Címke: Galaxy Watch6

Újabb plakát leplezte le a Galaxy Watch6 termékcsaládot

Jövő szerdán már sokkal okosabbak leszünk, hiszen a Samsung Global megtartja a nyári nagyszabású Unpacked eseményét, amelyen nem csak az új generációs összehajtható készülékeit mutatja be; hanem az okosóráit is. A Galaxy Watch6 termékcsalád érkezésével lehet számolni, pontosabban: kétszer-kétszer-két modellel rukkolhatnak elő. Az alapmodell a Galaxy Watch6, míg az elegánsabb vonalat képviselő pedig a Galaxy Watch6 Classic lesz. Utóbbira a lentebbi hivatalos dél-koreai plakát hívja fel a figyelmet, amelyen kiolvasható a Classic szó, ami a helyi nyelven az alábbiként tűnik fel: 클래식

Az alapmodell 40 és 44mm-es, míg a Classic 43 és 47mm-es változatban debütálhat. Természetesen, mindegyikből érkezik eSIM képes variáns, ami LTE hálózati csatlakozást fog támogatni.

Számomra egy fokkal fontosabb kérdés, hogy mi lesz a Pro-érával?! – Vajon ugyanarra a sorsra jut, mint a Galaxy Buds Live, esetleg szegmensen belül a Gear Sport? Véleményem szerint, simán meg lehetne játszani azt, hogy páros évben hoz ki egy Pro modellt, mig páratlanban Classic-ot. Simán elférne egymás mellett a két vonal. Ti mit gondoltok róla?

Íme egy színteória a nyári Unpacked termékekre fókuszálva

Aki rendszeres olvasónk, az tudja, hogy imádunk a színeken lovagolni a Samsung termék- és kiegészítőportfóliójában; így senkit se lepjen meg, ha kiemelt hírként közöljük le, az éppen aktuális hozzákapcsolódó teóriákat vagy éppenséggel kész tényeket. A július végi Unpacked eseményen számos készülék kerül bemutatásra, melyről az információk lassan napi szinten szivárognak ki. Azt már nagyjából lehet sejteni, hogy a Galaxy Z Flip5 kihagyja a Bespoke Edition változatát, mert igazából a nagyobbra nőtt külső kijelző ellopja a lehetőséget előle – amit a Galaxy Z Fold mintájára egységes feketeként tálalnak.

Ettől függetlenül a dél-koreai tech óriás készül színekkel, melyek között vélhetően azok lesznek előnyben részesítve, amelyek valamiféle környezettudatosságra építkeznek. Legelőször a Galaxy S23 termékeknél vezették be a természetes színezőanyagokat, melyek között ott: a gardénia termése és a kakaóbab héja szolgáltatta a bázisalapot, amiből kinyerték. Kíváncsian várom, miben mutat majd újít a nyári termékportfólió.

A nyári Unpacked eseményen bemutatásra kerülő Samsung ökoszisztéma promóciós fotója.
Forrás: evleaks

Buliga David Cristian tweetben osztotta meg azon lehetséges színopciókat, amelyekre simán számíthatunk az egyes készülékeknél. Az átláthatóság kedvéért táblázatba szeparálva mutatnám:

TermékAlapszínExkluzív szín
Galaxy Z Fold5 5GDiamond
Cream
Phantom Black
Coral
Platinum
Blue
Galaxy Z Flip5 5GDiamond
Cream
Graphie
Coral
Misty Green
Platinum
Blue
Yellow
Green (ami sötétebb a Misty Green-nél)
Galaxy Tab S9 | S9+ | S9 UltraCream
Graphite
Galaxy Watch6 ClassicPlatinum / Silver
Phantom Black
Galaxy Watch6Diamond
Graphite
Cream
Silver
A lehetséges alap- és exkluzív színei az érkező termékeknek.
Forrás: @BuligaDavidCri1 | Táblázat: Galaxy Világa

A hétvégén megmutatott promóciós fotók már igazolták, hogy a Samsung nem óhajt a nyári időszakban élénk színekkel dolgozni, inkább a fakóbb, afféle paszteles kivitelben haladnak tovább. Számomra amúgy abszolút nem zavaró, hiszen ezek azok az opciók, amelyek könnyebben társíthatók bármelyik ruhadarabhoz – végtére is, manapság már ékszerként kezeljük mind az okoskiegészítőinket, mind az okostelefonjainkat.

Az már most látszik, hogy a Platinum lesz az az eleganciát sugalló szín, amire a legtöbben fognak benevezni, főleg ha mégsem exkluzív opcióban érkezik, hanem alapban. A Galaxy Z Flip5 esetében két féle zöld figyelhető meg. Míg az alapszínnél a pasztelles matt – lásd fenti promóciós fotón! – kerül a rivaldafénybe, addig a különleges limitált kiadásnál egy jóval erősebb zöld dominálhat, mélyebb árnyalatokkal megtoldva.  

A Galaxy Watch6 termékcsaládnál az alapmodell hozhat több színvariációt, míg a Classicnál maximum kettővel rukkolhatnak elő. Nem lesz már a helyzet a Galaxy Tab S9 termékcsaládnál is – ami mondjuk érhető, mert mostanság a táblagépek piaca hanyatlik.

Több aprócska újítás mutatkozik a Galaxy Watch6 Classic kiszivárgott képein

Mozgalmas hetet zártunk, hiszen számos bejelentésre váró termékről szivárgott ki marketing anyag, amiből sejthető végre valahára, milyen készülékek érkezésére számíthat a közönség. Az idei nyári Unpacked esemény más lesz, mint az előzőek; hiszen a történelmében először fog hazai környezetben sor kerülni rá, azaz Szöulban viszi a dél-koreai tech-óriás. Ottani idő szerint, 2023. július 27-én a foldable okostelefonok mellett felfrissül a viselhető kiegészítők portfóliója, azaz a Galaxy Watch6 és a Galaxy Watch6 Classic hozhatja lázba az okosóra iránt érdeklődőket. Múltkor már elmélyültem a részleteibe, ahol futólagosan megemlítettem, hogy a szíjról szeretnék külön értekezni; így most ezt az elmaradást pótolnám.

Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a szemre vételezésbe, megmutatnám azt az ominózus részletet, ami elindította bennem a gondolatsort, miszerint: a Galaxy Watch6 Classic-ba összegyúrásra került az előző 3 generációnak az előnye, amit továbbgondoltak; hogy még tökéletesebbnek érezzük és könnyebben adjunk ki rá bőven 200 ezer forintot.

Ami legelőször feltűnt, hogy a Samsung elhagyja nála – és egyébként a Galaxy Watch6-nál is – azt a fajta szíj le- és felcsatlakoztatási lehetőséget, amihez sok éven át ragaszkodott. Ugye az elődök mindegyiknél egy kis pöcök látszik, amelyet ellentétes irányba kell feszíteni, hogy a csatlakozás kiengedjen és a szíj az óratokról leválaszthatóvá váljon. Ezt az elképzelést a Galaxy Watch3 Titánium változatánál se engedték el. Az új generációnál már nyomógombra cserélték le, az vélhetően a benyomás állapotában mind a jobb, mind a bal oldali feszítést megszünteti és elengedi az óratoktól a szíjvariációt.

Az óratok alsó részén lévő infravörös hőmérséklet érzékelő szenzor elhelyezkedése szintén megváltozott a Galaxy Watch5 Pro-hoz viszonyítva, ugyanis az alsó nyomógombbal került egy síkba a gombok megközölése helyett.

Ahogy Galaxy Watch4 Classic-nál, úgy a Galaxy Watch3-nál is a két gomb között kitüremkedett az órának a dizájnja, hogy egy síkba tegye gombokat az óratokkal oldalról. Ezt a húzást a Galaxy Watch5 Pro-nál elengedték valamiért, melynek hatására a mikrofon került a nyomógombok közé. A Galaxy Watch6 Classicnál viszont visszanyúl a gyökereihez.

A Galaxy Watch5 Pro-nál megtapasztalt szíj és óratok teljesmértékű, résmentes összezárása még tökéletesebbnek tűnik. A szíjleválasztógomb alatt fellelhető martrés továbbörökítésre került, hogy kevésbé izzadjon be a felhasználók kezén a termék. Ezen kívül, a belső szíjfronton, ami a bőrhöz érintkezik, egy átlagosnál vastagabb és mélyebb üreget „martak ki”, ami megint csak a „bőrlevegőztetést” határozhatja meg.

Így első nekifutásra ezek az újítások tűntek fel, de ha Ti észleltetek valami említésre méltót még, akkor nyugodtan írjátok meg hozzászólásokban.

Kampányfotókon a nyári Unpacked esemény termékpalettája

A július végén megrendezésre kerülő Unpacked eseményéig még bő 1 hónap hátra van; viszont, ahogy az ilyenkor szokott lenni, a Samsung háza táján elsüllyesztettek egy leakhajót, ugyanis szinte minden bemutatásra váró termékről érkezett valamiféle kreatív anyag. Ez alapján pedig már tényleg bárki összerakhatja, mely készülékek kerülnek bemutatásra a közelebbi jövőben; amelyekkel a Samsung meg szeretné határozni az év második felét 2023-ban. Alapvetően nem szokásunk marketing anyagokat megosztani, viszont hétvége kapcsán most kivételt teszek, mert beszédesek a fotók önmagukban is, szóval kezdjünk neki…

Kezdjük a legfontosabbakkal, az okosórákkal, amelyekről már az előző napokban esett szó, ám, amiről nem ejtettünk említést, azt most pótolnám. Az első legfontosabb, hogy a Galaxy Watch6 Classic, mint név hivatalossá érett. Ott a lünetta, így kötelező a ‘Classic’ utótag az okosóravonalnál.

Mint az megfigyelhető, a Samsung ismételten kerülni fogja a szíjaknál az élénk kivitelt, inkább a halványabb árnyalatok kedvelőinek kedveznek. Az is valamilyen szinten beszédes, hogy a második helyre pozícionáltak a sárgát, illetve, hogy várható sárgás-ezüstös óratok.

A Galaxy Z Flip5 5G esetében a mappaszerű előlapi kijelzőstílus lefixálásra került.

…illetve az a tény is, miszerint miként fogják színezni a készüléket. Mint az látható, az előlapi kijelzős egység minden színvariánsnál egységes fekete lesz; míg a zsanár, a hátlapi alsó egység és a termék kerete a választott színt tükrözi, melyek között a menta is feltűnhet.

Ezen kívül, a Galaxy Tab S9 termékcsaládról is kiszivárgott egy kreatív, mellyel az se titok, hogy a felsőkategóriában feltűnik az a jellemvonás, amit eddig tablet fronton csak a Galaxy Tab Active-szériánál vezettek be: a vízállóság. Szintén leszögezhető, hogy három termék kerülhet bevezetésre, azaz azon teóriánk, miszerint várható lehet egy FE Unpacked Event, simán benn még mindig a pakliban.

Zárószóként pedig még egy dolog: nagyon úgy fest, hogy Galaxy Buds-fronton nem várható új termék bevezetésre; legalábbis szerintem a fenti képen a Galaxy Buds2 Pro mutatkozik az ökoszisztéma kampányfotón.

Lesz lünettás Galaxy Watch6, most már biztos!

Örülök a hétvégének, ugyanis minap olyan leak cunami történt, amivel nem szeretnék felületesen foglalkozni. A Samsung jövő hónap végére ütemezi a nyári nagyszabású Unpacked eseményét, melynek először hazai város szolgáltathat helyszínt. Ezekről már mind írtunk, viszont nemsokára érkezik egy helyesbítés a dátummal kapcsolatban – ugyanis afelett valahogy elsiklottam, hogy Dél-Koreában az idő egy harmadnyi nappal előrébb van. Most azonban inkább foglalkozzunk ennél sokkal fontosabb ténnyel, ugyanis a Galaxy Watch6 és a Galaxy Watch6 Classic megmutatta magát azáltal, hogy a netre kerültek a hivatalos fotói.

Ahogy azt sejteni lehetett, a Samsung visszatér a kitaposott ösvényére, melynek értelmében érkezik egy alapmodell, illetve egy lünettával szerelt Classic kivitel – két-két óraszámlap mérettel. Ha minden igaz, akkor a ‘Pro’, mint útvonal parkolópályára kerül – bár nem zárnánk ki annak a lehetőségét, hogy minden páros évben ezzel szeretné megfogni az okosóra közönségét, míg a páratlanban a fizikális funkciógyűrűvel szerelt klasszik érával.

A Galaxy Watch6 40mm-es és 44mm-es kivitelben.
Forrás: Winfuture

Helyesbítéssel kezdenék, ugyanis a Samsung ismételten változtat az okosóráinak a méretezésén. A Galaxy Watch6 másolja az elődjét, azaz 40 és 44 mm-es kivitelben került piacra; viszont a Galaxy Watch6 Classic-nál másabb a helyzet. Ugye a Galaxy Watch5 Pro 45mm-es egyke variánssal debütált, viszont a Galaxy Watch4 Classic mintájára ismét előrukkolnak egy kisebb és egy nagyobb mérettel. A jelenlegi leak információk szerint, 43mm-re és 47mm-re növekedik az átmérő, azaz ismételten sikerült úgy reszelgetniük, hogy 1mm-t mindkét változatnál nyerjenek. Ergo, a korábbi pletykákban szereplő 42 és 46 mm-ek megcáfolásra kerültek.

A könnyebb átláthatóság kedvéért mutatnám táblázatba foglalva:

TermékTípusszámVárható színei
Galaxy Watch 6 40mmSM-R930 | SM-R935FFekete | Ezüst | Bézs
Galaxy Watch 6 44mmSM-R940 | SM-R945FFekete | Ezüst | Bézs
Galaxy Watch 6 Classic 43mmSM-R950 | SM-R955FFekete | Ezüst
Galaxy Watch 6 Classic 47mmSM-R960 | SM-R965FFekete | Ezüst
Összesített táblázat a lehetséges termékekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Természetesen, simán előfordulhat, hogy a színek tekintetében lesznek kakukktojások. Elég csak felidézni a Galaxy Watch5 vonalat, ahol a Grafit és az Ezüst mindkét méretnél konstansként mutatkozik, ám a rózsaarany csak a 40mm-esnél, míg a zafír csak a 44mm-esnél van jelen. Hasonló megoldással most is lehet számolni. Másfelől, az általunk írt Fekete akár lehet Grafit is az alapmodelleknél, míg a Classic érában Titánfekete. Mindenesetre nagyjából kikövetkeztethető, melyekkel szeretnének ringbe szállni.

Külön szeretnék majd megemlékezni róla, viszont futólagosan azért itt is megemlíteném, hogy a Galaxy Watch6-oknál változik a szíjcsatlakozása. Eddig egy kis „pöcköt” kellett a rugózással ellentétes irányba eltolni, most azonban egy gombot kell benyomni.

A Galaxy Watch6-vonalon a szilikonszíj, a Galaxy Watch6 Classic-on pedig a bőrszíj dukál. A termékek ugyanazzal a processzorral lesznek ellátva, a Samsung által lefejlesztett Exynos W930-cal. Az eSIM képes modellek esetében LTE modem került beépítésre. Ez mondjuk valahol adja magát, mégis csak eSIM formában 5G-ről még alig-alig olvastam. Nincs fejlődés se a vízállóságban, se a kijelzőben (zafír), se pedig a töltési sebességben (maradt a 10W vezeték nélküli formában).

Az okoskiegészítők az elődjeik minden egészségügyi funkciójával fel lesznek vértezve. Rajtuk fog a One UI 5 Watch operációs rendszer felület debütálni, amelynek bétatesztfázisa jelenleg zajlik a Galaxy Watch4 és Galaxy Watch5 készülékeken.

A jelenlegi információk szerint, az újdonsült foldable termékekkel kerülhetnek leleplezésre, amelyet egy „mini pre-order” időszak követhet, amikor valamiféle kedvezménnyel bíztatják az érdeklődőket a kezdeti vásárlásra, merthogy olcsó, az bizony nem igazán lesz.

Hivatalos: július végén mutathatják be a Galaxy Z Flip5 és Z Fold5 termékeket

Csak beigazolódtak azok a korai híresztelések, miszerint a Samsung az előző évek hagyományával szakítva előrébb hozhatja a nyári nagyszabású Unpacked Event-jének időpontját. Ahogy az lenni szokott, az egyik helyi (most az ausztrál) képviselet – vélhetően idő előtt – élesítette a sajtóoldalán az ominózus cikket, ami azóta lekerült onnan; viszont ahogy az szokott lenni, ami egyszer az internetre felkerül, az onnan már nehezen szedhető le. Aki elolvasná teljes terjedelmében, az klikkeljen a második oldalra, ahova azért lementettük.

A közleményből kiderült, hogy 2023. június 27-én kerül megrendezésre, ami egy csütörtöki időpont. Mint azt már említettük, ebben a hónapban az előző évek egyikében sem lepleztek le terméket, amivel a flagship okostelefonok vonalán érvényesültek volna az év második felében. Az esemény további pikantériáját viszont maga a helyszín adja, hiszen most először Dél-Korea adhat otthont a felhajtásnak – azaz elhagyják a számunkra nyugati népszerű helyszíneket, mint pl.: Barcelonát, San Francisco-t vagy éppen New Yorkot. Idén a COEX-ben, a gangnam-i Samseong-dong városrészben kerül lebonyolításra.

Az összehajtható készülékek kategóriája a Samsung filozófiáját testesíti meg, mely szerint olyan innovációt hoz létre, amely határokat feszeget a mobilélmények jövőjének átalakításában. (…) Az Unpacked Szöülban történő megrendezése való nagy jelentőséggel bír, mivel ez egy olyan város, amely az innováció és a kultúra feltörekvő epicentrumává vált, ahogy az ominózus termékcsalád is, amit bemutatnak.”

mondta TH Roh, a Samsung Electorinics Mobile eXperience üzletágának elnök és vezetője.

Nem újkeletű, hogy a Samsung minden nívós termékéhez rendez egy Unpacked eseményt, amivel véleményem szerint, nincs semmiféle baj, mert kell az eladásnak a nagy felhajtás. Júliusban még sosem tartotta meg a nyári kiadásút – még ha a Galaxy Z Flip 5G-t pontosan ebben a hónapban vezette be. Nyilván kakukktojásként kitűnik a tömegből, ám az alapmodellt, azaz az LTE kiadást a Galaxy S20-termékcsaláddal mutatták be.

A teljesség kedvéért, a Galaxy Note5-ig visszamenőleg elkészítettem azt a listát, ami feltárja, melyik esztendőben, melyik napon és melyik felsőkategóriás modellt mutatták be. Ezen felül, érdekességképpen a Galaxy Z-széria összes fontos naptári eseményét is belefoglaltam:

IdőpontNapTermék
2015. augusztus 13.csütörtökGalaxy Note5 | S6 Edge+
2016. augusztus 2.keddGalaxy Note7
2017. augusztus 23.szerdaGalaxy Note8
2018. augusztus 9.csütörtökGalaxy Note9
2019. február 20.szerdaGalaxy Fold
2019. augusztus 7.szerdaGalaxy Note10 | Note10+
2020. február 11.keddGalaxy Z Flip LTE
2020. július 22.szerdaGalaxy Z Flip 5G
2020. augusztus 5.szerdaGalaxy Note20 | Note20 Ultra
2020. szeptember 1.keddGalaxy Z Fold2 5G
2021. augusztus 11.szerdaGalaxy Z Fold3 5G | Z Flip3 5G
2022. augusztus 10.szerdaGalaxy Z Fold4 5G | Z Flip4 5G
A nyári Unpack Eventek összesítési listája.
Táblázat: Galaxy Világa

Most, egy csütörtöki napra esett a választásuk, ami hozza a sablont, mégis csak mindig a hétnek a közepére szeretik beütemezni. A Samsung több mint egy évtizede, 2010 márciusától rendez Unpacked eseményeket. A legelsőnek a fényűző Las Vegas adott helyszínt, ám azóta a világ kulcsfontosságú városaiban megfordultak, köztük: New Yorkban, Londonban, Berlinben vagy éppen Barcelonában. És hogy miért pont Szöul, arra a következő sajtórészlet adja meg a választ:

Ez az egyedülálló helyszín lehetőséget kínál a világnak, hogy megtapasztalja a múlt, a jelen és a jövő lenyűgöző keverékét, amely meghatározza Szöult. (…) A választásunk azért rá, mert dinamikus kultúrájával és innovációjával a globális trendek befolyásolásában játszott szerepet, miközben a Samsungnak az összehajtható termékkategóriái iránt erős bizalmat is tükröz.”

Noha hivatalosan nem került megerősítésre a dátum, de mivel az egyik helyi sajtórészleg tette közzé, így könyvelhető a naptárba az időpont. Várható az eseményen nem csak a Galaxy Z 5-termékcsalád mutatkozik be, hanem a legújabb Galaxy Tab S9-éra, illetve a felfrissített okosóra kollekció is, a Galaxy Watch6-vonallal. Nem utolsó sorban, kis valószínűséggel, de várható valamiféle válasz reakció az Apple Vision Pro XR headsetjére.

Szöulban kerülhet megrendezésre a nyári Unpacked esemény?!

Jó látni, hogy a Samsung mennyire szívén viseli a termékeit. Minden nívós készülékét afelé Unpacked event keretében leplezi le, melyet élőben közvetítenek különféle platformokon, hogy a hétköznapi ember is részese lehessen a debütálásuknak. Ezek általában utólag visszanézhetők. A helyszíni “kicsomagolásra” a mediaorgánumok képviselőit invitálják meg, melynek általánosságban az Egyesült Államok, főként San Francisco szolgáltatott helyszínt. Bizonyos források szerint, ezen hagyományával szakíthat a dél-koreai tech óriás, akik először hazai keretek között rendezhetik meg a soron következőt.

Történt ugyanis, hogy Lee Young-hee-nél, a Samsung Device eXperience Global Marketing részlegének elnökénél az egyik helyi újságíró rákerdezett, hogy a vállalat a következő kulcsfontosságú (értsd: a nyári) Galaxy Unpacked rendezvényét Szöulban, Dél-Koreában kívánja megrendezni?! Válaszul csak a következőt tette csak hozzá:

“Mert Korea jelentőségteljes és fontos”

Az Ultra termékcsalád létezésének felhívása.

Bár Lee Young-hee nem árulta el a pontos helyét és dátumát az eseménynek, a pletykák szerint a szöuli Gangnam-Gu-ban található COEX-en kerülhet megrendezésre július utolsó hetén.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy mindig augusztusban tartották meg az év második felében domináló prémium termékeinek a bemutatását; azonban most várhatóan 2 héttel korábban tehetik ezt meg, sokak tippje szerint: valamikor július utolsó hetén, annak is a közepe tájt. A SamMobile jövendőlése a 2023. július 26-át tartaná a legkézenfekvőbbnek.

Szó sincs rohanásról, egyszerűen a félvezetői paicon történt profit veszteséget valamilyen szinten kompenzálnia kell a Samsungnak; ezért indítanák útjára előbb az életciklusait. Másrészről, a foldable készülékek versenypiacára egyre több konkurens teszi be a lábát, amire reagálniuk kell. Így is az elmúlt hónapokban csökkent a piaci részesedésünk; de azért még nincs mitől tartaniuk.

A nyári Unpacked eseményen: a Galaxy Z Fold5 és Galaxy Z Flip5 összehajtható okostelefonok; a Galaxy Watch6 termékcsalád, egy új fülhallgató, valamint új XR headset mutatkozhat be, a Galaxy Tab S9 termékfamília mellett.

A folyamatos szívritmus ellemzés se maradhat ki a One UI 5 Watch szoftverből

Nemrégen rántotta le a leplet a Samsung a One UI 5 Watch felületéről, amelyet a Google által fejlesztett WearOS-re pakolhat rá legelőször a következő generációs okosóra-családtagjainál, majd az előzőek többségére. Mielőtt foglalkoznék az ottani újdonságokkal, hoznék egy sokkal frissebb hírt, amelyet a Samsung USA prezentált a sajtóoldalán. Az egyelőre még csak tesztfázisban lévő szoftveres megoldás az automatikus szívritmus ellenőrzésé hivatott, amellyel a felhasználók akkor is kaphatnak információs, ha éppen ez a funkció hidegen hagyja őket – már persze, ha élnek az aktiválásának lehetőségével.

A Samsung elkötelezett amellett, hogy átfogó egészségügyi élményt nyújtson, és képessé tegye a felhasználókat wellness céljaik elérésére. (…)

mondta Hon Pank, a Samsung Electronics MX üzletágának alelnöke és digitális egészségügyi csoportjának vezetője.

A Samsung látszólag a Galaxy Watch6-nál inkább a szoftveres háttér tökéletesítésére megy rá, mint sem arra, hogy mondjuk vércukormérésre képes legyen a termékcsalád. A cél, hogy az új generációs chipsettel tovább méregessék a lehetőségeiket, hiszen sok olyan egészségügyi funkció lapul a szenzorok tarsolyában, amelyek kiaknázásra várnak.

A jelenlegi operációs rendszernél a szívritmus-méréséhez el kell indítani a vérnyomásmérés tevékenységet, azaz nem folyamatos, illetve nem is automatizálható úgy, mint mondjuk a pulzusmérés, amelyet a felhasználó állíthat be. Sokan egyébként ezeket a funkciókat kikapcsolják, hogy ezáltal meghosszabbítsák az üzemidőt, ugyanis számukra más jelenti a prioritást. Ezt a hiányosságot oldhatja meg a One UI 5 Watch felülete, amely legelőször a Galaxy Watch6-okon kápráztathatja el a felhasználókat.

Azok a Galaxy okosórák kaphatják meg továbbá a funkciót, amelyek rendelkeznek az úgy nevezett BioActive érzékelővel. Az újdonság a szenzoron keresztül ellenőrzi, hogy a háttérben nincs-e szívritmus-zavar. Ha bizonyos számú mérés végeredménye a szabálytalanságot konstatálja, akkor a termék erről tájékoztatja annak használóját; akit adott esetben EKG-mérésére is utasít, hogy pontosabbá tegye a mérését.

Az Irregular Heart Rhythm Notification funkciót egészen visszamenőleg a Galaxy Watch4 termékekig fogja a Samsung frissítés formájában elhozni. A gyártó persze hozzáteszi, hogy az értesítés hiánya nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden rendben van; azt viszont késztényként közli, hogy az amerikai egészségügyi hatóságok részéről a frissítés élesíthető.

Örömmel jelentjük be, hogy az Irregular Heart Rhythm Notification szolgáltatást – amelyet arra terveztünk, hogy világszerte emberek millióin segítsen, akik esetleg nincsenek tudatában a potenciális szívkockázatuknak – az FDA jóváhagyta. (…) Ez is arra egy újabb példa, hogy a Samsung miként helyezi előtérbe a proaktív biztonsági megoldásokat, és teszi lehetővé a felhasználói számára, hogy holisztikusabb képet kaphassanak a szív- és érrendszeri, valamint az általános egészségi állapotukról.

mondta Hon Pank, a Samsung Electronics MX üzletágának alelnöke és digitális egészségügyi csoportjának vezetője

A frissítés várhatóan nyár közepén; július vége, augusztus eleje felé élesedhet.