Címke: Samsung Display

Egyszerre hajlítható és csúsztatható a Samsung Display legújabb koncepciós prototípusa

Szeretném a figyelmetek felhívni, hogy a Samsung tényleg ott van az innovációk területén. Az évből még csak három nap telt el, ám a Samsung Display sajtóoldalán már publikáltak számos olyan bemutatást, amelyekkel a január 5-én rajtoló CES 2023-as rendezvényen találkozhatnak az arra látogatók. Megint nem hagyták mobil fronton elpuhulni a közönséget, mert előálltak egy olyan megoldással, amelyről már előzőleg pletykáltak, hiszen az IMID 2022-es eseményen megemlítették a Flex Slidable termékcsaládot, amellyel egyidejűleg szeretnének a prémium és az elérhető árú okostelefonok piacán jelen lenni.

Az újítások sorából a Flex Hybrid (OLED) technológiát (és panelt) emelném ki, amellyel tovább bővítenék a foldable termékcsaládot, illetve azt új funkcióval látnák el. Lényegében a hibrid szó jelen esetben a technológiák ötvözését takarja, méghozzá a hajlíthatóét és a csúsztathatóét.

Az egyik ilyen megvalósítás a Flex Slidable Solo projektnévre hallgat. A termék hajlítható, mint bármelyik Galaxy Z Fold vagy Z Flip készülék; ám lesz annyi különbség, hogy a jobb oldali részénél mutatkozni fog a csúsztatható megvalósítás. Mit takar mindez a hétköznapokban? Ha kihajtott állapotban használják a felhasználók, akkor 10.5 inches kijelzőt kapnak 4:3-as képarány társaságában. Szükség esetén a megjelenítő panel tovább növelhető szétcsúsztatással. Ekkor már viszont 12.4 inchre növekedik, képarány tekintetében pedig a mozizáshoz kedvelt 16:10-esre vált.

A cél a kompakt mérethez társított nagyméretű megjelenítőn lesz. Ezt a Flex Slidable Duet fogja maximálisan a csúcspontra emelni azáltal, hogy a Solo-val ellentétben nem egy irányba, hanem mindkét irányba kibővíthető a megjelenítő panel. Ezáltal a 13-14 inch közüli kijelzőből 17.3 inch körülit kapnak a leendő felhasználók, amivel inkább a tablet/laptop fronton szeretné megtalálni a vásárlókörét a dél-koreai tech-óriás, mint sem a smartphone-éban.

A Samsung Display-féle Flex Slidable Duet elképzelése
Forrás: Samsung Display

A kérdés egyszerű: Mikor tervezik a termékek bevezetését, és kiszoríthatják-e a Galaxy Z Flip és/vagy Z Fold termékek valamelyikét; esetleg számolhatunk-e egy harmadik domináns Unpacked Eventtel?

Samsung Display: a fejlődésnek sosem lesz vége

Augusztus végén Dél-Koreában lezajlott az Information Display (IMID 2022) eseménye, ahol Dr. JS Choi, a Samsung Display egyik fejese beszélt arról, hogy milyen jelentősége van a kijelzők forradalmának. Már most előre vetítette, hogy 10 éven belül más perspektívában fogjuk látni a kijelzőiparát – mondja mindezt úgy, hogy nem ma kezdte a szakmáját, immáron 28 éve benne van. Míg a ’80-as években a tévébe és a monitorba épített CRT technológia, a ’90-es években a laptopokba megjelenő LCD, addig a 2000-es évek elején az OLED hozta meg a maga forradalmát. Most, 2020-as évtizedben a micro Display-ek korszakát él(het)jük, amikor az AR/VR kerül előtérbe. A micro kijelzők nagyon kicsi panelek, melyek hiperrealisztikus képminőségre lesznek képesek.

Choi monológjában kitért arra, hogy anno 2004-ben tettek egy olyan ígéretet, miszerint az LCD TV piaca 2010-re átlépi a 100 milliós álomhatárt. Mindössze 6 évük volt teljesíteni a kitűzött célt, ám a kemény munka előbb beérett, hiszen ezt 2008-ra hozni tudták, míg 2 évre rá már 220 milliós leszállításnál jártak. 2011-től pedig ugye az OLED feltűnése után folyamatosan kezdték lecserélni a paneljeiket újabbra. 2022-ben már ott tartanak, hogy jelentős részét uralja ez a technológia a házon belüli piacnak.

