Címke: Galaxy Note10

Szinte minden termékét leárazta a Samsung a márkaboltokban

A harmadik negyedév egyik húzóhónapjába cseppentünk, ugyanis augusztusban az emberek akarva-akaratlanul is kénytelenek költekezni – pláne, ha van a családban csemete. Ilyenkor sűrűn lehet hallani az üzletekben a „back to school felcsendülést, amivel felhívják a hirdetők az arra tévedők figyelmét, hogy nemsokára elrajtol az iskolaszezon, és nem ártana bevásárolni, illetve felkészülni a startjára. Nyilván lesznek olyan vásárlók, akik a kivárásra játszanak, mégis csak az utolsóutáni pillanatban olcsóbbak a termékek, nehogy rajtuk maradjanak, azonban mindez az elektronikai termékek szegmensére nem jellemző. Majd lentebb hozok is példát.

A héten startolt promóciót felfoghatjuk afféle első hullámnak, mert biztosra veszem, hogy az utolsó teljes hétre is tartogat majd valamit a Samsung Magyarország, már csak az a kérdés, hogy lesznek-e jobb árak?!

A promóció: 2020. augusztus 10-től 23-ig tart, valamint a készlet erejéig. Most nincs semmiféle bundle ajánlat, helyette eléggé jó áron lehet benevezni bizonyos termékekre, de hogy melyik szegmensnél, mi a jó deal, azt külön tagolva mutatnám, hogy senki se kavarodjon bele az általában 3 felé szétszedett cikkösszegzésbe.

A BTS kreatívja a 2020-as évben.

OKOSTELEFONOK:

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Felhívnám a figyelmet, hogy nem történt elírás a Galaxy A31 és a Galaxy A41 duójánál. Mindkét termék egységesen 89 990 Ft-ért kapható, így lehet dilemmázni, hogy a nagyobb akkumulátorral felvértezett modell e a jobb választás, vagy éppen méltán híres Galaxy A40-nek az utódja?! Másrészről, a nagyobb testvérek, azaz a Galaxy A51 és a Galaxy A71 eléggé jó áron került be a kínálatba, így aki ilyesmiben gondolkodik, az bátran nevezzen be rá, mert az elmúlt időszakban ennél jobb áruk nem volt!

Termék:2020/Q3-as ár:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 840 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft69 990 Ft67 490 Ft
Galaxy A21s77 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A felső szegmensből a Galaxy S20-családot emelném ki a sorból. Mind a három termék eléggé jó áron mozog, és azt már láthattátok az előző hónapban, hogy nincs értelme kivárásra játszani, ugyanis ennél olcsóbb nem lesz mostanság, hiába kerül be nemsokára a portfóliójuk a Galaxy Note 20-család, amire 2-3 hónapig maximum bundle promóció várható, azaz mellé kapsz valami ajándékot, mint most az előrendelésnél. További érdekesség, hogy a Galaxy S10 és a Galaxy S10+ ára volt már alacsonyabb, így amondó vagyok, hogy most inkább a frissebb modellbe invásztáljatok, hátha a hónap második felében előnyösebb lesz az áruk.

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft399 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft

TABLETEK:

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Csak ha égetően fontos, akkor válassz ebből a csoportból!

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

A felsőkategóriás tabletek közül talán a Galaxy Tab S6 Lite az a termék, amire érdemes benevezni, hiszen rendelkezik S Pen funkciókkal, illetve nem túl drága, de mégis remek felszereltséggel van ellátva. A Galaxy Tab S6 helyett amondó vagyok, hogy inkább rendeljetek elő a Galaxy Tab S7-család kisebbik tagjára. Azzal sokkal jobban jártok.

Termék:Modelkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft139 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Az aktivitásmérők korrekt áron érkeztek, legalábbis maximum 20 ezer forintból kaphattok egy jót. Azt azért hozzátenném, hogy az év utolsó felére van beígérve a helyükbe lépő utódnak az érkezése, amiről nemsokára külön cikkben értekezünk. A Galaxy Watch-család nem fog olcsóbb lenni, így aki szép árok keletkezett az új és a régi generáció között.

