Eléggé sok promóció fut párhuzamosan egymással. Kezdjünk a készülék beszámításossal a sort, ugyanis a Samsung szerint érdemes megválni a polcon porosodó, ám de még működőképes okostelefonjaitoktól. Ha úgy döntenétek, hogy éltek a lehetőséggel, akkor választott termék vételárából fakadóan különféle extra trade-in kedvezményekkel ajándékoznak meg, melyről a fentebbi linken informálódhattok. Aztán ott van a legfrissebb hordozható okoskiegészítőkhöz kapcsolódó, amely egészen vasárnapig tart. Illetve a most következő – ám nem ez lesz az utolsó, amiről minap meg fogunk emlékezni. De ne rohanjunk ennyire előre.
Van külön promóció gyermeknap alkalmából. Nyilván árszegmensben a belépőszintet és a középkategóriát célozta meg a hazai képviselet, hogy némiképp élénkítse a forgalmat. Három terméknek az árpontját csökkentették, amivel bármelyik fiatalabb korosztálybéli megtalálhatja, a hozzáillő okostelefont. Sajnálom viszont, hogy semmiféle extra leértékeléssel nem látták el a Galaxy A52 LTE változatát, ami eléggé felkapott a 124.990 Ft-ért; olyannyira, hogy a főbb színekből (fekete és fehér) kb. készlethiány van a Samsung márkaboltokban.
A Galaxy A12-t abszolút csak azoknak ajánlanám, akiknek nincs nagy elvárása. Ha már van, akkor jobb deal lehet a Galaxy A32 LTE, amely minden szempontból felülmúlja előbbit. Ha pedig egy high-end midrage kategóriásban gondolkodnál, akkor egyértelműen a Galaxy A72-re essen a döntésed – viszont azért felhívnám a figyelmed, hogy innen már nem nagy ugrás a Galaxy S20 FE, amit sok helyen flagship killer becézgetéssel láttak el. Mutatnám a megszokott táblázatot az árakkal:
Termék:
Típusszám:
2021/Q2-es ár:
Májusi ár:
Gyermek napi ár:
Galaxy A12 32GB
SM-A125F
61 990 Ft
55 990 Ft
51 990 Ft
Galaxy A32 128GB
SM-A325F
109 990 Ft
99 990 Ft
94 990 Ft
Galaxy A72 128GB
SM-A725F
174 990 Ft
159 990 Ft
154 990 Ft
A promóció: 2021. május 27. és május 30. között zajlik, valamint a készlet erejéig – illetve csak a Samsung márkaboltokban érhető el.
Meglepő specifikációs paraméterrel rendelkezik a Galaxy A32 LTE változata, hiszen sokan úgy gondolnánk, hogy az 5G képes variáns az erősebb, azonban, ha a képernyőjére vettek egy pillantást, hamar szembe ötlik a különbség. Nem csak az alap 60Hz-en dolgozik a panelje, hanem lehetőséget nyújt a magasabb rátára, amivel sokkal simább, folytonosabb élményt nyújt. Másrészről, egy picit kisebb is a megjelenítő, hiszen csak 6.4 inchen teszi a feladatát.
A Samsung a hátoldalára szintén tartogatott egyediséget, amit a kamerák kitüremkedésével prezentál dizájn oldalról. Míg a legtöbb telefonnál kameraszigeten foglalnak helyet a szenzorok, addig nála az érzékelők emelkednek ki a sík felületből, amire korábban sosem volt precedens. Kicsit olyan, mint ha kísérletezésre vették volna a felállást. Biztosan lesznek olyan felhasználók, akik sérelmezni fogják; de nem lehet mindenkinek megfelelni.
Mutatnám – kicsit megcsúszva – a hozzá kiadott infógrafikát, melyen minden fontosabb paramétere fel lett tüntetve. Mi a veleményetek róla?
Miután lezajlottak a Glamour napok, a Samsung hazai képviselete nem engedi útjára az érdeklődőit, ugyanis áprilisra azt tervezik, hogy majdnem egész hónapban szem előtt tartják a márciusban bemutatkozott Galaxy A-szériás okostelefonjaikat. Míg a csúcskategóriás készülékeknél a készülékbeszámítással teszik kedvezőbbé a végárat, addig középkategóriánál azért van egyfajta rugalmasság, hogy már a debüt után egy hónappal is lejjebb csaphatják.
