Címke: laptop

Kicsomagolós videót a Galaxy Book4 Edge

A Galaxy Book4 Edge egy remek laptop lett, ami valószínűleg elkerüli hazánkat. Magáról a termékről már mutattam egy afféle kedvcsináló videót, azonban a Samsung ellopta a kicsomagolós showt a tech kritikusok elől, ugyanis még premierje előtt elkészítette. Külön meglepett, hogy a Type-C to Type-C kábel mellett töltőadapter is dukál a csomagolásban, ami manapság kuriózum. Mondjuk azért azt megjegyezném, hogy a durván magas ár valahol indokolja, hogy ne húzzák le még inkább a vásárlókat. Az erőforrását egy bivalyerős Snapdragon X Elite lapka szolgáltatja, ami a Galaxy AI funkciókat is bekészíti az újdonságok sorába.

Nézzük meg egy másik szemszögből, most éppen mit tartanak fontosnak.

Ízelítő rövid videón, mit tud a Galaxy Book4 Edge

Tegnapelőtt hosszasan átvettük, mit rejt magában a Galaxy Book4 Edge, ami a mesterséges intelligenciát, illetve a Galaxy ökoszisztéma egységes erejét szeretné prezentálni azon felhasználók felé, akik mellette tennék le a voksot. Nem lesz olcsó készülék, bármelyik variánsát válasszuk; bár ez érthető, hiszen a prémium szegmenst szeretnék általa erősíteni. Nyilván a Galaxy Book4 Ultra fölé nem fognak általa lőni, amelybe 32GB RAM, valamint RTX videókártya került; de nem is ez a termék különlegessége, hanem az, hogy ebben debütált a Qualcomm-féle Snapdragon X Elite lapka. Sokat várunk tőle? … az nem kérdés!

Megmutatnám a cirka 3 perces kedvcsináló videóját, amelyet a Samsung USA tett közzé. Jelenleg az előrendelési kampánya zajlik, melynek keretében egy Crystal UHD tévét kaphatnak azok, akik annak lejárta előtt nyomják le a megrendelés gombot.

A magyarországi piacra egyelőre nincs kilásában a Galaxy Book-érának a bevezetése. Így, aki szeretne egyre lecsapni, az legközelebb hozzánk a németeknél tudja beszerezni.

Galaxy Book4 Edge: megérkezett a laptopokba is a Galaxy AI újítás

A Samsung Magyarország sajnos nem szállt be a laptopbizniszbe, holott biztosan lenne egy kisebb vásárlóbázisa, főleg prémium körben. A Galaxy Book4 termékcsalád színe-java már bemutatkozott, hiszen megérkezett az alapmodell mellett: a Galaxy Book4 Pro, a Galaxy Book4 Pro 360, a Galaxy Book4 360 és a Galaxy Book4 Ultra. A gyártó viszont úgy gondolta, hogy a szintet tovább lehet tetőzni, ha már a Qualcomm-mal ennyire szoros az együttműködésük. Már pár hónapja benn a levegőben a Galaxy Book4 Edge-érának az elhozatala, amelynek leleplezésére sokan azt tippelték, hogy majd a nyári Unpacked esemény szolgáltathat helyet és időt, azonban csendes premierrel jelentették be.

A Galaxy Book4 Edge kibővíti elképzésünket a mesterséges intelligencia összekapcsolásáról – áthidalj a szakadékot a mobil és a PC között, miközben demokratizálja az AI-élményeket, amelyek hozzátesznek mindennapjainkhoz. (…) Ez a következő generációs mesterséges intelligenciával felvértezett PC a teljesítmény új szintjét eleveníti meg; amelyet a bevált Galaxy felület és az iparág vezetőivel való nyílt együttműködés tesz lehetővé, hogy világszínvonalú hardver- és szoftvermegoldásokat hozzon el a felhasználóinak.”

mondta TM Roh, a Samsung Electronics Mobile eXperience üzletágának elnöke és vezetője.

A Samsung az idei évben mindent a mesterséges intelligenciára tett fel. Az pedig, hogy már ökoszisztémában van jelen, csak tovább erősíti azon elképzelésüket, hogy a hétköznapjaink könnyítése érdekében mindenkinek meg kell tapasztalnia, milyen az, amikor a termékek egymással könnyedén kommunikálnak, segítik felgyorsult napjainkat. Az okostelefonok, majd a háztartási termékek és tévék után a laptopok kerültek a górcső alá.