Termék:Modellkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft10 990 Ft
Galaxy FitSM-R37029 990 Ft19 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50069 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81089 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80099 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ94 990 Ft81 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ104 990 Ft91 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS124 990 Ft114 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS134 990 Ft124 990 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Végzetül pedig a Galaxy Buds-családról értekeznénk. Voltak már korábban ilyen áron. Ennél olcsóbbra nem igazán számítsatok, pláne, hogy a Galaxy Buds Live bőven fölé lett pozíciónálva. További érdekesség, hogy a Galaxy Buds+ BTS kiadása nem került a leakciózott termékek sorába – ahogy a Galaxy S20+ BTS Edition sem.

Termék:Modellkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft36 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft44 990 Ft

Íme a promóció kreatívjai:

Az augusztusi okostelefon árakról…

A második negyedév adatait látva eléggé kulcsfontosságú lesz a harmadik a dél-koreai vállalat életben. Mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a forgalmukat növelni tudják. Augusztusban kerül leleplezésre számos új termékük, amelyekkel az őszi piaci részesedésük szeretnék visszaszerezni, hiszen nem szabad elfeledkezni a „Back to School” promóciókról, azaz az iskolakezdésről, aminél azért vannak kérdőjelek a jelenlegi vírushelyzetből fakadóan. Az viszont biztos, hogy egy okostelefon bármikor jól jöhet.

Külön kihangsúlyoznám, hogy egész hónapban zajlik még az ismerős ajánló promóció, melyben 10%-os kupont lehet elajándékozni, hogy aztán visszakapjuk egy 15%-ost akkor, ha előbbit felhasználta az, akinek adtuk. A részletekről itt olvashattok, mindenképpen tessék kihasználni, hiszen a Galaxy S-, a Galaxy Note- és a Galaxy Z-szériánál mindkét engedmény eléggé szépen lefarag a végárból, amit akár egy biztosításra, egy tartozékra vagy bármi más kísérőtermékre fel lehet használni. A promócióban csak a Samsung Experience Store-ok vesznek részt, így más üzletláncban nincs lehetőség a felhasználásra, de legalább ezzel is élénkül a SES-ek forgalma.

Másrészről, azért akadnak augusztus végén tartozékra fókuszáló kiszóró akciók, amiről hamarosan külön cikk formájában számolunk be, viszont előtte foglalkozzunk az okostelefonok szegmensénél, ahol számos történésre fel kell hívnom a figyelmet.

A Galaxy Z Flip 5G augusztusban Magyarországra is befut!
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A Galaxy A40 készülék már tényleg az utolsókat rúgja. A Samsung Experience Store-okban már nem képezi a portfólió részét, ugyanis szinte mindenhol elfogytak a hátramaradt készletek, azonban, ha mégis találnátok, akkor nagyjából 60-70 ezer forint körüli áron tudnátok beszerezni. Helyette ott az utód, a Galaxy A41, ami szintén remek opció lehet.

Feltűnt egy érdekes termék a SES-ekben a Galaxy A20s személyében, ami tulajdonképpen a Galaxy A20e erősített variánsa. Tavaly látott napvilágot ősszel, amikor is lecserélték az PLS kijelzőt IPS-re. Amondó vagyok, hogy jelenléte így se túlzottan indokolt!

Termék:2020/Q3-as ár:Augusztusi ár:
Galaxy A1060 990 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A21s77 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás családhoz újoncként hozzácsapódott a Galaxy Z Flip 5G, ami 2020. augusztus 7-én kezdi meg életpályáját, ami mindössze 14 ezer forinttal kerül többe, mint az LTE változat. Nyilván, aki egyedibb színt szeretne magának, az nincs kizárva, hogy kitart a Mirror-színportfólió mellett, azonban a naprakészebb hardver megéri a felárat.

