Címke: One UI 5

Melyik termékekkel lehet kompatibilis a One UI 5?

Nemsokára külön cikkben számolunk be a Samsung Developer Conference eventjének főbb történéseiről, azonban előjáróban már leszögezném – amit sejteni lehetett ­–, hogy még október folyamán a Galaxy S22 termékekre futhat be az Android 13 és a One UI 5.0 végleges változata. Természetesen, az év utolsó negyedévében a dél-koreai vállalat több készülék szoftverfrissítését szeretné véghezvinni, azonban a korábbi években már láthattuk, hogy a gyors tempó előhozhat rejtett hibákat is, amelyekre a bétateszt időszak alatt nem került fény. Szóval előre bocsájtanám, hogy a türelem stabilabb szoftvert teremt.

Az eseményt követően a neten felütötte fejét egy „nem-hivatalos lista”, mely a One UI 5-tel történő kompatibilitást prezentálná földi halandoknak. Ergo, ha a listán szerepel a kütyüd, akkor jó eséllyel számíthatsz 1 éven belül az Android 13-ra történő felfrissülésre. A gyártó által egyelőre nincs hivatalos ütemterv, hiszen azt a már működő stabil első lefrissítések után szokta közzétenni. Ha tippelnünk kellene, akkor megvárják a november vége, december elejei időszakot, ahogy azt tették tavaly vagy éppen tavalyelőtt.

Aki a One UI 5.0 bétatesztjébe szeretne bekapcsolódni Galaxy S22-készülékkel, annak inkább már azt javasolnánk, hogy várjon, mert nincs sok értelme abból fakadóan, hogy nyakunkon az élesített stabil változatnak a kiadása.

Prezentálnám azon listát, amely előrevetíti, melyik termékek jogosultak a 13. Android változatra, illetve a Samsung által lefejlesztett One UI 5. generációjára (zárójelben az EU-ban nyilvántartott modellkód!):

Galaxy Z termékek:

  • Galaxy Z Fold4 5G [SM-F936B]
  • Galaxy Z Flip4 5G [SM-F721B]
  • Galaxy Z Fold3 5G [SM-F926B]
  • Galaxy Z Flip3 5G [SM-F711B]
  • Galaxy Z Fold2 5G [SM-F916B]
  • Galaxy Z Flip 5G [SM-F707B]
  • Galaxy Z Flip LTE [SM-F700F]

Galaxy S termékek:

  • Galaxy S22 Ultra 5G [SM-S908B]
  • Galaxy S22+ 5G [SM-S906B]
  • Galaxy S22 5G [SM-S901B]
  • Galaxy S21 FE 5G [SM-G990B]
  • Galaxy S21 Ultra 5G [SM-G998B]
  • Galaxy S21+ 5G [SM-G996B]
  • Galaxy S21 5G [SM-G991B]
  • Galaxy S20 FE LTE | S20 FE 5G [SM-G980F | SM-G981B]
  • Galaxy S20 Ultra 5G [SM-G988B]
  • Galaxy S20+ LTE | S20+ 5G [SM-G985F | SM-G986B]
  • Galaxy S20 LTE | S20 5G [SM-G980F | SM-G981B]
  • Galaxy S10 Lite [SM-G770F]

Galaxy Note termékek:

  • Galaxy Note 20 Ultra 5G [SM-N986B]
  • Galaxy Note 20 LTE | Note 20 5G [SM-N980F | SM-N981B]
  • Galaxy Note 10 Lite [SM-N770F]

Galaxy A termékek:

  • Galaxy A04s [SM-A047F]
  • Galaxy A73 5G [SM-A736B]
  • Galaxy A53 5G [SM-A536B]
  • Galaxy A33 5G [SM-A336B]
  • Galaxy A23 5G [SM-A236B]
  • Galaxy A13 5G [SM-A136B]
  • Galaxy A13 LTE [SM-A135F (Exynos 850) | SM-A137F (MediaTek Helio G80)]
  • Galaxy A03s [SM-A037F]
  • Galaxy A03 [SM-A135F]
  • Galaxy A03 Core [SM-A032F]
  • Galaxy A72 [SM-A725F]
  • Galaxy A52s 5G [SM-A528B]
  • Galaxy A52 LTE | A52 5G [SM-A525F | SM-A526B]
  • Galaxy A42 5G [SM-A426B]
  • Galaxy A32 LTE | A32 5G [SM-A325F | SM-A326B]
  • Galaxy A22 LTE | A22 5G [SM-A225F | SM-A226B]
  • Galaxy A12 Nacho [SM-A127F]
  • Galaxy A12 [SM-A125F]
  • Galaxy A Quantum 2 [SM-A826S]
  • Galaxy A Quantum [SM-A716]

A listán szerepel a Galaxy A51 és a Galaxy A71 duója, de nem hiszem, hogy köztük lesz.

