Címke: Galaxy Buds 2 Pro

Yaeji szerint, jó lett a Galaxy Buds2 Pro

Az idei Galaxy S-hez kapcsolódó Unpacked event másabb volt, mint az előző éviek bármelyike. A Samsung úgy döntött, hogy neves producereket és film készítőket von be az új flagship termékük leleplezésébe, akik nemcsak hogy beszélnek tapasztalataikról, de prezentálják is azt, hogy mire képes a gyártó legújabb „szörnyetege”. Ugye akkoriban Ridley Scott és Na Hongjin került kameravégre. Látszólag ez a fajta kampány meghozta a maga gyümölcsét, ugyanis most Yaejit ragadták ki a tömegből, aki neves DJ és énekes-dalszövegíró.

Ő beszél majd két percben arról, miért lehet tökéletes választás a Galaxy Buds2 Pro azoknak, akik vágynak a tökéletes hangzásra és a minőségi zenehallgatásra. Nézzük csak:

Push értesítés árult el újabb infót, miért érdemes előrendelni a Galaxy Unpacked után

Hajnalban ott voltunk a Galaxy Unpacked aloldal frissülésének első perceiben, ami több fronton adott pontosítást az elmúlt hetek szivárgásaira. Amondó vagyok, hogy magyar viszonylattal vessük bele magunkat a tényfeltárásba. Az következő nagyszabású leleplező event, magyarországi idő szerint, 2023. július 26-án 13 órakor lesz esedékes. Azért ilyen korai a kezdés, mivel most Szöul szolgáltat otthon számára, ahol – ottani idő szerint – 20 órakor került megrendezésre, az idő eltolódásnak pedig ez az átka. Nemmellesleg, az ausztrál képviselet oldalán megjelent július 27-ei időpont megcáfolásra került, de annyi baj legyen.

Azok a magyar érdeklődők, akik a Samsung oldalán előregisztrálnak, az eseményt követően jogosultak lesznek 20-40 ezer forint értékű voucher-re, amit meghatározott ideig – ha tippelnünk kellene, akkor az elődök mintájára, a pre-order utolsó napjáig – lehet felhasználni. Az intervallumos értékből arra következtetünk, hogy a Galaxy Z Flip5 kaphat kisebb, míg a Galaxy Z Fold5 nagyobb mértékű támogatást, amellyel némiképp mérsékelhetik a magasnak ígérkező árat. Vagy éppen az indokolatlan nyitóárat az innováció hiányából fakadóan – hiszen elmarasztaló kritikák már napvilágot láttak.

Amire viszont se a Samsung Magyarország weboldala, se más felület (pl.: Samsung Members) nem hívta fel a figyelmet, az az alábbi push értesítésen olvasható, miszerint:

Regisztrálj most a legfrissebb hírekért, és szerezz 20-40 000 Ft értékű kedvezményt a legújabb Galaxy termékekre, valamint egy Buds2 Pro vezeték nélküli fülhallgatót!*

*A tájékoztatás nem teljeskörű. A 20-40 000 Ft értékű, hivatalos Samsung webáruházban beváltható kupont, illetve az annak felhasználására vonatkozó feltételeket abban az e-mailben küldjük, amelyben az új Galaxy készülékekkel kapcsolatos információkat is 2023. július 26-tól kezdődően. A ráadás Galaxy Buds2 Pro vezeték nélkül fülhallgatóhoz a vásárlásnak az előrendelési időszak első 72 órájában kell megtörténnie.

A push értesítés képernyőfotója.
Fotó: Galaxy Világa

A hazai képviselet igencsak elrejtette a kiemelt információt, hiszen az apróbetűs rész árulja el, miként juthatnak a magyar érdeklődők hozzá a ráadás Galaxy Buds2 Pro-hoz. Valószínűleg a színe nem lesz választható, hiszen az ilyen, limitált ideig tartó promóknál az alapszínből szokás betárazni, ami a grafit lehet.