A Galaxy S10-családból eltűntek az alaptárhelytől különböző elképzelések, azaz, aki 512GB-ost vagy éppen 1TB-ost akart volna vásárolni, annak nyitott szemmel kell járnia, mivel a Samsung Experience Store-okból kikoptak. Jelenleg még Galaxy Note 10+-ból van 512GB-os variáns, azonban nemsokára már az se lesz elérhető. Ennyit jelent, ha egy termék bővíthető. Eleve a kisebb tárhelyűek tovább vannak támogatva, mint a nagyobbak – tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy sűrűbben is akciózták le a 128GB-osokat, mint az ettől eltérőket.

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Augusztusi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft

Lejjebb csapták az egyik online store-ban az árakat

Megcsúszva bár, de azért még időben jelezném, hogy nem csak a Samsung márkaboltokban van lehetőségetek arra, hogy a több pénz maradjon a zsebünkben egy készülék vásárlása által. Történt ugyanis, hogy az egyik online store-ban, a sestore.hu oldalán elrajtolt a hét elején egy árlecsapás, ami legfőképpen azokat a termékeket érintené, amik a Glamour-napokkor is leértékelésre kerültek. Nyilván van csavarja az egésznek, hiszen az áraikat az előző heti és a jelenlegi boltihoz képest egyfajta középútként lehet elkönyvelni, azonban amondó vagyok, hogyha már elszalasztotta valaki a lehetőséget, akkor itt az újabb, némi kompromisszummal.

Ajándékozz kuponkódot, hogy nagyobb kedvezményt kaphass!
Fotó: sestore.hu

Viszont (!), az okostelefonok árát még lejjebb lehet alkudni egy éppen futó promócióvallegalábbis szerintünk működik a folyamat. Mindössze annyit kell csinálnod, hogy felkeresed az egyik korábbi cikkünket, amelyben leírtuk, hogy miként ajándékozhatsz ismerőseidnek 10%-os kupont a Galaxy S-, Note- és Z-szériás készülék vásárlása mellé, illetve miként kapsz vissza 15%-osat, amelyet ugyanezen termékekre válthatsz be. Ha pedig a kuponkódot online vásárláshoz kéred ki, akkor a lentebb látható árakból 10%-ot vagy éppen 15%-ot lecsaphatsz. (Természetesen ez csak egy tipp, ha nem lenne így, akkor bátran jöhet komment formájában az észrevétel és javítjuk a cikket.)

Mellesleg a Samsung márkaboltokban jelenleg a Galaxy S20-családnál és a Galaxy Z Flip-nél az emeltebb ár van jelen, tehát, ha ezen kettő termékcsaládból választanál, akkor is tudsz spórolni, hiszen az előrendelési árakon ajánlják alaphelyzetben.

A promóció időtartama: 2020. július 14-től 30-ig, illetve a készlet erejéig!

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:sestore ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft249 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft286 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft324 990 Ft
Galaxy S20+ 4G128GB379 990 Ft359 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft484 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft199 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft347 990 Ft
Galaxy Z Flip256 GB565 990 Ft 535 990 Ft

A táblagépek se kerülték el az árlecsapás. Az már csak egy másik kérdés, hogy ezek a típusok mennyire kelendőek a felhasználók körében, mert nagyjából egy szűk keresztmetszetet nyitott rájuk.

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Júliusi ár:sestore ár:
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft87 990 Ft
Galaxy Tab S4 WIFISM-T830238 990 Ft209 990 Ft189 990 Ft

Glamour-napok alkalmával ismét jó áron van a Galaxy S20-család

Júniusban a Joy-napok hozta el azt a leárazási hullámot, amire oly sokan vártak. A COVID-19 világjárványból adódóan elcsúsztak a shopping napok, azonban nyárra abból a szempontból jobb egy ilyet beütemezni, mivel a plázákban és üzlethelységekben általában jobb a hőmérséklet – legalább azoknál biztosan, ahol van légkondicionáló. A melegebből egy gyors vásárlásra bemenni sokkal kellemesebb időtöltés. Noha a Glamour-napok csak csütörtökön kezdődnek számos helyen, a Samsung Experience Store-okban egy nappal korábban, mint ha csak egy nulladik napot tartanának, afféle figyelemfelhívóként.

