Címke: Galaxy S23 Ultra 5G

Felülmúlta elődjeit a Galaxy S23 termékcsalád

A Galaxy S23 termékcsalád szépen muzsikált az év első felében, amelyet a Snapdragon lapkáján köszönhet legfőképpen, hiszen adott régiókban, ahol az Exynos-szal dobták piacra az elődjeit, megélénkült az érdeklődés és a vásárlási szándék. A kalkulált fogyási mutatók szerint, mintegy 23%-kal teljesített jobban az első 6 hónapos életciklusában, mint a Galaxy S22-termékcsalád. Az már csak külön hab a tortán, hogy az elemzők szerint a növekedés megegyezik a nevében található számértékkel és a debütálás esztendejével.

Továbbra is a Galaxy S23 Ultra 5G a legkelendőbb. Közelíti a 9 milliós eladási darabszámát; egész pontosanlegalábbis a Korea Investment & Securities Co. szerint – valahol 8.89 millió körül zárhatta a vizsgált időintervallumát. Ez a közelítő információ alapvetően már adott volt, hiszen ha visszaemlékeztek az Omdia piackutató által közzétett féléves okostelefon szállítmányozási kalkulációkra, ott 9.6 millióval tűnt ki a flagship kategóriás Androidos modellek közül. Nyilván csak a gyártó rendelkezik fix mérési értékekkel, hiszen minden piackutatónak megvan a maga módszere, így a végeredmény mindig csak valóságot közelítő lesz.

A dobogó második helyére az alapmodell, azaz a Galaxy S23 5G állhatott fel 6.43 milliós értékével. Az elemzők szerint, a méretének köszönheti a termelékenységét, hiszen némi kompromisszummal, de azért hozza azt az élményt, amelyet a high-end vonalon megkövetelnek a vásárlók. Sok meglepetést pedig azzal nem árulok el, hogy a Galaxy S23+ 5G csekély 3.31 milliós értékével lohol a testvérei után. Noha sokan megkérdőjelezik létezését, mégis csak hozzátesz az összhöz, amit nem szabad elfeledni.

Még az év elején publikáltunk egy gyártási tervezetet az idei évre szólóan, amit a Samsung feltételezhetően meg szeretne valósítani; vagy legalábbis közelíteni. Ha az ottani értékek valósak, akkor mintegy 32.63 milliónyi Galaxy S23-terméken akarnak 2023-ban túladni. Jelenleg 18.63 millión állnak, legalábbis az első fél éves ciklus alapján, azaz túl vannak a felén (cirka 57%), amikor még akkora költekezésben nincs a Föld lakossága, hiszen nemsokára beköszönt az ünnepi szezon (Black Friday, Karácsony, Hálaadás, stb.), ami a gyártók kedvenc időszaka.

A gyártó a Galaxy S21-termékcsaláddal az első félévében mintegy 14.35 milliónyi terméket értékesített, bár akarnak más források, amelyek szerint ez picivel kevesebb, mindössze 13.5 millió. Mindegy melyiket nézzük, mind a kettőhöz képest túl teljesítettek; sőt a Galaxy S20-széria 17 milliós értékét is maguk mögött hagyták. A Galaxy S10-sorozat magasságát egyetlen utód se tudta megugrani, ami kimagasló volt a 25.5 milliós becslése alapján.

A végére még egy fricska mutatót azért elhoznék, amolyan tőrforgatónak, hiszen az iPhone 14 készülékekből azonos időszak alatt cirka 84 millió talál új gazdájára – ami a Galaxy S23-akhoz képest jelentős teljesítménybéli különbség. Mondjuk az Apple-nél beleesik az említett ünnepi szezon az első félévébe, ami könnyebbé teszi a jobb teljesitést. A Samsung a nagyobb piaci szeletet a belépő- és a középkategóriával szokta hozni. A globális piacvezetői pozíciója egyelőre nincs veszélyben, de az tény, hogy a felsőágon van hova fejlődniük.

