Címke: Galaxy S23 Ultra 5G

„Megbízható és prémium terméket, illetve márkát keresnek a vásárlók” – TM Roh értékelte a Galaxy S23 sikerét

A Samsung küzd a jelenkori kihívásokkal, azonban, ha az ember a pozitív oldaláról közelíti meg a tényeket, akkor mindjárt könnyebb helyzetben van. Az ausztrál Samsung képviselet a napokban hatalmasat bakizott, ugyanis idő előtt tették közzé azt a sajtóanyagot, amely a nyár végi Unpacked eseményre fókuszál – viszont, ha nem tették volna ezt, akkor lehet, hogy a figyelmünket elkerülte volna TM Roh interjúja, amelyet a közelmúltban adott, a vietnámi látogatása során. Úgy gondoltam, most elhoznám a főbb pontjait, hiszen mégis csak a Mobile eXperience (MX) üzletágának elnökéről és vezetőjéről lenne szó.

Az olyan új innovációk és élmények létrehozása, amelyeket csak a Samsung tud nyújtani, kulcsfontosságú lesz a továbblépéshez.

mondta TM Roh.

A jelenlegi gazdasági helyzet ellenére a Galaxy S23 termékcsalád globális eladásai rendkívül pozitívak. TM Roh véleménye szerint, a siker egyik kulcsa az volt, hogy a fogyasztói visszajelzéseket alapul vették, és számos új mobil innovációval előrukkolva új mércét állítottak fel a prémium okostelefon-élmények területén. Szerinte a Galaxy S23 sorozat magába foglalja: a felejthetetlen kamerafunkciókat, amelyek közül bátran ki lehet emelni az éjszakai fotózást; a zökkenőmentes játékélményét, valamint a kényelmes és könnyen használható One UI felületét. Nem utolsó sorban környezettudatos is megjelenik bennük.

Roh úgy véli, hogy „a fogyasztói megbízhatóbb termékeket, megbízható márkát és prémium csúcskategóriás termékeket keresnek, amelyek jó élményt nyújthatnak.”

Az MX üzletág fejese felkészült a jelenkor kihívásaira, ezért a sajtó elé tárta azon nézeteit, melyekkel a hatékonyan tudnak válaszolni a mobilpiac kihívásaira, illetve előkészítsék azt, hogy a Samsung megtartsa piacvezetői pozícióját a következő időszakban. Az első fontos pont, a prémium minőség nyújtása. Ennek érdekében az összes Galaxy készülék esetében a termékminőségének folyamatos javítására fognak összpontosítani. Az új tapasztalatok és a lehetőségek lehetővé tételét szintén fontosnak tartotta. Az innovációk területén ne csak a hardveres újdonságokra, vagy éppen a szoftveresekre gondoljunk, hanem a mesterséges intelligencia még hatékonyabb felhasználására. Nem utolsó sorban, pedig szeretnék mindenki számára elérhetőbbé és megfizethetőbbé tenni a Galaxy termékeket.

Azoknak a fogyasztóknak, akik prémium okostelefonokat keresnek, a Galaxy S és Z sorozat készülékeit kínáljuk. Azok számára, akik inkább megfizethetőséget részesítik előnyben, mégis élveznék az 5G hálózat előnyeit és élményeit, azoknak a Galaxy A termékcsalád lesz a jó választás.

magyarázta TM Roh.

Innováció a jövőért!

TM Roh úgy véli, hogy a mobilpiac sok területén még sok innovációs lehetőség rejlik. A formai tényezők, mint pl.: az összecsukható eszközök innovációja kellőképpen ösztönzi a harmadik féltől származó alkalmazások fejlesztőit, hogy újabb felhasználói élményeket teremtsenek, illetve tovább- vagy éppen újradefiniálják a mobileszközök korlátjait.

A Google-lel és a Qualcommal között együttműködés elősegítheti az újabb lehetőségek megteremtését, amelynek egyik következő lépcsőfoka a kiterjesztett valóság (XR) alkalmazásával tárulhat a felhasználók elé; miközben a mesterséges intelligencia által vezérelt szolgáltatások és tartalmak születhetnek meg.