Az új infó egyben kérdést is felvet. Az tiszta sor, hogy a fenti 20-40 ezer forint értékű kedvezménykupont csak és kizárólag a Samsung.com webáruházában lehet felhasználni. Ha az előző flagshipek mintáját lekövetik, akkor a tanulói és dolgozói oldalra ez a voucher nem lesz érvényes; csak a mindenki által elérhető főoldalon lévőre. (Vélhetően más csatornákon másképp oldják meg.) Az viszont számunkra kérdőjeles, hogy az első 72 órás vásárlás minden csatornára, vagy csak a saját webshopjukban történőre élesedik-e?! – nyilván, hiába keresnénk meg a helyi képviseletet, egyelőre nem részleteznék a feltételek, amelyeket várhatóan július 26-án 13 óra után tesznek mindenki számára láthatóra. Másrészről, nem feltétlenül vagyunk biztosak abban, hogy minden bemutatásra szánt termék mellé élni fog az ajánlat.

Végszóként még annyi érdekességet említenék meg, hogy aki előregisztrált a push értesítésen keresztül, vagy éppen a weboldalon, annak meg kell erősítenie mindezt, amelyet e-mailben kap meg. Ha ilyen levél nem futott be, akkor valami elakadás történt, célszerű újra leadni egy igényt, ugyanis a fent említett vouchert nem pótolja se ügyfélszolgálat, se más egyén; menj biztosra, legyen inkább talonban, mint hogy ennyivel megvágjanak, ha belevágnál egy előrendelésbe.

Közösségi hálón futtatott hirdetésbe rejtett kuponnal kedveskedik a Samsung.com webáruháza

A sors iróniája, hogy az előző promóciónál a Gourmet fesztiválra épülő kedvezménykóddal foglalkoztunk; míg most, a soron következő cikknél is egy kuponkódra hívjuk fel a figyelmet, mert nincs annál fontosabb véleményünk szerint, hogy a legjobb deallel jussatok hozzá bizonyos termékekhez. A Samsung.com webáruházában jelenleg a Válts nagyobb méretre! árkedvezmény-kampány zajlik, melyről a napokban külön beszámolunk, ám előtte szeretnék egy másikra reflektálni, ami kiegészítő frontra futott be.

A Samsung.com webáruházához kapcsolódó kedvezménykódot a közösségi hálózatokon hirdeti a Samsung Magyarország. Ennek értelmében, a márkaboltokhoz kapcsolódó webshopokhoz, címén nevezve: se a ses.hu-ra, se a sestore.hu-ra nem lesz érvényes. Érdemes továbbá tudni, hogy a felhasználására: 2023. június 14. és július 16. között zajlik, azaz ha belefutnátok időközben egy olyan promócióba, amivel a termékek ára tovább csökkenne, akkor azzal szintén kombinálni lehet.

Íme elsőként a kép kupon kampányanyaga:

A „belső kör” tudhatja, hogy némiképpen segítjük a legjobb dealhez jutást. (Kapcsolat fülnél tudsz információhoz jutni.)

A fenti kedvezménykódnál mindenképpen ügyeljetek arra, hogy külön rendelkezik eggyel az okoskiegészítők szegmense, egy másikkal pedig a hangprojektoroké. Előbbinél a hazai képviselet a vezeték nélküli fülhallgatók közül a Galaxy Buds2 Pro-t, míg az okosórákból a tavalyi modelleket helyezte fókuszba. Mutatnánk, minél, mennyi a végösszeg a 23CROSS1 kupon élesítését követően:

TermékTípusszámAktuális árPromóciós ár
Galaxy Buds2 ProSM-R51064 990 Ft55 242 Ft
Galaxy Watch5 40mmSM-R90089 990 Ft76 415 Ft
Galaxy Watch5 LTE. 40mmSM-R905F126 990 Ft107 942 Ft
Galaxy Watch5 44mmSM-R91094 990 Ft80 742 Ft
Galaxy Watch5 LTE. 44mmSM-R915F141 990 Ft120 692 Ft
Galaxy Watch5 Pro 45mmSM-R920154 990 Ft131 742 Ft
Galaxy Watch5 Pro LTE, 45mmSM-R925F196 990 Ft167 442 Ft
Összefoglaló táblázat a promóciós viselhető kiegészítők árairól.
Kreálta: Galaxy Világa | ForrásSamsung Magyarország

A 2023-as hangprojektorok se maradhatnak ki a kedvezményőrületből. Nála a 23CROSS2 kódot kell a pénztárnál alkalmazni, hogy a feltűntetett végösszeg kerekedjen ki. Ha netán valamelyik termékből nem lenne készleten, ajánljuk figyelmetekbe a későbbi visszanézést, vagy a készlet feliratkozási funkciót.

