Címke: Sales

Tényleg felülmúlta a Galaxy S24 Ultra 5G az elődje eladási mutatóit

A Counterpoint Research kutatóintézet ismételten egy izgalmas kimutatást állított össze, amivel mindenképpen érdemes foglalkozni. Teljesen más oldalról közelíti meg azt az okostelefonok piacának idei első negyedévét, amiről már egyébként külön beszámoltunk. Megvizsgálták, melyek voltak azok a legkelendőbb termékek, amelyet az év első három hónapjában a legtöbben választottak; valamint kitértek arra is, hogy milyen arányban mutatkozott mindez a teljes termékpalettához viszonyítva. Vannak tények, amelyek nem változtak, ilyen például: a legnépszerűbbek között az Apple és a Samsung modelljei foglalnak helyet.

Hamar leszögezhetjük, hogy a Samsung szállítja a legkelendőbb Android operációs rendszerrel rendelkező termékeit. Olyannyira uralja a páros a TOP10-et, hogy oda más gyártó nem került fel. 2024-ben fele-fele arányban osztoznak meg, bár az Apple több szempontból előnyösebb helyzetben van, hiszen a lista első feléből többet bitorol, illetve ársávban mindegyik készüléke a prémium szegmenst, azaz a 600 dollár és az a felettit erősíti. Ellenben a dél-koreai tech óriás se búslakodhat, de mutatnám az összefoglaló táblázatot.

A címsorban azzal kezdtem, hogy a Galaxy S24 Ultra 5G jobban teljesített, mint elődje az azonos tavalyi időszakban. Nyilván fel lehet hozni azt a fél hónapnyi előnyt, amennyivel előbb hozták el a leleplezését, de sikeréhez szorosan hozzákapcsolódót a mesterséges intelligencia nyújtotta újdonságok, amelyet csak Galaxy AI-ként emlegetünk gyűjtőnéven. Arról se szabad elfeledkezni, hogy ott az egységes lapkakészlet, amelyet a Qualcomm szolgáltatott sokaknál vásárlásra ösztönző jellemként hatott; míg az utódnál visszahozták az Exynos alternatívát nemzetközi forgalomba, ami eléggé rizikós döntéssel bírt. Az év első három hónapjában 1.9%-ot ragadt ki, s lett a legnépszerűbb Samsung és egyben Android készülék; míg tavaly a Galaxy S23 Ultra 5G 1.3%-ot tudott felmutatni.

A dél-koreai gyártó friss csúcskategóriásai közül a Galaxy S24 5G szintén nagyot ment, nagyjából 1%-os házrész arányával, azaz majdnem annyi termék került gazdára, mint 2023-ban egy Galaxy A14 5G-ből vagy Galaxy A53 5G-ből. Nyilván, a Plus-os modell lecsúszott a Top10-ből, és nincs is arról tény, merre fele lehet.

A kimutatás egy másik érdekességre szintúgy reflektál, miszerint a vizsgált időszakban az vásárlók már az 5G képes kütyüket helyezték prioritásba – legalábbis a TOP10-be más nincs. Tulajdonképpen egyfajta fejlődési irányt mutathat a gyártóknak a tény, hogy itt az ideje a portfóliójából kiiktatni az LTE variánsokat. A második legnépszerűbb Android-os termék a Galaxy A15 5G lett, amelyből egyébként létezik 4G-s változat, mégsem fért be a Galaxy A34 5G vagy éppen a Galaxy A54 5G mellé/elé, amik igazolják, hogy középkategóriában továbbra is kiemelkedő ár-érték aránnyal bíró terméklehetőséggel bírnak.

A 2024 első negyedéve tendencia jelleggel bírt, ugyanis a Samsung egyetlen belépőszintű modellje volt TOP10 népszerű, míg tavaly ugyanekkor három. Másrészről, a vásárlók már inkább befektetésként kezelik az okostelefon vásárlást, azaz mernek nagyobb összeget kiadni annak reményében, hogy hosszútávon kifizetődő lesz.

