Címke: Galaxy A21s

Premierje előtt érkezett meg a Galaxy A21s Magyarországra

A Samsung Magyarország május közepén tette közzé, hogy következő hónapban behozza a portfóliójába a belépő szintet képviselő 2020-as legújabb Galaxy A-szériás családtagját, a Galaxy A21s-t. Az akkori a sajtóközleményben június 19-i startról számoltak be, azonban a jelek szerint már a hét elején értékesítésbe került!

Ennél a kategóriánál nincsenek kőbe vésve a start időpont, hiszen nincs is rájuk előrendelési időszakok. Amikor megérkezik, akkor egyből lehet kínálni a vásárlóknak, hiszen az a cél, hogy minél hamarabb tudja növelni a vállalat bevételét. Ha pedig azt vesszük alapul, hogy a Galaxy A20s helyet kapott az első negyedév legkelendőbb okostelefonjai között, akkor nincs semmi értelme megváratni a közönsége.

Magyarországon 77 990 Ft-os nyitóáron kerül a kínálatba, míg az előd kiárusító promócióban éppne 52 990 Ft-on hagyná el azt.

Megérkezett a Galaxy A21s Magyarországra.
Fotó: Galaxy Világa

A júniusi telefon árakról…

Júniussal záródik a második negyedév, ami általában mindig erősebbre szokott sikerülni, mint az első. A jobb mutatók annak is köszönhetők, hogy a legtöbb telefongyártó ekkor mutatja be újdonsült modelljét, illetve, akik eddig hezitáltak, azok a tesztek láttán könnyebben szánják el magukat a vásárlásra. Gondoljunk csak egy Galaxy S20 Ultra-ra, ahol az újdonsült technológia nagyban befolyásolja az árazást. Sokan az elején ódzkodtak tőle, aminek hatására a Samsung Magyarország fókuszába is inkább az eggyel olcsóbb variáns, a Galaxy S20+ került.

A második negyedév várhatóan alulmúlja a 2019-es azonos időszakban történt eladásokat a COVID-19 járvány miatt, azonban a harmadik negyedévre várható a helyreállás, vagy inkább a normálishoz közelibb állapot. Amondó vagyok, vegyük sorra, hogy mire számíthatunk az utolsó hónapjában, akkor, amikor az érettségik lezárulnak, és a végzős hallgatók fellélegezhetnek.

A Galaxy A21s kreatívja, hiszen június közepi debüttel tessék számolni.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Mint azt az előző cikknél említettem, a belépőszint és a középkategória némiképp átalakul, ugyanis búcsúzik a portfólióból: a Galaxy A10, a Galaxy A20e, valamint a Galaxy A40; melyeknek a helyére a Galaxy A21s és a Galaxy A41 került be. A júniusi árlistában a 2019-es modellek kapnak nyomottabb havi árat, míg az ideik a drágítottakkal futnak, míg nem adnak nekik valamiféle akciót. (Nyilván a Galaxy Xcover 4s ilyen téren kakukktojás, hiszen semmiféle promócióval nem számolnak nála, csak van, de minek…?!)

Jelenlegi legdrágább középkategóriás okostelefonja a Samsungnak a Galaxy A71, amelyet 165 990 Ft-os fogyasztói áron lehet megszerezni. A madarak azt rebesgetik, hogy nemsokára befut a Galaxy XCover Pro, amit 186 ezer forint körül kínálhatnak – ilyen drága Xcover-szériatagja még sosem volt a Samsungnak.

Termék:2020/Q2-es ár:Júniusi ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 990 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A21s77 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft72 990 Ft
Galaxy A4098 990 Ft83 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

Az S- és a Note-szériánál nincs árban módosulás. A Galaxy S20-család tartja magát a nyitóárán. Június ugye a harmadik hónapja, mióta vásárolható, azonban általában az 5-6. hónap körül szokott lenni egy kisebb áresés a csúcstelefonoknál, addig valamiféle bundle promócióval próbálják eladni, amivel nem a termék árát csökkentik. A Galaxy Z Flip-re nem várható szintén árcsökkenés. Amit még fontosnak érzek megemlíteni, hogy a Galaxy Fold továbbra sincs készletek magyarországi hivatalos forgalomban – valószínűleg ez az új tag megjelenésig nem is fog változni.

Termék:Belső tárhely:2020/Q2-es ár:Júniusi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft251 590 Ft
Galaxy S10512GB429 990 Ft365 490 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft288 990 Ft
Galaxy S10+512GB445 990 Ft379 090 Ft
Galaxy S10+1TB599 990 Ft509 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft324 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft359 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft484 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft305 990 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft348 490 Ft
Note 10+512GB449 990 Ft382 490 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft535 990 Ft

Premierje előtti frissítőcsomagot kapott a Galaxy A21s

„A Galaxy A21s prémium innovációkkal, ugyanakkor megfizethető áron érkezik. (…) Folyamatosan bővítjük a Galaxy A sorozatot, hogy minden felhasználó számára kiváló telefonos élményeket kínáljunk, függetlenül az anyagi lehetőségeitől.”

mondta Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.

A Galaxy A21s bejelentésén már túl vagyunk, ugyan a Samsung Magyarország május végén közzétette, hogy érkezik hazánkba is a készülék. A hivatalos startja: 2020. június 19-re esik, míg az ajánlott fogyasztói ára: 77 990 Ft-on áll meg. Ezeket már mind tudjuk, így várhatjuk is teljesen jogosan a Galaxy A20e utódját, amiből megint csak nem hiányozhatott a makroszenzor, ami a középkategóriás termék családját jellemzi a Samsungnak az idei esztendőben.

A termék egy másik érdekesség, hogy Exynos 850 adja a chipsetjét, ami nyolcmaggal van felvértezve, melyek 2GHz-es tartományon mozognak. Ez az első termék, amiben debütált a lapkakészlet, így kíváncsian is várjuk, hogy milyen eredményekre lesz képes, most azonban evezzünk más vizekre, mert történt egy s más a termékkel kapcsolatban…

Ugyanaz történt nála, mint a Galaxy Tab S6 Lite-nál korábban, azaz még a premierje előtt futott be rá szoftverfrissítés, ami eléggé árulkodó lehet, ugyanis nem csak független piac kínálatába tűnik fel, hanem a magyar Telekomnál is, legalábbis a TMH-s frissítési bejegyzés erre hagy minket következtetni. A frissítési leírás nem árul el sok mindent, kb. akár egy tipikus havi kötelezőnek fogható fel. Az utolsó sora viszont árulkodik arról, hogy a gyártó próbálja fürgébbé tenni, hogy a konkurencia kínálata ellen fel tudja venni a versenyt – hiszen a magyarországi piacra a jelenlegi felállá alapján nem tervezik elhozni a Galaxy A11-et.

Valószínűleg tehát, ha valaki a készüléket a premiert követően megvásárolja, akkor már egyből számolhat a szoftverfrissítés tényével.

Stylish look, comfortable hold
A Galaxy A21s kreatívja, illetve rajta a színvariánsai.
Forrás: Samsung

Buildszám: A217FXXU1ATEA
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-05-20
Biztonsági javítás szintje: 2020-05-01


Az alábbiak az újdonságok:

  • Az eszköz stabilitásának növelése és hibajavítások.
  • Új és/vagy bővített funkciók.
  • A teljesítmény további növelése.