Címke: Galaxy F14 5G

Milyen szoftveres támogatással bírnak az idei Galaxy készülékek?! Mutatjuk a listát!

Régen esett szó szoftverfrissítéses helyzetjelentésről, ami részben annak tudható be, hogy Android 13-ra minden magyarországi forgalomban lévő Galaxy készülék felfrissült, amelynek fel kellett; részben pedig annak, hogy nincs semmi fontos változás, amiről külön meg kellett volna emlékezni. Eltelt az év első 5 hónapja, azonban a 2013-as okostelefon portfólió – mert hogy táblagépről egyelőre nem lehet beszélni utánpótlás hiánya miatt – valamikor tavaly ősszel rajtolt el a belépőszintű készülékek hardver update-ével. Most úgy gondoltam, készítek egy listát arra kihegyezve, ha a friss kínálat, azaz az ‘SM-xx4xxx’ típusszámú modellek mellett raknátok le a voksotok, akkor a gyártó által milyen szoftveres támogatással számolhattok.

Előjáróban szeretném kihangsúlyozni, hogy az Android oszlopban szerepel az a verziószám, amellyel napvilágot látott a termék. Ehhez kell hozzáadni az OS Update-et és kijön, hogy mi az az utolsó főszoftver, amivel még rendelkezni fog. A biztonsági frissítés (Security Update) általában a Google által kiadott biztonsági rés foltozgatás, amivel az utolsó időszakban java részt negyedévente találkozik az ember. Az Android 12-esek esetében 2022-höz, az Android 13-nál pedig 2023-hoz kell hozzáadni.

(Várhatóan az év következő időszakában megjelenő termékekről még kétszer, először ősszel, majd évvégén számolunk be hasonló módon.)

Kezdjük a hazai termékekkel. Fontos megemlíteni, hogy a Galaxy A04s és a Galaxy A14-termékcsalád mindegyike One UI Core felületet futtat, azaz nem a teljesértékűt, amelyek az erősebb készülékeken vannak. Ennek oka a belépőszintkénti kezelésük. Arra hívatottak, hogy ellássák az egyszerű felhasználást. Ezen kívül a Galaxy A14 5G-nél információnk szerint 3 főszoftver támogatása van; míg a Samsung India weboldalán csak 2-ről tesznek említést.

A középkategóriától felfelé leszögezhető, hogy 4 fő Androidig lesznek támogatva a modellek, azaz, ha Galaxy A34 5G-t vagy annál jobbat választanátok, akkor Android 17-ig frissül fel, illetve 2028-ig hivatottak a biztonsági frissítés megkapására.

TermékTípusszámAndroidOS UpdateSecurity Update
Galaxy A04s SM-A047F122 főszoftver4 év
Galaxy A14 LTESM-A145F132 főszoftver4 év
Galaxy A14 5GSM-A146B133 főszoftver4 év
Galaxy A34 5GSM-A346B134 főszoftver5 év
Galaxy A54 5GSM-A546B134 főszoftver5 év
Galaxy S23 5GSM-S911B134 főszoftver5 év
Galaxy S23+ 5GSM-S916B134 főszoftver5 év
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918B134 főszoftver5 év
A Samsung Magyarország által forgalomba helyezett termékek listája.
Táblázat: Galaxy Világa

Akadnak azonban olyan Galaxy készülékek, amelyek nem kerültek hazánkban forgalomba. Úgy gondoltam, ezeket sem hagyom ki a szórásból, ugyanis van egy érdekesség a listán. A Galaxy A24 LTE különcködik azáltal, hogy eltért a sémától, ugyanis a csúcskategóriás modellekhez hasonlóan, szintén 4 fő Android-update-re jogosult.