Továbbra is a Samsung értékesíti a legnépszerűbb Androidos okostelefonokat

Évről évre van egy lista, amelyet szeretünk szemre vételezni. Nem feltétlenül azért, mert a Samsung olyan kiemelkedően teljesítene – bár nézőpont kérdése… A kutatás alapját a következő szolgáltatná: Melyek voltak azok az okostelefonok, amelyek a legnépszerűbbek a vásárlók körében! Az Omdia összegyűjtötte azt a tíz készüléket, amelyek meghatározták a 2023-as év első fél évét világviszonylatban. Az Apple ismételten a dobogó legfelső fokára állhatott fel; de a TOP10-be számos Galaxy termék fért fel, ami alapján kimagaslik az Android operációs rendszerek közül.

Nézőpontot említettem a bevezetőben, ami igaz, hiszen a TOP5-be csak egyetlen Samsung készülék fért be, az is egy belépőszintű modell. Nem éppen tekinthető ellenfélnek az Apple-lel szemben. Viszont, ha azt vesszük alapul, hogy a TOP10-ben nincs más, csak az almás brand és a Samsung, akkor mégis csak kihúzhatják magukat, mert a Google-nek a profitjához hozzátett a dél-koreai tech-óriás. Ezzel pedig egy újabb érv húzható be a One UI felület mellett, hiszen ennyi ember csak-csak nem tévedhet?!

Az első félév legnépszerűbb okostelefonjainak listája.
Forrás: Revegnus

Az Omdia piackutatócég vizsgálata alapján sok minden leszűrhető. Sikerként könyvelem el, hogy se a Xiaomi, se az Oppo, se más gyártó nincs a legjobb 10 között; pedig akadnak olyan régiók, ahol az említett páros alig tud labdába rúgni a versenytársaktól.

Kezdjük a sort a legfontosabb tényállással, miszerint a Galaxy A54 5G és a Galaxy A34 5G kedvelt készülék lett, ugyanis a vizsgált első félévben behúzták a 8-9. helyet. Ez számunkra azért fontos, mert tavaly az előző generáció fel se fért a TOP10-be. Cirka 15 millió példányszám került leszállításra belőlük, ami szép teljesítmény. Egy másik érdekesség, a Galaxy S23 Ultra 5G-hez kapcsolódik, ugyanis az előd lekörözte – attól függetlenül, hogy elmaradtak az eladási mutatói. Az Omdia számolásai szerint, 0.2 millióval fogyott kevesebb az újból.

A lista becsapós lehet, hiszen 2022/H1-ben a Galaxy A13-ból 16 millió került értékesítésre; míg, ha a TOP10 Samsung készülékeinek teljes fogyását vesszük alapul, akkor mintegy 43,2 millióról számolhatok be. Magasnak tűnik, ám az idei mutatók magasabbak! Noha nincs ennyi kimagasló érték egyetlen modell mellett sem, mégis összességében 46,9 millióval büszkélkedhet, amire már van oka a dél-koreai brandnek kihúznia magát.

Nemmellesleg, továbbra se feledjük el, hogy a legnépszerűbb Android operációs rendszerrel felszerelt termékek a Galaxy háza tájáról kerülnek ki. És ha a TOP5-be nem is, de a TOP6-ban ott van az egyik flagship terméke a vállalatnak.

Megkezdődött az Android 14 (és a One UI 6) béta tesztidőszaka a Galaxy S23 készülékeken

Hosszas várakozást követően a Samsung a Galaxy Z 5-termékcsalád launch napjára ütemezte az Android 14 és a One UI 6 bétaprogramját. Voltak arról pletykák, még az Unpacked esemény előtt, hogy majd azon fogja leleplezni azokat a szoftveres újításait, amelyekkel még intuitívabbá tehetik az operációs rendszerüket, azonban ez false információnak bizonyult. A lényeg, hogy 2023. augusztus 11-én megkezdődött a béta tesztidőszak első hulláma. Azért beszélek elsőről, mert egyelőre csak és kizárólag Németország, Dél-Korea és az Egyesül Államok felhasználói csatlakozhatnak be a Samsung Members-ön keresztül.