Galaxy M termékek:

  • Galaxy M53 5G [SM-M536B]
  • Galaxy M33 [SM-M335F]
  • Galaxy M23 5G [SM-M336B]
  • Galaxy M23 [SM-M235F]
  • Galaxy M13 5G [SM-M136B]
  • Galaxy M13 [SM-M125F]
  • Galaxy M62 [SM-M625F]
  • Galaxy M52 5G [SM-M526B]
  • Galaxy M42 5G [SM-M426B]
  • Galaxy M32 5G [SM-M326B]
  • Galaxy M32 [SM-M325F]
  • Galaxy M22 [SM-M225F]
  • Galaxy M12 [SM-M125F]
  • Galaxy M02 [SM-M022F]
  • Galaxy M31 [SM-M315F]
  • Galaxy M01 [SM-M015F]

Galaxy F termékek:

  • Galaxy F23 [SM-E236B]
  • Galaxy F62 [SM-E625F]
  • Galaxy F42 5G [SM-E426B]
  • Galaxy F22 [SM-E225F]
  • Galaxy F12 [SM-E125F]

Galaxy Xcover termék:

  • Galaxy XCover 6 Pro [SM-G736B]
  • Galaxy XCover Pro [SM-G715F]
  • Galaxy XCover 5 [SM-G525F]

Galaxy Tab termékek:

  • Galaxy Tab S8 Ultra [SM-X900 | SM-X906B]
  • Galaxy Tab S8+ [SM-X800 | SM-X806B]
  • Galaxy Tab S8 [SM-X700 | SM-X706B]
  • Galaxy Tab S7 FE [SM-T730 | SM-T736B]
  • Galaxy Tab S7+ [SM-T970 | SM-T976B]
  • Galaxy Tab S7 [SM-T870 | SM-T875F]
  • Galaxy Tab S6 5G [SM-T866N]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022 [SM-P613 | SM-P619]
  • Galaxy Tab A7 Lite [SM-T220 | SM-T225F]
  • Galaxy Tab A8 10.5 [SM-X200 | SM-X205]

A Samsung fejlesztői konferencián mutatja be a One UI 5 újításait

Minden esztendő októberében esedékes a Samsung fejlesztői konferenciája, vagy angolosabban a Samsung Developer Conference eseménynek a megtartása. Idén mára, azaz október 12-ére esik a San Francisco-i event, ahol két fő dologra mindenképpen oda kell figyelnünk: az egyik, az maga a One UI 5 felület által adott újítások, amelyek megkülönböztetik a dél-koreai vállalat készülékeit a többi Androidostól. A másik, hogy milyen irányba haladnak a tökéletes okosotthon felé, valamint az ökoszisztémát miként kívánják eladni a vásárlóknak. Gondolok itt a SmartThings és a Bixby által nyújtott újdonságokra, amelyekkel még mindig nagyon kis bázis van tisztába.

Az SDC2022 egyik kreatívja.
Forrás: Samsung

Az előadók listáját már meg lehet találni a Keynote aloldalon, ahol egyébként az esemény is élőben nézhető, majd visszanézhető. A 2022-es eventen az alábbi személyek prezentálnak:

  • Jonghee Han, Samsung Electronics társ-vezérigazgatója
  • Hyunjune Sebastian Seung, Samsung Electronics elnöke, és a Samsung kutatási részlegének vezetője
  • Yongjae Kim, Samsung Electronics szoftvermérnöki csoport vezetője
  • Sang Kim, Samsung Electronics egyik alelnöke, akihez részben a TizenTV platformjának sokszínűsítése kapcsolódik
  • Jaeyeon Jung, Samsung Electornics mobilkommunikációs üzletága által működtetett IoT részleg egyik vezetője.
  • Sally Hyesoon Jeong, Samsung Mobil Experience divíziójánal alelnöke, valamint kutatási és fejlesztési keretrendszerének vezetője.
  • Mark Benson, SmartThings Inc. egyik elnöke
  • Anil Yadav, Samsung Research America igazgatója, valamint a Bixby Labs észak-amerikai ágának vezetője.

A mai esemény már csak amiatt lesz kulcsfontosságú, hogy a One UI 5.0 bétateszt időszakát lezárhatja, hiszen a Galaxy S22-termékek esetében már negyedik bétafrissítés kerül kiadásra az elmúlt héten. Ezzel párhuzamosan szépen haladnak más készülékek tesztelésével is, mint pl.: a Galaxy A52-ével Indiában, ahol a második frissítés vált aktuálissá a napokban; vagy a Galaxy S21-ekével, ahol már a harmadiknál járnak Dél-Koreában és Angliában.

Pletykák szerint a rendezvényt követően válhat hivatalossá a végleges változata az Android 13 és a One UI 5.0 kombójának. Ez persze még nem azt jelenti, hogy tömegével indul el mindenki számára a frissítésnek az elérése, de jó eséllyel, még november előtt megkaphatják a Galaxy S22-esek, amelyekre szeptember elején rajtolt el a fejlesztések tesztelése.

Egy külön cikkben már foglalkoztunk azokkal a termékekkel, amelyekre 2023 előtt befuthat az update. Részünkről a gyorsaság másodlagos, cserébe nagyszerű, smoother stílusú animációkat szeretnénk viszontlátni, amelyet más gyártók is elirigyelhetnek.