Sok meglepetéssel azonban nem tudok szolgálni, hiszen majdnem hogy ugyanaz a kínálat, mint az előző havi Joy-napokon, némi kiegészítéssel, de erre majd lentebb rátérek. Előjáróban ismételten két dolgot szeretnék le fixálni: (1) aki Galaxy S20-családban gondolkodik, az mindenképpen ragadja meg az alkalmat, mert ha későbbiekben lesz rá promóció, akkor se biztos, hogy ilyen mértékűvel lehet számolni; illetve (2) bizonyos termékeknél nem feltétlenül garantált, hogy most kapja meg a legjobb árképzést. (Jó tudom, a két rész valamilyen szinten ellentéte egymásnak, de…)

Kezdjük a sort a felsőkategóriás termékcsalád ajánlataival. A Samsung Magyarország ismételten eléggé jó árakkal illette a Galaxy S20-akat. A kedvezmény mértéke nagyobb, viszont a végár ugyanaz, mint, amit Joy-napokkor tapasztaltunk. Ez úgy alakulhatott ki, hogy júliusban nem kapták meg a 2020/Q2-es árnövekedésből fakadó pre-order árazásukat. Jelenpillanatban a Galaxy S20 Ultra 5G-nél 112 990 Ft-os spórolhat az, aki előtérbe helyezi a kamerarendszerét a többi társához képest, ahol 75 ezer és 80 ezer forint mutatkozik differenciaként.

Természetesen a Galaxy S10-család 128GB-os variánsait se kerüli el az árcsökkentés, melyben a Lite-tagok szintén jelen vannak. Most, viszont az előző akcióhoz képest picivel drágábbak a termékek, de még így is általános fogyasztói árak alá kerültek. És a Galaxy Z Flip-re szintén van egy nyomottabb végár.

Termék:Tárhely:2020/Q3-es ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft399 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft454 990 Ft

A középkategóriánál inkább a felső szegmensre helyeződött a hangsúly, ugyanis megint csak a Galaxy A51 és a Galaxy A71 került be az akcióőrületbe. A Joy-napokhoz képest mindkét termék 5 ezer forinttal olcsóbb lett. Így már tényleg nagyon jó deal benevezni bármelyikre, hiszen tudásukhoz mérten reális az, amit elkérnek értük. Szintén azt javaslom, hogy bátran vásároljátok, mert nem biztos, hogy lesz máskor ilyen vagy éppen olcsóbb áron. (És felmerül a keresztkérdés, hogy a Galaxy A41-et ki fogja megvásárolni Galaxy A51 áron?)

Termék:2020/Q3-es ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy A51135 990 Ft135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft165 990 Ft129 990 Ft

A Joy-napokkor nem kapott a tablet szegmens leárazást, azonban Glamour-napokkor belefért egy ilyesfajta árlecsapás. Igaz, csak a Galaxy Tab A 10.1 (2019) kap figyelmet, de középkategóriából nincs is jobbja jelenleg a dél-koreai vállalatnak.

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft

A promóció időtartama: 2020. július 8-tól 12-ig, illetve a készlet erejéig!

Íme a kreatívja a promóciónak:

Kellemes árakkal futott be július első promóciója a Samsung márkaboltokba

Június zárásával magunk mögött tudhatjuk a 2020-as év második negyedévét. Arról, hogy miként alakultak az egyes termékek árai a harmadik negyedévben már születtek cikkek, azonban arról, hogy a Samsung Magyarország, milyen hónapot – és egyben 2020/Q3-at – indító promócióval készült, arról még egyelőre nem. Mielőtt belekezdenék, azt azért lefixálnám, hogy a BTS kiadású termékek előrendelési időszaka már javában tart, ami 2020. július 8-án éjfélkor zárul. (Ha valaki agyalna azon is, hogy egy Galaxy Buds+-ra benevezzen, akkor ajánlom a bundle féle előrendelési megoldást, melyben 50%-kal olcsóbban hozzájuthat a termék BTS kiadású variánsához.)