TermékAktuális árPromóciós ár
HW-C400 C-szériás Hangprojektor (2023)64 900 Ft55 165 Ft
HW-C450 C-szériás Hangprojektor (2023)99 990 Ft84 915 Ft
HW-Q60C Q-szériás Hangprojektor (2023)179 901 Ft152 916 Ft
HW-Q600C Q-szériás Prémium Hangprojektor (2023)199 901 Ft169 916 Ft
HW-Q700C Q-szériás Prémium Hangprojektor (2023)249 900 Ft212 415 Ft
HW-Q800C Q-szériás Prémium Hangprojektor (2023)299 900 Ft254 915 Ft
HW-Q930C Q-szériás Prémium Hangprojektor (2023)449 900 Ft382 415 Ft
HW-Q990C Q-szériás Prémium Hangprojektor (2023)599 900 Ft509 915 Ft
Összefoglaló táblázat a promóciós hangprojektorok árairól.
Kreálta: Galaxy Világa | ForrásSamsung Magyarország

Nagyothallók számára érkezik egy hiánypótló frissítés a Galaxy Buds2 Pro-hoz

Ritkán hallani átfogó frissítésről a vezeték nélküli fülhallgatóknál. Ez nem feltétlenül probléma, hiszen arra hagy következtetni, hogy minden rendben van a termékcsaláddal, nincs semmiféle olyan hiba, melynek javítása égetőkérdés lenne. A Samsung az akadálymentesség világnapjára azonban készült egy újdonsággal, amellyel a nagyothalló érdeklődők fele szeretne nyitni.

A dél-koreai vállalat részéről ez abszolút nem újkeletű, hiszen folyamatosan keresik azokat a hiányosságokat, amelyeket a termékeik alapvetően tudnának, csak éppen a debütkor vagy nem integráltak bele (értsd: visszafogták későbbre, valami okból kifolyólag), vagy szimplán elkerülte figyelmüket és át se futott az agyukon. Elég csak visszagondolni a nemrégiben bevezetett menstruációs cikluskövetésre, amelyre a Galaxy Wath5 okosórák képesek – holott tavaly nyáron szó se esett ilyesmiről.

A Galaxy Buds2 Pro fog a következő hetekben egy olyan update-et kapni, ami a Környezeti hangzásra fókuszál. Ugye ez az a funkció, ami gondoskodik a körülötted lévő hangok beengedéséről. Pl.: futáskor, biciklizéskor, vagy metroban jöhet jól, hiszen szűri a bejövő hangokat, de mégis hallod azt. Pl.: jártam már úgy teljes aktív zajszűréssel a LeveL Over-nél, hogy úgy továbbmentem metroval, mint annak a rendje.

A vezeték nélküli fülhallgatónál eddig három fokozat volt elérhető, amely kibővítésre került további kettővel azok számára, akik nehezebben hallanak, mert halláskárosultak. Számukra jöhet jól a funkció, hiszen kvázi hallókészülékké alakul át a termék – bár ezen kijelentésem kezeljétek fenntartásokkal. Kiváltani nem fogja, de helyettesítésre alkalmas lesz enyhe és közepesen nagyothallóknál.

A Samsung továbbra is azon fog dolgozni, hogy minden felhasználó számára a lehető legjobb hangzás élményt nyújtsa bárhol, bármikor a Galaxy Buds2 Pro által

mondta Han-gil Moon, a Samsung Electronics MX részlegének Business Advanced Audio Lab szegmenségnek vezetője.

Az új funkció egységnél nem csak az erősség lesz szabályozható, hanem az is, melyik fülünkre milyen mértékben szeretnék aktiválni. Tehát, ha mondjuk csak a bal fülünk a rosszabb, akkor ott növelhetjük a környezeti hangok átengedésének intenzitását. A termék utoljára januárban kapott szintén egy újdonságot a 360 fokos hangzással, ami mondjuk játszás közben jöhet nagyon jól, hogy halld, az enemy éppenséggel merre tartózkodik.