A Galaxy Book4 Edge-széria különlegességét a chipsetje adja, amibe a Qualcomm által fejlesztett Snapdragon X Elite került – amit persze más versenytársak is átvettek/átvesznek. A gyártó büszke az elért feldolgozási teljesítményére, mellyel a leggyorsabb és legerősebb Snapdragon processzorát hozzák el a vásárlóknak. Azt persze halkan megemlíteném, hogy az úgy nevezett AI PC-knek rendelkezniük kell NPU-val, azaz dedikált célhardverrel, ami energiahatékonyan képes elvégezni az AI-hoz kapcsolódó munkafolyamatokat. Ehhez elengedhetetlen legalább 16GB-nyi rendszermemória, valamint a 45 TOPS-os számítási teljesítmény, amivel az NPU-nak rendelkeznie kell. Ezek mind jelen lesznek a zökkenőmentesség garantálására – bár a szkeptikusok szerint, mindez csak az alap AI-dolgokhoz lesz elegendő. Majd meglátjuk!

A sajtóközlemény egyből a Galaxy AI újdonságait emeli ki, miszerint bátran használhat: a Bekarikázással keresés a Google-lel, az Élőfordítás vagy éppen a Chatsegéd. A Recall egy fokkal érdekesebb és fontosabb újítás, ugyanis segítségével idővonalon tekinthetjük meg a számítógép múltbéli történéseit, legyen az fotó, link, üzenet, vagy bármilyen más tevékenység, amit végeztünk. A Copilotot se hagyjuk szó nélkül, ami a Microsoft virtuális asszisztense.

Merüljünk el a technikai adottságaiban. A Galaxy Book4 Edge két méretben lesz elérhető. A 14 hüvelykes változat: 10.9mm vastagsággal, illetve 1.16 kg-os össztömeggel rendelkezik; míg a 16 colos variáns 12.3mm-re vastagodik, illetve 1.55 kg-ra nehezedik. Amiben viszont egységes mérettől függetlenül, hogy mindegyik a Super AMOLED 2x elnevezésű panel kerültVision Booster támogatással -, ami Gorilla Glass DX képernyővédelemmel és tükröződésmentességgel lett ellátva. A 16:10-es képarány mellett 3K-s (2.880×1.800px) felbontás társul. A képfrissítése 120Hz-re hivatott, a digitális filmgyártásnál használt DCI-P3 szabály szerinti színtér mintegy 120%-ot lefedi. Ha alap tartalmat nézünk, akkor 400 nit fényerősségre képes, míg a HDR-nél ez az érték 500 nit. Mondanom se kelljen, hogy érintőképernyőt kapott, ami 10 ujjat támogat.

Tárterületeknél 512GB-os és 1TB-os eUFS tárolók közül választhatunk – bár az USA oldalán előbbi a kisebb, utóbbi a nagyobb modellnél volt csak elérhető, de ez változhat idővel és régióval. Színek tekintetében: a Zafírkék dominál.

A csatlakozókról nem szabad megfeledkezni, ahol szintén lesz eltérés. A 2 darab USB 4.0 port (Type-C), illetve a HDMI 2.1-es kimenet (ami támogatja a 4K-t 60Hz-en) és a 3.5mm-es jack csatlakozón kívül a nagyobb modell rendelkezik USB 3.2-es porttal (Type-A), valamint microSD olvasóval. Az USB 4.0-át nevezhettem volna Thunderbolt 4-nek is, ami akár 40Gb/s-os adatátvitelre is képes.

Noha a Galaxy felhasználók körében a Snapdragon chipset Android operációs rendszert mondatna, szó sincs ilyesmiről. Mindegyik variáns alatt Windows 11 Home változat muzsikál. Külön felhívnám a figyelmetek arra, hogy a billentyűzet kiosztásnál felfedezhető egy plusz gomb, afféle dedikált AI gyorshívó, hogy ne kelljen sehova se kattintanod akkor, ha éppen a mesterséges intelligencia segítségét szeretnéd kérni. Ez amúgy a Microsoft Copilot AI-t aktiválja.