LCD-től az OLED kijelzőig.
Forrás: Samsung Display

Az okostelefonok szegmensét példaértékűnek tartja, általa hatalmas sikereket értek el. A jövőben, az IT világába és az autóiparába történő fejlesztési becsatlakozásokkal is szeretnék tovább növelni előnyüket, ami nem lehetetlen, de rengeteg kutatásban kell partnereikkel együtt részt venniük. Célul tűzték ki, hogy 2030-ig el akarják érni a 100 milliárd dolláros bevételt az önvilágító (self-liminous) kijelzők körében, ami nem lehetetlen, hiszen a koronavírus járványa alatt 2020-ról 2022-re 15 milliárdos növekedést produkáltak, ezáltal olyan 40-45 milliárdon zárhatják az idei esztendőt. A folyamatot pedig segíteni fogja, hogy több lábon állnak, hiszen szélesítik a piaci szerepüket a fenti iparágakkal.

Dr. JS Choi kitért az all-in-one sensor OLED technológiára. Ennek az innovációnak köszönhetően egy nagy teljesítményű szerves fotodiódát is kifejlesztettek, melyet nemsokára piacra dobnak. Különlegessége, hogy a teljes képernyőn elérhető ujjlenyomat-érzékelés, amely immáron három ujj érzékelésére lesz képes, ezáltal drámaian megnövelve a biztonsági szintet. Természetesen, mindez a nagyméretű összecsukható panelek eljöveteléhez vezethet.

Van jó pár futó fejlesztés, melynek töredékével találkoztunk még csak!
Forrás: Samsung Display

Talán a legérdekesebb panelrészlet a „New Form Factor” által érkezett Choitól, aki a foldable-termékek jövőjét vetítette előre. Mutatva, hogy legfőképpen az okostelefonok és az IT vonalán szeretnének általuk érvényesülni. Felosztás tekintetében négyet különböztetett meg: az összehajtható, a többszörösen összehajtható (kettő vagy több zsanér!), a szétcsúsztatható és a hibrid (pl.: nyújtható) megoldásokat. Ezt szeretnék az átlagos és a prémium közönség elé tálalni, különféle képernyő átmérőkkel.

Szóba került QD-OLED technológia, amely az első hibrid-realisztikus megoldásuk. Ha egy kvantumpontot nézel, azt érzed, hogy sokkal világosabb, mint a többi, azonos fényerősségű kijelző. Ezt fogják a jövőben notebook-okba és tévékbe építeni. Kb. 40%-kal fényesebb, mint a hagyományos OLED. Felhasználói szempontból pedig külön kihangsúlyozásra került, hogy kétszer megbízhatóbb.

AR és a VR élmény nem halt ki, csak még nem nyitott a világ rá.
Forrás: Samsung Display

Nem utolsó sorban, szó esett az ’R’-ekről, mint az AR és a VR. Nem tudja senki, mikor indulhat be a piacuk, de mindenképpen biztosítani szeretnék a lehetőséget, ha megtörténik a robbanás, amire mindenki vár. Ezért mikrokijelzők fejlesztésébe kezdtek, melynél két fontos tényt említ meg: az egyik a fényforrásának a szervesről szervetlenre történő váltása, a másik a hátlap szubsztrátumát üvegről gőzre történő lecserélése.

A Samsung Display célja, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy megfeleljen a különböző piaci igényeknek, de még mindig rengeteg technikai kihívás előtt állnak, amelyeket le kell küzdeniük. A mikrokijelzők kezdeti tömeggyártását 2024-re ütemeznék, ám 2026-ban történhet meg a várt áttörés, ha minden a tervek szerint halad.