Nem csak az országok vannak belimitálva, hanem a termékek is, amelyek részt vesznek a megmérettetésen. A Samsung nem szakított a hagyományain, így az év elején piacra dobott flagship családdal rajtolt el ez a fontos időszak, azaz a Galaxy S23 5G, a Galaxy S23+ 5G és a Galaxy S23 Ultra 5G triójával, bár ott is inkább utóbbin van a hangsúly, a Plus-os változat biztosan elhanyagolt státuszban viszi végig, mint ahogy mindig.

Mint azt már említettem fentebb, ha adott országnak/régiónak a készülékével rendelkeztek, akkor a Samsung Members-ön belül adja magát a lehetőség a telepítésre. Ha viszont mondjuk, magyarországi forgalomból származik, akkor felesleges azon belül keresnetek, mert sajnos hozzánk csak a végleges változat futhat be. Ettől függetlenül van lehetőségetek a telepítésére, csak éppen nem a hivatalos úton:

  1. Az első teendőtök beszerezni az AWF7 buildszám végződésű csomagot az EUX régióból. Ez a júliusi biztonsági javítási szintet tartalmazó, amelyet a Samsung nagyjából július 10-én adott ki.
  2. Ha meggyőződtél róla, hogy telepítve van, akkor a lenti táblázatból az EUX sorban lévő pakkot kell letöltenetek., majd pedig installálni. (Fontos: ne legyen ennél frissebb, mert a ZWH8 utótagra végződő pakk csak erre húzható rá. Nyilván, ha frissebb lenne, akkor előbb le kell szedned az előzőt és telepíteneked.)
  3. A telepítése ugyanúgy zajlik, mint anno a Galaxy S10 esetében, így másolnám az ominózus linket hozzá, melynél az 5. ponttól kell követnetek a folyamatot.
TermékTípusszámCSC codeInstall host
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918BEUXAWF7 ➝ ZWH8
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918U1TMBAWFD -> ZWH8
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918UTMBAWFD -> ZWH8
Forrás: XDA-Developers Fórum

A Samsung az elmúlt években egységesítette az európai szoftvereket, így minket az EUX fed le, azaz egy kalap alatt kezelnek a németekkel, akik a régió egyik alappillére. A második fázisban újabb országok tűnnek fel, mint pl.: Lengyelország, India, az Egyesült Királyság és Kína. A jelenlegi álláspont szerint, ezen 7 országban zajlik majd a bétaprogram, viszont arra érdemes odafigyelni, hogy azt a pakkot telepítsétek majd a folytatásban is, amelyik érvényes lesz rátok. Egyébként, ha valaki többet szeretne megtudni a programról, az látogasson el a Samsung Developers neki szánt aloldalára, ahol minden fontos kérdésre megkaphatjátok a választ.

Noha most csak a Galaxy S23 termékcsaládot említjük a bétaprogramban, kicsit később újabb termékek fognak becsatlakozni. Melyek ezek, mutatnám:

  • a Galaxy S22-széria;
  • a Galaxy S21-széria, amit csak Dél-Koreában tesztelnek majd;
  • a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5;
  • a Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4;
  • a Galaxy A52-széria;
  • valamint a Galaxy A34 készülék.

Amint az XDA-Developers csapata hozzájuk a másik modellek telepítő file-jaihoz, úgy külön cikkben fogok értekezni azok elérhetőségeiről. Ha bármilyen elakadásotok lenne az installáció alatt, nyugodtan komment formájában írjatok, egy-kettőn már túl vagyunk; vélhetően, nem sokat változott a felállás azóta.

Mik változnak a One UI 6-ban a One UI 5.1-hez képest?!

Péntek megkezdődött a One UI 6.0 bétaprogramja, amelyről hozok a Galaxy Világához hűen, egy hosszabb, velősebb cikket; azonban mivel időm hiányában nem sikerült befejeznem, ezért most egy videóval próbálnám prezentáltatni előzetesen, hogy milyen újításokat hoznak el a One UI 5.1-hez képest a fejlesztők.