A 16 hüvelykes változat esetében van lehetőség az alap 3.4GHz-es lapka (X1E-80-100) helyett 3.8GHz-essel kérni (X1E-84-100), ami persze némi felárért kiállt, de lentebb majd összefoglalom, mennyi az annyi. Dél-Koreán kívül, ahol Wi-Fi 6E-vel, mindenhol Wi-Fi7 tanúsítvánnyal dobják piacra. Az akkumulátorja: 65W-os Type-C töltővel tölthetők, a kisebb változatnál 55.9Wh, a nagyobbnál 61.8Wh a kapacitása. A gyártó ígérete szerint, 22 órás videólejátszási időre simán hivatott, ergo, kiszolgálja az egésznapos ténykedést.

A dizájn mellett sem szabad szó nélkül elmenni, hiszen abszolút a prémium szegmenst kívánja erősíteni. A touchpad brutálisan nagy. Az anyaghasználatnál mutatkozik a környezettudatosság, ugyanis az óceánokból és folyóvizekből származó műanyagokból, illetve halászhálókból hasznosítottak újra számos alkatrészt, mint pl.: a szellőzőnyílást, vagy a csuklópántot; de a Touchpad-ban is felfedezhető üveg; ahogy újrahasznosított alumínium a ház belsejében.

A Galaxy Book4 alapszériái február 26-tól kerültek a porfólióba, míg a Galaxy Book4 Edge érdeklődőinek június 18-ig kell várniuk. Mint a bevezetőben említettem, a magyarországi piacot várhatóan elkerüli a termék, viszont Németországban, Olaszországban, Dél-Koreában, az USA-ban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban lehet számítani a feltűnésére. Az Egyesült Államokban 50 colos Crystal UHD DU7200 TV dukál mellé. Az árcímkéit mutatnám táblázatba foglalva:

TermékModellkódAmerikai ára
Galaxy Book4 Edge 14 hüvelyk, 3.4GHz, 16/512GBSapphire Blue [NP940XMAA]$1 349,99
Galaxy Book4 Edge 16 hüvelyk, 3.4GHz, 16/512GBSapphire Blue [NP960XMAA]$1 449,99
Galaxy Book4 Edge 16 hüvelyk, 3.8GHz, 16GB/1TBSapphire Blue [NP960XMBA]$1 749,99
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung USA

Április 28-án lesz a soron következő Unpacked esemény

Jól tartja a Samsung a rajongóit, hiszen új hónap beköszöntével újabb leleplező eseményre invitálja a kíváncsi szempárokat. Mint az a címsorból kiolvasható, a soron következő 2021. április 28-án kerül megrendezésre, ami nem feltétlenül biztos, hogy az IM Division-t érinti. A jelenlegi szivárgásokból inkább a roadmap-ben feltüntetett Galaxy Book-termékcsalád next generation-jére tudnék asszociálni – már csak azért is, mert az ott beírt dátum elmúlt úgy, hogy hoppon maradtunk bejelentés tekintetében.

További érdekességként, még itt a legelején említeném meg, hogy a hazai képviselet nem küldte ki a virtuális jegyeket, amelyből arra lehet következtetni, hogy ebből a buliból biztosan kimaradunk. Ergo, egy sornyi rétegtermék bevezetése előtt állunk, amelyről április 28-án, keleti idő szerint 10 órakor hull le a lepel, ami átszámolva budapesti idő szerint 17 órás kezdést takarna. Nyugalom, a Youtube-on biztosan élőben fogják közvetíteni, arról nem beszélve, hogy majd úgy is utólagosan előkapjuk a felvett anyagot egy cikk erejére.

Nagyot vállalt a Samsung, ugyanis az alábbi szlogennel reklámozza az eventet:

The most powerful Galaxy is coming”

Az eddigi legerősebb Galaxy termék megérkezésének küszöbén állunk, amivel biztosra lehet venni, hogy se nem az okostelefonok, se nem a tabletek világát akarják erősíteni – sokkal inkább a PC-sekét, mivel a Galaxy Book-termékek arra hivatottak, hogy a laptopokat és notebook-okkat térdre kényszerítsék.

Vannak arról szivárgások, hogy az esemény fókuszában: a Galaxy Book Pro, a Galaxy Book Pro 360, a Galaxy Book Go és ezeknek a SIM-kártya képes változataik állnak. A specifikációs jellemvonásaik között említendő: a 90Hz-es képfrissítés, amit OLED érintőkényerővel látnak el. Ott van továbbra is az S Pen és Thunderbolt 4-es támogatottság, vagy éppen a Knox védelem. Biztosan az Intelnek a 11. generációs processzorját építik beléjük, és azt se tartjuk elképzelhetetlennek, hogy a nagyobb kijelzős (általában kétféle van!) variánst lehet dedikált grafikus kártyával kérni.