Egy érv az ökoszisztéma mellett

Tudjátok, vasárnap sosem szeretek elmélyedni mélyebb elemzésekbe, tényfeltárásba; de azért szeretnék informatív lenne, így körben nézek a Samsung Youtube csatornáin, hátha alapon posztoltak valami olyasmit, mi sokunkat érdekelhet. Nos, aki keres, az bizony talál. Hoztam egy olyan reklámvideót, amivel a hazai közegben nem találkozhattatok még, ám kellene, hiszen jelentéstartalma fontos.

Igaz nem mondják ki, de az ökoszisztémán hatalmas hangsúly van a Samsungnál is. Ha márkahűen vásárolsz, akkor a gyártó a kényelmed érdekében mindent megtesz az élményfokozásáért. Pl.: ha viszonylag friss Samsung TV-d mellé benevezel egy Galaxy Buds2 Pro-t, akkor nem kell egyrészt azzal törődnöd, miként hallgass zenét előbbin, vagy éppen nézz meg egy filmet; hiszen össze tudod párosítani. Másrészt, ott az automatikus váltásra a lehetőség, ha eközben egy hívás futna be a készülékedre.

Ha a fentebb írt példát sehogy se tudnád magad elé képzelni, akkor mutatnám a kreálmányt, ami szerintem jópofa lett.

Az áprilisi okosórák és más kiegészítők árazásáról…

Anno, amikor a havi rendszerességű cikksorozatot elindítottuk, az okosórák mellett aktivitásmérőket is számon tartottunk. Azóta a Samsung úgy döntött, hogy megadja a lehetőséget a versenytársaknak a szegmensen belüli érvényesülésre – és mondhatni abból kivonul. Noha hivatalosan ilyesmiről sehol sem lehetett olvasni, de azért az érződött, hogy a Galaxy Fit-éra nem éppen azzal az árréssel dolgozik, amiből mérhetetlen profitra lehet szert tenni. A nagyjából 10-15 ezer forintos vételár fölé pedig olyan indokolt esetekben lehetett csak elrugaszkodni, amiben már-már az okosórákra kezd hajazni; de mégsem haladja azt meg.

Az okosórákra történő lemorzsolódás könnyebben kivitelezhető volt, hiszen az Apple-nek sincs, amit a legnagyobb versenytársának tart. A Galaxy Watch4-eken történt operációs rendszer csere folytán – amikor a Tizen leváltásra került WearOS-re – vesztettek a viselhető kiegészítőinek eladásai, ugyanis már annyira se támogatta – hivatalosan semennyire sem! –, mint előzőleg. A jó hír viszont, hogy az eSIM képesség immáron független csatornákon is elérhető.

A lentebb feltűntetett árak: 2022. április 1. és 30. között értendők. Természetesen a változás jogát fenntartom, ez csak egy jelenlegi állapot!

Az aktivitásmérők és az okosórák:

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy Watch4 40mmSM-R860104 990 Ft74 990 Ft
Galaxy Watch4 44mmSM-R870114 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Watch4 Classic 42mmSM-R880139 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Watch4 Classic 46mmSM-R890154 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Watch5 40mmSM-R900129 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Watch5 44mmSM-R910144 990 Ft124 990 Ft
Galaxy Watch5 Pro 45mmSM-R920204 990 Ft179 990 Ft
A Bluetooth képes okosórák árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

Az okosórák már kaphatók eSIM képes kiadásban. Szerencsénkre mind a három főszolgáltatónál igényelhető a fizikai SIM kártyamentesség, így mostanra nincs kifogás, hogy ne lehetne független csatorna formában értékesíteni. Jelenleg a portfólióban a Galaxy Watch4- és Watch5-termékcsaládok tűnnek fel – bár látván, milyen aprócska az árkülönbség a hasonló változatok között… simán felmerül a kérdés bennem: Van-e értelme elspórolni az új generáció adta újdonságokat?!

