Címke: Galaxy Z Fold5 5G

Nem minden termék lesz képes a “varázslatra”

A Galaxy S24 termékcsaláddal megérkezett egy új korszak, amelyet a Samsung berkein belül csak a mobil AI-korszaknak hívnak. Tudtuk már a debütálás előtt, hogy a gyártó tervezi a mesterséges intelligencia beépítését a készülékeibe, amivel tovább szeretné növelni a felhasználói élményt több fronton, azonban csak az Unpacked napján lepleződött le, mely újításokkal szeretne kitűnni. (Itt jegyezném meg azon érdekességet, hogy a szoftveres újítások valahogy nehezebben leakelődnek, mint a hardveresek.) A listán az alábbiak foglalnak helyet:

  • a Bekarikázással keresés a Google-lel (Circle to Search),
  • az Élő fordítás (Live Translate),
  • a Jegyzetsegéd (Note Assist),
  • a Chatsegéd (Chat Assist),
  • és a Kamerasegéd (Photo Assist).

Ha visszaemlékeztek, TM Roh kihangsúlyozta az év eleji bejelentésénél, hogy elkötelezettek az együttműködések és az innovációk mellett, amelyekkel több milliárd embernek szeretnének kedvezni, valamilyen formában. A céljuk, hogy az emberek életét újra definiálják a mesterséges intelligencia behozásával. Ennek egyik úttörője az az AI funkció, ami a Google legjavát hivatott használni.

Hiroshi Lockheimer, a platformok és ökoszisztémákért felelső Google fejes se maradt akkoriban szó nélkül, hiszen számukra a partnerség új szintre emelésén folynak a ténykedések. Az csak egy dolog, hogy a Google Messages és az Andriod Auto folyamatosan fejlődésen esik át; de van itt más, amelynek a kezdetét láthatjuk idén. Hírül adta, hogy a Google Cloud és a Gemini modelljei új, generatív mesterséges intelligencia funkciókat nyitnak meg a Galaxy felhasználók előtt, melyek között a már fentebb felsoroltak szerepelnek. Kulcsfontosságúvá vált a hasznos AI-élmények és szolgáltatások fejlesztése. Az Android kezdete óta az emberek, ha valamire kíváncsiak, akkor felcsapják a Google-t és rákeresnek. Mióta vannak okostelefonok, ezt kvázi a kezünkbe kaptuk, helytől függetlenül.

A Google Kereső régóta egy olyan hely, ahol információkat találhatunk az életünkkel kapcsolatos kérdésekben – tette hozzá Cathy Edwards, a Google kereső alelnöke. A szöveges keresésen már túltették magukat, hiszen ott a kamera vagy éppen a hangalapú megoldás (ahol akár dúdolva is lehetséges a zeneszámok beazonosítása!). A Google Lens szintén egy népszerű keresési opció, amit havi szinten több mint 12 milliárd alkalommal használnak. Az AI funkciók közül a legjelentősebb a Bekarikázással keresés lehet, amelynek segítségével nem szükséges elhagynunk az adott alkalmazást, website-ot, vagy bármit, ahol éppen látjuk a keresendő tényt.

Az Unpacked eseményen persze más AI funkciók szintén kihangsúlyozásra kerültek, de ne térjünk el a címben írtaktól. A The Korea Herald által lehozott cikkben olvashatunk egy érdekes vízió, miszerint:

A Galaxy S24-sorozat Galaxy AI funkciója egy hibrid megoldás, amely mind az eszköz, mind a felhő alapú egyaránt. Idén mint egy 100 millió Galaxy okostelefonon mutatjuk be a Galaxy  AI-t, amivel a mobil mesterséges intelligencia globális kiterjesztését szeretnék elérni

tette hozza TM Roh

Jogosan merülhet fel, miként szeretnék elérni mindezt, hiszen még ha hazai pályán jól is pörgött a Galaxy S24-termékcsalád előrendelése, végeredményben 30-35 milliós előadást jósoltak neki – azaz a fennmaradó „kétharmadot” másból kell kitermelnie. Nyilván tény, hogy a nyáron esedékes Galaxy Z Fold6 5G és Galaxy Z Flip6 5G szintúgy rendelkezni fog a képességgel; ám visszamenőleg se lesz elhanyagolva a támogatás. Eszerint, illetve Tarun Vats által felmért és összeszedett tényekből fakadóan az alábbi modelleknél lehet még számítani rá:

  • a Galaxy Z Fold5 5G-nél,
  • a Galaxy Z Flip5 5G-nél,
  • illetve a Galaxy S23-termékcsaládnál; beleértve a Galaxy S23 FE 5G-t is.