Ismét tudnék hozni arra egy példát, hogy a szétreklámozott Joy-napokhoz képest egy szimpla akciós időszak sokkal jobb árazást rejt magában. Nyilván az ott feltűnt Galaxy S20-családhoz kapcsolódó árleszállítás nem versenyezhet a mostaniakkal, viszont annak már vége. A Samsung Magyarország úgy döntött, hogy a hónap elejére a felsőkategóriás készülékeire helyezi a fókuszt, abból is az előző generációkra, valamint a Lite-családtagokra.

Az okostelefonok közül a Galaxy S10 és a Galaxy Note10 duó 128GB-os variánsai kaptak árkedvezményt, nem is akármilyent, hiszen ismételten 200 ezer forint körül van a Galaxy S10 ára, míg a Galaxy Note10-é 250 ezer forint körül. Mutatnám táblázat formájában, miként alakulnak a számok. (A júliusi oszlopban történő kihúzás arra vonatkozna, hogy nincs eltérés a 2020/Q3-ashoz képest.)

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft169 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft209 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft229 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft169 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft249 990 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft299 990 Ft

Tabletek közül a felsőkategóriában emlegetett termékek belépőszintjei foglalnak helyet, azaz a tavaly bemutatkozott Galaxy Tab S5e, illetve az idén májusi Galaxy Tab S6 Lite. Utóbbi már kapott hasonló árlecsapást még június első felében.

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft144 990 Ft139 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft169 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft149 990 Ft

A promóció időtartama: 2020. július 1-től 6-ig, illetve a készlet erejéig!

Íme a promóció kreatívja:

A júliusi telefon árakról…

Magunk mögött tudhatjuk az év második negyedévét. Valószínűleg a hónap végén sorra kiadásra kerülnek, hogy miként teljesítettek az okostelefongyártók a COVID-19 világjárvány csúcsidőszakban, amikor még tetőzés alatt volt; illetve amikor enyhülésnek indultak a szigorítások. Magyarországon május vége felé kezdett visszaállni az élet, de számos európai ország is hasonló cipőben volt, ezzel szemben Ázsia bizonyos tartományai már túlvoltak a nehezén, míg Észak-Amerikában egy cseppet sem hétköznapi felkelés vette kezdetét. Nem szeretnénk politizálni, de azért jó, ha képben vagyunk azzal, hogy mik történtek a világban.

A nyári időszak sosem arról volt híres, hogy mennyire erős. Nyilván az időszak elejét a ballagások, az érettségik és a felvételik hatják át, míg a végét az iskolába való készülődés. A július viszont afféle kakukktojás hónap, hiszen alapvetően nincs semmiféle össznépi történés, ami vásárlásra buzdítaná az embereket, azaz ez csak részben igaz, mert nemsokára elstartolnak a Glamour-napok. Ezzel párhuzamosan szeretném kihangsúlyozni: nem feltétlenül biztos, hogy akkor kapjuk a legjobb árakat, hiszen Joy napokkor már volt egy-két példa állításom igazára.

Júliusban a Glamour-napokon kívül nem várható más nívósabb promóció. Készülék bevezetés viszont igen, ugyanis ekkor startol el a Galaxy S20+ BTS Edition és a Galaxy Buds+ BTS Edition értékesítése. Dátumosítva: 2020. július 9-től.

A Galaxy S20+ BTS Edition előrendelésének kreatívja.
Forrás: ses.hu

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A tavalyi A-széria családtagok közül már csak négy kap helyet a Samsung portfóliójában – viszont mindegyiket kifutó státuszban kell számontartani. A Galaxy A40-et a hónap elején nagyon jó áron szeretné kiszórni a dél-koreai vállalat hazai képviselete, így aki kisebb (fizikai) méretű termékben gondolkodik, és nem szükséges annyira számára a tudás, az csapjon le rá, mert tényleg az utolsó darabok vannak a raktárakon. Bizonyos színeket már el se lehet érni.