Mindig azzal leszünk elfoglalva, hogy új innovációkat hozzunk el a fogyasztóinknak. Az egész okostelefon- és mobilipar tovább fog fejlődni és növekedni a jövőben.

zárta mondanivalóját TM Roh.

Milyen szoftveres támogatással bírnak az idei Galaxy készülékek?! Mutatjuk a listát!

Régen esett szó szoftverfrissítéses helyzetjelentésről, ami részben annak tudható be, hogy Android 13-ra minden magyarországi forgalomban lévő Galaxy készülék felfrissült, amelynek fel kellett; részben pedig annak, hogy nincs semmi fontos változás, amiről külön meg kellett volna emlékezni. Eltelt az év első 5 hónapja, azonban a 2013-as okostelefon portfólió – mert hogy táblagépről egyelőre nem lehet beszélni utánpótlás hiánya miatt – valamikor tavaly ősszel rajtolt el a belépőszintű készülékek hardver update-ével. Most úgy gondoltam, készítek egy listát arra kihegyezve, ha a friss kínálat, azaz az ‘SM-xx4xxx’ típusszámú modellek mellett raknátok le a voksotok, akkor a gyártó által milyen szoftveres támogatással számolhattok.

Előjáróban szeretném kihangsúlyozni, hogy az Android oszlopban szerepel az a verziószám, amellyel napvilágot látott a termék. Ehhez kell hozzáadni az OS Update-et és kijön, hogy mi az az utolsó főszoftver, amivel még rendelkezni fog. A biztonsági frissítés (Security Update) általában a Google által kiadott biztonsági rés foltozgatás, amivel az utolsó időszakban java részt negyedévente találkozik az ember. Az Android 12-esek esetében 2022-höz, az Android 13-nál pedig 2023-hoz kell hozzáadni.

(Várhatóan az év következő időszakában megjelenő termékekről még kétszer, először ősszel, majd évvégén számolunk be hasonló módon.)

Kezdjük a hazai termékekkel. Fontos megemlíteni, hogy a Galaxy A04s és a Galaxy A14-termékcsalád mindegyike One UI Core felületet futtat, azaz nem a teljesértékűt, amelyek az erősebb készülékeken vannak. Ennek oka a belépőszintkénti kezelésük. Arra hívatottak, hogy ellássák az egyszerű felhasználást. Ezen kívül a Galaxy A14 5G-nél információnk szerint 3 főszoftver támogatása van; míg a Samsung India weboldalán csak 2-ről tesznek említést.

A középkategóriától felfelé leszögezhető, hogy 4 fő Androidig lesznek támogatva a modellek, azaz, ha Galaxy A34 5G-t vagy annál jobbat választanátok, akkor Android 17-ig frissül fel, illetve 2028-ig hivatottak a biztonsági frissítés megkapására.

TermékTípusszámAndroidOS UpdateSecurity Update
Galaxy A04s SM-A047F122 főszoftver4 év
Galaxy A14 LTESM-A145F132 főszoftver4 év
Galaxy A14 5GSM-A146B133 főszoftver4 év
Galaxy A34 5GSM-A346B134 főszoftver5 év
Galaxy A54 5GSM-A546B134 főszoftver5 év
Galaxy S23 5GSM-S911B134 főszoftver5 év
Galaxy S23+ 5GSM-S916B134 főszoftver5 év
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918B134 főszoftver5 év
A Samsung Magyarország által forgalomba helyezett termékek listája.
Táblázat: Galaxy Világa

Akadnak azonban olyan Galaxy készülékek, amelyek nem kerültek hazánkban forgalomba. Úgy gondoltam, ezeket sem hagyom ki a szórásból, ugyanis van egy érdekesség a listán. A Galaxy A24 LTE különcködik azáltal, hogy eltért a sémától, ugyanis a csúcskategóriás modellekhez hasonlóan, szintén 4 fő Android-update-re jogosult.

TermékTípusszámAndroidOS UpdateSecurity Update
Galaxy A04eSM-A042F122 főszoftver4 év
Galaxy A04SM-A045F122 főszoftver4 év
Galaxy A24SM-A245F134 főszoftver5 év
Galaxy M04SM-M045F122 főszoftver4 év
Galaxy M14 5GSM-M146B132 főszoftver4 év
Galaxy M54 5GSM-M546B134 főszoftver5 év
Galaxy F04SM-E045F122 főszoftver4 év
Galaxy F14 5GSM-E146B132 főszoftver4 év
Galaxy F54 5GSM-E546B134 főszoftver5 év
A magyarországi forgalmat elkerülő Galaxy termékek listája.
Táblázat: Galaxy Világa

Exynos lapkával szerelt Galaxy S23 Ultra járt teljesítményteszten?!

Nagyon úgy fest, hogy igazunk lett. [Halk tapsvihar!] A hét elején foglalkoztunk azzal a rejtélyes Samsung típusszámmal, ami az ‘SM-S919O’-ra hallgat. Májusban történt ugyanis, hogy a Geekbench oldalán feltűnt, ám nem Geekbench 5 vagy 6 teljesítménytesztjén, hanem a kevesek által megfigyelt ML Inference-n. Hogy mi ez, arról a korábbi cikkben esik szó, nem ismételném magam. Utoljára május 25-én hozott egy rosszabb tesztet, hiszen a rövid listát szemrevételezve hamar kitűnik az 456 pontos eredményen felül 500+-os is, mint pl.: a legelső.

A külföldi sajtóorgánumok (hozzá nem értő!) többsége a Galaxy S23 FE-hez társította, azonban a Samsung mindig mindent okkal csinál: főleg akkor, ha egy modellkódról van szó. Az ‘SM-S91x’ egyértelműen a Galaxy S23 termékcsaládot azonosítja be, és noha igaz az a tény, hogy az FE is a család részét képezi, számmisztika területén – legalábbis, ha a korábbi generációkra hagyatkozunk –, akkor sehogy sem állja meg a helyét az, hogy ez az!

Osztjuk továbbá azt a nézetet is, miszerint a dél-koreai tech-óriás tartja magát a tavaly bevezetett sémájához. Ennek egyik fix pontja, hogy az ‘SM-Sxxx’ a Galaxy S-szériát foglalja magába. A másikhoz viszont a Galaxy Z-kre kell áttekintenünk, ahol a Galaxy Z Flip-ek az ‘SM-F7xxx’ típusszámon, míg a Galaxy Z Fold-ok az ‘SM-F9xxx’ modellkódon kerülnek be a rendszerbe. Eszerint, a ‘7’-es szám prezentálná, hogy ugyanúgy a készülékcsaládon belül, egy csúcskategóriás okostelefonról van szó, ellenben ez még nem tekinthető a csúcsok csúcsának, viszont a középkategóriához képest messze többre hivatott.  

És… Azt se szabad elfeledni, hogy a Lite-ok és az FE-k korszakában szintúgy jelen volt az a bizonyos hetes szám:

TermékModellkód
Galaxy S10 LiteSM-G770F
Galaxy Note10 LiteSM-N770F
Galaxy S20 FE | S20 FE 5GSM-G780F | SM-G781B
Galaxy S21 FE 5GSM-G990B
Galaxy Tab S7 FE | S7 FE 5GSM-T733 | SM-T736B
A kakukktojást kiemeltem, mert azért akadt egy.
Táblázat: Galaxy Világa

Tehát több oldalról megcáfolásra került azon tény, miszerint a Galaxy S23 FE 5G-t rejtenék az ‘SM-S919O’ azonosító mögé. Ice Universe fülese se mond mást, hiszen a misztikus fedőkód nagy úgy fest, hogy a Galaxy S23 Ultra Exynos-os variánsa lehet. Idézném:

Ismétlem magam: lehet! Nem zárkózom el azon teória elől, miszerint a Samsung mérnökei kíváncsiságból elkészítették az új optimalizációra váró Exynos lapkát, amit egy olyan flagshipbe képzelnek el, ami akár S Pen kompatibilis lehet; csak éppen büdzsé kiadásban. Végtére az SM-S918 modellkódon fut a Galaxy S23 Ultra, amitől nincs messze.

Azt viszont bátran leszögezzük, hogy a 9-magos elrendezés az Exynos 2300-at azonosítja be, hiszen az s5e9935 motherboard besorolás beszédes. Ha pedig mindent mindennel összemosnánk, akkor a spekuláció végeredménye, hogy ez egy Tensor G3 valójában, amely egy módosított Exynos 2300-nak tűnik. Ugyanaz a magterjedelem, a Tensor G2-höz képest viszont jelentős teljesítménykülönbség, ami adja magát. Ha viszont be kellene sorolni, akkor valahol az Exynos 2200 és a Snapdragon 8+ Gen 1 közé helyeznénk.

Nyilván a valósághoz közelebb megint csak nem kerültünk, de azt az állítást, hogy ez egy Galaxy S23 FE vagy Galaxy S24 FE simán kizárható. Ami valószínűbb, hogy nem a készüléken van a hangsúly, hanem a lapkán, amit belé szereltek. Ám optimalizálást azért bőven igényel.

Szerintetek, melyik teória állja meg a helyét?

Egyre többen nyitnak a drágább okostelefonok felé

A Canalys piackutatócéget nagyon szeretjük, mivel rendszeresen olyan kimutatásokat tesznek közzé, ami eltér a hétköznapitól. Ugye néhány napja már átvettük azt, hogy Nyugat-Európában miként alakult az okostelefonok piaca. (Pótláshoz klikk ide.) Ott prezentáltam részükről egy olyan összesítést, amelyben az mutatkozott, hogy a 200 és a 270 ezer forintnak megfeleltethető dolláros ársáv felé az érdeklődők csekély mértékben nyitnak. Nyilván a felállás még változhat, hiszen az a 3%-os érték, amit kiragadtak vizsgálatukban, csak az első három hónapra érvényes – simán felkúszhat az éves átlaguk az előzőekben tapasztalt 6%-ra; de ezzel sem fognak jobban állni.

Most a piaci elemzők megnézték, miként formálódott az ársáv eloszlás az év első negyedévében az előző esztendökhöz viszonyítva. Meghatároztak öt intervallumot. Eszerint, a high-end szegmens, azaz a csúcskategóriás 500 dollár és a felett van jelen. Ergo, a legalább 170 ezer forintnál drágább okostelefonokat már ide sorolják. Idehaza már a Galaxy A54 5G szintén itt emlegethető. Az említett zóna 4,7%-os növekedést generált tavalyhoz képest, ami jól hangozhatna.

Elmozdult a kereslet a drágább termékek irányába.
Forrás: Canalys

Egyelőre még a teljes piackutatást nem tették közzé, csak egy szösszenetnyi részletet tweetben, de azzal nyugodtan számolni lehet, hogy az infláció erősen befolyásolta világviszonylatban a növekedés mértékét. Hiszen, elég csak a Samsung saját háza táján szétnézni: tavaly a Galaxy A53 5G 189 990 Ft-on debütál, míg az utódja, a Galaxy A54 5G 209 990 Ft-on.

A Samsung kínálatában az év első három hónapjában a legkelendőbb okostelefon az 500 dollár és afeletti szegmensben: a Galaxy S23 Ultra 5G volt. Mondjuk arra mindenhol érkezett visszajelzés, hogy az S Pen képes változat szépen muzsikál. A tavalyi szériás Apple termékek esetében, csak az iPhone 14 Plus-t tudta maga mögé utasítani. Érdekességképp hívnám fel a figyelmet a Galaxy Z Flip4 5G-re, ami nem sokkal maradt el a Galaxy S23+ 5G-től, a termékcsalád legkevesebb érdeklődőjét bevonzó modelltől.

Ugye sokszor lehet olvasni, hogy a Galaxy S FE-érának nincs sok relevanciája a jelenkorban, mivel az az árcédula, amit képvisel, egyszerűen nem keresett a hétköznapi embereknél. Ennek oka valahol abból adódik, hogy ha már kiadnak legalább 200 ezer forintot, akkor egy kisebb megtoldással kiegészítik eggyel jobbra – amire egyébként a készülék beszámításos promóciók, vagy éppen a kamatmentes részletfizetési lehetőségek egy jó alternatívák. A Galaxy S21 FE 5G ettől függetlenül felkúszott a lista utolsó helyére, ahol a legnépszerűbb TOP15 okostelefon foglal helyet az árzónából.

A Galaxy S FE koporsójába az is szöget verhet, hogy még a Galaxy S22 5G is keresettebb, tehát a vásárlók nyitnak az egy évvel régebbi újdonságra is.

Véleményem szerint, az ársávok előmozdulása inkább az inflációnak tudható be; mint sem annak a jó létnek, amit rá akarnak húzni a pozitív elmozdulásra. Érdekes lesz látni, miként alakul a felállás a második negyedévben. Ti mit gondoltok a témában?

Egy érv az ökoszisztéma mellett

Tudjátok, vasárnap sosem szeretek elmélyedni mélyebb elemzésekbe, tényfeltárásba; de azért szeretnék informatív lenne, így körben nézek a Samsung Youtube csatornáin, hátha alapon posztoltak valami olyasmit, mi sokunkat érdekelhet. Nos, aki keres, az bizony talál. Hoztam egy olyan reklámvideót, amivel a hazai közegben nem találkozhattatok még, ám kellene, hiszen jelentéstartalma fontos.

Igaz nem mondják ki, de az ökoszisztémán hatalmas hangsúly van a Samsungnál is. Ha márkahűen vásárolsz, akkor a gyártó a kényelmed érdekében mindent megtesz az élményfokozásáért. Pl.: ha viszonylag friss Samsung TV-d mellé benevezel egy Galaxy Buds2 Pro-t, akkor nem kell egyrészt azzal törődnöd, miként hallgass zenét előbbin, vagy éppen nézz meg egy filmet; hiszen össze tudod párosítani. Másrészt, ott az automatikus váltásra a lehetőség, ha eközben egy hívás futna be a készülékedre.

Ha a fentebb írt példát sehogy se tudnád magad elé képzelni, akkor mutatnám a kreálmányt, ami szerintem jópofa lett.

Elvisznek egy körre, és még nyerhetsz is!

Szeretem, amikor a Samsung hazai képviselete kreatívkodik. Aztán lehet, hogy elgondolkodtak azon múltkori cikken, amelyben a brit kollégákat az egekbe emeltünk, hiszen olyan kampánnyal rukkoltak elő a Galaxy S23 Ultra 5G-ben jelenlévő 200MP-es érzékelővel kapcsolatban, ami bárhol megállná a helyét.

A Samsung Magyarország 2023. május 25. és 27. között három estés eventre invitálja a kíváncsiskodókat. A középpontban a már emlegetett idei flagship vonal legerősebb modellje lesz, amelyet esti fényviszonyok között tesztelnek. Hiszen az ISOCELL HP2 névre hallgató érzékelővel nem csak részletgazdag fotókat, hanem kitűnő minőségűeket is lehet kreálni akár gyengébb fényi adottságok között. Az eseménynek elkészítették a https://samsungestifenyek.hu/ weboldalat; ha pedig felkeltették a figyelmed, akkor irány a Regisztráció fülecske, mert anélkül sajnos nem fogsz tudni részt venni a sorsoláson.

Természetesen a hashtagról se szabad elfeledkezni, hiszen ott a már sokak által ismert #SharetheEpic, amelyet legutóbbi az indiaiak éltettek, amikor a Lime színt bevezették az alapszínválasztékba a Galaxy S23-nál. Az eseményhez készült Youtube videó, mutatnám:

Ti ott lesztek?

Elgondolkodtató marketinget kapott a Galaxy S23 Indiában

A Samsung India twitter oldalán kezdett el teaser jelleggel hirdetni valami újat. Nem teljesen tiszta, mire készül az ottani képviselet a közelebbi jövőben; viszont arra simán rá merem tenni a fejem, hogy a Galaxy S23-hoz kapcsolódó lesz, amiről a #ShareTheEpic hashtag árulkodik, valamint ugyanaz a kampányfotó stílus, amit már megszokhattunk korábban a termékcsaládnál.

Az internet népe már ötletelgetett, miszerint a Samsung.com webáruházba kerülhet bevezetésre egy vagy akár több exkluzív. Elképzelésnem nem rossz, viszont jelenleg is elérhető a Lime színválasztékukban, így lehet, valami más állhat a háttérben.

Ha lenne tippetek, kommentbe bátran fogadjuk. Amint tudunk biztosat, megírjuk, addig marad a teóriagyártás.

Több mint 7 millió Galaxy S23 termék került gazdára világszerte két hónap leforgása alatt

Mélyrehatóan már foglalkoztunk a Galaxy S23 debütálásával; azaz, miként teljesített az első hónapjában. Ki is emeltük, hogy az előző generációihoz képest jelentős a javulás, amit részben a Qualcomm-mal között megállapodásnak köszönhet, hiszen bizonyos régiókban, mint pl.: Európában sokkal kelendőbbé vált, mint elődjei az Exynos lapkával. A nem-hivatalos gyártási tervezet szerint 2023-ban 32.65 millió darab idei Galaxy S-szériás modellnek kellene gazdára találnia, amit, ha mondjuk leosztunk rosszabbik esetben 10 hónappal, akkor havi 3.2 millió értékesített modellt jelentene. Nem mondanám lehetetlen projektnek.

A múltkori bejegyzésnél feltártuk, hogy az első hónapban 2.77 millió darab került forgalomba, melynek abszolút nyerte a Galaxy S23 Ultra – ami a becslések szerint 1.65 milliónyit ragad ki az összből. Ezzel a teljesítményével, mind a Galaxy S22-, mind a Galaxy S21-termékcsaládot magamögé utasítja és akkor nem beszéltünk a két testvéréről.

Időközben megérkeztek az újabb eladási becslések, vagy éppen tények – erre Revegnus nem tesz kitérést. Minden esetre az, ami kiolvasható a tweetjéből eléggé pozitív kimenetelű, ugyanis az elmúlt két hónapban, mint egy 7.24 millió Galaxy S23-as termék került értékesítésre. Ergo, kicsi utána számolással rögtön jön a tény, hogy cirka 4.47 millióval növekedett a második hónapjában a termék iránti vásárlási kedv. Ezzel pedig nem okozott csalódást, hiszen a Galaxy S20-termékcsaládot leszámítva, mindig felfelé mozdult ki a görbe az előzőek generációknál.

Eloszlás tekintetében az Ultra sikere töretlen, hiszen 3.84 millióan választották; míg az alapmodellt 2.09 millióan. Ismételten jöhet egy szeg a Plus-éra koporsójába, ugyanis a legcsekélyebb érdeklődés nála mutatkozik, az 1.13 milliós értékével. Mentségére szóljon, hogy az első hónapjához képest 263%-os növekedést tudott letenni az asztalra, bár a sima változat 303%-ához mérve ez annyira nem nagy vígasz.

Múltkor érintésre kerültek a foldable-készülékek, így végig vinnénk a rendelkező adatoknak köszönhetően az ottani történéseket, miszerint, miként történt az elmozdulás, avagy 8 hónap alatt, mennyi az annyi?! Az a harci helyzet, hogy a Galaxy S23-termékek ellopták a rivalda fényt, ugyanis 1 hónap leforgása alatt mindössze 530 ezer új összehajtható készülék talált gazdára. Ez alapul véve a teljes portfólió, azaz a Galaxy Z 4-ek a megjelenésük óta 7.87 milliónyi eladott terméket tudnak felmutatni, melyből a Galaxy Z Fold4 2.99 milliónyit, a Galaxy Z Flip4 pedig 4.88 milliónyit ragad ki. Ez elmarad a Galaxy Z 3-ak teljesítményétől, amelyek azonos időszak alatt 8.23 millióval büszkélkedtek – melyből a flipek 5.6 milliót, a foldok 2.64 milliót vettek ki.

A Galaxy S23 termékekre visszakanyarodva… a harmadik hónap nagyjából a második teljesítményét közelítheti meg – de nincs kizárva, hogy azt meghaladja, hiszen folyamatosan kerülnek bevezetésre az egyes régiókba és országokba. Pl.: április 20-án látott napvilágot Japánban, ami nem tekinthető nagy piacnak, de az eladott darabszámok azért nyomnak az összbe. Ha lesz információnk, akkor elhozzuk.

Mit tippeltek, nagyjából összességében a három hónap alatt elérheti a termékcsalád a 10 milliós határt?