Címke: One UI 6

Tavalyelőtti Galaxy készülékek frissültek fel One UI 6-ra

Érezhető egyfajta lassulás az Android 14 operációs rendszernek a frissítésében. Nem azt mondom, hogy a Samsung kezd elmaradni, inkább csak az előző hónapban megszokott tempót már kicsit se közelíti meg, mert véleményezhető az, ha egy Wi-Fi képes modell esetében akár két-három héttel többet kell várniuk a felhasználóknak, csak mert nem kezeli le a SIM kártyát. De aztán javítsatok ki, ha nem mondok valós tényt. Ettől függetlenül a decemberi lista szépen pipálódik, és ahogy azt sejteni lehetett, a végére a pénztálca-barátabb termékek maradnak, amelyek alapvetően nem havi, hanem negyedéves rendszerességgel kapnak frissítéseket.

Nagyjából másfél hét elteltével értünk el oda, hogy ismételten látok arra relevanciát, hogy összeszedjem, mely modellekre futott be az Android 14 és a One UI 6 párosa. Természetesen a lista ennél sokkal hosszabb is lehetne, viszont a Galaxy Világa jelenleg csak a magyarországi forgalomban lévő szoftverekkel foglalkozik – hiszen tudjuk, hogy fel lehetne írni a Galaxy S23 FE 5G-t vagy éppen a Galaxy A14 5G-t is. Nézzük termékcsaládra szeparálva a tényeket.

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás dátuma
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BEUXG990BXXU6FWK32023.12.07.
Galaxy A33 5GSM-A336BEUXA336BXXU7DWK62023.12.05.
Galaxy A52s 5GSM-A528BXEHA528BXXU5FWK42023.12.07.
Galaxy M53 5GSM-M536BEUXM536BXXU4DWL12023.12.14.
Galaxy M33 5GSM-M336BEUXM336BXXU5DWK62023.12.08.
Táblázat: Galaxy Világa

A tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás dátuma
Galaxy Tab S8 Ultra Wi-FiSM-X900EUXX900XXU5CWL12023.12.14.
Galaxy Tab S8+ Wi-FiSM-X800EUXX800XXU5CWL12023.12.13.
Galaxy Tab S8 Wi-FiSM-X700EUXX700XXU5CWK72023.12.05.
Táblázat: Galaxy Világa

Mint arra már a bevezetőben felhívtam a figyelmet, a Galaxy Tab S8-termékcsalád kicsit hányattatott helyzetbe került, ugyanis míg a SIM kártya képes 5G-s modellek már november 22-24-e fele megkapták az ominózus frissítési lehetőségüket, addig a Wi-Fi-s változatok csak december első teljes hetében, de igazából inkább másodikjában kezdtek el az OTA-szervereivel beszélgetni a One UI 6 kapcsán. Ilyen téren amúgy az alapmodell tulajdonosai örülhettek, mert nem a Galaxy Tab S8 Ultra vásárlóira élesítették a trióból elsőként a letölthetőséget.

Az okostelefonok körében a népszerűbb középkategóriások kerültek górcső alá. Jó, lehet vitatkozni, hogy a Galaxy S21 FE 5G-t hova soroljuk, mert az már inkább a felsővonal belépő ága, de ne vesszünk el a részletekbe, hiszen egy napon örülhettek a Galaxy A52s 5G vásárlóival – ami valahol degradáló lehet, hiszen van árbeli különbség.

Noha a Galaxy M-vonal magyarországi forgalomban annyira nem befolyásolja a piacot, azért érdekességképp érdemes figyelemmel tartani, hogy a Galaxy M53 és a Galaxy M33 duója szintúgy Android 14-et futtathat, mint a Galaxy A33 5G.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

