Kategória: Bemutatkozott

Az ISOCELL Zoom Anyplace hozhatja el a videózás újabb korszakát?!

2021-ben a Samsung Electronics leleplezte a 200MP-es képalkotóját. Már a Galaxy S21 Ultra-nál alkalmazott 108MP-es képérzékelőt se lehetett kicsinek tekinteni, viszont a Galaxy S23 Ultra-ban debütált ISOCELL HP2 bebizonyította, hogy az innováció területén nincs megállás a dél-koreaiaknál. Nem csak a szenzorral hoztak újdonságokat, hanem számos más fejlesztésekkel is, amelyek a képek készítésében vagy éppen a videózásban juttathatják előnyhöz a felhasználókat. Gondolok itt a Tetra2 pixel technológia alkalmazására, de hozhatnám simán példaként a Dual-VTG-t.

A napokban publikálta a címsorban említett Zoom Anyplace megoldást, amit tekinthetünk a legújabb videó funkciójuknak, amit vélhetően majd a Galaxy S24 Ultra 5G készülékben fognak végérvényesen leleplezni – majd később frissítés formájában más, arra alkalmas modellnek tovább osztani. Nos, de milyen problémára hozhat megoldást egy az új feature?

Dióhéjban kellene összefoglalnom, akkor nagyjából ennyit írnék: a funkció segítségével egyidejűleg van lehetőségünk 4K felbontás kíséretében 4x-es zoomban, illetve 1x-es alaptartományban filmezni; mindezt úgy, hogy egyik sem megy a másik kárára.

Ismerős lehet ez a funkció valahonnan? Egyes csúcskategóriás készülékekben jelen van az „automatikus követőfókusz”, mint lehetőség a videózásnál. Ennek a lényege, ha mondjuk egy adott személyt szeretnénk lefilmezni, aki mozgásban van, viszont a készülékünk látótartományán belül, akkor mindezt elvégzi a szoftver helyettünk, viszont ennek ára van, mert alacsonyabb minőségben kapjuk meg a végeredményt. Másrészről, hiába követi le a személyt, ha netán más jelenet kellene, akkor arról elképzelhetően lemaradtunk. Van egy másik ötletes videózáshoz kapcsolód feature, a Rendezői nézet, viszont ott sincs jelen az egyidejűség.

A Zoom Anyplace lényege abban merülne ki, hogy a 200MP-es képérzékelőt összekapcsolják a Qualcomm AI motorjával, melynek következtében kiszélesednek a lehetőségeink. Míg eddig a felhasználó csak egy adott mozgó témára összpontosíthatott, addig mostantól ugyanúgy mehet erre a fókusz, ám más jelenetek is ugyanúgy megörökítésre kerülnek minőségromlás nélkül, azaz nettó 4K felbontásban.

A Samsung szerint a teljes képernyős, valamint a közeli felvételek egyidejű készítésének képessége felszabadíthatja a kreatív potenciált, ezáltal az alkotni vágyók több szögből filmezhetnek, ráadásul szabadabban és dinamikusabban. Még akkor is, ha a kívánt téma a képernyő szélén helyezkedik el. Ezzel az újdonsággal a felhasználóknak lehetőséget biztosítanak a tetszés szerint történő nagyításra, kicsinyítésre.

A nagyított résznél történő 4K felvétel megőrzéséhez a re-mosaic technológiát szintén alkalmazzák, így az érzékelő megtarthatja az eredeti 12.5MP felbontást, ezáltal pedig sokkal élesebb mozgófelvételek készülhetnek. Régebben a 3x-os, vagy nagyobb zoomolásnál a széles objektívről telére történt a váltás, viszont ezáltal csökkent a képminőség, illetve módosult a szög. A jelenlegi 200MP-es széles kamera azonban zökkenőmentesen szállít akár 4-szeres nagyítást anélkül, hogy minőségromlást okozna.

A bemutatkozó videóban (lásd fent) a nyolcadik másodpercnél feltűnik a Qualcomm-féle Snapdragon 8 Gen 3 chipsetje, ami vélhetően szükséges lesz a funkció alkalmazásához. Nem zárnánk ki annak lehetőségét, hogy a Galaxy S23 Ultra 5G is megkapja az újdonságot, viszont, ha a jelenlegi szivárgásokat vesszük alapul, akkor az utódba egy továbbfejlesztett főszenzor kerül, azaz nem az ISOCELL HP2, hanem a HP2SX – bárhogy miben újult meg, azt egyelőre nem tudni.

Bemutatkozott a Galaxy Tab S9 FE és a Galaxy Tab S9 FE+

Fura, hogy a Samsung nem készült különálló Unpacked eseménnyel, pedig a Fan Edition-éra teljes mértékben megérdemelte volna. Jó, valahol megértem, hiszen házon belül nem szeretnék a show színvonalát csökkenteni azáltal, hogy egy büdzsé-barát termékcsaládot promóznak általa – végtére is a flagship vonalra épült mindig. A Galaxy Buds2-vel, illetve a Galaxy SmartTag2-vel már foglalkoztam külön cikkekben, most a Galaxy Tab S9 FE-terméktesót rendezném le egyben, ugyanis nincs sok értelme külön szedni, annyi egyezés van kettőjüknél.