Bejött az AI-hoz kapcsolódó stratégia, jól fogynak a Galaxy S24-ek

Nagyot vállalt a Samsung Global akkor, amikor úgy döntött, hogy a Galaxy S24-termékcsalád értékesítésének úgy ugrik neki, hogy a Galaxy S23-nál felvázolt egységesített lapkastratégiát felrúgja és visszahozza az azelőtti időszakot. Ergo, a nemzetközi piacot a két kisebb családtag esetében a sajátfejlesztésű Exynos 2400-zal szolgálja ki, nem pedig a papíron erősebbnek beállított Snapdragon 8 Gen 3 for Galaxy-val. Az első fogyási mutatók azonban más végeredményt hoztak, hiszen egy dologról elfeledkezett a kritikus tömeg: a mesterséges intelligenciára épülő újdonságokról, amik ellopták a kezdeti rivaldafényt.

Ahogy azt sejteni lehetett, az elődnél is nagyobb terhet róttak az utód generációra, de a fejlődésnek ez az ára. A Hana Securities jóvoltából már kaptunk információt a fogyásáról az újdonsült flagship érának, viszont a Counterpoint Research piackutató csapata is megvizsgálta az első három hét eladási adatait, amelyek hasonló végeredményt hoztak ki, azaz 8%-kal erősebben kezdett a Galaxy S24-sorozat.  

A növekedés hátterében pedig nem az Ultra családtag állt, ugyanis hiába uralja a legnagyobb tortaszeletet az összből, mégsem nála mutatkozott a jelentősebb elmozdulás; hanem annál a Plus-nál, amelynek a létét sokan megkérdőjelezték az elmúlt években. Ha a Galaxy S23+ 5G-hez viszonyítjuk, akkor mintegy 53%-os többlet eladást tud felmutatni a Galaxy S24+ 5G, amivel bebiztosítja létét a folytatásra.

A Samsung kulcsfontosságú zászlóshajójának az idei hajtó erejét a Galaxy S24+ 5G hozta el. Az árazása, a remek upgradje, valamint a specifikációk területén fogja meg a leginkább az érdeklődő felhasználókat, akik egy optimalizált eszközön lévő mesterséges intelligenciára vágynának. (…) A robosztus 12GB DRAM kulcsfontosságú értékesítési pontja a terméknek.”

mondta Minsoo Kang elemző

Arányaiba nézve továbbra is a legkeresettebb az Ultra családtag, ami 52%-át teszi ki az össznek, melyet az alapmodell követ 27%-kal. Mint fentebb már említettem, a Plusnak sikerült teret hódítania, ugyanis 15%-ról 21%-ra növelte házrészét, amivel a szkeptikusoknak üzent. Érdekes látni, hogy egy rossz pozicionálás mennyire visszavetheti egy termék népszerűségét, amelyre az idei családtag egy remek ellenpélda.

Regionális szempontból a Galaxy S24-sorozat Nyugat-Európában és Dél-Koreában különösen nagy népszerűségnek örvendett. Előbbinél 28%-os, utóbbinál 22%-os a volumennövekedés; viszont az Egyesült Államokban elért adatok se csalódást keltők, hiszen 14%-ot tud felmutatni.

A Samsung Magyarország a Galaxy S24 termékcsalád fogyásának népszerűsége érdekében a webáruházuk kínálatát némiképp megnyirbálta. Ennek értelmében a Galaxy S23 5G-n kívül a Plus és az Ultra családtag már egyáltalán nem kapható – azaz kivezetésre került úgy, hogy az előző években mindezt szépen fokozatosan csinálták, elnyújtva akár nyár elejéig a folyamatot. Nyilván, így belekényszeríthetik egyes érdeklődőiket a vásárlásba, hiszen nincs min gondolkodni. Másrészről, az idei pre-order kampány azért is érződött erősebbnek, mert az életünket átitató infláció nem érte utol a termékeket, azaz majdnem ugyanannyiért vagy néha alacsonyabb és kedvezőbb komplex ajánlatokkal lehetett benevezni rájuk.

Jól teljesített a Galaxy S23-széria, de a Galaxy S24-re sincs eddig panasz

A tavalyi évben Samsung elvesztette piacvezető pozícióját az okostelefonok piacán. A teljeskörű elemzéssel még adósotok vagyok, viszont a kudarc szégyenében nem feltétlenül kell elsüllyednie, hiszen a felsőkategóriás termékcsaládjai – a számok alapján – jól muzsikáltak. Sikerükhöz kellett az a lépés, hogy egységesített lapkával kerüljenek piacra, ami forgalomélénkítőként hatott azoknál a szkeptikusoknál is, akik szerint a sajátgyártású chipsetje, az Exynos-széria sosem haladhatja meg azt a fölényt, amelyet a Qualcomm évről évre letesz az asztalra. Ezt igazolja, hogy a Samsung Electronics eladásai szépen alakultak a 2024-es esztendő vizsgált időszakában, ami bizakodásra adhat okot.