A november utolsó frissülései

Magunk mögött tudtuk a novembert, eléggé mozgalmasra sikeredett a hónap második fele, hiszen a Galaxy S23 széria után nagyjából volt kéthétnyi altatásos időszak, majd a Samsung fejlesztő csapata ránk szabadította a frissítési hullámot. Ahogy az várható volt, a népszerűbb modellekre helyezték a fókuszt, hogy ezzel is kihangsúlyozzák: a vásárlóik a pénzükért nem csak terméket, hanem szoftveres háttértámogatást ugyanúgy nyújt. A górcsőbe tehát a felső- és a középkategóriás készülékek kerültek, vegyük át közösen, melyek lettek azok, amelyek az Android 14-re, és a hozzákapcsolódó One UI 6-ra jogosultak lettek a napokban:

Az általunk feltűntett dátumok a magyarországi szoftvercsomagok indulásához kapcsolódónak. Lehet, hogy más régióban vásárolt termékekre előbb vagy később futnak be, azokkal most nem fogunk foglalkozni, hiszen célunk a hazai piacnak a támogatása.

TermékTípusszámCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Fold5 5GSM-F946BEUXF946BXXU1BWKA2023.11.28.
Galaxy Z Flip5 5GSM-F731BEUXF731BXXU1BWK92023.11.28.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXU9FWK22023.11.29.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXU9FWK22023.11.28.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXU9FWK22023.11.28.
Galaxy A53 5GSM-A536BXEHA536BXXU7DWK62023.11.28.
Táblázat: Galaxy Világa

Most tabletekre nem érkezett Android 14 frissíthetőségi lehetőség, holott a Galaxy Tab S8 termékcsaládon belül a SIM kártya képes modellek mindegyik már megkapta; viszont a Wi-Fi-sek egyelőre még várhatnak magukra.

A Galaxy S21 szérián belül egy eléggé érdekes szituáció állt fel, hiszen a két kisebb testvér egy nappal korábban kapta meg az update lehetőségét, ugyanis csak másnap futott be az Ultra családtagra. Mi állhat a háttérben, azt nem tudjuk, de lehet nincs is annyi benne, mint amennyit mögé akarnánk tenni. A lényeg, hogy majdnem az összes európai forgalomba lévő Galaxy S okostelefon egy hónap leforgása alatt megkapta az U betűkódú Android változatot.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Hivatalos a One UI 6.0 és az Android 14 frissítési ütemterve

Október végén megkezdődött az Android 14 operációs rendszernek az életciklusa a Galaxy készülékeken. A Samsung egy igen hosszú bétaprogramot tudhat maga mögött a Galaxy S23-széria kapcsán, amely után publikussá tehette a szoftvercsomagot az OTA szerverein keresztül. Ez azért meglepő tény, mert ez volt az a sorozat, ami világszerte ugyanazon processzorral debütált, azaz régiós vagy éppen nemzetközi szinten nem tért el. A jelek szerint, ez nemhogy könnyítette volna a feladatukat a fejlesztőket, hanem megmérettette. Mondjuk az is benne a pakliban, hogy a számos újítás, amit a One UI 6 által kapunk, számos új funkciót tartalmaz, melynek tömegtesztelése könnyebben előidézi a hiba detektálást.

A címsorban azért nem „magyarországi frissítési ütemtervet” írtam, mert az egyelőre nincs. Már tavaly se használta ilyen téren a Samsung Members applikációt a Samsung Magyarország, holott tavalyelőtt ott prezentált a lehetséges menetrendjét; de még a Community közösségi fórumán se publikált hozzákapcsolódóan cikket. Természetesen felkerestük a helyi képviselet sajtóosztályát, ahol érdemleges információt nem kaptunk:

„November közepe óta folyamatosan érkeznek a Galaxy készülékekre a frissítések, és várhatóan december végéig a legtöbb felhasználó számára elérhetővé válnak. Érdemes a Beállítások/Szoftverfrissítés menüpontban a Letöltés és telepítésre rákattintani, és ellenőrizni, hogy érkezett-e új szoftver a készülékhez.”

reagáltak megkeresésünkre

A Samsung Németország viszont használta a Samsung Members applikációt, ahol közzé hirdették, mely termékek és nagyjából melyik hónapban kaphatják meg az ominózus update-et. Ezt azért merjük számotokra elhozni, mert igazából velük vagyunk egy CSC kódon, azaz az EUX keretében, ami rájuk, az ránk is vonatkozik, így az ott írtak fed(het)ik a valóságot. (Mindezt amúgy az a Tarun Vats osztotta meg, aki által a bétaprogramot folyamatosan górcső alatt tartottuk. Dél-Koreában egyébként ez lesz menetrend.)