A legszembetűnőbb talán a Quick panel megújulása, ami sokkal átláthatóbb lesz. Az előzetes kritikák szerint az Android el kezd IOS-sé alakulni, bár szerintem sosem volt nagy különbség a látványban a két operációs rendszer között, mégis csak egyik a másiktól merít. Nem baj az, ha eltűnik a kettőjük közötti differencia ilyen formában, hiszen a felhasználók könnyebben térhetnek át a nyitottabb forráskódú rendszerhez. A SamMobile csapata készített egy összefoglaló, nem kevesebb, mint 17 perc hosszúságú videót, amelyben összefoglalják, mik azok az eltérések, amelyekben megújulhat a felület az előzőhöz képest. Természetesen mindezt az elődön is megmutatják, így lesz viszonyítási alapotok.

Fontos megemlíteni, hogy béta 1. fázisa vette a kezdetét. Várhatóan 4-5-ig fog elmenni a folyamat, mire egy végleges szoftver összeraknak, amit aztán hivatalosság ütnek, hogy bárki által fogyaszthatóvá válján.

A németek után az amerikai Samsung képviselet is megosztotta az Android 14 betájának sajtóanyagát

Néhány napja a Samsung Németország tette meggondolatlanul közzé azt a hivatalos sajtóközleményt, melyet a Samsung US minap élesített, majd hirtelenjében inaktivált! Mindhiába, hiszen, ami egyszer az internetre felkerül, azt a Google Webcache szolgáltatása azon nyomban  betárolja. Dióhéjban: a Galaxy S23 tulajdonosainak címezte a benne írtakat, hiszen az Android 14 operációs rendszernek, illetve a rajta futó One UI 6 felületnek a bétaprogramja már a küszöbön kopogtat, aki pedig részt szeretne venni az össznépi szoftverreszelgetésben, annak regisztrálnia szükséges.

A közlemény szerint:

A program mától az Egyesült Államokban, Németországban és Dél-Korában veszi kezdetét. A Galaxy S23 felhasználói itt, míg a T-Mobile-osok itt regisztrálhatnak a feloldott képernyős készüléken.”

olvasható a közlemény utolsó soraiban.

Számomra talán az a legfurább a sajtóanyagban, hogy nem tesznek említést a Samsung Members applikációról, amelyben az előző években kellett leadni a részvételi igényeket azoknak, akik ki szeretnék próbálni idő előtt a még instabilnak említett szoftvert. A két „ide kattints” link egyelőre nem került bele a szövegbe, amelyet vélhetően holnapra fognak véglegesíteni és publikussá tenni.

Az első fotó az átalakított gyorspanelről.
Forrás: Samsung US

Az Galaxy Világa stábja szerint: a késleltetett start mögött a Galaxy Z 5-, a Galaxy Tab S9- és a Galaxy Watch6-termékcsaládok debütálása állhat, hiszen világszerte 2023. augusztus 11-én van a launch dayt, azaz ma még meg lehet az előrendelési mutatókat nyomatni. Egy esetleges bétaprogram viszont ellopná a figyelmet és némiképp visszavetné az előrendeli mutatók alakulását, mégis csak az év elején napvilágot látott Galaxy S23-ak élvezhetik elsőként az új szoftver adta újdonságokat.

A One UI-jal az a küldetésünk, hogy tükrözzük a felhasználóink egyedi preferenciáit a mobilélmény minden aspektusában. A Samsung általi felület minden iterációja megfelel a felhasználói közösségünk igényeinek és várjuk a résztvevők visszajelzéseit a One UI 6-ról, amivel gazdagabb, intuitívabb élményt teremthetünk mindenki számára”

mondta Janghyun Yoon, a Samsung Electornics Mobile eXperience (MX) üzletágának ügyvezető alelnöke és szoftverirodai vezetője.