Az előző hónap utolsó napján megérkezett a hazai forgalomba a Galaxy A30s utódja, a Galaxy A31, ami 5 ezer forinttal lett olcsóbb, mint a Galaxy A41. Felhívnám továbbá a figyelmet, hogy a Galaxy XCover 4s alapára kicsit feljebb kúszott, ugyanis immáron 94 990 Ft-ért lehet megvásárolni a korábbi 85 990 Ft helyett, amire lecsúszott előző hónap közepe tájt.

Termék:2020/Q3-as ár:Júliusi ár:
Galaxy A1060 990 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A4098 990 Ft83 990 Ft
Galaxy A21s77 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás készülék nem kerülte be a teljes havi leárazásba. a lenti listán találhattok olyan termékeket, amik eléggé drágák lettek abból fakadóan, hogy az euró árfolyama nem éppen alacsony. Így alakulhatott ki olyasmi, hogy a Galaxy S10+ 1TB-os variánsa jelenleg 599 990 Ft-on áll, ami valljuk be, eléggé abszurd. Nem csak ennél a modellnél emelkedett az alapár, hanem pl.: a Galaxy S20-családnál is pre-order fölé ment el, nem beszélve a Galaxy Z Flip-ről, ami 550 ezer fölött jár. Nyilván előfordulhat, hogy pár nap múlva helyreáll minden, de az a javaslatom, hogy aki bármelyik modellbe gondolkodik, megéri most kivárni, mert nem éppen baráti az árszabás a prémium termékekre.

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Júliusi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft
Galaxy S10512GB429 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft
Galaxy S10+512GB445 990 Ft
Galaxy S10+1TB599 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft
Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.

Újratöltötték a Joy napokat, avagy itt a nyári Black Friday

A koronavírus miatt se a tavaszi Glamour-napok, se a Joy-napok nem olyanra sikerültek, amilyenre azt bárki szerette volna, ezért júniusban utóbbi megismétlésre kerül. Szerintem senki se fogja bánni, mert a Samsung Magyarország remek ajánlatokkal várja az érdeklődőket! Annyira elképesztően remekkel, hogy felébresztett minket az ágyból, hogy még a reggeli előtt megírhassuk, mennyire érdemes időben belekezdeni a vásárlásba, ugyanis most, a „készlet erejéig” szócskának bizony lehet ereje.

Elkészítően olcsók lettek a Galaxy S20-asok!
Forrás: sestore.hu | Kreálta: Galaxy világa

Kezdeném a sort a legbrutálisabb ténnyel: a februárban bemutatott Galaxy S20-család és Galaxy Z Flip megkapta az első és egyben legkomolyabb árleszállítását. Olyannyira komolyt, hogy a Galaxy S20 Ultra-nál 85 ezer forintot spórolhat az, aki a Samsung portfóliójának legerősebb készülékét szeretné magáénak tudni. A Galaxy S20+ esetén – ez alatt a 4G-s modell értenénk, mivel az 5G-s csak szolgáltatói oldalról került be a kínálatba – 60 ezer forintot tarthatunk a zsebben, míg a legkisebb tagnál, a Galaxy S20-nál is hasonló a kedvezmény mértéke összegben kifejezve. Így aztán eltűntek a magasabbnak tűnő lépcsők, hiszen a Galaxy S20+-hoz mérve elenyésző 20 ezer forintnyi különbséget tarthatunk számon, ami semmi.

Természetesen az év elején befutott Lite-családtagok is megkapták az árleütést, azonban a hónap elején tartott promócióban volt már rá kedvezőbb ár. Nyilván 5 ezer forint differencia nem a világvégét jelentené senki számára ebben az árszegmensben, de 200 ezer forint alatt van tartósan tartva, ami véleményünk szerint árbajnok lehet a kategóriájában.

Az átláthatóság kedvéért mutatnám a megszokott táblázatos felállásban, hogy minek, mennyire változott a végára:

Termék:Tárhely:2020/Q2-es ár:Júniusi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft251 590 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft288 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft324 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft359 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft484 990 Ft399 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft305 990 Ft259 990 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft348 490 Ft299 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft535 990 Ft454 990 Ft

Nyilván az újratöltés során azokra is gondoltak, akik nem akarnak ennyi pénzt kiadni készülékekre! Részükre a Galaxy A-széria két tagja került leárazásra, mindkettő a megszokott árát kapta meg, aminél már láthattunk korábban jobbat, de ez is arra utal, hogy nem mindig célszerű megvárni a „következő promóciót”, mert van az úgy, hogy a jelenleg szállítja a legjobb dealt.