Kezdeném mindent ott, hogy a Galaxy Tab S9 FE termékvonala azért született meg, hogy két terméket kifuttattassanak – amellett, hogy a pénztálcánkat kíméli. Aki eddig vagy a Galaxy Tab S6 Lite 2022, vagy a Galaxy Tab S7 FE vásárlásán gondolkodott, azoknak van egy rossz hírem, ugyanis ezek a modellek immáron end of life plecsnivel büszkélkednek, azaz gyártásuk leállt, forgalmazásuk pedig már csak a meglévő készletek függvényétől függ. Nem érdemes azon gondolkodni, hogy karácsonyig kitartanak a raktárkészletek, mert már most is akadtak olyan időszakok – legalábbis hazánkban – amikor készletértesítő feliratkozására kötelezett a webáruház.

A legjelentősebb változás a por- és a vízállóságánál mutatkozik, ugyanis a Galaxy Tab S9 FE páros IP68 tanúsítvánnyal rendelkezik, így a nagytestvéreire cseppet sem hoz szégyent, mert azt a tulajdonságot ugyanúgy megörökölte. Természetesen, a POGO csatlakoztatás gondoskodik a kábelmentes töltésfelvételről, ha mondjuk munkakörnyezetben; vagy informális displayként használná.

A felsőkategóriás érzetet a hálózati csatlakozása se csorbítja, hiszen felszámolták az LTE vonalat, ugyanúgy 5G-vel dobják piacra a SIM kártyás változatait. Külön megemlíteném az eSIM kártya fogadásának képességét, amire egyre nagyobb hangsúlyt fektet a dél-koreai tech-óriás.

A Galaxy Tab S9 FE-éra kijelző tekintetében hasonló adottságokkal rendelkezik. Ez alatt a majdnem egységes pixelsűrűségüket értem, hiszen cirka 244-248ppi tartományra hivatottak. A kisebb modell 10.9 inchen hoz WUXGA+ (2.304 x 1.440px), míg a nagyobb 12.4 inchen WQXGA (2.560 x 1.600px) felbontást. A megjelenítőpanelnál az LCD köszön vissza, amelyet a Galaxy Tab S8-nál, vagy éppen az elődnél alkalmaztak (ott csak 60Hz-en tette a dolgát), ám itt csak 90Hz-en működnek. A szelfiekameránál nincs kivágás a kijelzőből, hanem annak kávájába építették, ezáltal leszögezhető, hogy minden oldalról szimmetrikus lett. A Galaxy S23-nál bemutatkozott Vision Boost szintén beépült a tudástárba, így a kültéri használatnál se lesz probléma a láthatósággal. Egyébként a Galaxy Tab S7 FE-nél lévő 500 nitt, 600 nittre növekedett, amit 720 nittre tud növelni High Bright módban.

Kicsit savanyú mosolyt csal a számra az Exynos 1380 lapkának a készülék vázába történt építése, hiszen, míg mondjuk: a Galaxy A54 5G-t, a Galaxy F54-et vagy a Galaxy M54 5G-t középkategóriás termékként éltetik a tech világában, addig a Galaxy Tab S9 FE-ágát már a felsőkategória belépőszintjeként tartják számon. Ez pedig valahol nem jogos, mert marketing oldalról érezhető némi felár a „jobb pozícióba” álltatásért. A Galaxy Tab S7 FE-hez képest a teljesítményváltozás főleg az mesterséges intelligencia modulnál a legérethetőbb.

Az akkumulátornál azt érzem, mint ha a Galaxy Tab S8 FE-érát akarták volna létrehozni tavaly, csak valamiért elhalasztották a debütjét. A sima modellnél 8.000mAh-ás (ugye a Galaxy Tab S9-nél növeltek 400mAh-val!), míg a pluszosnál 10.090 mAh-ás telep gondoskodik az energiaellátásról, amit cirka 90 perc alatt feltölthetünk 45W-os szupergyors töltő segítségével. Igen, már ez is kompatibilis vele. Üzemidőben nagyjából 18 órás videófogyasztásra hivatott az alapmodell, 20 órára pedig a nagyobb.

Mind a két terméknél a három mikrofonos felállás a jellemző, amelyből kettőt az előlapra helyeztek el – ebből az egyiket a szelfie kamera mellé, a másikat pedig a bal oldali kávára –, hogy még tisztábban hallhassanak videóhívásnál a hívott felek. Új funkciók sorában ott lesz a Hangfókusz, amikor a tablet körüli összes zajt beengedhetjük; de akár szűrhetjük is. Nemmellesleg, azáltal, hogy három mikrofonnal büszkélkedik, a zajszűrése legalább 50%-kal javult.

A vízállóságából az S Pen se maradt ki. Ezáltal, ha netán nedves környezetben használnák, ahol az ujjunkat a kijelző nem kezeli le, akkor érdemes átváltani a tollra, ami a gyári tartozékai között foglal helyet, ugyanis általa helyettesíthetjük az ujjbegyünket és az sem lesz akadály, hogy vízcseppes a panel, mert a tollalt minden gond nélkül érzékelni fogja. Ha pedig már S Pen… a kattintási erő optimalizálásra került, növelték picit a tömegét, illetve immáron mindkét irányból csatlakoztatni lehet a készülék oldalára, ha tölteni szeretnénk. A rajzolók külön örömére pedig 50° és 60° fokos dőlésszögek se okoznak gondot.