A fotó alatt, hónapokra leosztva folytatnám, mire mikor érkezhet meg a frissítés. A dátumokat kezeljétek fenntartásokkal – hiszen a változás jogát a gyártó simán fenntartja. Azt viszont leszögezhetjük, hogy december végéig a jogosult termékek többsége megkapja a várva várt rendszerfrissítését.

FONTOS: a lenti lista folyamatosan frissülni fog. Magyarországi szoftverupdate-tek időpontjai fognak felkerülni, azaz, ha mondjuk az USA-ban elérhetővé válik valamelyik termékre, de nálunk még nincs frissítési felajánlási lehetőség, akkor azt nem tűntetjük fel. Ha a termék nem szerepel a listán, akkor nem jogosult az Android 14 / One UI 6 párosára – bár azért akadnak kivételek, mint pl.: az októbertől megjelent modellek, avagy a Galaxy S23 FE, a Galaxy Tab A9-széria vagy éppen a Galaxy Ax5-ök. Mivel európái forgalomban még a lista megjelenésekor nem kerültek, így azon rajta sincsenek.

2023 októberében:

Okostelefonok:

2023 novemberében:

Okostelefonok:

Tabletek:

2023 decemberében:

Okostelefonok:

Tabletek:

2024 januájában:

Okostelefonok:

Tabletek:

2024 februárjában:

Okostelefonok:

Tabletek:

A középkategóriát se hagyják ki a One UI 6 frissítésből

Nincs megállás, a Samsung szoftverfejlesztő csapata a következő időszakban rengeteg Galaxy eszközre teszi elérhetővé az Android 14 és a One UI 6 párosának frissítését. A sort, ahogy az várható volt, a Galaxy S23-termékcsaláddal kezdték meg, majd pedig azt folytatták a Galaxy S22-kkel. A pakliban ott szerepeltek az idei összehajtható készülékek, azaz gyűjtő nevükön a Galaxy Z 5-ök, ám mégsem velük érkezett még a harmadik felvonás, hanem most a Galaxy tabletek közül a felsőkategóriára helyezték a fókuszt, amivel nincs is semmi baj, hiszen a táblagépek piacára alapvetően ráfér egy kis éltetés, amit ezáltal megkapott – még hozzá többszörösen.

Mielőtt még rátérnék a termékek listájára, szeretném leszögezni, egyelőre nem foglalkozunk a külföldi update elérésekkel, azaz, tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos régiókban a foldable-ökre már elérhető az Android 14, viszont a magyarországi modellekre nincsenek ilyen előnyös helyzetben. Tehát lássuk, mik frissültek mostanság.

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A34 5GSM-A346BEUXA346BXXU4BWK22023.11.23.
Galaxy A54 5GSM-A546BEUXA546BXXU5BWK42023.11.23.
Táblázat: Galaxy Világa

A táblagépek körében:

TermékTípusszámCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S9 Wi-FiSM-X710EUXX710XXU1BWK62023.11.24.
Galaxy Tab S9 5GSM-X716BEUXX716BXXU1BWK62023.11.22.
Galaxy Tab S9+ Wi-FiSM-X810EUXX810XXU1BWK62023.11.24.
Galaxy Tab S9+ 5GSM-X816BEUXX816BXXU1BWK62023.11.22.
Galaxy Tab S9 Ultra Wi-FiSM-X910EUXX910XXU1BWK62023.11.24.
Galaxy Tab S9 Ultra 5GSM-X916BEUXX916BXXU1BWK62023.11.22.
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU5CWK72023.11.24.
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU5CWK72023.11.24.
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU5CWK72023.11.24.
Táblázat: Galaxy Világa

