Az augusztusi Unpacked eseményt követően a Samsung piacra dobta a Global Goals kezdeményéhez kapcsolódó első kiegészítőjét, ami a Galaxy Watch4 és a Galaxy Watch5 termékcsaládokkal lesz kompatibilis. A szóban forgó termék valójában egy szíj, méghozzá egy fehér szilikon jellegű, melynek lyukai a szivárvány, vagy éppen a GG színeiben pompáznak.
A tervezet szerint 14 országban kezdték meg az értékesítését: Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Norvégiában, Portugáliában, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Svédországban – illetve, ha elhagyjuk Európát, akkor még az Egyesült Államokat és Dél-Koreát találjuk a listán.
A különleges szíj főbb jellemvonásai. Forrás: Samsung DE
Az M-es méretben elérhető szíj ára 50 euró körül mozog, azaz átszámolva 20 ezer forint körül mozog. Az ET-SRR87MWEGEU SKU-kódon találjátok meg az európai raktárokban.
Egy jobb világ felépítése az elsődleges célja a Samsung Global Goals-nak. Azok a vásárlók, akik beneveznek a szíjra, támogatják 5%-kal az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programját (UNDP) kezdeményezést. Ezzel is segítik a munkájukat, amit azért sem lehet félvállról venni, mert több mint 170 országban vannak jelen.
A szíj mellett letölthető a Global Goals óraszámlapja is. Használatával minden eddiginél könnyebben járulhatnak hozzá a Samsung Galaxy felhasználók a számukra fontos ügyekhez. Az új óralapok elgondolkodtató idézeteket tartalmaznak a célokhoz kapcsolódóan; valamint lehetővé teszik, hogy könnyen többet megtudjunk a globális célokról. A Global Goals óralapok célja, hogy inspirálják a Samsung Galaxy közösséget, hogy törődjenek a Goalsokkal, és foglalkozzanak velük, ami most fontosabb, mint valaha.
A Samsung okosóra felhasználóinak egy része örülhet. A Galaxy Watch5 és Galaxy Watch5 Pro termékekkel elhozták a szoftverfejlesztői a WearOS 3.5-ös operációs rendszert, mely alatt a One UI Watch 4.5-ös felült fut. Számos újítás került bele (kép alatt részletezésre kerültek!), de talán a legfontosabb, hogy üzemidőben jelentősebb a javulás – ami azért fontos, mert az elődhöz képest a chipset semmit sem változott. (Remény sugár a Galaxy Watch4 vásárlóinak?) Ugyanúgy a dél-koreai gyártó lapkája szolgáltatja az erőforrást, az Exynos W920 névre keresztelt 5nm-es gyártástechnológiával előállított processzora, ami 1.18GHz-es órajelen dolgozik kétmagon. A GPU gyorsítás se voltozott, ahogy a belső tárhely és RAM igénye sem.
Fentebb úgy említettem, hogy a felhasználók egy része örülhet, azonban szeptemberbe lépve a korábbi modellekre is be fog futni ez a frissítés. Elsőként a Galaxy Watch4 és a Galaxy Watch4 Classic vásárlói kereshetik az update-et, ugyanis azáltal, hogy a lapkakészleténél nincs változás, nem volt nagydolog rájuk szabni az újítások sokaságát. Nincs már ilyen könnyű helyzetben a Galaxy Watch3 Classic és a Galaxy Watch2 Active.
A R8xxFXXU1GVH1 buildet nem csak a Bluetooth-os órák kapták meg, hanem az LTE változatúak. A hivatalos oldalon lévő berögzítés szerint, szeptember 5-én startolt el a frissítési hullám, amelyhez augusztusi biztonsági csomag dukál. Ergo, tényleg a Galaxy Watch5-ök szimpla átiratát kapják ezek a modellek.
Méretes lett a csomag, ugyanis a Galaxy Watch4 Classic leiratánál 900,27MB-ot említ az értesítés. Ha belegondoltok, akkor az okostelefonok egy nagyobb frissítésnél kapnak 2GB körülit, szóval ez egy okosóránál igen jelentős. Hogy mik az újítások, azt lentebb részletezem, most csak annyit tennék hozzá, hogy ha még nem futott be, és ilyen terméknek a tulajdonosa vagy, akkor érdemes lesz a Galaxy Wereable-ben megnézni a szoftverfrissítési menüpontot.
Óraszámlap: Élvezze az új és továbbfejlesztett óraszámlapokat gazdagabb stílussal és testreszabható lehetőségekkel.
6 új óraszámlap: Kavicsok, Virágoskert, Információs tábla, Profi analóg, Kinetikus számok, Animáció száma
Több testreszabható beállítás hozzáadva a meglévő óraszámlapokhoz (Tárcsa, Indexek, Karakter, Szín, Alkalmazás, Óra típusa)
Új összetett funkciók kerültek hozzáadásra.
Az óra kezdőképernyője
Adjon hozzá óraszámlapokat a kedvenceihez, hogy gyorsabban tudja megtalálni és kicserélni az óraszámlapjait.
Fedezze fel az óraszámlapok listáját, adjon óraszámlapokat a kedvenceihez, akár az új óraszámlapok közül is.
Kameravezérlő:
Egy új funkció kerül hozzáadásra, mely lehetővé teszi a váltást a fényképezés és a videó között. ※ Csak a Galaxy S9 és Note9 utáni OneUI 4.1.1 vagy újabb verzióval rendelkező kiemelt Samsung modellek támogatottak.
Beviteli karakterek:
A QWERTY billentyűzet és kézmozdulatok segítségével karaktereket is beírhat. (Néhány nyelv nem támogatott)
Szövegbevitel közben válthat a különböző beviteli módok (billentyűzet, hangbevitel és kézírás) között
Értesítések: A Samsung üzenetértesítéseken belül a GIF animációk lejátszása támogatott.
Telefon, névjegyzék: Amikor óra csatlakozik a dupla SIM-es telefonhoz,
A telefonon használt SIM ikon ugyanúgy megjelenik az órán.
Ha a telefonon nincs preferált SIM beállítva, az kiválaszthatja, melyik SIM-et használja az óra hívás indításához.
Támogatja a hívások indítását más SIM-ekkel az órán akkor is, ha a telefonon be van állítva preferált SIM.
Üzenetek:
A beviteli mező az üzenetszálak között található.
A teljes beviteli mezőben a legutóbb használt beviteli mód támogatott.
Az üzenetvázlatok a beviteli mezőben maradnak.
Jelzés: Hozzáadásra kerültek a „Dátum, ébresztés neve, szundi” beállítási funkciók.
Hangfelvételek: Az órán rögzített fájlok gyorsan a csatlakoztatott telefonra is mentésre kerülnek.
Beállítások: A betűméret-beállításokhoz nagyobb méretek is támogatottak.
Kisegítő lehetőségek:
A „láthatóság javítása” kiegészítő segédfunkciók támogatottak.
Hozzáadásra került a „Jobb-bal hangbalansz” szabályozási funkciója a „hallókészülékek” funkcióhoz.
Hozzáadásra került a „Tartás késleltetése” beállítási funkció a „Műveletek és kézügyesség” támogatásához.
Bixby: Támogatott a „Gyorsparancsok” funkció, mely csoportba szed és egy paranccsal futtat több műveletet.
A Samsung komoly elhatározásra jutott, amikor a Google támogatásával erősítette meg az okosóra családját. Több évnyi fejlesztés és tesztelés után maguk mögött hagyták a TizenOS operációs rendszerét, melyet a sokkal nyitottabb és fejlesztők által kedveltebb WearOS váltott. A Galaxy Watch4 széria volt az első termékcsaládja, amellyel debütált. A lehetőségek és az újítások mellett viszont azért akadtak bosszút dolgok is, mint pl.: az üzemidő; amire az eSIM képes változatoknál nagyon panaszkodnak a felhasználók. A dél-koreai vállalat már számtalan frissítéssel megpróbálta minimalizálni a sérelmeket, azonban a jövőben más stratégiával áll elő.
Az okostelefonokra már jó ideje jellemző stratégiát ülteti át az okosóráira. Ennek értelmében, egy nagyobb szoftverváltozat átadása előtt bétatesztelő időszakot hirdet, amelyben a felhasználók részt vehetnek, és ezáltal számos – nem laboratóriumi környezetben előjövő – probléma kerülhet idő előtt orvoslásra.
A One UI Watch bétatesztjéne felhívó kreatívja. Forrás: Twitter
A One UI Watch bétatesztje 2022. június 2-án rajtol Dél-Koreában, melyre a hazai Samsung Members applikáció felhasználói tudnak előzetes regisztrációval jelentkezni. Egyelőre nincs arról hír, melyik másik országok csatlakozhatnak be, viszont, ha az okostelefonos Android főszoftver váltások előtti bétázást vesszük alapul, akkor nagyvalószínűséggel a németek örülhetnek európai viszonylatban.
Egyébként senki se bánja, hogy idő előtt nem tudja telepíteni a szoftvert, hiszen használata nem az exkluzivitásra fókuszál, hanem a hibák felderítésére és kiküszöbölésére. Tehát, anomáliák, gyorsan fogyó üzemidővel az első pakkoknál simán lehet számolni. Nincs kizárva az sem, hogy utólagosan kell újra telepíteni, mert olyan hiba kerül a gépezetbe, amit csak ilyen úton lehet kiírtani.
Párhuzamos tényként tenném hozzá, hogy immáron a Googla Asszisztens is elérhető bizonyos országokban a Galaxy Watch4-eken, amelynek célja, hogy kisebb időn belül leváltsa a kevésbé népszerű Bixby-t. Nekem mondjuk ez az okosasszisztenses irányítás annyira nem lételemem, de azért vannak olyan esetek, amikor jól jöhet, mint pl.: vezetés közben, amikor nem éppen illik a telefont vagy az okosórát nyomkodni.
Ha lenne magyarországi bétateszt csapat, akkor Te szívesen becsatlakoznál az okosóráddal?
Megérkezett az év első Samsung Members nyereményjátéka. A hazai képviselet korrekt mód zárta a tavalyi esztendőt, ugyanis ismételten egy karácsonyi díszítésre invitálta a felhasználóit, akik közül a szerencsésebbek megnyerhettek különféle jóságokat, amik adott esetben még könnyedén a karácsonyfa alá is kerülhettek – ha mondjuk a december eleji időszakban jártak sikerrel. Az ilyen játékoknál sokakban felmerül a kérdés, hogy tényleg valós embereknél landolnak-e a jutalmak, vagy meghirdetik adathalászat szempontjából? – Erre mindig azt szoktam mondani, hogy soha semmi sincs ingyen: nekik az adataid érnek annyit, hogy adott esetben megjutalmazzanak valami kis aprósággal, hiszen ezek többsége aprópénz nekik.
A januárinak a középpontjában az egészséges életmód áll. Gondolom sokak az év első időszakában megfogadják, hogy fittebbek lesznek, mint az előző esztendőben. Nincs ezzel baj, ha törekedtek a betartásával. A Samsung ebben fog segíteni, ugyanis az aktuális nyereményjátékuknál nem csak okosórát lehet hazavinni, hanem egy nagyobb összegű Wellness ajándékutalványt, amire ha nem lenne szükséged, akkor is el tudod ajándékozni.
Ha nincs még telepítve a Samsung Members applikáció, akkor irány a Galaxy Store vagy a Play Áruház keresője, ahova begépelve már ki is adja. Töltsétek le, majd a Samsung fiókotokkal jelentkezzetek be. Lehet, hogy kell egy kis átfutási idő (pár óra), hogy a nyereményjátékot lássátok a „Kedvezmények” mezőben. Utána pedig igazából értelemszerűen kell cselekedni – de ha valakinek nem menne, akkor készítettünk egy ábrajzot.
Sok sikert mindenkinek!
A Samsung Membersben található januári nyereményjáték. Kreálta: Galaxy Világa
A nyereményjáték választható tétjei:
A játékban 2 féle, összesen 4 db nyereménycsomag kerül kisorsolásra, amelyek az alábbi nyereményeket tartalmazzák. (Egy játékos csak egyszer nyerhet.)
1 db 40mm-es rózsaarany színű Galaxy Watch4 okosóra, valamint 1 db 85.000 Ft értékű Oxygen Wellness ajándékutalvány. [SM-R860NZDAEUE]
1 db 44mm-es zöld színű Galaxy Watch4 Classic okosóra, valamint 1 db 85.000 Ft értékű Oxygen Wellness ajándékutalvány. [SM-R870NZGAEUE]
A nyereményjátékra: 2022. január 7. 10 órától 2022. január 23. 23:59-ig van lehetőség nevezni. A nyerteseket: 2022. január 24-én 10 és 11 óra között sorolják ki. A hozzákapcsolódó részvételi feltételeket és a szabályzatot itt olvashatjátok el.
November 26-a a hivatalos Black Friday nap 2021-ben. (Ha a kalendáriumra vettek egy pillantást, illetve elolvassátok a „népi jóslatot”, akkor tudhatjátok, hogy november utolsó péntekén tartják hivatalos az őrült leértékelések napját. Rákövetkező hétfőn pedig a Cyber Monday-t, ami kimondottan a webes értékesítésre koncentrál.) Ez az elmúlt években teljesen kifordult magából, melynek hatása, hogy Black Friday-napokat és heteket tartanak. (Vagy emlegethetném az egyik szolgáltatót, ahol egész hónapban Fekete Péntek van.) A Samsung.com-on 2021. november 15-én rajtolt, ami november 29-ig tart. Információnk szerint péntekre nem terveznek semmi extra leárazást, de azért érdemes résen lenni, hát ha….
A Samsung.com-on történő vásárlásról érdemes annyit megemlíteni, hogy egyelőre csak magánszemélyként, bankkártyás fizetéssel van lehetőségetek vásárolni. Más opciót nem tudnak felajánlani. Ergo, ha céges számlára kérnétek a terméket, vagy utánvéttel fizetnétek, akkor sajnos más helyet kell választanotok, mert nincs rá lehetőség. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben nem lesz; a jelenlegi felállásról számolok be.
A Fekete Péntek középpontjában a felsőkategóriás és a prémium szegmens áll. Azok, akik ez alatt szeretnének terméket, sajnos megint csak máshova kell menniük, ellenben érdemes átgondolni a lehetőségeket, mert olykor 130 ezer forintot engednek el az új termék árából. Mutatnám felosztva a részleteket!
Talán azt tudnám kiemelni, hogy minden 2021-ben kiadott, tech médiumok által valamilyen módon elismert készülékét leárazta. Még azokat is, amelyek nyár végén debütáltak. Oké, a Galaxy Z Flip3 5G azért volt jobb áron, hiszen a Mammutban és az Etele Plázában nyílt boltokban volt olcsóbb is, egy nap erejéig, de azért ez se rossz.
Természetesen gondoltak a középkategória legkedveltebb modelljére, a Galaxy A52s 5G-re, ami 135 ezer forintért tényleg elég erős dealt ajánl.
Termék:
Típusszám:
Novemberi ár:
Kedvezményes ár:
Galaxy A52s 5G 128GB
SM-A528B
169 990 Ft
134 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GB
SM-G991B
329 990 Ft
259 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GB
SM-G991B
349 990 Ft
279 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GB
SM-G996B
409 990 Ft
339 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GB
SM-G996B
424 990 Ft
354 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GB
SM-G998B
479 990 Ft
409 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GB
SM-G998B
499 990 Ft
429 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GB
SM-G998B
519 990 Ft
449 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 128GB
SM-F711B
399 990 Ft
329 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 256GB
SM-F711B
420 000 Ft
349 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 256GB
SM-F926B
699 990 Ft
579 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 512GB
SM-F926B
730 000 Ft
599 990 Ft
A tabletek listája:
Lehetett volna egy kicsit népesebb a termékfelhozatal. Személy szerint, ezt a sávot kihagynám, mert Galaxy Tab S7 alatt nem választanék!
Termék:
Típusszám:
Novemberi ár:
Kedvezményes ár:
Galaxy Tab A7 Lite (2021) WIFI
SM-T220
69 990 Ft
49 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFI
SM-P610
144 990 Ft
109 990 Ft
Galaxy Tab S7 FE WIFI
SM-T733
239 990 Ft
189 990 Ft
Az okosórák listája:
Amire sokan vártak, az beteljesedett. Nem csak, hogy a legfrissebb okostelefonok kerültek be a Black Friday-ba, de még az eSIM-es változatokból is bátran lehet válogatni. S ezáltal olcsóbb árat kínálnak, mint ha ellátogatnátok a Telekomba, és ott vásárolnátok előfizetésmentesen.
Termék:
Típusszám:
Novemberi ár:
Kedvezményes ár:
Galaxy Watch 4 40mm
SM-R860
99 990 Ft
81 490 Ft
Galaxy Watch 4 40mm, LTE
SM-R865F
119 990 Ft
97 490 Ft
Galaxy Watch 4 44mm
SM-R870
109 990 Ft
91 490 Ft
Galaxy Watch 4 44mm, LTE
SM-R875F
129 990 Ft
107 490 Ft
Galaxy Watch 4 Classic 42mm
SM-R880
134 990 Ft
109 490 Ft
Galaxy Watch 4 Classic 42mm, LTE
SM-R885F
154 990 Ft
129 490 Ft
Galaxy Watch 4 Classic 46mm
SM-R890
149 990 Ft
123 490 Ft
Galaxy Watch 4 Classic 46mm, LTE
SM-R895F
169 990 Ft
139 490 Ft
A vezeték nélküli fülhallgatók listája:
Csak a Galaxy Buds Pro-ra fókuszáljatok, a többit hagyjátok!
Termék:
Típusszám:
Novemberi ár:
Kedvezményes ár:
Galaxy Buds2
SM-R177
54 990 Ft
43 990 Ft
Galaxy Buds Live
SM-R180
64 990 Ft
37 990 Ft
Galaxy Buds Pro
SM-R190
89 990 Ft
58 490 Ft
Zárószóként mutatnám, hogy a TV-knél és a háztartási termékeknél, milyen kuponkódot írjatok be, hogy olcsóbban tudjátok megvásárolni a kiszemelt fogyasztói kütyüt.
Fura leírva látni, hogy immáron az Android verziónál nem a Tizen kifejezés köszön vissza, hanem az Android Wear, ami ugyanazon a verziószámon pörög, mint az aktuális operációs rendszere. A Samsung nyár végén bemutatott legfrissebb okosóra családjának a legjobb velejárója, hogy eltűnnek a kötöttségek. Nem kell azon feszengeni, hogy egy nyitott, ám elszigeteltett op. rendszer fut alatta, amelyre kevesen akarnak applikációt fejleszteni. Ettől függetlenül, szerintem remek életpályát futott az előd, aminek ugyanaz lett a sorsa, mint az okostelefonoknál: nemsokára véglegesen feledésbe merülhet… Legalábbis gondolhatnánk, azonban az aktivitásmérőinél biztosan ezzel fognak a jövőben is dolgozni, mert viszonylag – az Android Wear-nél legalábbis – kisebb erőforrás igényűbb, s ezáltal hosszabb üzemidőt tud szolgáltatni.
A Galaxy Watch4 és a Galaxy Watch4 Classic termékek a megjelenés óta legalább három szoftverfrissítést kaptak, melyek a stabilabb működésére voltak kihegyezve. Természetesen faragtak az üzemidejükön is, amire az elején elég sokan panaszkodtak. Tény és való, a kiforrott Tizon a Galaxy Watch3-ok kétszer többet bírt, ha nem két és félszer… Október közepén is kaptunk egyet, azonban nem ez volt az utolsó, amit a gyártó odadobott a felhasználóinak.
Október végén, egészpontosan október 18-án indították útjára az UJA végződésű buildekre történő frissíthetőséget, amely nem csak a még (!) stabilabb működést eredményezheti az okosóráikon, hanem máshoz is hozzányúltak, amihez korábban nem akartak. Ilyen pl.: a kézmozdulatok figyelése, amivel tovább egyszerűsítették a termékek használatát. Fejlődött a Hívások funkció, de talán, amit a legtöbben szeretni fognak, az az óraszámlapoknál keresendő. Nem is lőném le a poént, hiszen a részletes frissítési napló lentebb olvasható.
Ha a termék nem ajánlotta volna még fel, akkor célszerű a Gear Wereable applikáción keresztül egy kézi frissítés csekkolást végigvinni.
A Galaxy Watch4 egyik kreatív fotója. Forrás: Samsung
A szerdai Unpacked event nem csak a Galaxy Z Flip3 5G Bespoke Edition bejelentéséről szólt, hanem úgy amblokk a Bespoke-nak a térhódításáról, ugyanis a legnépszerűbb összehajtható telefonjuk ilyen stílusú kiadása mellett a gyártó az okoskiegészítőire is kiterjesztik a „csináld magad” dizájnt. Egyelőre csak a legújabb okosóracsaládjuk, a Galaxy Watch4 és a Galaxy Watch4 Classic élvezheti ezt a fajta „törődést”, de vélhetően ezzel útnak indítanak egy új vonalat, ami megéri a maga felárát. Hányszor hallani, hogy a gyártók a felhasználókra kényszerítik a színeket, most azonban ők dönthetnek arról, hogy milyen összeállításban szeretnék megvásárolni. Kb. ugyanez megy a ruhaiparban, ahol a vásárlók a saját stílusukhoz kapcsolhatják a viselt ruhaneműket.
A Bespoke vonal elsőkörben azokat az országokat érinti, amely vásárlói bázisa az átlagosnál nagyobb, gondolok itt: az USA-ra, Dél-Koreára vagy európai szinten Németországra. Érdemes megfigyelni azt, hogy még régió szinten is eltér a felhozat és a megvalósítás, melyet a cikkben prezentált képernyőfotókkal mutatnék be.
Az USA-ban lévő Galaxy Watch Bespoke felülete. Forrás: Samsung US | Kreálta: Galaxy Világa
Az alapelképzelés pofonegyszerű: miután kiválasztod a hozzád legközelebb álló óravázat, dönthetsz a szíj kilétéről is. Előbbinél nincs újdonságok, ugyanazok a színek és méretek köszönnek vissza, mint ha bemennétek bármelyik viszonteladóhoz; utóbbinál azonban már felelhetők olyan óraszíjak, amelyeket csak külön vásárolva tudnátok az órátokhoz alkalmazni.
A listán az alábbiak tűnnek fel:
Hybrid Leather Band: fekete, ezüst, fehér, zöld, mustársárga, piros, barna (camel) és rózsaszín színben;
Sport Band: fekete, ezüst, zöld, fehér, rózsaszín, mustársárga, piros, olivazöld és sötétkék (navy) színben;
Extreme Sport Band: fekete, fehér, sötétkék és rózsaszín színben;
Milanese Band: fekete és fehér színben;
valamint Ridge Sport Band: fekete, fehér, ezüst, zöld és sötétkék színben.
Külön pozitívum, hogy odafigyeltek a szíjméretekre, ugyanis, amikor a kosárba helyezitek, akkor van lehetőségetek kiválasztani, hogy S/M vagy M/L változatban szeretnétek-e megvásárolni. (Utóbbi, ha jól tudom, akkor kettő vagy három lyukkal hosszabb, azaz a vastagabb csuklók termékei.) Árakról azért nem beszélnék, mert szíjstílusonként eltérő.
Németországban lévő Galaxy Watch Bespoke felülete. Forrás: Samsung DE | Kreálta: Galaxy Világa
Szerintem ez egy jó irányvonal. Maga az elképzelés az 100%-ban Samsung.com exkluzív, tehát Samsung Experience Store-okban sincs lehetőség a megvásárlásra. Magyarországon egyelőre nincs jelen a Galaxy Watch Bespoke Studio, azonban ez a jövőben változhat, csak ki kell várni a vásár napját, hiszen ez amolyan pilot projekt, melynek lényege, hogy ha az elképzelés tetszik a felhasználóknak, akkor egyre több piacon üti majd fel a fejét.
Múlt héten egy tucatnyi Samsung felhasználó lepődhetett meg, ugyanis a Samsung fiókjukhoz párosított e-mail címükre kaptak egy 35 ezer forint értékű kuponkódot. Hogy mi alapján történt meg a kuponok kiküldése, azt passzolnánk, viszont azok, akik már korábban vásároltak a Samsung webshopjában (azaz a samsung.com-on) feltételezhetően rendelkeznek egy ilyennel. Egyesekben fel is merült a keresztkérdés, hogy ez valami átverés-e, és csak a pénzünket akarja egy samsung.com-nak kiadó csalóoldal benyelni? – Lehetne ez is, azonban szó sincs ilyesmiről, ugyanis ténylegesen kiküldött a magyarországi Samsung egy webshop és új okoskiegészítő élénkítő promóció formájában kuponkódokat.
A leírtak alapján 35 ezer forint értékű voucher kódot érvényesíthettek: 2021. szeptember 1. és 30. között, amit Galaxy Buds2 vezeték nélküli fülhallgató; valamint Galaxy Watch4 termékek vásárlására használhattok fel.
A levél felső részlete.
Kiindulva abból, hogy többen kerestek fel minket (főként Facebook-on! Köszi a bizalmat!), afféle útbaigazítást kérve, hogy mi ez, illetve mik a részletek, ezért kicsit körmére jártunk a promóciónak, mert jobb tisztában lenni a tényekkel, mielőtt elkezd a nép lázadni.
A kiküldött kódok csak és kizárólag a samsung.com webshopjában használhatók fel. Hiába nincs jelenleg készleten a kiszemelt terméked, akkor sincs arra lehetőséged, hogy Samsung márkaboltok webshopjában érvényesítsed (a sestore.hu-n vagy a ses.hu-n), valamint arra sincs, hogy más hivatalos partnerénél. Ez kimondottan a hivatalos oldalra irányul, így ha valamiből éppenséggel készlethiány van, akkor nincs más teendőd, mint várakozni – mert úgy is fog beérkezni utánpótlás.
Ellenben tehetsz ellene, hogy ne maradj le a termékek újbóli beérkezéséről. Mondjuk ott van a Galaxy Buds2, amit bármelyik színben akarnál megvásárolni, egyikből se lenne. Ilyenkor célszerű a „Kérj készletértesítőt” gombra nyomni, ahol egy e-mail cím megadásával „fel tudsz iratkozni” a beérkezésre.
Feliratkozás a készletértesítésre! Fotó: Galaxy Világa
Nyilván ott az opció, hogy felveszed az ügyfélszolgálattal a kapcsolatot, amit az alábbi aloldalon található elérhetőségek bármelyikénél megtehetsz, ám azért másolnánk ide is, hogy egyszerűsítsük az életeteket:
A chatbuborékos ügyfélszolgálatot nem javasolnánk, ugyanis a webshop ügyfélszolgálat legjobb tudomásunk szerint különálló részleg, ők is a fentiekhez irányítanának. Ez valahol érthető, hiszen a Tesco-ban az árufeltöltő se látja, hogy a dinnyéből mikor érkezik be újabb készlet. Ne bántsátok őket a tudatlanságukért.
Külön felmerülhet, hogy mely termékekre vonatkozik a promóció, ezt mutatnánk:
Galaxy Buds2
Galaxy Watch4: mindkét méretű bluetooth változatra
Galaxy Watch4 Classic: mindkét méretű bluetooth változatra
Tehát az eSIM képes Galaxy Watch4 termékek nincsenek a promócióban. Ez azért lehetséges, mivel kizárólag a Telekom kínálatában érhetőek el, azaz LTE változatú okosórát hivatalos formában máshonnan nem tudsz rendelni. Így a samsung.com-ról sem!
A Samsung webshop ügyfélszolgáltatától megtudtuk, hogy a vártnál sokkal nagyobb érdeklődés övezte a promóciót, így több termékük készlethiányos lett. Azon dolgoznak, hogy mihamarabb pótolják a felmerülő helyzetet, illetve megnyugtatásképpen jelezték, hogy a levélben írt szeptember 30-i beváltásig meghatározott dátumot október közepéig meghosszabbították. Ergo, aki ügyes, az még kettő-három beérkezést el tud csípni.
Ha megengedtek egy tanácsot, akkor a készletértesítő levél beérkezését követően egyből irány a felület és a rendelés, ugyanis 20 ezer forintért Galaxy Buds2-t ki ne akarna magáénak tudni? – Ne viccelődjünk, Nekem is kell egy, teljesen mindegy, hogy milyen színben is szerzem meg.
Ha lenne kérdésetek, írjátok meg kommentben. Azon leszünk, hogy azokat is megválaszoljuk!