Az első sajtóanyag kihangsúlyozza a Quick Panel átalakítását, azaz sokkal felhasználó-barátabb és átláthatóbb lett. Nyilván a Samsung szoftverfejlesztő csapata mindig megpróbálkozik a látvány megújításával, ezért senkit se lepjen meg, ha az új szoftveregység számos ilyennel fog rendelkezni. Várhatóan az éles átadásra valamikor ősszel, október-november táját kerülhet sor. Először a Galaxy S23-akra futhat be, majd szépen sorjában a népszerű flagshipekre, és középkategóriásokra.

Tarun Vats már számos alpha buildet kiszúrt az elmúlt időszakban, így az alábbi modellek esetében is simán beütemezésre kerülhet egy-egy bétaprogram:

  • Galaxy M54: BWH2
  • Galaxy M23: DWH2
  • Galaxy F54: BWH1
  • Galaxy F23: DWH2

Nemmellesleg, a Galaxy Z Fold5 5G már megjárt egy Geekbench teljesítménytesztet, szóval a háttérben ténylegesen folynak a történések. Vélhetően napokon belül a hivatalos bétaprogram elrajtolhat, amiről természetesen külön is lesz beszámoló.

Geekbench teszten járt egy olyan Galaxy S23 Ultra, amelyen már Android 14 és One UI 6.0 fut

Minden jel arra mutat, hogy a Galaxy Z 5 termékcsalád premierjekor csak egy kisebb fajta operáció rendszer update-et kapunk, azaz szó sincs One UI 5.5-ről, mindössze csak One UI 5.1.1-ről. Arról egyelőre nincs semmilyen híresztelés, hogy terveznek-e még az Android 14 rajtja előtt mélyebben belenyúlni a programkódba, viszont, ha tippelnünk kellene, akkor a maradék puskaport inkább odatartogatják.

Bizonyos szivárogtatók szerint, a One UI 6.0 béta tesztüzembe útjának indult az Egyesült Államokban. Az Android 14 fogja szolgáltatni az operációs rendszer alapot, amelyre a Samsung a saját felületét helyezi. Az éles frissítés, az arra jogosult termékek körében, az év utolsó negyedévében rajtolhat el, amelyet jó eséllyel fél év leforgása alatt le is zavarnak. Most nyáron, mielőtt azonban az éles szoftvert élesíthetnék, megkezdődik a béta tesztfázis, amelybe legeslegelső körben a Galaxy S23 termékcsalád, azon belül: a Galaxy S23 Ultra 5G és a Galaxy S23 5G csatlakozhat be. Valamiért a pluszos családtagok méltatlan helyzetben vannak, ilyen téren is.

A Geekbench oldala ezzel egyidejűleg alátámasztja, hogy valóban az USA-ban elrajtolt a szűkebb bétateszt időszak, ugyanis az SM-S918U modellszámon nyilvántartott Galaxy S23 Ultra 5G-hez már becsorogtak az elmúlt napokban az első CPU gyorsasági pontszámok.

A pontszámokból kár lenne bármiféle következtetést levonni, ugyanis jelentősen elmarad az átlagos jelenlegi értékektől. Csakhogy legyen viszonyítási alapotok, az egymagos terjedelem simán tudja hozni a 2.000 pontot, míg a többmagosban az 5.500 felettit. Nyilván kell az is mindehhez, hogy a termék jól legyen optimalizálva, de mint láthatjátok, ezektől elmarad jelentősen.

Nincs is baj ezzel, ugyanis a Samsung programozóinak bőven van idejük arra, hogy a végleges változatig tökéletesítsenek. Mellesleg, ha ez nagyon nem akarna összejönni, akkor adott esetekben bizonyos programrészeket kivehetnek – hogy azt majd egy One UI 6.0.1-gyel mondjuk – bevezethessék; vagy szimplán elcsúsztathatják az Android 14 rajtidőpontját a jelenlegi tervezett október közepe/vége felállástól.

