Zöld hetet tartanak a Samsung márkaboltokban

Nem sok alkalommal van arra lehetősége a vásárlóknak, hogy készülékbeszámítással még lejjebb alkudják bizonyos termékeknek a vételárát. A Samsung Magyarország úgy döntött, november utolsó napjaira „zöld hét” promóciós szöveggel kampányt hirdet, melynek célja nem más, mint hogy az otthon feleslegesen a polcon porosodó készülékeket, vagy éppen az elavult jelenlegit „elhozassa” az érdeklődőkkel a Samsung Experience Store-okba, hogy kedvezményesebb áron juttathassa őket az újabb kiszemeltjeihez. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de, aki ilyesféle akcióra várt, az használja ki, mert valószínűleg ebben az évben már több nem lesz.

A trade-in több szempontból egy roppant jó lehetőség. A Samsung márkaboltok többségében van arra lehetőség, hogy a használt vagy éppen elavult, ám de működőképes okostelefonod visszahozd, amit bizonyos összegért megvásárolnak, és tulajdonképpen ezzel olcsóbbá teszed a kiszemelt kütyüd árát. (A másik, hogy az elektronikai hulladék nem a kukában végzi, hanem a megfelelő helyén. Ezzel is zöldebbé téve a Földünket.) A beszámítást tovább színesíti annyival, hogy a leadott termék árát egy bizonyos plusz összeggel megtoldják attól függően, mennyibe kerül a kiszemelted és az melyik ársávba esik. Van erre egy táblázat, ami remekül prezentálja, miként juthattok akár + 20 ezer forinthoz:

Vásárolt termék ársávjai:Trade-in kedvezmény:
80 000 Ft alatti+3 000 Ft
80 000 Ft – 149 999 Ft+5 000 Ft
150 000 Ft – 259 990 Ft+10 000 Ft
259 991 Ft feletti+20 000 Ft

A tisztánlátás mivoltából mondanék néhány példát. (A második oldalon találjátok a termékek jelenlegi árait, amikhez kapcsolódnak az ársávok.) Ha mondjuk a Galaxy A41 mellett teszitek le a voksotok, és visszahoztok egy olyan terméket – mert megtehetitek ezt is –, ami nem működőképes, azaz jelképes 1 Ft-ot ér, akkor azt a Samsung márkaboltok 5 001 Ft-ért veszik át, így 89 990 Ft helyett csak 84 989 Ft-ot fizettek. Ha mondjuk ugyan ennél a szituációnál maradunk, csak a 249 990 Ft-os Galaxy S20 FE-t választjuk ki a tömegből, akkor 10 001 Ft-ot kapunk a totálkáros telefonunkért, amit visszaforgathatunk.

Külön kiemelném, hogy ezzel a lehetőséggel a még nem akciós termékek árából is lefaraghattok, mint pl.: a Galaxy Note20-akéból vagy a Galaxy Tab S7-családéból.

A promóció időtartama: 2020. november 23. és 30. között zajlik. A készülékbeszámítás feltételeiről itt, a részvételi feltételeiről és szabályairól pedig itt olvashattok.

Íme a hirdetmény:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.