Kezdjük mindent ott, hogy a Hana Securitieshez befolyt adatok alapján – amit Revegnus tett közzé megint csak! – a tavalyi azonos, januári adatokhoz viszonyítva 1%-kal hozott jobbat. Ahogy az várható volt, az előző hónaphoz, azaz decemberhez képest viszont cirka 11%-os csökkenést regisztráltak, ami érhető, hiszen sosem volt erős az évkezdése egyetlen tech brandnek sem. Nézzük külön-külön a flagship szériákat, mert azok a fontosak.

A Galaxy S23-termékcsalád – melybe a Galaxy S23 FE valamiért nem fér bele – lezárta az 1 éves eladási ciklusát, így összegezték, mennyit sikerült ez idő alatt letennie az asztalra. Zárásként 31.11 millió készüléket tud felmutatni – ami a Galaxy S22-höz hasonlítva 24%-os növekedés. Abszolút leírható sikeressége, hiszen jelentős a fellendülés mértéke, amire az elmúlt időszakban nem volt példa. Mindebből a legnagyobb szeletet a Galaxy S23 Ultra 5G tett ki 14.34 millióval. Ezzel nagy meglepetést nem árultam el, ahogy a folytatással se, hiszen az alapmodell a második közkedvelt, avagy a Galaxy S23 5G, melyből 11.08 millió fogyott. Zárásképpen a Galaxy S23+ 5G a sereghajtó csekélynek tekinthető 5.68 milliós darabszámával. Gondolhatnánk azt, hogy utóbbit akár eltörölhetnék a földszínéről, de kell előbbi kettő sikeréhez, hiszen három kettőt könnyebben választ az érdeklődő.

Ezzel pedig nagyjából körvonalazódik, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G nagyjából 12-13 millió körül zárhatta a tavalyi évet, ami nem volt elegendő ahhoz, hogy felkerüljön arra a TOP10-es listára, amelyet messze vezet az Apple több terméke.

Érkeztek adatok a Galaxy S24-termékcsaláddal kapcsolatban is. Január végéig mintegy 1.42 millió készülék került forgalomba, amelyből a Galaxy S24 Ultra 5G 830 ezret, a Galaxy S24+ 5G 270 ezret, míg a Galaxy S24 5G 320 ezret tett ki. Érdemes szemrevételezni az alap és a plus modell közötti minimálisnak tekinthető különbséget – amit részben azzal is lehetne magyarázni, hogy az Exynos-os régiókban megosztotta a közönséget a két termék. Nincs az a jelentős különbség, mint azt az ellemzők várták. A kezdeti pozitív elmozdulást legfőképpen az AI funkciókkal, valamint az előrendelési promócióval lehet magyarázni.

Ne menjünk el szó nélkül a foldable termékek mellett sem, hiszen a Galaxy Z 5-ök elérték a féléves életciklusukat. Nemsokkal, de azért kelendőbbek mint az előző generáció. Ha a számokra hagyatkozunk, akkor 6.83 millió darab került értékesítésre, míg az elődnél ez a mutató 6.81 millió, tehát nem sokkal teljesített túl; de azért a mutató pozitív kilengésű. Ahogy azt a marketingüknél is éreztették, a Galaxy Z Flip5 5G lett a kelendőbb 4.33 millióval, melyet a Galaxy Z Fold5 5G követ 2.49 millióval. (A Galaxy Z Flip4 5G azonos időszakot vizsgálva 4.20 milliót, míg a Galaxy Z Fold4 5G 2.60 milliót tett le tavaly az asztalra.)

Egyelőre nehéz megsaccolni, hogy a betervezett 36 millió közeli értéket tudni fogja-e hozni a Galaxy S24-termékcsalád az évvégéig, de hogy 30 millió felett fog teljesíteni, az szinte biztosan könyvelhető. Kár, hogy az elemzőcég nem tér ki a Galaxy S23 FE eladási mutatóira, ugyanis számomra érdekes infót szolgáltatna azon tény, miszerint az, vagy a Plus modell a kelendőbb-e a szériából?!

