Címke: Galaxy S24 5G

A marketing anyagoknak se tud megálljt parancsolni a Samsung a Galaxy S24 előszobájában

Cirka két hét múlva a San Joséban kerül megrendezésre a Samsung év eleji nívós Unpacked eseménye, ahol többek között a Galaxy S24-termékcsaládról hullik le a lepel. Az elmúlt időszakban nagyon sok specifikációs információról került a netre szivárgás (csak görgess lejjebb, és már szembe is jönnek!), így sokan arra számítanak, hogy majd a One UI 6.1-hez társított mesterséges intelligenciához kapcsolódó újdonságokkal fog már csak újat mutatni a gyártó – azonban vannak csatornák, amelyek tesznek arról, hogy ne legyen feltétlenül így. Az Eureka fedőnéven számon tartott készülékszéria főbb marketing információiről került a Walmart viszonteladó partnertől a netre némi kampánypont.

Amit már most ki lehet emelni, hogy nem szeretnék az „epic” szócskát lecserélni a következő generációnál sem. Többek mellett Tarun Vats által közzétett funkcionalitásra fókuszáló listán olyasmik szerepelnek, mint:

  • a Live Translate, azaz élőfordítás; melynél azon lesz a hangsúly, hogy valós időben képes eltérő (vélhetően támogatott) nyelvek fordítására, mint hagy egy fordító állna mellettünk.
  • a Nightography zoom, amellyel azon korlátot akarják lerombolni, hogy immáron nem szükséges tökéletes fényi adottság a közelebbi fotók elkészítéséhez. Ilyenkor persze gondolhattok gyenge fényviszonyok melletti portrék alkotására.
  • a Generative Edit, amelynek segítéségével könnyedén tudunk képeket manipulálni. Ez alatt gondoljatok objektumok eltávolítására vagy éppen átmozgatására, illetve üres zónák feltöltésére.
  • a Nagy felbontásra vagy éppen a még fényesebb kijelzőre.

A marketing anyagok folyamatosan feltöltésre kerülnek, ám akadnak olyan (vásárlási) csatornák, ahol idő előtt kerültek kihelyezésre – vagy éppen pont ellenkezőleg, afféle előpromóció gyanánt történt meg a kihelyezésük, mert valami készülődik. Cseppet se lennék meglepve, ha a napokban előregisztrálni lehet – az előző évek mintájára – az Unpacked eseményre, amivel valamiféle aprócska kedvezményben részesülhetnek a résztvevők.

Most egy brazil disztribútornál tűnt fel a Galaxy S24 Ultra 5G egyik fő kreatív anyaga, rajta a „com o poder do Galaxy IA” felirat, ami átfordítva nagyjából annyit tenne, hogy „a Galaxy AI erejével” lehet nála számolni – és bizonyos esetekben ez a képesség a két kisebb változatnál szintén jelen lesz.

Külön slusszpoén a lenti kreatívnál a QR kód maga, amelyet ha beolvastok, akkor szó szerint a forrásoldalra vezet, ahol veszteségmentesen lehet a képet egész terjedelmében megtekinteni.

Újabb specifikációs tényekről hullott le a lepel a Galaxy S24-széria kapcsán

Kezdjünk mindent ott, hogy egyszer már kaptunk egy specifikációhoz kapcsolódó összefoglaló táblázatot, azonban ott nem mindenről hullott le a lepel, ahogy itt sem, viszont ha vegyítjük a kettőt, akkor teljesebb körképet kaphatunk a Galaxy S24-széria kapcsán. A mostanin megerősítésre került az az időpont, amelynek teaser promója kiszivárgott idő előtt. Eszerint, a Kalifornia állambeli San José szolgáltathat otthon 2024. január 17-én a soron következő Unpacked eseménynek, ami magyar idő szerint 19 órakor kerül megrendezésre. Ez mondjuk senkit se lephet meg, mert az előző évek mintáját veszik alapul, szóval még az nap elrajtolthat vélhetően a pre-order időszak.

