„Ez gyorsan ment!”
Pontosan egy héttel ezelőtt számoltam be arról, hogy a Note10 család bétaszoftver tesztelői megkapták az Android 10-es operációs rendszer stabilizált változatát. Ha visszaemlékeztek a Galaxy S10 szériára, akkor nagyjából 10-11 napot kellett várnunk arra, hogy a németeknél lefutott és lezárt tesztidőszak után a magyarországi felhasználók is frissíthessék az új kezelőfelületre. Most határozottan kevesebb idő alatt, mindössze 6-7 nap alatt élesítésre került a XEH-s változat, így már nem kell trükközéssel mókolni, ha valaki mindenképpen Q-t szeretne.
Ha a Pie operációs rendszered még nem ajánlotta volna fel, akkor nincs más teendőd, mint a [Beállítások] menüpont [Szoftverfrissítés] almenüjében célszerű manuálisan meglesni, hogy esetleg felajánlja-e a telepítésének lehetőségét. Ha nem, akkor kis türelem. A szerverre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy ezáltal a terhelés mértékét minimalizálják. Egy másik opció a Smart Switch nevű program telepítése PC-re, amin keresztül szintén meg lehet próbálkozni a kézi frissítésével.
Az új operációs rendszerrel új felület is élesedett. A Note10 családnál a gesztusvezérlés is átesett némi ráncfelvarráson, de hogy mik is ezek pontosan, azt a hivatalos patch leírásából kiolvashatók, amit a kép alatt találtok!

Frissítési infók:
Buildszám: N97xFXXU1BSL7
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2019-12-16
Biztonsági javítás szintje: 2019-12-01
Íme a frissítés hivatalos leírása:
- Sötét mód:
- Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
- Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
- Ikonok és színek:
- Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
- Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
- Simábban futó animációk: Továbbfejlesztett animációk egy csipetnyi játékossággal.
- Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
- Kifinomultabb interakciók:
- Kényelmesebb navigáció a nagy képernyőkön minimális ujjmozgással.
- A jól láthatóan kiemelt gombokkal egyszerűbb a lényeges dolgokra összpontosítani.
- Egykezes mód:
- Az Egykezes mód indításának új módjai: koppintson kétszer a Kezdőlap gombra, vagy húzza lefelé az ujját a képernyő alsó részének közepén.
- A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
- Kisegítő lehetőségek:
- Továbbfejlesztett nagy kontrasztú billentyűzetek és nagy méretű szöveghez való elrendezések.
- Az élő beszéd figyelése és megjelenítése szövegként.
- Jobban látható szöveg a háttérképek előtt: A háttérkép felett jobban látható a szöveg, mivel a One UI automatikusan beállítja a betűszínt a világos és a sötét területek, valamint a színkontraszt alapján, ahogyan ez az alábbi képen is látható.
- Média és eszközök:
- A SmartThings panelt leváltotta a Média és eszközök panel.
- Média: Vezérelheti a telefonon és más eszközökön lejátszott zenéket és videókat.
- Eszközök: Közvetlenül a gyorspanelről ellenőrizheti és vezérelheti SmartThings eszközeit.
- Biometrikus adatok: Új beállítások az ujjlenyomatikon kikapcsolt képernyőn való megjelenítéséhez. Választható a képernyő megérintésekor történő megjelenítés, illetve az Always On Display megjelenítésekor való folyamatos megjelenítés.
- Eszközkarbantartó:
- Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
- Akkumulátorkorlátozó beállítás, valamint a Wireless PowerShare funkciót érintő egyéb fejlesztések.
- Digitális jólét:
- Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
- A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
- Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
- Fényképező:
- A képernyő alján megjelenő üzemmódok már szerkeszthetők.
- Az új Több nevű lapon gyorsan hozzáférhet az elrejtett üzemmódokhoz az előnézeti képernyőről.
- Továbbfejlesztett elrendezés, hogy a képek készítését ne zavarják a beállítások.
- Internet:
- Testreszabhatja a gyorsmenüt, így azonnal hozzáférhet a legtöbbször használt funkciókhoz.
- További információkat kaphat az alkalmazássáról.
- A Galaxy Store kínálatából telepített bővítményekkel még több funkcióhoz férhet hozzá.
- Samsung Névjegyzék: A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.
- Naptár:
- A dátumok esemény létrehozása nélkül is megcímkézhetők.
- Az eseményjelzésekhez csengőhangok használhatók.
- Reminder:
- Több lehetőség áll rendelkezésre az ismétlődő emlékeztetőkhöz.
- Helyalapú emlékeztetők állíthatók be egy adott időszakhoz.
- Az emlékeztetők megoszthatók a családi csoporttal, valamint más megosztási csoportokkal is.
- Jelzés nélküli emlékeztetők állíthatók be egy adott dátumra.
- Saját fájlok:
- Bekerült a Kuka funkció, így a véletlenül törölt fájlok visszaállíthatók.
- További keresési szűrők, amelyekkel gyorsabban megtalálhatók a dolgok.
- Immár egyszerre több fájl és mappa is átmásolható vagy áthelyezhető különböző célhelyekre.
- Számológép: A mértékegységváltó sebesség- és időmértékegységekkel egészült ki.
- Autós csatlakoztatás: Az Android Auto már előre telepítve van.
- Tippek: Új tippek, amelyekkel a lehető legtöbbet hozhatja ki Galaxy eszközéből.
- Galéria szinkronizálása a OneDrive-val: Természetes és zökkenőmentes képkezelési élmény a mobil és a számítógépes környezet között a OneDrive-integrációnak köszönhetően.