A Galaxy A14 5G lett a legnépszerűbb Androidot használó okostelefon 2023-ban

Egyszer már foglalkoztunk a legkelendőbb okostelefonok TOP10-es listájával. A Canalys piackutatócéghez beérkezett adatok összesítésre és közlésre kerültek, melynek elemzéséről hosszabban itt olvashattatok. A téma viszont más versenytársat is megmozgatott a szegmensben. Senkit se érjen meglepetésként, hogy a Counterpoint Research se ment el szó nélkül mellette; és ahogy az lenni szokott, természetesen csak nyomokban található egyezés kettőjüknél mért adatokban. Viszont azért akadnak olyan tények, amelyek megkérdőjelezhetetlenek. Ilyen például az, hogy az Apple és a Samsung duóján kívül, más gyártó nincs a legjobb 10 között.

A lista elejét az Apple elcsente, sőt annyira, hogy az általuk kikutatott eredmények alapján majdcsak a 8. helyre sikerült felférkőzni a Samsung termékének. Onnantól viszont háromnak is helyet tudtak szorítani, amivel igazolódott azon állítás, hogy a dél-koreai gyártó portfóliójából kerülnek ki a legkedveltebb Android operációs rendszert használó okostelefonok. Sehol a Xiaomi, a Vivo vagy éppen az Oppo, hogy beleszóljon a versenybe.

A Counterpoint Research csapata kiemel egy fontos tényt, miszerint a TOP10-be került termékek összesített piaci részesedése elérte a 20%-ot 2023-ban. Ez alatt azt értsétek, hogy a globálisan értékesített okostelefonok egyötödét tették ki az összfogyásnak. Ez az érték 2022-ben 19% volt, azaz sikerült pozitívba elmozdulnia a mutatónak – ami már csak azért is nagy szó, mert főként a prémium szegmens termékeiből értékesítettek a legtöbbet.

A legkedveltebb termék – főként az Egyesült Államokban és Kínában – az iPhone 14 volt. A teljes iPhone-eladások 19%-át tette ki, ami azért valahol visszaesés, mert 2022-ben a bestsellernek számító iPhone 13 28%-os részesedést tudott magáénak. Nemmellesleg, a 2023-as listán utóbbi is ugyanúgy jelen volt, ami nem sokkal csúszott le a dobogó legalsófokáról. Az iPhone Pro-érának népszerűségéhez kellett, hogy az alapmodellek – mármint az iPhone 13 és az iPhone 14 – között ne legyen akkora különbség. (Halkan azért itt jegyezném meg, hogy a Canalys szerint, az iPhone 14 Pro Max kelendőbb volt, mint az alapkészülék.) Az Apple sikerénél még megemlíthető az az indiai régió is, ahol 1 év leforgása alatt 10 millió iPhone került értékesítésre.

A Samsung a pénztálcabarát Galaxy A-termékcsaláddal tudott érvényesülni. A Galaxy A14 5G-vel a legnépszerűbb Galaxy és egyben Android-ot használó termék lett – amit legfőképpen az Egyesült Államokban és Indiában történő magas eladási adatoknak köszönhet. Figyelemre méltó, hogy 2023-ban a legkelendőbb okostelefon volt Indiában. A listán további két Galaxy készülék kap helyet, amelyek az LTE képesek mindössze. A Galaxy A14 LTE  a Canalys listáján szintén jelen volt, ám a Galaxy A04e, mint legolcsóbb budget termék arról lemaradt. Utóbbi kettő főként Brazíliában, Indiában, Mexikóban és Indonéziában ment nagyot.

Ami számomra meglepő, hogy a Counterpoint listájáról a legnépszerűbb középkategóriás, azaz a Galaxy A54 5G lemaradt. Vélhetően ott szerepel a TOP15-ben, de azért kíváncsi lettem volna, hogy mégis mennyire maradt el a fenti Galaxy-triótól.

A piackutató kitér arra, hogy 2024-ben szerintük már csak 5G képes modellek kerülnek fel a TOP10-be – bár ezen állításukat simán csak azzal cáfolnám meg, hogy a Galaxy A1x-ek az elmúlt 2-3 évben mindegyik családtaggal szerepeltették magukat, és idén se maradunk a Galaxy A15-ök körében LTE képes modell nélkül, így szerintem álmodozni lehet, de majd a tények minket igazolnak. Jövő ilyenkor visszanézzük, kinek lett igaza.

