Kategória: Alkalmazás

Új reakciógomb aktiválódott a Facebookon

A Facebook, mint a jelenlegi legnépszerűbb közösségi hálózat platformja is becsatlakozik a koronavírus-járvány elleni harcba. Egy reakciógomb bevezetését tűzték ki célul, amelyet már a magyarországi felhasználók is elérhetnek ‘Ölelés’ néven.

Bekapcsolásához nincs semmi teendőnk, ugyanis a rendszer automatikusan aktiválja a felhasználóknál. Természetesen előfordulhat, hogy napokat kell egyeseknek várniuk, hogy láthatóvá váljon abból fakadóan, hogy a rendszerterhelésének eloszlásából fakadóan ütemezetten teszik elérhetővé. (Cikk alján tipp egy cselre!) Közvetlenül az ‘Imádom’ és a ‘Vicces’ reakciógomb között foglal helyet a sárgaszínű emoji, ami egy szívet ölelget. Első használatot követően egyből tájékoztatnak is arról, hogy mi ez a reakciógomb valójában:

Ha távol is, de együtt vagyunk.

Új reakciót hoztunk létre, hogy még többfélébb módon támogathassuk egymást, amíg személyesen nem tudunk találkozni. Reméljük, ezzel a családod és az ismerőseid körében is közelebb érezhetitek magatokat egymáshoz.

olvasható a leírásában.
Az ‘Ölelés’ reakciógomb az ‘Imádom’ és a ‘Vicces’ között kap helyet.
Fotó: Galaxy Világa

Nem csak ezzel a kezdeményezéssel kedveskedik a felhasználóinak, ugyanis a Messenger applikációjának Matricaboltjában egy újabb csomagot tett elérhetővé: „Együtt vagyunk ebben” elnevezéssel, melyben 16 matrica található. – Az, hogy milyen animációkat találtok a csokorba, az alábbi videóból kiderül.

A matricacsomag matricáinak összesített fotóját a [2] ikonra klikkelve, míg a mindkettőhöz kapcsolódó videós bemutatót a [3] ikonra klikkelve találjátok.

[FRISSÍTÉS]: Norbert olvasónktól megtudtuk, hogyha a Facebook applikációt letörlitek és ismét telepítitek, akkor jó eséllyel aktiválódik az új reakciógomb. Ez egy csel, amivel egyből megszerezheted az ‘Ölelés’ gombocskát. A Messengeres matricacsomaghoz nem szükséges az újratelepítés.

Ti már használtátok valamelyiket a megjelenés óta?

Hasznos újítást kapott a gyári Hangrögzítő applikáció

Akadnak kis applikációk, amit az ember kevesebbszer ritkábban használ, mint a Böngészőt vagy a Facebook-ot, azonban bizonyos esetekben hasznosak tudnak lenni. Ha most járnék egyetemre, biztos az egyik kedvencem lenne a Samsung Voice Recorder névre keresztelt programja, ami magyarosabban csak Hangrögzítő néven van számon tartva.

Az elmúlt időben elég szépen kikupálódott, ugyanis a normál rögzítés mellett kapott feltűnt az interjú mód is, melyben azoknál az okostelefonoknál, amelyekben több mikrofon található van lehetőség arra, hogy szoftveresen figyeljék: honnan terjed a hang és ezáltal sokkal irányítottabban vegyék azt fel. (Kvázi kivált egy alapszintű diktafont.) Mellette még akad egy harmadik opció, a Beszédleíró, bár ez magyar nyelvre nincs kifejlesztve, azonban más világnyelveknél (pl.: német, angol, spanyol, francia, kínai, dél-koreai és stb.) bátran lehet használni.

Nos, és mi az az újdonság, ami érkezett. Csak a Kuka funkcióról volna szó, ami eddig még nem volt jelen, így ha véletlen folytán töröltél ki hangfájl, akkor azt sehogy se tudtad visszahozni. Most azonban feltűnt a Lomtár, ami korábban a Galériába vagy a Saját Mappába került beépítésre. Eléggé hülyén hangzik, de a 21.1.20.29-es frissítési verzió hozta el mindezt el.