Lényegében, a Galaxy Tab S9 FE-knél az S Pen meglétére helyeződik fókusz, hiszen az elődöknél elérhető számos kreativitást segítő alkalmazás ugyanúgy jelen van. Gondolok: a PenUp-ra, vagy a GoodNotes-ra – utóbbi az IOS rendszer legnépszerűbb jegyzetelő applikációja. (Ha valaki újdonsülten vásárolná a tabletet, akkor 1 éves előfizetés társul mellé.) A népszerű programok között említhettem volna még: a Clip Studio Paint-et, a LumaFusion-t vagy az ArcSite-ot – melyeknél bizonyos ideig limitált előfizetést ad a tech óriás teljesen ingyen és bérmentve.

A memória moduloknál észrevehető egy érdekesség, amelyet táblázatba foglalva prezentálnék:

Termék128GB256GBBővíthető
Galaxy Tab S9 FE6GB8GB
Galaxy Tab S9 FE+8GB12GB

Sokkal több RAM-ot kapott a FE+, bármelyik tárhely variációt nézzük, pedig processzor tekintetében ugyanaz az Exynos 1380 lapul meg a váz alatt.

Kevés sajtóorgánum említette meg azt a környezetbarát törekvést, ami jelen van a Galaxy Tab S9 FE-knél is. Lehetne kiemelni a sorból: a minimalizált csomagolást, amelyet újrahasznosított papírból állítanak elő, illetve törekednek arra, hogy minél vékonyabb legyen, ezáltal egy raklapra minél több férjen és kevesebb környezeti lábnyomot hagyjanak; a környezetbarát mód festett fémkeretét; illetve a legalább 20%-nyi újrahasznosított óceánból kinyert műanyagot.

Operáció rendszerénél az Android 13 és a One UI 5.1.1 párosa fedezhető fel. Az ujjlenyomat-olvasóját mind a kettőnél a bekapcsológomba integrálták. Noha, a kamerákról nem esett szó, de az FE+ a hátoldalra kettőt kapott, egy főszenzort és egy ultraszélest. Nem gondolnám azt, hogy ez egy húzó USP, de sose lehet tudni….

A magyarországi forgalmazásuk október 11-én veszi kezdetét. A Galaxy Tab S9 FE-ből menta, ezüst és szürke, míg a Galaxy Tab S9 FE+-ból: ezüst és szürke kerül forgalomba – azaz a jelek szerint a levendula teljes mértékben elkerüli országunkat.

Bemutatkozott a Galaxy SmartTag2

Az okoskiegészítők vonalán se állt meg a fejlesztésben a Samsung. A Galaxy Buds FE nem a legelitebb vezeték nélküli fülhallgatójuk, ám megpróbálkoztak általa egy árbarát kiadású terméket megalkotni; az pedig, hogy sikerrel jártak-e, mindenki döntse el maga. Viszont nem csak ez az egy kütyű, amit extraként vásárolhatunk, ugyanis megújult a Galaxy SmartTag-éra, amire valljuk be: nagyon ráfért már a ráncfelvarrás. A dél-koreai tech óriás jól látta meg, hogy nincs értelme foglalkozni két vonallal, mert abból a többség csak az alacsonyabb árfekvésűt részesíti majd előnyben; az elitebb pedig totális hanyatlásnak indulhat.

A Galaxy SmartTag2-ből nincs plusz. Az alapmodell tud mindent, amit tudnia kell. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a Galaxy SmartTag+ alternatívába elhelyezett UWB technológiát immáron tudja, ha akarja, ha nem a vásárlója. Noha, nem egy olyan elterjedt szabványról beszélhetünk, mint az NFC, de mégis azért a felsőkategóriás készülékek többsége tudja. A teljességkedvéért mutatnánk, melyek ezek:

  • a Galaxy Note20 Ultra,
  • a Galaxy S21+ és a Galaxy S21 Ultra,
  • a Galaxy S22+ és a Galaxy S22 Ultra,
  • a Galaxy S23+ és a Galaxy S23 Ultra;
  • illetve a Galaxy Z Fold2,
  • a Galaxy Z Fold3,
  • a Galaxy Z Fold4,
  • és nem utolsóként a Galaxy Z Fold5.

Ettől függetlenül, nem feltétlenül baj, ha olyan okostelefonnal használnánk, amely nem támogatja ezt a technológiát, hiszen az egyik előnye, hogy nagyon alacsony energiafogyasztása. Ebben a felhasználók egy óriás előrelépést fognak érezni, hiszen az elődnél (hiszen ez már valójában a Galaxy SmartTag+ továbbfejlesztése!) tapasztalt nagyjából 150-160 napos üzemidő immáron 500 napra bővült, ha be vannak kapcsolva a funkciói, mint pl.: a gomb lenyomásával aktivizálhatunk valamint, vagy éppen az elvesztés mód élesítve van. Ha ellenben kikapcsolnánk, akkor ezt akár további 200 nappal lehet bővíteni, ami egy eléggé szép szám – hiszen 1 év 365 napból áll általában, ha nincs szökőév, szóval kalkulálhattok, milyen gyakorisággal kell cserélni a gombelemet benne.

Változtattak a fizikai formáján, aminek személyesen örülök. Vékonyabb, ám hosszabb lett. Az elődök egyikén se szerepelt a kulcstartóra helyezhető lyuknál védelem, ám itt egy fémkerettel megerősítették, hogy ne kezdje ki az anyagot, ha netán sűrűn fel- és levennénk a kulcscsomóról vagy bármi másról. Míg az előző generációnál szó szerint ketté kellett szedni a terméket, addig az utódnál már egy rekesz ugrik ki (alulról), ahova a 2030-as gombelemet el lehet helyezni. Ez a dizájn változtatás eredményezi a por- és vízállóság mértékének növekedését, hiszen az IP53 immáron IP67, mint bizonyos középkategóriás okostelefonjainál.