A táblázat egy eléggé furcsa ténye a processzor kiosztásnak a sora. Ha a hasábolást veszem alapul, akkor csak a Galaxy S24-re vonatkozna a régiónként piacra dobott chipset különbség, viszont a valóságban teljesen más a felállás, mert a Galaxy S24+-ra szintúgy ráhúzzák a „vizes lepedőt”. Ha a forrásnak lehet hinni, akkor csak és kizárólag az USA-ban és Kanadában kerülhetnek forgalomba a Qualcomm által fejlesztett és a Samsung által meghúzott lapkák a két kisebb családtagnál; míg a Galaxy S24 Ultra 5G-nél mindenki egységesen ezt kapja, bárhol legyen a világon. Ezzel a húzással pedig TH Roh nem hazudtolja meg magát, mert a legerősebb Galaxy S Ultra a legjobbat kapja, amire éppen képesek.

Már a Galaxy S23 5G alapmodelljénél „adott, s elvett” a felhasználóktól a Samsung. Ha visszaemlékeztek, akkor már ott is nagyobb hírverést kapott azon tény, miszerint a 128GB-os tárhelyváltozat csak az UFS 3.1-es formában kerül piacra, ami sebességben fele akkora, mint a már piacon lévő UFS 4.0. Akkoriban az is kiderült, hogy mindennek az oka az, hogy ilyen méretben nem gyárt utóbbiban, szóval, aki költséget szeretne megtakarítani, annak némiképp kompromisszumot kell kötnie. A Galaxy S24 5G 128GB-os variánsánál se lesz ez másképpen.

A töltés tényében sem lesz elmozdulás. Maradt a két nagyobb modellnél a 45W, míg a legkisebbnél a 25W vezetékes felállásban; míg mind a háromnál a 15W-os vezeték nélküli, illetve a 4.5W-os vezeték nélküli visszatöltés. Az akkumulátor kapacitásánál viszont megint sikerült némi pluszt hozzátenni, a Galaxy S24 5G-nél +100mAh-t, a Galaxy S24+ 5G-nél pedig +200mAh-t.

A többi szegmenst már nagyjából átbeszéltük, még ami talán egy fontos blokk lehet, az az extrák listája, ahol a One UI 6.1 újdonságai között emlegetik:

  • a Dinamikus képernyő zárat,
  • az Okos billentyűzetet (jelentsen ez bármit!),
  • illetve az egyéb mesterséges intelligencia által nyújtott szolgáltatásokat és újdonságokat.

Zárószóként még két fontos tény, miszerint a Galaxy S23-széria 1.750 nites fényerőre hivatott, míg az utódok már 2.600nit-re, ami azért egy kulcsfontosságú szám, mert ez az érték az Apple-nél 2.260 nit körül mozgott az iPhone 15 Pro Max esetében – legalábbis a DxOMark tesztjénél.

Kiszivárgott a Galaxy S24 európai nyitóára

Az év utolsó napjaiban se maradunk Galaxy S24 hírek és szivárgások nélkül. Már tudjuk, miként néz ki a készülék trió, sőt az sem titok, hogy a két kisebb családtag régiónként eltérő chipsettel lesz szerelve. Ha minden igaz, akkor a január 17-i leleplezésig már egyetlen hónap sincs hátra, ami valahol roppant jó hír, hiszen a Samsung is kezdhet fellélegezni, mert már lassan nincs mit elmondaniuk azon a bizonyos Unpacked eseményen. Most viszont az áraikról érkezett a Galaxy Club oldal által információ, amelyet természetesen kezeljünk fenntartásokkal, de ha minden igaz, akkor euróban a lentebbi értékek lesznek érvényesek.

A táblázat is megerősíti, hogy a korábban spekulációban emlegetett Galaxy S24 Ultra 256GB-os modellje nem tűnt el, persze, nem zárjuk ki azon elképzelést, miszerint csak bizonyos régióba várható a bevezetése; viszont, ha ilyesmi történne, akkor az leszögezhető, hogy az európai piacon jelen lesz, így nem 512GB-ról kezdik el az értékesítését.