Képernyőfotó a beépült új funkcióról.
Fotó: Galaxy Világa

Van olyan olvasónk, aki használja legalább havi szinten az app-ot? Nyilván a GDPR miatt hívásrögzítésre alkalmatlan, azonban sűrűn használom tárgyalások felvételére, ha később vissza akarom hallgatni az ott elhangzottakat. Alapvetően az senkinek se tűnik fel, ha csak kiteszem az asztalra az okostelefonom lefordított kijelzővel…

A Samsung applikációt fejlesztett az okosóráira, ami a koronavírus elleni harcot segíti

Biztos sokakban felmerült a cím láttán, hogy milyen plusz applikációval tudja segíteni a dél-koreai vállalat azt, hogy a koronavírus terjedést valamilyen úton-módon megfékezze/lelassítsa a felhasználói körében?! – Nos, ha csak elkezdtek logikusan gondolkodni; vagy éppen felidézitek, hogy mi folyik a csapból is, akkor előttetek lehet az, hogy a kézmosás milyen fontossággal bír manapság. Az, hogy kezet mosunk még önmagában nem véd biztosan, az viszont már igen, ha minőségien tesszük mindezt, erre pedig megszületett egy – egyelőre – ingyenesen letölthető applikáció, a Hand Wash néven.

A The World Health Organization azt javasolja, hogy minél gyakrabban mossunk kezet, mellyel egyszerűen meg tudjuk akadályozni a COVID-19 vírusnak a terjedését. Az egészségügyi szakemberek szerint a kézmosás csak akkor tekinthető hatékonynak, ha legalább 20 másodpercig csináljuk azt alaposan, azaz a hajlatokra (ujj közökre) is irányul.

Beaktiválva a Hand Wash applikáció a Galaxy Watch-on.
Fotó: Galaxy Világa

A „tevékenység” (inkább hétköznapi rutin!) megkönnyítése érdekében a Samsung Research Institute-Bangalore fejlesztőcsapata éjjel-nappal téve azon dolgozott kéthéten keresztül, hogy olyan megoldást szolgáljon, amivel egészségünket megtarthatjuk és biztonságban tudhatjuk magunkat.

Az applikációt tegnap engedték útjára, aminek egyszerű szlogenje van:

„Maradj tiszta, maradj biztonságban!”

Alapértelmezetten napi 8 kézmosást állítottak be számunkra a fejlesztők, azonban van arra lehetőségünk, hogy mindezt módosítsuk. Az kézmosáshoz kapcsolódó plusz információt egy óralapra rögzítették, így amikor rápillantunk az okosóránkra, akkor szembejön az az információ is, miszerint hány perc telt el a legutóbbi kézmosás óta. Ezen kívül nyomon követhetjük, hogy az elmúlt napokban mennyire űztük hatékonyan a „Stay Clean”-t, azaz a tisztántartást. A kézmosást 25 másodpercen keresztül kell csinálnunk, amelynek időtartamát számláló mutatja, azaz ha elmész kezet mosni, akkor csak nyomj rá az óralapon lévő kisikonjára és már csinálhatod is, amit kell!

Az applikációt ide klikkelve tölthetitek le. Mindössze 1.62MB-os mérettel rendelkezik. Fontos megemlíteni, hogy az elején előfordulhat, hogy nem minden okosórával kompatibilis, noha csak órákat említek, fittneszkiegészítőkre is simán lehetne telepíteni, de mégsem. Az általunk tesztelt Gear Fit 2 Pro-ra nem engedte, de a Galaxy Watch-ra igen.

Megkapta a sötét módot a Galaxy Store is

A Samsung az elmúlt napokban élesítette a Galaxy Store újabb változatának frissítését, ami verziószám tekintetében: a 4.5.10.5-ként lesz jelen a patch naplójában.

A 2019-es év egyik “nagy” mérföldköve, hogy bekerült az éjszakai üzemmód az operációs rendszerbe. Ez ugye akkor a leghasznosabb, ha AMOLED kijelzős készülékkel rendelkezel, mert ilyenkor a fekete szín megjelenítésénél a ledek ki vannak kapcsolva, ezáltal nincs fogyasztás ezeknél a képpontoknál. Ezzel szemben a TFT vagy az IPS kijelző ugyanúgy kikeveri a feketét is, mint az összes többi színt. Másrészről, a legtermészetesebb feketével lesz dolga a szemünknek.