Természetesen, ha valaki a márkaboltokba adná le a meglévő és/vagy már nem használt okostelefonját, akkor duplán jól jár! Nem csak az alapkedvezményt kapja meg, hanem az extra trade-in jóváírást is – ami a 100 ezer forint vételárú termékek alattiaknál 3 ezer, míg az afelettieknél 10 ezer forint. A promóció április végéig tart, szóval bátran gondoljátok meg, hogy akartok-e vesződni a készüléketek máshol történő értékesítésével!
Tényleg csak a középkategóriás készülékekre helyeződik a fókusz. A tisztán látás mivoltából mutatnám a megszokott módon, táblázatba foglalva, hogy melyiknél mennyi az annyi:
Termék:
Típusszám:
2021/Q2-es ár:
Akciós ár:
Galaxy A32 128GB
SM-A325F
109 990 Ft
99 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GB
SM-A326B
119 990 Ft
109 990 Ft
Galaxy A52 128GB
SM-A525F
139 990 Ft
124 990 Ft
Galaxy A52 5G 128GB
SM-A526B
169 990 Ft
154 990 Ft
Galaxy A72 128GB
SM-A725F
174 990 Ft
159 990 Ft
A felsőkategóriás tabletek:
A tabletek között szintén akadnak árlecsapások. A Galaxy Tab S7-termékcsaládot is hozzádobták a leárazott készülékek listájához, hiszen a hónap első időszakában teliáron futottak. Egy valamire azért felhívnám a figyelmet, miszerint azáltal, hogy a Galaxy Tab S7 WIFI 219 990 Ft-ba kerül csak 259 990 Ft helyett, így csak 2 éves garanciális idő vonatkozik rá, nem pedig 3, ami grátiszként jár azokhoz a kütyükhöz, amik 250 ezer forint felett vannak vásárolva.
Termék:
Modelkód:
2021/Q2-es ár:
Akciós ár:
Galaxy Tab S7 WIFI
SM-T870
259 990 Ft
219 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTE
SM-T875
294 990 Ft
259 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFI
SM-T970
334 990 Ft
299 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5G
SM-T976B
409 990 Ft
369 990 Ft
A promóció 2021. április 12. és 25. között zajlik, valamint a készlet erejéig.
Magunk mögött tudjuk 2021 első negyedévét. Csak szerintem sikerült egy kicsit felemásra? A Samsung stratégiát váltott, ugyanis már januárban Unpacked eseményt tartott, hogy lerántsák a leplet a legújabb csúcskategóriás készülékeikről. A döntés hátterében az állhatott, hogy nincs sok értelme elcsúsztatni tavaszig az újdonsült termékek bevezetését, hiszen abból a versenytársai profitálnak, valamint ismét megtréfálhatja őket a COVID-19 világjárvány x. hulláma. Inkább biztosra mentek és elhozták a Galaxy S21-eseket.
Nem csak ez történt, hiszen márciusban megérkeztek a Galaxy A-széria legújabb tagjai, amelyeknél az árazás picit magasabb lett, viszont ha szembesítjük a képességeik tárházával, akkor már jobban fest a végeredmény. Száz szónak is egy a vége, a dél-koreai vállalat megnézi, hogy a kiszámítható stratégiájukat felborítását követően miként reagál a piac a döntésükre. Szerintem, előnyükre válik a változtatás, de amint lesznek első negyedéves kimutatások elhozom, most viszont koncentráljuk a másodikra, hiszen ekkor lesznek a Glamour és a Joy napok, amik kiemelten fontosak.
A most következő árpontok tájékoztató jellegűek, illetve április 1-je és 30-dika között értendők. Természetesen a változás jogát fenntartjuk, ha kérdésed merülne fel, akkor használd a komment szegmenst!
A Galaxy S21 színvariációi. Forrás: Samsung
Alsó- és középkategóriás készülékeknél:
Eléggé sok belépő- és középkategóriás készüléke foglal helyet a portfóliójában a Samsungnak. Nem csak a 2020-as évből tűnik fel, hanem a 2019-esből is, hiszen még mindig nem kopott ki a Galaxy A20-termékcsalád gyengített és erősített változata.