36 milliós targetet kapott a Galaxy S24 termékcsalád 2024-es célként

Évről évre azon van a Samsung, hogy túlszárnyalja az elődjei eladásait. Az idei másabb lesz, mint az előző, ugyanis az Unpacked eseményt megrendezését korábbra ütemezték, hogy ne csak letörjék az Apple-féle iPhone 15-szériának a sikerét, hanem cirka két héttel több értékesítési időt nyerhessenek, mint a Galaxy S23-aknál. Akkor ugyanis február 1-jén tartották meg a leleplezést, míg most január 17-én. Másfelöl, ez az első olyan széria, ahol nyíltan felvállalták a mesterséges intelligenciát, ami áthatja szoftveresen. Nem vagyok benne biztos, hogy a magyar felhasználók többségének vásárlói kedvét megteremti, főleg úgy, hogy egyes AI funkciónál jelen sincs a nyelvünk, viszont valamelyest mégis megalapozza.

A Galaxy S23-széria húzását az egységesített chipset adta, hiszen a világ minden pontján a Qualcomm szolgáltatta a lapkát. Az eladási mutatóin mindez mutatkozott is, hiszen a Galaxy S10-termékcsaládig visszamenőleg minden elődjének teljesítményét felülmúlta. Mondanom se kelljen, de cirka 10-15%-os teljesítménynövekedést tűzte ki, ami akár még tartható is lehet.

Magasnak tűnhet, de még így is elmarad a Galaxy S7-ektől.
Fotó: Revegnus | Táblázatot kiegészítette: Galaxy Világa

A fenti összefoglalót a Counterpoint Research kutatóintézet adta ki, csak éppen nem világszinten, hanem lokálisan Dél-Koreának – ha jól látom a nyelvi paramétereit. Mint az leolvasható a grafikonról, a Galaxy S10 termékcsalád óta küszködik a Samsung azért, hogy újra nagy vásárlótömeget szerezzen az újdonsült flagship családjával. Akkoriban az úgy nevezett Infinity-O formaterv innováció volt az értesítősáv lecserélését követően. Meg is hozta azt a sikert, amit előzőleg a Galaxy S8-duója tudott le tenni az asztalra. Azóta viszont nem talál magára. A Galaxy S23-széria viszont a chipset egységesítésnek köszönhetően felkapott lett, amihez még idén is fog jó pár vásárló csatlakozni – ha tippelnem kellene.

A reflektorfény viszont a Galaxy S24-sorozaton van. Mint azt már tavaly megírtuk, családnak nagyjából 36 milliós eladási adatot tűzött ki, melynek többségét az Ultra családtaggal szeretnék megvalósítani. Ez nagyjából 10-15%-os növekedés remélés a Galaxy S23-akhoz viszonyítva, ami teljesen reális és akár még teljesíthető is, hiszen a válságokból kilábalni kezd a Föld lakossága.

A targettel nem titkolt célnak szeretnének megfelelni, miszerint újra olyan népszerűek legyenek a Galaxy S-szériás termékei, mint az évtizedforduló előtt. Akkoriban 35 millió körüli értékkel zárták az esztendőt, amivel majdnem meghaladták a Galaxy S8-ak sikerét; viszont a Galaxy S20-akkal egy lejtmenet vette kezdetét, amiből tavaly lábaltak ki. Természetesen kellettek a különféle külsős hatások, mint pl.: a COVID-19 világjárvány, vagy éppen a háborúk okozta recessziós helyzetek.

Az biztos, hogy a Galaxy S24-ekkel kicsit nehezebb helyzetben lesz a gyártó, hiszen az osztott lapkakészlet nem segíti sikerének elérését, ugyanis sokan tartanak a sajátgyártású Exynos lapkától, ami az előzetes tesztek során elmarad a Qualcomm megoldásától. Azt se szabad elfeledni, hogy némiképp megpróbálja befolyásolni a piacot, melynek kezdő lépéseit a magyar képviselet meg is tette a Galaxy S23+ 5G és a Galaxy S23 Ultra 5G kivezetésével – hiszen a Samsung.com webáruházban már nem érhetők el.

Szerintetek sikerrel járnak, vagy csak a szokásos vállalták, amit ismét nem fognak tudni teljesíteni?