Sokunk meglepetésére a Galaxy A34 5G és a Galaxy A54 5G előbb került sorra, mint a prémium kategória idei felhozatala. Ennek oka talán az, hogy több funkció nem szerepel az újdonságok tárházában, melyet megtartanak a csúcskategóriában. Nyilván lehetne felhozni érvként a hardvernek a kevésbé terhelhetőségét, viszont pl.: a Samsung DeX sosem tűnt fel Galaxy A-szériában, így ne ringassuk magunkat tévhitekben; másrészről, ezt a funkciót már a Galaxy S8 tudta, amelynek erőforrását messze túlszárnyalják a mai mid-rage-ek.

Mint fentebb írtam, megkezdődött a Galaxy Tab S-érában is az update-cunami. Ahogy az várható volt, legelőször a SIM kártya képes modellekre fókuszálnak, hiszen alapvetően „okostelefonként kezelhetők, csak nagy kijelzővel”. Két nap csúszással befutottak a Wi-Fi-sekre is, de ez nem feltétlenül biztos, hogy a folytatásban is ugyanígy lesz.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Temp file-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

December szintén még mozgalmasnak ígérkezik, hiszen ez évben biztosan a Galaxy termékek túlnyomó többsége megkapja a várt update-jét.

Android 14-re frissült a Galaxy S22 széria

Október 30-án megkezdődött a One UI 6 felület életciklusa legelőször a Galaxy S23 termékcsaládon. Mondjuk ez a kijelentés nem teljesen fedi a valóságot, hiszen a nemrégiben hozzájuk csatlakozott Galaxy S23 FE 5G-n még az Android 13 operációs rendszer fut, de mivel hazánkba egyelőre még nem került bevezetésre, így ez senkit se zavarjon. Az internetet bejárta egy nem-hivatalos európai frissítési roadmap, amelyet azóta töröltek a Samsung Community fórumáról – bár azt a Galaxy Világa stábja nem igazán érti, hogy a helyi képviselet miért engedi megtéveszteni az ottani olvasóbázisát olyan cikkekkel, amelyeknek nincs hivatalos álláspontja?! Gondolok arra, hogy egy új fórumtag átvette az ottani dátumokat és jelenleg a hozzászólók háborognak, hogy csúszások vannak az ígért időhöz képest.

Hivatalos dátum egyelőre egyik Samsung képviseletnél sem került fel a netre. A Samsung Magyarország vélhetően az előző évek mintájára, ismételten a Samsung Members applikációjába osztja meg, hogy ezzel is felpörgesse a program használatát, illetve onnan a Comminty fórumukra irányítsák át a kíváncsiskodókat. Ergo, jól összehangolják, hogy a lehető legtöbbet hozzanak ki a helyzetből.

Most azonban foglalkozzunk a soron következő termékcsaláddal, ugyan három után már hat termék büszkélkedhet a One UI 6 újdonságaival:

TermékTípusszámCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S22 5GSM-S901BEUXS901BXXU6DWK42023.11.20.
Galaxy S22+ 5GSM-S906BEUXS906BXXU6DWK42023.11.20.
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908BEUXS908BXXU6DWK42023.11.20.
A Galaxy S22 termékcsaládra befutott az Android 14 operációs rendszer.
Táblázat: Galaxy Világa

Az S90xBXXU6DWK4 build néven futó csomagokat november 20-án kapták meg a Galaxy S22 termékek. A méretes pakk bőven 3GB-ot vesz majd el a tárterületből, ha valaki telepíteni szeretné. A várakozásnak köszönhetően a novemberi biztonsági csomaggal tálalta a szoftverfejlesztő csapat, ami külön jó hír, hiszen várhatóan ebben a hónapban – ha nem üti fel a fejét valami váratlan hiba – már frissítési csomag.

A Galaxy S22 készülékek esetében négy bétacsomagot kaptak a bétaprogramba becsatlakozott felhasználók. Ezt követően érkezett meg az ötödik stabilnak mondható változat – nagyjából 4-5 napja, amelyet aztán közzé is tettek. Az európai felhasználók valahol kiváltságosak voltak, hiszen csak nálunk jelent meg az Exynos-os lapkával szerelt variáció, ám nem engedték el a fejlesztők a kezüket, mert mondhatni, egyből hozták az EUX régiós pakkot.

Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Temp file-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

A hónapban még várható más termékekre is az Android 14. A dél-koreai menetrend alapján az idei Galaxy Z 5 és a Galaxy Tab S9 termékekre futhat még be.

Résen lesz helyetted is a One UI 6

Az egyik országhoz kapcsolódó Samsung Community fórumon kijött az egyik moderátor által egy lista, amely a One UI 6 frissítési ütemtervét tartalmazza hetekre és napokra behatárolva. Mivel a magyar képviselet egyelőre nem osztott meg semmiféle menetrendet, így ezt a témát még egyelőre jegelnénk. Helyette viszont a Samsung Developer Conference 2023-as eseményével foglalkoznánk, ugyanis az október elején megtartott rendezvénynek a reflektorfényében kapott helyet az új operációs rendszernek a felülete, amellyel a hétköznapokból szeretnék kiragadni az Android-felhasználókat azokkal az újításokkal, amelyekkel megspékelték.

A San Francisco-i SDC2023 egy olyan kvázi fórum, ahol a gyártó és a fejlesztők össznépién összegyűlve prezentálják azokat az irányelveket, amelyek mentén szeretnék a szoftvert még barátibbá tenni. Most, amikor az okostelefon fontosabb szerepet játszik a hétköznapjainkban, mint valaha, elengedhetetlen, hogy a felhasználó diktáljon. Mondhattam volna úgy is, hogy nem a felhasználó alkalmazkodik a termékhez, hanem a termék a felhasználójához.

A Samsung nyitott ökoszisztémát követ, máskor sem volt másképp, ezáltal a vásárlónak teljeskörű választási joga van. A One UI 6-ban feltűnik egy új funkció, amelyet Auto Blocker-nek kereszteltek el. Lényege a biztonsági fenyegetések blokkolása. A One UI hivatalos leírásában az alábbi olvasható hozzákapcsolódóan:

„Ráadás védelemben részesülhetnek az alkalmazásaid és az adataid. Az Auto Blocker megakadályozza az ismeretlen alkalmazások telepítését, ellenőrzi a rosszindulatú szoftvereket, és megakadályozza, hogy USB-kábelen keresztül rosszindulatú parancsokat küldjenek a telefonra.”

forrás: Samsung Magyarország

Mivel a kiber fenyegetésnek nem csak egy típusa van, ezért a biztonság fenntartásának sokkal változatosabbnak kell lennie. A One UI 6-ban debütált Auto Blocker egyszerű és kényelmes módon kínál védelmet a felhasználó igényei szerint. Különlegessége abban rejlik, hogy a Galaxy felhasználók képesek lesznek megtartani a határaikat anélkül, hogy falat kellene emelniük. Hiszen a határ nem összetévesztendő a fallal.

Az Auto Blocker egyik fő funkciója a „Sideloading” letiltása, amely a hivatalos alkalmazásbolton kívüli, jogosulatlan külső forrásból származó alkalmazásoknak a telepítését fogja blokkolni. Mondjuk ez azoknak egy kikapcsolandó lehetőség, akik a fizetős applikációkat a különféle tüköroldalakról rippelt formában szerzik be. Nos, de ha ezért nem is, akkor mégis miért érdemes mégis bekapcsolva tartani ezt a szolgáltatást?! – tehetnétek fel teljesen jogosan a kérdést. A válasz egyszerű: mindig ki vagy téve a fenyegetés egy addig még lehet ismeretlen változatának, így nem árt, félni, mint megijedni. Nem egyszer hallani olyasmit, hogy hangalapú adathalászat áldozatává válik a felhasználó, mert mondjuk említést tesz egy tárgyról, majd pedig böngészés közben a Google reklámok formájában ilyeneket dobál fel. Nos, ennek a kivédésére is alkalmas többek között.