Nem várható tehát a 2023 előtt napvilágot látott Galaxy felsőkategóriás készülékekre (mint pl.: a Galaxy S22-szériára vagy a Galaxy Z Fold4 5G-re), valamint a Galaxy A54 5G és a Galaxy A34 5G középkategóriás modellekre sem. Révén, hogy szükséges a hardveres erőforrás, teljesen érhető, hogy a Samsung visszamenőleg nem hozza el minden termékre. Nem szeretnék a funkció minőségbéli csorbulását, főleg a mobilos AI-korszak hajnalán, amikor kritikusak a felhasználók.

Tarun Vats szerint, március közepe/vége fele lehet számítani a One UI 6.1-es felületnek a szoftvercsomagjára az érintett termékeknél. Ez nem azt jelenti, hogy másra nem futhat be, hanem azt, hogy az AI funkciócsomag kimarad belőlük. Kérdéses persze, hogy megkerülve, kívülről telepítve esetleg életre kelthető-e… de valószínűleg lesz blokkolva tippre.

[Frissítéses megtoldás!] Utószóként már csak annyit tennék hozzá, hogy a Galaxy S23 FE 5G listán lévősége megkérdőjelezi, hogy a Galaxy S22-szériára miért nem kerülhetne kiadásra az AI update (hiszen chipset azonosságot állapíthatunk meg!), amit talán két logikával lehetne magyarázni. Az egyik szerint, a Samsung a még portfólióban lévő termékeire szeretné újdonságként elhozni, ezáltal pedig azok eladását némiképp élénkítheti. A másik szerint pedig, ezzel akarja kikényszeríteni a korábbi készülékcserét azoknál, akiknek tetszenek az újítások. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy meddig tartja vissza és valójában mely modellek lesznek a kiváltságosak.

A november utolsó frissülései

Magunk mögött tudtuk a novembert, eléggé mozgalmasra sikeredett a hónap második fele, hiszen a Galaxy S23 széria után nagyjából volt kéthétnyi altatásos időszak, majd a Samsung fejlesztő csapata ránk szabadította a frissítési hullámot. Ahogy az várható volt, a népszerűbb modellekre helyezték a fókuszt, hogy ezzel is kihangsúlyozzák: a vásárlóik a pénzükért nem csak terméket, hanem szoftveres háttértámogatást ugyanúgy nyújt. A górcsőbe tehát a felső- és a középkategóriás készülékek kerültek, vegyük át közösen, melyek lettek azok, amelyek az Android 14-re, és a hozzákapcsolódó One UI 6-ra jogosultak lettek a napokban:

Az általunk feltűntett dátumok a magyarországi szoftvercsomagok indulásához kapcsolódónak. Lehet, hogy más régióban vásárolt termékekre előbb vagy később futnak be, azokkal most nem fogunk foglalkozni, hiszen célunk a hazai piacnak a támogatása.

TermékTípusszámCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Fold5 5GSM-F946BEUXF946BXXU1BWKA2023.11.28.
Galaxy Z Flip5 5GSM-F731BEUXF731BXXU1BWK92023.11.28.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXU9FWK22023.11.29.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXU9FWK22023.11.28.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXU9FWK22023.11.28.
Galaxy A53 5GSM-A536BXEHA536BXXU7DWK62023.11.28.
Táblázat: Galaxy Világa

Most tabletekre nem érkezett Android 14 frissíthetőségi lehetőség, holott a Galaxy Tab S8 termékcsaládon belül a SIM kártya képes modellek mindegyik már megkapta; viszont a Wi-Fi-sek egyelőre még várhatnak magukra.