A legkeresettebb készülékek közé csak Galaxy A-széria fért fel a Samsungtól

Adósotok vagyok rengeteg elemzéssel, amelyeket február folyamán szépen hetibe adagolni fogok, viszont előtte hoznék egy olyan listát, amivel minden esztendőben foglalkozni szoktunk. Ez nem más, mint, mely okostelefonok voltak az előző év legkedveltebbjei, azaz amelyeket a legtöbben választották világszerte. Mondanom se kelljen, de a TOP2 brand között nincs változás, ugyanis mint tavalyelőtt vagy éppen azelőtt, úgy 2023-ban is a Samsung és az Apple készülékei közül került ki. Megint a Canalys tett egy körbetekintést, holott év közben az Omdia összegzett, amihez érdemes lesz viszonyítanunk.

Már csak azért, mert a trónon nem történt változás. Az Apple részéről az iPhone 14 Pro Max állhatott fel a dobogó felsőfokára, ami az akkori nagyjából 26.5 milliós darabszámát sikerrel 34 millióra küzdötte fel. A második helyet is egy Pro Max-érás termék húzta be, méghozzá az utódja cirka 1 millió elmaradással, ami új termékként eléggé szépen teljesített. Ezzel pedig felhívta az elemzők figyelmét arra, hogy az emberek nyitnak a prémium készülékek felé – de ez már látszik a mutatókon.

A tény maga fájópont a Samsungnak, hiszen a TOP10-be nem került be flagship modellel. Az Omdia mérései alapján, az év felénél a közel 10 milliós eladása a Galaxy S23 Ultra 5G-nek korrekt volt, és behozta a 6. legnépszerűbbek helyére; viszont az év végére nem sikerült utol érnie az iPhone 15-öt, ami 17 millióval üldözte az élbolyt. Október tájt összegeztünk utoljára, akkoriban 11.63 millióról adtak hírt; ami az évvégére 13-14 millióra kúszhatott fel legfeljebb – elnézve, hogy az ünnepi időszak maradt már csak hátra –, így ha tippelnünk kellene, akkor max. TOP20-ba férhetett be a Galaxy csúcskategóriás. Kár, hogy nem tesznek említés róla.

A Samsung persze Android operációs rendszer területén kihúzhatja magát, ugyanis más ázsiai gyártó nem tudott hasonló eredményt felmutatni. A tíz legkelendőbbek közé: a Galaxy A54 5G-vel, valamint a Galaxy A14-szériával került be. Jó látni továbbá, hogy a Galaxy A5x megtartotta előkelő helyét a felkapott Galaxy-k körében, hiszen már két-három éve – amióta figyelemmel követjük – ott szerepel a közkedvelt Android-os készülékek között, ami visszaigazolás a gyártónak, hogy a beállítottságát sokan kedvelik.

Szintén érdekes tény a dél-koreai termékek háza tájához, hogy csak 2023-as modelleket sorakoztatnak fel, azaz azt megelőző évi nincs a TOP10-be. Vélhetően mindehhez hozzátett az a szintnövekedés, amit nem csak hardveres fronton adtak hozzá, hanem szoftveresnél is; hiszen a vásárlók már befektetésként tekintenek egy-egy frissen piacra dobott utódra.

A 2023-as értékek a Samsung részéről felemásak. 2022-ben a Galaxy A53 5G nem fért fel a TOP10-be, azaz bőven 13 millió alatt teljesíthetett – hozzá képest viszont az új generáció a maga 20 milliójával szépen muzsikált. Ellenben ott a Galaxy A13, ami 25 millióval büszkélkedhetett, melyre a Galaxy A14-nek „csak” 21 milliós ellenválasza volt.

Az idei esztendő kulcsfontosságú lesz, hiszen az infláció lecsapódása most fogja kifejteni hatását. Az érdeklődők még inkább a drágább modellek felé kacsintgatnak, amivel el tudják nyújtani a készülék cserét akár plusz 1-2 évvel.

Hazai pályán tarolt a Galaxy S24 termékcsalád

A Galaxy S24 előrendelési időszaka a végéhez közeledik. Január 30-án zárul a pre-order kampány, majd rákövetkező nap megkezdődik a hivatalos értékesítése. A Samsung egy lapra tett fel mindent, hiszen tavaly a Galaxy S23 termékcsaládnál sok régiónak kedvezett azáltal, hogy a feledés mezejére helyezte az Exynos csúcskategóriás processzorlapkát, azonban másfél évnyi fejlesztői múlttal maguk mögött újra feltették a térképre.  Ez a tény megosztja az érdeklődő közönségét, viszont annyira mégsem, hogy visszavetné a forgalmát. A jelenlegi információk szerint, amelyet a dél-koreai helyi médium tett közzé, nincs oka a panaszra a vállalatnak hazai pályán.