Termék:2020/Q2-es ár:Júniusi ár:Akciós ár:
Galaxy A51135 990 Ft135 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft165 990 Ft134 990 Ft

Felhívnám a figyelmet továbbá, hogy a Samsung Experience Store-ok online felületein is van lehetőség a termékek megrendelésére és házhoz szállítására, hiszen ilyen árszegmensben az már ingyenes, illetve adott városokban csak pár órát vesz igénybe, amivel elkerülhető a felesleges sorban állás, a parkolóhely vadászat és egy csomó időt spórolhatunk azáltal, ha amúgy nem lenne más dolgunk arra fele.

A promóció időtartama: 2020. június 22-től 28-ig, illetve a készlet erejéig!

Íme a kreatívja a promóciónak:

A Media Markt szintén remek akcióval áll a vásárlói elé

A Media Markt is azon van, hogy kihasználja a hónap végét, mégis csak a fiatalság túl van az írásbeli érettségijén és készülhetnek a szóbeli megmérettetésekre. Ez az az időszak, amikor a ballagás tényét veszik górcső alá, hiszen mi, ha nem az a legösztönzőbb a tanulásra, hogy minél tetszetősebb bizonyítványért cserében egy okostelefont kapsz?! – Tudom, van más is, de amikor én voltam fiatal és küzdöttem az utolsó „még kerekebb” jegyekért, akkor azért némi pluszt hozzá tudott tenni a törekvésemhez.

A magyarországi elektronikai termékeket forgalmazó áruházlánca több terméket leárazott, hogy még elérhetőbbé tegye azt bárki számára. Figyelmetekbe ajánlanám azt a tényt is, hogy némelyik a Samsung Experience Store-ok akciójához képest is olcsóbb lett. Ha mondjuk a Galaxy A71-et vesszük alapul, akkor annál cirka 7 ezer forint marad a zsebben, amit akár tok formájában elkölthetsz és már van is védelme a készülékednek.

A felsőkategóriában a tavalyi csúcskategóriások 128GB-os variánsira helyeződik a hangsúly. Számomra talán a legérdekesebb jelenség, hogy a Galaxy Note10 Lite nem került bele a promócióba, holott a Galaxy S10 Lite jelen van. Rejtély, miért dönthettek ily módon?!

„Az ajánlat 2020.05.25-től 2020.05.31-ig, de legfeljebb a készlet erejéig valamennyi MediaMarkt áruházban és a weboldalunkon leadott megrendelés esetén érvényes. Áruházi átvétellel leadott webáruházi megrendelés esetén, az átvétel során további kedvezmény nem érvényesíthető. Áraink az áfát tartalmazzák. Az ajánlat más akcióval, a termék vételárát csökkentő egyéb engedménnyel nem összevonható, az aktuális reklámújságban szereplő termékek vásárlásakor nem érvényes. Csak háztartásban használatos mennyiségeket szolgálunk ki. Megjelenítési hibáért felelősséget nem vállalunk. Egyes termékeinket szimbolikus fotóval ábrázoltuk.”

olvasható a Media Martk weboldalán, a hirdetmény alatt.

A promócióban részt vevő termékek:

Termék:2020/Q2-es ár:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy A71165 990 Ft165 990 Ft134 999 Ft
Termék:Belső tárhely:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB199 999 Ft179 999 Ft
Galaxy S10128GB229 999 Ft219 999 Ft
Galaxy S10+128GB259 999 Ft244 999 Ft
Note 10256GB269 999 Ft259 999 Ft
Note 10+256GB309 999 Ft299 999 Ft

Íme a hirdetménye:

Forrás: Media Markt | Kreálta: Galaxy Világa