Címke: Breaking News

Won-Joon Choi lett a Samsung új okostelefon-fejlesztési vezetője

A Samsung Electronics az okostelefonok fejlesztéséért felelős vezetőjévé léptette elő Won-Joon Choi-t, akit egyébként korábban a Qualcomm foglalkoztatott, azaz a Snapdragon chipsetek gyártója. Kevesen tudják róla, de a szakma a vezeték nélküli kommunikációs hálózat egyik legkiválóbb szakértőjének tartja.

A múlt héten végbement szervezeti átszerveződés és személyi változások eredménye az előléptetése, ami nem kis feladatkörrel jár, hiszen célja között szerepel: az összehajtható okostelefonok további népszerűsítése – többek között, ami az elmúlt időszakban mondhatni szárnyra kelt azáltal, hogy a Galaxy Z Fold4 5G és a Galaxy Z Flip4 5G duóval egy olyan termékcsalád debütált, amelynél a kiforrottságon és a tökéletesítésen volt a hangsúly. Ezen felül, ez már mondhatni az ötödik generációs, tehát gyermekcipőben járó projektnek semmiképp se nevezhető.

Fiatalos megjelenése egy elismert szakembert rejt.
Forrás: Samsung

Won-Joon Choi alelnök a stratégiai termékfejlesztési csapat vezetőjeként olyan új generációs termékek fejlesztését vezette, mint az összehajtható okostelefonok. Házon úgy értékelték, hogy növelték a Samsung összehajtható telefonjainak globális piaci részesedését, valamint hozzájárult az 5G okostelefonok népszerűsítéséhez.

Choi büszkén emelte ki a sajtónak, hogy a Samsung Electronics kívülről vette át, ugyanis eddig ezt a pozíciót házon belüli munkatársak töltötték be. Ez volt ugyanis a vállalat első olyan alkalma, amikor egy az 50-es éveiben járói személyt nevezett ki fejlesztői vezetőnek. Korábban Dong-jin Koh és Tae-moon Roh töltötték be a pozíciót, ám életkorban hasonló fiatalsággal egyik sem büszélkedhetett. Choi filozófiája szerint ilyen az, amikor a képesség- és a teljesítményközpont találkozik, és egy „tiszta Samsung származás” fülé helyeződik.

Choi-ról annyit érdemes tudni, hogy 1970-ben született. Villamosmérnöki alap- és mesterdiplómáját az SNU-n szerezte meg, míg a villamosmérnöki doktorátusát az egyesült államokbeli Stanford Egyetemen. Miután kutatóként dolgozott a KAIST-nál, az első cége, az Atheros lapkakészlet-tervezéséért felelt. Az Artheros vezeték nélküli kommunikációs lapkakészletekkel foglalkozott, amit a Qualcomm 2011-ben felvásárolt. 2016-ben került a Samsung Electornics kötelékébe, ahol a következő generációs termékfejlesztési csoport vezetőjeként dolgozott.

Az új beosztásában: a következő generációs termékek fejlesztésére fog összpontosítani, mint például az összehajtható eszközökére, az XR-re és nem utolsó sorban a 6G-re, mint következő generációs hálózati formára.

Egyes pletykák szerint, a nemrégiben végbement szervezeti átszervezésben közrejátszott a Game Optimization Service (GOS) felmerült viták. Munkájához innen is sok sikert kívánnánk, valamint felhasználói szempontból élményekben gazdag időszakot.

Végre elérhető a Good Lock, és számos modulja a magyarországi Galaxy felhasználóknak is

A Samsung nem feltétlenül a hardveri adottságokkal szeretné megnyerni az érdeklődőit (persze az se utolsó szempont!), hanem a szoftveres háttértámogatással. Ezért döntöttek év elején amellett, hogy kinyújtják az Android főszoftverének frissítési ciklusát. A hab a tortán már csak novemberben érkezett, amikor az egyik fejes arról nyilatkozott, miszerint a frissítések ütemterv intervallumát jelentősen leredukálják, ennek előnyeit élvezhetjük az Android 13-nál, hiszen a termékportfóliójuk fele már megkapta az új operációs rendszernek a telepítési lehetőségét. Nos, úgy gondoltuk, ezt már decemberben sehogy sem fogják felülmúlni, ám másképp történt, ugyanis bejött a képbe a Good Lock régiós blokkjának a részleges megszüntetése.