Részletekbe azért se bocsátkoznék, mert mindegyik újdonságról külön-külön szeretnék megemlékezni, ahogy azt tettük tavaly. Az Unpacked eseményen felbukkanhat a Galaxy SmartTag+, csakhogy jobban mélyítsék a köztudatban.

Mutatnám a hivatalos előzetesét:

Infografika a Galaxy Book Flex2 5G

Már olvasható a Galaxy Book Flex2 termékcsaládnak a főbb jellemvonása, viszont egy érdekesség felett elsuhantam akkor, amikor elkészítettem a cikket. Az tiszta sor, hogy a Galaxy Book Flex2-ből létezik egy 5G képes kiadás, amiről viszont sehol se tesznek említést, az az eltérő S Pen foglalat. Míg a szimpla modellnél a jobb oldalon kap helyet, addig a SIM kártya képesnél elől. Nyugi, nekem is utólagosan tűnt fel, és meglepett teljesen, mert nem gondoltam volna, hogy tesznek különbséget a két változat házában lévő alkatrész elrendezésen. A jelek szerint a SIM kártyamodul miatt némiképpen át kellett alakítani a beltartalmi elhelyezkedést.

A Galaxy Book Flex2 5G anno szeptemberben került bemutatásra, azonban a forgalmazása csak decemberben startolt el. Dél-Koreában kedvezményesen különféle bundle ajánlatokban volt elérhető. Ami talán picit zavaró lehet egyeseknek, hogy csak a 13.3 inches modell rendelkezik ilyen kiadással, amit nem lehet kérni külön Nvidia videókártyával, csak erősebb Intel Core i7 processzorral. Mellesleg nem egyetlen kamerával, hanem kettővel ruházták fel. A másodikat a billentyűzet felett találjátok bal oldalt.

A többi tényről már írtam, szóbal nézzük át újfent, hogy miket tud a legújabb laptopja a Samsungnak, ami nem várható Magyarországra.

Samsung Galaxy Book Flex2: folytatódik a széria, 5G támogatással

A Samsung nem hagyott fel a laptopbiznisszel, hiába nincs jelen már Magyarországon. Tavaly mutatták be az első QLED kijelzős masináikat, melyek között a Galaxy Book Flex volt az egyik, ami kiemelkedett a sorból, hiszen S Pen képességgel és 360°-os átforgatható megjelenítővel vértezték fel, amivel eléggé diktálják a jövő hordozható számítógépének főbb jellemvonásait. Cirka 1 év elteltével már érett az utódjának a megérkezése, melynek értékesítését ismételten az év utolsó hónapjára ütemezték. Mondanom se kelljen, de sikerült felülmúlniuk magukat, mert egy olyan termékcsaládot dobtak piacra, ami biztosan nem hoz szégyent a szimpla Galaxy Book Flex-termékcsaládra.

Előjáróban még hozzáfűzném, hogy szeptember felé a Samsung úgy döntött, hogy elhozza az elsőgenerációs készüléknek az 5G-s modelljét, a Galaxy Book Flex 5G-t, amit nem csak az ottani piacon értékesítenek, hanem számos nagyobbon is. Ezzel pedig nem árulok el újdonságot azzal, hogy az utódból is várható, de csak egyetlen méretben!

A készülékek kijelző méretezésénél az elődökre ütöttek. Nem változtattak a jól bevált átmérőkön. A felhasználók választhatnak, hogy a kisebb és a könnyebb 13 inch; vagy a nagyobb és a picivel nehezebb 15 inch mellett teszik le a voksukat. A kijelző felbontásánál se lesz visszalépés, hiszen ugyanúgy FHD (1920x1080px) megjelenítőket építettek mindegyikbe, amelyeknél a bemutatott QLED technológia gondoskodik az élménygazdag képalkotásról. Továbbá kapjuk a nagyjából 600 nit körüli fényerősséget is, ami jól tud jönni a színgazdagság elérésénél.

Ha már felemlegettem a tömeghez kapcsolódó jellemzőket, akkor érdemes beszélni a konkrét adatokról. A szimpla 13 collos alig nyom kicsivel többet, mint 1kg, míg a 15 collos modell másfelet. Előbbi rendelkezik csak SIM-kártya képes változattal, melynek súlya nagyjából a kettő közé pozíciónálódik.