A Galaxy S21 szérián belül egy eléggé érdekes szituáció állt fel, hiszen a két kisebb testvér egy nappal korábban kapta meg az update lehetőségét, ugyanis csak másnap futott be az Ultra családtagra. Mi állhat a háttérben, azt nem tudjuk, de lehet nincs is annyi benne, mint amennyit mögé akarnánk tenni. A lényeg, hogy majdnem az összes európai forgalomba lévő Galaxy S okostelefon egy hónap leforgása alatt megkapta az U betűkódú Android változatot.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Ünnepekre ajándékozz Galaxy készüléket

A Samsung Members-ben elrajtolt a decemberi nyereményjáték-sorozat, azaz mindennap érdemes felkeresni az idei adventi kalendáriumunkat, ugyanis jobbnál jobb nyereményékért lehet harcba szállni, legalábbis érdemes megadni a lehetőséget, hátha most fog bárkire rámosolyogni Fortuna. Vasárnap már az első adventi gyertyát is meggyújthatjuk, így senkit se érjen meglepetésként, hogy megérkezett az ünnepekhez kapcsolódó első reklámanyag.

Árnyékot vetett október

A Samsung felemás hónapot tudhat maga mögött az októberrel. Ismételten érkezett helyzetjelentés a Hana Securities által, amelyet az a Revegnus tett közzé, akitől számtalanszor veszünk át tartalmakat az X-en (avagy az egykori Twitteren). Amit az utolsó negyedév első hónapjáról érdemes tudni – hátha valamilyen szinten közrejátszottak a mutatók alakulásában –, az három tény:

  1. az Android 14 operációs rendszerének bétaprogramja a végéhez közeledett, és az utolsóelőtti napon élesítésre került a Galaxy S23 készülékekre;
  2. kiadásra került a Galaxy S23 FE 5G, igaz, nem minden régióban; illetve
  3. az érdeklődők körében ez egy gyengébb időszak, hiszen mindenki a novemberi promócióhullám (értsd: Black Friday) miatt a kivárásra játszik.

Eszerint, az október nem tekinthető egy erős hónapban, viszont minden csak nézőpont kérdése. A piackutató kiértékelése alapján, a Galaxy okostelefonok eladási mutatói a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 8%-kal csökkent; viszont, ha csak az icei szeptemberi mérésekkel ütköztetjük, akkor már mérsékeltebb 2%-ra redukálódik az elmaradás. A mutatók alakulásának hátterében az új termékek hiánya állhatott, vagy éppen régiósblokkjai, hiszen alternatívák érkeztek a 2024-es portfólióból, csak éppen nem globális jelleggel. Mégsem kell csalódnia a dél-koreai tech óriásnak, ugyanis a középkategória hozza azt a szintet, amit megkövetelnek tőle. Így viszont nehéz lesz a vásárlóközönséget átszoktatni a drágább variánsokra!

A fókuszt viszont a felsőkategóriára helyezném, elsőként pedig a Galaxy S-termékcsaládra. A rangsorban továbbra sincs meglepetés, hiszen a Galaxy S23 Ultra 5G a legkelendőbb, hiába drágább a másik két testéréhez képest. Az összmennyiségében 11.63 milliót tesz ki, azaz közel 1 millióval gyarapodott a felhasználók száma, mint az előző vizsgált időszakban. A Galaxy S23 5G 8.09 millióról 8.91 millióra, míg a Galaxy S23+ 5G 4.11 millióról 4.52 millióra mozdult el. Utóbbinál tapasztalható a legcsekélyebb mértékű növekedés.

A fenti adatok az elmúlt 9 hónapnyi eladásokból tevődnek össze, amit életciklusuk kezdetététől tessék értelmezni. Szerencsére nem torz mindez, hiszen a Samsung február 1-jétől indította útjának a pre-order időszakukat, így csonka hónapról szó sincs a vizsgáltak esetében. Jelenleg 25.06 milliónyi Galaxy S-termék fogyott, amibe a Galaxy S23 FE 5G egyelőre nincs jelen. Úgy gondolom, hogy az évvégéig simán megközelíthető, de akár hozható is az a 32 milliós becslés, amit az év elején tett stratégia szempontból a gyártó – már ha valósak az ott írtak. A Galaxy S22-khöz viszonyítva 23%-kal növekedtek az eladások, azaz az előző havihoz 1%-k pluszt sikerült hozniuk.

Nem csak a Galaxy S-éráról nyilatkozott a Hana Securities, hanem a Galaxy Z 5-ökről is. A meglepetésre itt sem a stagnálás vagy éppen a csökkenés mutatkozott, ugyanis a Galaxy Z 4-ekhez képest 4%-ot hozott a vizsgált első 3 hónap alatt. A Galaxy Z Flip5 5G-ből 3.08 millió, a Galaxy Z Fold5 5G-ből 1.79 millió került újdonsült tulajdonosához; mindez a Galaxy Z Flip4 5G-nél 2.87 millió, a Galaxy Z Fold4 5G-nél pedig 1.81 millió volt. Összesítve tehát 4.86 millió az ideiek javára a 4.68 millióval szemben. Ezutóbbi azért fontos tény, mert szeptembert úgy hagytuk magára, hogy az elődök jobb pozícióban helyzetek el.

Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a mutatók alakulása december végén. Szerintem a Samsungnak sikerül teljesítenie a kitűzését, legalábbis okuk az elégedetlenségre annyira nincs.

Helyzetjelentés a Samsung felsőkategóriás készülékeinek eladásáról

Samsung a Galaxy S23 termékcsaláddal szép eladási mutatókat generált, melyet legfőképpen annak köszönhet, hogy elhagyták a sajátfejlesztésű Exynos-chipsetet, s így a vártnál kelendőbb lett, hiszen a Qualcomm sokaknak kecsegtetőbb hívogató szó. Az már most leszögezhető tény, hogy nehéz dolga lesz a következő generációnál, hiszen fellebbentek olyan pletykák, miszerint visszaszállhat a ringbe a dél-koreaiak lapkája bizonyos változatoknál, de ez legyen a brand és az európaiak fejfájása. Az feltételezhető, hogyha nem így történne, akkor sem lennének könnyebb helyzetben, mert 2023-ban nagyon magasra helyezték azt a bizonyos virtuális lécet.

Az év elején bemutatott flagship készülékek esetében eltelt 8 hónap. A Hana Securities Co.,Ltd. értesüléseit tette nemrégiben közzé Revegnus. Továbbra sincs abban eltérés, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G a legkelendőbb termék. A vásárlók vágynak a prémium modellre, ezért sikerült átlépnie a 10 milliós eladási mutatóját. Egészpontosan, a 10.69 milliót, ha helyesek a számitásaik a forrásnak. Úgy gondolom, az ünnepi időszakban ez akár 15 millióra is fel tud kúszni, de majd januárban összegzünk, ha akkor is lesznek mérések.

A felállás a második és a harmadik helyen se változott, hiszen a Galaxy S23 5G 6.43 millióról 8.09 millióra, míg a Galaxy S23+ 5G 3.31 millióról 4.11 millióra mozdul el. Bárki bármit mond, van létjogosultsága a középső családtagnak, hiszen az év elején bekalkulált 32 milliós össznek egyhetedét azért szállítani tudja, s ezáltal leveszi a terhet a másik kettőről.

Ha az adatokat összesítjük, 22.89 millió eladott Galaxy S23-termék jön ki végeredményként. Egyre közelebb került a Samsung tehát a tervéhez, amit valljuk be, nem lehetetlen hoznia, főleg egy olyan időszakban, amikor az akciók és a mértéktelen árleszállítások uralnak. Nos, de ezt, mint írtam, az értékesítéstől számítva generálták, az első 8 hónapban. Ha a Galaxy S22-k azonos időszakával és eladásával vetjük össze, akkor 22%-kal erősebb mutató kerekedik ki. Amit legfőképpen annak az európai közösségnek köszönhetnek, ahol az Exynos-szal riogatták a jónépet.

Ám, nem csak a Galaxy S-ekről akartam írni, mint arra a fenti fotó is utal. Kéthavi eredményei becsorogtak a Galaxy Z 5-öknek. Ez idő alatt a Galaxy Z Fold5 5G-búl 1.25 millió, a Galaxy Z Flip5 5G-ből pedig 2.26 millió darab talált gazdára. Leszögezhető, hogy a Samsungnak bevált azon számítása, mely szerint a kagylóforma megújulása hozott nagyobb vásárlási kedvet.

Noha az ötödik generációs összehajtható termékei a dél-koreai tech-óriásnak nem hoztak kimagasló eladási görbéket, mégsem lehet panaszkodni a teljesítményre, amely közel azonos lett az elődhöz képest. Ha ugyanezen időszakot vesszük alapul, akkor a Galaxy Z Flip4 5G-ből 2.28 millió, a Galaxy Z Fold4 5G-ből 1.35 millió fogyott; tehát 3.63 millióhoz képest idén csak 3.51 milliót tudott felmutatni a Galaxy Z-termékcsalád megújult modellduója.