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy Watch4 LTE, 40mmSM-R865F124 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Watch4 LTE, 44mmSM-R875F134 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Watch4 Classic LTE, 42mmSM-R885F159 990 Ft114 990 Ft
Galaxy Watch4 Classic LTE, 46mmSM-R895F174 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Watch5 LTE. 40mmSM-R905F149 990 Ft126 990 Ft
Galaxy Watch5 LTE. 44mmSM-R915F164 990 Ft141 990 Ft
Galaxy Watch5 Pro LTE, 45mmSM-R925F224 990 Ft196 990 Ft
Az eSIM képes okosórák árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

További okoskiegészítők:

A Galaxy Buds Live csak nem akar kikopni a Samsung vezeték nélküli fülhallgató portóliójából; amelyből arra következtetnék, hogy ez a vonalat mégsem akarják maguk mögött hagyni. Jelenleg két közép- és egy felsőkategóriás foglal helyet a kínálatban.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy Buds LiveSM-R18062 990 Ft31 990 Ft
Galaxy Buds2SM-R17757 990 Ft42 990 Ft
Galaxy Buds2 ProSM-R51099 990 Ft79 990 Ft
Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy SmartTag, mint okoskiegészítő eléggé fura helyzetben van, ahogy azt majd láthatjátok a táblázatban. Ugye általánosságban a Samsung.com és a Samsung Experience Store webáruházak árképzéseit szoktuk lekövetni, viszont teljes az árkülönbség a három felületen. Az átláthatóság kedvéért feltűntettem, melyiknél mennyit kérnek el az adott termékért. Fogalmunk sincs, miért ennyire „zavaros” a helyzet nála; de vélhetően a népszerűtlensége a fő ok.

TermékTípusszámsamsung.comses.husestore.hu
Galaxy SmartTagEI-T5300B15 990 Ft11 990 Ft
Galaxy SmartTag, 2db/csEI-T5300MBEGEU26 990 Ft19 990 Ft
Galaxy SmartTag, 4db/csEI-T5300KMEGEU42 990 Ft29 990 Ft
Galaxy SmartTag+EI-T7300B16 990 Ft12 990 Ft
Galaxy SmartTag+, 2db/csEI-T7300MBEGEU28 990 Ft20 990 Ft
Táblázat: Galaxy Világa

Valentin napi promóció zajlik a Samsung webáruházban

Az utolsóelőtti pillanatban, de azért elhoznám: a Samsung Magyarország webáruháza, milyen Valentin napi ajánlatokkal készült a felhasználóknak. Ugye ez az a promóció, amelynél mindig párosban érdemes vásárolni, mert úgy jár a nagyobb kedvezmény. A szerencsétek viszont az, hogy 2023. február 15-ig tart, azaz még van másfél napotok kihasználni az ajánlataikat, ha találnátok olyat, amire rögvest ráugranátok. Azt azért szeretném kihangsúlyozni, hogy a fenti lehetőségek kombinálhatók a chaten osztott kedvezménykódokkal, de csak azzal a jellegűvel, amely KMZ előtaggal rendelkezik.

Az egyik legütősebb ajánlat a flagship készülékekhez kapcsolódik. A prioritás a kiegészítőkre helyeződött, ugyanis, ha a Galaxy S22 termékeket a megjelölt (három féle) vészakkumulátorral párosítjátok a rendelés során, akkor mind a kettőre 15%-os árengedményt kaptok. Jelenleg csak a 10.000mAh-s változat érhető el, ami 34.990 Ft-os alapáron érhető el. Hasonló a felállás a Galaxy Z Flip4 5G-nél, ám ott, akkor kaphattok 20%-os leértékelést, ha mellé választatok egy Galaxy Buds2 Pro-t. Mutatnám táblázatba foglalva a szabályzat részleteit.

TermékKombinált társKedvezmény
Galaxy S22 5G
Galaxy S22+ 5G
Galaxy S22 Ultra 5G
25W Külső akkumulátor 20000mAh [EB-P5300XJEGEU]
25W Vezeték nélküli külső akkumulátor 10,000mAh [EB-U3300XJEGEU]
25W Külső akkumulátor 20000mAh [EB-P3300XJEGEU]
15%
Galaxy Z Flip4 5GSamsung Galaxy Buds2 Pro [SM-R510]20%
A részletek táblázatba foglalva.
Táblázat: Galaxy Világa

Szintén érdemes ránézni az okosórákra, ugyanis az új generációs modellekre egy igen jelentős árengedményt tettek. Nem szükséges kettőt egyidejűleg vásárolni a promóció érvényesítéséhez. Ha most ugranátok meg, akkor alapból 25% élesedik rá, ami már-már a Black Friday-kor futott ajánlatra hajaz. Sőt, azt se feledjétek el, hogy ott a chates kupon, amellyel kombinálva a végösszegből további 10%-ot kaphattok. Végeredményben pedig bőven bezuhan az alapmodell ára 100 ezer forint alá, míg a Galaxy Watch5 Pro esetében 150 ezer forint körülire.

