
Nem semmi évet tudhat maga mögött a Samsung. Nemsokára készítek egy kimutatást arra fókuszálva, hogy az egyes telefonok árai az utolsó negyedévben miként változtak, azonban előbb elhoznám az aktuálist, valamint abból is a januárra fókuszálót. A hónap első felében még csak szimpla árengedményekkel operálnak a márkaboltok. Nincs nagy leárazás, holott egyes területeken a Sales-napok már karácsony után elstartoltak.
Helyette másabb jellegű promócióval készültek. Lényegében, a decemberben futott AKG-kuponos kedvezmény kapott egy újratöltést. A jelenlegi felállás szerint január 1. és 12. között kell legalább 100 000 Ft értékben vásárolni bármelyik Samsung Experience Store-ban ahhoz, hogy jogosultak legyünk egy ilyen kuponra. Ezt 2020. január 31-ig lehet felhasználni AKG termékek vásárlására, melynek végösszegéből 15 ezer forintot elengednek. Nyilván, ha ennél olcsóbb a termék, akkor a fennmaradó részt elégetésre kerül, mivel ott az apróbetűs résznél, hogy pénzre nem váltható vissza.
A hónap egyik érdekessége kétségtelenül az lesz, hogy érkezik a Galaxy A51, a Galaxy A71, a Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite. Árakról és debüt időpontokról később számolunk be. Most vessünk egy kószapillantást a jelenlegi portfólióra.
Alsó- és középkategóriás készülékeknél:
Eléggé felemásra sikerült az évindító árazás, ugyanis vannak termékek, amik picit drágábbak lettek (pl.: Galaxy A10, Galaxy A20); valamint akadnak olyanok is, amik olcsóbbak (pl.: Galaxy A30s). Összességében az alsó- és középkategoriában nincs jelentős áresés, bár ez se igaz teljesen, mert végre a Galaxy A30s-ért annyit kérnek, amennyit ér!
| Termék: | Bevezetési ár: | Januári ár: |
| Galaxy A10 | 54 990 Ft | 46 790 Ft |
| Galaxy A20e | 64 990 Ft | 55 290 Ft |
| Galaxy A30s | 99 990 Ft | 84 990 Ft |
| Galaxy A40 | 89 990 Ft | 76 490 Ft |
| Galaxy A50 | 124 990 Ft | 89 990 Ft |
| Galaxy A70 | 139 990 Ft | 104 990 Ft |
| Galaxy A80 | 229 990 Ft | 184 990 Ft |
| Galaxy Xcover 4s | 89 990 Ft | – |
Felsőkategóriás készüléknél:
Az első szembetűnő tény nem más, mint hogy a Galaxy Note10-család olcsóbb lett. Nem is kevéssel. Végre 300 ezer forint alatt a Note10, illetve a kisebb tárhelyű Note10+ sem drágább, mint a kisebbik tag nyitó ára. A Galaxy S10-eknél stagnálás és minimális emelkedés mutatkozott, illetve olcsóbb lett a jubileumi Galaxy Note10+ pakk, ami láttán már tényleg el lehet gondolkodni arról, hogy egy ökiszisztémát kiváltson az ember egy vásárlással.
| Termék: | Belső tárhely: | 2020/Q1-es ár: | Januári ár: |
| Galaxy S10e | 128GB | 257 990 Ft | 199 990 Ft |
| Galaxy S10 | 128GB | 309 990 Ft | 263 490 Ft |
| Galaxy S10 | 512GB | 394 990 Ft | 335 790 Ft |
| Galaxy S10+ | 128GB | 344 990 Ft | 293 290 Ft |
| Galaxy S10+ | 512GB | 429 990 Ft | 365 490 Ft |
| Galaxy S10+ | 1TB | 549 990 Ft | 467 490 Ft |
| Note 9 | 128GB | 239 990 Ft | 199 990 Ft |
| Note 9 | 512GB | 299 990 Ft | 229 999 Ft |
| Note 10 | 256GB | 329 990 Ft | 280 490 Ft |
| Note 10+ | 256GB | 379 990 Ft | 322 990 Ft |
| Note 10+ | 512GB | 414 990 Ft | 352 740 Ft |
| Note 10+ Anniversary Package | 439 990 Ft | 399 990 Ft | |
| Galaxy Fold 4G | 512GB | 695 990 Ft | 695 990 Ft |