Termék128GB256GB512GB1TB
Galaxy S24 5G899€959€
Galaxy S24+ 5G1.149€1.269€
Galaxy S24 Ultra 5G1.449€1.569€1.809€
Forrás: Galaxy Club | Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy S24-széria 899 eurós nyitóárponton kezdheti meg az életpályáját, ami átszámolva, ÁFA-mentesen jelenleg olyan 345 ezer forintra tehető. Az alapmodellnél megtartják a 128GB-os tárhelyvariációt, míg a két nagyobbnál 256GB-ról indítják útjára az életciklust. A Plus-os változatnál 1.149 euro, azaz 440 ezer forint a lehetséges startár, míg az Ultra-nál 1.449 euro, ami nagyjából 550 ezer forintra becsülhető. Ennél olcsóbbak tehát nem igazán lesznek.

Csakhogy legyen viszonyítási alapunk, készítettem egy összefoglaló táblázatot az elődökre fókuszálva, amiből hamar leszűrhető, hogy a Galaxy S22-szériánál drágábbak, de a Galaxy S23-sorozatnál olcsóbbak lehetnek. Akadnak kivételek, mint pl.: a két nagyobb családtag 256GB-os variációja – de a többségre ráhúzható.

Termék128GB256GB512GB1TB
Galaxy S22 5G849€899€
Galaxy S22+ 5G1.049€1.099€
Galaxy S22 Ultra 5G1.249€1.349€1.449€1.649€
Galaxy A54 5G489€539€
Galaxy S23 FE 5G699€759€
Galaxy S23 5G949€1.009€
Galaxy S23+ 5G1.199€1.319€
Galaxy S23 Ultra 5G1.399€1.579€1.819€
Forrás: Samsung DE, #2, #3 | Táblázat: Galaxy Világa

Két kakukktojást találhattok a fenti táblázatba, a Galaxy A54 5G-t és a Galaxy S23 FE 5G-t. Azért tartottam fontosnak a feltűntetésük, mert érdemes megfigyelni, hogy a középkategória felsőágához, illetve a felsőkategória belépőszintjéhez képest mekkora árkülönbséget mutat fel az új generációs Galaxy S-széria. Előbbihez mérve 410 euronyi, utóbbihoz pedig 200 euronyi az eltérés, tehát azért bőven hagy egy érezhető különbözetet, amelyet majd a Galaxy S23-ak tölthetnek be, hiszen majdcsak a jövő év vége felé futhatnak ki, ha a tendenciát vesszük alapul.

Nyilván újra lefixálnám, hogy a fenti árakat, mármint amelyek a Galaxy S24-khez kapcsolódnak, kezeljétek fenntartásokkal, mert majd a januári Unpacked után válhat bizonyossá, mennyi az annyi. Szerintetek, milyen előrendelési ajánlattal készülhetnek?

A legkompaktabb, ám legtöbbet tudó akar lenni

A Samsung régóta kísérletezik azzal, hogy egy olyan kompakt terméket hozzon el, amelybe a lehető legtöbbet suvasztja bele. Ha a távolabbi múltból kellene egy olyan modellt felidéznem, akkor egyértelműen a Galaxy S10e jutna az eszembe, viszont a méretlimitnek voltak kompromisszumai, amelyek visszább vettek a sikerfényéből. Ice Universe az uborkaszezon töltöttkáposztás szezon kellős középére összerakott egy összehasonlító fotót a Galaxy S21-szériától kezdődően a Galaxy S-szériás alapmodellekre fókuszálva.

Igazából a hangsúly a méreteken lesz, hiszen a dél-koreai tech óriás évről évre keresi azt a tökéletes magasság/szélesség paramétert, amely egykezes formában is működőképes; illetve amellyel tud nyitni azon érdeklődők felé, akiknek heróta van a nagy kijelzős termékektől. A teljességkedvéért külön táblázatba gyűjtöttem, mik voltak és mire lehet számítani januártól:

SpecifikációGalaxy S21 5GGalaxy S22 5GGalaxy S23 5GGalaxy S24 5G
Kijelző méret6.2 inch6.1 inch6.1 inch6.2 inch
Magasság151.7 mm146.0 mm146.3 mm147.0 mm
Szélesség71.2 mm70.6 mm70.9 mm70.6 mm
Vastagság7.9 mm7.6 mm7.6 mm7.6 mm
Tömeg169 g167 g168 g168 g
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung, Evan Blass

Összességében leszögezhető, hogy a Samsung a 6.1 és a 6.2 inches kijelző között szeretné tartani az alapmodelljét. Igazából a hangsúly a képarányon és a káva vastagságon van. A Galaxy S24 5G nem lesz azonos, se kisebb fizikai adottságú, mint az egykori Galaxy S22 5G, ami sokak szívébe belopta magát. Megtartják a 7.6 mm körüli vastagságot is, hiszen a vékony készülékvázba tudást elrejteni nem feltétlenül egyszerű mérnöki lehetőség.