TermékTípusszámAndroidOS UpdateSecurity Update
Galaxy A04eSM-A042F122 főszoftver4 év
Galaxy A04SM-A045F122 főszoftver4 év
Galaxy A24SM-A245F134 főszoftver5 év
Galaxy M04SM-M045F122 főszoftver4 év
Galaxy M14 5GSM-M146B132 főszoftver4 év
Galaxy M54 5GSM-M546B134 főszoftver5 év
Galaxy F04SM-E045F122 főszoftver4 év
Galaxy F14 5GSM-E146B132 főszoftver4 év
Galaxy F54 5GSM-E546B134 főszoftver5 év
A magyarországi forgalmat elkerülő Galaxy termékek listája.
Táblázat: Galaxy Világa

Ha visszanéznéd a Galaxy F14 5G leleplező eventjét, akkor megadjuk a lehetőséget rá

A Galaxy F14 5G magyarországi forgalomba biztosan nem kerül, de azért beszámoltunk a főbb jellemzőiről. Ha hasonlítanom kellene valamihez, azt mondanám, hogy megkapta a Galaxy A14 5G és a Galaxy M14 5G főbb vonásait, azaz a méretes akkumulátort megspékelték 25W-os töltés felvétellel, ami a belépőszintnél nem jellemző. Ezen felül, szoftvertámogatottságban 2027-ig biztosan érkezni fog rá biztonsági frissítés; míg az Android jóvoltából Android 15-ig biztosan update-telhető lesz, így a nagyjából 56 ezer forint körüli áron forgalomba kerülő termék azok számára bíztató lehet, akik viszonylag olcsón meg szeretnék úszni a vásárlást.

A Galaxy Z termékcsalád fókuszában a Z Generáció áll, akiknél a méretes akkumulátor által nyújtott hosszú üzemidő, a nagy kijelző, a gyors mobilinternet és a korrekt kamera a legfőbb igény – amelyet a Galaxy F14 5G hozni fog. A leleplezésére Indiában került sor, ahol nagyjából 1 órás event formájában mutatták be, hogy kinek és miért lehet jó választás.

Mutatnám az Unpacked Eventet teljes szélességében! Azért az valahol beszédes, hogy 15 ezren megnézték 5 nap alatt – bár hozzászólásokat annyira nem tudott gyűjteni, mindössze 3 darab van a cikk publikásának pillanatában:

Bemutatkozott a Galaxy F14 5G

A Flipkart nevű webáruházról elvétve lehet hallani a Galaxy Világán. Azért emlegetjük, mert az indiai Samsung képviselet náluk exkluzívan értékesíti a Galaxy F-termékcsaládot. Kicsit olyan ez a termékcsoport, mint ha adnának és elvennének, mert a Galaxy A- és M-szériák szolgáltatják az okostelefonjaik alapjait, ám valamicske változtatást mégis orvosolniuk kell, hogy másabb közegnek feleljenek meg egy olyan kiszolgáltatott régióban, ahol a dél-koreai brand ténylegesen küzd a piaci részesedéséért. Az e-kereskedelemmel foglalkozó vállalat a kezdetekben könyvértékesítéssel foglalkozott, csak később került képbe az elektronikai eszközök. Most, márciusban a Samsung India leleplezte következő belépőszintű modelljét, a Galaxy M14 5G-t, aminél a frevolúciós jelzőt emlegetik.

A Galaxy F-sorozat szegmenselső funkciókat kínál a Z-generáció számára, akik felgyorsultabb életet élnek. Ezt hívjuk Frevoluciónak. A Galaxy F14 5G 5nm-es processzorral, valamint 6.000mAh-s akkumulátorral érkezik. 13 csatornát támogat a szupergyors 5G kapcsolat érdekében. Számos további Frevolutionary funkciókat érhetnek el a vásárlói, effektíve alacsony áron”

tette hozzá Rahul Pahwa, a Samsung India mobil üzletágának igazgatója.
A Galaxy F14 5G egyik kreatívja.
Forrás: Samsung India

Mi sem más, mint a specifikációs különbségek bizonyítják leginkább azt, hogy a Galaxy F14 5G egy átformált Galaxy M14 5G. A mikroszkopikus eltérések közül mindösszesen három tényt lehet kiemelni. Az egyik legfontosabb, hogy a 6.000mAh-s akkumulátora immáron nem 15W-tal, hanem 25W-tal tölthető, ami eléggé ritkaszámba megy a kategóriában. Terhelhetőbb lett, amit csak azok a felhasználók vesznek észre, akik a nagyobb RAM változat mellett teszik le a voksukat, hiszen rendelkezik 6/128GB-os kivitelben, míg a testvérét csak 4/128GB-os kiadásban szállítják. A harmadik pedig, hogy az Android 13-at One UI 5.1 felülettel kínálják.