Koncentráljunk a 2021-es Galaxy A-szériára, ami magasabban nyitott, mint az előző generációja. Mellesleg, a Galaxy A32-ből és a Galaxy A52-ből rendelkezünk 5G képes variánssal is a szimpla LTE modellekhez képest, amelyek árpontja picit magasabb, de hát az új technológia mindig magában hordozza az extra kiadást.
Termék:
Típusszám:
2021/Q2-es ár:
Áprilisi ár:
Galaxy A20e
SM-A202F
61 990 Ft
54 990 Ft
Galaxy A20s
SM-A207F
64 990 Ft
59 990 Ft
Galaxy A21s 32GB
SM-A218F
69 990 Ft
57 990 Ft
Galaxy A21s 128GB
SM-A217F
84 990 Ft
74 990 Ft
Galaxy A31 64GB
SM-A315F
89 990 Ft
74 990 Ft
Galaxy A31 128GB
SM-A315F
94 990 Ft
79 990 Ft
Galaxy A41
SM-A415F
94 990 Ft
–
Galaxy A51
SM-A515F
135 990 Ft
–
Galaxy A71
SM-A715F
165 990 Ft
–
Galaxy A02s 32GB
SM-A025G
57 990 Ft
52 990 Ft
Galaxy A12 32GB
SM-A125F
61 990 Ft
55 990 Ft
Galaxy A12 64GB
SM-A125F
69 990 Ft
62 990 Ft
Galaxy A12 128GB
SM-A125F
76 990 Ft
69 990 Ft
Galaxy A32 128GB
SM-A325F
109 990 Ft
–
Galaxy A32 5G 128GB
SM-A326B
119 990 Ft
–
Galaxy A52 128GB
SM-A525F
139 990 Ft
–
Galaxy A52 5G 128GB
SM-A526B
169 990 Ft
–
Galaxy A72 128GB
SM-A725F
174 990 Ft
–
Galaxy Xcover 4s
SM-G398F
94 990 Ft
–
Galaxy Xcover Pro
SM-G715F
185 990 Ft
–
* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.
Felsőkategóriás készüléknél:
A csúcskategóriás termékek körébe nem érkezett frissítés. A Samsung hazai képviselete folytatja a márciusban elkezdett kampányát. Tartósan alacsony árponton tartja a Galaxy S20 FE-nek a 128GB-os alaptárhelyű változatát, míg a nagyobbra egyáltalán nem fókuszál. Utolsókat rúgja a Galaxy S20-termékcsalád két nagyobbik tagja, hiszen az utód megérkezésével eltűnőben a tavaly év elején debütált tagjai.
Ami viszont különbség a 2021/Q1-hez képest, hogy a Galaxy Z Fold2 5G árán is módosítottak. 750 ezer forintról lecsapták 630 ezer forintra. Még mindig a jelenlegi legmagasabb árazású termékük, de hát innovációból bőszen fel tud mutatni, így megéri a pénzét. Szintén lenyomták a Galaxy Z Flip 5G-nek a végárát 500 ezer alá.
Termék:
Típusszám:
2021/Q2-es ár:
Áprilisi ár:
Galaxy S20 FE 128GB
SM-G780F
249 990 Ft
199 990 Ft
Galaxy S20 FE 256GB
SM-G780F
274 990 Ft
–
Galaxy S20+ 128GB
SM-G985F
379 990 Ft
259 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G 128GB
SM-G988B
512 990 Ft
349 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GB
SM-G991B
329 990 Ft
–
Galaxy S21 5G 256GB
SM-G991B
349 990 Ft
–
Galaxy S21+ 5G 128GB
SM-G996B
409 990 Ft
–
Galaxy S21+ 5G 256GB
SM-G996B
424 990 Ft
–
Galaxy S21 Ultra 5G 128GB
SM-G998B
479 990 Ft
–
Galaxy S21 Ultra 5G 256GB
SM-G998B
499 990 Ft
–
Galaxy S21 Ultra 5G 512GB
SM-G998B
512 990 Ft
–
Galaxy Note 10 256GB
SM-N970F
359 990 Ft
259 990 Ft
Galaxy Note 10+ 256GB
SM-N975F
409 990 Ft
319 990 Ft
Galaxy Note 20 256GB
SM-N980F
354 990 Ft
289 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GB
SM-N986B
484 990 Ft
389 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GB
SM-F707B
534 990 Ft
481 490 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GB
SM-F916B
749 990 Ft
629 990 Ft
* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.