Nem csak hajlítható kijelzőben gondolkodik a Samsung

A Display Week 2021-es konferencián a Samsung Display is részt vett, ahol megmutatta, milyen lehet a jövő okostelefonja, illetve azoknak a kijelzője. Nemsokára külön cikkben megemlékezem a már sokszor emlegetett Galaxy Z Tabletről és többszörösen hajtható megoldásairól, viszont előtte szeretném a reflektorfényt a Galaxy Z Roll fantázianévre keresztelt koncepciójukra helyezni, melynek szabadalmát a napokban rögzítették be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalába. Ezzel pedig körvonalazódni látszik, hogy a dél-koreai vállalat se szeretne kimaradni a képernyők ilyen stílusú forradalmából.

A Galaxy Z Roll lehet a Samsung legelső gördülő/görgethető okostelefonja, melyet a 9. osztályba sorolták be. A következő leírás olvasható a védjegyénél:

Okostelefonok, toll képes okostelefonok, telekommunikációs készülékek.

A jövő egyik különleges kijelzője lehet.
Forrás: Samsung Display

Mint említettem, 2021. május 18-án védették le a „Z Roll” kifejezést, amiből ténylegesen arra lehet következtetni, hogy a Samsung forradalmár akar lenni a kijelzők piacán. Másrészről, a név árulkodik arról is, hogyha bevezetésre kerül, akkor azt mindenképpen a Galaxy Z-termékcsaládba szeretnék elhelyezni. Vajon a Galaxy Z válthatja a Galaxy Note családot, ugyanis a fenti leírásban nem csak a szimpla készülékeket említik, hanem az S Pen, akarom írni a toll képeseket, amiből arra lehet következtetni, hogy ez a generáció előbb vagy utóbb, de fel lesz készítve az íróeszköz fogadására.

Egyelőre csak prototípust mutattak meg egy koncepcióvideó formájában, amely megmutatja, miért lehet hasznos számunkra az, ha gördül a kijelző! A LetsGoDigital becslése szerint, nagyjából 30%-kal növelhető a képernyőnek mérete, amivel a multi-tasking funkcuió kerülhet nagyobb fókuszba, hiszen vannak olyan esetek, amikor hiába rendelkezünk 6.7 inches megjelenítővel, az se elegendő osztott megoldás formájában.

Tény és való, egyre többre több mindenre használjuk az okostelefonunkat, viszont nem akarunk egy „lapátot” a zsebünkbe tárolni. Vágyunk a tablet méretre, még ha zavaró is a hordozása. Az igények megoldására több alternatíva létezik, melyek közül már kettő bevezetésre került a Galaxy Z Fold és a Galaxy Z Flip termékekkel. A Samsung ellenben nem szeretne beszűkülni a kínálatok piacán, hanem újabbakkal áll az érdeklődők elé, hiszen mindenki mást preferál előnyben.

A berögzített szabadalom tanúsítványa.
Forrás: LetsGoDigital | EUIPO

Nem a Samsung az egyetlen gyártó, ami a jövőben „tekerhető okostelefont” szeretne a piacra dobni. Sokáig úgy gondoltuk, hogy az LG Rollable személyében érkezhet a világ első ilyen stílusú megoldása, azonban az LG Elecronics hivatalos leállása után ez meghiúsult. Nem tudom, megvolt-e a hír, de nem lesz több LG okostelefon, mert leállították; mint nagyjából anno a Samsung a fényképezőgép gyártását. Természetesen akad más versenytárs, gondolok az Oppo-ra, ami az Oppo x 2021 koncepciójával hívta fel a figyelmet magára, de az sincs gyártás közeli helyzetben.

Ergo, egyelőre nincs kilátásban, hogy a közeljövőben piacra kerülhet a világ legelső ilyen megoldása. Mellesleg a Galaxy Fold kifejlesztésére is kellett alsó hangon 5 évet várni. Biztosan nem fogják a dél-koreai mérnökök elkapkodni, így a sokak által emlegetett 2022-es lehetséges megjelenési dátum simán lehet 2023 vagy sokkal későbbi. A csúszás oka pedig a precízségben rejlik, hiszen egy új termékcsaládot a rossz kivitelezés gyorsan földdé tehet egyenlővé.

Mindenesetre várom, hogy a Samsung előálljon a végleges prototípussal valamelyik nívós Smartphone rendezvényen.