Nem aprózták el a hardveres felszereltségét sem. A legkorszerűbb Intel CoreTM processzor került bele, számszerűsítve a 11. generáció. A vásárlónak lesz lehetősége választani az i5-ös és az i7-es variáns között, ezt már csak a pénztálcájuk szabhatja meg. Nincs másképp a 15 inches modellnél a grafikus kártyánál sem, hiszen alapértelmezetten az Intel Iris X grafikus modul gondoskodna a megfelelő képalkotásról, azonban, ha valaki játékra vagy grafikai munkára használná, azok vásárolhatják NVIDIA GeForce MX450-zal némi felár ellenében.

Tárhely ügyileg 1TB-ig bővíthető NVMe SSD formájában, ha pedig még kellene extra hely, akkor érdemes microSD-t pakolni bele, abból is legalább UHS-3-ast, hogy ne szenvedjünk hátrányt az írási/olvasási műveletek során. Gyorsítótárjánál LPDDR4x modulból válaszhatunk, amelyből akár 16GB-nyit építhetünk a készülék vázába.

Az S Pen képességet és a „tolltartót” megtartották szintén. Nem csak jegyzetelhetünk és/vagy rajzolhatunk általa, hanem a Bluetooth-os változatának köszönhetően lekezeli a gesztusokat, amelyeket a Galaxy Note20-aknál bemutattak. Természetesen a nagyjábóli 10 méteres távolságot azért érdemes tartani használata során, de ott van a talonban, ami külön pozitívum.

A laptopoknál a legérzékenyebb pont általában az akkumulátornak üzemideje. A vásárlók elvárják, hogy a termék könnyű, vékony, ám sokáig használható legyen. A gyártó egy feltöltéssel 20 órás üzemidőt garantál átlagos felhasználás mellett. Ha pedig megszorulnánk napközben, akkor sem kell aggódni, mivel nagyjából 30 perc alatt 8.4 órányira tudjuk visszatölteni az akkutelepjét, azaz picivel több energiát préselhetünk bele, mint az egyharmada. A Samsung arra is gondolt, hogyha az okostelefonunkat, okoskiegészítőnket töltenünk kellene, ugyanis a megszokott módon a touchpad-ben kap helyet a Wireless Power Share megoldás, avagy a vezeték nélküli visszatöltés.

Az üzemidőről árulkodó kreatív.
Forrás: Samsung

A legnagyobb sebességű Wi-Fi-vel vértezték fel, a Wi-Fi 6-tal, hogy a Cloud Gaming vagy a streaming platformokról történő filmezés se okozzon csalódást. Portok szempontjából az elithez kapcsolódó Thunderbolt 4-gyel szerelték fel, amely akár 8-szor gyorsabb adatátvitelre képes, mint a korábbi USB 3.0. Mellesleg az UFS-kártyákat szintén támogatja, amellyel 5-ször gyorsabb másolást érünk el, mint, ha hagyományos microSD-t használnánk.

A hangzásáról az AKG gondoskodott. Sztereó hangszórói 5 watton dolgoznak, hogy az élmény maradandó legyen.

Zárószó gyanánt beszéljünk a színekről és az árakról. A SIM-kártyamentes modellek Misztikus Fekete és Misztikus Bronz színben érhetőek el, felszereltségüktől függően pedig 1.845 millió és 2.83 millió koreai wont kérhetnek el érte. A Galaxy Book Flex2 5G-nél a Royal Silver színvariánst rántják elő, amit nagyjából 2.725 millió KRW kínálják az érdeklődőknek.

Külföldön decembertől kerül értékesítésre, azonban Magyarországot a szépség sajnos elkerüli.