A leendő utód a Galaxy S22 5G-fele húz szívügyileg. Mind a szélessége, mind a vastagsága megegyező vele. Egy kicsit azonban magasabb lesz; még a Galaxy S23 5G-nél is hosszabb, ellenben a Galaxy S21 5G-nél megízlel 150 mm fölé már nem szeretne elrugaszkodni. A káva minimalizálásából fakadóan pedig sikerült 0.1 inchet összeszedniük, hogy a kétgenerációja tartott 6.1 inches kijelző méretet 6.2 inchre visszatornásszák, amivel egykoron a Galaxy S21 5G rendelkezett.

Nem vagyok száz százalékosan meggyőződve arról, hogy ez lesz a tökéletes méret, viszont egy próbának mindenképpen elmegy, hiszen a hosszúkásságával inkább a Galaxy S21 5G-t idézi elő emlékeimből, mint sem az a Galaxy S22 5G-t, amire próbálna hajazni a paraméterei alapján.

Ti miként gondoljátok? Vajon simán hozni fogja az előd számait?

Minden fontos specifikációra fény derült a Galaxy S24 termékcsalád kapcsán

Manapság egy Unpacked esemény mivolta a mélységében rejlik. A száraz specifikációk évről évre idő előtt a netre kerülnek, ám sosem mindegy az, hogy a gyártó miként akarja ezeket kommunikálni. Ismételten Evan Blass-hoz kapcsolódik a cikkünk forrása, aki már többször elhozott idő előtt olyan tréning- és sajtóanyagokat, amelyeknek csak a készülékek leleplezését követően szabadott volna napvilágot látnia. Nincs már vissza egy teljes hónap a Galaxy S24-termékcsalád bemutatkozásáig, hiszen igaznak bizonyultak azon pletykák, miszerint 2024. január 17-én kerülhet sor a lepel lerántására. Természetesen, addig még nagyon sok információval bővülhet a tech világ, viszont az igazi tényekre majd csak aznap beszélgethetünk.

Van itt ugye a Galaxy AI, amire tulajdonképpen az egész event épül. Nem gondolnám azt, hogy a következő generációs Galaxy S-szériának a húzását a specifikációkból kapjuk meg; inkább szoftveresen és mesterséges intelligencia által megspékelve mondhatjuk azt, hogy sikerült felülmúlnia az elődjét. És 2024 egy nagyon fontos év lehet, mégis csak az AI beépülésének első igazi köztényére hívják fel a figyelmünket. Azonban erről egyelőre sok mindent nem lehet tudni, szóval kanyarodjuk a szivárgások felé.

A The Elec jóvoltából nem olyan régen hoztunk le egy kameramodul gyártásával kapcsolatos tényfeltárást. A cikkben volt egy érdekes megnyilvánulás, miszerint a Galaxy S24 és a Galaxy S24+ mondhatni egy kaptafára megy, ugyanis csak annyi különbséget lehet felhozni közöttük, hogy méretesebb változat lesz utóbbi. Minderre a színválaszték is megerősítést szolgáltat, hiszen – ha sorrendben másabb is lesz a prioritás – felállásban ugyan az a négy főszínre építkeznek.

Külön felhívnám a figyelmet a szlogenekre, amely:

  • a Galaxy S24 5G-nél az „everyday epic”,
  • a Galaxy S24+ 5G-nél az „an epic plus-up”,
  • míg a Galaxy S24 Ultra 5G-nél pedig a „the most epic Galaxy”.