A kijelzőké az év első Unpacked eseménye

Az év első hivatalos rendezvényét a Samsung: 2021. január 6-án tartja meg 17 órás kezdéssel, amikor is nem az okostelefonokra és a tabletekre helyeződik a hangsúly, hanem a megjelenítőire, szlengesebben fogalmazva: a barnaárus termékeire. Ez alatt értsétek a tévéiket és más megjelenítő megoldásukat. A lentebb látható meghívót már 2020-ban kiküldték, de csak most jutottunk el addig, hogy cikké érjen az esemény eljötte. Több termékét felismertük rajta, hiszen balról jobbra haladva látható: a Premiere, a SERO, a The Wall és a Sherif. Kíváncsiak leszünk, milyen újdonságokkal fogják beindítani az évet. Mutatnám a reklámvideóját az eventnek!

A négyoldalról ívelt kijelző ötlete továbbra sem halott a Samsungnál

Novemberben akadtam bele twitteren egy érdekes szabadalomba, amit akkoriban feljegyeztem a „majd kéne róla írni” listánkra. Azóta eltelt bő egy hónap, és lett közben időnk is, hogy kicsit a körmére nézzünk: mi ez a benyújtott Samsung kijelző elképzelés. Kis kutakodást követően hamar fény derült arra, hogy nem mai, viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni. Történt ugyanis az, hogy a Samsung is megkísérelne egy olyan okostelefonba építhető kijelzőnek a kifejlesztését, ami nem kétoldalt, hanem négyoldalt lenne lekerekítve. Ez azok számára eléggé rossz hír, akik az edge kifejezést utálják és hátuk közepére sem kívánják, de ilyenkor szoktam mondani: nem minden papírra vetett írásból lesz késztermék.

A szabadalomban olvasott tények formába öntve.
Forrás: LetsGoDigital

A formatervezési szabadalmat 2019. június 24-én nyújtotta a Samsung Display a CNIPA-hoz, amit aztán 2020. márciusban tettek közzé. Azóta azonban nem sok minden történt vele kapcsolatban egészen novemberig, amikor frissítettek rajta egyet, azaz aktualizálták a régi tervezetet. Hogy pontosan mivel, az nagyon jó kérdés, viszont az, hogy a dél-koreai vállalat fél évvel később is foglalkozik vele, és időszerűsíti, arra tudnánk gondolni, hogy cseppet sincs kidobva a kukába a projekt.

Bután hangzik a kidobta kifejezést, hiszen a „jó munkához idő kell” alapon muszáj teret, anyagi forrást és rengeteg időt adni az újdonság tökéletesítésének. Külön megemlíteném, hogy nem csak Kínában, hanem Dél-Koreában is szabadalmaztatták a formatervezési mintát.

Érdekes időszakot élünk. A Samsung több készülékénél visszahozta a flat, vagy másabb nevén a lapos kijelzőt, amivel egyfajta retrot teremt. Sokakna szimpatikus az, ha nincs lekerekítve az előlap; a hátoldalnál már mindegy a végeredmény. A legtöbb felhasználó azért neheztel az ívelt kialakításra, mivel a készülék kézbentartásánál a kijelzőt is nyomja, amivel egy sornyi olyan történés mehet végbe, amit a használója nem akart. A jelenség leginkább a tokmentes vásárlóknál jelentkezik, a tokosoknál a kiegészítő vastagsága kompenzáló hatású, így kivédi az idegesítő történést. Egy másik ok, hogy masszívabb szerkezetű képernyőfólia felhelyezése és ott tartása felér egy lehetetlen küldetéssel. Gondoljatok csak a Galaxy S7 Edge-re… Nehéz idők voltak azok!

Azáltal, hogy a szabadalom védettséget érez, nem a Samsungnál mutatkozna legelőször a formaterv, ugyanis az év elején bemutatott Huawei P40 Pro-nál már alkalmazta az egyik riválisa. Ettől függetlenül különbség akadnak a két elképzelés között, hiszen a Samsung megoldására pillantva feltűnhet, hogy az előlapon nincs semmiféle kamerakivágás Infinity-O megoldással; azaz feltételezhető a képernyő alá épített szelfie szenzor.

Tippre, nem a 2021-es év lesz az, amikor megkapjuk a formatervre illeszkedő végleges megoldást; inkább 2022-t jósolnánk – már ha lesz belőle egyáltalán bármi!