Az erőforrását ugyanaz a házon belül gyártott, az Exynos 1330 lapkakészlet szolgáltatja, amit a Galaxy M14 5G-be is szereltek. A kijelzőjénél a képfrissítés 90Hz-en szolgáltatja maximum a tartalommegjelenítését, melyhez 6.6 inches kijelzőátmérő társul. Felbontás ügyileg Full HD+-szal számolhatnak a vásárlói.

Kamerák körében vélhető fel egy érdemtelen változás, ugyanis három hátlapi érzékelő helyett csak kettőt kapunk: a főszenzor 50MP-es dolgozik, a makro pedig 2MP-en. Ergo, eltávolításra került a 2MP-es mélységérzékelő, ami véleményem szerint nem tesz sokat hozzá a képalkotáshoz. A szelfi kameramodulnál megtartották a 13MP-es f/2-eset. Jack csatlakozással ellátták, hiszen a chipset egyik különlegessége, hogy támogatja az FM rádió képességet.

A három színválasztéka, amelyben elérhető lesz.
Forrás: Samsung India

A Samsung India büszkén kihangsúlyozza, hogy a 2 főszoftverre (azaz Android 15-ig) támogatott lesz, valamint 4 évnyi (2027-ig) biztonsági frissítésre. A RAM Plus szolgáltatás ugyanúgy elérhető, ahogy társaiban, mellyel lehet fokozni a termék gyorsabb válaszidejét. Színportfóliójában: a fekete (O.M.G. Black), a zöld (G.O.A.T. Green) és a lila (B.A.E. Purple) lesz a választható opció. Árak tekintetében pedig az alábbi a felállás:

TermékTípusszámRAM/ROMÁr
Galaxy F14 5GO.M.G. Black [SM-E146BZKGINS]
B.A.E. Purple[SM-E146BLVGINS]
G.O.A.T. Green [SM-E146BZGGINS]
4/128GBINR 12 990
Galaxy F14 5GO.M.G. Black [SM-E146BZKHINS]
B.A.E. Purple[SM-E146BLVHINS]
G.O.A.T. Green [SM-E146BZGHINS]
6/128GBINR 14 490
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung India

A Galaxy F14 5G különlegességei között mindenképpen megemlítendő, hogy csak 128GB-os kiadásban érhető el, a jelek szerint nincs 64GB-os tárhelyopció. A két SIM kártya mellett külön tudja fogadni a microSD kártyát, amellyel 1TB-ig bővíthető. Bluetoothból v5.2-es, míg Wi-Fi-ből /ac-s tanúsítvánnyal rendelkezik. Jelenleg afféle előregisztrációja zajlik a Flipkart oldalán, a hivatalos forgalmazása március 30-án veszi kezdetét.

Újabb belépőszintű Galaxy készüléket mutatott be a Samsung, de elkerüli hazánkat

A Samsung India egy újabb belépőszintű készülékről rántotta le a leplet, amelynek forgalmazása március 30-án veheti kezdetét. Ismételten egy Galaxy x14-es életpályája startolhat, csakhogy biztosan minden vásárlónak meg tudjon felelni. Történt ugyanis, hogy korábban a Galaxy A14 5G bemutatkozott Exynos 1330-as lapkával, azonban az akkumulátor kapacitása nem éppen hozta a régió elvárását, ezért piacra dobták a Galaxy M14-et; viszont az hiába lett 6.000mAh-s, nem támogatja se a gyors töltést, se az 5G képességet. Lényegében a jelenség orvoslására született meg a Galaxy F14 5G.

Az ottani képviselet a frevolóciós jelzőt aggatta rá, ami adja magát, hogy vélhetően a F-szériára, valamint a revolúcióra (esetleg evolúcióra) gondolhatott a költő. Egyelőre nem olvastam el a sajtóanyagjukat, de a hét elején várható egy hosszabb szösszenet róla. Addig mutatnék két reklámanyagot, amivel felhívják a helyi vásárlók figyelmét a rajtjára.

A ‘tovább mögött’ találtok még egy videót. Klikk, akit érdekel!

“Újabb belépőszintű Galaxy készüléket mutatott be a Samsung, de elkerüli hazánkat” Tovább olvasása