A Samsung nagy hangsúlyt helyez az elvesztés mód (Lost mode) népszerűsítésére. A SmartThings Find segítségével könnyedén meg lehet találni az elvesztett dolgainkat, amelyek mellé „csomóztuk”. Az applikáción belül megjelenik egy iránytű nézet is, csakhogy egyszerűbb legyen a navigáció hozzá. Ezen kívül, ha mondjuk egy kutyusos nyakörvtartóhoz rögzítenénk, és kedvencünk eltűnik, egy idegen pedig megtalálja, akkor az NFC érintés alkalmazásával információkat adhatunk a megtalálónak. (Lényegében az NFC képes okostelefont a közelébe kell vinni a SmartTag2-nek és megjelenik az információ.) Ez a mező szabadon szerkeszthető, érdemes informatívan használni.

Nem utolsó sorban ismét szóba hoznám az akkumulátorkímélő üzemmódot. Mint már említettem, ha minden funkciót kilővünk a Galaxy SmartTag2-nél, ami nem a helyzet meghatározáshoz kapcsolódik, akkor az 500 napos üzemidőt akár 700 naposra lehet kibővíteni. Ilyenkor értelemszerűen egy olyasmi low battery állapotot teremtenek meg szoftveresen, ami a főfunkció ellátásához elegendő, viszont extrákat már tiltja, mint pl.: iránytű nézetet vagy a gombhoz társított funkcióindítást.

Színek tekintetében a fekete és a fehér variáns várható, amely a hazai képviselet oldalán már egyébként feltűnt, ahogy a hozzávásárolható szilikon tok is. Ezen kívül persze lesz számos más fajta, amelyek inkább külföldi webáruházból szerezhetők be: műanyag, (vegán) bőr vagy szilikon kiadásban. Általánosságban 15-25 dolláros vételáron vásárolhatók. Amerikában a forgalmazása október 11-én veszi kezdetét, árban nagyjából ugyanott nyithat, mint az elődje, átszámolva kb. 15-20 ezer forint körül az 1 db-os kiadás.

Bemutatkozott a Galaxy Buds FE

A Samsung Magyarország egyelőre még egyik új Fan Edition terméknek a kampányába se kezdett bele, de ebből nem arra gondolnánk, hogy nem érkeznek hozzánk; hanem csak arra, hogy késleltetett formában debütálhatnak – hiszen az aloldalaik már készek. A Galaxy S20 FE-vel vált igazán ismerté ez az árbarát albrand, viszont azóta elkopott a hírneve. Se a Galaxy S21 FE, se a Galaxy Tab S7 FE nem hozta ugyanazt az áttörést. A dél-koreai vállalat jól vette észre, hogyha egy teljes ökoszisztémát építenek rá, akkor van lehetőségük újra érvényesülni általuk. A kezdésben a Galaxy Buds FE-nek újdonságaira térnék, ugyanis a vezeték nélküli fülhallgatók frontján egyfajta innovációs lassulás észlelhető.

Ha sokan nem is, de azért akadtak jó néhányan, akik a Galaxy Buds Live formavilágának következő generációját várták, azonban nagyon úgy fest, hogy ez olyannyira parkolópályára került, hogy fel se szeretnék éleszteni. Helyette levették a polcról a Galaxy Buds+ terméket, amelyet kicsit újragondoltak. Alakzatát tekintve abszolút ez a modell köszön vissza, csak éppen változtattak egy-s-mást, amivel a versenytársak hasonló árpontján lévő termékeire tehetnek ütőképes alternatívát.

A legjellegzetesebb változás, amiben a Galaxy Buds2-t is sikeresen felülmúlja, hogy nagyobb basszus membránt építettek bele. Ez a hangterjedelem szempontjából egy meghatározó tényező, hiszen jobban kijön a mélyebb, erőteljesebb hangzás. Természetesen, az aktív zajszűrés ugyanúgy jelen lesz, mint az elődnél; viszont, ha valaki a környezeti hangok beengedésével szeretné a részleges szűrést alkalmazni, azoknak lesz egy rossz hírünk, ugyanis míg a Galaxy Buds2 három, a Galaxy Buds2 Pro pedig öt fokozatban képes erre, addig itt csak egyetlen opció van rá. Ott van persze az AI alapú szűrés, amely érzékeli azon ismétléseket, amelyek nem odavalók, és kiiktatja azokat.

A minőségi kommunikációról és zajszűrésről három mikrofon gondoskodik, melyből kettő kívül helyezkedik el. Míg a Galaxy Buds2 kétutas hangszóróval rendelkezik, addig az FE variáns csak egyutassal, mint a Galaxy Buds Live. Mondjuk arról információnk nincs, hogy méretben hasonló-e, de majd megpróbáljuk kideríteni. Az érintőfelülete nagyobb lett, mellyel könnyíti a termék navigációját.