Száraz specifikáció:

 Galaxy Book Flex2 13Galaxy Book Flex2 15Galaxy Book Flex2 5G
Dimension302.6 x 202.9 x 12.9 mm355.0 x 227.2 x 14.9 mm304.9 x 202.3 x 14.9 mm
Weight1.16kg1.57kg1.26kg
OSWindows 10 Home, Windows 10 ProWindows 10 Home, Windows 10 ProWindows 10 Home, Windows 10 Pro
Display13.3-inch QLED FHD Display
(1920×1080) with Touchscreen
15.6-inch QLED FHD Display
(1920×1080) with Touchscreen
13.3-inch QLED FHD Display
(1920×1080) with Touchscreen
CPU11th Gen Intel® Core™ i5
11th Gen Intel® Core™ i7
11th Gen Intel® Core™ i5
11th Gen Intel® Core™ i7
11th Gen Intel® Core™ i5
11th Gen Intel® Core™ i7
GraphicIntel® Iris® Xe graphicsIntel® Iris® Xe graphics
NVIDIA® GeForce® MX450 with GDDR5 2GB
Intel® Iris® Xe graphics
ColorMystic Bronze, Mystic Black Mystic Bronze, Mystic BlackRoyal Silver
MemoryUp to 16GB (LPDDR4x) Up to 16GB (LPDDR4x)Up to 16GB (LPDDR4x)
StorageUp to 1TB SSD (NVMe)
* MicroSD card sold separately.
 Up to 1TB SSD (NVMe)
* MicroSD card sold separately.
Up to 512GB SSD (NVMe)
* MicroSD card sold separately.
Camera / Mic720p HD / Dual Array Mic 720p HD / Dual Array Mic13MP (world-facing camera)
720p (front-facing camera)
AudioSound by AKG with Smart Amp (Max 5W x 2 speakers)Sound by AKG with Smart Amp (Max 5W x 2 speakers)Sound by AKG with Smart Amp (Max 5W x 2 speakers)
KeyboardBacklitBacklitBacklit
S PenBuilt-in S Pen (w/ Bluetooth)Built-in S Pen (w/ Bluetooth)Built-in S Pen (Digitizer)
ConnectivityWi-Fi 6 (Gig+), 802.11ax 2×2
Wi-Fi Direct
Bluetooth® v5.1
Wi-Fi 6 (Gig+), 802.11ax 2×2
Wi-Fi Direct
Bluetooth® v5.1
Wi-Fi 6 (Gig+), 802.11ax 2×2
Wi-Fi Direct
Bluetooth® v5.1
5G (Sub6) / LTE
Battery69.7Wh (Typical)69.7Wh (Typical)69.7Wh (Typical)
SecurityFingerprintFingerprintFingerprint
PortsThunderbolt™ 4
USB-C®
3.5pi Headphone/Mic
UFS & Micro SD slot
Thunderbolt™ 4
USB-C®
3.5pi Headphone/Mic
UFS & Micro SD slot
Thunderbolt™ 4
USB-C®
HDMI
3.5pi Headphone/Mic
UFS & Micro SD slot
SIM Slot

Pár fotó a termékről:

Kicsomagolták a Galaxy Book Flex2 5G laptopot

Mielőtt átfogó cikkel érkeznék a Galaxy Book Flex2 5G kapcsán, elhoznám nektek az Unboxing videóját, amit a Samsung tett közzé a hivatalos Youtube csatornáján. A dél-koreai vállalat december folyamán leplezte le a következő generációs készülékét, ami ugye a Galaxy Book-termékcsaládot erősítené. Ahogy 2021-ben minden terméknek lennie kell felsőkategóriában, úgy ezt is 5G képességgel látták el. Mondanom se kelljen, de az erőforrására szintúgy odafigyeltek, hiszen a tizenegyedik generációs Inter processzora gondoskodik a terhelhetőségéről, de majd tényleg külön megírom a részleteit…

Most csak fókuszáljunk a kicsomagolós videójára. Zárószóként hozzátenném, hogy ez szerintem nem az a készülék, amit állítva (0:49-nél) használnék; vagy csak bennem van a probléma?

Sorra futnak be a Galaxy S21-es pletykák

Szeretném külön kihangsúlyozni, hogy a következő pletykák alapjául Anthony twitter oldala szolgál, így nem szeretnénk minden egyes tweet-jét feltűntetni leírásban, hanem, akit érdekelnének forrás szinten, azok bátran látogassanak el a profiljára, és kövessék be. Tényleg csak teóriákról, lehetségesnek bizonyuló értesülésekről lesz csokorba foglalva a cikk, amiben a Galaxy S21 mellett azért érinteni fogunk más készülékeket is, de kétségtelenül előbbire helyeződik a nagyobb fókusz, szóval ne vegyétek készpénznek az olvasottakat.

