A koronavírusból fakadóan a Samsung hazai képviselete megpróbálkozott alkalmazkodni a kialakult fejfájós helyzethez, hiszen az emberek többsége szeretné elkerülni a tömeget, mégis a kellő mennyiségű és minőségű információk megkapására szükségük van ahhoz, hogy jó döntéseket tudjanak hozni egy termékvásárlása során. Ezért két fronton támadnak online formában. Az egyik a Samsung Community fórum, ahova bárki bármilyen kérdését beírhatja, és nagyjából pár óra leforgása alatt a szakképzett kollégák arra választ is adnak. A másik, hogy heti két alkalommal élő közvetítéseket indítanak 18 órás kezdéssel, hogy az újdonsült termékekről átadják a kellő infókat, amiket az előnyeire szintúgy felhívják a figyelmeteket.
Jól olvastátok, visszaállt a norma, ugyanis a korábbi három naphoz képest most csak kettővel kell számolni, mutatnám a sémát:
- keddenként, 18:00 és 18:30 között: a fehér- és a barnaárus kollégák várják az érdeklődőket. Fontos, hogy nem egyszerre vannak jelen, kéthetente érkeznek a friss adások egyikből, másikból, így ha páros héten előbbi, akkor a páratlanon utóbbi van fókuszban.
- csütörtökönként, 18:00 és 19:00 között: az IM srácok hoznak el egy friss témát az okostelefonok, tabletek és azokhoz használható kiegészítők szegmenséből. Ők minden csütörtökön érkeznek, és 1 órán keresztül nyomják.
Fontos megemlíteni, hogy az előzéseket a http://samsung.com/hu főoldalon találjátok meg, a műsor ideje alatt a jobb sávban feldobódik egy ablak, ahova egy becenév beírását követően tudtuk becsatlakozni az adásba. A kérdésekre általában 10-15 perc alatt, a blokkok zárása után válaszolnak, ha pedig az elmaradna, akkor javasoljuk, hogy a Community Fórumon próbálkozzatok.
A 2020-as évhez képest megújult a díszlet, de ezt látni fogjátok. Lentebb csekkoljátok május végéig a menetrendet, külön szeparáltam a három részleget az egyszerűbb áttekinthetőség kedvéért!

Forrás: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa
A háztartási készülékekhez kapcsolódó menetrend:
- 2021. március 30. (kedd), 18:00-18:30: Intelligens mosás, bemutatkoznak az új, 2021-es Samsung mosógépek.
- 2021. április 13. (kedd), 18:00-18:30: Bemutatkozik az új Samsung JET60 porszívó.
- 2021. április 27. (kedd), 18:00-18:30: Mesterséges Intelligencia a mosás, szárítás szolgálatában.
- 2021. május 11. (kedd), 18:00-18:30: Bemutatkozik az új Samsung BeSpoke hűtőszekrény termékcsalád.
- 2021. május 25. (kedd), 18:00-18:30: A Samsung új Beépíthető hűtőszekrényeinek bemutatása.
A televíziókhoz és hangprojektorokhoz kapcsolódó menetrend:
- 2021. április 6. (kedd), 18:00-18:30: Ismerjük meg a 2021-es új Samsung Neo QLED 4K televízió kat!
- 2021. április 20. (kedd), 18:00-18:30: Ismerjük meg a 2021-es új Samsung Életmód TV -ket!
- 2021. május 4. (kedd), 18:00-18:30: Ismerjük meg a 2021-es új Samsung Crystal UHD TV -ket.
- 2021. május 18. (kedd), 18:00-18:30: Ismerjük meg a 2021-es új Samsung Hangprojektorokat!
Az okostelefonokhoz és tabletekhez kapcsolódó menetrend:
- 2021. április 1. (csütörtök), 18:00-19:00: Miért érdemes felsőkategóriás készülék mellett döntenünk tablet vásárlásakor? A Galaxy Tab S7 és Tab S7+ előnyei a mindennapokban.
- 2021. április 8. (csütörtök), 18:00-19:00: Mire érdemes telefon vásárláskor figyelnünk? Melyik telefon lehet számunkra megfelelő választás a Galaxy A széria készülékei közül?
- 2021. április 15. (csütörtök), 18:00-19:00: Mire érdemes telefon vásárláskor figyelnünk? Melyik telefon illik hozzád a legjobban a Galaxy S21 szériából?
- 2021. április 22. (csütörtök), 18:00-19:00: Hogyan fotózzunk mobilunkkal és melyik Galaxy telefonnal lehet profi képet készíteni?
- 2021. április 29. (csütörtök), 18:00-19:00: Miért érdemes a felső kategóriás Galaxy S21 szériát választani? Galaxy S21 és Galaxy A széria összehasonlítása.
- 2021. május 6. (csütörtök), 18:00-19:00: A királyság mindenkinek jár! Miért lehetnek mindenki számára kiváló telefonok a Galaxy A 2021 széria készülékei?
- 2021. május 13. (csütörtök), 18:00-19:00: Miért érdemes telefonunk vásárlása esetén kiegészítő tartozékot választanunk? A Viselhető Galaxy eszközök áttekintése.
- 2021. május 20. (csütörtök), 18:00-19:00: Szórakozás és munka a Samsung eszközökön. Miért érdemes prémium Galaxy tabletet és telefont választanunk?
- 2021. május 27. (csütörtök), 18:00-19:00: Milyen tartozékokat érdemes a Galaxy eszközünkhöz választani?