Már a negyedik One UI 5.0 bétafrissítésnél járnak a Galaxy S22-k

Immáron a negyedik bétafrissítése érkezett meg az Android 13-nak a Galaxy S22 termékekre. Legelőször az Egyesült Államokban, majd pedig Németországban és Indiában eresztették útjának a méretes update-et, amelynek keretében akadt javítani való. A jelek szerint, ez az operációs rendszer átállás se megy olyan zökkenőmentesen, mint ahogy azt a kezdeti időszakban elképzelték. Ilyenkor a felhasználók örülhetnek, hiszen a stabil változat előtt rengeteg bug fixálásra kerül, melynek hatására csökken annak a valószínűsége, hogy az adott frissítési lehetőséget később visszavonják – mint azt anno a Galaxy S10-eseknél tették.

A negyedik csomag firmware-verziója ZVJ2-re végződik. Mint arra felhívtam a figyelmet, valóban méretes a csomag, hiszen ~1.500MB-os nagyságával nem néhány hibának a javítását rejti magában, hanem jóval többét. Akik a harmadik bétaszoftvert használják, mindenképpen ajánlatos a frissítés feltelepítése, amit, ha a rendszer nem ajánl fel, akkor a Beállítások » Szoftverfrissítés menüpontja alatt lévő Letöltés és telepítés elemre koppintva értek el.

Nem tudom, érzékeltétek-e, de kivezetésre került a többfelhasználós funkció, amelyet még az első One UI 5.0 bétafrissítésnél vezetett be a gyártó. A Ne zavarj üzemmód automatikus aktiválása korrigálásra került. Javítottak a rezgésen és a sípoló hangokon. Akadtak gondok az Ultra esetében az S Pen Air Command szegmensében is, amelyeket szintén helyre tették, hogy az élmény a Galaxy S22 Ultra alá ne csökkenjen.

Ahogy a külföldi oldalakat olvasom, a Samsung DeX-nél előforduló elsötétedést is felfedezték a fejlesztők, ami a képernyőzár aktiválásakor lép életbe, ezáltal az kizárja a felhasználót a munkamenetéből.

Aki saját felelősségre becsatlakozna, annak mutatnám a szükséges linkeket:

BetaGalaxy S22
[SM-S901B]
Galaxy S22+
[SM-S906B]
Galaxy S22 Ultra
[SM-S908B]
#1AVG6 → ZVH4AVG6 → ZVH4
#2ZVH4 → ZVHKZVH4 → ZVHK
#1-2AVG6 → ZVHKAVG6 → ZVHKAVG6 → ZVHK
#3ZVHK → ZVI9ZVHK → ZVI9ZVHK → ZVI9
#4ZVI9 → ZVJ2ZVI9 → ZVJ2
Forrás: xda-developers

Még idén Android 13-ra frissülhet több Samsung készülék

A SamMobile oldalán robbant a hír, afféle exkluzív formában, miszerint információik alapján a Samsung még idén, azaz 2022-ben több Galaxy termékre tervezi az Android legújabb operációs rendszeréhez kapcsolódó frissítést, a 13-dikat kiadni. Akit a lista érdekel, az a kép alatt megtekintheti felsorolás formájában.

Nem nagy kunszt a jóslat realizálása, hiszen ha az előző éveket vesszük alapul, akkor nagyjából adja magát mindegyik termék. Köztudott tény, hogy legelőször az éppen aktuális év Galaxy S-termékcsaládja kapja meg. Nem véletlenül kezdik velük a bétateszt időszakot. A Galaxy S22-k már a harmadiknál tartanak, azonban a fejlesztők úgy élték meg, hogy bátran szinkronban mellécsaphatják a tavalyi szériát is. Kicsit azt érzem, hogy a Galaxy Note-ok helyére a népszerűbb előd generáció került űr foltozás szempontjából.

Mutatnám a listát:

  • Galaxy Z Fold4 5G
  • Galaxy Z Flip4 5G
  • Galaxy A53 5G
  • Galaxy S22 Ultra 5G
  • Galaxy S22+ 5G
  • Galaxy S22 5G
  • Galaxy Z Fold3 5G
  • Galaxy Z Flip3 5G
  • Galaxy S21 Ultra 5G
  • Galaxy S21+ 5G
  • Galaxy S21 5G

Az elmúlt két esztendő flagship okostelefonjai mellé hozzácsapták a középkategória legkedveltebb modelljét, a Galaxy A53 5G-t. Természetesen, semmi sincs kőbe vésve, hiszen nem a Samsung Newsroom hozta le hírként az alábbi teóriát, így könnyedén előfordulhat, hogy változás áll fenn; de jó esélyekkel ezek a termékek még 2023 előtt felfrissülhetnek.

A jövő év első negyedévében érkezhetnek melléjük a felsőkategóriás tabletek, majd szépen fokozatosan az idő múlásával a középkategóriás termékek és legvégül a belépő. Csak emlékeztetőként tenném hozzá, hogy az Android 12-re a Galaxy A03 és a Galaxy A12 (SM-A127F) még mindig vár.