Az úriember úgy véli tudni, hogy a Galaxy A52-ből sem érkezik LTE változat, hanem a Galaxy A42 5G mintájára folytatódik a termékportfóliója az 5G-s variánssal, ami 499 dolláron nyithat legjobb esetben. A mintát lekövetve nagy valószínűséggel, hogy a Galaxy A72 5G-nek a bejelentésére várunk, mellyel a középkategóriás line-upja összeállhat a Samsung Globalnak. Neki 599 dolláros startárat jósolnak, mely után egy nagyjából 200 dolláros ugrás (799 dollárra) következhet, amit a Galaxy S20 5G kínálatban tartásával. A Galaxy S21 5G 899 dollárral kerülhet bevezetésre.

A középkategóriára visszakanyarodva, a Samsung a 2020-as évben kiemelt figyelmet fordított a középkategóriás szegmensének megerősítésére. Ez alatt nem csak a Galaxy A-szériát, hanem a Galaxy M-szériát is lehet érteni, ami számos országba került bevezetésre bizonyos tagjaival; illetve a nem régiben elstartolt Galaxy F-szériával is az a terve, hogy a „megfizethető” árkategóriában kínáljon több választ az érdeklődőknek, akik nagyobb valószínűséggel teszik le a voksukat a brand mellett. Az előzetes mérések őket igazolják, mert több országban sikerült növelnie a piaci részesedését, ami pozitívum. A mid-rage szegmens mellett az hajtogathatóban is remekül, sőt kimagaslóan áll, amit nyilván meg akar tartani minél tovább – ezért is érkezett tavaly három modell is, amiből kettő különálló.

Új szenzorok épülnek a Galaxy S21 váza alá, ami fejlettebbek lesznek.

Visszakanyarodva a Galaxy S21-családra… Évről évre leporolásra kerül az a hír, miszerint nincs kizárva, hogy összeolvad a Galaxy S- és a Galaxy Note-termékcsalád. Most sincs másképp, ugyanis ellepte az elképzelés az internetet annyi különbséggel, hogy immáron nem összeolvadásról, hanem összesített premierről beszélnek. Ez annyit jelentene, hogy tavasszal mindkettőnek a piacra dobása megtörténne, hiszen alig van kettőjük között hardveres különbség, míg ősszel a hajtogatható portfóliójuk frissülne fel. Az elképzelés tovább gondolásáról Anthony úgy véli, hogy nincs kizárva csúsztatott piacra dobás előbbi kettőnél, hiszen januárban akár már megkezdődhetne a Galaxy S21-ek behozása, míg márciusban a Galaxy Note21-eké. Kíváncsian várjuk, ez mennyire lesz igaz, és helytálló.

Kamera tekintetében egyedi lehet a Galaxy S21 az elődjeihez képest, hiszen az első okostelefonja lehet a Samsungnak, ami támogatja a teljesértékű 8K@30fps-sel történő videórögzítés mellett a 4K@120fps-t. Mellette pedig felvérteznék szinte az összes fontosabb kameraszenzorját optikai képstabilizátorral, ami hangzatos, de nagyon kicsi rációt érzek benne.

Ne, várható flat kijelző a Galaxy S21-nél, illetve a QHD+ felbontás elhagyása sem történik meg 4K-ra vagy 4K+-ra. Teljes mértékben megértjük a húzást. Mellesleg a kameraszenzorok területén sem épül bele 150MP-t megközelítő modul, majd talán 2 év múlva.

Ha már esett szó árakról, akkor azt tartják valószínűbbnek a külföldi pletykagyártók, hogy a Galaxy S20-család a Galaxy S21-et egészítheti ki, mint ahogy mostanság teszik. Az elképzelést lekövetve: a Galaxy S20 5G 799 dollárral, a Galaxy S21 5G 899 dollárral, a Galaxy S20+ 5G 949 dollárral, a Galaxy S21+ 5G és a Galaxy S20 Ultra 5G 1.099 dollárral, míg a Galaxy S21 Ultra 5G 1.299 dollárral képezheti a portfólió részét jövő tavasztól.

Zárószó gyanánt, kitérést tennék a Samsung 2021-ben érkező Galaxy Book-termékcsaládjára, ugyanis nagy év előtt áll – legalábbis ezt jósolják neki. A dél-koreai brand nagy összegeket költ a fejlesztéseire, legfőképpen a Galaxy Book S utódjára, melynek célja az lesz, hogy felvegye a versenyt az ARM laptopokkal.

(A forrás tweetek többsége a második oldalon tekinthető meg.)