Az első hét a bejelentést követően mindig kulcsfontosságú, hiszen az Unpacked esemény utóhatását lehet a legkönnyebben általa megvizsgálni: miszerint, hozott-e annyi újdonságot és izgalmat, amitől az emberek elgondolkodnak a váltás tényén. Tavaly a Galaxy S23 termékcsaládnál 1.09 millióan döntöttek az előrendelés mellett Dél-Koreában, amivel megdöntötték az előd mutatóit. Most, ugyanezen vizsgált időszak alatt, a Galaxy S24-termékcsalád 1.2 millióval emelkedik ki a sorból, ami valahol meglepő lehet.

Talán azért, mert Dél-Korea is azon régiókat erősiti, ahol a két kisebb termékcsaládtag esetében az Exynos 2400 saját fejlesztésű lapka került a készülékek vázába; nem úgy, mint mondjuk a kritikusabb régiójú USA-ban vagy Kanadában; ahol az Apple és más tényezők miatt kénytelenek a Qualcomm mellett állást foglalni. A forrás szerint, feltételezhetően azok a mesterséges intelligenciához kapcsolódó újítások foghatták meg a vásárlókat, amelyek a nyelvi akadályok leküzdésére hivatottak.

Itt jegyezném meg, hogy a magyarországi Galaxy S24 tulajdonosok, egyelőre csak egyetlen AI funkciót érnek el magyar formában, amelyet a Samsung Notes-on belül találhatnak meg. Ha minden a tervezet szerint halad, akkor nyárra egészülhet ki a nyelvükkel az összes AI lehetőség, szóval még kicsit várnunk kell.

Ahogy azt sejteni lehetett, ismételten a Galaxy S Ultra 5G javára billent a mérce, hiszen a vásárlók mintegy 60%-a tette le a voksát mellette, míg a maradék a két kisebb családtagon oszlik szét. Noha nincs konkrétum, de feltételezni lehet, hogy ismételten a Galaxy S+ 5G a sereghajtó a maradék 40%-ból nagyjából ¼-ével vagy 1/5-ével.

Noha jól teljesített az első hetében a Galaxy S24 termékcsalád, mégsem állhat fel a „mindenidők” legjobban fogyó flagship termékek listájának trónjára. Mint már említettem a Galaxy S23-akból nagyjából 1.09 millió, a Galaxy S22-kből pedig 1.01 millió került gazdára a vizsgált időszak alatt. A Galaxy S21-sorozat afféle feketebárány, hiszen csak 800 ezret tud felmutatni. A csúcstartó viszont nem az év eleji flagship érából származik, hanem a nyáriból, még hozzá a Galaxy Note10-termékcsalád menetelt egy iszonyat nagyot, hiszen 1.38 milliós darabszámát mindmáig nem döntötték meg házon és országon belül. (Mindezt anno augusztus 9. és 19. között hozta össze.)

A Samsung Magyarországnak se lehet panasza, hiszen több terméknél – legfőképpen a keresett Galaxy S24 Ultra 5G 1TB-os modelljénél – található jelenleg is készlet feliratkozási lehetőség; míg az online exkluzív színeknél a „hamarosan” kiírás. Ilyenkor egyébként, célszerű élni a weboldal lehetőségével, miszerint feliratkoztok a készlet értesítőjére a terméknek. Arra viszont ügyeljetek, hogy ha megtörtént a kiértesítés, de netalántán ismét lecsúsztál az utántöltésről, akkor újfent el kell végeznetek a feladatot, hiszen a rendszer automatizáltságából fakadóan elvégezte feladatát.

Az idei év eleji csúcskategóriáson mindennél nagyobb nyomás lesz, hiszen, ha lehet hinni a TheElec értesüléseinek, akkor 2024-ben több mint 30 millió Galaxy S24-terméket szeretnének értékesíteni. Egyelőre szépen haladnak a kitűzött cél felé, viszont ne feledjük el, hogy a 2-3. hónap tájt szokott érkezni a visszaesés a lendületnél.

Túlszárnyalhatja elődjét a Galaxy S24-széria?!