Zárószóként még egy szó erejére kitérnék a Galaxy A-szegmensre, amely megőrizte piaci előnyét Indiában és Közel-Keleten, így a legnépszerűbb TOP10 között számos üdvöskéje fog felbukkani globális viszonyban.

Valahol már az ötödik bétapakk futott be, valahol pedig majd csak októberben jön az első

Szeptember végére egyre inkább formálódik az Android 14 és a One UI 6 párosának bétaprogramja. A Galaxy S23-termékcsaláddal vette kezdetét a projekt, amely immáron az ötödik bétacsomagját kapta meg a napokban. Ezáltal pedig leszögezhető, hogy a Samsung szoftverfejlesztői nem szeretnék elkapkodni a végleges változatnak a kiadását. A ZWIK build végződésű pakk 750MB-nyi tárhelyigénnyel bír, melyben a bug fixálásra helyezték a fókuszt. Noha a lista rövidnek tűnő, azt azért hozzátenném, hogy nem minden változást publikálnak a patch note-ban a tesztalanyok felé; de gondolom ezt sejtettétek.

A becsatlakozott felhasználók Indiában és Németországban tölthetik a javítást. Egyébként az, hogy már az ötödiknél járunk, nem jelent semmit, hiszen ha visszaemlékeztek, akkor a Galaxy S10 időszakában volt 6-7-8 bétapakk – de majd kijavíttatok, ha rosszul rémlene. A cél, hogy ne kelljen rollback-kelni a szoftvert olyan hiba miatt, ami megkárosíthatja a felhasználókat. Lényegében, a béta ennek kiszűrését is segíti.

Forrás: Tarun Vats #1 | #2 | #3

Tarun Vats jóvoltából azonban más bétával kapcsolatos hír is napvilágra került, hiszen a Galaxy A53 5G készülék tulajdonosai Indiában becsatlakozhatnak az Android 14 bétaprogramjába. Az 2.083GB-os csomag a szeptemberi biztonsági javítást tartalmazza, illetve az A536EXXU7ZWIA buildszámon keresendő. Egyelőre csak náluk élesítették, de nem zárnánk ki annak lehetőségét, hogy még a hétvége előtt a németországi felhasználókhoz szintúgy befusson az értesítése.

A középkategóriás modellek esetében, általánosságban leszögezhető, hogy kevesebb bétapakkal operálnak, hiszen a késleltetett átírás számos hibaforrást küszöböl ki, ezért se kapkodnak náluk. Tényleg csak az optimalizációra helyezik a hangsúly, illetve kevesebb funkció kerül beépülésre, amit részben a hardvernek, részben pedig a szegmensek közötti különbségnek írható be.

Zárásképpen, pedig foglalkozzunk kicsit a Galaxy Z-termékcsaláddal. Azt már tudtuk, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti modellek majdcsak október folyamán csatlakozhatnak be a bétaszoftver-programba; viszont mára már a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 érkezésének nagyjábóli dátuma sem titkolt, amelyek szintén csak a következő hónapban bétázódhatnak meg. A várakozás mögött állhat a One UI 5.1.1 funkcióinak továbbörököltetése a One UI 6 rendszerébe, hiszen a fenti termékek egyike se rendelkezik az itteni újdonságokkal.

Visszanézted a nyári Unpacked eseményt?!

Teljesen megfeledkeztem a nyári Unpacked eseményről, holott külön szerettem volna foglalkozni vele. Idén a Samsung haza költöztette a nagyszabású leleplező eventjét. Az Unpackedek történelmében először adott helyszínt Szöul. Mondanom se kelljen, de nagyot vállaltak, hiszen eddig legfőképpen az Egyesült Államok vagy Európa nagyvárosait választották, amelyek az újságíróknak könnyebben megközelíthetők.

Kezdjünk minden a Youtube nézettségével. A Galaxy Z Fold5, a Galaxy Z Flip5, a Galaxy Watch6- és a Galaxy Tab S9-termékcsaládra fókuszáló júliusi rendezvényt több mint 19.1 millióan (2023. szeptember 18-ig bezárólag) nézték meg. Szép teljesítmény, hiszen 56 percen át kötötték le a nézőket, azaz majdnem egy órán keresztül. Viszonyítási alapként jegyezném meg, hogy az előző generációhoz kapcsolódó tavalyit 14 millióan látták; míg mondjuk a Galaxy S23 leleplezőjét 21 millióan. Sikeréhez mi köthető, azt csak tippelném: talán az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a foldable iránti figyelem; illetve az az alázat, amelyet a bemutató során sugárzott magából TM Roh.