Ehhez szintén kreáltunk egy összefoglaló táblázatot, csakhogy könnyebben átlássátok:

TermékAlapárPromóciós ár+ Chates kupon
Galaxy Watch 5 40mm129 990 Ft97 490 Ft87 741 Ft
Galaxy Watch 5 40mm, LTE149 990 Ft112 490 Ft92 241 Ft
Galaxy Watch 5 44mm144 990 Ft108 490 Ft97 641 Ft
Galaxy Watch 5 44mm, LTE164 990 Ft123 490 Ft111 141 Ft
Galaxy Watch 5 Pro204 990 Ft153 490 Ft138 141 Ft
Galaxy Watch 5 Pro LTE224 990 Ft168 490 Ft151 641 Ft

A Valentin napi promócióban részt vesznek a háztartási termékek és a tévé szegmense is, ahol más ajánlatokkal várnak, melynek részleteiről itt informálódhattok. De azért dióhéjban a lényeg:

  • ha egyidejűleg két Samsung monitort vásároltok, akkor mindegyikre 20%-ot adnak;
  • ha a megjelölt Samsung háztartási eszközök közül egyidejűleg 2 db terméket vásároltok, akkor 15%-ot; ha 3 db-ot, akkor 20%-ot árlecsapásban részesültök;
  • ha The Freestyle-ra neveznétek be, akkor ráadásba kaptok mellé: 1 db borítót és 1 db akkumulátor talpat;
  • nem utolsó sorban, ha megjelölt Samsung tévéhez a megjelölt Samsung hangprojektort dobjátok a kosaratokba, akkor egy jobb ár köszön vissza.

Ma már megráztad a Samsung hógömböt?

Akik a kezdetek óta olvassák az oldalt, azok tudják, hogy a Samsung Members applikáción belül szinte mindig zajlik valamilyen nyereményjáték; hiszen mindegyikről megemlékeztünk. Ha kíváncsi lennél, eddig milyenek voltak, akkor a címkefelhőre klikkelve informálódhatsz.

A Samsung Members applikáció rengeteget fejlődött az elmúlt években, és még mindig van hova tovább. Nem tudom, hogy tudjátok-e, de azokban az országokban, ahol az Android új verziójának a bétaprogramja zajlik, a felhasználók csak és kizárólag az app-on belül tudnak jelentkezni a kiváltságos lehetőségre, amely regisztrációhoz kötött. Ez egyelőre még hazánkban nem érhető el, de nem zárnám ki annak a tényét, hogy a közelebbi jövőben zöld utat kaphatunk. Másrészről, nem kell a Samsung Community oldalára ellátogatnotok, ha kérdésetek van, vagy csak éppen vitatkoznátok más Galaxy felhasználóval, elég elindítanotok és már beépített formában ott a fórum egésze. Heti használója vagyok az alkalmazásnak, azonban most átváltok napira.

A Samsung Magyarország december elején mindig elindítja a karácsonyi nyereménysorozatát, ami pofonegyszerűen néz ki: az applikációban meghirdetett promócióban részt kell venned, és harcba szállhatsz az éppen aktuális nyereményekért. Hogy nekik ebben mi a haszon? – Ha tippelnünk kellene, akkor rászoktatnak egy olyan applikációra, amiben rengeteg a potenciál, hiszen hírek, információk, tartalmak mellett különféle kedvezményeket is csak ezen a felületen érhettek el. Ergo, mindkét fél nyer.

Az előző években hol karácsonyfát, hol mézeskalács házikót kellett díszíteni. Most nem vitték túlzásba a teendőnket. Mindössze van egy hógömbünk, amelyet megrázva felajánlja a rendszer, hogy az éppen aktuális nyereményért indulhatsz. Nyilván fogtok. Ezen felül, van egy fődíj, amit egyébként egy eléggé durva televízió, árban jelenleg 799 991 Ft a weboldalon. 85 collos, ha megnyerném, gondjaim is lennének a hova tételével, de csak-csak megoldanám valahogy, amivel szerintem Ti is hasonlóan lennétek.