A Samsung kihangsúlyozza többször is, hogy az ökoszisztémán van a hangsúly, tehát ha mondjuk összekapcsoljuk egy tablettel, de az okostelefonunkra éppen jön be egy hívás, akkor átkapcsolódik arra, hogy a hívást fogadni tudjuk általa, majd a végeztével visszaáll minden az eredeti kerékvágásba. Ahogy minden terméküket, a Galaxy Buds FE-t szintén hozzáadhatjuk a SmartThings-hez, ahol a Find funkcióval keresést indíthatunk.

A Bluetooth v5.2-es szabvány segítségével kommunikál az párosított eszközökkel. Sokszor visszatérő kérdés az üzemidő. A Samsung ígérete szerint, ha aktív zajszűréssel használjuk filmezésre (nem pedig beszélgetésre!), akkor akár 21 órás uptime a töltőbölcső bevonásával kipréselhető, merthogy a fülegységek egymaguk nagyjából 6-6 órára képesek; viszont csak szimplán már ez az érték 30 órára is felugorhat, valamint 8,5-re töltőbölcső-mentesen. Kodek támogatások sorában az AAC és az SBC szintén ott szerepel.

A töltőbölcső formája és mérete az elődökét másolja, ezáltal kompatibilisek lesznek azok tokjai rá. Noha nem hangsúlyozzák sehol se, de azt azért érdemes tudni, hogy minimális védelemmel ellátták, besorolása szerint ez IPx2-es, azaz ha elkap egy nyári eső, akkor inkább helyezzük védett helyre, mert nem egy életbiztosítás a fokozata.

A csomag tartozékai között a Type-C to Type-C kábel, illetve 1db Wingtips és 2db szilikon harang található a készülék mellett. Színek tekintetében fehérben és grafitban várható. Október 10-én debütál Amerikában, ebből arra következtetnénk, hogy jövő héten érkezhet meg szintén a magyar piacra. Nyitóára odakinn 99 dollár, azaz idehaza olyan 40 ezer forint körülire tehető. Amint tudunk részleteket, megirjuk.

Most éppen egy golf kiadású Galaxy Watch6 Classic okosórával bővült a portfólió

A Samsung szeret kollaborációba lépni nívós márkákkal, amelyekkel még egyedibbé teheti a kínálatát. A nyáron bemutatott Galaxy Watch6 Classic méltán népszerű, hiszen sokan hiányolták a Galaxy Watch5 Pro-nál a lünettát; ám a gyártó meghallgatta a vásárlói visszajelzéseket, és orvosolta mindezt. Talán pont ennek köszönhető, hogy a jelenlegi felállás alapján, három vonalon folytatódhat tovább az okosórák evolúciója. Magyarországon a golfnak nincs akkora népszerűsége, mint mondjuk a Formula 1-nek vagy a futballnak. Ettől függetlenül a prémium érzetet sugározza magából a sportág, ha pedig a PXG, mint brand szóba került, akkor a golfozók tudják, hogy mélye(bbe)n a zsebükbe kell nyúlni.

A PXG természetesen egy rövidítés, amely a Parsons Xtreme Golf-ot takarná. Egy globális sportfelszelésekkel foglalkozó vállalatról van szó, amely golffelszerelés-termékek és -kiegészítők forgalmazásával tűnik ki a tömegből. A viszonylag friss brand cirka egy évtizede van az élők sorában, hiszen 2014-ben alapított Bob Pasons. A hírnevét az üreges testű ütőfejüknek köszönhetik, amellyel javult a teljesítménye a játékosoknak; illetve teljesen más, sokkal jobb érzést kölcsönöz használatakor.

A Samsung odahaza jelentette be, hogy elhozza a Galaxy Watch6 Classic PXG Edition változatát mind a két méretben. Aki viszont ilyenre vágyna, annak sajnos két rossz hírünk is van. Az egyik, hogy csak és kizárólag Dél-Korában kapható; a másik pedig, hogy korlátozott darabszámban kerül értékesítésre. A megjelenése viszont már megtörtént, ugyanis szeptember 15-től zajlik az előrendelési és kiszolgálási időszaka – legalábbis a hivatalos közlemény szerint.

Aki él az előrendelési ajánlattal szeptember 15. és 30. között, az több kedvezményben részesül, melyre azért se térnék ki, mert biztosan kevesen fognak Magyarország benevezni rá. Ami mellett viszont nem mennék el szó nélkül, az az exkluzív kiegészítők listája, amelyek hozzápárosulnak. Az okosóra mellé dukálni fog: kétféle PXG szíj; egy PXG labdatáska, amelyet PXG golflabdákkal megtöltenek; PXG labdajelölő; valamint az okosórára kétféle PXG okosóraszámlap.

Természetesen egyedi ajánlat szintén társul mellé, amelynek magyar vonatkozásban nincs relevanciája. Inkább a szoftverére térnék ki, ugyanis a Smart Caddy alkalmazással van felszerelve, amely a világ mintegy 40.000 golfpályájáról nyújt információkat, valamint különféle funkciókat, mint pl.: automatikus lövés követést, távolságmérést vagy éppen intelligens golfélményt.

A Galaxy Watch6 Classic PXG Edition egy olyan termék, amely a legjobb golfélményt nyújtja azáltal, hogy egyesíti a Galaxy Watch6 Classic-ot a PXG márkával. Utóbbi egy olyan brand, amelyre minden golfózó vágyik. A különleges kiadás nem csak funkcióiban, hanem a stílusában is kiegészíti felhasználóját és nyújt egy élvezetesebb és okosabb golfélményt.

mondta az egyik Samsung Electronics fejes.