Egy teljes kezelőfelület frissítésre kellett várnunk, hiszen a folyamathoz az is szükséges volt, hogy megérkezzen a One UI, ami nem csak arra törekszik, hogy minél felhasználóbarátabb legyen; hanem arra is, hogy egyedi megoldásaival teljesen háttérbe szorítsa azt a teóriát, miszerint a nyers Android (azaz a referencia szoftveres telefonokon lévő) a legjobb választás! Anno a Nexus S-nél így éreztem, azonban mára mindez megváltozott.

A Galaxy Store is már megkapta a Dark mode-ot.

Aktiválása pofonegyszerű. Nem kell a Galaxy Store beállításai között keresgélni a funkciót; elég csak – miután lefrissítettük az áruházat a fenti verzióra vagy az annál újabbra – bekapcsolni az “Éjszakai mód”-ot – ha nincs automatizálva – és már át is áll az akkumulátor-kímélőbb megjelenítésre.

És hogy tényleg nagy újdonság a dark mode, egyre több népszerűbb applikációban jelenik meg, mint pl.: a Facebook, a Messenger vagy az Instagram. Másrészről, kevésbé megerőltető a szemnek, pláne az esti órákban (lefekvés előtt), mint a szimpla.

További képernyőfotók a sötét módról.

Újra lehet bankolni az idei csúcstelefonokkal

Biztos hallottatok arról a hírről, hogy több bank is megszüntette az ujjlenyomatos azonosítást az applikációjánál azon felhasználók körében, akik Galaxy S10, S10+, S10 5G, Note 10 vagy Note 10+ készüléket használtak. Szankció azért került bevezetésre, mert egy biztonsági rést került napvilágra, ami miatt bárkinek az ujjlenyomatával megoldható volt a készülékek feloldása.

A történet röviden: egy brit házaspár vásárolt az Ebay-ről egy olcsóbbnak tekinthető fóliát a telefonjára. Miután azt felhelyezték, arra lettek figyelmesek, hogy bármelyik – nem regisztrált ujjal is! – képesek feloldani a zárolt képernyőt. Az ominózus készülék az új technológiás ultrahangos ujjlenyomat-szenzorral volt felvértezve, így több bank tiltólistára helyezte azon Samsung készüléket, amelyekben jelen van mindez biztonságuk érdekében. Bár azt nem értem, hogy a Galaxy Note 10 5G miért nincs a listán, de ne follyunk bele a részletekbe!

Azóta kijött a Samsung által a frissítés javítása, nagyjából egy hetet se kellett minderre várni. A sajtó által kapott egy nagyobb visszhangot, de azóta már minden rendben, és az egyes bankok is frissítették az applikációikat, így már nem a fejfájós PIN-azonosítással lehet belépni, hanem saját ujjunkéval is.

Képernyőfotó a frissítési újdonságról.

Most HBO GO-előfizetést nyerhetsz a Membersszel!

A Samsungnak van egy kevésbé ismert, ám igen hasznos applikációja, a Samsung Members, amiről már tényleg kéne egy cikket írnom, de révén, hogy nem hajt a tatár várhat még a projekt egy kicsit. Azon része viszont nem, ami a ‘Kedvezmények’ almenüjében lelhető fel. Míg októberben mozijegyet lehetett nyerni, most másra helyezi a hangsúlyt, de talán ez egy fokkal barátságosabb a téli hideg időben.

Most HBO GO streaming szolgáltatáshoz lehet 3 hónapos előfizetést nyerni – ha sorsoláskor a szerencsések között vagy.

Nincs más teendőd, mint a Samsung telefonodra letölteni a Galaxy Apps-ből vagy a Play Áruházból az applikációt, majd a ‘Kedvezmények’ fül alatt kitöltened a sorsoláshoz szükséges “jelentkezési lapot”. Célszerű valós adatokat megadni, hogy azonosítani tud magad esetleges probléma esetén. A regisztrációra 2019. december 2-ig van lehetőségetek, a nyerteseket ismét levél formájában értesítik ki. Réven, hogy elég szűk közönség használja az appot, nagyobb eséllyel indulhatsz neki, mint egy közösségi hálón indított esetében.