Jövőre érkezik a Galaxy S24 termékcsalád. A jelenlegi értesülések szerint, január 17-én kerülhet megrendezésre az az Unpacked esemény, ahol leleplezésre kerülhet a következő Galaxy S-szériás trió. Az elmúlt időszakban nagyon sok pletyka és híresztelés látott napvilágot, de talán, ami ezeknél még izgalmasabb, az nem a külsőre vagy a belsőre orientáló szösszenetek, hanem azon célkitűzésre, amely elé néz a Samsung Electronics MX ága 2024-ben. Ha lehet hinni a The Elec helyi sajtóorgánum értesüléseinek, akkor a címben írtak következhetnek be, legalábbis, ha a számítások a tervezőket és a stratégákat igazolják.

A hozzájuk befolyt információk alapján ismételten a Galaxy S Ultra családtagon lesz a nyomás, akarom írni a hangsúly. A kitűzött cél 45%-át általa szeretnék teljesíteni, ami nem kevés, viszont mindannyian tudjuk, hogy a Galaxy S Plus családtag nem fog sokat hozzátenni hármójuk sikeréhez, szóval kieséses alapon a feladat neheze az a legkisebb és a legnagyobb legelitebb tagra fog összpontosulni, mint ahogy az előző generációknál.

Számértékekben kifejezve, mindez 35.2 millió darabnyi Galaxy S24 termék értékesítését jelentheti. Ha valakinek nem volna meg, akkor a Galaxy S23-termékcsaládnak 32.63 milliónyit terveztek be (állítólag!) a 2023-as esztendőre, ami nem egy lehetetlen eladási mutató elnézve, hogy októberben már túl voltak a 25 millión és akkor még az ünnepi szezon el se startolt.) Nem kell nagy matematikusnak lennünk, hogy megkapjuk, nagyjából 7-8%-os növekedést terveznek/remélnek az AI-jel is felfegyverkezett modellektől.

Az Eureka kódnév alatt futó termékcsaládnál tehát a többséget a Galaxy S24 Ultra 5G vinné el nagyjából 15.9 milliós értékekkel. Ezáltal pedig egy laza 45%-os szeletet ragadhat ki a tortából, azonban a Galaxy S24 5G se dőlhet hátra, mert 38%-kal a második helyre lett pozícionálva. Értékben mindez 13.5 milliót jelentene. A trió feketebárányán, a Galaxy S24+ 5G-re szintén nagy nyomás nehezedik a maga 5.8 milliónyi eladásával, ami megkapná a maradék 16%-ot az összből. (Elnézve, hogy októberben az elődje 4.11 millión állt, lehet egy kicsit magasnak tűnik a mutató, szóval nem előbbi kettőn lesz véleményem szerint a nagy nyomás, hanem rajta, hogy helyt tudjon állni.)

A helyi forrás kihangsúlyozza, hogy a Galaxy S24 5G és a Galaxy S24+ 5G kameramodell felállása ugyanaz lesz, csak méreti adottságaiban lesz eltérő. Egyébként az iPhone Plus modellek iránti érdeklődés is csökkent az elmúlt időszakban. Az 50MP-es főszenzor beszállításáért a Samsung Electro-Mechanics és a Partron; a 12MP-es az ultraszélesért a Cammsys és a Power Logics; míg a 10MP-es teleszenzorért a Power Logics és a Samsung Electro-Mechanics felel majd. Az előlapi kamerák esetében pedig a Cammsys és a Power Logics duójára helyeződhet a teher.

A Galaxy S24 Ultra 5G kameramodelljainál már kicsit másabb a helyzet. A 200MP-es nagylátószögű érzékelőt a Samsung Electronics (Naejak, Vietnam Parts Center) és a Samsung Electro-Mechanics szállítatja. A 12MP-es ultraszéles látószögért a Sunny Optical és a Namuga felelhet. A 10MP-es 10x-es telefotó szenzor a Samsung Electro-Mechanics és a Sunny Optical; míg az 50MP-es 5x-ös telefotó érzékelő a Samsung Electro-Mechanics és a Sunny Optical gyáraiból kerülhet ki. Namuga és az MCNEX pedig az előlapiért felelhet.

Jó, tudom, a kamerák gyártásának helye afféle extra információ, de hátha valakit érdekel, mely gyártók profitálnak abból, ha a fenti eladási értékek meglesznek. Szerintetek, eléggé veszélyes előzetes terv az, amit prezentált a The Elec, vagy simán hozható még úgy is, hogy a két kisebb modell esetében processzor megosztottság lesz régiós szinten?