A Galaxy Watch6 Classic PXG Edition 43mm-es méretben 869 ezer, míg 47mm-es kiadásban 899 ezer wonba kerül. Viszonyítási alapként jegyezném meg, hogy a Galaxy Watch6 Classic Golf Edition változata 529 és 559 ezer wonért, míg az eSIM-mentes alapmodelljei – azaz a nem Golf kiadásúak, amelyek itthon is kaphatóak – 429 és 469 ezer wonért debütáltak annak idején, amikor elstartolt rájuk a pre-order időszak. Ezzel is érződik a prémium mivolta. További érdekesség, hogy csak ezüst és csak Bluetooth változatban kapható.

TermékTípusszámNyitóár
Galaxy Watch6 Classic PXG Edition 47mm, BTSM-R960NZSGK02899 000 won
Galaxy Watch6 Classic PXG Edition 43mm, BTSM-R950NZSGK02869 990 won
Galaxy Watch6 Classic Golf Edition 47mm, BTSM-R960NZSGK01559 000 won
Galaxy Watch6 Classic Golf Edition 43mm, BTSM-R950NZSGK01529 000 won
A Golf kiadású Galaxy Watch6 Classic változatai.
Táblázat: Galaxy Világa

A végére még hoznék néhány fotót róla, mert valóban szép lett:

Bemutatkozott a Galaxy F54 5G

A Galaxy F-termékcsaládról viszonylag keveset hallani és olvasni, amit annak is köszönhet, hogy az európiai piacot nem hódították meg. A Samsung legfőképpen az indiai térségben próbál érvényesülni általa, ahol a Z-generációt szeretnék megfogni, akiknek fontos: a kamera, a social media és az üzemidő. Az idei esztendőben a Galaxy F14 5G készüléket mutatták be, mint egy belépőszintű modellt, azonban várható volt, hogy a közkedvelt ötvenes vonalon szintén előrukkolnak a kötelező hardveres update-tel. Június 6-án, azaz minap leleplezték a Galaxy F54 5G-t, amelynél a különbségeket mikroszkóppal kell keresni – legalábbis, ha valaki hezitál közte és a Galaxy M54 5G között.

A Samsungnál az a küldetésünk, hogy nagy teljesítménytű eszközökkel jobbá tegyük az ügyfeleink életét. A Galaxy F54 5G piacra dobása jelzi rendíthetetlen elkötelezettségünket az innováció iránt, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy teljes potenciáljukat kiaknázzák. Az olyan funkciókkal, mint a Nightography és az Astrolapse, a páratlan 120Hz-es Super AMOLED+ kijelzővel, a 6.000mAh-ás akkumulátorral, vagy éppen a 4 generációs operációs rendszer-frissítéssel együtt forradalmi felhasználói élményt biztosítsunk.

mondta Raju Pullan, az MX alelnöke Indiában.
A Galaxy F54 5G egyik kreatív fotója.
Forrás: Samsung India

Akik képben vannak a Galaxy M54 5G termékkel, azokhoz szólnék elsőként, hiszen tényleg minimális a különbségek listája, amivel eltér a kvázi testvérétől. Amit le tudtam szűrni gyorsan, az nem más, minthogy 8/256GB-os RAM és ROM opcióval kínálják, azaz elhagyták a 128GB-os alaptárhely változatot. Szintén egy érdekesség, hogy Android 13 operációs rendszerrel, illetve One UI 5.1-es felülettel látott napvilágot, amihez a gyártó négy generációs főszoftver-frissítést, illetve biztonsági oldalról 5 évnyit biztosít. Ergo, nagyjából ugyanolyan szinten van kezelve, mint a felsőkategóriás modellek.

Az Android 13-at ugyanaz az Exynos 1380 5nm-es gyártástechnológiával előállított processzor hajtja, amely a Galaxy M54 5G-t. Nincs változás se a magterjedelemben és GHz tartományban; ahogy GPU fronton sem – ugyanis azért valahol reméltem, hogy meghúzatják egy kicsit, ha már picivel áron felül kínálják.

A kijelzőjénél 6.7 inches Super AMOLED+ panel emlegethető, amely FHD+ felbontásra képes. Megtartották az úgy nevezett Infinity-O kamerakivágást, amit a Samsung évről évre örököltet át minden értelmes telefonjába. Tényleg felsőkategóriásként van kezelve, hiszen a 120Hz-es képernyőfrissítési ráta adott. Az előlapon 32MP-es érzékelő, míg a hátlapon 108+8+2MP-es foglal helyet. Utóbbi nem a mélységérzékelés mivoltát hivatott ellátni, hanem által készíthetők a jobb minőségű makrofotók.

A Samsung marketing osztálya sokat agyalhatott azon, miként tegye eladhatóbbá a terméket, mert bárhogy nézzük, ez bizony egy átnevezett Galaxy M54. A próbálkozásuknál figyelhetők meg olyan stílusos marketing szövegek, mint pl.: a „Triple Camera with Astrolapse, Nightography” vagy éppen „Flagship Signature S-Series Premium Design”. Sőt, arról sem feledkeznek meg, hogy a kamerakiemelkedések fémek, azaz az ütéseket jobban bírják. További specifikációs érdekességek közül emelnék ki még párat, mint a Wi-Fi6-ot, a Bluetooth v5.3-at, a 25W-os gyorstöltést vagy éppen a 6.000mAh-ás akkutelepét.