Az HBO GO hazánk egyik streaming szolgáltatása, ami alapvetően új felhasználóknak 30 napos próbaidőszakot kínál, de a negyedév azért jobban hangzik. Tartalmai között rengeteg HBO-s sorozat kap helyet, de másokéból is csemegézik. Pl.: nemrég került terítékre a Mocsárlény, a Watchmen vagy Az Úr sötét anyagai, csak hogy a frissebbekből mondják párat. Emellett filmek és dokumentumfilmek is fellelhetők.

Íme némi instrukció:

Így nyerhetsz mozijegyeket a Samsung Members-szel

Szerkesztőtársammal tervezzük, hogy a közel jövőben írunk egy összefoglaló cikket a Samsung Members nevű applikációról, mivel rengeteg hasznos funkciója van, amikről a felhasználók nem is tudnak. Az egyik ilyen, hogy havi rendszerességgel nyereményjátékot hirdetnek benne, melynek keretében páros Cinema City mozijegyet lehet nyerni. (A jegyet csak 2D vetítésre lehet felhasználni.)

Mi a teendőd?!

Nincs más feladatod, mint telepíteni a Play Áruházból a Samsung Members nevű applikációt, ha még nincs a készüléken. Ezt követően indítsd el, majd a “Hírek és tippek” rovatban keresd a “Cinema City Nyereményjáték!” című cikket. Onnantól már adja magát a teendő, ami nem más, mint a “Játssz velünk!” gombra klikkelve, az átirányított weboldalon kitöltened a szükséges mezőkét és azt beküldened!

Ha szerencséd van, akkor egy páros jeggyel leszel gazdagabb, amit bármely hazai Cinema City moziban felhasználhatsz!

Útmutató videó.
Készítette: Galaxy világa

Kéne egy jóféle egyedi háttérkép a Galaxy S10-edre? Segítünk!

Fotó: Galaxy világa

Nem csak azt vettük fejünkbe szerkesztőtársammal, hogy elhozzuk a napi híreket és érdekességeket; hanem azt is, hogy adunk tippeket a telefonok felhasználásával kapcsolatban. Most kimondottan az S10 széria felhasználóihoz szólnék, hiszen tavasszal az infinity-O kijelzővel egy új fajta stílus született a Galaxy telefonok világában. A “kör” alakú kamerakivágás sok ember fantáziáját megmozgatta, mégis miképp tudná egyedibbé tenni telefonját a többihez képest. Most erre adnánk egy megoldást!

Az S10-széria megjelenése előtt nem volt nehéz dolga az embernek, ha egy pöpec és/vagy egyedi háttérképet akart beállítani a telefonjára. Mondjuk a képarányra ügyelni kellett, hogy azt lássuk, amit szeretnénk, azonban az előlapi kamerakivágással megjelenő fekete kör vagy ovális rész olykor bele tud rondítani a végeredménybe. “Minden rosszban van valami jó” – tartja a mondás, a Hidey Hole nevű alkalmazás pedig bebizonyítja, hogy kellő kreativitással nem is annyira zavaró a Samsung által kitalált megvalósítás; sőt ellenkezőleg, akár még felettébb vicces tud lenni.

A telepítést követően indítsuk el az applikációt. Mielőtt elmerülnétek a háttérkép kánaánban egy fontos lépést ejtsetek meg, ami nem más, mint hogy a jobb felső sarokban a három pöttyre nyomva a ‘Device’ almenüben kiválasztód a Galaxy S10 széria azon tagját, amivel rendelkezel. Ezt azért célszerű még az elején megejteni, hogy 100%-osan illeszkedjen a letöltött háttérelképzelés a kamerakivágásra, és ezáltal elérje a kívánt összhatást.

Ha mellőznéd az életedből az applikáció installációját, akkor a smartpix nevű oldal felkeresését javaslom, ami összegyűjtötte a legjobb 115 háttérképet a flagship családhoz.