A Galaxy S23 Ultra 5G-re kiadott csomag az S198USQU1ZFA buildszámon fut.

A magyarországi felhasználóknak csak Odin segítségével van lehetőségük a One UI 6.0 bétájának installálására; míg azokban az országokban, amelyek részt vesznek a tesztidőszakban, a Samsung Members szolgáltatja a regisztrációs felületet. Kíváncsian várom, milyen újításokkal rukkolnak elő. Ha lesznek éles linkjeink, akkor külön cikkben értekezünk meg róluk.

Két szín vált elérhetővé a Galaxy S23 Ultra-ból az indiai piacon

A Samsung India megkezdte a Galaxy S23 termékcsalád felfrissítését. Aki követi a flagship termékek életútját, az tudhatja, hogy nyáron általában régiónként egy-két új színnel felfrissül a kínálat annak érdekében, hogy újra kedvet csináljanak a vásárlásukhoz – ne egy lerágott készülékként könyveljék el az érdeklődők. El se hiszitek, de van egyfajta felhajtó ereje annak, hogy nem mindenkinél köszön vissza az aktuális modellből egy-egy szín. Nemrégiben a Galaxy S23 5G-nél került a színportfóliójukba a Lime, mint alapszín lehetőség; most a Galaxy S23 Ultra 5G-nél kettővel rukkoltak elő.

A marketing csapatuk a közösségi hálót használta fel, ahol az első teaser videóját az eventnek június 15-én mutatták be. A leleplezésig egy hetet sem kellett várnunk, amikoris a Galaxy S23 Ultra 5G kiegészült Samsung.com exkluzív színekkel, méghozzá a Sky Blue-val és a Red-del. Tárhely változat szempontjából az alapról számolhatok be, azaz a 12/256GB-osról, ahol még a Graphite és a Lime szintén ugyanúgy jelen van hasonló kondícióval.

Gonosz módon arra tudnék gondolni, hogy más országok stockjából sikerült lenyúlniuk maguknak, ami lehetővé tette ezt a húzást. Az egész eventnek adtak egy Youtube Live-ot, amit itt lehet visszanézni; szóval semmit sem bíztak a véletlenre, ezért még a 10 másodperces kedvcsináló videóról se feledkezzünk el:

A helyi képviselet korlátozott ideig 4.875 indiai rúpia / hónap felállásban 24 havi kamatmentes részletfizetési lehetőséget kínálat a leendő vásárlóinak. Ezen felül, ha a promóciós időszak alatt történik meg a vásárlás, akkor grátiszban még jár mellé egy Smart View Wallet tok; 8 ezer indiai rúpiás azonnali banki kedvezmény, illetve további extra ráadás árengedmény a Samsung Shop alkalmazásában, vagy éppen ha trade-in-re szánná el magát valaki.

Az mondjuk valahol fájópont, hogy csak a 256GB-os tárhelynél léteznek, de ugye érzékeny piaci mivoltamból fakadóan valahol adja is magát.

Szerintetek, a Samsung Magyarországnak, melyik színeket kellene hoznia, amelyekkel felpezsdíthetné hasonló mód a termékcsalád iránti érdeklődést?

Nem lett anyagköltségben drága termék a Galaxy S23 Ultra 5G

A piackutatócégek nem csak az egyes termékek forgalmát, szállítmányozását vagy éppen forcastját elemzik, hanem olykor olyan érzékeny témákat is, amelyek néha megbotránkoztatók. Történt ugyanis az, hogy a Couterpoint Research csapata BoM analízis alá vetette a Galaxy S23 Ultra 5G-t, a Samsung idei év csúcskategóriás készülékét. Akinek semmit sem mond ez az elemzés, az csak gondoljon a termék anyagi összetételére, hiszen azt próbálták nagyjából kiszámolni, hogy a dél-koreai tech-óriásnak, mennyibe kerülhetett összerakni.

Az állóvíz felkavarása előtt érdemes két dolgot mindenképpen tisztázni. Az egyik, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G készítésénél a gyártó ügyelt arra, hogy előállításával a lehető legkisebb lábnyomot hagyják a környezetnél. Újrahasznosított műanyagot és fémet alkalmaznak bizonyos alkatrészeinél, amire büszkék, hiszen a fenntarthatóság napirenden van náluk. A másik, hogy a Galaxy S21 Ultra 5G-re anno 533 dollárt, míg a Galaxy Note20 Ultra 5G-re 550 dollár anyagjegyzék-költséget állapítottak meg. Most a piackutatócég a Sub-6GHz-es változatú 8/256GB-os alaptárhelyű modellt vette górcső alá.

Forrás: Counterpoint Research

Az első elemzési rész az az alkatrészek megoszlása. Mint az látható, a legnagyobb szeletet a tortából a processzor ragadja ki, amely 35%-át viszi el a költségeknek. Ezt követi a Dynamic AMOLED kijelző, ami egyébként a Samsung saját terméke, ám mégis 18%-os szeletével a dobogó második helyére állhatott fel. A legalsón pedig a felhasználók nap, mint nap használt egységei sorakoznak, összefoglaló nevükön a kamerák, a maguk 14%-ával.

Ha összességében nézzük, akkor a Galaxy S23 Ultra 5G 8/256GB-os modellének hozzávetőleges előállítása összege 469 USA dollár. Ez átszámolva ~165 ezer forint körül mozog. Csak, hogy legyen viszonyítási alapotok, 1.099,99 dolláron debütált a termék; azaz 630 dollár körüli profitról lehet darabonként beszélni. Nyilván akadnak marketing költségek, ÁFA-kulcsokból adódó befizetések, jogdíjak és egyebek, amelyek ebben a tételben nem foglalnak helyet – hiszen most csak arról van szó, hogy ha alkatrészeket vennénk, akkor mennyi lenne az annyi.

A Qualcomm abszolút jól járt azzal, hogy az Exynos száműzésre került a felsőkategóriából, hiszen a fenti összeg 34%-át, azaz cirka 160 dollárt bitorol az összből. Ami ennél is meglepőbb, hogyha a Samsung alkatrészeivel együttesen vesszük górcső alá, akkor a készülék több mint a felét, egészpontosan 67%-át teszik „zsebre”.

Forrás: Counterpoint Research

No, de kanyarodjunk vissza a Qualcomm-ra, hiszen mégis csak történelmi csúcsra nőtt a Galaxy S23 Ultra esetében, hiszen megnyerték az ujjlenyomat-érzékelő modult, a kulcsfontosságú energiagazdálkodási IC-ket, az audiokodeket, az RF teljesítményerősítőt, a Wi-Fi + Bluetooth + GPS adatkapcsolódási lehetőségeket és még lehetne sorolni.

A kamerák a harmadik helyen állnak. Ez is részben kedvez a „gyártónak”, hiszen a 200MP-es nagylátószögű kamerát (S2KHP2) és a 12MP-es szelfi érzékelőt (S5K3LU) ők fejlesztik, míg a két teleobjektívet és a széleslátószögű képalkotót a Sony. A gyártók közül az STM felel a lézeres autófókusz modulért, a gyorsulásmérőért, a giroszkopért vagy éppen a barométerért. Másik érdekesség, hogy míg az akkumulátort a Samsung gyártja, addig a cellát az ATL biztosítja; a Covenient Powertől pedig a 45W-os vezetékes, illetve a 15W-os vezeték nélküli tölthetőséget lehetővé tevő egység kerül a készülékbe.

Száz szónak is egy a vége, az előző generációkhoz képest TM Roh-éknak sikerült csökkenteniük a termék előállítási költségét, mármint anyagjegyzék szerint biztosan, ami számukra jó hír. Másrészről, ügyesebbek azon szempont szerint, hogy az iPhone 14 Pro Max-nak nem sikerült olcsóbbnak lennie elődjénél, ami hasonlóan 464 dollár körül állt meg a hasonló BoM analízis szerint.