Ergo, mennek tovább az epic jelzővel. Kijelző fényerőben 2.600 nitre ugrunk fel, ami szép teljesítmény, mégis csak most a 2.000-t se súroljuk. A legkisebb modellnél „csak” FHD+ felbontással operálnak, míg a két nagyobbnál már QHD+-szal. Ha lehet hinni a táblázatnak, akkor csak az alapvariáns lesz 8GB RAM-mal megtoldva, míg a másik kettő 12GB-val büszkélkedhet. Tárhelynél elhagyják a 256GB-ot a Galaxy S24 Ultra-nál.

Védelemben valóban titnánium vázkerettel büszkélkedhet a legnagyobb családtag, míg a két kisebb egy továbbfejlesztett Armor Aluminium ötvözettel próbálja magára hívni a rivardafényt, amit 2.0-nak neveztek el.

Noha nincs említve az Exynos 2400 lapka, arra tudnék gondolni, hogy a Samsung USA-hoz kapcsolódó specifikációs táblázatot sikerült megszellőztetniük, amit az alábbi Twitter bejegyzés szolgáltat biztos alapot. Az európai piac viszont a sajátfejlesztést fogja preferálni.

Zárásképpen a „standard features” részből a „Dynamic Lock Screen” szövegre helyezném a hangsúlyt, hiszen nem csak az AMOLED panelnél használják a dinamikus jelzőt, hanem a jelek szerint a zárolt kijelzőnél is várhatóak szoftveres megoldások, amelyek a One UI 6.1-gyel kerülhetnek be a köztudatba. Kíváncsian várom, hogy ez is már a Galaxy AI egyik újdonsága-e, vagy csak a fejlesztők adtak teret elképzeléseiknek?

Túlszárnyalhatja elődjét a Galaxy S24-széria?!

Jövőre érkezik a Galaxy S24 termékcsalád. A jelenlegi értesülések szerint, január 17-én kerülhet megrendezésre az az Unpacked esemény, ahol leleplezésre kerülhet a következő Galaxy S-szériás trió. Az elmúlt időszakban nagyon sok pletyka és híresztelés látott napvilágot, de talán, ami ezeknél még izgalmasabb, az nem a külsőre vagy a belsőre orientáló szösszenetek, hanem azon célkitűzésre, amely elé néz a Samsung Electronics MX ága 2024-ben. Ha lehet hinni a The Elec helyi sajtóorgánum értesüléseinek, akkor a címben írtak következhetnek be, legalábbis, ha a számítások a tervezőket és a stratégákat igazolják.

A hozzájuk befolyt információk alapján ismételten a Galaxy S Ultra családtagon lesz a nyomás, akarom írni a hangsúly. A kitűzött cél 45%-át általa szeretnék teljesíteni, ami nem kevés, viszont mindannyian tudjuk, hogy a Galaxy S Plus családtag nem fog sokat hozzátenni hármójuk sikeréhez, szóval kieséses alapon a feladat neheze az a legkisebb és a legnagyobb legelitebb tagra fog összpontosulni, mint ahogy az előző generációknál.

Számértékekben kifejezve, mindez 35.2 millió darabnyi Galaxy S24 termék értékesítését jelentheti. Ha valakinek nem volna meg, akkor a Galaxy S23-termékcsaládnak 32.63 milliónyit terveztek be (állítólag!) a 2023-as esztendőre, ami nem egy lehetetlen eladási mutató elnézve, hogy októberben már túl voltak a 25 millión és akkor még az ünnepi szezon el se startolt.) Nem kell nagy matematikusnak lennünk, hogy megkapjuk, nagyjából 7-8%-os növekedést terveznek/remélnek az AI-jel is felfegyverkezett modellektől.

Az Eureka kódnév alatt futó termékcsaládnál tehát a többséget a Galaxy S24 Ultra 5G vinné el nagyjából 15.9 milliós értékekkel. Ezáltal pedig egy laza 45%-os szeletet ragadhat ki a tortából, azonban a Galaxy S24 5G se dőlhet hátra, mert 38%-kal a második helyre lett pozícionálva. Értékben mindez 13.5 milliót jelentene. A trió feketebárányán, a Galaxy S24+ 5G-re szintén nagy nyomás nehezedik a maga 5.8 milliónyi eladásával, ami megkapná a maradék 16%-ot az összből. (Elnézve, hogy októberben az elődje 4.11 millión állt, lehet egy kicsit magasnak tűnik a mutató, szóval nem előbbi kettőn lesz véleményem szerint a nagy nyomás, hanem rajta, hogy helyt tudjon állni.)

A helyi forrás kihangsúlyozza, hogy a Galaxy S24 5G és a Galaxy S24+ 5G kameramodell felállása ugyanaz lesz, csak méreti adottságaiban lesz eltérő. Egyébként az iPhone Plus modellek iránti érdeklődés is csökkent az elmúlt időszakban. Az 50MP-es főszenzor beszállításáért a Samsung Electro-Mechanics és a Partron; a 12MP-es az ultraszélesért a Cammsys és a Power Logics; míg a 10MP-es teleszenzorért a Power Logics és a Samsung Electro-Mechanics felel majd. Az előlapi kamerák esetében pedig a Cammsys és a Power Logics duójára helyeződhet a teher.

A Galaxy S24 Ultra 5G kameramodelljainál már kicsit másabb a helyzet. A 200MP-es nagylátószögű érzékelőt a Samsung Electronics (Naejak, Vietnam Parts Center) és a Samsung Electro-Mechanics szállítatja. A 12MP-es ultraszéles látószögért a Sunny Optical és a Namuga felelhet. A 10MP-es 10x-es telefotó szenzor a Samsung Electro-Mechanics és a Sunny Optical; míg az 50MP-es 5x-ös telefotó érzékelő a Samsung Electro-Mechanics és a Sunny Optical gyáraiból kerülhet ki. Namuga és az MCNEX pedig az előlapiért felelhet.

Jó, tudom, a kamerák gyártásának helye afféle extra információ, de hátha valakit érdekel, mely gyártók profitálnak abból, ha a fenti eladási értékek meglesznek. Szerintetek, eléggé veszélyes előzetes terv az, amit prezentált a The Elec, vagy simán hozható még úgy is, hogy a két kisebb modell esetében processzor megosztottság lesz régiós szinten?

Heuréka, nemsokára köztünk a Galaxy S24

Nyár folyamán számoltunk be a Galaxy S24 termékcsalád házon belüli elnevezéséről, amely a Muse, avagy magyarosan a múzsa volt. A Samsung minden csúcskategóriás készülékének ad fedőnevet, mégsem nevezhetik nevén a megjelenés előtt, mert ha egy olyan fül kapná el a róla történő gondolatmenetet, akkor könnyedén szivárgás történhet. Viszont ha csak a kódneve kapcsán említik, akkor a bambanézésen kívül nem igazán tudják összekapcsolni a szálakat a laikusok. Mi alapján történik a választás, arról fogalmam sincs, de az leszögezhető, hogy általában egy szónál vagy kifejezésnél megállnak, nem kombinálják, és nem is csűrik csavarják.

Az idei esztendő másabb, mint az előzőek, ugyanis nyár végén szúrta ki a GalaxyClub.nl csapata, hogy megváltoztatta a korai codename-ét. Eszerint, házon belül nem így hívja a Samsung a következő Galaxy S-szériás termékét. Onnantól kezdve már az Eureka a valid elnevezés. Az előző sorozatok mintájára így festene a beazonosításuk:

  • a Galaxy S24 Ultra 5G lesz az „Eureka3”, rövidebben az „E3”,
  • a Galaxy S24+ 5G büszkélkedhet „Eurka2” elnevezéssel, avagy „E2”-ként,
  • míg a Galaxy S24 5G-t csak „Eurka1” kódnévvel, avagy „E1”-ként illetik.

A fedőnévnek mindig van egy rejtett jelentése. Noha sosem válik hivatalossá, hogy egy adott elnevezés melyik termékhez kapcsolódik, mégis jó rejtjel lehet azok számára, akik szeretnék felfedezni, mégis miben újulhatott meg az adott készülék.

A prototípus belső elnevezésének megváltoztatása ritka számban történik meg. Most hirtelenjében egyetlen hasonló példát se tudnék felhozni. Ez arra utalhat, hogy a vállalat inspirációt és megfelelő válaszokat keresett arra az alapfeltevésre, miszerint, a Galaxy S23 folytatásának mit kell nyújtania. Ezt pedig megtalálhatták, azaz más szóval élve: heuréka pillanatot élhettek át.