A Samsung készülékekre telepíthető Good Lock alkalmazás kiteljesíti az Android és a One UI közösének végtelen szabadságát. Míg nem telepíted, addig nem is fogod tudni megérteni, hogy miben mutat újat ez az applikáció. Annyira összetett, hogy modulokra lett felosztva, melyekben szinte mindent lehet állítani. Míg az alap Android csak a főbb módosítási lehetőséget kínálják fel, addig a Good Lock-kal mélyebbre lehet merülni a setting részben, így pedig olyannyira egyedivé tudod a termékedet tenni, hogy még egy Galaxy felhasználó is megkérdőjelezi, mi fut éppen szoftverügyileg a hardver alatt.

A Good Lock aloldala a Galaxy Store-ban.

A magyarországi felhasználók december 7-8-dika óta keresheti a Galaxy Store-ban a telepítésének lehetőségét. Play áruházban nem találtuk! Fontos, hogy Good Lock Labs által készített applikációt töltsétek le, ugyanis hasonló néven találhattok más false app-ot, csak nehogy meglepődjetek a végén.

Ez a húzás pedig azért nagy húzóvolumenű, mert régóta létezik a Good Lock, csak éppen szűkebb régiókban volt elérthető. Legfőképpen a népszerűbb piacok felhasználóinak kedveztek, mint a hazaiak (azaz a dél-koreaiaknak) vagy az USA-ban lévőknek. Természetesen, trükközéssel meg lehetett oldani a telepítését, hiszen egy VPN beiktatásával IP-t lehetett maszkolni, így pedig a terméket hirtelen az engedélyezett régióba lehetett helyezni. Most azonban már nem kell cselhez és APKPure-hoz nyúlnunk, minden megy legálisan, egyszerűen.

A SamMobile arra kérte közösségét, hogy minden régióból köszönjenek be azon olvasói, akik a régióbővítésbe belefértek. Magyarország mellett jelen van a listán: Ausztria, Belgium, Brazília, Finnország, Malajzia, Hollandia, Lengyelország, Mexikó, Szlovákia, Norvégia, Spanyolország, Peru, Argentína, Thaiföld, Dánia, Chile vagy éppen Kolumbia.

A Good Lock Labs applikációi.
Forrás: Galaxy Store

Mint fentebb említettem, moduláris az alkalmazás. Lesznek viszont olyan moduljai, amelyek egyelőre nem kerültek be a hazánk elérhetőségi palettájába. Mutatnám, melyeket keressétek és mikre valók:

  • EdgeTouch (Telepítési elérése): beállítható, hogy a készülék széléből mennyit nem akarok használni, így, ha mondjuk edge kijelzős készülékkel rendelkezel, akkor nem kell tartanod attól, hogy a széléhez hozzáérve nem érzékeli az ujjadat.
  • One Hand Operation+ (Telepítési elérése): a modul célja, hogy egykezes élményt emelje különféle kiegészítő funkcióval.
  • Nice Catch (Telepítési elérése): személyes kedvencem, ugyanis lehetőséget nyújt az előzményeid logolására, azaz pl.: mikor ébredt fel a készüléked valami okból kifolyólag, láthatod. Ezen felül még számtalan tényt tudsz logolni, ha valamilyen hibára fényt szeretnél szoftveresen deríteni.
  • Theme Park (Telepítési elérése): sok felhasználó telepít launcher alkalmazást a készülékére, ez mostantól a múlté. A Theme Park olyan mértékű szabadságot nyújt, hogy könnyedén tudjátok módosítani a témátokat a terméketeken egészen mélyrehatóan.

Ez csak négy modul, amelyeket érdemes feltelepítenetek. Az alkalmazás egyetlen negatívuma, hogy csak angol, koreai és kínai nyelven használható – tehát aki abban reménykedett volna, hogy magyarítással debütál, azt ki kell ábrándítanom, de nincs kizárva a jövőbéli tervekből. Másrészről, a Good Lock annak az előszobája is, hogy egy Android bétateszt projektbe csatlakozhasson kicsinykis felhasználó közösségünk rövid időn belül.