A fenti példa azért egy gyakori és meghökkentő, mert azt hihetnénk, hogy csak a termékeinket támadhatják meg; holott ugyanolyan veszélyben van maga a felhasználó is ezzel a burkolt adathalászattal. Egy másik jellemző probléma, amikor random embereknek adjuk ki úgy az adatainkat, hogy SMS-ben megküldenek egy hivatkozást, amelyen keresztül applikációt töltetnek le és telepíttetnek, amibe a személyes adatainkat önfeledten.

A jövőben is a Samsung azokat az innovatív biztonsági intézkedések kutatására adja a fejét, amelyek a felhasználók biztonságát látja el. A funkció, mármint az Auto Blocker alapértelmezetten ki lesz kapcsolva, ha már One UI6-tal rendelkezel, ám ha megtetszett a funkció által nyújtott védelem, akkor érdemes lesz a Beállítások menüben rákeresni, hiszen Téged fog szolgálni.

Októberben megkaptuk az Android 14 operációs rendszert a Galaxy S23 termékcsaládra

Majdnem igaza lett a dél-koreai Samsung Community közösségének egyik moderátorának, miszerint nagyon közel van az Android 14 operációs rendszernek, illetve a One UI 6 felületének a debütálása. A bétaprogramban résztvevő pakkok közül kilenc főcsomagot lehet kiemelni, de ez a szám nem fedi a valóságot, ugyanis mellettük, azért szép számmal kerültek fel a test szerverekre különféle kisebb hotfix pakkok, amely mindegyike nem feltétlenül jutott el egyesével a végtesztelőkhöz. Október 30-án azonban megtört a csend, elrajtolt szinte világ szerte az Android 14 életpályája a Galaxy S23 termékcsaládon. A jó hír, hogy ez alól az EUX régió se képezett kivételt, így számos hazai felhasználó megízlelheti még november előtt, mire hivatott az U betűjellel becézgetett főrendszer, amely az Android 13 és a One UI 5.1 leváltására hivatott.

Az SM-S91xB típusszámú modellek esetében az október utolsóelőtti napja került fel a patch note-ba, így aki szerencsés, annak már az OTA szerverei felajánlották a frissítési lehetőséget. (Aki nem, az ,megpróbálkozhat a kézi frissítési kereséssel, vagy a Smart Switch PC-s program általival) A biztonsági javítócsomag tekintetében októberit kaptunk, azaz nem várták meg a novembert – de tippre, okkal, amiről lentebb értekezek egy bekezdésnyit.

A teljesség kedvéért mutatnám, mi az a build, amire a felhasználó jogosultak:

TermékTípusszámCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S23 5GSM-S911BEUXS911BXXU3BWJM2023.10.30.
Galaxy S23+ 5GSM-S916BEUXS916BXXU3BWJM2023.10.30.
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918BEUXS918BXXU3BWJM2023.10.30.
A Galaxy S23 termékcsaládra befutott az Android 14 operációs rendszer.
Táblázat: Galaxy Világa
Fotó: Galaxy Világa

Mint említettem, kilenc főbétacsomagot tartunk számon, ami meglehetősen magas szám. Már csak azért is, mert sokan úgy gondolták, hogy a processzorkülönbség elhagyásával sokkal egyszerűbb lesz a programozók és a tesztelők dolga, ám számos hiba került detektálásra. Mégsem ment minden olyan gördülékenyen, mint amire számítani lehetett; s ezzel megszületett a Galaxy-termékek körében a leghosszabbnak legtermékenyebbnek titulát béta-tesztidőszak.

Amúgy időben egyáltalán nem volt a Samsung megkésve; de azért visszakerestem, melyik modellre, mikor érkezett meg a magyar régióban az előd. Android 9-cel indult a One UI-felület életpályája, csakhogy tudjátok:

  • Android 14: 2023.10.30. (hétfő) – Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra [EUX]
  • Android 13: 2022.10.24. (hétfő) – Galaxy S22 | S22+ | S22 Ultra [EUX]
  • Android 12: 2021.11.18. (csütörtök) – Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra [XEH]
  • Android 11: 2020.12.10. (csütörtök) – Galaxy S20 | S20+ | S20 Ultra [XEH]
  • Android 10: 2019.12.09. (hétfő) – Galaxy S10e | S10 | S10+ [XEH]
  • Android 9: 2019.01.08 (kedd) – Galaxy S9 | S9+ [XEH]

A One UI 6 újdonságairól nemsokára külön cikkben fogok megértekezni, mert szép hosszú a lista.