Az Eureka szó egy ógörög származású, melynek jelentése: „megtaláltam”. Egy görög tudóshoz, Arkhimédészhez kapcsolódik, aki elvének felfedezésekor kiáltott fel hasonlóképpen.

Számomra inkább az a hatalmas kérdés, hogy a Samsung jövő évi modelljénél, milyen szerepet tölthet be a kifejezés. Vajon a nemrégiben prezentált AI-vonal hozhatja el azt a bizonyos áttörést; vagy teljesen más területre gondoljunk? Nem tudnám a jelenlegi információkból kiszűrni, mire gondolhatott a költő – akarom írni esetünkben az elnevezés ötletgazdája; de persze az sincs kizárva, hogy csak bevittek minket az erdőbe.

Borostyán mellett a kobalttal erősíthet a Samsung

Míg az európai közönség a Galaxy S23 FE 5G debütálására készülődik, addig a háttérben javában zajlanak a fejlesztések a jövő évi csúcskategóriás modellek körében. Minderre a Geekbench egy remek példát mutató hely, hiszen nemrég futtatták újra meg a Galaxy S24+ 5G Qualcomm lapkával szerelt változatát. Az értékek kiábrándítók, hiszen előzőleg sokkal erősebb pontértékeket tett le az asztalra, ami arra is remekül reflektál, hogy a One UI 6.1-es felület optimalizációjával még akadnak problémái a gyártó szoftverért felelős csapatának. Számunkra, mármint európai felhasználóknak a befutott teszt azért valahol üdítő, mert legalább nem az az Exynos lapka kezdte el a riogatást, amelybe alapvetően sokan egyáltalán nem bíznak. Nincs persze kizárva az ellenkezője sem, miszerint mindez egy elterelő hadművelet, mégis csak a nemzetközi piacra szánják a sajátgyártású chipsetjüket a két kisebb modellnél.

Előjáróban ennyit, most foglalkozzunk a Galaxy S24 termékcsalád színválasztékával. November elején már hírt adtunk arról, hogy bizonyos változatai besárgulhatnak, amelyet a sárga színnek a feltűnésével magyaráznánk a színportfólióba. Akkoriban Ice Universe tette közzé a nagyjábóli irányokat, amik igazolni látszódnak. A Windows Report hivatalosnak tűnő fotókat osztott meg a napokban; ám mielőtt azokat leközölném, helyette foglalkozzunk a küllemmel, miszerint, melyik variánsnál melyek lesznek az alapszínek.

Galaxy S24 5G és a Galaxy S24+ 5G színválasztéka:

  • Anber Yellow
  • Cobalt Violet
  • Marble Grey
  • Onyx Black

Galaxy S24 Ultra 5G színválasztéka:

  • Titanium Gray
  • Titanium Black
  • Titanium Violet
  • Titanium Yellow

Ahogy az várható volt, a Galaxy S24 Ultra-nál a titán, mint előtag ott lesz a színelnevezésben. Ezzel is azt szeretnék kihangsúlyozni, hogy a titán keret adott a Galaxy S-szériánál is, nem csak a versenytársánál. A titánlila vagy titánibolyának az előzetes pletykák szerint fehérhez közelítő kerete lesz.

A fantázia nevekre mindig odafigyelt a gyártó. Most sem lesz ez másképp. Ha a fentieket szabad, nyers fordításban ültetjük át a magyar nyelvbe, akkor olyan színekkel számolhatunk, mint a borostyánsárga, a kobaltlila vagy a márványszürke. Szerintem mindegyik az eleganciát tükrözi, így nincs panasz a dizájnért felelős kollégákra, még úgy fest, 2024-ben is kitesznek magukért. Az Onyx Black nem új színopció, hiszen anno a Galaxy Buds+ és a Galaxy Buds Live-nál került be a köztudatba, ahol egy mélyfeketét képviselt, tehát ne a szürkére vagy a szimpla feketére asszociáljatok nála.

Kíváncsian várom, hogy Ice Universe által említett: zöld, narancssárga és kék valóban jelen lesz-e, illetve ha igen, akkor az alapszínek sorában – csak éppen régiós limitációban – vagy az exkluzívok között akarják-e éltetni?