De akkor mégis mi relevanciája van a Galaxy F54 5G-nek az indiai piacon? – Hát igazából arról volna szó, hogy a Galaxy M54 5G nincs jelen a térségben, mert az máshol debütált, azt a területet teljesen elkerülte, így egymásnak ott nem is konkurenciái házon belül. Ennek fényében az ottani képviselet könnyedén ki tudta játszani az átcímkézés lapját, hiszen színek tekintetében se erőltették meg magukat, ugyanúgy kék és ezüst van terítéken.

A helyi képviselet 35 999 indiai rúpiáért helyezte a kínálatukba, azonban azok, akik előregisztrálnak a termékre, csak 29 999 indiai rúpiáért – vagy éppen bizonyos bankokon keresztül 27 999-ért – szerezhetik meg. Ez átszámolva 125 ezer forintnak feleltethető meg, ami nagyon jó ajánlat.

Rendkívül pontos helymeghatározó UWB chipet mutatott be a Samsung

A Samsung két évvel ezelőtt leplezte le a Galaxy SmartTag okoskiegészítő-családját, amellyel azoknak a felhasználóknak szeretett volna kedveskedni, akiknél napi fejfájást okoz az a jelenség, hogy valamijüket nem találják. Segítségével könnyedén rá lehet találni a kulcscsomóra, elkóborolt házi kedvencre vagy bármi másra, amihez hozzápárosítják és -rögzítik. Az elmúlt időszakban eléggé kevés hír érkezett a következő generációjáról, azonban március végén a dél-koreai brand megtörte a csendet azon közleményével, melyben az Exynos Connect U1000 fejlesztésére hívja fel a tech-orgánumok figyelmét.

Az Exynos Connect U100 egy olyan ultra wideband chipset, ami az elődhöz képest: sokkal nagyobb pontossággal tudja megállapítani, hol van a keresett termék. Nem csak a levegőbe beszélt a vállalat sajtókollégája, aki kiemelte, hogy egy számjegyű centiméteres értékben mérhető a zóna, ahol biztosan ott lesz az okoskiegészítő, valamint annak „gazdája”. Ergo, kevesebb mint 10 cm-es körzetre zsugorítja az átvizsgálni kívánt területet, ami nagyon hangzatos.

A lapka más különlegességgel is rendelkezik, ugyanis az egymással kapcsolatban lévő egységeknél van arra lehetőség, hogy akár elfordulási fok/szög formájában adjon pontosítást a keresés során, ha nem a megfelelő irányba néznénk. Legfőképpen belső térnél jöhet jól a technológia, ahol a GPS már nem tud megfelelően működni az árnyékolásból, vagy éppen a kicsi távolságból fakadóan.

A gombelemmel (1db CR2032) működő chipnél ügyeltek az energiatakarékosságra, így nem kell attól tartani, hogy folyamatos aktív állapotából fakadóan pont akkor fog lemerülni, amikor szükségünk lenne a segítségére. (Az első generációnál maximum 165 napos akkumulátor idővel lehet számolni.) Másfelől, a Samsung össze akarja kapcsolni az AR és a VR világgal, azaz, ha mondjuk a kameránkat bekapcsoljuk, akkor annak a képével mutassa, merre keressük a megtalálandó tárgyát.

Az Exynos Connect U100 a kifinomult távolságmérési és helymeghatározási képességeket erős biztonsággal ötvözik, hogy hiperösszeköttetést tegyenek lehetővé az emberek és a minnapi tárgyak között, ami számos új lokalizációs és helymeghatározási funkciónak adhat melegágyat. (…) A kommunikációs technológiák terén szerzett technológiai vezető szerepünkre építve elkötelezettek vagyunk a kis hatótávolságú kommunikációs megoldások innovációjának előre mozdítása mellett, hogy átalakítsuk kapcsolatainkat és kapcsolatunkat a minket körülvevő világgal.

mondta Joonsuk Kim, a Connectivity Development Team ügyvezető alelnöke.

Az UWB technológia legelőször a Galaxy Note20 Ultra készülékben tűnt fel, ám a Samsung akkoriban nem igazán reklámozta be létét. Várniuk kellett a felhasználóknak a Galaxy S21 termékcsaládig, amikor is piacra dobták a Galaxy SmartTag+ kiegészítőt, ami elsőként rendelkezett ezzel a képességgel; ugye a Galaxy SmartTag-be nem rakták bele.

Jelenleg az alábbi termékekben található meg:

  • Galaxy S23 Ultra 5G
  • Galaxy S22+ | S22 Ultra 5G
  • Galaxy S21+ | S21 Ultra 5G
  • Galaxy Z Fold4 5G
  • Galaxy Z Fold3 5G
  • Galaxy Z Fold2 5G
  • Galaxy Note20 Ultra

Az U100-as lapka több szabványnak felel már meg, mint pl.: a FiRa Consortiumnak, ami egy az UWB iparág által vezetett non-profit szervezet, mely szerint interoperabilitás jellemzi; vagy éppen a Car Connectivity Consortium (CCC) Digital Key Release 3.0-nak, ami pedig digitális kulcsaink tárolására, hitelesítésére és cseréjére szolgál.

A sok újítás mellett számomra a legfontosabb, hogy egy számjegyű centiméteres és 5° alatti pontosságot biztosít; emellett van arra is lehetőség általa, hogy a felhasználó kihasználhassa az érkezési időnek és a 3D érzékelési szögnek a méréseit. Várhatóan az év második felében akár okoskiegészítő formájában is megízlelhetjük, mire képes a valóéletben, hiszen az a hír járja, hogy az augusztusi Unpacked event szolgáltathat otthonául a bemutatásának.