A show számomra olyanra sikerült, mint ha meghívott volna a Samsung vezetősége vendégségbe magához. És hogy milyen egy remek házigazda? …hát bemutatta azt az országot és várost, ahova meginvitált: Dél-Korea világelső technológiájáról és kultúrájáról. A rendezvény élménye roppant mód családiasra sikerült. Külön tetszett, hogy újragondolták a színpadi élményt, hiszen körszínpaddal készültek, azaz az újságírókkal minden oldalról körül fogták a beszélőket.

Mutatnám pontokba szedve, melyek voltak Roh kulcsszavai:

  • Mindannyian emberi kapcsolatra vágyunk; talán manapság jobban, mint valaha. A mobil technológia pedig lehetővé teszi, hogy valóban összekapcsolódjunk. Amikor pedig zökkenőmentesen történik minden, nyitottá válhatunk új ötletekre, a korlátlan lehetőségek világára.
  • A legelső Galaxy Foldnál bátran kijelenthették, hogy ez több mint egy új készülék, ez egy új kategória. Néhány év elteltével már 10 millióan használnak összehajtható készüléket, viszont ez a közeljövőben 100 millióra növekedhet.
  • A Counterpoint Research piackutató egyik felméréséréből ragadt ki egy részletet, miszerint az okostelefon-felhasználók több mint a fele már fontolgatja, hogy benevez egy foldable termékre következő készülékeként.
  • Roh szerint a vásárlóik inspiráltak, ők pedig tanulnak tőlük. Ezáltal igyekeznek túlszárnyalni a legmerészebb elvárásokat.
  • Mindegyik új termék újradefiniálja, hogy mi lehetséges egy okostelefonnál; de a Galaxy ökoszisztémával eltűnnek a határok, hiszen mindennel kompatibilis és mindenre fogékony.

Egész pályafutásom során mérnökként dolgoztam. Szóval elmondhatom, hogy sosem vagyunk elégedettek. A részletek megszállottjaként törekszünk a tökéletesség véget nem érő törekvésére. Elkötelezzük magunkat a kézművesség és a technológiai innováció párosa mellett. Stílusra és funkcionalitásra törekszünk. (…)

mondta TM Roh, a Samsung fejese nyitóbeszédében.

A Samsung Galaxy összehajtható készülékei jóval túlmutatnak azon, hogy felhasználóinak új eszközstílust adjanak. A felhasználók millióinak életmódját változtatták meg. A Galaxy Z Flip az önkifejezés tökéletes eszköze: stílusos és merész dizájnjával. Több lehetőséget kínál a személyiségünk bemutatására. A Galaxy Z Fold szinte olyan, mint egy nagy teljesítményű számítógép a zsebben; elég nagy képernyővel a magával ragadó élményekhez, bárhol legyél; mint pl.: a többfeladatos munkavégzés… vagy a szórakozás. Egyszere.

mondta TM Roh, a Samsung fejese nyitóbeszédében.

Az esemény sajtóanyaga a hivatalos Sajtóoldalon már olvasható, viszont aki szívesen visszanézné, afféle nosztalgia gyanánt, annak javaslom a ‘tovább mögött’ megbúvó videót – amíg elérhető, mert sajnos a gyártó sűrűn veszi le ezeket egy idő után.

“Visszanézted a nyári Unpacked eseményt?!” Tovább olvasása

Kicsomagolták a Thom Browne-féle Galaxy Z Fold5 készülékpakkot

A Galaxy Z Fold2 5G-nél született meg legelőször a Thom Browne-féle kollaboráció a Galaxy Z-termékcsaláddal, melynek harmadik generációját kaptuk meg 2023-ban. Érdekességképpen említenem, hogy a Galaxy Z Fold4-nél afféle kakukktojás a sorban, hiszen ott elmaradt az egyedi kiadás, viszont a Galaxy Z Fold5-nél pótolta az elmaradást a Samsung csapata. Terveim szerint, holnap hozok egy összefoglaló cikket, miként alakult a brand külleme. T.M.Roh-ék nem a nyári Unpacked eseményen leplezték le, hanem egy szeptemberi csendesen. Részletek hamarosan, most csak azt mutatnám meg, mit rejt a 3 ezer dolláros pakk teljes egészében.