékcsaládot.

Érdekességképp tenném hozzá, hogy a legnépszerűbb Galaxy AI funkciók között van: az Élő fordítás, a Bekarikázással keresés a Google-lel és a Chatsegéd.

Folytatódhat a One UI 6.1 felületfrissítés, csak éppen Galaxy AI nélkül

A Samsung Global egyértelműsítette, hogy a Galaxy AI-ról fog szólni a 2024-es esztendő kampánya. Noha már előzőleg is köztünk volt a mesterséges intelligencia, számos nyelvi akadályokat leküzdő funkciót hoztak el a Galaxy S24-szériával debütált One UI 6.1 felülettel. Azóta a felületfrissítését kiterjesztették a 2023-as felsőkategóriás készülékekre, így hogy teljesbe lássuk az egészet, mutatnám, jelenleg melyik szegmensekben, melyik termékek az érintettek:

Az okostelefonoknál:

  • a Galaxy S24 5G, a Galaxy S24+ 5G és a Galaxy S24 Ultra 5G,
  • a Galaxy S23 5G, a Galaxy S23+ 5G, a Galaxy S23 Ultra 5G és a Galaxy S23 FE 5G,
  • a Galaxy Z Fold5 5G,
  • illetve a Galaxy Z Flip5 5G érintett.

A tableteknél:

  • a Galaxy Tab S9, a Galaxy Tab S9+ és a Galaxy Tab S9 Ultra

Az okoskiegészítőknél:

  • a Galaxy Buds2 Pro,
  • a Galaxy Buds2,
  • valamint a Galaxy Buds FE.

Oké, viszont most az a keresztkérdés, hogy miként tovább; mert hát a Galaxy AI népszerűsítésébe csak-csak be kellene vonni a korábbi generációkat, legalábbis afféle ízelítő adás formájában, hogy kedvet csináljanak a váltáshoz?!

A Galaxy S22 sorozat szintén elég erősnek bizonyulhat a mesterséges intelligencia fogadására. Koreai források szerint, a Samsung úgy tervezi, hogy az AI-funkciókat egy különálló frissítés formájában hozhatja el a felhasználóknak – azaz nem a soron következő One UI 6.1-re történő update-tel ízlelhetik meg, mégis mik az újdonságok.

Nemcsak a Galaxy S22-szériánál, hanem számos kiemelt Galaxy A-szériás terméknél hasonló a helyzet. A főproblémát az okozza, hogy a legújabb AI technológiát nehéz alkalmazni a chipkészlet teljesítménye vagy éppen az operációs rendszer szempontjából. A dél-koreai gyártó mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelően optimalizálja az újításokat a korábbi generációkra, azonban mérlegelniük kell az érintett felhasználóknak azt is, hogy benn a pakliban a kudarc, mint lehetőség; hiszen nem szeretnék a szoftverfejlesztők a Galaxy AI-nak a csorbulását csak azért, hogy több termékre hozzák el. A minőségi használata mindennél fontosabb, aki pedig megízlelné, az úgy is készülék váltásra adja idővel a fejét, amivel már jogosult lesz rá.

A Galaxy AI nemrégiben a háztartási termékek körében tűnt fel, amit a 2024-es TV line-up bizonyos modelljei fognak követni. Ergo, az MX-érában debütált újdonságot kiterjesztik más szegmensre, amivel az ökoszisztémájukat szeretnék erősíteni. Soraimat az egyik iparági tisztviselő szavaival zárnám, ami baljóslatú:

„A Galaxy AI-t szükségtelenül próbálják kiterjeszteni a teljes ökoszisztémára, de úgy tűnik, hogy a fogyasztókban van egyféle aggodalom, amely végeredményben elégedetlenséget szülhet.”

Számos felsőkategóriás frissült le március végén One UI 6.1 with Galaxy AI-ra

A Galaxy S24 termékcsaláddal bekerült a köztudatba a Galaxy AI, amelyet szakmailag csak a One UI 6.1 újdonságai között tartunk számon. Jól hangzanak a funkciók, azonban legtöbbjéről érdemes tudni azt, hogy magyar nyelven egyelőre nem elérhető. Nyilván ez olyan, mint egykoron a vérnyomásmérés vagy az EKG, azaz idővel tippre 1 éven belül tovább bővülhet azon nyelvek listája, melyek támogatják, mégis csak a Google keresőóriás áll a legtöbb mögött, amely segít a nyelvi akadályok leküzdésében. Persze akadnak más mesterséges intelligenciához kapcsolódó újítás, melyeket most összeszednék, hogy egybe lássátok. Tehát van:

  • a Tolmács, amely szöveges fordításokat generál az élő társalgásokhoz osztott képernyőn;
  • az Élő fordítás, mely a telefonbeszélgetések során biztosít azonnali hang- és szöveges fordítást;
  • a Chatsegéd, amely az üzenetek megírásában ad támogatást: 13 különböző nyelvre képes lefordítani azokat, valamint a szöveg hangnemének finomításában is segítséget nyújt, a kontextusnak megfelelően generál javaslatokat – legyen szó egy munkatársnak címzett udvarias e-mailről, vagy éppen egy hangzatos posztról egy közösségi média felületen;
  • a Bekarikázás Google-lel funkció, amivel a képernyőn történő tárgyról kaphatunk információkat;
  • a Generatív szerkesztés segítségével tökéletesíthetjük fotóinkat;
  • a Szerkesztési javaslatokkal gyorsabban és egyszerűbben dolgozhatják át elkészült fotóikat;
  • az AI Lassítátott felvétel pedig lelassítja a Galériánkba az akciódús pillanatainkat;
  • a Jegyzetsegéddel rendezhetjük megírt jegyzeteinket;
  • míg a Böngésző segéddel könnyedén megismerhetik az aktualitásokat, hiszen a funkció átfogó összefoglalót készít a keresett cikkek alapján, így több idő marad élvezni a helyi szépségeket.

Nézzük, márciusban, mely termékekre érkezett meg az update lehetősége!

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918BEUXS918BXXU3CXCF2024.03.28.
Galaxy S23+ 5GSM-S916BEUXS916BXXU3CXCF2024.03.28.
Galaxy S23 5GSM-S911BEUXS911BXXU3CXCF2024.03.28.
Galaxy S23 FE 5GSM-S711BEUXS711BXXU2CXCF2024.03.28.
Galaxy Z Fold5 5GSM-F946BEUXF946BXXU1CXCF2024.03.28.
Galaxy Z Flip5 5GSM-F731BEUXF731BXXU1CXCF2024.03.28.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele okostelefonoknál.
Táblázat: Galaxy Világa

Az tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Tab S9 Ultra 5GSM-X916BEUXX916BXXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9 Ultra Wi-FiSM-X910EUXX910XXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9+ 5GSM-X816BEUXX816BXXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9+ Wi-FiSM-X810EUXX810XXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9 5GSM-X716BEUXX716BXXU2BXC92024.03.28.
Galaxy Tab S9 Wi-FiSM-X710EUXX710XXU2BXC92024.03.28.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele tableteknél.
Táblázat: Galaxy Világa

Fontos megemlíteni, hogy bizonyos funkciók eléréséhez Samsung-fiók elengedhetetlen, ahonnan egyébként különféle nyelvi csomagokat tudunk letölteni. A Galaxy AI funkciók 2025 végéig ingyenesen elérhetők a támogatott Samsung Galaxy készülékeken. A harmadik felek által biztosított AI-funkciók esetében eltérő feltételek lehetnek érvényben.

A One UI 6.1 felületet későbbiekben más termék is megkaphatja, viszont ezek átírása jelenleg zajlik. Azért gondolnák azt, hogy nem csak a fenti kiemelt modellre fut be, ugyanis a Samsung Magyarország apróbetűs részénél egy kitétel olvasható, miszerint:

„*A Tab S9 FE nem támogatja valamennyi AI funkció használatát.”

forrás: Samsung Magyarország

Másrészről, az elmúlt évek bebizonyították, hogyha lebutítva is, de a szoftverfejlesztők elhozzák az egyes termékekre az újdonsült felületet. Abban is azokat a funkciókat, amelyekkel a versenytársakhoz képest előnyösebb helyzetbe hozhatják a Galaxy készülékeket. A SamMobile csapata úgy véli, a Galaxy A13-ig visszamenőleg számolhatnak a felhasználók rá, sőt, még a Galaxy A52-termékcsalád se zárható ki, de hogy a fentiek közül, mikkel érkezhetnek rájuk, az már sokkal kérdésesebb. A folytatásban biztosan válaszokat kapunk.

Legközelebb One UI-felület frissítésre a Galaxy Z-termékcsalád megújulásakor számíthatunk, valamikor nyár közepén.