A nyereményjáték: 2022. november 29. és december 24. között zajlik. (Akik előregisztráltak, azok a Galaxy Z Fold4 5G-ért is indulhattak.) Mindennap egy aktivitással lehet a napi nyereményért labdába rúgni, melyet másnap 12 és 13 óra között sorsolnak ki. A promóció leírása itt olvasható el.

A cikk naponta frissülni fog, ha valaki követni szeretné, hogy mi az éppen aktuális ajándék.

A Samsung Membersben futó nyereményjáték útmutatója.
Kreálta: Galaxy Világa

A nyereményjáték napi tétje:

  • Korai regisztrációs díj: 2 db Galaxy Z Fold4 készülék [SM-F936BZKBEUE] – Külön cikk
  • Fődíj: 1 db S 85″ Q60B QLED 4K Smart TV (2022) [QE85Q60BAUXXH]
  • 12.01. (csütörtök): 5 db Galaxy Watch5 Pro Bluetooth okosóra titánfekete színben [SM-R920NZKAEUE]
  • 12.02. (péntek): 5 db 50 000 Ft értékű LEGO vásárlási utalvány [További információ]
  • 12.03. (szombat): 5 db 100 000 Ft értékű Stand Michlen csillagos étterem utalvány [További információ]
  • 12.04. (vasárnap): 4 db 60 000 Ft értékű Samsonite ajándékutalvány [További információ]
  • 12.05. (hétfő): 5 db Galaxy Buds2 Pro lila színű fülhallgató [SM-R510NLVAEUE]
  • 12.06. (kedd): 5 db 20 000 Ft értékű Müpa ajándékutalvány [További információ]
  • 12.07. (szerda): 3 db Galaxy A53 5G király fehér színű készülék [SM-A536BZWNEUE]
  • 12.08. (csütörtök): 10 db 3 hónapos XBOX Game Pass előfizetés [További információ]
  • 12.09. (péntek): 2 db 34″ Odyssey G5 Gaming monitor [LC34G55TWWRXEN]
  • 12.10. (szombat): 10 db 20 000 Ft értékű Szamos ajándékutalvány [További információ]
  • 12.11. (vasárnap): 10 db 20 000 Ft értékű Libri vásárlási utalvány [További információ]
  • 12.12. (hétfő): 5 db Samsung S-szériás Hangprojektor [HW-S61B/EN]
  • 12.13. (kedd): 10 db 20 000 Ft értékű Notino vásárlási utalvány [További információ]
  • 12.14. (szerda): 2 db Jet Bot+ Robotporszívó [VR30T85513W/GE]
  • 12.15. (csütörtök): 5 db 50 000 Ft értékű Decathlon vásárlási utalvány [További információ]
  • 12.16. (péntek): 3 db Galaxy Tab S8 128 GB Wifi grafit színű tablet [SM-X700NZAAEUE]
  • 12.17. (szombat): 5 db 20 000 Ft értékű Régió játék vásárlási utalvány [További információ]
  • 12.18. (vasárnap): 3 db 50 000 Ft értékű Swarovski ajándékkártya [További információ]
  • 12.19. (hétfő): 5 db 20 000 Ft értékű Butlers ajándékutalvány [További információ]
  • 12.20. (kedd): 5 db Samsung Vezeték nélküli fekete színű tripla töltő [EP-P6300TBEGEU]
  • 12.21. (szerda): 5 db 25 000 Ft értékű The Body Shop ajándékutalvány [További információ]
  • 12.22. (csütörtök): 10 db 20 000 Ft értékű Stile Interior ajándékkártya [További információ]
  • 12.23. (péntek): 1 db Alulfagyasztós BESPOKE hűtőszekrény fekete színben [RB34A7B5D22/EF]
  • 12.24. (szombat): 5 db Galaxy Watch5 Bluetooth (40 mm) ezüst színű okosóra [SM-R900NZSAEUE]

Sok sikert minden kedves olvasónknak!