Zárószóként, még annyit jegyeznék meg, hogy csak az töltse le, aki nagyon kíváncsi, mert a visszajelzések alapján számos hiba akad még – főleg third party applikációk kompatibilitása kapcsán; bár házon belüliről is olvastam. A lényeg, hogy a Samsung direkt adta ki az októberi biztonsági javítási csomaggal, mert burkoltan majd a novemberi mellé tud adagolni hotfix részt.

A telepítéshez 3.2GB-nyi szabadtárhely minimum szükséges, de lehet akár még a duplája is, hiszen a kicsomagoláshoz legalább ugyanennyire szüksége van a rendszernek. Ha bármiféle észrevételetek lenne, nyugodtan írjátok meg kommentbe.

A végleges előtt beköszönt egy újabb bétapakk

Az biztos, hogy minden idők leghosszabb béta tesztidőszakának díjára jelentkezhet a Galaxy S23 termékcsaláddal a Samsung, ugyanis nincs megállás a bétacsomagok kapcsán. Pont tegnap esett szó egy Samsung Community fórum bejegyzésről, miszerint a héten akár elrajtolhat a véglegesnek titulált stabil változat szoftvercsomagának feltöltése az OTA szervereire; amelyről azok a felhasználók tölthetik le legelőször, akik hivatalos úton becsatlakoztak a bétaprogramban. A bétaprogram nem minden országban van jelen, viszont, aki kellően jártas az Odin világában, az könnyedén pótolhatja az elmaradást – bár szerintem, ennyire a végén már teljesen felesleges.

Minap, Tarus Vats tett közzé egy tweetet az X-en, miszerint befutott a kilencedik bétacsomag a Galaxy S23 termékekre. Ez a build a ZWJI csomagra telepítendő, és a JZWM build végződésre végződik. Maradt az októberi biztonsági csomag, ám bug fixálást elviekben tartalmaz a cirka 420MB körüli szoftvercsomag.

Fotó: Tarus Vats
Fotó: Tarus Vats

Mint arról már korábban ejtettem szót, ilyen terjedelmes bétaszoftver életúttal egyetlen Galaxy S-termék sem rendelkezett. A Galaxy S10-széria követi a sorban, ami a One UI2-vel nagyjából hét bétacsomagot szedett össze, mielőtt stabilizálásra került volna. Azt viszont ne feledjük el, hogy ott történt egy részleges visszavonás, mert egy súlyos hibára nem derült fény a tesztelések során.

Mielőtt bárki kárörvendésbe kezdene, a Samsungnak az a célja, hogy a lezárt bétaprogrammal minden súlyos, vagy akár kritikus hibára fény derítsen. Lehet sürgetni, lehet bosszankodni, de ez a program azokat a felhasználók védik, akik nem tehetik meg, hogy egy instabil szoftverben bízzanak. Elvárják a minőségi hardver mellé csatolt operációs rendszert. Másrészről, ahogy arra már jó párszor kitértem: nincsenek elkésve. Eleve a One UI 6 számtalan újdonságot hoz el, ami az alap Androidban jelen sincs, így nincs versenyhelyzet más gyártókkal. A Galaxy Világa stábja inkább a novemberi biztonsági csomaggal felvértezett végleges változatnak örülne a leginkább.

Már nem merek tippelni, hogy lesz-e jubileumi tizedik bétacsomag, de most speciel nem is értek egyet Ice Universe-zel, aki nehezményezi már egy ideje, hogy miért nyúlik el ennyire a Galaxy S23-ak váltása Android 13-ról 14-re: