Címke: Galaxy Z Flip 3

Újragondolnák a Galaxy Z Flip távolabbi utódjának a kijelzőjét

Már egy ideje köztudott Roh Tae-moon által, hogy a duplán vagy többszörösen hajtható kijelző technológiáján már évek óta dolgoznak, és elég jól is állnak vele, csak éppen nincs még felkészülve a piac a fogadtatására. (És itt nem csak az ár az egyik ok, hanem a tartalmak hiánya.) Bárhogy nézzük, a Galaxy Fold még mindig nagyon húzós árazással büszkélkedik, de a nemrég megjelent Galaxy Z Flip se lett olyan olcsó, mint amennyire remélték a „jósok”. Míg a nagyvilág azon agyal, hogy a 2020 második felére bejósolt Galaxy Fold 2 milyen újításokat tudhat, addig egy másik hírrel is megmozgatják a dél-koreaiak az állóvizet, de ez inkább a Galaxy Z Flip utódjára fókuszálna.

A SamMobile oldala írtam meg, hogy a Samsung újabb szabadalmakat nyújtott be – még 2020. március 30-án, amit jóvá is hagytak –, amelyben egy olyan készüléket álmodtak meg, ami kétoldalas érintőkijelzővel rendelkezne. Az első teóriák szerint ez lehet a Galaxy Z Flip egy közeljövős változata – butaság lenne az hinni, hogy a jövő évi, hiszen többéves tervezés előzi meg az új technológiák piacra dobását, csak viszonyításképp említeném meg, hogy az „olcsóbb összehajtható okostelefoncsaládot” megteremtő Z-szériára 3 évet áldozott a techóriás, míg a Galaxy Fold-ra több mint 6 esztendőt.

A technológia különlegessége abban merülne ki, hogy a belső felülete majdnem ugyanaz lenne, mint a jelenlegi Galaxy Z Flipnek, viszont a felsőrészénél (vagy az alsónál?!) tovább folytatódna (megszakítás nélkül) a hátlapon egészen a zsanérig. Tehát ha úgy nézzük, akkor 75%-ban használnák kijelzőnek a termék felületét.

Van is mindennek egy neve, ami a Samsung-féle Edge Display-re hallgat. Igen, „edge”-et írtam, azaz visszatérhet a szlengbe akár, ahogy anno a Galaxy Note Edge-nél, majd pedig a Galaxy S6-nál beépült abba.

Ha a rajzokra vettek egy pillantást, akkor láthatjátok azt a szakaszt, ahol 180°-os görbét/ívet mutat a kijelző. Nyilván ez lesz a legkritikusabb pont, hiszen az ejtések elleni védelem megalkotására is gondolniuk kell a tervezőknek, valamint a szoftverfejlesztőknek is arra, hogy zökkenőmentesen történjen a tartalomnak az átváltása, ha éppen összehajtjuk azt, és a külsőt használnánk. Természetesen semmi sincs kőbe vésve, amivel azt szeretném mondani, hogy ez a szabadalom akár még maradhat több évre is a polcon, de legrosszabb esetben végleg ott is maradna. A cél, hogy más elől levédjék.

Az első kritikusok szerint nem a hardveres és a szoftveres megoldás jelentené a legfőbb kihívást, hanem az összehajtható okostelefon-élményének megteremtése, amire korábban Roh Tae-moon utalt a The Korea Heraldnak tett interjújában. Annyi biztos, hogy ez az évtized az összehajtható készülékekről és az előlapi kamerakivágások eltűntetéséről fog szólni.

Ilyen lehetne a Galaxy Z Flip 2

Egy hete jelentették be a Galaxy Z Flip-et, amelynek forgalmazása több országban (köztük Magyarországon is!) február 21-én veszi kezdetét; ezzel szemben az internet népét már az foglalkoztatja, hogy a Galaxy Z Flip 2 mivel tudhat majd többet? Mint, ha nem is mi lennénk! …mármint van egy olyan íratlan és megerősítetlen spekuláció, hogy a mobiltelefon-gyártók 1 évre előre látják a következő generációk főbb vonásait. Ha mindezt alapul vesszük, akkor már adott a Galaxy Note20-család lényege, hiszen manapság nagyon hasonlóak a tavaszi flagshiphez, csak éppen a kisebb hibákat tovább- vagy újrafejlesztik.

Az elmúlt napokban lábra keltek a Galaxy Fold 2 első pletykái, amikről külön cikkel érkezem, viszont foglalkozzunk a kompaktabb és olcsóbb második generációs Z Flip-családtaggal, ugyanis Ben Geskin megálmodta és koncepciófotóra kreálta, hogy miben mutathat újat. A végeredmény magáért beszél és alapvetően gyönyörű.

Elképzelése abban merülne ki, hogy 6.8 inches QHD+-os belső kijelzővel érkezhetne, ami marad az Infinity Flex Display annyi változással, hogy a képfrissítését 120Hz-re emelnék. A külső megjelenítő panelja lefedné teljes egészében a kamerasziget alatt a felső részt, ami 3.2 inchre növekedhetne. Ez utóbbinál a FHD felbontás lehetne a legkézenfekvőbb, hogy az élmény minden téren adja magát.

A hátlapi kamera résznél eléggé erős fejlődés szeretne viszontlátni. Négy kameramodult álmodott rá, ahol 12MP-es széles, 12MP-es ultraszéles, 64MP-es tele és DepthVision szenzor helyezkedne el – baromi esztétikusan a LED-vaku mellett. A zoom-tartományban a Galaxy S20/S20+-t másolná, azaz a 30x-os hibridet. Támogatottságban már kezelni tudná az 5G-s hálózatot, a processzoránál pedig a Snapdragon 875-ös lapkával vértezné fel.

Mindez fotó formájában:

Ben Geskin elképzelése szerint a Galaxy Z Flip 2.

Jöhetnek az első rekaciók az úriember elképzelésére, ami alapvetően nagyon szembarát. Az más kérdés, hogy mi valósul meg mindebből! …mindenesetre Dél-Koreában az első kör hamar gazdára talált.