Bemutatkozott a Galaxy F14 5G

A Flipkart nevű webáruházról elvétve lehet hallani a Galaxy Világán. Azért emlegetjük, mert az indiai Samsung képviselet náluk exkluzívan értékesíti a Galaxy F-termékcsaládot. Kicsit olyan ez a termékcsoport, mint ha adnának és elvennének, mert a Galaxy A- és M-szériák szolgáltatják az okostelefonjaik alapjait, ám valamicske változtatást mégis orvosolniuk kell, hogy másabb közegnek feleljenek meg egy olyan kiszolgáltatott régióban, ahol a dél-koreai brand ténylegesen küzd a piaci részesedéséért. Az e-kereskedelemmel foglalkozó vállalat a kezdetekben könyvértékesítéssel foglalkozott, csak később került képbe az elektronikai eszközök. Most, márciusban a Samsung India leleplezte következő belépőszintű modelljét, a Galaxy M14 5G-t, aminél a frevolúciós jelzőt emlegetik.

A Galaxy F-sorozat szegmenselső funkciókat kínál a Z-generáció számára, akik felgyorsultabb életet élnek. Ezt hívjuk Frevoluciónak. A Galaxy F14 5G 5nm-es processzorral, valamint 6.000mAh-s akkumulátorral érkezik. 13 csatornát támogat a szupergyors 5G kapcsolat érdekében. Számos további Frevolutionary funkciókat érhetnek el a vásárlói, effektíve alacsony áron”

tette hozzá Rahul Pahwa, a Samsung India mobil üzletágának igazgatója.
A Galaxy F14 5G egyik kreatívja.
Forrás: Samsung India

Mi sem más, mint a specifikációs különbségek bizonyítják leginkább azt, hogy a Galaxy F14 5G egy átformált Galaxy M14 5G. A mikroszkopikus eltérések közül mindösszesen három tényt lehet kiemelni. Az egyik legfontosabb, hogy a 6.000mAh-s akkumulátora immáron nem 15W-tal, hanem 25W-tal tölthető, ami eléggé ritkaszámba megy a kategóriában. Terhelhetőbb lett, amit csak azok a felhasználók vesznek észre, akik a nagyobb RAM változat mellett teszik le a voksukat, hiszen rendelkezik 6/128GB-os kivitelben, míg a testvérét csak 4/128GB-os kiadásban szállítják. A harmadik pedig, hogy az Android 13-at One UI 5.1 felülettel kínálják.

Az erőforrását ugyanaz a házon belül gyártott, az Exynos 1330 lapkakészlet szolgáltatja, amit a Galaxy M14 5G-be is szereltek. A kijelzőjénél a képfrissítés 90Hz-en szolgáltatja maximum a tartalommegjelenítését, melyhez 6.6 inches kijelzőátmérő társul. Felbontás ügyileg Full HD+-szal számolhatnak a vásárlói.

Kamerák körében vélhető fel egy érdemtelen változás, ugyanis három hátlapi érzékelő helyett csak kettőt kapunk: a főszenzor 50MP-es dolgozik, a makro pedig 2MP-en. Ergo, eltávolításra került a 2MP-es mélységérzékelő, ami véleményem szerint nem tesz sokat hozzá a képalkotáshoz. A szelfi kameramodulnál megtartották a 13MP-es f/2-eset. Jack csatlakozással ellátták, hiszen a chipset egyik különlegessége, hogy támogatja az FM rádió képességet.

A három színválasztéka, amelyben elérhető lesz.
Forrás: Samsung India

A Samsung India büszkén kihangsúlyozza, hogy a 2 főszoftverre (azaz Android 15-ig) támogatott lesz, valamint 4 évnyi (2027-ig) biztonsági frissítésre. A RAM Plus szolgáltatás ugyanúgy elérhető, ahogy társaiban, mellyel lehet fokozni a termék gyorsabb válaszidejét. Színportfóliójában: a fekete (O.M.G. Black), a zöld (G.O.A.T. Green) és a lila (B.A.E. Purple) lesz a választható opció. Árak tekintetében pedig az alábbi a felállás:

TermékTípusszámRAM/ROMÁr
Galaxy F14 5GO.M.G. Black [SM-E146BZKGINS]
B.A.E. Purple[SM-E146BLVGINS]
G.O.A.T. Green [SM-E146BZGGINS]
4/128GBINR 12 990
Galaxy F14 5GO.M.G. Black [SM-E146BZKHINS]
B.A.E. Purple[SM-E146BLVHINS]
G.O.A.T. Green [SM-E146BZGHINS]
6/128GBINR 14 490
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung India

A Galaxy F14 5G különlegességei között mindenképpen megemlítendő, hogy csak 128GB-os kiadásban érhető el, a jelek szerint nincs 64GB-os tárhelyopció. A két SIM kártya mellett külön tudja fogadni a microSD kártyát, amellyel 1TB-ig bővíthető. Bluetoothból v5.2-es, míg Wi-Fi-ből /ac-s tanúsítvánnyal rendelkezik. Jelenleg afféle előregisztrációja zajlik a Flipkart oldalán, a hivatalos forgalmazása március 30-án veszi kezdetét.